Például Heybrook! |
Ezzel a névvel egyszer már találkozhattak a Hifi Magazin olvasói:
két évvel ezelőtti hangsugárzó-revűnkben ("Angolra hangolva", HFM
14.). Akkor a nagy Heybrookot, a HB3-ast vettük fülügyre, több más
angol cég produktumaival egyetemben (Cetestion SL6, KEF Cantata,
Mission 770). Azok persze mind drága, 300 font fölötti jószágok, a
HB3-nak éppenséggel 430 font párja, referencia gyanánt szóba jöhetnek
ugyan, de bolti árucikk nálunk aligha lehet belőlük. Márpedig a
referenciák után most már árucikkre is szükség volna. Akárcsak
Olvasóink, mi is egyre növekvő ingerültséggel figyeljük a hazai bolti
választékot, helyesebben e választék teljes hiányát. A helyzet mindkét
fél számára tűrhetetlen: Olvasóinknak nincs min zenét hallgatniuk,
nekünk pedig csődöt mond minden igyekezetünk, hogy hiteltérdemlően
leírhassuk a lemezjátszók és erősítők hangképét. Mert hát mit értsünk
azon, hogy "definíció", "mélységérzet" stb., ha a lánc végén álló,
gyatra hangsugárzó eleve leblokkol mindennemű auditív finomságot?
Nyugati árucikket rendelni, nagy mennyiségben - ez bizony roppant
felelősség. Nemigen mertünk tippet adni senkinek, dehát nem is igen
kért tőlünk tippet senki. Legfeljebb azok fordultak hozzánk tanácsért,
akik a saját dollárjukat akarták odakinn elkölteni. Nehéz volt
megmagyarázni nekik, hogy más nem döntheti el helyettük, milyen
zenéhez, milyen lejátszóberendezés mellé, milyen lakásba, mennyi
pénzért milyen hangsugárzót érdemes vásárolniuk. A 776-ban ezrével
állnak a tippek, de mi csak akkor nyilatkozunk, ha felelősséggel
tehetjük.
Mások azonban nem ennyire skrupulózusak. Fogalmunk sincs, honnan
és hogyan, de időnként annyira drága hangsugárzókat tesznek ki a
kirakatba, hogy azoknak az áráért már tényleg nyújtani kéne valamit.
(Az egyiket jelen számunk tesztrovatában Mutatjuk Be - mérsékelt
lelkesedéssel.) És egyre inkább megérett bennünk az elhatározás: úgy
látszik, mégiscsak nekünk kell tippet adnunk a kereskedőknek! Lehet,
hogy mi sem találjuk el az optimumot (van-e egyáltalán optimum?!), azt
a típust, amely a legolcsóbb, és mégis, a legtöbb embernek a lehető
legtökéletesebben beválik - de annál, amit a magyar kereskedelmi
vállalatok eddig produkáltak, annál mi csak jobbat választhatunk!
Hangsúlyozzuk: választásunk nem kizárólagos érvényű, nem az
egyedül üdvözítő. Sok más cég és sok más típus is szóba jöhetne.
Választásunk bizonyos fokig a véletlen műve, hiszen néhány olcsóbb
modellt eddig is alkalmunk volt kipróbálni, mérsékelt sikerrel, de
töretlen kíváncsisággal. Történetesen egy Heybrook HB1-es volt az,
amely elsőnek villanyozott fel bennünket. Kipróbáltuk, megmértük,
meghallgattuk, és úgy éreztük, hogy ha olcsón hozzá lehetne jutni,
akkor esetleg ez lehetne az első Néphangsugárzó Magyarországon. A
Tippet a RAMOVILL-nak súgtuk meg, mert ismertük a vállalkozókedvét, és
mert eddig azt tapasztaltuk, hogy ez a kereskedővállalat akceptálja a
leginkább a Hifi Magazin filozófiáját. A RAMOVILL kapcsolatba lépett
az angol céggel, és kedvező árajánlatot kapott - feltéve, hogy
legalább 1000 párat rendel. Ez már számottevő széria; ha valóban
forgalomba kerül (márpedig a RAMOVILL-nál azt ígérték, hogy jelen
számunkkal egyidőben vagy nem sokkal később már a HB1 is kapható
lesz!), akkor hazánkban észlelhetően emelkedni fog az audiofilek
ízlésének átlagszínvonala. A Heybrook "exkluzív" RAMOVILL-árucikk,
csak Budapesten kapható, a Váci utca 40. szám alatt. Ára várhatóan
10-12 ezer forint között lesz, páronként. (Ami nagyon tisztességes,
hiszen az angliai ár jelenleg 140 fontsterling, a bécsi pedig - már
Mehrwertsteuer nélkül! - 4500 Schilling!)
