Hetedhéthatár |
Hi-Fi News & Record Review
1985. szeptember
Mennyi időnként kell cserélni a CD-játszók lézer-diódáját? Erről
referál az egyik olvasói levél, amelyet egy kiskereskedő (dealer) írt:
"A gyárak kezdetben azt ígérték, hogy a CD-lézer élettartama sokezer
üzemóra, és a cserét 40 fontból megússzuk. Ezzel szemben azt
tapasztaljuk, hogy némelyik készülék lézere 6 hónap alatt tönkremegy,
18 hónap után pedig már számos CD-játszóé cserére szorul. A költségek
is jóval magasabbak, mint amire számítottunk. (Vesd össze ezt a
Hangszervízben Gál Zoltán olvasónk levelével.) Alapfokú gépekhez
körülbelül 120 fontért adnak új kiolvasó fejet, további 20-30 font a
szerelés.
* Ebben a számunkban behatóbban foglalkozunk a hifi misztikus
jelenségeivel ("Negyedik Dimenzió", 14. oldal), de az abszolút fázis
problematikáját még itt, a sajtószemlében is csak félve hozzuk szóba.
Félreértések elkerülése végett, abszolút fázison nem a helyes
polaritást értjük, tehát nem azt, hogy a hangsugárzóink "+" és "-"
pólusát szabályszerűen csatlakoztatjuk az erősítőhöz. Minden hifista
tudja, hogy ha az egyik hangsugárzó pólusait felcseréljük, akkor a
basszus és a sztereó kép leromlik - úgy, ahogy ezt az Ortofon 0002-es
tesztlemez első műsorszámával demonstrálhatjuk. De most nem erről lesz
szó.
Abszolút fázison azt értik, hogy az egész hangátviteli láncban
minden láncszem fázisban marad. Vannak ugyanis olyan elektronikák,
amelyek 180 fokot fordítanak a jel fázisán. Persze, mindkét csatornán
ezt teszik, és ezért eddig senki sem gondolta, hogy ebből valami baj
származhatnék. Ámde legújabban több hifi-szakíró is azt állítja, hogy
a fázisfordulás a kritikusabb műsoranyagokon igenis meghallható. A
műszaki magyarázat az volna, hogy a fázis voltaképpen az elektromos
jel lüktetésének üteme, az egyes láncszemeknek egyszerre kell
"belélegezniük" és "kilélegezniük", és ha már valamelyik részegység
nem pulzál együtt a többiekkel, akkor legalább arra kell vigyáznunk,
hogy a lánc legeleje és legvége szinkronban legyen. Tehát érdemes
kipróbálni, hogyan szól a zene, ha egyidejűleg mindkét csatorna "-+-"
és "-" pólusát megcseréljük. Ezt bárhol a lánc mentén megtehetjük, de
persze a legkényelmesebb a teljesítményerősítő és a hangsugárzó
között, mert ott nem kell forrasztanunk.
A hifi-gyakorlatban viszonylag ritkák az olyan készülékek, amelyek
fázist fordítanak, de például éppen a HFM olvasói előtt is jólismert
Quad405 teljesítményerősítő ezt teszi. A hangfelvételi láncban viszont
már gyakrabban előfordul, hogy 180 fokot fordítanak a fázison. A
sokcsatornás felvételek ezt nem sínylik meg, mert ezekben már minden
annyira össze van kutyulva, hogy többé senki se tudja, hol van a 0
vagy a 180 fok. De a jóminőségű, kevéssé manipulált, igazán sztereó
műsoranyag állítólag megérzi, hogy a hangsugárzónk azonos, avagy
ellenfázisban reprodukálja-e. Ha ez igaz, akkor minden hanglemezünkön
és CD-korongunkon ellenőrizni kellene, milyen fázisban szól róla a
zene, és az előerősítőnkbe be kellene építenünk egy fázisváltó
kapcsolót, amelyet azután bizonyos lemezek lejátszásakor működtetnünk
kell. Ezt az egész teóriát ma még vitatják. De a Hi-Fi News & Record
Review a maga részéről már forgalomba is hozott egy ötvenvalahány
fontsterlinges kis elektronikát, amellyel mindkét csatornán polaritást
válthatunk az elő- és a végfokozat között, illetve (ha komplett
erősítőt használunk) a Tape Monitor közbeiktatásával.
A szeptemberi számban két olvasó is nyilatkozik az abszolút
fázisról. Az egyik azt írja, hogy semmiféle különbséget nem hall a
helyes, illetve a fordított fázis között. A másik szerint viszont a
különbség "nem árnyalatnyi, hanem akkora, amekkora a fejfájás, illetve
a jóleső zenehallgatás között érezhető". Különösen jól hallható a
különbség a következő lemezeken: Frank Zappa: Shut up'n play your
guitar, CBS66368, illetve Vivaldi: The Four Seasons, Karajan, DG
ó2530296. Megvan ez a két lemez valakinek? Ha igen, tegyen próbát
velük.
* Akik rendszeresen olvassák a 776-ot, tudják, mi az Arany Pulyka
Díj: ezzel jutalmazza a HFN/RR a legidétlenebb készülékeket. Az idei
nyertesek között két lemezjátszó érdemel figyelmet: az egyik
viszonylag újkeletű, a másik az őskorból származik (lásd képeinken).
Azonkívül oklevéllel jutalmazták az év legemlékezetesebb bemondásait.
Íme:
1. "Már többször leszögeztem, hogy elvben nem vagyok ellensége a
digitális technikának." (Ivor Tiefenbrun, Linn Products)
2. "Mi nem azt adjuk el az embereknek, amit akarnak, hanem amire
szükségük van." (Ross Walker, Quad)
3. "Eszünkben sincs erősítőt gyártani." (Ivor Tiefenbrun ezt
februárban mondta; őszre már piacon volt a Linn elő/végerősítő.)
Szebb a páva, mint a pulyka, de az Audio-Technikának ez a
lemezjátszója mindennél rondább. Az benne a rendkívüli, hogy a
hangkarja csak oldalirányban mozog, de nem bólogat - a tűerőt nem a
kar adja felülről, hanem a futómű alulról.
Ennek a hiború előtti lemezjátszónak csak egyetlen példánya maradt
fenn, de az önmagáért beszél. Lemezváltós szerkezet; a bal oldalt
látható, ugróbéka-alakú fogóval egyenként leszedi és a kukába dobálja
a már lejátszott -természetesen 78-as- lemezeket.
"Nem gyártunk erősítőt, de azért itt van." A Legnagyobb Sumáknak
kijáró oklevél a Linn céget illeti.
* A szeptemberi szám szenzációja az Apogee Scintilla, ez a
háromutas ribbon-sugárzó. Hárman is tesztelik, és az évtized
hangsugárzójának nevezik.
