Hangszerviz |
Szívesen fogadjuk Olvasóink véleményét, megjegyzését,
hozzászólását, kritikáját - de nem telefonon! Minden levélre
válaszolunk, ha nem is postafordultával; válaszboríték fölösleges.
Felhívjuk Olvasóink figyelmét, hogy a levelekből alkalomadtán
szabadon, bár lényegi változtatás nélkül idézünk a Hangszerviz
hasábjain - hacsak a feladó nem kéri, hogy kezeljük levelét
bizalmasan. Változatlanul közérdekűnek tekintjük, ezért térítés nélkül
közreadjuk a magánember adásvételi és cserejavaslatait, iparszerű
foglalkozást azonban nem hirdethetünk a Böngészőben. Kérjük
Olvasóinkat, feltétlenül írógéppel írjanak és fogalmazzanak tömören,
mert apróhirdetésüket helyszűke esetén kénytelenek vagyunk
megrövidíteni.
*
CD-vel élni (levél a szerkesztőhöz)
Burger István
Miskolc I., Augusztus 20. u. 6., 3527
Kedves László!
Én ugyan inkább könnyűzenében lemezelek (megbocsátható; még fiatal
vagyok), de már tanúsítok némi érdeklődést a "komolyabb" műfaj iránt
is. Mindig nagy érdeklődéssel olvasom - olykor mosolyogva - a CD és
egyáltalán a digitális technikára való "prüszkölésedet". Most azonban
a 16. számbeli (ami - mint említed - igencsak szubjektív), már
felpaprikázott annyira, hogy tollat ragadjak.
Elöljáróban annyit szeretnék megjegyezni, hogy abszolút laikus
vagyok, mivel, bár néhányszor láttam már CD-játszót, értékelhető
környezetben még sosem hallottam szólni. Csak - szintén szubjektív -
megérzéseim, ötleteim vannak. Visszatérve: annyira izgatott
megítélésed, a képletes és óvatos vesszőtörés, hogy elővettem a
régebbi számokat. Egészen a 10-ig mentem vissza, melyben - "vesztedre"
- van 2 diagram a sokat magasztalt BC1-ről. A CD-ről írod:
1. "magashiány" - talán amiatt, hogy a BC1-en 13000Hz fölött
számottevő magasesés van, egészen 20kHz-ig.
2. "érdesség a felső sávban" - szintén a diagramból látható, hogy
6000 és 13000Hz között erős felsősáv kiemelés van.
3. "fedettség" - ez már túl szubjektív ahhoz, hogy magyarázható
lenne egyetlen diagramból, de ugyanilyen szubjektív alapon a BC1
kontójára is írhatom.
4. "testetlenség" - valóban több basszus kellene. Mármint a
BC1-be, mely kis méreténél fogva és a kis dohogó miatt már eleve
basszusszegény, mint ez közismert. Ezért olyan felvétel szól rajta jó
basszussal, melyen az alsó tartományban kiemelés van (...)
Bár a BC1 az eddigi hangfalak között rangos helyet foglal el, a
digitális technika és ezen belül a CD megítéléséhez kevés. Annyira
lineáris a CD karakterisztika, hogy - többek között a hangfal egészen
apró hibáit is előtérbe helyezi. Majd, ha a hangfal (és a mikrofon is)
alkalmas lesz digitális jelek "fogyasztására", és hasonlóan lineárisak
lesznek, akkor értékelhető igazán a digitális technika és a CD...
Kedves István,
nem az udvariasság mondatja velem, hogy hálás vagyok
észrevételeidért. Az újságíró amúgysem a kritikától fél, hanem a
közönyösségtől. Örülök, hogy Te is fontosnak ítéled a digitális
technika témakörét, hogy figyelemmel kíséred a CD-szeánszokat, hogy
segítesz rendezni gondolatainkat, tisztázni a CD-ről alkotandó képet.
Ez mindenképpen hasznos, mert egyelőre kevés a tapasztalatunk, főleg
benyomások alapján ítélünk, és ha már ki vagyunk szolgáltatva a
spekulációknak, akkor legalább spekuláljunk együtt.
Spekulációimban mindazonáltal nagyon sok tényezőt figyelembe
vettem. Nem akarom újra tételesen felsoroltai őket, maradjunk csak az
általad kipécézett láncszemnél, a Spendor BCl hangsugárzónál. Sorban
szeretnék válaszolni észrevételeidre.
