Hátra ARC! |
D-76 teljesítményerősítő
Minél kevesebben osztoznak valamely eszményen, annál hevesebben
lobognak érte. Ezért annyira fanatikusak az audiofilek: érzik, hogy
kevés a hittestvérük. De maga az audiofil egyház is számos,
kisebb-nagyobb felekezetből tevődik össze, ezek mind ugyanazt az egy
Istent imádják, de nem ugyanabba a templomba járnak és nem
ugyanazokhoz a szentekhez fohászkodnak. Némely szekták tagjai pedig
egyáltalán nem is járnak a hivatalos gyülekezetekbe, elvetik az új
keletű tanokat, és ma is azt az igét hirdetik, mint az ősi időkben, az
Elektroncső napjaiban. "Bizony mondom néktek, a félvezetők
félrevezettek benneteket. De nem honol hangminőség a
szilíciumkristályok árnyékában! Az anód, a katód és a
kimenőtranszformátor nevében, térjetek meg, hitetlenek, amíg nem
késő."
Vagy ma már késő volna megtérni? Az egész világ a félvezetők
dicsőségétől hangos. Az elektroncsöveket, ha gyártják még egyáltalán,
jobbára televíziós készülékekhez vagy ipari felhasználásra szánják. Az
erősítők többé már nem izzanak: kellemesen hűvösek maradnak,
berakhatod őket a szekrénybe, polcba, hifitoronyba. Sokkal-sokkal
praktikusabbak. És mennyivel szebb a specifikációjuk! A
frekvenciagörbéjüket mintha vonalzóval húzták volna, a torzításuk
század-, sőt, ezredszázalékokban mérhető. A hangsugárzót is jól
"megfogják", belső ellenállásuk akár negatívvá is tehető, a
csillapítási tényezőjük (damping factor) tetszőlegesen nagy lehet.
Ezzel szemben az elektroncsöves teljesítményerősítők zajosabbak,
többet torzítanak és - tisztelet a kivételnek - általában egy
ormótlan kimenőtranszformátorban végződnek. Ez mindannyiuk
Achilles-sarka. A trafó nemigen képes hiba nélkül átfogni a teljes
hangfrekvenciás sávot: vagy fenn, vagy lenn, de valamelyik sávszélen
okvetlenül gyengélkedni fog. Hát akkor kinek kell manapság csöves
erősítő?! Hogy előbb hallgassam meg a hangját és csak azután
beszéljek? No jó, ha annyira ragaszkodsz hozzá, kapcsold be azt a
hőerőgépet és tégy fel valami zenét, mindegy, hogy mit - essünk túl
rajta minél előbb. Ejha, ez nem is rossz. Tényleg nem rossz.
Mindenesetre valami más, ezt meg kell adni. Mondd csak, izé: honnét
szerezted ezt a masinát?...
Ez a "honnét szerezted" teljesen céltalan kérdés. A márkás, nívós,
jó állapotú és legalább 2x25 watt teljesítményű elektroncsöves erősítő
ritka jószág, és afféle antikvitásnak számít, akár a stílbútor vagy a
herendi váza. Az ára is hasonló. Holott az ilyesfajta, húszéves
erősítő egy korszerűtlen technológia terméke. Hátha a
hetvenes-nyolcvanas évek mérnökei "összetennék, amijük van" és újabb
technológiával, újabb keletű anyagokkal, újabb ismeretek birtokában
nekiállnának csöves erősítőt tervezni? Nos, az újraélesztési kísérlet
eredménye egy fenomenális, de csaknem megfizethetetlenül drága erősítő
lenne (három-, de inkább négyszámjegyű árcédulával, persze dollárban
számolva) - olyan, mint az ARC-elektronikák.
