UltraRövid Hangversenynaptár



        Némi mentegetődzéssel kell kezdenem ajánló  soraimat:  bár  rádiós
    hangversenyeink és  koncertközvetítéseink  terve  már  egészen  nyárig
    kirajzolódott, előzetes mini-naptárunkban elő-előfordulhat majd néhány
    változás.  Még  nem  mindegyik  művésztől   kaptuk   meg   engedélyező
    visszajelzését, azonkívül (növekszenek a honoráriumok!)  egyelőre  nem
    látjuk tisztán intézményünk anyagi lehetőségeit sem. Persze, "szimpla"
    műsorváltozás is előfordulhat.
        E mostani kínálóban hadd  hívjam  fel  az  olvasók  figyelmét  két
    fontos vonulatra. Az egyik a kortárs művek rádiós  megszólaltatása,  a
    másik:  az  oratorikus  művek   széles   választéka.   A   nagyszabású
    Liszt-műveken kívül Verdi és Dvořák Requiemje, Bach  Magnificatja,
    Haydn  Nelson  miséje  is  felcsendül,   jeles   próbára   téve   majd
    hangtechnikusaink és rendezőink hozzáértését.

                                                            SZIRÁNYI JÁNOS