Ajánlatunk tehát: például a Heybrook HB1. Vagy bármi más, ami
legalább annyira jó, mint a HB1.
Cégtörténet
Ezt a céget ketten alapították: Stuart Mee és Peter Comeau, még
1978-ban. Közös vállalkozásukat eleinte Mecom Acoustics-nak nevezték,
de miután a Heybrook fantázianevű hangsugárzókkal oly szép sikereket
értek el, a céget is átkeresztelték Heybrook Hi-Fi Ltd.-re.
Comeau valaha hifi-újságíró volt - neki elhihetjük, hogy a
Heybrook hangsugárzók születésénél a műszeren kívül az emberi fül is
ott bábáskodott. A módszer nem bizonyult hiábavalónak. Az első
Heybrook hangsugárzó és egyben a Heybrook cég első sikere a HB2-es
volt, egy mindössze 14-15 literes kis reflexdoboz. Ez már hét éve
forgalomban van; az idén állítólag módosítani fogják. Fölöttébb
kellemes élményeink fűződnek hozzá (lásd: Egy kiállítás képei, HFM
7.), de első intrádára mégsem mertük volna ezt ajánlani behozatalra.
Részben, mert csak külföldön hallgattuk, nem a saját fedelünk alatt,
részben pedig azért nem ajánlottuk, mert viszonylag drága. Másfélszer
annyiba kerül, mint a nála jóval nagyobb HB1. A Heybrook választékában
tehát nem a legkisebb doboz a legolcsóbb. Mellesleg, a HB2-nek a
basszusa is feltűnően jó, sokkal jobb, mint a HB1-esé, amely végülis
jellegzetes kisdoboz, a maga erényeivel és hibáival.
A harmadik Heybrook hangsugárzó a nagy, jó 50 literes HB3, amely a
Hifi Magazin szeánszain is tekintélyt vívott ki magának, főként a
zenészek és a vájtfölűek előtt. Drága holmi, gyakorlatilag lőtávolon
kívül esik. Szintén nem a mi (lemezjátszó) asztalunkra tartozik a TT2
futómű, amely ugyanúgy néz ki, mint a Linn Sondek, de mindössze
kétszáz és valahány fontsterlingbe kerül, odakinn tehát a
középkategóriába sorolják. A Heybrook cég időközben vérszemet kapott,
és legújabban már egy tranzisztoros elő- és végfokozatot is hirdet
(C2/P2), ezeknek az volna a különlegességük, hogy nem más tervezte
őket, mint Tim Paravicini - aki történetesen az elektroncsöves
erősítőiről (TVA, Esoteric Audio Research) híres. Ezt a "szet"-et sem
nekünk találták ki: 5-6 Menő Manót lehetne venni az árából. A Heybrook
Hi-Fi Ltd. teljes forgalma egyébként háromnegyed millió fontsterling
évente. A termelés 50 százaléka exportra megy.
Még két Heybrook-gyártmány érdemel figyelmet, mégpedig különös
figyelmet: a HBS1 és a HBS2 hangsugárzó-lábazat. No nem azért, mintha
érdemes volna kiadni 40-50 fontsterlinget párjukért. Magyarország a
Vas és Acél Országa (legalábbis mi még így tanultuk), bőviben vagyunk
a vascsőnek, és a Heybrook cég aligha fog megsértődni, ha csak a
hangsugárzót vesszük meg tőle, és magunk fabrikálunk hozzá lábazatot.
A poszterképünkön látható hangdoboz nem az eredeti állványon áll,
hanem a másolaton. Aki többet óhajt tudni a hangsugárzó-lábazatokról,
bőven talál olvasnivalót e számunk elején ("Negyedik Dimenzió"),
illetve a Bemutatjuk rovat legvégén.
Heybrook HB1
A gyártmányismertetőből idézünk: "Az volt a célunk, hogy
elkerüljük a hasonlóképpen árazott konstrukciók eddig kivédhetetlen
kompromisszumait. A doboznak elegendően nagynak kell lennie, hogy a
basszusa realisztikus és súlyos maradjon, anélkül azonban, hogy fel
kellene áldoznunk a középsáv tisztaságát. A hangsugárzó jó hatásfokú
legyen, hogy az olcsó erősítők is megbirkózzanak vele, egyszersmind
azonban képes legyen felmutatni mindazokat az árnyalatokat és
dinamikát, amelyeket az igazán drága lejátszóberendezések
produkálnak." Hát elég nagy fába vágták a fejszéjüket (mondaná az
egyszeri favágó); majd meglátjuk, hány zsákkal telik (mondaná az
egyszeri molnár).
"Ezt csak kivételesen jó paraméterű hangszórókkal lehetett elérni.
Behatóan teszteltük a világ minden tájáról bekért hangszórókat. Az a
kettő, amelyet végülis kiválasztottunk, rendkívül egyenletesen
sugároz, és érzékenységüket tekintve kitűnően illeszkednek egymáshoz."
