Egyenes adás |
- Beszélgetés a Rádióban
Meghívást kaptunk a Bródy Sándor utcába: "Gyakran kritizáltok
bennünket - ez eddig rendben van. De helyes lenne, ha egyszer azt is
leírnátok, hogyan látjuk mi a dolgokat." Igazság szerint a Hifi
Magazinnak nem annyira a szerkesztői, mint inkább az olvasói szokták
kritizálni a Rádió adásainak hangminőségét, de a meghívást örömmel
elfogadtuk, hiszen már régóta szerettünk volna képet kapni a
Műsorszóró Nagyüzem életviteléről. Vendéglátónk Heckenast Gábor
műszaki igazgató volt (róla tudni illik, hogy komoly érdemei vannak a
hazai stúdiómagnók kifejlesztésében), s az asztal körül ott ültek még:
Szabó Miklós, az üzemfenntartási osztály vezetője (egyébként a
technikatörténet kedvelője, aki a Hifi Magazinban is írt már a
sztereózás múltjáról), Ujházy László stúdiótechnikai
osztályvezető-helyettes (őt aligha kell bemutatnunk az olvasónak),
Vajda Zoltán főmunkatárs (valójában a fejlesztés egyik vezető
munkatársa, akiről nem hallgathatjuk el azt a kompromittáló tényt,
hogy már 25 évvel ezelőtt kőnyvet írt a High Fidelityről - no meg ő a
szerzője a nemrég megjelent, Mágneses képrögzítés című könyvnek is), a
Hifi Magazin részéről pedig Darvas László és Sólymos Antal. A
beszélgetés "nyílt és baráti légkörben zajlott le"... Nem igaz. Annál
sokkal őszintébb volt; cikkünk címében az "egyenes" akár az "őszinte"
szinonimája is lehetne. Persze, valójában egy rádiós kifejezésről van
szó. Amely azonban itt azt is jelentheti, hogy: "Nemigen
szerkesztgettünk rajta. Csak elkezdtük az elején és befejeztük a
végén."
*
SA: Arról van tehát szó, hogy hallgattassék meg a másik fél is.
Valóban, több ízben is megjelentek a Hifi Magazinban olyan olvasói
nézetek, miszerint a Rádió adásminősége - az osztrákokéhoz vagy akár a
jugoszlávokéhoz képest is - gyatra, habár nem mindig az. Éppen most
van a kezemben egy levél, azt írják benne, hogy "az adás csapnivaló,
kivéve a Poptarisznyát és a kamarazenei műsorokat", vagyis az adás tud
jó is lenni, tehát lehetne akár rendszeresen is jó. Kérdés, min múlik
ez. Gondolom, ti a Rádió lehetőségeiről, munkakörülményeiről,
technikai feltételeiről szeretnétek beszélni.
HG: Kezdjük azzal, hogy mit tekintsünk a Rádió feladatának. Műsort
sugárzunk, szinte megszakítás nélkül, csak a belföldi főműsor
körülbelül 58 óra naponta, rövidhullámon az idegen nyelvű 17 óra, ez
már jó 73-75 órányi műsor, és még nem is beszéltem az öt vidéki
stúdióról. Ezt a sok műsort itt nem úgy készítik, mint a
hanglemezgyárban, ahol esetleg napokig-hetekig dolgozhatnak rajta. A
lánc gyakran ellenőrizhetetlen, ad hoc. Például többszöri átjátszásból
vagy összejátszásból áll össze a műsor, vagy kívülről hoznak be
lemezeket, másszor pedig rossz összekötővonalakon érkezik a hang.
VZ: Minden rádió tudathasadásos intézmény. Rendkívül sokféle
igényt kell kielégítenie és átlagminőségre kell törekednie, emiatt
mindenki rosszul jár. Másképpen hallgatják a háttérzenét és másképpen
a hifit. Másképpen a prózát és másképpen a zenét. A minőséget nem is
lehet egyértelműen definiálni. A géppark hatalmas: 400 stúdiómagnó, 70
sztereó lemezjátszó, 450 riportermagnó, 20-22 keverőasztal, és ez még
mind csak a belső műsorkészítő apparátus, nincs benne a külső
felvételek és a vidéki stúdiók gépparkja...
DL: A karbantartók hányan vannak?
SzM: Hatvanan.
