Hetedhéthatár |
Hi-Fi News & Record Review
1985. május
Sansui TU-D33XL tunert, ezt a mindössze 109 fontsterlinges
jószágot vizsgálgatja Ken Kessler. "Nem Revox, nem Yamaha, nem is Quad
- de nagyon kellemesen szól."
* Fejhallgatókat tesztel John Atkinson, nem túl drágákat és nem
túl mélyrehatóan. Az olcsó Sennheiserektől a nívósabb (de még nem
elektrosztatikus, csupán dinamikus) Jecklinekig mindegyikhez van egy
pár kedves szava.
Június
Két nagyon okos levél az olvasók rovatából. Mindkettőt CD-pártiak
írták.
Az egyik imigyen érvel: "még sosem hallottam olyan, 30 perc
műsoridejű LP-oldalt, amelyen a belső barázdák ne úgy szóltak volna,
mint egy elnyűtt kazettás magnó".
A másik olyan, mint egy aforizma. "Ha netán a CD-t előbb találták
volna fel, mint az LP-t - akkor vajon eszébe jutna-e bárkinek is, hogy
feltalálja az LP-t?"
* A Revox B225 CD-játszóval szerzett szubjektív élményeiről számol
be John Atkinson. Állítólag a Meridian MCD még mindig jobban szól,
mint ez a szintén Philips-rendszerű, de svájci precizitással
megépített gép, amelynek az ára éppen a hetedhéthatárba illik (777
fontsterling, hogy pontosak legyünk). Ken Kessler az Akai CD-A7
CD-játszót minősíti, éspedig igen jónak minősíti, dehát ez a gép csak
429 font, vagyis nem annyira provokatív, mint a Revox. Az A7 egyébként
a karosszériájától eltekintve teljesen azonos a midi-kivitelű
M88-assal. És mit tesz isten: ezek sem szólnak egyformán.
A negyedik készülékről Colloms ír (mellesleg, a labormunkát az
előbb említett CD-játszókon is ő végezte). A Sony cég új
"zászlóshajója" két darabból áll: a CDP-552-es lejátszórészből és a
DAS 702-es PCM-processzorból. A kettő együtt 1500 fontsterling.
Colloms szerint valószínűleg ez a rendszer a jelenlegi legjobb
CD-játszó; azt nem mondja már, hogy jobb volna az analógnál, inkább
így fogalmaz: "ha a legjobb korongokat tesszük fel, az 552/702
kombináció képes elénk tárni a felvétel minőségét oly mértékben, hogy
érdemes legyen folytatni a vitát arról, hogy végülis melyik a jobb: a
CD-e, avagy az LP".
CD-játszók, előre! Felülről lefelé: a provokatív Revox B225, a
szerényebb, de állítólag tisztességes Akai CD-A7 és a Sony
CDP-552/DAS 702 futómű/processzor. Legalul egy "toronycédé", a Marantz
Black rendszer
* Mit vegyen, akinek a Linn Sondek túl drága, a Rega Planar pedig
nem elég jó? Esetleg próbáljon szerencsét a Manticore cég "Mantra"
elnevezésű lemezjátszó-futóművével. Ezt kifejezetten a Linn olcsóbbik
("Basik", LVX) hangkarjához tervezték, és karral együtt sem kerül
többe 200 fontsterlingnél. Alvin Gold szerint ez a szimpla, okosan
tervezett, függesztett vázú szerkezet olyasféle hangminőséget
produkál, mint az évekkel ezelőtt gyártott, a legutóbbi MOD-jai nélkül
használt Linn Sondek. Márpedig ez (illetve az) nem hangzik rosszul...
A "szegény ember Linnje?" Manticore Mantra
* "Parancsra tettem" - hunyorít ránk Ken Kessler, mikor a
szerkesztő határozott felkérésére kiadós, sőt, kacskaringós revüt
készít a Marantz "Black" CD-rendszerről, amelyen egy 650
fontsterlinges hifi-torony értendő: a CD-74 CD-játszó, a PM-54 erősítő
és két LD-20 hangsugárzó. Ez az összeállítás állítólag tényleg elég
jó; legalábbis az előnyösebbik oldaláról mutatja be a CD-technikát.
