Hetedhéthatár



Hi-Fi News & Record Review 1985. május Sansui TU-D33XL tunert, ezt a mindössze 109 fontsterlinges jószágot vizsgálgatja Ken Kessler. "Nem Revox, nem Yamaha, nem is Quad - de nagyon kellemesen szól." * Fejhallgatókat tesztel John Atkinson, nem túl drágákat és nem túl mélyrehatóan. Az olcsó Sennheiserektől a nívósabb (de még nem elektrosztatikus, csupán dinamikus) Jecklinekig mindegyikhez van egy pár kedves szava. Június Két nagyon okos levél az olvasók rovatából. Mindkettőt CD-pártiak írták. Az egyik imigyen érvel: "még sosem hallottam olyan, 30 perc műsoridejű LP-oldalt, amelyen a belső barázdák ne úgy szóltak volna, mint egy elnyűtt kazettás magnó". A másik olyan, mint egy aforizma. "Ha netán a CD-t előbb találták volna fel, mint az LP-t - akkor vajon eszébe jutna-e bárkinek is, hogy feltalálja az LP-t?" * A Revox B225 CD-játszóval szerzett szubjektív élményeiről számol be John Atkinson. Állítólag a Meridian MCD még mindig jobban szól, mint ez a szintén Philips-rendszerű, de svájci precizitással megépített gép, amelynek az ára éppen a hetedhéthatárba illik (777 fontsterling, hogy pontosak legyünk). Ken Kessler az Akai CD-A7 CD-játszót minősíti, éspedig igen jónak minősíti, dehát ez a gép csak 429 font, vagyis nem annyira provokatív, mint a Revox. Az A7 egyébként a karosszériájától eltekintve teljesen azonos a midi-kivitelű M88-assal. És mit tesz isten: ezek sem szólnak egyformán. A negyedik készülékről Colloms ír (mellesleg, a labormunkát az előbb említett CD-játszókon is ő végezte). A Sony cég új "zászlóshajója" két darabból áll: a CDP-552-es lejátszórészből és a DAS 702-es PCM-processzorból. A kettő együtt 1500 fontsterling. Colloms szerint valószínűleg ez a rendszer a jelenlegi legjobb CD-játszó; azt nem mondja már, hogy jobb volna az analógnál, inkább így fogalmaz: "ha a legjobb korongokat tesszük fel, az 552/702 kombináció képes elénk tárni a felvétel minőségét oly mértékben, hogy érdemes legyen folytatni a vitát arról, hogy végülis melyik a jobb: a CD-e, avagy az LP". CD-játszók, előre! Felülről lefelé: a provokatív Revox B225, a szerényebb, de állítólag tisztességes Akai CD-A7 és a Sony CDP-552/DAS 702 futómű/processzor. Legalul egy "toronycédé", a Marantz Black rendszer * Mit vegyen, akinek a Linn Sondek túl drága, a Rega Planar pedig nem elég jó? Esetleg próbáljon szerencsét a Manticore cég "Mantra" elnevezésű lemezjátszó-futóművével. Ezt kifejezetten a Linn olcsóbbik ("Basik", LVX) hangkarjához tervezték, és karral együtt sem kerül többe 200 fontsterlingnél. Alvin Gold szerint ez a szimpla, okosan tervezett, függesztett vázú szerkezet olyasféle hangminőséget produkál, mint az évekkel ezelőtt gyártott, a legutóbbi MOD-jai nélkül használt Linn Sondek. Márpedig ez (illetve az) nem hangzik rosszul... A "szegény ember Linnje?" Manticore Mantra * "Parancsra tettem" - hunyorít ránk Ken Kessler, mikor a szerkesztő határozott felkérésére kiadós, sőt, kacskaringós revüt készít a Marantz "Black" CD-rendszerről, amelyen egy 650 fontsterlinges hifi-torony értendő: a CD-74 CD-játszó, a PM-54 erősítő és két LD-20 hangsugárzó. Ez az összeállítás állítólag tényleg elég jó; legalábbis az előnyösebbik oldaláról mutatja be a CD-technikát. Kesslernek az volt a feladata, hogy hasonlítsa össze ezt a Marantz "csomagtervet" egy olyan berendezéssel, amely a Marantznak ugyanebből az erősítőjéből és hangsugárzóiból, plusz egy tetszőleges analóg lemezjátszóból áll - az a lényeg, hogy a rendszer így se kerüljön többe 650 fontnál. (Thorens