HG: Csakhogy van-e lehetőség egyáltalán a karbantartásra?! Ez egy
nagyüzem, 2000 emberrel. (Ebből 380 dolgozik a műszaki igazgatóságon:
üzemeltet, fejleszt, karbantart, beruház, az energiaellátásról
gondoskodik stb.) Itt nagyon szoros üzem folyik. Ahhoz, hogy
karbantarthassák, előbb hozzá kell férni a géphez.
SzM: Minden megváltozott az utóbbi 25-30 évben. Régen egy
keverőasztalon volt: 6 csatorna, 1 kimenet, esetleg valami kisebb
különlegesség. Ma főleg sztereó asztalaink vannak, 10-20 csatornával
vagy még többel, rengeteg szűrővel és egyébbel. Régen mindent hamar
végig lehetett mérni. Ma egyetlen csatornát sem lehet ellenőrizni egy
fél nap alatt.
HG: Fél nap alatt? Egyáltalán nem.
SzM: Csak funkcionális vizsgálatot végezhetünk. Gyakran csak üzem
közben jön elő a hiba, ha nem szokványos üzemmódról van szó. A
munkaidő nekünk reggel 7-kor kezdődik, de fél kilenckor már a stúdió
is üzemel - a napi felülvizsgálatot addig nem lehetne elvégezni. Csak
szúrópróba-szerűen csinálhatjuk.
SzM: Néha csak 3 4 5 év múlva derül ki, hogy valamelyik készülék
egy bizonyos pozícióban rosszul dolgozik. (Ez volt a BEAG IC-s
keverőasztalával is.) Szóval, a karbantartók valóban naponta
végignézik a készülékeket, hogy funkcionálnak-e. Évente egy-kétszer
"nagymérést" tartunk, akkor több napra leáll minden, de ismétlem,
ezeket a készülékeket valójában nem lehet "nagymérni", inkább afféle
nagytakarítás folyik. Amin azt értem, hogy végre idő van kicserélni
egy-egy gyanús alkatrészt. De például a magnókat ilyenkor tényleg
"nagymérik", mert azok nem annyira bonyolultak. Van aztán havonta
úgynevezett kiskarbantartás. És ismétlem, van a folytonos
funkcióellenőrzés, hogy megbizonyosodjunk felőle, hogy a gép
"üzemkész". Házon belül ez még megy. Kényesebb a külső közvetítésre
használt készülékek karbantartása. Állandó külső helyszínünk csak egy
van, a Zeneakadémia. A többire kocsik mennek. Ezek többnyire már
járműtechnikailag sem tökéletesek (eszméletlenül ráznak), a klímázásuk
sem az igazi, télen özönével jönnek elő a hibák. Nem beszélve arról,
amikor az IC-ken lecsapódik a pára. Fűtés hatására ez szerencsére
elmúlik.
HG: Ott áll a kocsi éjjel a hidegben. Reggel, amíg a pára el nem
tűnik, nem működik jól a berendezés. Vagy nyáron, a tűző napon - nincs
olyan klímaberendezés, amivel le lehetne hűteni.
SzM: Kétségbeesett telefon jön, például, valahonnan Szegedről,
hogy a keverőasztal összevissza villog. Mondjuk nekik: fűtsétek a
kocsit 5-6 óra hosszat és elmúlik...
HG: Az igazi karbantartás természetesen nem a kocsikban folyik, a
készülékek mind modul-rendszerűek. A hibás modult kicserélik, és aztán
a munka laborkörülmények között folytatódik.
VZ: Beszéljünk tovább a gépparkról. A nagy magnók 100 százalékban
hazaiak, a Mechlaborból valók. A 25 keverő közül 4 import: két MCI...
(Többen:) Sok kontakthibával!
VZ: ...és két WSW, azaz Siemens. Ez utóbbiak 20 évesek, és az
eredeti modulokból magunk építettük át olyanra, amilyenre szükségünk
volt. Jelzem, némelyik stúdió, például a 8-as, a tánczenei,
éjjel-nappal üzemel, a dohányzási tilalom nyilván hatástalan, a
légszennyezés igen erős. A klímázása sem a legjobb, most építjük át...
HG: Új keverőasztalok vásárlását tervezzük.
SzM: Van aztán egy sereg kiegészítő berendezésünk, effektek és
hasonlók céljára...