Kesslernek az volt a feladata, hogy hasonlítsa össze ezt a Marantz
"csomagtervet" egy olyan berendezéssel, amely a Marantznak ugyanebből
az erősítőjéből és hangsugárzóiból, plusz egy tetszőleges analóg
lemezjátszóból áll - az a lényeg, hogy a rendszer így se kerüljön
többe 650 fontnál. (Thorens TD 147, AR futómű, Denon DL 103 és Ortofon
MC10 Super hangszedő, ilyesmik kerülhettek szóba.) Az eredmény: a CD
ugyan nem emeli az embert a hetedik mennyországba, de kiegyenlítetten,
megbízhatóan nyújtja, amit tud, tehát, ha valaki nem igazán hifista,
és nem törekszik mindenképpen tökéletességre, akkor talán jobb, ha
eleve a CD-vel kezdi...
Megjegyzésünk: alapvető hibája az egész tesztnek, hogy Kessler az
analóg lemezjátszóhoz a Marantz erősítő MC-bemenetét használta, s
ezáltal alighanem tökéletesen lebunkózta az MC-hangszedő minőségét.
Egy jó transzformátor sokkal többre képes, mint az olcsó erősítők
általában igen szerény elő-előerősítő fokozata.
Július
A Brit Audio Szövetség az idén is díjakkal jutalmazta a legjobb
hazai hifi-produktumokat. Íme a lista:
Az Év Hangkarja: Rega RB300 Lemezjátszója: Revolver Előerősítője:
DNM 2A Teljesítményfokozata: Naim NAP 135 (monó) Erősítője: Audiolab
8000A (ezenkívül a "Test of Time", vagyis "Az Idő Próbája" díjat
adományozták a csaknem 10 éves A&R Cambridge A60-nak) Hangsugárzói:
KEF R 104/2 és Wharfedale 708 Kiegészítő egysége: Foundation
hangsugárzóállvány. Végül az Év Személyiségei, akik a legtöbbet tették
a hifi-iparért: Peter Walker (Quad) és Raymond Cooke (KEF).
* A Naim időközben megkapta a Királynő Exportdíját is. Ez a
kitüntetése azzal indokolható, hogy minden három Naim erősítő közül
kettő külföldön talál gazdára; a cég forgalma az idén állítólag eléri
a 2 millió fontot - szép teljesítmény egy ennyire pöttöm vállalattól.
(A főkonstruktőr és egyben cégvezető Julian Vereker munkatársait
valószínűleg egyetlen kezünkön is megszámlálhatnánk.)
* Megjelent a Hi-Fi News & Record Review demonstrációs ezüstlemeze
(Denon HFN 003, ára 12 font plusz postaköltség, megrendelhető a HFN/RR
Accessories Club címén, PO Box 200, Bedford MK40 1YH). A Compact Disc
ellen gyakran hozzák fel azt a vádat, hogy nincs térhatása. Cáfolatul
a demó-CD készítői főleg kevésmikrofonos felvételekből állították
össze a műsort. A műsoridő 70 perc. A zeneszámok többsége
természetesen részlet valamely nagyobb lélegzetű zeneműből:
Dvorak: Serenade for Strings
Hildegard of Bingen: "Columbia aspexit" (gótikus templomi zene)
Handel: "Entry of the Queen of Sheba" (kamaramuzsika)
Vivaldi: A négy évszak
Bartók: Hat román tánc (Schiff András zongorázik!)
Bruckner: 4. szimfónia
Bach: Korál preludium "Wachet auf" (orgona)
Beethoven: 3. szimfónia
Chopin: cisz-moll walzer
Gluck egyik zongoradarabja.
De hallható a demó-CD-ről dzsesszdobolás, valamint egy garázsajtó
becsapása is ("dinamikateszt"), továbbá tucatnyi féle mérőjel és zaj.
Megérzésünk szerint a HFN megbízásából készített Compact Disc
tényleg különlegesen jó lehet. Namármost, ezt a CD-t a Denonnál
állítják elő, márpedig ezzel a japán vállalattal a Hungarotonnak igen
jó a kapcsolata...elképzelhető, hogy a demó-CD-t egyszerű árucsere
formájában be lehet hozatni, hogy forintért is megvásárolhassuk?!
* Hangsugárzó-revű. Tíz modell az AR, a JBL, a Linn, a Monitor
Audio, a Mordant-Short, a Proac és a Wharfedale cégektől. Kár, hogy
Colloms nem vette be a tesztmezőnybe a saját DC1-esét (lásd külön
oldalon!). Talán a szerénysége tiltotta. Pedig fontos információkhoz
juttathatott volna bennünket!
Jó bizonyítványt kap a tíz típus közül a Wharfedale 508 (160,-
párja), valamint a JBL 18TI. Az utóbbi egy csaknem miniatürizált
doboz, akkora, mint a Celestion SL6, kétutas, teljesen hagyományos
felépítésű, eltekintve a dómjának membránjától, mert az titániumból
készült. JBL-nek mindenesetre a legkevésbé sem hagyományos - és
érdekes módon ez az első JBL, amely "angolra van hangolva". Az ára,
sajnos, igen magas: 600 font párja.
