Pop-Art |
A könnyűzene természetesen művészet - de ebben a műfajban nem
csupán azok számítanak a művészek közé, akik énekelnek-zenélnek, hanem
azok is, akik mikrofonoznak, hangszínt- és szinteket kevernek. Az
alábbi körinterjút Wilpert Imre ("civilben" az MHV könnyűzenei
főszerkesztője) készítette négy "prominens" magyar hangmesterrel:
munkamódszerükről, műszaki és esztétikai meglátásaikról, "ars
poeticájukról".
*
Bohus János
A Főnix stúdió hangmérnöke. Lemezfelvételeket 1968 óta készít. Ő
vette fel az István, a király alapjait, a Fonográf és környéke
(Szörényi, Bródy) lemezeit és a country együttesek legjavát.
Vannak-e példaképeid, amelyek inspirálnak hangfelvételi munkádban?
Vannak és voltak kedvenc lemezeim, de mégiscsak többet köszönhetek
a koncerteknek, amelyeket 8-10 év alatt meghallgathattam. A
külföldieké közül a Queen és a Manfred Mann's Earth Band koncertjeit
becsültem a legtöbbre. Stúdiómunkában az Alan Parsons Projectet tartom
nagyon sokra, meg a Dire Straits-t.
Látsz-e alapvető különbséget a komolyzene és a pop hangzásigénye
között?
Nem, nincs alapvető eltérés, legfeljebb a személyes ízlésünkben.
Általánosan elterjedt nézet, hogy a lehallgató berendezés erősen
befolyásolja a hangmérnököt. Te hogyan tudod magad függetleníteni
tőle?
A környezet általában engem is befolyásol, de bőven van
lehetőségem, hogy ellenőrizzem magam. Én JBL monitorokon hallgatok
vissza, de használom a kis Auratone hangszórókat is. Meghallgatom a
felvételt a Lemezgyárban is, otthon is, a kocsiban is, hiszen fontos
tudni, hogyan szól a zene egy olyan berendezésen, amely csak
100-10000Hz-ig visz át.
Belenyúlsz-e a felvételekbe, vagy "natúrban" rögzíted a hangszerek
hangját?
Már a felvételkor korrigálom főként a dobot és általában a
hangszíneket. Persze, előbb azzal kezdem, hogy maga a hangszer szóljon
a lehető legjobban, és legyen jól hangolva, bár már ezt is abból a
szempontból ítélem meg, hogy minél jobban megközelítse a hangzásra
vonatkozó elképzeléseimet.
Van-e eltérés a magyar és a külföldi lemezek hangzása között?
A külföldiek általában dinamikusabban szólnak, s azt hiszem, hogy
az eltérés nem a "master" minőségében rejlik elsősorban, hanem a
kidolgozásban, bár a gyártás részleteit nem ismerem, így ez csak
feltételezés. A saját felvételeimet összehasonlítva a lemezzel,
általában homályosabb a hangkép, szűkebb a dinamika, mattabb a
magashang. Bár lehet, hogy a külföldi lemezek sem okvetlenül a jobb
technika miatt szólnak jobban. Nálunk olyan szabványok vannak,
amelyektől nem lehet eltérni, sőt általában arra sincs lehetőség, hogy
az ember valami furcsát, szokatlant csináljon. Nálunk nem szívesen
veszik, ha például egy lemezen belül megváltozik a hangszerek aránya
vagy hangszíne.
Van hifi-berendezésed?
Mindig is volt. Hobbim is a hifizés. egy Pioneer-láncom van és egy
Sony CD-játszóm.
DOBÓ FERENC
Jelenleg a törökbálinti MHV-stúdiót működtető PJT vezetője. 1970
óta készít lemezeket. A korai években ő készítette az összes Illés és
Koncz lemezt, majd a Neoton minden felvételét, közöttük a Japánban
befutottakat is. Első felvétele a Neoton: Bolond város című LP-je.
Miért léptél erre a pályára?
A beat hőskorában én is zenéltem, orgonán játszottam egy akkori
zenekarban (érthető hát, hogy jórészt olyanok hatottak rám, mint Alan
Price és az akkori Animals). Azért jöttem a lemezgyárba, mert a
beatzenei érdeklődésemet akartam összeegyeztetni a hangmérnöki
munkával. Azóta számos irányzat tűnt fel és le, és engem mindig az
éppen aktuális hangzási igény érdekel - valósággal az ars poeticám,
hogy mindig újat próbálok keresni.
