Évek, vagy évtizedek?! |
- Nyílt levél Dr. Ferenczy Pál egyetemi tanárhoz
*
Igen Tisztelt Tanár Úr,
olvastam a Heti Világgazdaságnak adott nyilatkozatát ("Hazai
ágazati vélemények", 1985. november 23.), és mélységesen elszomorodtam
azon, amit mondott. Azon is, amit nem mondott. A módján is, ahogyan
mondta, illetve ahogyan nem mondta. És most kétségbeesetten
próbálgatom: hogyan szállhatnék vitába Önnel, anélkül, hogy
nevetségessé válnék - hiszen az Ön hatalmas műszaki tudásával és
szakmai tekintélyével én csupán a magam bölcsész (vagy legjobb esetben
közgazdasági) érveit állíthatom szembe. A másik félelmem: attól
tartok, hogy minden igyekezetem és az Ön iránt érzett tiszteletem
ellenére sem tudom majd elkerülni, hogy mondandómmal itt-ott
személyeskedésbe ne csússzak. Sajnos, mint látni fogja, ez vitánk
lényegéhez tartozik. Ha akaratom ellenére megsérteném, bocsánatát
kérem a tapintatlanságomért - de nem az őszinteségemért.
Önt (és két másik szaktekintélyt) azzal a kérdéssel keresték fel,
hogy Mekkora a lemaradásunk a világpiacon élenjárónak tekintett
műszaki színvonalhoz képest?" A szerkesztőségi bevezető azt ígéri,
hogy Önök majd "saját szakterületük hazai műszaki-technológiai
szintjét elemzik". Senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy az Ön
szakterülete a High Fidelityt is felöleli, mégis (vagy talán éppen
ezért) bizonyos aggályokkal kezdtem bele az olvasásba: vajon érdekli-e
Önt egyáltalán a mi hobbink? Vajon szóba hozza-e egyáltalán? És ha
igen, akkor vajon hogyan fogja interpretálni azt, amit oly sokan
tudunk és fájlalunk, nevezetesen, hogy évtizedekkel vagyunk lemaradva
a fejlett technológiájú országok mögött?!
Nos, első olyan mondata, amelyben a "hifi" szó is megjelenik, így
szól:
"A Magyarországon kapható hifi-berendezések lemezjátszói és
magnetofonjai többnyire japán gyártmányúak, legfeljebb 10-20
százalékkal gyengébbek a nyugat-európai piacon kapható
csúcsminőségnél."
Meg kell vallanom, ezt a kijelentését nem értem. Feltételezem,
hogy Önnek sem helye, sem ideje nem volt rá, hogy szabatosabban
fogalmazzon. Mondanivalóját nyilván tömörítenie kellett. Azt is el
tudom képzelni, hogy nyilatkozatát csupán tollba mondta, és a szöveget
az újságíró öntötte végleges formába (habár, ismerve a HVG-nek és
munkatársainak korrektségét, elképzelhetetlennek tartom, hogy a
végleges szöveget Önnek be ne mutatták volna). Mindenesetre úgy érzem,
hogy a szóban forgó mondatban nincsenek tisztázva a fogalmak. Mit
értsünk azon, hogy "10-20 százalékkal gyengébb", illetve hogy
"csúcsminőségű"? Kijelentését tehát kénytelen vagyok magam értelmezni.
Ha netán félremagyaráznám, kérem, javítson ki. Egészen természetes,
hogy korlátlan terjedelem áll rendelkezésére a Hifi Magazinban.
A hifi-készülékeket köztudomásúlag kétféle szempont szerint
ítélhetjük meg. Az egyik: a paramétereik, a másik: a hangminőségük -
tertium non datur. Valószínűbbnek tartom, hogy Ön, mint műszaki ember,
általában a paraméterek alapján ítél.