Űrállomás? Nem: a JBL magassugárzó titánium dómja
Meglepő, mennyire kiábrándítóan szerepelnek az új Linnek. Az
időközben módosított Kan (200,-) állítólag sokkalta rosszabb az
eredetinél, az Index névre keresztelt minibox pedig (121,-)
kiegyenlítetlen és elviselhetetlenül színezett.
*
Venni vagy nem venni?
Mármint új CD-játszót. (John Atkinsonnak az Akai CD-A7, a Marantz
CD-63, a Meridian MCD, a Mission DAD 7000R és a Revox B225 típusokkal
szerzett tapasztalatai, parabolában elbeszélve. Hasznos lehet
mindazoknak, akik most készülnek átállni a CD-re. Használati utasítás:
a Philips-típusú Marantzot úgy tessék tekinteni, mint az első
generációs "standardot".
- Lecserélném-e a Marantzot a Revoxra? Nem. Audiofil árért
audiofil minőséghez ragaszkodom.
- Lecserélném-e a Marantzot az Akaira? Talán. (Bár az Akai
ergonómiáját utálom.)
- Lecserélném-e a Marantzot a Meridianra? Hát persze. Nem vagyok
süket.
- Lecserélném-e a Marantzot a Missionra? Eszem nélkül.
- Lecserélném-e az Akait a Missionra? Feltehetőleg.
- Lecserélném-e a Meridiant Missionra? Valószínűleg nem. Annyival
azért nem jobb.
- Melyiket venném, ha most kezdenék cédézni? Jelenleg a Missiont.
- Eladnám-e a Linnemet és 2000 fölötti LP-gyűjteményemet, hogy
most már csak CD-t hallgassak? Nem én - még jó néhány évig nem!
*
HFN DC1 "kit"
- avagy Hogyan csináljunk jó hangsugárzót a Hi-fi News & Record
Review ajánlása és Martin Colloms tervei alapján
Sajnos, mi csak arra tudtuk megtanítani Olvasóinkat, hogyan ne
csináljanak hangsugárzót. Mindazoknak, akik úgy vélték, jobbat képesek
produkálni otthon a konyhaasztalon, mint a tervezőmérnökök a gyári
laborban, remélhetőleg kellőképpen kedvét szegte a 15. számunk
címlapján csintalankodó György, a Kenő Manó. Ez egyébként miránk is
érvényes.
Nem győzzük ismételni, hogy minden hangsugárzó kompromisszum, és
csak az tudhat igazán jó rendszert tervezni, aki nemcsak a fizikához
ért, de a saját fülével is kitapasztalta már a kompromisszumok
fölöttébb változatos világát. Ilyennek ismerjük az angol Martin
Collomst. Ha ő nekiáll, és a Hi-Fi News szerkesztőinek felkérésére
megtervez egy egyszerű de nagyszerű hangsugárzót, akkor az méltó lesz
a magyar hifisták...hogyan is fejezzük be a mondatot: bizalmára? Talán
arra is. A figyelmére azonban mindenképpen.
Minidoboz
A HFN DC1 kétutas, mindössze 8 literes jószág. Sokan bizonyára
máris továbblapoznak, mondván: mit nekik egy minibox! Nos, akik
olvasták 14. számunkban a brit hangsugárzók tesztjét ("Angolra
hangolva"), azok már tudják, hogy kleine Fische gute Fische, jobban
mondva (mert német kifejezést használni itt nyilvánvalóan stílustörés
volna) kicsi a bors, de erős! Kétségtelen, a minidoboznak eleve nem
lehet igazán mély és elsöprő basszusa - ilyen azonban a nagyobb
dobozoknak sem igen van, sőt, a legtöbbjüké lompos, artikulálatlan,
követhetetlen - és akkor már sokkal kellemesebb ennél a kicsit
megkurtított, de precíz, jól csillapított, zeneileg jól követhető
mélyhangátvitel. Ismerünk olyan, mindössze 12 literes hangdobozokat
(Celestion SL6, Heybrook HB2), amelyekkel lelki válságba lehetne
kergetni jónéhány 60-80-100 literes láda tulajdonosát! És a hetvenes
évek legelején tervezett Rogers LS3/5A ma is páronként 200
fontsterlingbe kerül! Mindezt már csak azért is fontos volt elmesélni,
mert Colloms eleve az LS3/5A dobozméretét vette alapul, mintegy
versenyre híva a klasszikus BBC-minimonitort. A verseny azonban békés
légkörben zajlik, olyannyira, hogy a DC1 kithez maga a Rogers
szállítja a fadobozt, az LS3/5A fadobozát - amelyet mindazonáltal nem
kötelező megvenni. Aki akarja, magára vállalhatja a famunkát.