DL: Nem kell felsorolni őket, a mi olvasóink is ismerhetik, éppen
a legutóbbi számból.
SzM: ...ezeket preventíve nem tartjuk karban, csak rendbe hozzuk,
ha elromlanak. Ugyanez áll a hangsugárzókra és a mikrofonokra. Nincs
igazi süketszobánk, tehát egy házi, mondhatnám kvázi-süketszobában
vizsgáljuk őket. Beszerzéskor felveszünk egy görbét, és később
időnként ahhoz viszonyítunk, hogy ugyanazt tudja-e még a készülék. A
mikrofonok egyébként mind importból származnak, a hangsugárzók nagyobb
része hazai, a kisebb része JBL.
VZ: Amikor mi a magyar iparral kapcsolatot keresünk, nem tehetünk
mást, mint hogy megkövetelünk egy nemzetközi szabványok szerinti
paraméter-együttest. Mi nem követelhetünk szubjektív fejlesztést.
Egyébként az OIRT, azaz a kelet-európai rádiók szövetsége, pontosabban
annak lehallgató-csoportja hangsugárzó-teszteket is folytat. A múlt
évben, Pozsonyban versenyeztettük egymással az egyes tagországokból
érkezett hangsugárzókat.
DL: Nemzetközi mérce, mármint a hangsugárzókra?
HG, VZ: Nincs referenciánk.
HG: Nem is tudom, lehetne-e.
VZ: Importra amúgysem igen volna mód.
HG: Alapvetően a magyar iparra vagyunk utalva.
VZ: Büszkék is vagyunk rá, hogy a hazai ipar "ki tudta stafírozni"
a stúdiótechnikát.
HG: És ebben a mi intézményünk bizonyos mértékig mecénás-szerepet
vállal. Nyilvánvalóan. Hiszen a magyar iparvállalatok konkrét rendelés
nélkül nehezen fejlesztenek. Ha csak akkor rendelnénk, amikor egy
termék készen van - talán sohasem lenne belőle semmi.
DL: Mechanikai Laboratórium, magnók?
HG: Ugyanezeket az impulzusokat küldjük a BEAG-nak és a többieknek
is. De például most "tervcél" egy új ML-stúdiómagnócsalád.
VZ: Olyan, amely lehetőleg a világpiacon is megállja a helyét.
HG: A hazai gyártókra támaszkodni, ez gazdasági kényszer is. Mi
nem állhatunk át importra. Annyi devizát úgysem kapnánk.
(Szabó Miklós itt megmutatott nekünk egy listát a tartalék
alkatrészekről. Csupán egyetlen magnó-típuscsalád egy esztendei
anyagszükséglete is kellőképpen elborzasztott bennünket. )
HG: Kaptunk a Mechlabortól egy levelet: 1987 után nem gyártják az
STM200 alkatrészeit. Mi ezt a típust előreláthatólag 1995-ig használni
fogjuk. Most egészen addig, előre meg kell rendelnünk az
alkatrészeket... Furcsa ellentmondás, hogy noha mi főleg hazai
készülékeket vásárolunk, az alkatrészek jelentékeny hányada importból
való. Csakhogy ezt nem veszik kellőképpen figyelembe a mi költségeink
elbírálásakor.
DL: Hogyan álltok devizával?
VZ: Az idei év, ha megkapjuk, amit ígérnek, jó lesz...
(Vajda Zoltán megnevezte az összeget is, de mi nem írjuk le, mert
csak zavart okoznánk. Magánembernek túl nagy, országos intézménynek
túl szerény summa.)
VZ: ...volt, hogy csak ötödennyit kaptunk. Kizárólag importból
vesszük a soksávos magnókat (Studer), az összes mikrofont (AKG,
Neumann, Sennheiser), a riportermagnók jelentős részét (Uherek,
újabban Sonyk is); a hazai R7-es riportermagnó minősége tulajdonképpen
megfelelne, de az a gép ma már nehéz, nagy és esetenként
megbízhatatlan. Aztán a zengetők... A lemezjátszók hazaiak, de az
EMT-pikckupot nekünk kell venni hozzájuk...
HG: És a szalag! Évente körülbelül 20 ezer darab új 1000 méteres
szalagot fogyasztunk. Ezek egy része nyugati. Most térünk át AGFA-ban
és BASF-ben a régebbi típusról az újabbra, és használunk még Magna
Zonalt is.