Mi kell a jó poplemezhez? És mi hiányzik hozzá?
A leginkább az a bizonyos produceri szemlélet hiányzik, amely a
technikai megszólalásra is kiterjed. Pedig ebben a szakmában nincsenek
nagy titkok, ettől tehát még nem kellene gyengébbnek lennünk. Több
önbizalom is kéne. Mi mindig úgy akarunk mindent, ahogyan egyszer már
más megcsinálta. A Fender úgy szóljon, mint Stevie Wondernél, a gitár
pedig úgy, mint a Queen-nél. Pedig nem kéne őket majmolnunk. Jobban
kéne bíznunk a belső inspirációnkban.
Befolyásol-e a stúdtókörnyezet?
Természetes, hogy minden stúdió más és más hangzást ad. Szerintem
nincs abszolút rossz és abszolút jó lehallgatórendszer. A világon
számtalan rendszer létezik, és soha sem az dönti el a felvétel
minőségét, hogy sok-e benne a magas vagy a mély, vagy hogy tolakodó-e
a hangképe. Nincs abszolút recept, ez is a popzene sajátossága.
Egyszer Londonban voltam a CBS stúdiójában, egy híres együttesnél.
Megkérdeztem a hangmérnököt, mitől szól olyan jól a dob. Erre
elmondta, hogy csak dinamikus mikrofont szabad használni, nem szabad
semmit korrigálni, csak azt kell venni, ami tisztán lejön. Pár nap
múlva az EMI stúdiójában a Wings felvételén jártam, és ott szintén
kitűnő dobhangot hallottam. Itt is megkérdeztem, mitől olyan jó.
Elmondták, hogy csakis kondenzátormikrofont szabad használni és
speciális szűrőket...
Elválik-e a komolyzenei hifi a "pop-hifitől?
Igen, más ízlést szolgálnak, és alapvetően eltér a
felvételtechnikájuk is. Mégis, az a véleményem, hogy egy igazán jó
berendezés egyaránt jó mindkét célra; egy jó monitoron minden jól
szól. Miután azonban tökéletes monitor nem létezik, bele kell
törődnünk, hogy az egyik erre jobb, a másik arra. A JBL például a
popzenében verhetetlen. A popzenében nagyobb a dinamika szerepe, és az
élethűség iránti igény másképp merül fel, mint a komolyzenében. Egy
biztos: a japános hang mind a komolyzenében, mind a popban egyaránt
rossz.
Van-e eltérés a magyar és a külföldi lemezek hangzásminősége
között?
Hangszínben és megszólalásban nem sok. Koncepcióban,
kidolgozásban, precizitásban a külföldiek jobbak. Ne feledjük azonban,
hogy ez az összehasonlítás nem igazságos, mert hozzánk csak a legjava
jut el: az évenkénti több ezer lemezből mi mindig a legjobb tucathoz
hasonlítunk. Persze, tudom, hogy ez visz előre, nem is tiltakozom az
összehasonlítás ellen.
Hogyan viszonylik a lemez a saját felvételedhez?
Van némi eltérés, de csak az analóg lemeztechnika korlátai miatt.
Van otthoni hifi-berendezésed?
Igen, van egy Orion tornyom, egy egyedileg bemért Sony kazettás
magnóm és egy Pioneer lemezjátszóm.
KIS ISTVÁN
A Magyar Rádió hangmérnöke. 1975-76-tól készít rendszeresen
popfelvételeket, ezek némelyike kislemezen is megjelent. Igazi nagy
elismerést a nyolcvanas évek legelején aratott az Electromantic
(Presser Gábor) felvételével, amely tulajdonképpen balettzene volt az
Operaházban, s később hanglemezen is megjelent. Azóta többnyire ő
készíti az LGT és Katona Klári felvételeit.
Hogyan kerültél a Rádióhoz?
Eredetileg vegyészmérnöknek készültem, de még az egyetemi évek
idején bekapcsolódtam a kollégiumi stúdió munkájába. Ottani
eredményeim alapján hívtak a Rádióhoz. Mentem is szívesen, de nem
elsősorban a rádiómunkára, hanem a zenei felvételekre kacsingattam.
Nagyon érdekelt már akkor is a hangokkal való játék, a hangfelvétel és
a hozzá kapcsolódó technika, az effektberendezések és használatuk -
feltéve, hogy a zene lényegét nem változtatják meg. Hiszen a
hangfelvételekhez is a zenétől jutottam el - 1963-67 között
beatzenekarban játszottam.