Ezzel istennek tetsző dolgot művel, ugyanis a Rogers-féle
karosszéria pokolian megdrágítja a hangsugárzót: a komplett kit párja
(az Anglián belüli szállítási költséggel) 130 fontsterling, ugyanez
fadoboz nélkül csak 50-be kerül, tehát, ha jól értjük, másfélszer
drágább a skatulya, mint a hangszórók és a keresztváltó együttvéve!
Colloms hangsúlyozza, hogy a szóbanforgó fadoboz igenis részét képezi
a konstrukciónak, s bár a barkácsmunka eredménye alkalomadtán
kielégítő, a végső minőséget csak az eredeti gyári hangszóródoboz
garantálhatja. Ez bizonyos mértékig igaz lehet, de szeretnénk látni
azt a magyar hifistát, aki nem maga fogja összeácsolni a két 8 literes
dobozt, ha ezzel megtakaríthat 80 fontot. A "Complete DC1 kit",
illetve a "DC1 drive-unit kit" a HFN/RR Accessories Club címén
rendelhető meg: PO Box 200, Bedford MK40 1YH, England.
Tervezési szempontok
A "DC" típusjel a Direct Coupled helyett áll, és arra utal, hogy a
mély/középhangszóró közvetlenül, tehát bárminemű szűrés nélkül
csatlakozik az erősítő kimenetéhez, akár az aktív rendszerekben.
Csupán a csipogó kap egy viszonylag szimpla felüláteresztő szűrőt.
Ez a konstrukciós elv sok mindent eldönt. A ma már hagyományosnak
tekinthető "angol iskola" nagy gondot fordít rá, hogy a hangkép
kiegyenlített és színezetlen legyen, de ezt csak komplikált
keresztváltóval és azon belül is pótlólagos kiegyenlítő tagokkal tudja
elérni, azok pedig egy kissé elkenik a tranzienseket. A Colloms által
direktcsatoltnak nevezett hangsugárzók balansza áltatában kevésbé
kiegyenlített, az impulzusátvitelük viszont jobb lehet. Ez a technika
igazság szerint még a hagyományosnál is hagyományosabb. Egy időben
szinte minden hangsugárzó rendszert így terveztek.
Csak persze a DC-módszernek akkor van létjogosultsága, ha a
mély/középhangszóró frekvenciaátvitele sima, a görbe egyenletesen esik
lefelé a felső sávban, nincsenek rajta éles rezonanciacsúcsok. Colloms
végül az egyik Rogers-típust választotta, ennek jellemzői: 125mm
átmérő, ívelt polipropilén kónusz, PVC-vel kezelt gumi membránszél,
impregnált porvédő dóm, mindössze 10mm hosszú, hőálló műanyag
csévetest. Az alaptípust a HFN/RR kérésére némiképp módosították. (Ne
írjatok a cégnek, úgysem kaptok belőle.) A kis dohogó 7 oktávot fog
át, a csipogónak csupán a felhang-struktúrát kell "hozzátoldania".
Hogy az X-váltó a lehető legegyszerűbb lehessen, a következő
követelmények az irányadók: 1. Megfelelő érzékenység; 2. Jól
csillapított alsó rezonancia; 3. Szubjektíve transzparens hangkép és
4. Viszonylag alacsony ár. A brit szakíró végülis az Audax TW6x9A
jelű, 19mm-es dómot választotta.
Az X-váltó, lényegét tekintve, egy 4,7µF-os, a dómmal sorba kötött
kondenzátorból áll, tehát 6dB/oktáv meredekségű (1. ábra).
Kiegészítésképpen egy Zobel-áramkör korrigálja a felső tartomány
impedanciamenetét, és egy 3,3 ohmos ellenállás illeszti a két
hangszóró érzékenységét. Annyira kevés az alkatrész, hogy mindet
közvetlenül oda lehet forrasztani akár a magassugárzó kivezetésére is.
