Pioneer F-99X |
Pioneer F-99X tuner
Most már igazán foglalkoznunk kell az URH-vétellel. Eddig
úgyszólván mellőztük a tunert, a harmadik (vagy még inkább második, de
az is lehet, hogy első) műsorforrást. Nem jelöltünk ki
etalonkészüléket, nem rendeztünk szeánszot, nem tettünk tunert a
poszterre. Nem azért, mintha nem tudtuk volna, hogy mit akarunk -
hanem mert nem tudtuk megcsinálni, amit akartunk.
Lapunk trade markja, védjegye a szeánsz, az A-B vakteszt, amely
elvben bármikor és bárhányszor megismételhető: a hanglemezt annyiszor
rakhatjuk fel, ahányszor csak akarjuk, és így a lemezjátszót, a magnót
(és persze az erősítőt, a hangsugárzót is) ugyanolyan körülmények
között minősíthetjük. De mi legyen a tunerekkel, a rádióvevőkkel?
Persze, ezek között is kapcsolgathatunk, csak az a baj, hogy a
rádióállomások nem hajlandók a mi kedvünkért összeválogatni és műsoron
tartani a demólemezeket, ötpercenként megismételni azokat a
részleteket, amelyekre mi kíváncsiak vagyunk, azonkívül a vételi
körülmények sem mindig egyformák - egy szó, mint száz, éreztük, hogy
ki kéne találni valami jobbat. Ezt a jobbat mások már régen
kitalálták, de csak ritkán alkalmazzák, mert értékes és ritka műszer
kell hozzá. A legtöbb hifi-magazinnak nincs ilyen műszere, és persze
nekünk még kevésbé volt, de most már van - igaz, nem a mi
tulajdonunkban, de azért időnként mi is hozzáférünk.
Megtettük tehát az előkészületeket: 18. számunkban összefoglaltuk
a rádióvevők legfontosabb műszaki jellemzőit ("Rádiók a mérlegen"),
jelen kiadásunkban pedig, néhány oldallal előbb, a frekvencia
szintézeres hangolásról értekeztünk, lévén sztárfotónk tárgya is
"kvarc-szintézeres" típus, akárcsak a Bemutatjuk rovatban ismertetendő
két szerényebb masina is. Ezzel úgy-ahogy utolértük magunkat, és most
már nyugodt lélekkel prezentálhatjuk a Harmadév Nyusziját, a Pioneer
F-99X tunert. Legközelebb az átkeverőkről, azaz CCIR-OIRT
konverterekről szeretnénk írni (addigra talán lesz ilyen - és
jóminőségű - holmi a boltban), és persze mind közelebb kerülünk egy
nagy, összefoglaló Tunerteszthez is. Műsorajánlatunkban, az UltraRövid
Hangversenynaptárban rendszeresen előrejelezzük a Rádió komolyzenei
élőadásait - és egyáltalán, mostantól kezdve állandó témaköreink közé
tartozik a Harmadik Műsorforrás.
Vagyis itt az ideje megtanulnunk, hogyan szólnak a tunerek. Mert
az is szép dolog ugyan, ha egy magazin szerkesztői az Olvasóval
párhuzamosan tanulnak (az általuk elkövetett hibákból), miközben
félévenként rájönnek, hogy az igazi erősítő vagy lemezjátszó hangképe
nem ilyen, hanem amolyan - de ezúttal inkább válasszuk a kevésbé rögös
utat, és próbáljunk meg már most, a legelején szert tenni egy olyan
tunerre, amely hosszú ideig és méltósággal játszhatja az etalon
szerepét. Esélyeink jobbak, mint valaha. Két csábos készüléket is
megkaparintottunk (a Hifi Magazin szerény körülményeihez képest ez
úgyszólván a bőség zavara). Mindkettőnek nemzetközi reputációja van.