Nézzük tehát a dolgok műszaki oldalát. Való igaz, hogy az olcsóbb
és a drágább készülékek egynémely jellemzőiket tekintve közel esnek
egymáshoz. Vajon ezzel letudtuk volna a lemezjátszók összes
paraméterét?! A Hifi Magazin csupán sápadt visszfénye a nyugati
magazinoknak, de azért még mi is ismertettünk már olyan
lemezjátszó-paramétereket, amelyekkel látványosan nagy különbségeket
lehet kimutatni készülék és készülék között. Példának a strukturális
karrezonanciákat, még inkább az akusztikai visszahatást hozom fel.
Érdemes összehasonlítani egy valóban magasminőségű lemezjátszó és két
szokványos japán holmi akusztikai visszahatásáról készült
diagramjainkat a a Hifi Magazin 11. számában (a 69., illetve a 92.
oldalon). A rezonanciacsúcsok különbsége 15, illetve 27 decibel - ez
sokszáz százaléknak felel meg. Mondanám, hogy ez a sokszáz százaléknyi
különbség az, ami a szóbanforgó lemezjátszók árában is jelentkezik -
dehát honnan tudhatnám, így van-e? Hátha egy sereg egyéb paraméter
dönt, csak mi azokat nem ismerjük. (Hogy egyebet ne mondjak: magunk is
szomorúan konstatáljuk, hogy a fent hivatkozott mérések "statikusak",
nem "dinamikusak", tehát nem árulják el, mennyi ideig élnek azok a
bizonyos káros rezonanciák. )
Tiszteletlenség volna feltételeznem, hogy Ön ezt az érvelést ne
ismerné jobban, mint én. Csak azt akartam bizonyítani vele, hogy Ön
nyilvánvalóan nem minősíthette a lemezjátszókat szigorúan a
paramétereik szerint. Mégis szubjektíven ítélt volna?!
Hangminőség alapján ítélni, ez azt feltételezi, hogy valaki
rendszeresen és módszeresen összehasonlítgatja a készülékeket
egymással és az igazi csúcsmodellekkel. Nagyon kérem, ne sértődjék
meg, de egyszerűen el sem tudom képzelni Tanár Úrról, hogy - elismert
pedagógusi, kutatói, iparfejlesztéssel kapcsolatos tevékenysége gyér
szüneteiben - ilyesmivel csapná agyon a szabadidejét. Valószínűleg
azzal sérteném meg igazán, ha feltételezném, hogy ezt teszi. Ez
ugyanis a hobbisták időtöltése. (Akik ugyan nagyon sokat profitálnának
belőle, ha megnyerhetnének maguknak egy olyan kaliberű szakembert,
mint Ön, de tisztában vannak vele, hogy ennek a többi, komolyabb
iparág látná a kárát.) Természetesen nincs kizárva, hogy tévedek, és
Ön a lemezjátszóknak mégiscsak a hangminőségére utalt. Akkor viszont
tudnia kell, hogy véleménye egyáltalán nem tekinthető jellemzőnek.
Több száz, ha nem több ezer emberre hivatkozhatom, köztük zenészekre,
mérnökökre vagy éppen műszaki egyetemi hallgatókra, akik drasztikus
különbséget vélnek hallani még a nálunk kapható gépek hangminősége
között is, pedig azok egytől-egyig a legalsó kategóriába tartoznak,
még közepes sem akad közöttük, nemhogy "csúcsminőségű". Úgy vélem, az
lett volna korrekt, ha Ön óvatosabban fogalmaz. Valahogy így: "tudom,
hogy az érdekeltek többsége nem ért velem egyet, de nekem akkor is ez
a véleményem".