A tulajdonképpeni keresztváltó tehát rendkívül egyszerű, a
hangsugárzó frekvenciabalanszát azonban nem képes kellőképpen
kiegyensúlyozni. Elengedhetetlen eszköze a konstrukciónak egy szimpla,
passzív ekvalizációs áramkör (2. ábra), amelyet az elő- és a
végerősítő fokozat közé kell iktatni, illetve, ha az erősítőnk
komplett, akkor az ekvalizátor a magnó kimenet és a Tape Monitor
bemenet közé illesztendő. (Ebben az esetben persze folyvást
"monitoroznunk" kell, ami erősen megnehezíti a magnósok dolgát.) Az
ekvalizátort célszerű lesz dobozkába építeni és lengőkábelekkel
csatlakoztatni az erősítőhöz. Az alkatrészek minősége Colloms szerint
nem kritikus (habár a vájtfülűek nyilván polipropilén dielektrikumú
kondenzátort, fémrétegellenállást stb. használnak). A 3. ábrán az
ekvalizátor átvitele látható, a töréspont 375Hz, a 100 és az 1000Hz-es
szint különbsége körülbelül 6dB. Az áramkör 1dB veszteséget okoz.
A házilag készítendő dobozhoz 12mm-es rétegelt lemezt ajánlanak,
lehetőleg hársfát (előlapnak pedig Medite-et, de ez a mesterséges
lemezanyag nálunk ismeretlen). A falapokat feltétlenül szakszerűen
kell összedolgozni, a szokványos, szimpla csapolás nem elegendő, mert
rezegni hagyja a dobozt. A sarkokba keményfa betétet kell ragasztani
plusz csavarozni. A falakat bitumenes lemezzel, az üreget poliuretán
habbal kell csillapítani.
A mérésekhez
A mérést a passzív ekvalizátor nélkül végezték. A 4. ábrán az 1
méterről, tengelyirányból felvett jelleggörbe, az 5. ábrán a
mélyfrekvenciás korrekció (kb. egyenlő közeltéri mérés), valamint a 30
és a 45 fokos irányjelleggörbe látható, és ide vitték fel azt a görbét
is, amely a passzív ekvalizáció hatását szimulálja. Úgy tűnik, és
később a szubjektív tesztek ezt megerősítették, hogy a DC1-et nem kell
beforgatni a "sztereó szék" irányába, nézzen inkább előrefelé, vagy
akár egy kissé kifelé. Colloms megjegyzi még, hogy a dobozkákat
fejmagasságból kell hallgatni, mert 15 foknyi eltérés már erős
beszakadást idézhet elő 9kHz-en. A harmonikus torzítás (6. ábra -
86dB) 1% körül van, eltekintve egy 3kHz-es csúcstól, amely aztán, ha
rázendítünk (7. ábra - 96dB) egészen 10 százalékig szökik. Az
impedanciagörbe (8. ábra) nyugodt lefutású, minimuma 6,4 ohm.
Hangminőség
Colloms sok mindenkivel meghallgattatta a kis dobozkákat, és a
saját, illetve a kollégái véleménye alapján az alábbi jellemrajzot
adja róluk:
A magas- és a mélyhangszóró átvitele szinkronban van, az átmenet
köztük észrevehetetlen. A DC1 transzparensen és részletezően szól,
tranziensei gyorsak. A sztereó kép precíz, a mélységérzet meggyőző, a
hangkép frekvenciabalansza azonban nincs teljesen egyensúlyban, kell
egy kis idő, amíg hozzászokik az ember. A basszus egy kicsit száraz,
de jól artikulált. Lefutása sima, tehát könnyű összehangolni egy
(esetleges) szubbasszussugárzóval. A középsáv tiszta, de a felső
tartományában időnként kiürül, elszegényedik - ezt feltehetőleg a
mélyhangszóró szabadon maradt felső regiszterének egyenetlenségei
okozzák. A "treble" artikulált, semmi zizegés, sziszegés vagy gríz
nincs rajta, és így a magastartományban is fennmarad a sztereó
mélységérzet, ami szokatlan jelenség. Mindent összevéve: egy kicsit
"könnyűsúlyú", de rendkívül "muzikális" hangkép.
Tervezője szerint a DC1 átmenetet képez a (mélytónusú, kissé
fojtott) LS3/5A és a (nyílt, transzparens, de tolakodóbb) Linn Kan
között.
*
HI-FI ANSWERS
1985. április
Azon tűnődik Jimmy Hughes, mi okozza, hogy ugyanannak a
hifiláncnak időnként szép, időnként pedig csúnya a hangja. A
magyarázat, mondja, abban keresendő, hogy számos alkatrész kényes a
hőmérséklet változására. Némely hangszedő, például, rosszalkodni kezd,
ha túl meleg vagy túl hideg van a szobában - ez hihetően hangzik, mert
például a Hifi Magazin szerkesztője is már régóta gyanakszik rá, hogy
az Ortofon MC 30 nagyon nem szereti a kánikulát.