(A hangsugárzót nem szedtük szét, de a dómjáról tudjuk, hogy a norvég
SEAS gyártmánya.) "Egyszerű keresztváltóval hangoltuk össze őket,
megtartva kitűnő dinamikájukat és tranziens karakterüket. A
keresztváltó alkatrészei olyan minőségűek, hogy általában csak
monitorokban találni ilyet. A 15 milliméteres dobozfalakat belülről
7mm vastagságú bitumenezett lemez csillapítja. A belső csillapítóanyag
szivacs és hosszúszálú gyapjú keveréke." És egy záradék, aktivisták
számára: "A hátoldalon a csatlakozóblokk elmozdítható, a passzív
keresztváltó kiszedhető, miáltal a rendszer alkalmassá válik rá, hogy
külső keresztváltóval és erősítőkkel hajtsuk." Ezt azért mindenki csak
a saját felelősségére tegye. Vagy lehetőleg még úgy se.
Utoljára, de nem utolsósorban a HB1 megjelenéséről. Nos, csinos
kis doboz, akkora, mint egy HS280-as Orion. A dohogója 200, a
csipogója 25 milliméter átmérőjű. Alul az előlapot egy kis díszgerenda
hosszítja: Maga az előlap egyszerű pozdorjalemeznek látszik. A
hangszórók jó brit szokás szerint erős fémcsavarokkal rögzülnek - ez a
doboz aligha fog szelelni. A csipogó alatt egyébként csak egy vájat
van, a lyuk nem nyílik bele a doboz légterébe, Tesztpéldányainkat
másfél-két évvel azelőtt vásárolták (egy barátunktól kaptuk kölcsön),
ezeken az előlap még dísztelen. Az újabb keletű példányok előlapján
zöldszínű, keretes díszfelirat látható: "Heybrook HB1 - made for
music." Hangszóróselyem helyett egy speciális, nyitott pórusú
habszivacs védi a hangszórókat. (Jó lesz vigyázni vele: a dómsugárzót
nem védi eléggé, úgyhogy ne tapogassuk a szivacsot!)
Méréseinkhez
A két doboz frekvencia-jelgörbéje (1. diagram) csaknem teljesen
egybeesik, az eltérés csekély. A frekvenciaátvitel (figyelembe véve a
közeltéri korrekciót) 100 és 20000Hz között ±3,5 decibelen belül
marad; itt már érződik, hogy a HB1 is "angolra van hangolva", habár a
felső tartománya egy kissé cikkcakkos: csúcsokat mutat 3kHz fölött,
illetve 5,5 és 10-12kHz-en.
A közeltéri mérés (2. diagram) enyhén csillapítatlan
mélyátvitelről árulkodik, a görbe 65Hz-en esik 3 decibellel az
átlagszint alá.
Iránygörbék (3. diagram): a 20 fokos görbe még csaknem teljesen
párhuzamos a tengelyirányúval, a 40 fokos a kereszttartományban
valamelyest beszakad, de még így is sokkal jobb az átlagosnál,
különösen, hogy a magastartományban 12kHz-ig kitart.
A torzítás meghökkentően alacsony. Kis teljesítményen (4. diagram)
100Hz-től felfelé még az 1 százalékot sem éri el, a tipikus érték
inkább fél százalék - és a hangsugárzó ezek után 96dB hangnyomáson is
(5. diagram) úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna - ilyet még
nem pipáltunk! A HB1 érzékenysége egyébként valóban 90dB, a 96dB-s
hangnyomáshoz 3,7W erősítőteljesítmény szükséges.
Az impedanciagörbét a 6. diagram szemlélteti.
A burst-ök jók, a kritikus pontokat az 1-5. kép szemlélteti. (822,
1400, 2700, 5070, 9500Hz).
Szeánsz
Amikor összeültünk, azon a héten már túljutottunk vagy 5
hangsugárzó tesztjén (lásd: Bemutatjuk, a 98. oldaltól), és etalon
gyanánt mindvégig a jó öreg Orion HS 280-ast használtuk. Először a
Heybrookot is ugyanezzel a HS 280-assal állítottuk szembe, így aztán
jelen számunk összes hangsugárzó-tesztje minden további nélkül
összevethető. A lemezjátszó a NAD 5120 volt, a Triangulum
lemezjátszóállványon, Ortofon MC 2000 hangszedővel, T-2000
illesztőtranszformátorral - ezekről mind bővebben írunk a Bemutatjuk
rovatban. Az előerősítő egy (utánépített) AGI 511A volt, a
teljesítményerősítő pedig a Quad 405. A mű sor: Ortofon I/1. és II/1.,
aztán barokk zene a Reference Recordings egyik lemezéről, végül egy
japán dzsessz-trió - többre nemigen volt szükségünk. A hangsugárzók
egyforma fazsámolyon álltak, közel a falhoz, váltakozva (hogy azonos
maradjon a bázistávolságuk). Alább egymás után adjuk az egyes
zsűritagok véleményét, előbb mindig a tesztpéldányról, azaz a
Heybrookról, aztán pedig az etalonról, tehát az Orionról.