TD 147, AR futómű, Denon DL 103 és Ortofon MC10 Super hangszedő, ilyesmik kerülhettek szóba.) Az eredmény: a CD ugyan nem emeli az embert a hetedik mennyországba, de kiegyenlítetten, megbízhatóan nyújtja, amit tud, tehát, ha valaki nem igazán hifista, és nem törekszik mindenképpen tökéletességre, akkor talán jobb, ha eleve a CD-vel kezdi... Megjegyzésünk: alapvető hibája az egész tesztnek, hogy Kessler az analóg lemezjátszóhoz a Marantz erősítő MC-bemenetét használta, s ezáltal alighanem tökéletesen lebunkózta az MC-hangszedő minőségét. Egy jó transzformátor sokkal többre képes, mint az olcsó erősítők általában igen szerény elő-előerősítő fokozata. Július A Brit Audio Szövetség az idén is díjakkal jutalmazta a legjobb hazai hifi-produktumokat. Íme a lista: Az Év Hangkarja: Rega RB300 Lemezjátszója: Revolver Előerősítője: DNM 2A Teljesítményfokozata: Naim NAP 135 (monó) Erősítője: Audiolab 8000A (ezenkívül a "Test of Time", vagyis "Az Idő Próbája" díjat adományozták a csaknem 10 éves A&R Cambridge A60-nak) Hangsugárzói: KEF R 104/2 és Wharfedale 708 Kiegészítő egysége: Foundation hangsugárzóállvány. Végül az Év Személyiségei, akik a legtöbbet tették a hifi-iparért: Peter Walker (Quad) és Raymond Cooke (KEF). * A Naim időközben megkapta a Királynő Exportdíját is. Ez a kitüntetése azzal indokolható, hogy minden három Naim erősítő közül kettő külföldön talál gazdára; a cég forgalma az idén állítólag eléri a 2 millió fontot - szép teljesítmény egy ennyire pöttöm vállalattól. (A főkonstruktőr és egyben cégvezető Julian Vereker munkatársait valószínűleg egyetlen kezünkön is megszámlálhatnánk.) * Megjelent a Hi-Fi News & Record Review demonstrációs ezüstlemeze (Denon HFN 003, ára 12 font plusz postaköltség, megrendelhető a HFN/RR Accessories Club címén, PO Box 200, Bedford MK40 1YH). A Compact Disc ellen gyakran hozzák fel azt a vádat, hogy nincs térhatása. Cáfolatul a demó-CD készítői főleg kevésmikrofonos felvételekből állították össze a műsort. A műsoridő 70 perc. A zeneszámok többsége természetesen részlet valamely nagyobb lélegzetű zeneműből: Dvorak: Serenade for Strings Hildegard of Bingen: "Columbia aspexit" (gótikus templomi zene) Handel: "Entry of the Queen of Sheba" (kamaramuzsika) Vivaldi: A négy évszak Bartók: Hat román tánc (Schiff András zongorázik!) Bruckner: 4. szimfónia Bach: Korál preludium "Wachet auf" (orgona) Beethoven: 3. szimfónia Chopin: cisz-moll walzer Gluck egyik zongoradarabja. De hallható a demó-CD-ről dzsesszdobolás, valamint egy garázsajtó becsapása is ("dinamikateszt"), továbbá tucatnyi féle mérőjel és zaj. Megérzésünk szerint a HFN megbízásából készített Compact Disc tényleg különlegesen jó lehet. Namármost, ezt a CD-t a Denonnál állítják elő, márpedig ezzel a japán vállalattal a Hungarotonnak igen jó a kapcsolata...elképzelhető, hogy a demó-CD-t egyszerű árucsere formájában be lehet hozatni, hogy forintért is megvásárolhassuk?! * Hangsugárzó-revű. Tíz modell az AR, a JBL, a Linn, a Monitor Audio, a Mordant-Short, a Proac és a Wharfedale cégektől. Kár, hogy Colloms nem vette be a tesztmezőnybe a saját DC1-esét (lásd külön oldalon!). Talán a szerénysége tiltotta. Pedig fontos információkhoz juttathatott volna bennünket! Jó bizonyítványt kap a tíz típus közül a Wharfedale 508 (160,- párja), valamint a JBL 18TI. Az utóbbi egy csaknem miniatürizált doboz, akkora, mint a Celestion SL6, kétutas, teljesen hagyományos felépítésű, eltekintve a dómjának membránjától, mert az titániumból készült. JBL-nek mindenesetre