Az Audio Research Corporation (ne téveszd össze az AR-rel, az
Acoustic Research-csel) viszonylag új keletű amerikai cég, a hetvenes
évek eleje óta ismerjük. Kizárólag elektroncsöves készülékeket gyárt:
előerősítőket, monó és sztereó teljesítményfokozatokat,
keresztváltókat - mást nemigen. Egyidőben a félvezetőkkel is
kacérkodott, és piacra dobott bizonyos "Analogue Modul"-okkal
(valamiféle integrált áramkörökkel) ellátott elektronikákat is, de a
kísértés hamar elmúlt, és az ARC visszatért a jól bevált
elektroncsövekhez. Ez a cég olyasfajta jelenség az audioszakmában,
mint az autóiparban a Rolls-Royce; az Olvasóknak (miképp a
szerkesztőknek is) igen csekély az esélyük, hogy valaha is
ARC-erősítőkkel fűtsék a szobájukat, de azért remélhetőleg
érdeklődéssel fogadják jelen számunk Sztárfotóján az Audio Research
D-76 AG teljesítményerősítőt, ugyanakkora érdekklődéssel, mint
amekkorával mi fogadtuk, mértük, fotóztuk, hallgattuk.
Az adatlap, szokás szerint, szűkszavú; a High End Audioban
illetlen dolog paraméterekkel hencegni. A ("Dual", azaz kétcsatornás)
D-76 kimeneti teljesítménye 2x75 watt a 20Hz-15kHz-es sávban, 1%
torzítással határolva - érzitek az ősi idők leheletét?! Ez a 2x75 watt
azonban csöves erősítőtől ijesztően nagy teljesítmény, és 4, 8, 16
ohmos terhelésen egyaránt megkapjuk; mint látjuk, az
illesztőtranszformátornak előnyei is vannak.
Ennél sokkal többet nem is tudtunk meg a Dual-76-ról, holott
minden papírját megkaptuk. A szervizkönyvben, a beállításokra
vonatkozó részben még annyit megemlítenek, hogy a 75W kimenő
teljesítmény 30Hz-en 0,3%, 1kHz-en 0,1% és végül 15kHz-en 1%
harmonikus torzítással jár. Az adatlap még elárul egyet s mást, de nem
leszünk okosabbak tőle - legfeljebb átvillan az agyunkon, hogy
ilyesfajta specifikációval manapság csak a nagyon olcsó tranzisztoros
erősítőket lehetne útnak engedni. De úgy véljük, Olvasóink már tudják,
hogy az elektroncsöves erősítők klasszikus paraméterei mindig is
gyengébbek - s feltehetőleg azt is sejtik, hogy nem ezen múlik a
dolog.
Az ARC D-76AG kezeléséről, szolgáltatásairól nem érdemes sokat
beszélni, a fotók mindent elmondanak. A bemenet vonalszintű, és 1,5V
vezérli ki a gépet a névleges teljesítményéig. A hangszóró-csatlakozók
banándugót vagy csupasz kábelvéget fogadnak. Mindkét csatornán van
szintszabályzó is.
Felépítése
Példás. Mechanikájában és elektronikájában egyaránt. A mechanika
rendkívül robusztus; az elektromos alkatrészek minősége az amerikai
katonai szabványban foglaltaknak felel meg.
A transzformátorokat az előlap közelében találjuk (középen a
hálózati trafó). A kimenőtranszformátorok között nagyméretű
szűrőelkók, mögöttük önálló nyomtatott áramköri lapon a négy végcső
(6550-es pentódák) és egy stabilizátorcső, valamint a beállításhoz
szükséges kezelőszervek és mérőpontok. A csövek körül szellőzőlyukak.
A bemeneti és a meghajtó fokozatok alkatrészei egy függőlegesen
elhelyezett nyomtatott áramköri lapon sorakoznak.
A két csatornának közös tápegysége van. A végcsövek
anódfeszültsége +590V. Az anódfeszültség szűrésére 600µF-os, 350V-os
kondenzátorokat alkalmaznak. A segédrács-feszültség +360V, ezt egy (a
végcsövekkel azonos típusú, tehát 6550-es) nagyteljesítményű pentódára
alapozott soros stabilizátor szolgáltatja. Az előfeszültséget
biztosító tápegység szintén stabilizált. Az elő-, illetve meghajtó
csövek fűtésére több független fűtőtekercs szolgál, ezek különböző
egyenfeszültségre vannak "felemelve", függően a szóban forgó csövek
katódpotenciáljától. A bemeneti fokozat fűtése egyenáramú.