Az egyiket, a Revox B760-at egy ismerősünk kölcsönözte. Régebbi típus,
manapság már nem ő a Revox, hanem a nála egy generációval fiatalabb
B261, de azért ne nézzük le a B760-at azért, hogy ő nem négyezer, csak
kétezerötszáz márkába került. Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem
érdemli. Egyébiránt a Revox tunerei mindig is nagy becsben álltak (nem
úgy, mint az erősítői!), és még a legelső tranzisztoros modell, a
csaknem húszéves A76 is riasztóan jó rádió. Még mai mércével mérve is!
Másik jelöltünk a Pioneer F-99X, ezt a Pioneer budapesti
képviselőjétől, a Nissho-Iwai cégtől kaptuk kölcsön, és ezúton mondunk
köszönetet érte. Ez a gép inkább túlontúl is új: az előző generáció
csúcsmodellje, az F-90 volt az, amely mindenfelé, még Angliában is
érdeklődést keltett, mint váratlanul jóhangú, csaknem-klasszis, de
viszonylag olcsó tuner. Az F-90-et már nem gyártják, de minden okunk
megvan, hogy feltételezzük: az F-99X nem rosszabb, sőt, talán jobb is
az elődjénél.
Végülis a Pioneert választottuk sztárfotónk tárgyának, részben,
mert ez az újabb, részben, mert sokkal szebb, meg aztán lényegesen
olcsóbb is, mint a Revox (habár az áráért azért így is tornyot lehetne
venni). A szeánsz így is, úgy is ugyanolyan lesz, mert a Pioneert a
Revoxhoz, a Revoxot pedig a Pioneerhoz mérjük. Egy biztos: mindkét gép
alkalmas rá, hogy demonstrálja, mennyire lehet hifi egy URH-vevő.
Kezelése, szolgáltatásai
Egyszerű és szép készülék: nem csillogó-villogó karácsonyfa, nem
rendjelekkel teleaggatott zubbony. Csak az van rajta, ami kell. Sőt,
az se mind: például nem találunk rajta monó/sztereó kapcsolót vagy
fejhallgató-csatlakozót.
Baloldalt a ki-bekapcsoló egy LED-del. Alatta az FM és AM
választókapcsolók. Piros LED-ekből 5 számjegyes frekvenciakijelző (a
frekvenciát FM-en MHz-ben, AM-en kHz-ben kell érteni, ezt felirat is
jelzi). Alább 3 LED a térerőt, egy a keskeny sávú vételt, egy pedig a
sztereó vételt indikálja.
Hosszúkás hangológomb (Tuning) következik. Ha a bal oldalát
nyomjuk meg, lefelé, ha a jobb oldalát, felfelé lépegetünk a
frekvenciaskálán. A kiválasztott adók frekvenciáját a memóriagombbal
raktározhatjuk el.
A következő nyomógomb kettős célú: zajzár (Mute Off), egyben a
kézi hangolás (Manual Search) kapcsolója: ha megnyomjuk, akkor
feloldódik a zajzár, és a hangológomb rövid nyomogatásával FM-en 50,
AM-en 9kHz-enként léptethetjük odább a hangolást, illetve, ha lenyomva
tartjuk a Tuning gomb valamelyik oldalát, akkor folyamatosan és
gyorsan végigpásztázunk a sávon. Kiengedve ezt a kapcsolót, újra
beiktatódik a zajzár, és ilyenkor a Tuning megnyomásakor a készülék
automatikusan hangol, amíg rá nem talál egy kellőképpen nagy térerejű
adóra.
Most következik a szélessáv-kapcsoló (FM Wide). Széles sávban
akkor érdemes használni a gépet, ha a vétel zavarmentes, hibátlan.
Ebben az üzemmódban a torzítás és az áthallás egyaránt alacsony. Ha
nehezebben tudjuk kiszűrni az egyes adókat, feljavíthatjuk a tuner
érzékenységét és szelektivitását - a torzítás és az áthallás rovására.
Ez a keskeny sávú üzemmód.