Mai tapasztalataid birtokában másképp csinálnád-e az első
hangfelvételeidet?
Ugyanúgy csinálnám, de biztos, hogy másképp szólna. Más
berendezéseink vannak. Nőtt a sávok száma, elterjedtek. az
effektberendezések, az új hangszerek. Ma már magát a hangot is
alapvetően manipulálni lehet: az idejét, a magasságát, a lecsengését,
mindent. Ezt régen is meg tudták csinálni, hallgasd csak meg a Beatles
"Revolver" című LP-jét. De akkor egy ilyen trükköt napokig csináltak,
s egyedileg találták ki. Ma pedig mindez csak percek kérdése.
Ezek szerint már régóta figyeled a lemezek hangzását. Vannak-e
olyan hangzásélményeid, amelyek a mai munkádat is meghatározzák?
Vannak-e példaképeid?
Lelkes zenehallgató vagyok, szalagon körülbelül 300 nagylemez
felvétele van meg. Mindig megnézem, ki a lemezek hangmérnöke, fel is
írom magamnak. Érdekes, például, hogy a Chicago lemezeknek mindig
ugyanaz volt a hangmérnöke, és nagyon egységes hangzást is produkált.
Mostanában újra találkoztam a nevével, de már egy új együttes lemezén
- és szögesen eltérő dolgot hallottam. Általában nagyon sokat tanulok
a jó zenéjű és jó technikájú lemezekből. Érdekes, régen a Beatlest
csak a zenéje miatt hallgattam, a technikai rész akkor még nem
izgatott, most viszont, utólag meghallgatva az is rendkívül
tanulságos. Ilyennek tartom a Pink Floyd lemezeit is, ezek időtállóak.
Ezzel együtt is az a meggyőződésem, hogy mindig a zene az elsődleges;
sőt, ha egyáltalán nem volna hangmérnök, akkor ezt a szerepkört
előbb-utóbb maga a zenésztársadalom is kitermelné. Ha nem lett volna
olyan kitűnő a hangmérnöke, a Beatles attól még nagyszerű lett volna.
Bár talán ez ma már nem egészen így van, a digitális technika és a
billentyűs hangszerek, a szintetikus hangzások sok mindent
megváltoztattak. De még mindig szükség van e meghatározó
személyiségekre. Ilyen például az új angol együttesek körében egy
producer, Trevor Horn a neve. Ő abszolút hangzáscentrikus dolgokat
produkál.
Miben térnek el a két műfaj, a klasszikus és a popzene támasztotta
követelmények?
A popzenészekkel szorosabb az együttműködés, és alkotóbb a munka.
Figyelni kell a zenészek megnyilvánulásait, és reagálni kell rájuk.
Mi határozza meg a popfelvétel hangminőségét?
A technikai adottságok, a megfelelő hangszerek, a zenészek és a
gondos munka. Fontos még a monitor is, talán fontosabb, mint a
mikrofonozás és az effektberendezések. A mikrofonozás egyébként sem
lehet ideális. Hogy mást ne mondjak, sokszor eleve nem lehet oda
tenni, ahol a legjobb lenne, mert például a dobos oda üt, ahová én a
mikrofont tenném. A komolyzenében ezek a megkötöttségek még jobban
érvényesülnek, hiszen meghatározott ülésrend van, és nekem ahhoz kell
alkalmazkodnom. Mindkét műfajban szerepe van a kísérletezésnek, de a
jó előadás a legfontosabb - ezt a jó hangzás nem pótolhatja. Én
egyébként eredetileg komolyzenével kezdtem, popzenét csak 1976 óta
rögzítek. Ma is - ha lehet mondani - komolyzenei típusú felvételeket
csinálok, abban az értelemben, hogy szeretem a levegős, áttekinthető
hangképet, szeretem meghatározni a teret.
A jó felvétel mindenütt jól szól?
A stúdióban nem mindig szól jól. Az a jó felvétel, ami otthon szól
jól, ahol hallgatom.
A felvételek hangzását hogyan kontrollálod, mihez viszonyítod?
Szeretek az akusztikai hangszerek hangjához viszonyítani. Például,
ha a zongorát jól mikrofonozom, akkor már képet tudok alkotni a
hangszóróról, ki tudom ismerni a karakterét, és akkor már tudok rajta
javítani, vagy a kellemetlen hatását ki tudom küszöbölni. Ha a
keverőpultot és a stúdiót jól ismerem, akkor tudom, hogy egy
hangszínállítás mennyi változást kell okozzon. Ha mégsem az jön be,
amit várok, akkor tudom, hogy a lehallgató rendszerben van valami zűr.