A hangfrekvenciás jel egy aluláteresztő szűrőn és a
hangerőszabályzón keresztül jut a bemeneti, majd egy fázisfordító
fokozatra. A fázisfordító egy 12AX7 (ECC83) kettős triódából képzett,
egységnyi erősítésű, alacsony kimeneti impedanciájú fokozat.
Az egységnyi erősítést párhuzamos feszültség-visszacsatolással
állítják be. A bemeneti fázisfordítás nyomán az erősítő mindvégig
szimmetrikus (ellenütemű) felépítésű.
Az eredeti és a 180 fokkal eltolt fázisú jel egy-egy teljesen
azonos, szintén ECC83-akból felépített erősítő fokozatra kerül. Ebben
a fokozatban állítják be az erősítő magasfrekvenciás töréspontját.
Most egy direktcsatolt katódkövetőn (6FQ7 kettős trióda) halad át a
jel, és az alacsony impedanciás kimenetről "keresztbe vezérli" a
meghajtó fokozatot. Ez a "cross-coupled" kapcsolás teszi lehetővé,
hogy az egész erősítőt szimmetrikus negatív visszacsatolással fogják
át. A meghajtó fokozat két 6FQ7-en épül, linearitása igen pontos,
munkaellenállásai aktívak ("constant current load"). Itt lehet
beállítani az ellenütemű vezérlőjelek szimmetriáját. A meghajtó
fokozatot szimmetrikusan csatolják vissza a végcsövek anódjáról. (A
fent leírt két különleges kapcsolás az ARC szabadalma.)
A meghajtó fokozat és a végcsövek között csatoló kondenzátorok
helyezkednek el. A végfokozat AB-osztályú. A kimeneti transzformátor
szekunder tekercsei szintén szimmetrikusak, így válik lehetővé, hogy a
teljes erősítőt negatív visszacsatolással foghassák át. A végcsövek
önmagukban is vissza vannak csatolva, a katódáram átfolyik a szekunder
tekercseden is (soros áramvisszacsatolás). Nagyon praktikus dolog,
hogy a végcsövek katódját egy-egy, bontóérintkezővel ellátott,
6,3mm-es Jack-hüvelyre vezették ki, és így a végcsövek nyugalmi áramát
forrasztás nélkül is be lehet állítani (mindössze arra van szükség,
hogy a mérővezetékünk végére Jack-dugó legyen szerelve).
A hangsugárzók a kimenő transzformátorok szimmetrikus szekunder
tekercsének 4, 8, illetve 16 ohmos leágazására csatlakoznak. A
szekunder tekercsek közül csak a 4 ohmos kivezetésű van földelve,
méréseinket csak ezen végezhettük el. (Ugyanis bizonyos igényesebb
mérésekre a Brüel & Kjaer 2010-es analizátort használjuk, ez a műszer
a generátort is magában foglalja, tehát az analizátor és a generátor
hidegpontjai össze vannak kötve. Márpedig közös be-, illetve kimeneti
hidegpontú műszerrel nem mérhettünk a szimmetrikus kimenetű 8, illetve
16 ohmos kivezetéseken.)
Tanulmányozva a készülék kapcsolási rajzát, megállapíthatjuk:
minden egyes fokozatot oly módon építettek meg, ahogy ezt a
legcélszerűbbnek találták. Sehol semmi kompromisszum - a tervezőknek
nem kellett késhegyre menő küzdelmet folytatniuk a műszakilag jobb, de
drágább megoldásokért.
Méréseinkhez
Kezdjük azzal, amit nagyon fontosnak tartunk, mert segít
megvilágítani az Audio Research Corporation tervezési filozófiáját. Ez
a készülék, amelyet egy barátunktól kaptunk kölcsön, 8 év óta üzemel,
tehát távolról sem vadonatúj. Az elektroncsövek pedig, mint mindenki
tudja, idővel romlanak, elöregednek. A méréseket tehát azzal kezdtük,
hogy ellenőriztünk minden fontosabb feszültségértéket, beállítási
szintet, és ha kellett, korrigáltuk őket a gyári előírásnak
megfelelően. Nem sok dolgunk akadt: a végerősítő csövek katódárama
alig 10 százalékkal csökkent, s mindegyiké azonos mértékben (!), tehát
könnyű volt újra beszabályozni őket. Sem csövet, sem másfajta
alkatrészt nem kellett cserélnünk! Az ARC nyomatékosan hangsúlyozza
(már csak a reklám miatt is), hogy kizárólag csak igen jó minőségű,
megbízható alkatrészeket használ. Láthatjuk: nem csapott be bennünket.