VZ: Fontos, hogy ezek kompatibilisek. Hiszen a gépeket nem tudnánk
folyton átállítani, viszont ez a három csereszabatos egymással és az
ORWO106-ossal. Mindenképpen több típust kell használnunk, "több lábon
kell állnunk"...
HG: Például a BBC is, a szalagnak legfeljebb csak a 70 százalékát
rendeli ugyanattól a cégtől, mert nem akarja kiszolgáltatni magát.
Most óriási feladat lesz, 250 gépet átállítani az új szalagtípusra.
Azonkívül törlés után a régi szalagok is visszakerülnek, újra fel kell
használnunk őket...
UL: Akár öt évig is!
HG: ...majd úgy csináljuk, hogy az új típusú szalag megy a sztereó
gépekre, a régi a monókra. Ha véletlenül elcserélnék a szalagot, nem
történik katasztrófa, legfeljebb nem használjuk ki az új típusok
kedvezőbb tulajdonságait. Mellesleg, a szalagarchívumot nem mi
kezeljük. Visszatérve az importra: külföldi még a mérőszalag, a
mérőlemez, a mérőkazetta... Próbálunk felkészülni a CD-re is, vettünk
két kommersz Sonyt, hogy ismerkedjünk vele. Gyakran megakadunk velük.
Több kéne - és profibb kéne.
SA: A hét végén már lesz CD-játszó a Skálában, 35 ezerért. Egy
olcsó Philips.
HG: Az a kérdés, mit vegyünk: sok olcsó gépet, vagy kevesebbet, de
profit? Még nem tudjuk.
VZ: Megint az amatőr kontra profi igények. Nekünk szabványos
szintre van szükségünk, megfelelő impedanciára, profi távvezérlésre,
nem pedig a szokásos infrára.
SA: Érdekelné az olvasót, hogy véleményetek szerint az adás
hangminősége mennyiben függ a karbantartástól, az emberi és egyéb
faktoroktól.
SZM: Bizonyos fokig felelünk érte, azon túl nem. Százalékban talán
ki sem fejezhető a ludasságunk mértéke. A fiúk ugyanis reggelente
azért nemcsak a funkciókészséget, a hibanaplóban feltüntetett hibákat
vizsgálják. Bele is hallgatnak a készülékekbe.
HG: Ha a gyári specifikáció a 100 százalék, akkor mi az, ami
elvárható tőlünk, a teljes gépparkra és minden időpillanatra
vonatkoztatva? Hány százalék? Mert a 100 százalék nyilván irreális.
VZ: Az egyik gyárban mondták, tehát nem az én véleményem, hogy a
keverőasztal funkcióinak 3-10 százaléka már átadáskor sem működik,
csak persze ezek ritka funkciók, a hiba csak később derül ki.
UI: Optimista becslés.
HG: A kérdés tehát akadémikus.
SzM: A repülésben rendkívül szigorúak az előírások, a gép időnként
mégis lepotyog. A taxinak olykor nincs beállítva a fékje, a gyújtása,
kopott a gumija, mégis közlekedik... Egy biztos: szándékos mulasztás
nem terhel bennünket.
HG: Sőt, időnként túl rigolyásak is a karbantartók. (Ami különben
helyes is.) De ki tudná megmondani, hogyan összegződnek a hibák-a zaj,
a torzítás, a nyávogás - akkor, amikor sorbakapcsolják azt a tucatnyi
készüléket? Ha azt mondom, hogy a paraméterek így is legalább 70
százalékosak, akkor ez nem egy alacsony szint! Persze, ez még csak a
berendezés, és a lánc nem itt kezdődik, hanem az akusztikai miliővel.
Ez az egyik legnagyobb rákfenénk. A mi stúdióink például nem
alkalmasak igazi nagyzenekari felvételre. A 6-osnak (ezt még Békésy
tervezte, a korrekcióját Békésy és Dohnányi együtt végezte) 2150
köbméter a térfogata. Ebbe mi beviszünk egy 100 főnyi zenekart...
UL: ...közönséget, szólistákat. Még oxigénjük sem marad. A terem
pedig akusztikailag "túlvezérlődik".
HG: A jó hangversenyteremben 1 főre 10 köbmétert kell számítani.
UL: A 12-13 ezer köbméteres termek a jók.