Igazán nem mondhatjuk, hogy az F-99X-nek rövid volna a memóriája.
Rádiónk összesen 16 állomás frekvenciáját tudja megjegyezni.
Előválasztó gombja 8 van, ezek azonban nemcsak az 1-8., hanem - ha
egyszersmind a Station Call gombot is megnyomjuk - a 9-16. programot
is tárolni tudják.
A hátoldalon aszimmetrikus antennabemenet, 1 pár RCA hüvely és - a
tunerhez mellékelt keretantenna fogadására - 1 pár speciális
csatlakozó. Jár a készülékhez egy balun transzformátor is, ezzel
illeszthetjük a tunert a szimmetrikus, 300 ohmos antennákhoz.
Felépítése
Az F-99X nem kívül komplikált, hanem belül - műszaki szempontból
igen érdekes masina.
Az FM-antennajel egy illesztőtranszformátoron keresztül jut a
rádiófrekvenciás erősítőfokozatra, ez egy dual gate MOSFET. A bemeneti
körben találjuk az első pár varicapot. A rádiófrekvenciás erősítő
újabb rezgőkörre dolgozik, ide már 2 pár varicapot építettek. A helyi
oszcillátor egy illesztő erősítőn (darlington FET) és
illesztőtranszformátoron keresztül vezérli a balansz keverőt. Ez már
érdekes áramköri megoldás: az F-99X-ben a helyi oszcillátor jelét egy
szimmetrikus elrendezésű, két tranzisztoros egységgel keverik az
adóállomás jeléhez. Más készülékekben ezt többnyire egyetlen
tranzisztorral elintézik.
Illesztőtranszformátorra dolgozik a keverő kimenete, itt jelenik
meg a 10,7MHz-es középfrekvencia jele.
A KF fokozat megintcsak nem hétköznapi. Említettük, hogy az F-99X
kétféleképpen: széles- és keskenysávú üzemmódban dolgozhat. A tervezők
a KF fokozatban sem spóroltak az alkatrészeken. Itt kétfelé válik a
jel útja, és egy, illetve több kerámia szűrőn át vezet a KF erősítő
IC-ig (µPC 1163H). Újra kerámia szűrők következnek, 2-2 darab, de ezek
különböző típusúak. Újabb KF erősítő (ugyanolyan IC, mint az előbbi),
2 kerámia szűrő, majd az utolsó KF IC (PA 5008). A sávszélességet a
szűrőkkel módosítják, s azokat kapcsolódiódák iktatják ki-be.
Nem úgy, mint a hagyományos FM-vevőkben, itt most egy "Digital
Direct Decoder" következik. Meglehetősen bonyolult áramkör. Külön
1,26MHz-es kvarc oszcillátort és egy speciális IC-t tartalmaz (PA
5006). Itt lényegében egy második keverést végeznek (az első a hangoló
körben történt). Ez a fajta demoduláció redukálja a zajt és a
torzításokat.
A jel innét a sztereó dekóderre kerül, ez az áramkör megint egy
speciális IC-n épül (PA 5007). Közvetlenül ide kapcsolódik egy aktív
szűrő. Ez egy M 5218P típusú IC-n alapul, és nem a szokásos pilot- és
segédvivőszűrőkkel, hanem meglehetősen ravasz módon pusztítja ki a
nemkívánatos 19-38kHz-es jeleket. Az aktív szűrő kimenetéről újra a
sztereó dekóderre vezetik a jelet, abban ugyanis 1-1 kisjelű
hangfrekvenciás erősítő és hangfrekvenciás némító áramkör is helyet
kapott. Ezek dolgoznak a hangfrekvenciás kimenetre.
Talán ebből a végletekig leegyszerűsített ismertetőből is kiderül,
mennyire bonyolult ez a készülék egy hagyományos rádióvevőhöz képest.
Pedig nem is tettünk említést arról a tucatnyi tranzisztorról, amely a
szélessáv-keskenysáv átkapcsolást, a némítást végzi. A digitális
demodulátorhoz is tartozik egy jelformáló IC (µPD 4050BC).