Ehhez persze bizonyos tudás és tapasztalat kell, úgyhogy az én
kontrollom is csak a tapasztalat és a viszonyítás lehet. Bár a
tapasztalatok folyvást elavulnak. Találóan írja a "Keyboard" magazin:
"A használati utasítások évtizedét éljük: ha egy stúdióba belépsz,
biztosan találsz legalább egy embert, aki éppen egy használati
utasítást böngészik, vagy gépkönyvet tanulmányoz". Annyi az új eszköz,
és olyan gyorsan elterjednek főként a popzenében, hogy a korábbi
elveinket folyvást felül kell vizsgálnunk.
Hallasz-e eltérést a magyar és külföldi felvételek között?
A hazai stúdiók sokat javultak, főként a lemezgyári stúdiókba
kerültek fontos, korszerű berendezések, de a versenyt ma sem álljuk. A
legjobbak mögött pedig óriási pénz áll, mert általában ők a
leggazdagabbak is. Rendkívül fontos lenne a teljes berendezés állandó
karbantartása, bemérése. Ez azonban időrabló dolog, és a mi stúdióink
annyira ki vannak használva, hogy erre nincs idő. Mást ne mondjak,
egyetlen magyar stúdióban sincs igazi jó klímaberendezés, munka közben
5-10 fokot is nő a hőmérséklet, máris elállítódnak a készülékek. Talán
még az MHV törökbálinti stúdiója a legjobb.
Kész munkáidat utólag össze tudod mérni egymással, lemezen és
szalagon?
Nem, mert a Rádió hangfelvételi stúdióiban nincs lemezjátszó, a
38-as mesterszalag és a kazettás magnó pedig összemérhetetlen. A kész
felvétel további útját én rábízom a vágókra és a többi lemezgyári
szakemberre.
Otthoni berendezésed?
Orion HS500, Akai GX szalagos magnó, Pioneer erősítő, Sony WMD-6
kazettás magnó. Van vagy 15 fejhallgatóm a Koss-tól az AKG-ig, de
egyiket sem tartom elég jónak. A komoly hifihez pedig előbb lakás és
pénz kellene. Lakás, mindenekelőtt.
KOVÁCS GYÖRGY
A Mafilm hangmérnöke. Valaha az egyik ős beatzenekar, a Futurama
gitárosa volt. Immár több, mint egy évtizede készít popfelvételeket.
Első popfelvétele az LGT "mindig magasabbra" című lemeze; később az
LGT leghíresebb lemezeit is ő vette fel és ő rögzítette a Hobo Blues
Band "Vadászat" című dupla albumát az MHV Rottenbiller utcai
stúdiójában.
Hogyan találkozott a popzene és a hangmérnök?
A hatvanas évek közepén naprakészen követtem a zenei divatot, de
már korábban elköteleztem magam a zenével, játszottam szimfonikus
zenekarban is, később beatzenekarban. A zene szeretete vitt a
hangmérnöki pályára.
Munkamódszered, problémáid?
A mai napig is legnagyobb problémánk: az elzártságunk, a
tájékozódási lehetőség hiánya. Én máig sem láttam külföldi stúdiót, és
mint tudjuk, a szakirodalom nem ír le minden kis szakmai trükköt,
fogást. Így sokunknak kísérletezéssel, saját fejünk szerint kellett
mindent megtanulnunk. Rengeteget tanultam a kedvenc lemezeim
hangzásából, mit hogyan csináljak. Ma is úgy ülök le a keverőpult
mögé, hogy elképzelek egy hangképet, és azt akarom megvalósítani, sőt
elmondhatom, hogy már ekkor valahol belül hallom is a majdani teljes
hangzást.
Mi változott az utóbbi tíz évben?
A zenei stílus folyamatosan változik, napról napra nyomon kell
követni. De ami az én ízlésemnek vagy szakmai beállítottságomnak nem
felel meg, azt nem nagyon követem. Mint filmes, rendkívül sok hasznát
látom a popzenei felvételeken szerzett tapasztalatoknak - nekem nem a
filmgyári munka adta a tapasztalatot a popzenei lemezekhez, hanem
éppen fordítva. Az utóbbi években zenei értelemben is minőségi
változást hoztak a digitális technikák és hangszerek. A zenét gyakran
nem a maga természetes terében vesszük; a hangmérnök és a technika
alapvetően belenyúl. Nekem ez nem igazán szimpatikus, mert
elgépiesedéssel, uniformizálódással fenyeget.