HG: Nekünk a 22-es stúdiónk is csak 2050 köbméteres. De akár ki is
mehetünk a házból...
UL: Még a Zeneakadémia a legjobb. Üresen. Így használja az MHV is.
HG: Igazán jó hangversenyterem az egész országban nem található.
Persze, felvételhez nem mindig az a legmegfelelőbb, ami a
hallgatóságnak is tetszik. Lehet fordítva is. Namármost, a jó
mikrofonozáshoz idő kell.
UL: Ha jó a terem, gyakorlatilag nem gond a mikrofonok
elhelyezése.
HG: Gyönge teremben viszont döntő.
UL: És akkor jön a polimikrofónia. Hat-nyolc méternyire már minden
elkenődik, tér nincs - a 6-os tere olyan, hogy inkább le kell tagadni.
Jön a manipuláció.
HG: Próbára gyakran nincs idő.
UL: Jó teremben az a hangmérnök feladata, hogy sok jó hangzás
közül kiválassza a legjobbat. Rossz teremben viszont az, hogy találjon
egyet, amely egyáltalán elfogadható. A kamarazenével megy a
legkönnyebben. A 22-esben a vonósnégyes, a kórus is szépen szól.
(A beszélgetés itt a rádiózás egyik klasszikus problémájára
terelődött, arra, hogy az adásban mennyire nehéz megtalálni a kellő
hangerő-arányt a beszéd és a zene között. Ez azonban inkább a
szórakoztató, vegyes műsorok nyavalyája, kevésbé érinti a nívós zenei
adások hallgatóit. Ezt a részt tehát, noha önmagában véve és műszaki
szempontból is igen érdekes, kihagytuk.)
VZ: Ne feledjük, hogy a teljes átviteli lánc egy része a Posta
kezében van.
HG: Az az igazság, hogy házon belül sincs mindig egységes
véleményünk. Magyarországon a hangkultúra még csak kialakulófélben
van, fontos feltétel volna, hogy a Rádió nem-műszaki munkatársai is
műszakilag igényesek legyenek. Előfordul, hogy mi elégedetlenek
vagyunk a hangfelvétel minőségével, de ők nem fogadják el a
véleményünket vagy fordítva.
UL: Megismételnénk, de nincs rá idő. Ez ugyanis műsorgyár.
SzM: Talán még a lánc legutolsó láncszeme, ahonnan a műsor adásba
megy: a műsorstúdió volna a legerősebb, dehát bizony itt is
előfordulhatnak személyi hibák.
HG: Nem tudunk kvalifikált hangmérnököt állítani minden pontra.
UL: Kvalifikált, alkotó, impulzív emberek nehezen bírják ki, hogy
ott üljenek és figyeljék a műsort. Elábrándoznak.
SA: Szóval, a személyi tényező nyilván közrejátszik. A hiba elvben
kijavítható, a gyakorlatban sehogy. Ezt még megértem. De néha olyan a
műsor, hogy meg mernék esküdni, odahaza vették fel egy rossz kazettás
magnóval. Hogyan mehet az ilyesmi egyáltalán adásba?!
HG: Nincs vétójogunk. A hangfelvétel egyébként sem rádiós
monopólium többé. Mindenki csinál - és hiszi is, hogy tud csinálni
hangfelvételt. Előfordul, hogy ellenőrzésünk nélkül kerül be
műsoranyag.
UL: Az Operaházban a riporter beül a 10. sorba, kazettás magnóval
a kezében, és így készít bemutató hangfelvételt.
SA: Zenei összeállítások is tudnak nagyon rosszak lenni. Nincs egy
szint, ami alatt vissza lehet dobni, mert "nagyon csúnyán szól"?
UL: Nincs. Azt sem tudtuk megakadályozni, hogy műsoros kazetták
adásba mehessenek - mégpedig stúdiószalagra átjátszva! És ez a műsor
aztán számot kap az archívumban, és többé senki sem tudja róla, hogy
nem lemezről való.
SzM: Klasszikusok is. Operák is.
HG: Meg kell érteni, hogy vannak olyan műsoranyagok is, amelyeknél
nem a tökéletes hangzás, hanem a tartalom, vagy például az
előadóművészek személye a döntő szempont.
VZ: Most olvastam a Studio Soundban egy 10-12 évvel ezelőtt
készült monó fényhang-felvételről, amit most CD-n is kiadnak... a
hangmérnök tudta és beleegyezése nélkül.