Talán még inkább meglepett az a fordulat, hogy Ön - miután eképpen
letudta a lemezjátszót és a magnót, valamint néhány mondattal később a
CD-játszót - már egyáltalán nem is beszél tovább a hifiről. Pedig
minden dolognak van eleje, közepe, vége. A hifi-berendezésnek is. Ön
azonban csak a legelejét említette: a műsorforrásokat. Képtelen vagyok
magyarázatot találni rá, hogyan is feledkezhetett meg az erősítőkről,
s még inkább: a hangsugárzókról, mindennemű hifi-rendszer
Achilles-sarkáról. El lehet-e képzelni, hogy Tanár Úr ne ismerné a
bolti hangsugárzók minőségét? És hogy ne volna tudomása néhány valóban
nívós modellről, ha másról nem, hát legalább a szomszéd tanszéken
tárolt elektrosztatikus Quadokról? Kérem, bocsássa meg, hogy már
megint fiktív idézeteket költök, de én Öntől ilyesfajta nyilatkozatot
vártam volna: "A Quad hangsugárzót Nyugaton 1956-ban már a boltban is
árulták. Hozzá foghatót nálunk eddig nem készítettek, nem is
árusítottak. Elmaradásunk eszerint legalább 30 év. Mellesleg a régi
Quad már nincs is forgalomban - bizonyára léteznek sokkalta korszerűbb
és értékesebb típusok is. A hazai hangsugárzó-piacról nem is akarok
nyilatkozni; a zenebarátok szörnyű véleménnyel vannak felőle."
Már bevallottam, hogy nem vagyok műszaki ember: bölcsész vagyok,
laikus vagyok, hobbista vagyok. Viszont másfél évtizedig mint
gazdasági újságíró kerestem a kenyeremet, megszoktam, hogy közgazdász
módján gondolkozzam - talán ezért is ingerelt vitára HVG-beli
nyilatkozatával. Úgy érzem ugyanis, hogy nem tisztázta a fogalmakat,
amelyekről beszélni kívánt. A hazai "műszaki-technológiai szintet"
kellett megítélnie - dehát mit értsünk "szinten"?
Azt, amire az ipar jelenleg képes?
Vagy amire esetleg képes volna?
Vagy azt értsük "szinten", ami a boltban kapható?
Vagy azt, ami a lakosság birtokában van?
Vagy az árszínvonalat értsem rajta?
Úgy érzem, Ön folyvást ide-oda csapong ezek között a korántsem
egyenértékű kategóriák között. Kérem, figyelje csak meg az alább
kiragadott idézeteket (a kiemelések tőlem vannak):
Tévé: "A magyar tévékészülékek 3-5 évvel vannak e színvonal
mögött." Teletext: "...a lemaradás mindössze 1-2 év, az országban
működő dekóderes készülékek száma több mint 40 ezer..." CD-játszók: "A
magyar ipar is e1ő tud állítani ilyen készülékeket... Ha valamilyen
licenszügylet létrejönne, a hazai gyártók 3-4 éves lemaradással tudnák
követni a nyugat-európaiakat." És végül az Önt leginkább érdeklő
ágazat, a számítástechnika, kivételesen nem egy, hanem négy
paraméterrel: "...a gépek elterjedtségét tekintve lemaradásunk
Nyugat-Európa mögött nem több 3-4 évnél. Ha azonban a hazai gyártást,
a beszerezhető perifériákat, s különösen az árakat nézzük, a helyzet
katasztrofális." Véleményem szerint a High Fidelityben is ugyanez áll
a gyártásra is, az árakra is.
Megértem, Tanár Úr, hogy diplomatikus akar maradni; azt is
megértem, ha mentegetni igyekszik szánandó műszaki-technológiai
közállapotainkat (bár én az ellenkezőjét érezném hasznosabbnak). De
úgy látom, következetesen eltakarja az árnyoldalakat, és szinte csak a
reménysugarakat villantja fel. Egyetlen egyszer tör csak ki Önből a
keserűség: amikor szívügye, a számítástechnika kerül sorra.
Ezt is megértem. A számítástechnika valóban nagyon fontos dolog,
ezerszer fontosabb, mint a High Fidelity.
De nekünk a High Fidelity a szívügyünk.
