Éteri hangok |
Tunerteszt
Most hát törleszteni fogjuk egyik legrégebbi adósságunkat.
Már tudjuk, hogy a rádiókészüléknek nem csak érzékenysége,
szelektivitása, zajszintje, de sajátos hangminősége is van - viszont
azt is tudjuk, hagy a tunerekkel sokkal nehezebb szeánszolni, mint
mondjuk az erősítőkkel vagy lemezjátszókkal. A módszertani (ej, de
nagy képűek vagyunk) nehézségeket már többször is számba vettük,
legutóbb például a Pioneer F-99X tesztjében. Most éppen csak
összefogtatjuk őket.
Tehát: a hang elszáll, a lemez megmarad. Ezzel azt akarjuk
mondani, hogy a teszt csak akkor megbízható, ha megismételhető, A
lemezt akármikor és akárhányszor feltehetjük, de a rádióműsort nem
lehet megrendelni, még kevésbé megszakítani, újráztatni. Az Éteri
Hangok minőségét erősen befolyásolja az antenna, az időjárás,
nemkülönben a vételi körülmények. Ráadásul soha sem tudhatjuk
biztosan, hogy valójában milyen az adás minősége. (Általában nem
kifogástalan - de vannak kivételek is.) Szóval, lehet hogy a hangok az
Éterből érkeznek, de az is lehet, hogy a Benzinből vagy az Acetonból.
Mindent egybevetve, a szubjektív tunerteszt időtrabló, körülményes
munka, és rossz lelkiismeretet hagy maga után.
Van egy módszer, amellyel a tunerszeánszot is egzakttá lehet
tenni, már amennyire egy szeánsz egyáltalán egzakt tehet. Szükség van
hozzá egy műadóra. (Műadó, avagy µadó: az adó egymilliomod része -
lásd: Képtelen Műszaki Lexikon.) Ez egy mesterséges házi adóállomás. A
műsort rájátsszuk az adóállomásra, ő azt átülteti rádiófrekvenciára,
de nem sugározza ki, hanem csupán egy kábelen juttatja a rádió
antennabeménetére. A tuner azt hiszi, hogy antennajelet kap, és úgy
fog működni, mint akkor tenné, ha a vételi körülmények ideálisak
volnának. Nem produkál egyebet, csak a saját "steril" hangminőségét.
Mi pedig nyugodtan használhatjuk a megszokott lejátszóberendezésünket
a megszokott demólemezeinkkel. Az A-B tesztnek semmi akadálya, sőt,
kétféleképpen is ábézhetünk: összehasonlíthatjuk az egyik tuner
hangját a másikéval, vagy (sajnos, ehhez folyton át kell rendezni a
színpadot) bármelyik tuner hangminőségét a lemezjátszó eredeti
hangképével.
Szépséghibája a dolognak, hogy a műsorjelet mégiscsak át kell
vezetni egy Fekete Dobozon, amelyről csak körülbelül tudjuk, mit művel
- az Éterhez mindenesetre szintén hozzákever némi más vegyi anyagot.
Pedig rendkívül értékes műszerről van szó, a világhírű dán Radiometer
Electronics cég egyik legfrissebb gyártmányáról. Fölöttébb bonyolult
jószág, és bizony hosszabb előtanulmányok szükségeltetnek ahhoz, hogy
műadónak használhassuk. Egyébként tökéletesen megfelel a célnak,
amelyet űígy foglalhatunk össze: a műszernek tetszőleges frekvencián
(tehát OIRT és CCIR sávon) megfelelő nagyfrekvenciás jelet kell
szolgáltatnia; saját torzításának és zajának a mérhetőség határán kelt
maradnia (ne feledjük, a korszerű tunerek paraméterei meglehetősen
jók!); fontos, hogy sztereóban is modulálhassuk, és nem csak szinuszos
mérőjellel a saját generátoráról, hanem tetszőleges külső jelforrásról
is. Kevés műszer akad a világon, amely ezeknek a követelményeknek (meg
még számos továbbinak is) eleget tenne, a Radiometer műszere azonban
ilyen. Valójában nem is egy, hanem két műszerről van szó: az RE106
típusjelű nagyfrekvenciáz generátorról, amelyet az RE511-es sztereó
generátorral modulálunk. "Adóállomásunkat" CCIR-en 94, az OIRT sávban
66MHz-en működtettük. A tunerek körülbelül 0,5mV-os antennajelet
kaptak. A lánc elején a NAD lemezjátszó állt, ezúttal egy Ortofon
MC105 hangszedővel, a T-30 transzformátorral, utána pedig egy
(utánépített) AGI 511A előerősítő RIAA, valamint meghajtó fokozatát is
közbeiktattuk. A lánc végén a Quad teljesítményerősítő hajtotta meg a
Spendor hangsugárzókat.
Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a műadót nem tudjuk és nem is
akarjuk rendszeresen installálni, valahányszor tuner kerül terítékre.
Legfeljebb sátoros ünnepeken, tehát ha nagyon-nagyon kíváncsiak
leszünk egy-egy különlegesen jónak ígérkező tunerre, akkor fogunk a
Radiometerhez folyamodni. Most viszont még csak a módszert tapogatjuk,
az etalont keressük, egyáltalán: meg akarunk tanulni "tunert
hallgatni" - és úgy véltük, ehhez tényleg nélkülözhetetlen a műadó.
Nem is csalódtunk benne.
Az effajta körtesztnek az a legnagyobb akadálya, hogy csaknem
lehetetlen egybeterelni azt a sok készüléket, amit egy-két-három évvel
ezelőtt Bemutattunk. És ha rájuk találunk is, többségük már nincs -
hogy úgy mondjuk - fogadóképes állapotban. Ezúttal sem sikerült
hozzájutnunk mindegyik típushoz, de a mezőny azért teljes mércékben
reprezentálja a hazai választékot.
Amikor felsoroljuk őket, zárójelben megadjuk, melyik számunkban
teszteltük őket annak idején:
Orion ST-240 (8),
Pioneer SX-202L receiver (13 - az önálló tunert már nem tudtuk
előkeríteni),
Siemens RS-722 casseiver (16),
Orion SR-1025 receiver (18 - rádióvevője ózonos a casseiverével,
illetve az önálló minitunerrel),
Videoton AT 6303S (18 nagyjából azonos a receiver rádiórészével),
Sharp ST-32 (19) és
Uher RG 260 (19).
Önként lemondtunk a kisebbik Sharpról (19), mert az csak a saját
erősítőjével használható. Ugyanez áll a Merkury receiver (5)
rádióvevőjére. A mezőny végül is 7 készülékből állt, a nyolcadik volt
az előző számunk sztárfotóján látható Pioneer F-99X, mint
tulajdonképpeni etalon. Ezt a tunert ma már egyértelműen jobbnak
tartjuk a Revox B760-nál: magasabb a fidelityje. Közelebb áll a
valóságoshoz.
Annál már tapasztaltabbak voltunk, hogysem nyakló nélkül
belefogjunk valamiféle körmérkőzésbe. Az idővel okosan kellett
bánnunk, mert a tunereket csak rövid időre tudtuk összeterelni. A
következőket játszottuk:
Először is, minden egyes tunert (az F-99X-szel együtt nyolcat) a
közvetlen műsorforráshoz, a lemezjátszóhoz hasonlítottunk. Ez
szokványos A-B vakteszt volt, vagy legalábbis félszemű teszt, mert
azért a tunerek zajából általában ki lehetett találni, hogy most éppen
nem a lemezjátszó szól. Bevált demólemezeinket hallgattuk (közöttük az
Ortofonról az I/1. és a II/1. számot), plusz újdonságnak a Reference
Recordings (lásd HFM 19.) barokk kamaraegyüttesét - ez valóban
"szétdobta" a kétféle hangképet. Megállapodtunk, hogy a tunereket
1-től 10-ig pontozzuk; 10 pont azt jelentené, hogy a tuner semmit sem
változtat az eredeti lemezhang minőségén, a kettő között nincs
különbség, vagy ez a különbség annyira csekély, hogy elmossák a
tesztkörülmények (kapcsolóberendezés, potméter, meghajtó fokozat a
láncban, a meghallgatással mindig együttjáró stressz). A szavazatokból
átlagot képeztünk, de minthogy komikusnak éreztük volna, hogy a
tizedesjegyeket is megadjuk (ugyan ki merhet ítélni ekkora
pontossággal?!), az eredményt végül mindig egész számra kerekítettük.