Az AM rész már lényegesen egyszerűbb, bár nem igénytelen.
Kéthangoltkörös vevő, amely egy LA 1247 típusú IC-re épül, és FET-es
rádiófrekvenciás előerősítőt is tartalmaz. A középfrekvenciás
erősítőben kerámia szűrőt és LC-tagokat találunk. Az IC kimenetéről
illesztő erősítőn jut a jel a sztereó dekóderre, annak hangfrekvenciás
erősítő részére.
A tuner vezérlőáramköre egy TC 9157AP jelű IC, ehhez egy előosztó
IC és jónéhány tranzisztor járul - lényegében véve ez az a bizonyos
"zárt fázishurkú, kvarc szintézeres" rendszer. Ezen keresztül kap
vezérlést a térerő-jelző 3 LED-je, innét működtetik a némító
áramköröket, és ami az egyik legfontosabb feladata: ez állítja elő az
AM és FM vevő-rész hangolófeszültségét. Természetesen ez működteti a
frekvenciakijelző meghajtó-áramkörét (TD 6301AP típusú IC), és ide
futnak be a jelzések az előválasztók és a hangológomb kapcsolóiról.
A tápegység sokféle feszültséget állít elő. A tuner nagyrésze
stabil 13,6V-ról működik, a digitális rész 5 voltról, a
hangolófeszültséget előállító áramkör 25 voltról (és ugyaninnét kap
jelet a sztereó dekódernek az a része is, amely bekapcsoláskor a
nemkívánatos zajokat némítja).
Az egész elektronika (vagy csaknem az egész) egyetlen nagyméretű
nyomtatott áramköri lapon helyezkedik el. Szépen, gondosan, mondhatni:
ízléssel van megépítve. Az előlapon található kapcsolókat és LED-eket
egy külön panelra szerelték.
Méréseinkhez
A rádióvevőt 75 ohmos, aszimmetrikus antennabemenetről mértük.
A zajhatárolt érzékenység monóban jobb, sztereóban egy kicsit
rosszabb a specifikáltnál; jól látható, hogy keskenysávban a készülék
lényegesen érzékenyebb, mint szélessávú üzemmódban.
A jel-zaj arány megintcsak monóban teljesíti a specifikációt -
megjegyezzük, mi mindig a szabványban előírt nagyságú bemenőjelet
alkalmazzuk, a gyár viszont ennél nagyobb bemenőjellel számol, innen
az eltérés. A KF sávszélesség nem befolyásolja a
jel-idegenfeszültséget és a jel-zaj arányt. Az F-99X paraméterei
mindenesetre igen jók.
A zajzár küszöbszint megfelelőnek látszik, szélessávú állásban 10,
keskenysávban 6,3µV-ot mértünk. A specifikáció 5µV-ot ad meg, de az
eltérésnek nincs különösebb jelentősége. A küszöbszinten adódó zajok
elfogadhatóak. A pilotjelző érzékenysége megegyezik a
zajzár-küszöbszinttel, vagyis a készülék csak akkor kapcsol sztereóra,
ha az antennajel meghaladja a zajzár küszöbszintjét. Érdekes, hogy
ezen a rádión nincs monó/sztereó kapcsoló!
A pilotjel-elnyomás 60dB helyett csak 56, illetve 59,5dB. A
segédvivőelnyomás viszont igen erős, bár illő volna azonos értéken
tartani a két csatorna állapotát.
A harmonikus torzítás rendkívül csekély, kisebb, mint amekkorát az
egyébként igen szigorú specifikáció megkövetel. Keskenysávú állásban a
torzítás megnövekszik, de még így is megfelel az előírásnak.