Az Évtized Hangsugárzója? Szélessávú ribbon-rendszer: az Apogee
Scintilla. (HFN szeptember)
Mint ismeretes, a ribbon egy vékonyka fémszalag, amelyet igen erős
mágneses térben függesztenek fel. A ribbon nemcsak membrán, hanem
egyszersmind meghajtó elem is, amelynek minden pontja egyidejűleg
érzékeli a mágneses térerőt. Ha a térerő nem elégséges, vagy a szalag
túl nagy és nehéz, az áram nem tudja megmozgatni, így aztán eddig nem
is igen készítettek másféle ribbont, mint aprócska magassugárzót. Azt
is többnyire tölcsérrel kellett használni, hogy mélyebb frekvenciákon
is legyen némi hatásfoka. További gyönyörűsége a ribbonoknak, hogy az
áram szinte akadálytalanul folyik át rajtuk, az impedanciájuk
rendkívül csekély, tehát még illesztőtranszformátorra is szükségük
van... Az, hogy végre-valahára valaki szélessávú ribbonsugárzót tudott
készíteni, tényleg nagy dolog és nincs mit csodálkoznunk rajta, hogy
az új hangsugárzó ennyire drága. (Csaknem 5000 font párja.) A
Scintilla 145cm magas, 74-88cm széles és 9cm mély. Fölöttébb modern
dizájn: "ezt a hangsugárzót mintha a Csillagok háborújából, Darth
Vader saját hifi-berendezéséből vették volna át..."
A basszus-rendszer dipól-sugárzó. Trapéz alakú, feltehetőleg
azért, hogy a membrán önrezgései kevésbé érvényesülhessenek. A
tervezők egyébként itt csaltak egy kicsit, amennyiben a ribbont egy
pótlólagos membránszéllel látták el, hogy nagyobbat mozdulhasson. A
membránszél rugékonyságának változtatásával a felső részt 40-50Hz-re,
az alsórészt 30Hz alá hangolták, és a határfrekvenciát 20Hz-nél is
mélyebbre vitték. A masszív, műanyaggal borított alumínium membrán
20Hz-en ±6 milliméteres kitérésre képes, ez talán nem volna túl sok,
de a membránfelület igen nagy: körülbelül 8 darab 30 centis
hangszóróéval ekvivalens, nem csoda, hogy a Scintilla 120dB
hangnyomást kelthet... A hatásfoka azonban csekély, 4 ohmos állásban
csak 73dB/W-ra tehető - leendő tulajdonosa jól teszi, ha előbb
hatalmas teljesítményerősítők után néz. (Collomsnak még a brutális ARC
D-70-nel is gondjai voltak!) A Scintilla basszus-ribbonja egyébiránt
kettős rendszer, mindkét fele 2 ohmos, és ezeket sorosan, illetve
párhuzamosan kötve 4, illetve 1 ohmos hangsugárzóhoz jutunk. Az utóbbi
esetben az érzékenység 5 decibellel nő - csak éppen találnod kell
olyan végfokot, amely képes 1 ohmra is dolgozni!!!
A közép/magassugárzó rész összesen 5 szalagból áll, ezeket közös
mágnesrendszer hajtja. A keresztfrekvencia 500 és 3500Hz, a szűrők
meredeksége 6db/oktáv.
Mint a drága hangsugárzókat általában, a Scintillát is úgy
konstruálták meg, hogy külön teljesítményerősítővel is hajthassák ha
nem is mind a három sávját, de legalább az alsó és a felső
regiszterét. Sőt (és itt most nyomatékosan kérjük a misztikum felé
hajló olvasók figyelmét), az Apogee cég azt ajánlja, hogy még ha nincs
is, csak egyetlen teljesítményerősítőnk, akkor is külön kábellel
hajtjuk meg róla a Scintilla két regiszterét.
Ken Kessler, Martin Colloms és John Atkinson egybehangzó véleménye
szerint a Scintillák döbbenetesen jól szólnak, csak nehéz őket
elhelyezni. Centiméterről-centiméterre tapogatódzva kell megtalálni az
optimális helyüket.
* Kábelrevü. Ken Kessler már végigzongorázott vagy 40-féle
kábelen, és a maga részéről a Monster Cable különféle típusai mellett
voksol. (Vö. HFM 17., 66. oldal.) "Ezeknek a hangképe tetőtől-talpig
konzisztens, és ez többet ér, mint az LC-típusok basszustöbblete vagy
az egyeres kábelek levegőssége. Azok egy-egy regiszterben jobbak - a
Monsterek viszont egészükben véve azok. És ami egyáltalán hozzájuk
mérhető, az mindig valamiféle összetett kábelfajta, nem pedig afféle
«Kolumbusz tojása» ötlet szüleménye." Többet erről majd Colloms,
decemberben.
Október
Kondenzátor-szeánszot rendez Martin Colloms. Az eredmény azokat
igazolja, akik szerint a passzív alkatrészeknek igenis van
sajáthangjuk. A kondenzátorokat több ponton is belepróbálták a
lejátszóláncba, például az elő- és végerősítő között. Miután a
forrásimpedancia 600 ohm, a terhelőimpedancia 200 kohm volt, maguk a
kapacitásértékek (0,47-10000µF) nemigen zavarhatták meg a
hangfrekvenciás sáv átvitelét, és valóban: a kondenzátorok
hangminősége (a magastartomány tisztasága, a mélydefiníció, a térhatás
stb.) általában nem a kapacitásértéktől, sokkal inkább a kondenzátor
anyagától és kivitelétől függött. A zsűri ítélete szerint némelyik
kondenzátor alig szólt rosszabbul a csupasz összekötőkábelnél, más
típusok aggasztóan lerontották a hangképet: mintha az ARC erősítőket
cserélték volna le egy szimpla Rotel 820BX-re...
Más próbák (kondenzátorcsere a tápegységben stb.) hasonló
eredményt hoztak. Csináltak Collomsék egy ellenállás-tesztet is, ekkor
az Empire MC1000 hangszedő és az ARC SP-8 előerősítő közé iktatott,
100 ohm értékű sönt-ellenállást cserélték ki másfajta, de szintén 100
ohmos típusokra. A hangminőség ezt is jócskán megérezte.
* Tizenkét CD-játszó egy sorban: Aiwa DX-1200, Akai CD-M88, B & O
CDX (a címlapon), Fisher AD-840, Hitachi DA-4000, Mitsubishi DP-105,
Pioneer PD-5010. Sansui PC-V100 és 750, Sony CDP-302es, Toshiba XR-V11
és Yamaha CD-3. A legmelegebb ajánlást az Akai kapja.
* Az új, háromlábú RATA Torlyte lemezjátszó-állványt próbálja ki
Chris Breunig. "A négylábú állványnak még volt egy althangú
színeződése, az új állvány szopránhangú a hangkép kinyílik, a térhatás
megnő, a hegedű és a fuvola együtt és külön-külön is kivehetőbb." Lásd
ezzel kapcsolatban a Triangulum állvány tesztjét a Bemutatjuk
rovatban.