Az alábbi sorrendet és jellemrajzokat kaptuk:
9 pont: Pioneer F-99X
A felső mélytartomány valamelyest megemelődik, a prezensz
visszaesik, legfelül enyhe érdesség, rátét, mellékzönge, nyerseség. A
legmélyebb tartomány csökken. Dinamikaveszteség. Kevésbé nyugodt,
kevésbé sztereó. Mindazonáltal igen közel van az eredetihez.
8 pont: Pioneer SX-202L
Elvékonyodik, matt, nem igazi mélyek, nyugtalan, magasba húz, nem
telt, nem dinamikus, elektronikus. A sztereója rosszabb. A női hang
kellemetlen. Még mindig elég közel az eredetihez.
7 pont: Orion ST240
Teltnek tűnik, de forszírozza a sávszéleket. Becsapós. Zaj és
torzítás. Nem elég nyugodt. Furcsa dolgok történnek, a tér mintha
szélesebb volna, de mesterséges a visszhang. Kétoldalas sztereó.
Időnként fátyolos. Mélyben néha igen tetszetős. A női hang betyár
rossz. Rátét. Kellemes mélyek. A különbség nőtt.
7 pont: Uher RG260
Vérszegény, fojtott, zajos, maszatos, csúnya. Nem tiszta, nem
nyugodt. Torzítás. Lényegesen kevesebb mély. Valószínűleg rosszabb az
ST240-nél: annak többféle hibája van, de ennek durva a mélyhiánya.
7 pont: Orion SC1025
Keményebb, zajosabb, szűkebb, de nem kellemetlen. Becsap ("hifi").
Érdes. Néha kifejezetten kellemes. Alul hiány, magasban is vág (ez
néha jót is tesz). A sztereót ez is eltolja. Lefarag a magasból és a
térből, de nincs durva hibája. Kevésbé definiált. Erőtlen.
6 pont: Videoton AT 6303S
A dinamika beszűkül. Elhervad. Erős mélyhiány. A női hang a
magasba tolódik. Zaj. A sztereó felborul, monósodik. érdes. Kásás.
5 pont: Sharp ST-32
Már szó sincs vaktesztről, a zaj feltűnően magas (egy pici morgás
- fütty - susogás). Szutykos. Magnófelvétel, összetömörödik. Gépibb
hang. Agyonveri a teret (kulisszaszerű), a definíció csökken, présel.
Rossz hifi, sziszegő csinnekkel. Az énekhangot "kicakkozza", minden
fémes, felfelé tolódik. Kevesebb mély, vékony énekhang. Torz,
idegesítő, nyüzsgő, olyan mint a magyar whisky: karcos. Kétoldalas
sztereó. Nagyon nem tetszett.
5 pont: Siemens RS-722
(Végig a sávon sok hamisvételi pont, nehéz volt megállapodni
valahol.) jól hallhatóan zajos. Hasonló karakterű, mint a Sharp.
Erőtlen, torzít, nyüszít, "fortyog". Magasban kiemel, sityereg.
Reference Recordings: teljes csőd. (Vita, hogy ez a gép rosszabb-e
vagy jobb-e a Sharpnál. Valószínű, hogy még rosszabb.) Minden hangot
megváltoztat. Csúnya, magastónusú, az ének rossz, a lemezzaj
forszírozódik.