Talán még fontosabb, folytatja Hughes, hogy a levegő páratartalma
is elegendő legyen. A nedvesség hiányát megérzi a hangszedő, gyakran a
dómsugárzó is, ha a membránja nedvszívó anyagból készült, mert a
száraz levegőben leadja az előzőleg felvett nedvességet, tehát
megváltoztatja állapotát. Ez nemcsak a lágy dómokra, hanem a
műanyagdómokra is vonatkozhat, mert némelyik műanyag ugyancsak
nedvszívó. Ha csekély a levegő páratartalma, azt fogjuk hallani, hogy
a magasregiszter elveszti csillogását, a mélyek nehézzé, vastaggá
válnak. A központi fűtés különösen szárazzá teszi a levegőt. Hughes
javaslata: használjunk légnedvesítő készüléket, legalább éjszakánként.
* Peter Turner az "asztalspecialista" a HFA gárdájában. Tucatnyi
lemezjátszó-asztalkával kísérletezett már. Legújabb felfedezése:
érdemes fémtüskéket helyezni nemcsak az asztalka lába alá, hanem az
asztal és a lemezjátszó közé is. A tüskék hegye itt felfelé álljon.
Szerinte ez a nonpluszultra, teljesen feltisztítja a hangképet.
* A Dual CS505-2 és a CS505-2 Deluxe lemezjátszó tesztje. A
legalsó árkategóriában ez a gép a Best Buy. Ortofon OM10-zel árulják.
110 (130) fontért.
* Másodízben tér vissza Jimmy Hughes a merev kábelekre.
Hangsúlyozza, hogy nemcsak a hangsugárzóhoz vezető kábelt, nemcsak a
lemezjátszó, a CD-játszó és az erősítők között futó kábelt, de még a
hálózati zsinórokat is érdemes szimpla, nem-sodrott kábelre cserélni.
Sőt, azt is meg lehet hallani, hogy a hálózati elosztó-hosszabító
vezetéke ilyen-e vagy amolyan. Hughes szerint a Linn Sondek hálózati
madzagjának cseréjével sikerült a Linnt teljesen színezetlen hangúvá
tenni. (Közismert, hogy az LP12 hangképe, a többi lemezjátszóéhoz
viszonyítva, kissé a basszus felé húz, és ez rendkívül kellemes ugyan,
de sokan színeződésnek tartják - valószínűleg tévednek.)
Az olvasói rovatban hárman is helyeselnek Hughes-nak: azt
állítják, hogy mióta kihajították berendezésükből az összes sodrott
kábelt, azóta semmi sem hiányzik a boldogságukhoz.
(És most ugorjunk egyet, előre egészen a júniusi lapszámig. Abban
már 11 olvasó hozzászólását közli a Hi-Fi Answers. Közülük 9
elégedett, 2 elégedetlen a sodratlan kábelnek a hangképre gyakorolt
hatásával. Magát az effektust azonban mindnyájan észlelik, csak nem
egyformán súlyozzák. Egyetlen egy sem akad, aki ezt írta volna:
"kipróbáltam, és az égvilágon semmi különbséget nem hallok!"
Május
A Kérdések és Válaszok rovatot minden hónapban más-más munkatárs
gondozza; e hónapban Adrian Orlowski válaszol az olvasók kérdéseire.
Egy számunkra igen tanulságos példa:
Kérdés: Van egy Dual 701-es direct drive lemezjátszóm - hogyan
tovább?
Válasz: Sürgősen add el, és végy helyette egy olcsó, szíjhajtású
Dual 505-öst.
(Mellesleg: lásd az 505-s képét a jobb felső sarokban - immár egy
amerikai hirdetésen, amely referencia gyanánt a brit Hi-Fi Choice-ra
hivatkozik!)
* Új rovatot indított a HFA, ebben a legolcsóbb, de sokat ígérő
hifi-jószágokra veti vigyázó tekintetét. Elsőnek a Goldring G1010,
1020, 1040 hangszedő, a Yamaha A-320 erősítő (89,-) és a Monitor Audio
R100 hangsugárzó (109,- párja) tudományát mérik fel. Valamennyinek jó
bizonyítványt adnak.
* Az új Thorens TD 321-es lemezjátszót méltatja Jimmy Hughes, nem
valami lelkesen. Jó lemezjátszó, ismeri el, de 200 fontért ebben az
országban ennél már sokkal jobbat is csináltak.