November
Das Wohltemperierte Hangkar... vagy hogyan is fordítsuk a
Well-Tempered Arm nevét. Egyéb szójátékok is kínálkoznak, Chris
Breunig "Prelúdium és fúga" címmel értekezik a szóban-, valamint
cérnaszálon forgó amerikai hangkarról. A karnak főleg a csapágyazása
különleges, egy szót sem értünk az egész leírásból, csak annyi
világos, hogy a mozgó rész egy dupla hurkon van felfüggesztve és
szilikonolaj stabilizálja. Állítólag igen jó hangkar, Breunig szerint
jobb, mint a Zeta, pedig az jelenleg a No.2. Angliában (az Ittok
után). A Well-Tempered Arm elnevezését így is méltánytalannak
érezzük... Johann Sebastian szerény, istenfélő ember volt, sohasem
mert volna elkérni 515 fontot egy hangkarért. Talán még egy komplett
lemezjátszóért sem.
A Wohltemperiertes Hangkar (The Well-Tempered Arm). A csapágyazása
fölöttébb eredeti: a kar-bak egy dupla cérnahurkon lóg és
szilikonolajban fürdik. (HFN november)
* Csatlakozva a WTA-revűhöz, Colloms különféle futóműveket (AR,
Walker, Thorens) és hangkarokat tesztel. A mi figyelmünket ezúttal az
YZ kar ragadta meg, az Audio Kuzma Komponense gyártmánya, minthogy
Jugoszláviában (!) eleddig még nem próbálkoztak efféle, High End Audio
termékkel. Külső megjelenésében az YZ a Zetára hasonlít (lásd 48. o.).
Belvilága: teflonnal borított van den Hul kábel. Ára 250 font. A
kritika nem rosszindulatú, de nem is túl lelkes.
Szocialista High End Audio? Jugoszláv gyártmány, az YZ hangkar, 250
fontsterlingért. (HFN november)
Mark Levinson (azaz: most már a Cello cég) szuper-hangszínszabályzója,
az Audio Palette. Figyeld a felső sorban balról a harmadik gombot:
"Abszolút fázis: Right 180°, Lett 180°, 0°, 180°". A készülék 8900
fontba kerül, ebben nincs benne a rajta látható hangszerek ára. (HFN
november)
* Ken Kesslernek kegyesen megengedik, hogy egy álló hónapig
megtartoztathassa magát a ribbon-hangsugárzóktól és a csöves
erősítőktől, és inkább a Pionem S-110 elnevezésű, CD-játszóval
kiegészített hifitornyot hallgathassa, utánozván az Utca Emberét. Az
S-110 voltaképpen egy 250 fontsterlinges midirendszer plusz egy 300
fontsterlinges CD-játszó.
Nos, az Utca Emberének álcázott Kessler a következőket
tapasztalja. A lemezjátszó a sztereó LP-ből sztereósított monót
csinál, a hangversenyzongorából lokálbéli pianínót, az énekesnője
pedig olyan, mint ha nyolcvanat szívna naponta. A kazettás magnó
valamivel többet produkált, főleg műsoros kazettáról. "Az erősítő és a
hangsugárzó képes rá, hogy megkülönböztesse a háromféle műsorforrást
(?!) és jó hangosan szóljon, ami azonban fölösleges, minthogy az egész
masinéria úgysem jó másra, legfeljebb háttérzenélgetésre..."
No és a CD-játszó? Valóban ez szólt a legelfogadhatóbban a három
közül, de - mondja Kessler - jónéhány egyéb módját is tudom, hogyan
lehet elkölteni 550 fontot. "A Pioneer ezzel a berendezéssel semmit
sem nyújt, mert ez a rendszer egyszerűen nem reprodukálja élethűen a
zenét."
Persze, a vájtfül mindig vájtfül marad. Hallgassunk inkább a
laikus feleségre. Ő tömören csak ennyit mondott a Pioneer toronyról:
"Egyáltalán nem tetszik a hangja."
* A Hi-Fi News utálja a hangszínszabályozókat, mint ahogy mi is
utáljuk; egyáltalán, minden audiofil utálja őket. Szinte semmit sem
javítanak, viszont jócskán rontanak a hangminőségen. No igen, de hátha
egyszer valami egészen kiváló mérnök tervezne egy különleges,
audiofileknek való hangszínszabályozót? Mondjuk Mark Levinson... aki
nemrég eladta a cégét, és Cello néven új vállalatot alapított?
Hát éppen erről van szó. John Atkinson és Martin Colloms - minden
ellenérzésüket félretéve - eljátszogatnak ezzel az Audio Palette névre
keresztelt, kétcsatornás, hatsávos, gombonként 62 állású
szabályzóelektronikával, és csak az előnyeit észlelik - semmiféle
mellékhatást nem tapasztalnak!
Azon kívül, hogy az Audio Palette 8900 fontba kerül. Nem tévedés,
két nulla van a végén.
* Már tudósítottuk Olvasóinkat a HFN/RR új CD-tesztlemezéről: Most
több szakíró is megdicséri ezt a demólemezt. A szerkesztő pedig
felkéri az olvasót: írjon ő is kritikát, nem több, mint 250 szó
terjedelem ben. A legjobbat egy 190 fontsterlinges Musical Fidelity
erősítővel jutalmazzák és egy évig ingyen küldik a lapot; a következő
öt legjobb írásmű szerzője egy-egy csomagot kap, benne 10-10
CD-csillapítókoronggal ("CYX Foil").
* Ezt az izét, a CYX fóliát egyébként máris árusítja a HFN/RR
Accessories Club, 10 fontért. Olyasféle a hatása, mint a Meridian
csillapítókorongjának, vagy annak, hogy egy másik CD-t tesznek az első
korong tetejére. Afféle negyedik dimenziós jelenséget idéz elő: minden
CD jobban szól, mind eddig, a használt CD pedig úgy fog szólni, mint
az új...
No fene. Eddig mindenfelől azt hallottuk, hogy a CD örökké új
marad!
CD-csillapítókorong - olyasféle a funkciója, mint az analóg
technikában a lemez-leszorítónak. (HFA december)
A Philips "büdzsé" CD-játszója, a CD350. (HFA december)
"Még audiofilebb" CD-játszó, a Meridian Pro-MCD. Jól látható, hogy
alul kiegészítették egy dobozzal, abban van a tápegység a
hangfekvenciás részhez. (HFA december)
Erősítők? Trafók? Esetleg hangszórók? Nem: légnedvesítők. A mindenkori
légnedvesség állítólag hatással van a hangszedők és a hangszórók
viselkedésére. (HFA október)
December
Egy igencsak logikus teória arról, hogyan is kéne megtervezni a
hagyományos hangsugárzókat. Némely gyárak szeretik "elcsatolni",
csillapítóanyaggal leválasztania hangszórót a hangszóródobozról, hogy
a motor ne vihessen át rezgést a fadobozra. Csakhogy ilyenkor a
hangszóró kissé a levegőben lóg, nem érez szilárd felületet maga
mögött, csökken a dinamikája. Malcolm Hawskford szerint nem a
hangszórót kell leválasztani a dobozról, hanem éppen fordítva: a
dobozt a hangszóróról. A hangsugárzó tehát a következőképpen épül fel.