SzM: Sok lemez nem is a miénk, csak behozzák átjátszásra. Van
köztük kalózfelvétel is...
DL: Mindez nem magyarázza meg, miért szólnak jobban mondjuk az
osztrák adók.
HG: Lényegében ugyanazokkal az eszközökkel dolgozunk, mint mások.
VZ: Voltak sikertelen kísérleteink, hogy kimutassunk valamiféle
durva hibát a láncban. Rendszereket próbáltunk ki, például
végigmentünk a mikrofonbemenettől a felvétel-lejátszás vonalon a
kapcsolóteremig. Semmi megdöbbentőt nem tapasztaltunk, nem volt, amire
azt mondhattuk volna: "aha"! Legfeljebb a magnóhibák összegződéséről
lehetett szó, vagy efféléről.
SzM: Az osztrákoknál a stúdiók és az adóhálózat egykézben van.
Viszont a nyugat-németeknél nem, és a stúdiók legfeljebb a sugárzási
díj csökkentésével tudják szankcionálni, ha nincsenek megelégedve az
adás minőségével. De azt hiszem, nem erről lehet szó. Egyébként
nemcsak az adókról, hanem a vevőkészülékekről is kellene beszélni. A
hazai vevőkészülékekről általában lesújtó véleményem van.
DL: Ezzel a cikkel egyidőben közlünk egy összehasonlító
tunertesztet is.
SA: A készülékek mindenesetre kétnormásak, tehát a
hallgatóközönség egy része igen könnyen össze tudja hasonlítani a
hazai adást a külföldivel, ahol erre mód van. Azt hiszem, nem a
készülékek a hibásak, talán nem is a Rádió. A szint mintha
időről-időre megváltozna: nem stabil. Ezt jól lehet hallani.
Magnófelvételkor gutaütést kap az ember. És a 3. program egy kicsit
halkabbnak tűnik, mint a másik kettő, nem? (Többen:) Nem tudjuk.
SA: Próbáljátok ki. Mintha kisebb volna a löket.
VZ: Ugyanazt a mérőjelet adjuk ki. Az archivált műsorok között
viszont vannak kisebb szintkülönbségek. Ki lehetne egyenlíteni, csak a
kezelő személyek nem tudják, hol vannak a csúcsok. Klasszikus példa a
Coriolan nyitány, ott az első ütemeken minden összedől. A kezelő
ijedten lerántja a potmétert. Aztán úgy is hagyja.
VZ: Az sem titok - Steinbach Sanyi felmérte - mennyit "szór" a mi
tekercseinken a kivezérlés a régi és a mai felvételek között.
Hat-nyolc decibelnyi különbség is előfordul. Az oka: régebben kisebb
mértékig kivezérelhető szalagot használtunk. Mellesleg; a Rádiónak
most végre már mindenütt azonosak a kivezérlésmérő műszerei. Viszont a
műsorosztály elvárásai nem mindig voltak ugyanazok.
HG: Az objektív, műszaki bajokkal még megbirkózunk, erre van
erőnk. Az emberi tényezőket nehezebb befolyásolni.
UL: A műsorkészítés hosszú folyamat, és például a lemezjátszás nem
a mi kezünkben van.
VZ: És, mint már mondtuk, a műszakiaknak nincs vétójoguk.
HG: Tegyük fel, volna egy műszaki "Szuperauditorunk".
Végighallgatná-e a napi 58 óra műsort? És ha hangzásbeli hibát fedez
fel, állítsa le a programba vett műsort? A kontinuitás nálunk
alapkövetelmény.
VZ: A rádiónak szólnia kell.
DL: Élőadáskor mi van a láncban?
UL: Mikrofon, keverőasztal...
DL: Effektek?
UL: A főláncban csak szűrők: alsó, felső prezensz. A sávkorlát
állítható; például az esetleges dübörgés miatt, amit feltétlenül ki
kell szűrni.
DL: Kompresszor?
UL: Szóba se jöhet. Mesterséges zengetést viszont (a
mellékláncról) következetesen alkalmazunk, még a Zeneakadémiáról is.
Ha üres a terem, nem kell, de ha teli van közönséggel, nagyon lefullad
a hang, a közeli mikrofonozás miatt. Arra viszont szükség van,
különösen influenzaszezonban, amikor köhög a közönség.