A második menetben néhány páros mérkőzést rendeztünk. A
lemezhangra most nem tudtunk visszakapcsolni, csak a "A" és a "B"
tunert váltogattuk. Most már csak az első öt készüléket vettük elő, és
közülük is elsősorban a kis Pioneer receiverre figyeltünk, mert
bennünket is meglepett a jó szereplésével. Amit kihoztunk, az
többé-kevésbé összhangban áll a "direkt" összehasonlítás eredményével,
a jellemrajzokat nincs értelme megismételnünk. A Pioneer receiver
egyértelműen gyöngébbnek bizonyult a "nagy" Pioneernál, egyértelműen
jobbnak az Uher RG260-nál, viszont ezúttal valamivel kevésbé tetszett,
mint az Orion ST240(!) Végül a két Orion párviadala roppant különös
eredményt hozott: úgy éreztük, hogy a karakterkülönbség legalább 1
pont, de az értékkülönbség legfeljebb 1/2 pont - és még csak meg sem
tudjuk mondani, melyik tuner javára.
*
Maradt még egy napunk, történetesen egy vasárnap. A Hifi Magazin
szerkesztője, aki most át is vált egyes szám első személybe, azt a
feladatot kapta, hogy egész nap otthon üljön és a tunereket hallgassa,
de most már rádióadásról. Élőadás, sajnos, nem volt aznap, úgyhogy nem
válogathattam, popzenétől dzsesszig, szimfonikusoktól a kamarazenéig
mindent elfogadtam - röstellem bevallani, de még az operettre is
ráfanyalodtam.
Igyekeztem minél többet kihozni a tunerekből, segítségül híva a
Negyedik Dimenzió misztikus erőit is: a gépeket egész nap áram alatt
tartottam, és amelyik éppen szólt, azt mindig egy speciális állványra
helyeztem (lásd majd a Bemutatjuk rovat legvégén!) - megesküszöm rá,
hogy nálam igenis hallható a különbség. Erősítőnek a Naim Nait-et
használtam.
Gyakorlatilag nincs vitám azzal az énemmel, amelyik a közös
szeánszon hegyezte a fülét. A nyolc tunert 4 kategóriába sorolom.
Az első kategóriát a Pioneer F-99X alkotja, egymagában.
A második csoportba négy készülék tartozik. A Pioneer SX-202L
(nálam is ez nyert) még emlékeztet a nagy tunerre, de torzabban,
piszkosabban, sávhatároltabban, lendülettelenebbül szólt. Az Orion
ST-240-ben van valami brutális, én nem szeretem: hol megvannak a
sávszélei, hol hiányoznak; nyugtalan a hangzása, mindig zavar benne
valami. Az Orion SC-1025 hangja párnázott, "kellemes", lötyögősebb,
sztereótlanabb - most sem tudom, melyik Orion a jobb. Végül az Uher
RG260 egy kicsit kemény hangzású, a magasai nem csengenek ki, különben
nem volna vele nagy baj, de a basszushiánya tényleg feltűnő.
A harmadik fokra a Videoton AT6303S-t helyezem. Ez kevesebbet őriz
meg a zenei program egységéből, és már van benne valami penetráns,
valami "hifi".
A Siemens és a Sharp alighanem kívül esik azon, amivel mi
foglalkozunk. Nem állítom, hogy elviselhetetlenül szólnak (normál
körülmények között a zajuk sem bántó), de egyre inkább arra
emlékeztetnek, amit a boltokban lehet hallani. A sztereofóniájuk
szétesik, mindig egy-egy foszlánya kap hangsúlyt.
Ez volna hát a Tunerteszt eredménye. Szándékosan fogtuk
ultrarövidre, nehogy Olvasóink étermérgezést kapjanak a sok rádiós
cikktől. Arra biztosan jó volt, hogy áttekintést nyerjünk a hazai
"tunerparkról", és jobban megtanuljuk becsülni az F-99X-et, amelyet
mostantól etalonnak tekintünk. A jövőben, a műszaki teszteket követően
mindig hozzá hasonlítjuk majd a rádióvevőket.