Más kérdés, hogy ennek a rendkívüli megbízhatóságnak komoly ára van.
De ez a tervezői szemlélet számunkra így is sokkalta rokonszenvesebb,
mint ha rengeteg szolgáltatásért, túlkomplikált áramköri
megoldásokért, fölöslegesen elherdált alkatrészek tömegéért, a
szakzsargonban - joggal - "alkatrésztemetőnek" nevezett készülékekért
húznák ki a pénzt a vásárló zsebéből.
Most pedig nézzük a Dual-76 paramétereit.
A bemeneti impedancia elmarad a specifikált 80 kohmtól. Mellesleg,
a készülék leírásában egy olyan jelleggörbét is találtunk, melyről
leolvasható, hogy a bemeneti impedancia csupán 1kHz-ig 80 kohm, majd
folyamatosan esik, egészen 30 kohmig.
A szintszabályzó maximál-állásában a készülék az előírt mértékű
bemeneti feszültségre adja ki a névleges teljesítményt.
A kimeneti teljesítmény 1kHz-en több mint 75W, sőt: 100W föllé nő,
ha csupán az egyik csatornát üzemeltetjük. Gyakorlatilag ennyi a zenei
kimenő teljesítmény is. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy a tápegység
belső ellenállása igen kicsi, a tápfeszültség nem változik a terhelés
hatására.
A harmonikus torzítás 2x75 watton igen alacsony, 1kHz-es
mérőfrekvenciával nem éri el a specifikációban megadott 0,1
százalékot. Szintén igen alacsony a torzítás a kimeneti teljesítmény
függvényében is. Az intermodulációs torzítás hasonlóképpen a
specifikált érték alatt marad.
Rendkívül alacsonyak a zajok - ne feledjük, csöves erősítővel van
dolgunk, azok pedig általában jóval zajosabbak a félvezetős
elektronikáknál. Búgásnak nyomát sem találtuk.
A kimeneti feszültség instabilitása 0,5dB; ha ezt átszámoljuk
csillapítási tényezőre, éppen a specifikációban megadott 14-et kapjuk.
Külön tárgyaljuk a különféle frekvenciagörbéket. A szokásos
amplitúdó-frekvencia jelleggörbe meglepő lefutású; 10kHz fölött enyhén
esni kezd, és 20kHz-en már csaknem 1,5 decibellel letér a vonalról.
Ennél mindenképpen jobbat vártunk volna. Ezzel szemben - és ez még
nagyobb meglepetés! - egészen kis frekvenciákon, 2Hz-en még 1 decibelt
sem esik a görbe. Kimenőtranszformátoros erősítőről ilyet még nem
mértünk! Ez a görbe nyilvánvalóan szándékos kompromisszum eredménye és
egy tervezői filozófiát tükröz. Nem kétséges, hogy az átvitelt
lineárisan tarthatták volna 20Hz és 20kHz között, de a konstruktőrök
annyira fontosnak érezték a mélyfrekvenciásátvitelt, hogy inkább felül
lemondtak egy oktávról - és nyertek helyette alul egy dekádot.
A fázis-frekvencia jelleggörbe sem a megszokott képet mutatja:
20Hz és 1kHz között a fázis lineáris, a felső sávban kismértékű,
körülbelül ±10 fokos eltérést mértünk. Ez feltehetőleg a
kimenőtranszformátor tulajdonságaiból fakad. Valószínűleg az sem a
véletlen műve, hogy az eltérés mindkét irányban nagyjából azonos
mérvű.
A különbségihang-torzítás alacsony (0,3%-ig szökik fel), bár jó
minőségű tranzisztoros készülékeken ennél kisebbet is mértünk már.
A teljesítmény-frekvenciatartomány kielégítő, nem jellemző a
csöves (azaz kimenőtranszformátort tartalmazó) erősítőkre.