Hadd térjek még vissza arra a bizonyos, a CD-játszókkal
kapcsolatos licensz-ügyletre, amely "ha létrejönne, a hazai gyártók
3-4 éves lemaradással tudnák követni a nyugat-európaiakat". Attól
tartok, már megint átsiklottunk a korrekt jelentőmódból a semmitmondó
feltételes módba, a "szint" szó egyik értelmezéséből a másikba. A
licensz-vásárlás és a műszaki színvonal között van ugyan összefüggés,
de semmiképpen sem egyenes arányosság. Technológiát bárki vásárolhat,
gyárat bárki építhet a zöld mezőn, de - Ön ne tudná! - fényévnyi, sőt,
fényévtizednyi a különbség azok között, akik fejlesztenek, illetve
akik csupán összeszerelnek. Indiában például japán feliratú magnókat
gyártanak. Az indiaiak megvették a jogot, megépítették a gyárat -
tehát akkor ők most "3-4 év lemaradással követik" a japánokat?!
Bizonyos értelemben igen... de engem itt most nagyon rossz érzés fog
el. Mellesleg, az indiaiak már exportálják is a japán alkatrészekből
összeszerelt magnókat. Mi ennyire még nem vittük. Az árakat Ön csak
kéthelyütt hozza szóba: egyszer a számítástechnikai eszközökkel
kapcsolatban (mint fentebb idéztem), egyszer pedig a következőképpen:
"Készülnek Magyarországon videokamerák is, ezeket azonban
horribilis áruk miatt nem sorolnám a fogyasztói kategóriába." Ne
haragudjon, én ezzel egyáltalán nem érthetek egyet. Lehet valami
horribilisen drága, de attól még konzumcikk marad. Végülis
Magyarországon, az itteni jövedelmekhez képest mindennemű nívós (vagy
a legkevésbé sem nívós) iparcikk horribilisen drága, tízszerte
drágább, mint a fejlett technológiájú országokban. Nemcsak a
videokamera, de a videomagnó is. Persze, a számítástechnikai hardware
is. És, hogy visszatérjünk a High Fidelityre: a CD-játszó is, a
lemezjátszó is, az erősítő is, a hangsugárzó is. Nyugat-Európában ezek
mind konzumcikkek. Nálunk luxuscikkek.
Kételkedem benne, hogy létezhetne műszaki színvonal "mint olyan",
"an und für sich". A műszaki-technológiai színvonal fogalmának
gazdasági tartalma is van. Egy CD-játszó az átlagjövedelem feléért
szerintem egészen másféle színvonalat reprezentál, mint ugyanaz a
CD-játszó, de az átlagjövedelem ötszöröséért. A két gép azonos - de a
kétféle színvonalat évtizedek választják el egymástól.
*
Igen Tisztelt Tanár Úr!
Miután papírra vetettem, majd újra elolvastam ezt a filippikát,
magam is éreztem, mennyire keserű. Tudom, hogy mentegetődzéssel és
magyarázattal tartozom érte. A High Fidelity szűkkörű hobbi, sokkal
kevésbé népszerű, mint mondjuk a videofília. A High Fidelity kívül áll
minden költségvetésen. A High Fidelity a magyar műszaki társadalom
mostohagyermeke. A mi szavunk semeddig sem hallik el; ha kiáltunk,
pusztába kiáltunk. Ön viszont, elméleti tudása, pedagógiai gyakorlata,
az ipari életben is kivívott tekintélye révén sok mindenkire hatással
lehet: tanítványaira, kollégáira, véleményem szerint akár a
főhivatalokra is, és persze, mint legutóbb (HVG): a közgazdászokra. Az
Ön nyilatkozatai vagy akár négyszemközti megnyilatkozásai is sokat
javíthatnának a magyar audiofil sorsán.
Én csupán annyit kérek, hogy legalább kárt ne okozzon neki.
Változatlanul őszinte tisztelője:
Darvas László