A szerelőlap rendkívül merev, és közvetlenül a hangszóróállványra,
azon keresztül a padlóra támaszkodik. A hangszóródobozt most már
nyugodtan el lehet csatolni a fő rendszertől. Az állványzat
természetesen merev, de nem teljesen az: csillapítottan rezeg, hogy
részben elvezesse, részben elnyelje a hangsugárzó rezonanciáit.
(Hawksford cikke valójában az erősítők és hangsugárzók torzítási
funkcióját elemzi; a fenti részletet azért idéztük, mert feltűnően
konkrét - addig legyünk szegények, amíg meg nem jelenik egy ily mádon
konstruált hangsugárzó a piacon!)
*
Meg'font'olt kiadások
Martin Colloms felülvizsgálja eddigi receptjeit, mert figyelembe
kívánja venni egyrészt az újabb választékát, másrészt az áremelkedést.
Azonkívül most már olcsó tunereket is ajánl, ezek eddig nem
szerepeltek az étlapon. Colloms szerint a Pioneer TX301 a maga 70
fontjáért különösen jó vétel. Bizalmat érdemel még a Luxman T210L
(110,-), a harman/kardon TU610 ( 130,-) és ugyanennyiért a NAD 4020B.
Egyébiránt a revízió a következű eredményt hozta
Első fok: 250-300 font
Dual 505 lemezjátszó, QED, Rotel RA820 vagy NAD 3120 erősítő,
Marantz LD20 vagy Toshiba 33 hangsugárzó.
Második fok: 350 font
Rega Planar 2 lemezjátszó az olcsóbbik karral és Linn Basik
hangszedővel (esetleg Thorens TD166 Ortofon OM10-zel), a többi
ugyanaz, mint az előbb.
Harmadik fok: 450 font
Most a lemezjátszó marad (Rega+Basik), az erősítő a Rotel vagy
esetleg a Mission Cyrus One, a hangsugárzó a Wharfedale 506. Colloms
mindehhez hozzászámít még valami jobb kábelt, egy Isoplat
lemezjátszó-alátétet (35,-) és egy pár Target hangsugárzó-lábazatot
(25,-). így jön ki a 450 font.
Negyedik fok: 550 font
Ennyiből már többféleképpen lehet gazdálkodni. Például
kiegészíthetjük az előző rendszert egy MC-hangszedővel (Denon DL103,
Audio-Technika AT31E, Ortofon MC10 Super) és valami jobbfajta
hangsugárzó-lábazattal.
Avagy: Walker CJ61 futómű, Rega RB300 kar, Denon DL103, valamelyik
erősítő az eddigiek közül, B & W DM110 vagy Wharfedale 506 vagy
Mordaunt-Short MS100 hangsugárzó, plusz lábazat.
Avagy: csak a Rega 2 és Ortofon MC10S, de Mission erősítő, Spendor
Prelude vagy LS3/SA vagy Sony APM22-es vagy Wharfedale 508
hangsugárzó. Lábazat a Heybrooktól vagy a Linntől.
Ötödik fok: 750 font
Itt már számításba jön a Linn futómű (420,-), de akkor az összes
többi komponensből a legolcsóbbat kell vennünk, abban a reményben.
hogy majd fokról-fokra lecseréljük őket ("Maga a Linn még egy 5000
fontsterlinges rendszerben is a helyén maradhat.")
Kiegyenlítettebb rendszert alkot a Dunlop Systemdek IIx a Rega
RB300 hangkarral, a Logic Claro Gold vagy Linn Trak MC-hangszedővel és
az olcsóbb Mission, illetve a drágább AR erősítővel - ezektől függ,
melyik hangsugárzóra marad pénzünk a Sony APM22-es, a Spendor Prelude,
a JBL L46, a Tannoy Venus és a Celestion SL6 közül.
CD-játszónak Colloms általában a Marantzokat ajánlja, és így
fejezi he a revüt
"Mint előzőleg, most is főleg analóg berendezéseket állítottam
össze. de minthogy a CD hitele egyre nő, ezt a rendszert is komolyan
fontolóra kell vennünk."
*
* Az októberben füllel tesztelt kondenzátorokat most műszeresen
méri Martin Colloms. Mindenekelőtt a dielektrikum abszorpciós
képességét (DA) vizsgálja. Ezt a paramétert úgy tekinthetjük, mint a
kondenzátorok memóriáját: kisütés után mindig megmarad bennük
valamennyi feszültség, márpedig ezt alapvető hibának kell tekintenünk.
A teszt során mindegyik típust 1,5V feszültséggel két percig
töltötték, aztán 5 másodpercig kisütötték egy 100 ohmos ellenálláson
keresztül, és megmérték, mekkora feszültség maradt bennük 10, 20, 40,
60 másodperc múltán.
A DA-n kívül megmérték a kondenzátorok elektro-mechanikus
(ön)rezonanciáját, úgy, hogy 1-50kHzig pásztázó jelet kapcsoltak
rájuk, és a kondenzátorra erősített igen kis tömegű
gyorsulásérzékelővel detektálták, majd szintíróval rögzítették a
rezgés amplitúdó-frekvenciajelleggörbéjét. Ezen túlmenően felvették
bizonyos "késleltetési hibák" jelleggörbéjét is (ez utóbbi mérések, ha
jól értettük, relatív eredményt szolgáltatnak, mert egy referencia
gyanánt kiválasztott, szubjektíve különösen jónak ítélt
kondenzátortípus tulajdonságaihoz viszonyítanak). Tény, hogy a
különféle típusok aggasztóan eltérő módon viselkedtek; a diagramok
meggyőzően szemléltetik, hogy a klasszikus paraméterek mennyire
keveset mondanak a passzív alkatrészek lelkivilágáról.
* Hangsugárzók 80-200 fontig, összesen 9 típus. (B&W DM100. JPW
AP3, KEF C10 és 20, Mission 707, Mordaunt-Short MS15, Rogers LS2,
Tannoy M20 Gold, Toshiba SS33/II) Colloms megragadja az alkalmat, és
összképet próbál adni a teljes hangsugárzó-piacról, vagy legalábbis
annak alsóbb régióiról "Meghökkentő, hány fajta hangsugárzó kapható
már páronként 100 fontért vagy kevesebbért. A Toshiba SS33/II jó
vétel, és nagyobb is az átlagosnál. A B & W DM100 szintén magasra
teszi a mércét. Értékes típusok még a Marantz LD20, a Mourdaunt-Short
MS15, a Mission 70, a Rotel RL850 és a pici Wharfedale Diamond II. (Ne
feledd a Celestion DL4-et - teszi hozzá a szerkesztő; nem a miénk,
hanem a HFN/RR-é.) Feljebb mozdulva a skálán, tartja pozícióját a B &
W DM110 és a Tannoy Mercury, valamint a Wharfedale 508 (és a
Celestion DL8 - mondja megint a szerkesztő). További érdekes modellek
Heybrook HB1, Mourdaunt-Short MS100 és 400, Rogers LS2. Ami a mostani
tesztcsoportot illeti, a legtöbb típusnak van valamiféle erénye, de
mindent összevéve, nem lehengerlőek. A KEF C10 és 20 technológiai
értelemben KEF-nívójú, de a hangminőségük nem az. Az AP3-mal érdemes
kísérletezni, hasonlóképpen a Tannoy M20 is eleget nyújt a pénzért. A
Mission 707 csalódást okozott."