A frekvenciajelleggörbék igen szépek. Kíváncsiak voltunk, mi a
különbség, ha széles-, illetve ha keskenysávú állásban használjuk a
tunert, és ezért mindkét állásban felvettük a jelleggörbéket. Nos, az
átvitel így is, úgy is belül marad a +0,2; -0,8 decibeles tűrésmezőn,
20Hz-től egészen 18kHz-ig. Csupán az áthallás romlik le keskenysávú
állásban, de még így is megmarad több mint 30dB (sőt, a magasabb
frekvenciák tartományában még javul is valamelyest). Szélessávban a
bal csatornán mérhető áthallás nem éri el a specifikált 65dB-t
1kHz-en, 10kHz-en pedig mindkét irányban elmarad az előírt 55dB-től.
Persze, a tuner paraméterei így is meglehetősen szépek.
A kétjeles szelektivitás kitűnő (keskenysávban, legalábbis, mert
szélessávban értelemszerűen gyöngébb eredmény adódik).
A nagyjel-szelektivitás görbéjét ugyancsak duplán vettük fel,
széles-, illetve keskenysávú állásban. Szélessávban jókora hamisvétel
tarkítja a képet; keskenysávban jobb a helyzet, alig-alig bukkanunk
hamisvételipontokra.
A hangfrekvenciás kimenet feszültsége és impedanciája megfelelő.
Summa summárum: nem akármilyen tuner.
Szeánsz
Végre kipróbálhattuk a "műadót", vagyis azt a műszert, amely a
lemezjátszó műsorát annak rendje és módja szerint vivőhullámra ülteti
és kábelen a tuner antennabemenetére adja. A tuner nem tudja, hogy
becsapják, csak örül, hogy nini, mennyire zavartalan ma a vétel.
Mi már kevésbé örültünk. Bizony, még ez az idealizált vételi lánc
is torzítást visz a hangképbe. Még az annyira becses tunerek, mint a
Pioneer F-99X és a Revox B-760, még ezek sem tudták pontosan
reprodukálni a lemezjátszó hangját. Tulajdonképpen számítottunk is
erre, hiszen tapasztalataink szerint még a legszimplább elektronikák
is színeznek, a tunerek elektronikája pedig a legkevésbé sem szimpla;
már maga a hangfrekvenciás rész is összemaszatolhatja a hangot, arról
meg, hogy rádiófrekvencián (a vevőkészülékben - és persze a műadóban)
mi történik, fogalmunk sem lehet.
Szóval, mindkét tuner elszínezte a hangképet, csak másképpen. A
Pioneer zenéje tiszta, de magas tónusú, kemény, és kevésbé zajos.
Ezzel szemben a Revoxnak sokkal dúsabbak a mélyhangjai, talán a
magasai is, középen viszont mintha torzítana, rátenne valamit a
zenére. Úgy véltük, ezt a hangképet tovább lehet hallgatni - még ha
talán messzebb esik is az eredetitől. Utána egy ideig csak a
lemezjátszót hallgattuk, és aztán újra a tunereket "ábéztük". Egyre
inkább úgy tűnt, hogy a Revox mély hangjai igenis realisztikusak
(tehát a Pioneer basszusa egy kicsit könnyűsúlyú), a B-760 talán mégis
jobban megközelíti az eredetit - habár a torzítását és a zaját
változatlanul nehezményeztük.
A szeánszon az Ortofon MC10 Super hangszedőt, a T-30 trafót
használtuk, az előerősítő egy nagyon precízen utánépített AGI volt (mi
tagadás, nem szól úgy, mint az igazi), a végfok pedig a Quad 405.
Demólemezek: Ortofon, JBL, Philips - és a Reference Recordingstól
Berlioz Fantasztikus szimfóniája.