VZ: A vírus átmegy a mikrofonon... Szóval: csatornalánc, főlánc,
postavonal (zenekábel) vagy URH-összeköttetés, illetve, ha házon
belülről adunk, akkor kábel. Akkor jön a műsorstúdió, keverőasztal
(itt csak a szintkorrekció kedvéért), aztán a kapcsolóterem. Limiter,
a túlvezérlés meggátlására. Ez még mindig nálunk. De a Posta is
hozzátehet limitert, esetleg kettőt is.
SA: Ha itt már van egy limiter, miért kell egy második és egy
harmadik?
HG: Hosszú a lánc, csoportfutási bajok léphetnek fel.
SzM: A gyakorlatban ők az adót védik.
SA: Akkor sem értem, miért kell ennyi limiter.
HG: A mikrohullámú lánc nem egy lineáris elem!
SA: A dinamikát tehát, ha jól értem, a véletlen szabályozza.
VZ: A limiter csak a névleges maximális szint túllépésekor
működik. Ha jól van beállítva a rendszer, nem avatkozik be a limiter.
SA: Előkiemelés hol van a láncban?
VZ: Az adóban, feltehetőleg a limiter előtt.
HG: A mikroláncban is vannak előkiemelések.
SA: Mekkora lehet a jel-zaj arány az adó modulációs bemenetéig?
UL: Nehéz ügy.
VZ: Nehéz. Tudomásom szerint a 60dB-nek meg kell lennie.
UL: Úgy 50-60 között.
SzM: Folyton bennem mocorog, nem kergetünk-e egy lidércet. Hogy
például az osztrák adás kellemesebben szól. Vajon a köznapi és a
kihegyezett fül ugyanazt hallja-e?
DL: Igen.
SzM: Megvárnám az újévi bécsi koncert előadását, és azt
Székesfehérvárott fogni lehetne innen is, onnan is. Össze lehetne
hasonlítani.
VZ: Nem igazságos. Nálunk több láncszem iktatódna be, például a
mikrohullámú lánc.
SzM: Grácban is mikrohullámon adják.
HG: Szerintem már a mi végproduktumunknak sincs 60dB jel-zaja.
UL: Élőadáskor igen.
(Itt egy kis vita arról, mekkora jelzajt garantál az ML-magnó.
Utánanéztek: 60dB-t.)
HG: Már felvetettem, helyes-e, hogy az új szalagokkal is
megmaradunk a jelenleg definiált csúcsszintnél.
VZ: Magasfrekvenciás kivezérlésben nem bírnak el többet. Az új
szalagok is legfeljebb 10kHz-en vezérelhetők ki 0dB-ig, 38cm/s
szalagsebességen. (A sztereó felvételek mind 38-cal futnak.)
UL: A technikus a részfelvételt jobban kivezérelheti. Ezt
nyugodtan megteheti, és akkor nyer vele a jelzajon. Összejátszáskor
aztán visszaáll csúcsszintre.
VZ: A soksávos felvételekhez úgyis Dolbyt használunk.
DL: Csak popzenéhez, nemde.
UL: Operához is.
HG: Egy elvi kérdés: nem lehet minden paramétert felhozni a
technika maximumáig. Kompromisszumot kell kötni. Mi a kellemetlenebb:
torzítás a túlvezérlés miatt, vagy pedig az alapzaj?
SA: Gondolkoztatok-e már rajta, nem kéne-e áttérni a digitális
hangrögzítésre?
HG: CD-t már rendszeresen adunk a műsorban. Egyébként azonban az a
véleményem, hogy a Rádiónak addig nem szabad belemennie a
digitalizálásba, amíg nincs elfogadott nemzetközi szabvány. Mi nem
kezdhetünk dolgozni egyetlen digitális magnóval - nekünk az induláshoz
legalább 4-5 darabra volna szükségünk. Műsorcsere nélkül nem lehetünk
meg, az pedig nem megy szabvány nélkül. Túl drága dolog ez ahhoz, hogy
kísérleti nyulak legyünk.
SA: Mennyi időt jósolsz, amire ti is átálltok a digitális
felvételi technikára?