a legkevésbé sem hagyományos - és érdekes módon ez az első JBL, amely "angolra van hangolva". Az ára, sajnos, igen magas: 600 font párja. Űrállomás? Nem: a JBL magassugárzó titánium dómja Meglepő, mennyire kiábrándítóan szerepelnek az új Linnek. Az időközben módosított Kan (200,-) állítólag sokkalta rosszabb az eredetinél, az Index névre keresztelt minibox pedig (121,-) kiegyenlítetlen és elviselhetetlenül színezett. * Venni vagy nem venni? Mármint új CD-játszót. (John Atkinsonnak az Akai CD-A7, a Marantz CD-63, a Meridian MCD, a Mission DAD 7000R és a Revox B225 típusokkal szerzett tapasztalatai, parabolában elbeszélve. Hasznos lehet mindazoknak, akik most készülnek átállni a CD-re. Használati utasítás: a Philips-típusú Marantzot úgy tessék tekinteni, mint az első generációs "standardot". - Lecserélném-e a Marantzot a Revoxra? Nem. Audiofil árért audiofil minőséghez ragaszkodom. - Lecserélném-e a Marantzot az Akaira? Talán. (Bár az Akai ergonómiáját utálom.) - Lecserélném-e a Marantzot a Meridianra? Hát persze. Nem vagyok süket. - Lecserélném-e a Marantzot a Missionra? Eszem nélkül. - Lecserélném-e az Akait a Missionra? Feltehetőleg. - Lecserélném-e a Meridiant Missionra? Valószínűleg nem. Annyival azért nem jobb. - Melyiket venném, ha most kezdenék cédézni? Jelenleg a Missiont. - Eladnám-e a Linnemet és 2000 fölötti LP-gyűjteményemet, hogy most már csak CD-t hallgassak? Nem én - még jó néhány évig nem! * HFN DC1 "kit" - avagy Hogyan csináljunk jó hangsugárzót a Hi-fi News & Record Review ajánlása és Martin Colloms tervei alapján Sajnos, mi csak arra tudtuk megtanítani Olvasóinkat, hogyan ne csináljanak hangsugárzót. Mindazoknak, akik úgy vélték, jobbat képesek produkálni otthon a konyhaasztalon, mint a tervezőmérnökök a gyári laborban, remélhetőleg kellőképpen kedvét szegte a 15. számunk címlapján csintalankodó György, a Kenő Manó. Ez egyébként miránk is érvényes. Nem győzzük ismételni, hogy minden hangsugárzó kompromisszum, és csak az tudhat igazán jó rendszert tervezni, aki nemcsak a fizikához ért, de a saját fülével is kitapasztalta már a kompromisszumok fölöttébb változatos világát. Ilyennek ismerjük az angol Martin Collomst. Ha ő nekiáll, és a Hi-Fi News szerkesztőinek felkérésére megtervez egy egyszerű de nagyszerű hangsugárzót, akkor az méltó lesz a magyar hifisták...hogyan is fejezzük be a mondatot: bizalmára? Talán arra is. A figyelmére azonban mindenképpen. Minidoboz A HFN DC1 kétutas, mindössze 8 literes jószág. Sokan bizonyára máris továbblapoznak, mondván: mit nekik egy minibox! Nos, akik olvasták 14. számunkban a brit hangsugárzók tesztjét ("Angolra hangolva"), azok már tudják, hogy kleine Fische gute Fische, jobban mondva (mert német kifejezést használni itt nyilvánvalóan stílustörés volna) kicsi a bors, de erős! Kétségtelen, a minidoboznak eleve nem lehet igazán mély és elsöprő basszusa - ilyen azonban a nagyobb dobozoknak sem igen van, sőt, a legtöbbjüké lompos, artikulálatlan, követhetetlen - és akkor már sokkal kellemesebb ennél a kicsit megkurtított, de precíz, jól csillapított, zeneileg jól követhető mélyhangátvitel. Ismerünk olyan, mindössze 12 literes hangdobozokat (Celestion SL6, Heybrook HB2), amelyekkel lelki válságba lehetne kergetni jónéhány 60-80-100 literes láda tulajdonosát! És a hetvenes évek legelején tervezett Rogers LS3/5A ma is páronként 200 fontsterlingbe kerül! Mindezt már csak azért is fontos volt elmesélni, mert Colloms eleve az LS3/5A dobozméretét vette alapul, mintegy versenyre híva a klasszikus