* Ígéretéhez híven, sok-sok "szeánsz" után most végre véleményt
nyilvánít a kábelek hangminőségéről Martin Colloms. Tehát:
kétségtelen, hogy a kábelek igenis különbözőképpen szólnak.
Hangminőségük legalább 5 faktortól függ: anyaguktól
(kristálystruktúra, gyártástechnológia), kivitelüktől (árnyékolás,
keresztmetszet, sodrás), fizikai jellegükből (merevség, a bevonat
tartóssága), a bevonat milyenségétől (zománc, PVC, PE, teflon), és
végül attól, hogy egyeresek-e avagy sodrottal.
Colloms változatlanul híve a Hitachi cég LC (Large vagy Linear
Crystal) technológiájának, de be kell vallania, hogy a jelenlegi
legjobb kábelgyártók, tehát a Monster Cable és a Randall még csak nem
is szándékoznak áttérni LC-re. Colloms bosszúsan megemlíti, hogy a
Hitachi mennyire tisztességtelen reklámkampányt folytat ("Kill the
Monster", azaz "Öld meg a szörnyet", amelyen persze a Monster Cable
értendő, merthogy "minden kábel, ami nem LC, szükségképpen gyatra"),
és ehhez még Colloms LC-cikkéből is kiragadnak idézeteket, persze,
engedély nélkül! Summa summárum: az LC jó dolog, de nem a legfőbb.
Hasonlóképpen nem szabad abszolutizálni az egyeres kábelek
jelentőségét sem, habár ezek valóban jobban szólnak, mint a
hagyományos típusok. Itt az elmélet is az audiofilek segítségéra siet.
A HFN/RR augusztusi számában Malcolm Hawskford matematikailag
formulázza a kábelek, mint hullámvezetők viselkedését. Oda lyukad ki,
hogy a kábelek nem egyforma sebességgel továbbítják a különböző
frekvenciájú hangot: a mélytartomány általában jócskán késik! Ha
viszont egyeres kábelt használunk, és annak átmérője nem haladja meg a
0,8 millimétert, akkor a teljes hangfrekvenciás sáv nagyjából fázisban
marad. Ez végülis igazolja Jimmy Hughes (Hi-Fi Answers - a
konkurencia!) vesszőparipáját, miszerint a vékony egyeres kábelek
nyugodtabb, "koherensebb" hangot szolgáltatnak. Még hangszórókábelnek
is beválnak, ugyanis a fázishűség esetleg többet nyom a latban, mint a
hosszan vezetett vékony kábel okozta veszteség (amely azonban
felbillentheti a frekvenciaegyensúlyt is). Amí a kisjelű (erősítők
stb. közötti) vezetékeket illeti, Colloms igen jó eredményt ért el a
0,1-0,6mm átmérőjű egyeres kábelekkel. Fontosnak nevezi a bevonat
milyenségét: a legrosszabb a zománc, aztán a PVC, jobb a polietilén és
messze a legjobb a teflon. Sokat számít az is, hogyan helyezkednek el
a vezetékek a térben. Ha például szabadon futnak, egymástól legfeljebb
1-2cm távolságban, akkor a közép- és magastartomány megfelelő lesz, de
a basszus elmegy. Ha viszont a két vezetéket szorosan összesodorják,
akkor megjönnek a mélyek, de valamelyest romlik a felső regiszter.
Készített Colloms egy teszt-kábelt a következőképpen. Vastag
teflonburokba húzott egy 0,4mm-es zománcozott rézhuzalt, két szálat
összesodort, és PVC-ruhába zárta az egészet. Ez a kábel megvert egy
egész sor drága speciáltípust.
Ha netán feltűnt volna: Collomsék nem árnyékolják a kábeleket.
Tapasztalataik szerint mindennemű árnyékolás lerontja a hangminőséget.
Ahol nincs különösebb rádiófrekvenciás veszély, ott nincs is szükség
árnyékolásra. A szoros sodrás - nem a csupasz ereké, hanem a kész
kábeleké - különben is véd a rádiófrekvenciás zavarok ellen. (Ámde
lásd Präkel írását a HFA szeptemberi számában!)
A vékony egyeres kábel tehát igenis "tud" valamit, amit a
szokványos sodrott kábelek nem tudnak: fázishűbb amazoknál. A
fázishűség azonban más módon is elérhető. Például a Monster Cable
bizonyos típusaiban egy belső, vastag komponens egyenesen fut, és
kívülről egy duplafonatú hélix (kettős spirál?) veszi körül. A magas
frekvenciák, szokásukhoz híven, a kábel külső rétegeiben futnak, ott
viszont hosszabb utat kell megtenniük, miáltal kompenzálódik a
fázishiba. Akárcsak Chris Breunig (lásd néhány oldallal előbb),
Colloms is ezeket a különleges kábeleket hallja a legjobbnak, és
igazolva látja horribilis árukat. A fentiek alapján nem
csodálkozhatunk rajta, hogy ahány kábel, annyiféleképpen szól.
Valószínű, hogy egyik sem ideális, legfeljebb megközelíti az
ideálirat, többé vagy kevésbé. A kábel tehát ugyanolyan hangszernek
tekintendő, mint a többi: a lemezjátszó, az erősítő, a hangsugárzó.
HI-FI ANSWERS
1985. szeptember
Az előbb a kábelekkel fejeztük be most azokkal kezdjük. David
Präkel (persze, Jimmy Hughes ajánlására) kipróbál egy vékony egyeres
kábelt; jobbnak találja a hagyományosnál, de azért mégsem tetszik
neki. A legfelső regiszter zavaros, kellemetlen, úgy szól a kábel,
mint egy rossz CD-játszó - mi lehet ennek az oka? Többhavi
kísérletezés után Präkel oda lyukad ki, hogy az árnyékolás igenis
fontos (!), éspedig főleg a CD-játszó hangfrekvenciás kábelén. Präkel
szerint a CD-játszó rádiófrekvenciás jeleket bocsát ki, és ezek
interferálnak az összekötőkábelen futó hangfrekvenciás jellel.