Június
Aki keres, mindig talál egy-egy újabb faktort, amely befolyásolja
a hangminőséget. Jimmy Hughes felfedezi, hogy a lemezjátszója szebben
szól, ha a. kiköti belőle a bekapesolásjelző LED-et, b. kiszedi a
gépből és a dobozon kívül helyezi el a (komplikált) tápegységet. A
szóbanforgó lemezjátszó természetesen megintcsak az LP12, de - Linn
vagy nem Linn - számunkra a példa az, ami érdekes. Úgy látszik, az
analóg lemezjátszók valóban olyanok, mint a hangszerek, és a legkisebb
módosításra is reagálnak.
* Az első kísérlet, hogy megmagyarázzák a sodratlan kábel
állítólagos előnyeit (a merev, sodratlan kábelekről lásd J. Hughes
fejtegetéseit előző számunk sajtószemléjében). Robert Watts, a Deltec
előerősítő konstruktőre azt állítja, hogy a sodrott kábelek azért nem
"szólnak" szépen, mert átviteli karakterisztikájuk jelszintfüggő(!).
A kábelek elektromos vezetőképessége fölöttébb komplex módon
nyilvánul meg (mondja Watts), még ma sem értjük pontosan, hogyan
"működnek" a kábelek. Ismeretes azonban, hogy aktív zónájuk mindig a
legkülső rétegük, a "bőrük". Nyilvánvaló, hogy a sodrott kábelekben
kétféle aktív zóna képződik: az egyik az egyes huzalszálak saját
"bőrének" összessége, a másik a komplett, összesodrott kábel teljes
keresztmetszetének megfelelő "bőr". Namármost, a fémszálak kívül
mindig oxidálódnak, tehát sosem érintkeznek tökéletesen. Ennek
következtében alacsony jelszinten minden egyes huzalszál önállóan
működik, nagy jelszinten viszont az egész kábel egységesen viselkedik.
Az aktív zóna kiterjedése tehát a műsortól függően megváltozhat.
Watts, munkahipotézis gyanánt, bevezeti a "bőrvastagság" fogalmát, és
kiszámolja, hogy például egy 19, egyenként 0,06mm átmérőjű szálból
sodrott kábel 10kHz-en mért impedanciája 3,4 mohm/m-ről 4,8 mohm/m-re
növekedhet. (Az úgynevezett "bőrhatást", azaz "skin effekt"-et eddig
főleg rádiófrekvenciákon vették figyelembe. Meglepő, hogy
hangfrekvencián is érezteti hatását. S. A.)
* Kérdések és Válaszok. Ezúttal Jimmy Hughes felel az olvasók
kérdéseire.
Kérdés: Fölöttébb zavar a lemezzaj, amelyet a por okoz.
Próbálkoztam mindenféle tisztítóeszközzel, hiába. Térjek át CD-re?
Válasz: a CD természetesen zajtalan, de az LP zaját sem annyira a
por okozza, mint inkább a rossz lejátszóberendezés, amely kiemeli a
modern LP viszonylag alacsony zaját.
(Nekünk is ez a tapasztalatunk - minél tisztességesebb a
lemezjátszó, annál kisebb a lemezzaj!)
* "Olcsó, de jó": A&R Arcam Alpha erősítő (130,-), Wharfedale 506
hangsugárzó (130,- párja).
* És aminek az olvasó szintén örül: valami, ami drága, de rossz,
tehát nem bánjuk, hogy nincs rá pénzünk. A Mission új hangkarja, a
Mechanic 400 fontba kerül. A karcső egyetlen öntvény, a finommechanika
a végletekig precíz -a hangminőség állítólag mégis csapnivaló.
...és mintha a szemközti mesterséges égitestet venné célba a
nehéztüzérség: Mission Mechanic hangkar
Audio
1985. február
Ha netán valakinek kételyei maradtak volna aziránt, hogy a
CD-játszóknak igenis lehet akusztikai visszahatásuk, ismerkedjék meg a
Sony legújabb félprofi gépével. Bert Whyte látta az AES-en, az
elektroakusztikusok őszi, New York-i ülésén.
A szóbanforgó CD-játszó, a CDP-3000/CDS-3000 két darabból áll, az
egyik a lejátszó, a másik a D/A processzor, és a kettő együtt 2100
dollárba kerül. Mint halljuk, a konstruktőrök nagy gondot fordítottak
a rezgéscsillapításra, hogy növeljék a letapogatás stabilitását.
Márpedig a Sony csak tudja, mit csinál!
Hogy tehát hűségesen ábrázoljuk a mérnökök attitűdjét (jelen
számunk szerkesztői jegyzeteinek tárgyát), így kell fogalmaznunk: "A
CD-játszóknak eddig természetesen nem volt akusztikai visszahatásuk -
de mostantól fogva már van."