BBC-minimonitort. A verseny azonban békés légkörben zajlik, olyannyira, hogy a DC1 kithez maga a Rogers szállítja a fadobozt, az LS3/5A fadobozát - amelyet mindazonáltal nem kötelező megvenni. Aki akarja, magára vállalhatja a famunkát. Ezzel istennek tetsző dolgot művel, ugyanis a Rogers-féle karosszéria pokolian megdrágítja a hangsugárzót: a komplett kit párja (az Anglián belüli szállítási költséggel) 130 fontsterling, ugyanez fadoboz nélkül csak 50-be kerül, tehát, ha jól értjük, másfélszer drágább a skatulya, mint a hangszórók és a keresztváltó együttvéve! Colloms hangsúlyozza, hogy a szóbanforgó fadoboz igenis részét képezi a konstrukciónak, s bár a barkácsmunka eredménye alkalomadtán kielégítő, a végső minőséget csak az eredeti gyári hangszóródoboz garantálhatja. Ez bizonyos mértékig igaz lehet, de szeretnénk látni azt a magyar hifistát, aki nem maga fogja összeácsolni a két 8 literes dobozt, ha ezzel megtakaríthat 80 fontot. A "Complete DC1 kit", illetve a "DC1 drive-unit kit" a HFN/RR Accessories Club címén rendelhető meg: PO Box 200, Bedford MK40 1YH, England. Tervezési szempontok A "DC" típusjel a Direct Coupled helyett áll, és arra utal, hogy a mély/középhangszóró közvetlenül, tehát bárminemű szűrés nélkül csatlakozik az erősítő kimenetéhez, akár az aktív rendszerekben. Csupán a csipogó kap egy viszonylag szimpla felüláteresztő szűrőt. Ez a konstrukciós elv sok mindent eldönt. A ma már hagyományosnak tekinthető "angol iskola" nagy gondot fordít rá, hogy a hangkép kiegyenlített és színezetlen legyen, de ezt csak komplikált keresztváltóval és azon belül is pótlólagos kiegyenlítő tagokkal tudja elérni, azok pedig egy kissé elkenik a tranzienseket. A Colloms által direktcsatoltnak nevezett hangsugárzók balansza áltatában kevésbé kiegyenlített, az impulzusátvitelük viszont jobb lehet. Ez a technika igazság szerint még a hagyományosnál is hagyományosabb. Egy időben szinte minden hangsugárzó rendszert így terveztek. Csak persze a DC-módszernek akkor van létjogosultsága, ha a mély/középhangszóró frekvenciaátvitele sima, a görbe egyenletesen esik lefelé a felső sávban, nincsenek rajta éles rezonanciacsúcsok. Colloms végül az egyik Rogers-típust választotta, ennek jellemzői: 125mm átmérő, ívelt polipropilén kónusz, PVC-vel kezelt gumi membránszél, impregnált porvédő dóm, mindössze 10mm hosszú, hőálló műanyag csévetest. Az alaptípust a HFN/RR kérésére némiképp módosították. (Ne írjatok a cégnek, úgysem kaptok belőle.) A kis dohogó 7 oktávot fog át, a csipogónak csupán a felhang-struktúrát kell "hozzátoldania". Hogy az X-váltó a lehető legegyszerűbb lehessen, a következő követelmények az irányadók: 1. Megfelelő érzékenység; 2. Jól csillapított alsó rezonancia; 3. Szubjektíve transzparens hangkép és 4. Viszonylag alacsony ár. A brit szakíró végülis az Audax TW6x9A jelű, 19mm-es dómot választotta. Az X-váltó, lényegét tekintve, egy 4,7µF-os, a dómmal sorba kötött kondenzátorból áll, tehát 6dB/oktáv meredekségű (1. ábra). Kiegészítésképpen egy Zobel-áramkör korrigálja a felső tartomány impedanciamenetét, és egy 3,3 ohmos ellenállás illeszti a két hangszóró érzékenységét. Annyira kevés az alkatrész, hogy mindet közvetlenül oda lehet forrasztani akár a magassugárzó kivezetésére is. A tulajdonképpeni keresztváltó tehát rendkívül egyszerű, a hangsugárzó frekvenciabalanszát azonban nem képes kellőképpen kiegyensúlyozni. Elengedhetetlen eszköze a konstrukciónak egy szimpla, passzív ekvalizációs áramkör (2. ábra), amelyet az elő- és a végerősítő