* A digitális hangsugárzóknak szentel egy rövidke esszét Keith
Howard. A Sony és a Philips már évekkel ezelőtt szabadalmaztatta
elképzeléseit - elképzeléseit, hiszen működőképes digitális
hangsugárzót máig sem gyártottak. Howardnak is az a véleménye, hogy a
hagyományos hangsugárzók gyártói egyelőre nyugodtan alhatnak.
* A szeptemberi szám címlapján egyébiránt két szuperklasszis
teljesítményerősítőt csodálhatunk meg: a Naim NAP135 és az Audio
Research M100 monoblokkokat. Ezek a szörnyetegek ugyanannyiba
kerülnek, mint azonos teljesítményű sztereó megfelelőjük, de minthogy
kettő kell belőlük, duplájára növelik a teljesítményerősítő árát.
Vajon megérik-e a pénzt? Feltehetőleg igen - de ezt már a HFA szakírói
is félve írják le.
* Hangsugárzók. Dicséretet kap a Wharfedale Diamond II (80,-),
jóindulatú vállveregetést az A&R Arcam Two (200,-). A furcsa
megjelenésű Impulse H3 (1000,-) felemás bizonyítványt szerez; úgy
látszik, mindennemű tölcséres típusnak van valami hátránya. Habár az
Impulse tölcsére egészen különleges. Egy érdekesség: a H3 mindhárom
hangszóróját külön kábellel lehet csatlakoztatni a végfokhoz - ezt a
módszert már a Scintilla tervezői is javasolták (HFN, szept. ). Jimmy
Hughes, az egyeres kábelek atyja 1-0,6-0,25mm-es kábelt ajánl a mély-,
a közép-, illetve a magassugárzóhoz.
Az ovális sáv a tölcséres középsugárzó nyílása. A tölcsér maga
papírmaséból készült, hogy ne csörögjön - remélhetőleg zörögni se fog.
Az Impulse H3 hangsugárzó. (HFA szeptember)
* Az újsütetű Thorens lemezjátszókat nem fogadják kitörő
lelkesedéssel a brit szakírók. A TD318 sem szól úgy, mint Alvin Gold
szeretné - a régebbi típusok jobbak voltak.
Október
Megint kábel, mégpedig kétszer egymásután. Peter Turner a
közönséges egyeres kábeleken is következetesen felismerni véli az
irányhalast, vagyis azt, hogy a kábel nem úgy viselkedik odafelé, mint
visszafelé. Tehát célszerű megjelölni a kábelvégeket, mielőtt
szétvagdaljuk darabokra a tekercset. Robert Watts (szintén az egyeres
kábelek híve) úgy találja, hogy a hálózati kábelek rádiófrekvenciás
sugárzása káros a hangfrekvenciás kábelen futó jelekre, mégpedig főleg
akkor, ha az összekötőkábel sodrott. Watts azt állítja, hogy a sodrott
kábelek - komplex impedanciájuk következtében - RF rezonanciára
hajlamosak. Érdemes tehát megszűrni a hálózati feszültséget 1-1000MHz
között. (A QED és több más cég is árusít olyan szűrőket, amelyekkel el
lehet nyomni a hálózati feszültség nemkívánatos nagyfrekvenciás
összetevőit.) Watts is a CD-játszókra hivatkozik, ezek volnának a
legérzékenyebbek a rádiófrekvenciás zavarokra: érdessé válik a
hangképük.
* Haladjunk szépen tovább, befelé a Negyedik Dimenzióba. Jimmy
Hughes legújabb tippje: használjunk légnedvesítőt. Hogy minek? Hát nem
tapasztaltátok, hogy a hangszedő, a hangszóró néha csúnyán, rekedtesen
szól?...
* Sok mindent tesztelnek az októberi HFA-ban (Trio DP-1100/II
CD-játszó, a "bébi" Magneplanar, az SMGa, aztán a JBL 18Ti hangsugárzó
stb.), de ami a mi számunkra a legizgalmasabb volt, az Alvin Gold
revüje a RATA Torlyte lemezjátszó-állványról, erről a furcsa háromlábú
jószágról, amelyről már Londonból is küldtünk egy anzixkártyát, és
amellyel igen komoly terveink vannak - lásd jelen számunk
tesztrovatát. A RATA a HFA szakírója szerint is kenterbe veri a SOTA-t
(fémállvány falappal), és jobb a saját négylábú elődénél is.
A Hi-fi Answers egyik régebbi, de változatlanul időszerű karikatúrája
cipővásárláshoz hasonlítja a hifi-vásárlást.
"Bementem a cipőboltba -fűzi a rajzhoz J. M. Hughes-, és A-B tesztben
végigpróbáltam az összes cipőt. Megvettem, amelyik a legjobban
tetszett. És lám, két nap múlva kiderült, hogy nem tudok együtt élni
vele. Az A-B teszt ezt nem tudta kimutatni. Vita folyik arról, hogy
vajon vakon is fel lehet-e ismerni a hangképen a digitális procedúra
hatását. Nos, mi van, akkor ha nem ismerem fel a digitális hangot? És
mi van akkor, ha felismerem? Teljesen érdektelen. Az a kérdés, hogy
hosszú távon el tudom-e viselni. Hogyan szól a CD az LP-hez képest? -
ez lényegtelen. Együtt tudok-e élni a CD-vel, illetve az LP-vel? -ez
az, ami lényeges."
November
A címlapon a "kilowattos öklű középsúlyú", a NAD2200 teljesítmény
erősítő. Teljesítménye 2x100 watt tartósan, kétszer ennyi csúcsban;
monóban (hídba kapcsolva) 400 watt tartósan, 1,2kW csúcsban - 8 ohmon.
Mert 4 ohmon már 1,6kW. Mindezt 340 fontért, ami - viszonylag -
tényleg nem sok. A revüből csak annyit tudunk meg, hogy a 2000
fontsterlinges Krell azért sokkal jobban szól... Bennünket jobban
érdekelt volna, hogyan vizsgázik az új NAD-erőmű a szerény kis Menő
Manóhoz képest.
* Ha van a háznál két fölösleges Magneplanarotok (azon a kettőn
kívül, amelyet egyébként is használtok), kipróbálhattok egy rendkívül
izgalmas technikát, amelyet a HFA négy szakírója is ajánl. Arról van
szó, hogy két-két "Maggie"-t derékszögben kell egymáshoz passzítani,
úgy, hogy az egyik pár a szokásos módon, enyhén befelé forgatva a
hallgatóságra, a másik kettő kifelé oldalirányban a falakra
sugározzon. Az oldalsó párat külön végfokkal is meg lehet hajtani, egy
késleltető elektronika közbeiktatásával. Ha ezt mind összehozzuk,
varázslat történik, a falak kitágulnak, a szobánk megnő, igazi
koncertteremben találjuk. magunkat. Magyarázat: a Magneplanarok
dipólsugárzók, nyolcas karakterisztikával osztják szét az energiát,
mindent előre és hátra, semmit vagy csaknem semmit oldalra. Az első
pár Maggie tehát a hallgatóság irányában zenél, a falak irányában meg
sem mukkan, a másik pár csak a falakra sugároz, közvetlenül szinte
semmit sem hallunk belőle. Magyarán: teljesen elkülönül a a direkt és
a visszaverődő hang.