A Heybrook: Kicsit sziszeg, de definiáltabb, teresebb, elevenebb,
és a - legmélyebb - basszusa sem kevesebb, mint a másiké. Kicsit
harsány, de telt, összefüggő hangkép, egészséges hangszerhangok. Szép
magasak. Nincs verseny a két hángsugárzó között. * Mindenképpen jobb,
de középtől felfelé bizonyosan. Talán még a Spendornál is jobb?! Mélye
nincs elegendő, habár szépen lehozza, amit kell. A magasa kitűnő, a
mélyeitől többet vártam volna. Telt hangkép, mindazonáltal. * Nincs
mélye. A magasai kissé szúrósak. Mindenképpen jobb, de nem annyival.
Az Orion: Dummog. Lapos. Fásult. A szólamok összekeverednek. beül.
Álmos. Torz énekhang. Csúnya, széteső. Pléh cintányér. Bánatos.
Definiálatlan. * Puffogós mélyek, érzetre talán több, de valójában
ványadt. A közepe teljesen kiürül. * (Nincs kommentár.)
A meccs eszerint 4-0-ra végződött, természetesen a Heybrook
javára. A HB1 kettőnk szerint klasszissal jobb, egyikünk szerint csak
lényegesen jobb - a negyedik zsűror kissé csalódott volt. Kétségtelen,
hogy a HB1 nem fogja öblös basszusokkal meglepni a beatkedvelő
nagyközönséget (habár a basszusára azért még visszatérünk). A
magastartományában pedig van valami harsány. Ezek a hibái azonban
eltörpülnek az erényei mellett. Ez a hangsugárzó már ugyanabba az
iskolába járt, mint a Spendor, a Mission 770, a Heybrook HB3. Ezen már
lehet zenét hallgatni bármilyen zenét. Ezen már meg lehet hallani,
hogy egy felvételnek van-e tere vagy nincs. Ezen már hangszerek
szólnak a térből, nem pedig hangszerfoszlányok a hangszóróból. A HS280
ezen a szeánszon annyira gyászosan szerepelt, hogy folyton a
polaritását akartuk ellenőrizni, hátha abban van a hiba. (Nem abban
volt.)
Ezek után a HB1-et nyilván oda kell állítani a Spendor mellé. Oda
is állítottuk, habár nem egészen mellé, ugyanis a Spendor BC1 nem tűri
a falak közelségét, legalább 1 méternyire el kell tolni a hátsó
faltól, a Heybrook viszont "kisdoboz", szereti ott tudni maga mögött a
falat, ha nem is szorosan, de úgy 20-30 centiméternyire. Vaktesztről
egyébként sem lehetett szó, hiszen e két hangsugárzó annyira
ellentétes karakterű, hogy azonnal felismeri őket az ember.
Summa summárum: a Spendor még mindig jobb - dehát végülis csaknem
háromszor annyiba kerül, mint a HB1 (350 font a 140 ellenében).
Viszont a HB1 megcsinálta azt, ami eddig még egyetlen bolti doboznak
sem sikerült, nevezetesen: hiányérzetet tudott hagyni maga után! A
Spendor mély, lágy, kissé definiálatlan mélyhangjai ugyan
kellemesebbek, és a sávszélei is jobban egyensúlyban vannak, viszont a
közép-magas regiszterben, s ennélfogva definícióban,
szólamtisztaságban fölényesen a Heybrook nyert, olyannyira, hogy úgy
éreztük: azért most már szükségünk volna egy megbízhatóbb etalonra...
És akkor még egy próba: mi történik, ha a Heybrookot a
faállványról áttesszük egy igazán jó fémállványra?! Nos: történik egy
és más! Erről majd bővebben értekezünk a Bemutatjuk rovat legvégén;
most csak annyit, hogy a poszterképen látható lábazat hatására a
Heybrook basszusa határozottabbá, definiáltabbá vált, a magastartomány
pedig veszített érdességéből. Azt mondhatnánk, hogy ha a Heybrook
(szubjektív!) frekvenciaátvitele egy 10 fok meredekséggel felfelé futó
egyenes, akkor a lábazat ezt a meredekséget 5 fokra redukálta.
Egyszersmind megnövekedett a zene dinamikája is. Amikor a dobozt
visszatettük a faállványra, a zene egy kissé... elhervadt, nincs rá
jobb kifejezés.