A négyszögjel-átvitel szinte kifogástalan, a 100Hz-es jelen
gyakorlatilag nem látni tetőesést - a mélyátvitel kitűnő. A 10kHz-es
impulzusjel viszont már lekerekedik, komplex terhelés hatására némi
berezgést is mutat - ezzel együtt: rosszabbra számítottunk.
Frappáns összefoglalást ne várjon tőlünk az Olvasó. Ez a készülék
túlságosan is szokatlan nekünk: méréseink alapján sem a félvezetős,
sem pedig az (általunk ismert) elektroncsöves masinákhoz nem
hasonlíthatjuk.
Szeánsz
Van egy régi anekdota arról, hogy két idős hölgy bemegy a Modern
Művészetek Múzeumába, megáll valamelyik szobor előtt, és mindenféle
megjegyzéseket tesz rá. A teremőr hallgatja ezt egy ideig, aztán
odamegy hozzájuk:
"Pardon, hölgyeim, Önök tévedésben vannak. Itt nem Önök azok, akik
ítélnek! Itt Önöket ítélik meg!"
Mi nem akartunk beleesni ebbe a hibába. Noha borzasztóan félünk
elfogadni a tekintélyérveket, ezúttal egy csepp kételyünk sem volt
aziránt, hogy az Audio Research Dual-76 teljesítményerősítő
egyértelműen, fölényesen és minden tekintetben jobb a mi szerény
etalonunknál, ennélfogva nem mi ítéljük meg őt, hanem ő ítéli meg a mi
fülünket. (Elég idegesítő gondolat, jócskán hozzátesz a szeánszokon
gomolygó stresszhez.) Ennélfogva nem az ARC volt az, aki fellélegzett,
amikor kiderült, hogy a zsűri őt hozta ki jobbnak. Mellesleg, volt egy
nagyon erős ellenszavazat is: egyikünk szívesebben hallgatta a lágy,
meleg, enyhén ködös hangzású Quadot, és tolakodónak, agresszívnek
érezte a Dual-76 rendkívül nyílt hangképét. Nagyon valószínű, hogy őt
is a Quad felmelegedő, kissé zsíros felső basszusa csapta be. (Ezt a
jelenséget már ismerjük, lásd a 11. számban a Naim NAP 250
teljesítményerősítő tesztjénél és talán még inkább 2. kiadásunkban -
de rég is volt! - a BEAG EA057 elektroncsöves végerősítő szeánszán!) A
többiek határozottan a D-76-ra szavaztak.
Elsősorban a dinamikai erényeit emelték ki: ez az erősítő mindig
élénkebben, lendületesebben, könnyedebben szólal meg, a basszusa pedig
igen-igen mélyre hatol. Az egyes szólamok pontosan appercipiálhatók,
kiemelkednek a hangkép egészéből. Volt, aki ezt inkább a zongora
csengésén, volt, aki a nagyzenekar játékán, volt, aki a dzsessz-trió
bőgőhangjain ismerte fel. Általában élményszerűbbnek ítélték a
Dual-76-ot, bár néhol kellemesebbnek a Quadot. A többség úgy vélte,
hogy (figyelembe véve más erősítők képességeit) a Quad nem is esik
olyan messze az ARC-től: "mind a kettő valami hasonlóra törekszik,
csak a Quadnak ez nem sikerül olyan jól". Ellentmond ennek, hogy a két
erősítő hangképét szinte azonnal mindenki jól meg tudta különböztetni,
anélkül, hogy néznie kellett volna a jelzőlámpákat. Valószínű, hogy a
Quad és példóul a Naim NAP 250 hangképe sokkal közelebb esik egymáshoz
- az ARC Dual-76 (és az EA057!) "más iskolába járt".
Ennyit tudtunk megállapítani egyórás szeánszunkon, szokásos
kontrollberendezésünket hallgatva. Hogy mit hallottunk volna, ha
esetleg az előerősítőnket is felcserélhettük volna egy ARC-vel, a NAD
5210-at egy Linn-nel, az Ortofon hangszedőt egy Koetsu-val, a
Spendorokat egy pár elektrosztatikus Quaddal - erre nézve csak
találgatásokra szorítkozhatnánk.