fokozat közé kell iktatni, illetve, ha az erősítőnk komplett, akkor az ekvalizátor a magnó kimenet és a Tape Monitor bemenet közé illesztendő. (Ebben az esetben persze folyvást "monitoroznunk" kell, ami erősen megnehezíti a magnósok dolgát.) Az ekvalizátort célszerű lesz dobozkába építeni és lengőkábelekkel csatlakoztatni az erősítőhöz. Az alkatrészek minősége Colloms szerint nem kritikus (habár a vájtfülűek nyilván polipropilén dielektrikumú kondenzátort, fémrétegellenállást stb. használnak). A 3. ábrán az ekvalizátor átvitele látható, a töréspont 375Hz, a 100 és az 1000Hz-es szint különbsége körülbelül 6dB. Az áramkör 1dB veszteséget okoz. A házilag készítendő dobozhoz 12mm-es rétegelt lemezt ajánlanak, lehetőleg hársfát (előlapnak pedig Medite-et, de ez a mesterséges lemezanyag nálunk ismeretlen). A falapokat feltétlenül szakszerűen kell összedolgozni, a szokványos, szimpla csapolás nem elegendő, mert rezegni hagyja a dobozt. A sarkokba keményfa betétet kell ragasztani plusz csavarozni. A falakat bitumenes lemezzel, az üreget poliuretán habbal kell csillapítani. A mérésekhez A mérést a passzív ekvalizátor nélkül végezték. A 4. ábrán az 1 méterről, tengelyirányból felvett jelleggörbe, az 5. ábrán a mélyfrekvenciás korrekció (kb. egyenlő közeltéri mérés), valamint a 30 és a 45 fokos irányjelleggörbe látható, és ide vitték fel azt a görbét is, amely a passzív ekvalizáció hatását szimulálja. Úgy tűnik, és később a szubjektív tesztek ezt megerősítették, hogy a DC1-et nem kell beforgatni a "sztereó szék" irányába, nézzen inkább előrefelé, vagy akár egy kissé kifelé. Colloms megjegyzi még, hogy a dobozkákat fejmagasságból kell hallgatni, mert 15 foknyi eltérés már erős beszakadást idézhet elő 9kHz-en. A harmonikus torzítás (6. ábra - 86dB) 1% körül van, eltekintve egy 3kHz-es csúcstól, amely aztán, ha rázendítünk (7. ábra - 96dB) egészen 10 százalékig szökik. Az impedanciagörbe (8. ábra) nyugodt lefutású, minimuma 6,4 ohm. Hangminőség Colloms sok mindenkivel meghallgattatta a kis dobozkákat, és a saját, illetve a kollégái véleménye alapján az alábbi jellemrajzot adja róluk: A magas- és a mélyhangszóró átvitele szinkronban van, az átmenet köztük észrevehetetlen. A DC1 transzparensen és részletezően szól, tranziensei gyorsak. A sztereó kép precíz, a mélységérzet meggyőző, a hangkép frekvenciabalansza azonban nincs teljesen egyensúlyban, kell egy kis idő, amíg hozzászokik az ember. A basszus egy kicsit száraz, de jól artikulált. Lefutása sima, tehát könnyű összehangolni egy (esetleges) szubbasszussugárzóval. A középsáv tiszta, de a felső tartományában időnként kiürül, elszegényedik - ezt feltehetőleg a mélyhangszóró szabadon maradt felső regiszterének egyenetlenségei okozzák. A "treble" artikulált, semmi zizegés, sziszegés vagy gríz nincs rajta, és így a magastartományban is fennmarad a sztereó mélységérzet, ami szokatlan jelenség. Mindent összevéve: egy kicsit "könnyűsúlyú", de rendkívül "muzikális" hangkép. Tervezője szerint a DC1 átmenetet képez a (mélytónusú, kissé fojtott) LS3/5A és a (nyílt, transzparens, de tolakodóbb) Linn Kan között. * HI-FI ANSWERS 1985. április Azon tűnődik Jimmy Hughes, mi okozza, hogy ugyanannak a hifiláncnak időnként szép, időnként pedig csúnya a hangja. A magyarázat, mondja, abban keresendő, hogy számos alkatrész kényes a hőmérséklet változására. Némely hangszedő, például, rosszalkodni kezd, ha túl meleg vagy túl hideg van a szobában - ez hihetően hangzik, mert például a Hifi Magazin szerkesztője is már