Hogyan rögzíted a popzenét, természetes hangzásban, vagy már az
elején korrigálsz?
Rögtön az elején belenyúlok, de nem annyira, mint később a
keveréskor. A hangszerek visszahallgatásakor már az elején olyan
hangszínt állítok be, amilyen a végére lesz, mert a zenészt
megnyugtatja és egyúttal inspirálja, ha nem csak szóban mesélem el
neki, hogy milyen lesz munkájának végeredménye. A legtöbbet a dobon
állítok: igyekszem térben is és sávonként is elválasztani az egyes
dobokat, hogy a későbbiekben is tudjak rajtuk változtatni. A
popzenében a természetes hangzástól mindig a pillanatnyi divat szerint
kell eltérni. A korrekciókkal egy éppen aktuális hangzási képet
állítok elő, nem pedig a természetes hangzást. Az ötvenes évek rock
and rollja természetes volt - termes hangzású dob, natúr gitár és
bőgő. A hangmérnökök a hatvanas évek végén kezdtek igazán manipulálni
a leszigetelt térbe tett, mesterséges hangzású hangszerekkel, főleg a
dobbal. Ma mintha megint a kezdeti teresebb hangzás felé közelítenénk.
Lemez-példaképeid?
Kedvencem a Dire Straits. Minden megszólalásuk, még ahogyan a
technikát használják, az is zene-centrikus. Korábbi példaképem, a Pink
Floyd nem annyira zenei értelemben fogott meg, inkább gondolati síkon,
meg azzal, hogy a nem túl bonyolult zenéből maximális hangzást hozott
ki. Ezt a két angol zenekart egyébként kivételnek tekintem, mert
inkább az amerikai lemezek hangzását szeretem, szerintem ők zeneibben
fognak meg mindent. Az amerikai együtteseknek a hangzása is
egységesebb. Az angol hangzást nem szeretem, szerintem az angolok a
felvételekbe túl erőszakosan nyúlnak bele.
Mihez viszonyítsz, amikor a saját felvételeid hangzásképét állítod
be?
A legtöbbet a filmgyárban dolgozom, úgyhogy nekem az ottani
Westlake Audio jelenti a monitor-kontrollt. A legkevésbé a lemezgyári
lehallgatásban bízom, már ami a keverőt és a lehallgató helységet
illeti. Ott inkább a vágószoba hangzására lehet támaszkodni.
Magyar és külföldi lemezek?
A hazai átlag és a külföldi átlag eltér egymástól, sajnos, nem a
mi javunkra. A mi lemezeinken csekélyebb a hangzás gazdagsága és
tisztasága. A mi felvételeink eléggé egyformán szólnak. Ez nem
elsősorban a hangmérnökök számlájára írandó, inkább a zenekaraink
hangszerelési készségének rovására. Általában nincs kitalálva a
hangszerelés és a hangzás. Sokszor minden együtt akar szólni, a
lemezek szét vannak dobolva. A magyar dobos nem korszerűen dobol,
hanem még mindig az elavult színpadi dobolást adja elő. Ugyanez a
helyzet a gitárosokkal is. A múltkor is, az egyik felvételen az egyik
zenekar szólógitárosa a végsőkig ragaszkodott a hatalmas
Marshall-ládáihoz, mert hozzá volt szokva, hogy a színpadon ez üvölt a
háta mögött, és nem tudta elhinni, hogy ez a szalagon egyáltalában nem
számít.
Összehasonlítod a saját felvételeidet a belőle készült lemezzel?
Igen, és általában azt tapasztalom, hogy megegyeznek. Az alapvető
gondok nem a vágással vannak. Ami a szalagon van, általában vissza is
kapjuk.
Milyen berendezésen hallgatod otthon a zenét?
Szándékosan egy kommersz hifi-berendezést használok, egy
Hitachi-láncot.
*
Négy intézmény, négy hangmester, négy attitűd. Ami közös bennük: a
zene szeretete és ismerete - s ez minden bizonnyal többet ér, mintha a
High Fidelityt ismernék és szeretnék jobban a zenénél. Amit
elmondanak, mindnyájunk számára tanulságos, hiszen gondolkodásmódjukat
és hangfelvételeiket egyaránt reprezentatívnak kell tekintenünk.