Kétszer kettő az összesen négy Magneplanar. Ebben az elrendezésben az
egyik pár csakis a hallgatóságra, a másik csakis a falakra sugároz,
kitűnően szétválik a direkt és az indirekt hang - hatásos
kvázikvadrofónia. Külön teljesítményerősítő és késleltető elektronika
további csodákat művel. (HFA november)
Konvencionális hangsugárzókkal ezt nemigen lehet megcsinálni. Vagy
mégis? Lásd majd néhány hasábbal odébb, az Audio szemléjében.
* Az SD Acoustics SD1 hangsugárzó már szerepelt a Hifi Magazinban,
ha nem is a sajtószemlében: londoni riportunkban adtuk közre a
fényképét. Nekünk nagyon tetszett a hangja-és mosta HFA-ban Jimmy
Hughes is nagyon elismerően nyilatkozik erről a korántsem olcsó
(páronként 1000 fontos) hangsugárzóról. Alul egy Audax,
reflexdobozban, középen egy többé-kevésbé szabadon álló másik Audax,
de zárt dobozban, felül egy Visaton (nyugatnémet) ribbon. Az SD1
meghajtható 3 teljesítményerősítővel, vagy csupán eggyel, de három
kábelen át - ezt az ötletet most már elég gyakran felvetik. (A
decemberi számban a szerkesztő, Keith Howard is hosszan értekezik
róla.)
Háromutas hangsugárzó, készen a multiamplifikálásra vagy
multikábelezésre (!) - az SD Acoustics SD1. Felül kiemelve a Visaton
ribboncsipogó, illetve a többféleképpen beköthető csatlakozódugók
képe. (HFA november)
December
Ebben a kiadásunkban amúgyis bőséges kollekciót mutatunk be a High
Fidelity misztikus jelenségeiből, miért ne gazdagítsuk a választékot
Peter Turner legfrissebb ideáival. Azt már tudjuk, hogy a hálózati
feszültséget lehetőleg külön biztosítótábláról kell lehoznunk, és hogy
mellőznünk kell a hosszabbító zsinórokat. De ez mind semmi - tessék
nagyon figyelni.
A konnektorokhoz általában sokféle készülék csatlakozik. Ha ezek
kikapcsolt állapotban vannak, a hálózati zsinórjuk "szabad vezetéknek"
minősül, és mint ilyen, észrevehetően elrontja a hangképet. (Megint
RF-zavar?) Tehát ha lemezjátszót hallgatunk, akkor a magnót és a
tunert is be kell kapcsolni, vagy ki kell húzni a madzagjukat a
konnektorból. Ugyanez fordítva is áll: ha a tunert vagy a magnót
hallgatjuk, a lemezjátszót is meg kell indítani, vagy ki kell húzni a
hálózati zsinórját.
Ehhez képest mélységesen racionális Turnernak az a javaslata,
miszerint tessék elszórakozni a lemezjátszó plexitetejével. Három
lehetőség kínálkozik: játék közben a.) lecsukjuk, b.) felnyitjuk, c.)
teljesen eltávolítjuk a plexifedelet. Vigyázat: nem tudni, melyik a
követendő eljárás - csak azt tudjuk, hogy a plexitető helyzete
észrevehetően befolyásolja a hangképet. Saját tapasztalatunkból: a
Taya DP-510 plexitetejét játék közben lecsukni valóságos bűn a Zene
ellen. Turner persze nem Tayával, hanem Linn Sondekkel kísérletezik.
Kezdetben teljesen plexiellenes volt. De, mint mondja, az utóbbi
időben sokat változtatott a berendezésén (közben a lemezjátszót is
többször módosították), és nemrég, amikor ellenőrzésképpen megint
játszani kezdett a plexitetővel, úgy tálálta, hogy mégiscsak szükség
van rá. Ez a jelenség tehát rendszerfüggő.
* A "közönséges", "mezei" Philips CD-játszó, a CD100 úgy
körülbelül 300 fontba került; ugyanennek a gépnek a feljavított,
"audiofil" változata, a Meridian MCD több mint 100 fonttal drágább. A
legújabb Meridian, a Pro-MCD árcéduláján pedig ez áll: 675,-.
Ennek fejében kapunk: az analóg elektronikához egy külön
tápegységet (amely mindazonáltal oda van építve az eredeti doboz alá),
aztán egy javított D/A) átalakítót, "spécibb" szűrőket - és egy
filc(?) korongot, amely stabilizálja a CD-t a gépben. Állítólag
mindegyik javítás jól érezteti hatását, és a Meridian Pro-MCD a létező
legjobb CD-játszók egyike...
* Egy másik CD-játszó, amely bennünket valószínűleg jobban
érdekel: a Philips CD350, ennek csak 250 fontsterling az ára.
Ennek fejében kapunk: műanyagházat a fémház helyett, új IC-ket és
egy leegyszerűsített lézer-rendszert. (Remélhetőleg ez is, mint a
többi, "Perfect For Ever".)
Audio
1985. április
A Kheopsz-hifitorony. (Prof. I. Lirpa konstrukciója az áprilisi
Audioból)
Prof. I. Lirpa, a neves konstruktőr (olvasd visszafelé a nevét!)
mindig az áprilisi számban mutatja be legújabb művét az Audio
olvasóközönségének. Ezúttal Kairóba kell elkísérniük a páratlan
leleményességgel megáldott mérnökembert, hogy megbámulhassák a
sivatagban emelt nagyszabású sztereó receivert és a hozzátartozó
hangdobozokat. Kolosszális! Sőt: piramidális.
* Négy és fél köbláb, az úgy körülbelül 120 liter - nem is olyan
nagy szub-basszussugárzó a JBL gyártmánya, amelyet az Audio 1983
augusztusában (lásd ott) tesztelt, sőt: házilagos megépítésre
ajánlott. A szub-basszust természetesen elektronikus keresztváltó
illeszti a fő rendszerhez, és az Audio szakírói most ezt a
keresztváltót modifikálják. Aszimmetrikussá teszik: a felülvágó szűrő
most 18, az alulvágó pedig csak 6dB/oktávos, hogy a sztereó rendszer
fázisátvitele javuljon, másrészt a nagy, 40 centis JBL mélyhangszóró
ne brummogjon bele a felső basszustartományba.
* Bert Whyte a téli CES-ről (Consumer Electronic Show-ról)
tudósít, és cikkét teljes mértékben a CD-technikának szenteli.