régóta gyanakszik rá, hogy az Ortofon MC 30 nagyon nem szereti a kánikulát. Talán még fontosabb, folytatja Hughes, hogy a levegő páratartalma is elegendő legyen. A nedvesség hiányát megérzi a hangszedő, gyakran a dómsugárzó is, ha a membránja nedvszívó anyagból készült, mert a száraz levegőben leadja az előzőleg felvett nedvességet, tehát megváltoztatja állapotát. Ez nemcsak a lágy dómokra, hanem a műanyagdómokra is vonatkozhat, mert némelyik műanyag ugyancsak nedvszívó. Ha csekély a levegő páratartalma, azt fogjuk hallani, hogy a magasregiszter elveszti csillogását, a mélyek nehézzé, vastaggá válnak. A központi fűtés különösen szárazzá teszi a levegőt. Hughes javaslata: használjunk légnedvesítő készüléket, legalább éjszakánként. * Peter Turner az "asztalspecialista" a HFA gárdájában. Tucatnyi lemezjátszó-asztalkával kísérletezett már. Legújabb felfedezése: érdemes fémtüskéket helyezni nemcsak az asztalka lába alá, hanem az asztal és a lemezjátszó közé is. A tüskék hegye itt felfelé álljon. Szerinte ez a nonpluszultra, teljesen feltisztítja a hangképet. * A Dual CS505-2 és a CS505-2 Deluxe lemezjátszó tesztje. A legalsó árkategóriában ez a gép a Best Buy. Ortofon OM10-zel árulják. 110 (130) fontért. * Másodízben tér vissza Jimmy Hughes a merev kábelekre. Hangsúlyozza, hogy nemcsak a hangsugárzóhoz vezető kábelt, nemcsak a lemezjátszó, a CD-játszó és az erősítők között futó kábelt, de még a hálózati zsinórokat is érdemes szimpla, nem-sodrott kábelre cserélni. Sőt, azt is meg lehet hallani, hogy a hálózati elosztó-hosszabító vezetéke ilyen-e vagy amolyan. Hughes szerint a Linn Sondek hálózati madzagjának cseréjével sikerült a Linnt teljesen színezetlen hangúvá tenni. (Közismert, hogy az LP12 hangképe, a többi lemezjátszóéhoz viszonyítva, kissé a basszus felé húz, és ez rendkívül kellemes ugyan, de sokan színeződésnek tartják - valószínűleg tévednek.) Az olvasói rovatban hárman is helyeselnek Hughes-nak: azt állítják, hogy mióta kihajították berendezésükből az összes sodrott kábelt, azóta semmi sem hiányzik a boldogságukhoz. (És most ugorjunk egyet, előre egészen a júniusi lapszámig. Abban már 11 olvasó hozzászólását közli a Hi-Fi Answers. Közülük 9 elégedett, 2 elégedetlen a sodratlan kábelnek a hangképre gyakorolt hatásával. Magát az effektust azonban mindnyájan észlelik, csak nem egyformán súlyozzák. Egyetlen egy sem akad, aki ezt írta volna: "kipróbáltam, és az égvilágon semmi különbséget nem hallok!" Május A Kérdések és Válaszok rovatot minden hónapban más-más munkatárs gondozza; e hónapban Adrian Orlowski válaszol az olvasók kérdéseire. Egy számunkra igen tanulságos példa: Kérdés: Van egy Dual 701-es direct drive lemezjátszóm - hogyan tovább? Válasz: Sürgősen add el, és végy helyette egy olcsó, szíjhajtású Dual 505-öst. (Mellesleg: lásd az 505-s képét a jobb felső sarokban - immár egy amerikai hirdetésen, amely referencia gyanánt a brit Hi-Fi Choice-ra hivatkozik!) * Új rovatot indított a HFA, ebben a legolcsóbb, de sokat ígérő hifi-jószágokra veti vigyázó tekintetét. Elsőnek a Goldring G1010, 1020, 1040 hangszedő, a Yamaha A-320 erősítő (89,-) és a Monitor Audio R100 hangsugárzó (109,- párja) tudományát mérik fel. Valamennyinek jó bizonyítványt adnak. * Az új Thorens TD 321-es lemezjátszót méltatja Jimmy Hughes, nem valami lelkesen. Jó lemezjátszó, ismeri el, de 200 fontért ebben az országban ennél már sokkal jobbat is csináltak. Június Aki keres, mindig talál egy-egy újabb faktort, amely befolyásolja a hangminőséget. Jimmy Hughes