*
A szeánsz, az A-B vakteszt objektív, becsületes, de nem elég nagy
a felbontóképessége: inkább csak a legjellemzőbb erényeket és a
legdurvább hibákat mutatja ki. Az utóbbi időben egyre inkább azt
játsszuk, hogy az objektív szeánszot kiegészítjük egy szubjektív, de
hosszú távú meghallgatással, hogy megerősítsük az eredményt, vagy még
idejekorán észrevegyük, ha hibáztunk. Ez a "ráhallgatás", mint
általában, ezúttal is az én hivatalom volt. A kapcsolóberendezést nem
kötöttem be (úgyis nyilvánvaló volt már, mikor melyik gép szól), csak
az OIRT-CCIR átkeverő antennadugóját és a hangfrekvenciás csatlakozót
dugdostam hol az egyik, hol a másik tunerbe - a váltáshoz 20-25
másodperc elegendő.
Programnak a legtisztább forrást: a rádió élő adásait
választottam. Október 11-én, pénteken délután Scarlatti-műsort
közvetítettek a Rádió Márványterméből, este pedig Moszkva Virtuózai
játszottak Bachot, Sosztakovicsot és Csajkovszkijt a Zeneakadémián. A
Márványterem akusztikája (a hallottakból ítélve) meglehetősen süket
ugyan, azonkívül Ella Péter csembalójátéka közben a hangmérnök
valószínűleg mikrofonozási gyakorlatokat tartott, de utána az énekkar
már autentikusan szólalt meg, a Zeneakadémia légterét pedig még a
viszonylag közeli mikrofonozás ellenére is jól ki lehetett venni.
Másnap délután a 22-es stúdióból közvetítettek meglehetősen stúdióízű
kamarazenét (fuvola, klarinét, trombita, zongora), este pedig a
Vigadóból hallhattunk egy fülsértően közelmikrofonozott hegedűt,
zongorakísérettel. Ez a két nap elegendő tapasztalatot szolgáltatott
ahhoz, hogy akár rábeszéljek valakit a rádiós zenehallgatásra, akár
lebeszéljem róla.
Azt hiszem, a szeánszon halálpontosan ítéltük meg a két készülék
hangkarakterét. A Pioneer F-99X artikuláltan, de túl magasan, kicsit
üresen és keményen, néha fahangon szól, szubjektíve hiányoznak a
sávszélei. (A valóságban mindkét tuner frekvenciajelleggörbéje
tökéletesen lineáris.) A szólamokat igen szabatosan különválasztja - a
Revox szólamai nem élnek annyira önálló életet, minthogy körülöleli
őket a terem levegője. Amikor az ember átkapcsol a Revoxra, megjönnek
a magasak és a mélyek, a kotta megelevenedik, az intellektuális
tárgyilagosság helyébe érzelmek lépnek. A Pioneer vonóskarában a
hegedű és a bőgő dominál, a Revox hangképe dúsabb: arányosabban
rajzolja ki a hegedűt, a brácsát, a csellót, a bőgőt. Sajnos, a
felső-középtartományban tényleg komoly bajai vannak, elködösül, a
szólistákat túl öblösre veszi, a fuvolát lejjebb tolja a klarinét
tartományába a klarinétot meg egy kissé oboásra. Mindent összevéve,
sokkal kevésbé tolakodó, és ezért talán tovább, valamint hangosabban
is lehet hallgatni - ez az erénye nem tűnhetett fel a szeánszon,
minthogy az A-B vakteszten a készülékeket nyilván azonos hangerőre
állítjuk.
Ha nekem kéne eldöntenem, hogy a két tuner közül melyiket
válasszuk etalonnak - akkor hallgatásba burkolódznék...
Mindenesetre meghökkentő, hogy még ez a két "csúcsszuper" is
mennyire eltérően szól. A vigadóbeli hegedű például a Pioneer
tolmácsolásában mintha csak a két felső húrján játszott volna (?),
miközben hátul vértelenül pöntyögött egy pianínó - a Revox hegedűje
ezzel szemben főleg az alsó két húrját használta (?), testesen szólt,
egy vele teljesen egyenrangú hangversenyzongora társaságában. Mint
látjuk, két mestertuner között is jóval nagyobb a különbség, mint két
bármiféle hegedű és két bármiféle zongora között.
DL