A félprofi CD-játszóhoz egyébiránt egy különleges távvezérlő is
jár, azaz dehogy jár, 1200 dollárt kell fizetni érte. Ez a CDS-3000
nevű egység két gépet vezérelhet szimultán, beprogramozhatjuk vele,
mikor és honnan kezdve melyik masina szóljon a kettő közül.
* A Burwen-féle DNR, azaz Dynamic Noise Reduction rendszer
leírása, beleértve a blokkdiagramokat és az alkatrészjegyzéket,
továbbá egy kereskedelmi címet, ha valaki netán meg akarná építeni a
zajcsökkentőt. A komplett kit, dobozostul 122,50 dollárba kerül, a
kritikus alkatrészek csomagja 36 dollár, a nyomtatott áramköri
lapokért 22,50-et kérnek (vigyázat, ehhez jön még a postaköltség!). A
cím: Advanced Audio Systems International, 4010 Moorpark Ave, Suite
105, San Jose, Cal. 95117, USA.
A Burwen-féle DNR zajcsökkentő készülék
Technics SP-10/III futómű és vezérlőegység, itt éppen egy lineáris
hangkarral
* Tesztek: Technics SP-10 Mk3 lemezjátszó, a minden DD-k atyjának
harmadik inkarnációja 1700 dollárért (plusz 800 a távvezérlő - és
természetesen hangkart is kell vásárolni a futóműhöz); Signet TK10ML
mágneses hangszedő speciális, Micro-Line hegyű tűvel; Hitachi DA-600
CD-játszó, és végül, de nem utolsónak: a Pioneer legújabb masinája, a
CLD-900: ez képlemez- és CD-játszó, egyszerre.
A címlapon a Carver CD-játszó látható. Van egy különleges
szolgáltatása, a "Digital Time Lens". Ennek az a célja, az a
célja...szóval, ismeretes, hogy némelyek nem szeretik a CD-t, csak az
LP-t. Nos, ők a Carver-féle "Időlencse" segítségével annyira
fókusztalaníthatják, mondhatni, összekutyulhatják a hangképet, hogy a
Compact Disc a végén úgy fog szólni, mint az LP.
Pontosabban: mint a saját hibridje. Carver ugyanis egy fatális
tévedés áldozata. Azt képzeli, a "mérkőzés" a CD és a hibridlemez
között zajlik. Valójában a hibridlemez digitálisnak is rossz,
analógnak is rossz - olyan rossz, mint a CD meg az LP, együttvéve. A
Time Lens képes lehet hibridet csinálni a CD-ből - de analógot aligha.
* Mindenki másképp csinálja - és újabban mindenki mást csinál,
mint eddig?! Az amerikai JBL, a "mindent elsöprő hangú" monitorok
mestere most civilizáltabb hangsugárzókkal kísérletezik (lásd HFN/ RR,
július), ezzel szemben az angol Bowers & Wilkins, a "kulturált"
BBC-iskola eminens tanítványa ezúttal egy igazi "dögös" hangsugárzóval
próbálja megnyerni az amerikaiakat.
Mint Bert Whyte elbeszéli, a B & W 800-as családját (lásd HFM 12.,
776) régóta kedvelik a hangmesterek, ezt használják monitornak
klasszikus zene felvételéhez az EMI, a London/Decca, a Philips, a
Deutsche Grammophon, a CBS és más cégek stúdióiban. Állítólag pop/
rockzenéhez is szívesen használták volna, de azt nem bírta szuflával.
A B & W elhatározta, hogy egy "szupermonitorban" fogja egyesíteni az
angol és az amerikai virtust. Ez a rockmonitor a képünkön látható
808-as típus; a nyári CES-en, azaz Consumer Electronics Show-n
mutatták be az aranyfülű jenkiknek. Háromutas, 110 centi magas, 210
literes reflexdoboz, érzékenysége 91dB (1W, 1m, 8 ohm), és nem
kevesebbet, mint 120 decibelt képes kiadni magából. Az ára 7500
dollár, páronként.
Angol rockmonitor: Bower & Wilkins 808
Április
Tesztek. McIntosch MC 2002 teljesítményerősítő, Nakamichi Dragon
(ez az a lemezjátszó, amelyik játék előtt centírozza a hanglemezt!),
Sansui C-2301/B-2301 elő/végfok, Parasound DR40 és Ultrx R100 receiver
(az utóbbit a Sanyo egy leányvállalata gyártja).
Sansui C-2301 előerősítő
Május
Az ez évi Autó-Sztereó Évkönyv.