felfedezi, hogy a lemezjátszója szebben szól, ha a. kiköti belőle a bekapesolásjelző LED-et, b. kiszedi a gépből és a dobozon kívül helyezi el a (komplikált) tápegységet. A szóbanforgó lemezjátszó természetesen megintcsak az LP12, de - Linn vagy nem Linn - számunkra a példa az, ami érdekes. Úgy látszik, az analóg lemezjátszók valóban olyanok, mint a hangszerek, és a legkisebb módosításra is reagálnak. * Az első kísérlet, hogy megmagyarázzák a sodratlan kábel állítólagos előnyeit (a merev, sodratlan kábelekről lásd J. Hughes fejtegetéseit előző számunk sajtószemléjében). Robert Watts, a Deltec előerősítő konstruktőre azt állítja, hogy a sodrott kábelek azért nem "szólnak" szépen, mert átviteli karakterisztikájuk jelszintfüggő(!). A kábelek elektromos vezetőképessége fölöttébb komplex módon nyilvánul meg (mondja Watts), még ma sem értjük pontosan, hogyan "működnek" a kábelek. Ismeretes azonban, hogy aktív zónájuk mindig a legkülső rétegük, a "bőrük". Nyilvánvaló, hogy a sodrott kábelekben kétféle aktív zóna képződik: az egyik az egyes huzalszálak saját "bőrének" összessége, a másik a komplett, összesodrott kábel teljes keresztmetszetének megfelelő "bőr". Namármost, a fémszálak kívül mindig oxidálódnak, tehát sosem érintkeznek tökéletesen. Ennek következtében alacsony jelszinten minden egyes huzalszál önállóan működik, nagy jelszinten viszont az egész kábel egységesen viselkedik. Az aktív zóna kiterjedése tehát a műsortól függően megváltozhat. Watts, munkahipotézis gyanánt, bevezeti a "bőrvastagság" fogalmát, és kiszámolja, hogy például egy 19, egyenként 0,06mm átmérőjű szálból sodrott kábel 10kHz-en mért impedanciája 3,4 mohm/m-ről 4,8 mohm/m-re növekedhet. (Az úgynevezett "bőrhatást", azaz "skin effekt"-et eddig főleg rádiófrekvenciákon vették figyelembe. Meglepő, hogy hangfrekvencián is érezteti hatását. S. A.) * Kérdések és Válaszok. Ezúttal Jimmy Hughes felel az olvasók kérdéseire. Kérdés: Fölöttébb zavar a lemezzaj, amelyet a por okoz. Próbálkoztam mindenféle tisztítóeszközzel, hiába. Térjek át CD-re? Válasz: a CD természetesen zajtalan, de az LP zaját sem annyira a por okozza, mint inkább a rossz lejátszóberendezés, amely kiemeli a modern LP viszonylag alacsony zaját. (Nekünk is ez a tapasztalatunk - minél tisztességesebb a lemezjátszó, annál kisebb a lemezzaj!) * "Olcsó, de jó": A&R Arcam Alpha erősítő (130,-), Wharfedale 506 hangsugárzó (130,- párja). * És aminek az olvasó szintén örül: valami, ami drága, de rossz, tehát nem bánjuk, hogy nincs rá pénzünk. A Mission új hangkarja, a Mechanic 400 fontba kerül. A karcső egyetlen öntvény, a finommechanika a végletekig precíz -a hangminőség állítólag mégis csapnivaló. ...és mintha a szemközti mesterséges égitestet venné célba a nehéztüzérség: Mission Mechanic hangkar Audio 1985. február Ha netán valakinek kételyei maradtak volna aziránt, hogy a CD-játszóknak igenis lehet akusztikai visszahatásuk, ismerkedjék meg a Sony legújabb félprofi gépével. Bert Whyte látta az AES-en, az elektroakusztikusok őszi, New York-i ülésén. A szóbanforgó CD-játszó, a CDP-3000/CDS-3000 két darabból áll, az egyik a lejátszó, a másik a D/A processzor, és a kettő együtt 2100 dollárba kerül. Mint halljuk, a konstruktőrök nagy gondot fordítottak a rezgéscsillapításra, hogy növeljék a letapogatás stabilitását. Márpedig a Sony csak tudja, mit csinál! Hogy tehát hűségesen ábrázoljuk a mérnökök attitűdjét (jelen számunk szerkesztői jegyzeteinek tárgyát), így kell fogalmaznunk: "A CD-játszóknak eddig természetesen nem