HG: Éles vitáink voltak afelől, szabad-e a magyar gyárakat arra
biztatnunk, hogy kifejlesszék az analóg magnók és keverők még egy
generációját. Véleményünk szerint igen: az analóg technika még
legalább 10 évig megmarad. A digitális korszak a rádiózásban akkor
kezdődik igazán, amikor a hangátviteli lánc már végig digitális lesz.
A műholdra gondolok.
VZ: A digitális technikának nagy előnye, hogy önellenőrző, önmaga
hibáját kijavítja, automatizálható kevesebb élőmunkát emészt fel.
UL: A hangminőség viszont csak romlott az utóbbi 10-l5 évben. Míg
korábban 6 elektroncső volt a stúdió hangláncában, addig most kb. 30
IC, és ezek nemcsak erősítenek, hanem a jelet más szempontból is
befolyásolják. Mindenki kergeti a divatot.
HG: Státusz-szimbólum. Nyugaton a pop-együttesek úgy érzik, attól
függ a rangjuk, hogy 16, 24, avagy 32 sávos magnóval veszik-e fel
őket...
VZ: Nehéz lesz átállni az új technikára. 300 ezer tekercsünk van
az archívumban.
HG: Irtózatos tehetetlensége van az invesztált tömegnek...
SA: Tehát úgy érzitek, még 10 év, amíg a digitális technika ide is
beteszi a lábát?
HG: Betenni hamarabb is beteheti. Zárt rendszerekben mi is
használhatjuk, ha végül egy analóg sztereó szalaghoz jutunk.
SA: Beszéljünk még az állítólag rövidesen esedékes CCIR-adásokról.
HG: Az URH-rádiózással foglalkozó genfi konferencia kiosztotta a
frekvenciákat. Ezek a 87,5-104MHz-es sávban máris, 104-18MHz között
pedig 1995 után igénybe vehetők. Mi ebben a sávban több OIRT-országgal
együtt későn jövők vagyunk, így 87,5-104MHz között viszonylag kevés
frekvenciát kaptunk. Földrajzi fekvésünk is nagyon rossz, kicsi is az
ország, ennélfogva még ha a közepén állítunk is fel adóállomást, akkor
is minden szomszédunkkal egyeztetni kell a frekvenciáját. Ilyen
adókból a Posta jelenleg tehát elvben is csak egyetlen hálózatot tudna
kiépíteni. Mondom: elvben. A valóság viszont az, hogy a Postának az
egész VII. ötéves tervben előreláthatólag összesen csak 6 adóra lesz
pénze. (Ezek: Budapest, Kabhegy, Sopron. Szeged, Debrecen, Csávoly.)
Az első kettőt, a budapestit és a kabhegyit 1986-ban tervezik üzembe
helyezni. Ezek sztereó URH műsort fognak sugározni.
*
Hát ennyit sűríthettünk ebbe a cikkbe. Vendéglátóink ezután
"üzemlátogatásra" invitáltak bennünket, s végigkalauzoltak az
iszonyatosan bonyolult, több házból összeépített épületkomplexum
titokzatos labirintusain. Számunkra az új, korszerű gépezetekkel
felszerelt archívum volt a legemlékezetesebb, ahol is félelmetes
mennyiségű magnószalagot és hanglemezt tárolnak. (A Rádió 3-5 éven
belül ismét kinövi...) Végigjártuk a nagyüzemnek minden fontosabb
üzemrészét, s konstatáltuk, mennyire pontosan pereg mindenütt av
munka. Azok a problémák, amelyeket beszélgetés közben érintettünk,
üzemközben természetesen rejtve maradnak az avatatlanok előtt.
Köszönetet tartozunk vendéglátóinknak, amiért nem kellett
keresztkérdéseket feltennünk, körmönfont módszerekhez folyamodnunk
ahhoz, hogy Olvasóinkat hűségesen tájékoztathassuk róla, hogyan
dolgozik a Magyar Rádió és milyen nehézségekkel küzd. Mindazonáltal
reménykedünk benne, hogy a Rádió, ez a műsorkészítő óriás a jövőben
félszemmel azért oda-odasandít majd a hangmérnökökre,
hangtechnikusokra, s néha-néha figyelmezteti őket arra a maroknyi,
azaz néhányszor tízezer főnyi hallgatóságra, amely nemcsak a zenét,
hanem a hangtechnikát is értő füllel hallgatja, és amely nemcsak
kritizálni, de méltányolni is tudná a műsorok adásminőségét.