Elmondja, hogy CD-játszót már 300, 250, sőt, 200 dollárért is árulnak
- az utóbbiak persze afféle be nem vált, első szériákból visszamaradt
készülékek, de nyárra állítólag már garanciális masinákat is lehet
kapni 200-ért. (Ez nem jött be!) Ami a drágább, nívós CD-játszókat
illeti, Whyte említést tesz a brit Meridianról és Missionról, a
Cambridge Audio kihívóan árazott, 2000 dolláros játszójáról és a többi
újkeletű High-Tech készülékről: a McIntosh MCD 7000-ről (cca. 1400,-),
a Technics professzionálisnak nevezett SL-P50-éről (4000,-) és a
lemezváltós SL-P15-ről (1500,-), ez 51 CD-korongot játszik le egy
szuszra. És természetesen szóba kerülnek az új Sonyk, a CDP-520ES
(600,-), illetve a CDP-650ES (1000,-), amelyhez külső D/A átalakítót
is lehet csatlakoztatni, kiiktatva a gép belső, saját digitális
processzorát. A DAS-702ES átalakító ugyanannyiba kerül, mint maga az
alapgép. Többet róla júliusban.
"Maurice, figyelj rám! Beszéltem a feleségeddel, azt mondta, tévedett,
amikor azt mondta, hogy téged elmegyógyászhoz kéne vitetni, amiért
5500 dollárt fizettél egy 15 wattos, csöves monó erősítőért, és azt
akarja, gyere haza és demonstráld neki, és a te öreg barátod, Joe
Buckley áthozott egy régi Mantovani lemezt, és ég a vágytól, hogy
lejátszd neki az erősítődön." (Stereo Review, USA)
Május
A 11. Autós-Sztereó Évkönyv.
Július
A címlapon a Revox 8215 kazettás magnó; jópofa masina, olyan az
előlapja, mint egy keresztrejtvény. Minden tekintetben kiváló
osztályzatot kap (nem úgy, mint az angoloknál), dehát az Audio nemigen
szokta kritizálni az 1400 dolláros készülékeket...
* Habár néha ez is előfordul. Most tesztelik az Audio szakírói a
Sony CDP-650ESD CD-játszót és vele együtt a DAS-702-ES D/A-egységet.
Maga a szerkesztő is a sorompók közé lép, és kinyilvánítja, hogy neki
bizony jobban tetszik a "csupasz" 650, mint a 650+702 kombináció,
habár "az utóbbi is jobban szól, mint az első generációs készülékek".
Ez rendben is van - de akkor "minek bele a jég"?
* A Sony és Philips CD-rendszerének, jobban mondva: a kétféle
rendszer D/A processzorának különbségét magyarázza el Ken Pohlman egy
kétrészes cikkben: "Szűrők á la analóg", ez volna a Sonyé, illetve
"Szűrő á la digitális", ezen a Philips-féle oversampling-technika
értendő. Valóban nagyon aktuális téma, és olvasóink minden bizonnyal
jobban járnak, ha nem mi magyarázzuk el nekik á la HFM, hanem inkább
lapunk más részében (a 70. oldalon) külön cikket közlünk róla,
illetékes szakember tollából.
* Régóta vitatkoznak rajta az elektroakusztikusok, minek kell
(inkább) egyenletesnek lennie: a hangsugárzók tengelyirányban felvett
görbéjének, vagy pedig a szobában mérhető
hangnyomás-frekvenciagörbének. Az előbbi esetben a hangkép
színezetlenebb lesz, az utóbbiban pedig elevenebb. A kétféle
követelményt eddig nemigen sikerült összeegyeztetni.
Az Acoustic Research cég most úgy próbálja jóllakatni a kecskét,
hogy azért a káposzta is megmaradjon. A még forgalomba se került, de
már mindenfelé reklámozott MGC-1 hangsugárzót kettős
hangszórókészlettel szerelték fel. A fő rendszer előrefelé sugároz,
oldalirányban aligalig - a másik pedig éppen fordítva. A nemkívánatos
irányban sugárzó energiát vastag szivacstölcsérekkel igyekszenek
elnyeletni. A mélyregiszter természetesen közös, hiszen nagyobb
hullámhosszúságú hangrezgéseket szivacshabbal úgysem lehetne kordában
tartani; az AR nem mondja meg, hány Hz-től kezdve különül el a két
rendszer (és hány dB az áthallás köztük). Az alsó keresztfrekvencia
mindenesetre 250Hz. Az előre, illetve oldalra sugárzó
hangszórókészletet külön-külön teljesítményerősítővel hajtják meg,
ezenkívül az oldalirányban, a falakra sugárzó hangot még késleltetik
is egy speciális elektronikával (amely, ha úgy kívánjuk, különbségi
jeleket is tud képezni a két csatorna programjából, úgy, ahogy ezt a
Hafler-féle álkvadrofóniából ismerjük). Mint látjuk, az MGC-1
hangsugárzó rendszer meglehetősen komplex arról nem is beszélve, hogy
pontosan előírják, hová tegyük a hangsugárzókat és hová üljünk a
szobában. Igaz, a mellékelt ábrán látható elrendezés mindenképpen igen
jó. Még ha a hangsugárzónk nem MGC-1, akkor is.
Hogy a nagy szobában lakók is jól lakjanak és a lineáris átvitel is
megmaradjon: AR-csodahangsugárzó. Balra a kísérleti modell, alatta a
végleges típus, felül: így helyezzük el a szobában az MGC-1
hangsugárzót. (Audio, július)
Augusztus
Tesztek. Mark Levinson ML-10A/ML-9 elő/végfok, Apt Holman
Preamplifier Two és Rotel RC-870 előerősítő, Nakamichi OMS-7 és
Technics SL-P3 CD játszó, JBL hangsugárzók (a Ti-széria).
Az Ólomléggömb ("Lead Balloon"), az amerikai lemezjátszó-állvány. Ez
nagy tömegű és rezgésmentes (?). A RATA mindenesetre szebb, (Audio)
Mégiscsak hifi a JBL? A modernebb elvek szerint épített JBL 250Ti - a
betűjelzés a magassugárzó titánium-membránjára utal. (Audio,
augusztus)
Szeptember
Ken Pohlman leltárt csinál: mennyire keresettek a különféle
műsorhordozó médiumok ma, két évvel a CD bejövetele után. Mint
elmondja, 1978 és 1983 között az LP forgalma 2,473 milliárd dollárról
1,69 milliárdra esett vissza, eközben a műsoros kazettáké 250
millióról 1,821 dollárra nőtt, vagyis a kazetták már népszerűbbek a
hanglemeznél. CD-korongból 1983-ban még csak 800 ezer, 1984-ben már
4,9 millió darabot vásároltak az amerikaiak. Szerte a világban
összesen 350 ezer CD-játszó és 17 millió ezüstkorong talált gazdára.
* Tesztek. Sony CDP-620ES CD-játszó és PCM-501ES digitális
processzor, Electron Kinetics Eagle 2 erősítő, NAD 7130 receiver.
Leonard Bernstein, amint -illő környezetben és öltözékben- éppen
lemezre vezényli a West Side Storyt. (Az Audio karikatúrája)
Október
Az 1985-ös Hifi Évkönyv: ár-, típus-, paraméter- és céglista.