volt akusztikai visszahatásuk - de mostantól fogva már van." A félprofi CD-játszóhoz egyébiránt egy különleges távvezérlő is jár, azaz dehogy jár, 1200 dollárt kell fizetni érte. Ez a CDS-3000 nevű egység két gépet vezérelhet szimultán, beprogramozhatjuk vele, mikor és honnan kezdve melyik masina szóljon a kettő közül. * A Burwen-féle DNR, azaz Dynamic Noise Reduction rendszer leírása, beleértve a blokkdiagramokat és az alkatrészjegyzéket, továbbá egy kereskedelmi címet, ha valaki netán meg akarná építeni a zajcsökkentőt. A komplett kit, dobozostul 122,50 dollárba kerül, a kritikus alkatrészek csomagja 36 dollár, a nyomtatott áramköri lapokért 22,50-et kérnek (vigyázat, ehhez jön még a postaköltség!). A cím: Advanced Audio Systems International, 4010 Moorpark Ave, Suite 105, San Jose, Cal. 95117, USA. A Burwen-féle DNR zajcsökkentő készülék Technics SP-10/III futómű és vezérlőegység, itt éppen egy lineáris hangkarral * Tesztek: Technics SP-10 Mk3 lemezjátszó, a minden DD-k atyjának harmadik inkarnációja 1700 dollárért (plusz 800 a távvezérlő - és természetesen hangkart is kell vásárolni a futóműhöz); Signet TK10ML mágneses hangszedő speciális, Micro-Line hegyű tűvel; Hitachi DA-600 CD-játszó, és végül, de nem utolsónak: a Pioneer legújabb masinája, a CLD-900: ez képlemez- és CD-játszó, egyszerre. A címlapon a Carver CD-játszó látható. Van egy különleges szolgáltatása, a "Digital Time Lens". Ennek az a célja, az a célja...szóval, ismeretes, hogy némelyek nem szeretik a CD-t, csak az LP-t. Nos, ők a Carver-féle "Időlencse" segítségével annyira fókusztalaníthatják, mondhatni, összekutyulhatják a hangképet, hogy a Compact Disc a végén úgy fog szólni, mint az LP. Pontosabban: mint a saját hibridje. Carver ugyanis egy fatális tévedés áldozata. Azt képzeli, a "mérkőzés" a CD és a hibridlemez között zajlik. Valójában a hibridlemez digitálisnak is rossz, analógnak is rossz - olyan rossz, mint a CD meg az LP, együttvéve. A Time Lens képes lehet hibridet csinálni a CD-ből - de analógot aligha. * Mindenki másképp csinálja - és újabban mindenki mást csinál, mint eddig?! Az amerikai JBL, a "mindent elsöprő hangú" monitorok mestere most civilizáltabb hangsugárzókkal kísérletezik (lásd HFN/ RR, július), ezzel szemben az angol Bowers & Wilkins, a "kulturált" BBC-iskola eminens tanítványa ezúttal egy igazi "dögös" hangsugárzóval próbálja megnyerni az amerikaiakat. Mint Bert Whyte elbeszéli, a B & W 800-as családját (lásd HFM 12., 776) régóta kedvelik a hangmesterek, ezt használják monitornak klasszikus zene felvételéhez az EMI, a London/Decca, a Philips, a Deutsche Grammophon, a CBS és más cégek stúdióiban. Állítólag pop/ rockzenéhez is szívesen használták volna, de azt nem bírta szuflával. A B & W elhatározta, hogy egy "szupermonitorban" fogja egyesíteni az angol és az amerikai virtust. Ez a rockmonitor a képünkön látható 808-as típus; a nyári CES-en, azaz Consumer Electronics Show-n mutatták be az aranyfülű jenkiknek. Háromutas, 110 centi magas, 210 literes reflexdoboz, érzékenysége 91dB (1W, 1m, 8 ohm), és nem kevesebbet, mint 120 decibelt képes kiadni magából. Az ára 7500 dollár, páronként. Angol rockmonitor: Bower & Wilkins 808 Április Tesztek. McIntosch MC 2002 teljesítményerősítő, Nakamichi Dragon (ez az a lemezjátszó, amelyik játék előtt centírozza a hanglemezt!), Sansui C-2301/B-2301 elő/végfok, Parasound DR40 és Ultrx R100 receiver (az utóbbit a Sanyo egy leányvállalata gyártja). Sansui C-2301 előerősítő Május Az ez évi Autó-Sztereó Évkönyv.