Az 1. ponthoz: ha mindenképpen a "dolgok mögé" akarunk pillantani,
akkor figyelembe vehetünk még egy egész sereg szempontot. Ilyeneket:
például a digitalista Colloms Spendor BCl-et használ, és mégis
kifogástalannak ítéli a CD-t; a Spendor magasátvitele meglehetősen jó
(nézd meg a többi hangsugárzóét!), ráadásul igen egyenletes a
polárkarakterisztikája is, ennélfogva a szobában uralkodó hangkép a
visszaverődések következtében magashangokban igen dús, sőt, a mi
BC1-eseink, sajnos, ma már nem kifogástalanok, és mint 14. számunk
hangsugárzó-revűjében megemlítjűk, éppenséggel enyhe kiemelést
produkálnak 20kHz-en. Semmi sem indokolja, hogy hiányoljuk a
felharmonikusokat. Logikádat egyébként sem értem. Ismeretes (és Te is
utalsz rá), hogy a digitális rendszer frekvenciaátvitele lineáris,
ezzel szemben az analógé magasban esik. Akkor tehát a hangsugárzó
esetleges magasesése nemhogy nem a digitális, hanem éppen
ellenkezőleg, az analóg műsort sújtaná!
A 2. ponthoz: a 6 és 13kHz közötti sávban az LP (ha jó minőségű
mozgótekercses hangszedővel játsszák le) ugyanannyira lineáris, mint a
CD. Akkor miért a CD-t zavarja a hangsugárzó (rendkívül enyhe)
frekvenciahibája? És miért nem szól érdesen az LP is?
A 3. ponthoz (mint az előbb) miért a digitális szól fedetten?
Miért nem az analóg?
A 4. ponthoz: a BC1 basszuskarakterét illetően egész biztosan
tévedsz. A Spendor BC1 nemhogy nem basszusszegény, hanem inkább
túlságosan is "dús" hangzású rendszer, és EZ az, ami köztudomású róla.
(A Quad elektrosztatikus hangsugárzó propagandájában például ilyesmit
lehet olvasni: "vannak ugyan, akik jobban szeretik a Rogersek,
Spendorok melegebb hangzási balanszát - de nem az az igazi".) A BC1 a
40Hz-et még hiánytalanul lesugározza, és a 60-80Hz közötti kiemelés
kifejezetten testessé, meleggé, mélytónusúvá teszi a hangzást. Ha ezen
a hangsugárzón valamely műsor testetlenül szól vagy annak tűnik, azzal
okvetlenül baj van.
És ez még nem is spekuláció. Mi egyetlen egyszer ugyan, de
mégiscsak kísérleteztünk digitális magnóval (HFM 13.), és azt
tapasztaltuk, hogy a digitális felvétel, bármily tiszta is, hűvösebb
tónusú az eredeti programnál. (Tehát nem csak az analóg felvételekhez
képest hűvös!) Ez a tapasztalatunk meglehetősen jól korrelál
olvasmányainkkal. Ennek alapján azt állítom, hogy a CD-hangkép enyhe
"kiürülése" nem szubjektív, hanem nagyon is objektív jelenség. Hiába
beszélem be magamnak, hogy csak bebeszélem.
A hangsugárzó, mint tudjuk, tökéletlen alkotmány, és
megkockáztatom: az is marad - de nem rajta múlik, hogyan ítéljük meg a
digitálisan feldolgozott hangot. A zene sok-sok dimenzióban zajlik
egyszerre, és ezeknek csupán egyike a frekvenciaátvitel. A Compact
Disc, vagy a pontosság kedvéért: a mai Compact Disc hibái (ha vannak)
valószínűleg nem közvetlenül a frekvenciaátvitellel függenek össze,
hanem dinamikai természetűek.
Gál Zoltán
Győr, Ipar u. 42., 9027
Jól tudják, hogy lelkes olvasója vagyok a lapnak kezdettől fogva,
hogy milyen magasnak tartom a lap színvonalát (és most azt is
bevallom, hogy még a Hanglemezívet is elolvasom). Most is igen
érdekesnek tartom és igen időszerűnek a CD kontra LP vitát, melyet
elkötelezett érdeklődéssel figyelek. Persze, analógpárti vagyok,
legutóbb is óriási élmény volt az új Ortofon demonstrációs lemez
Thorens-Sonus-Kaneda-Hiraga-KEF láncomon. De többször hallottam már
CD-t is, és biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi fenntartások és
fanyalgások ellenére valamennyien át fogunk térni rá (bár én is
kétségbeejtően alacsonynak tartom a mintavételi frekvenciát). Azért
merem ezt megjósolni, mert a CD olcsóbb - tudom, hogy ezzel a
kijelentéssel a szerkesztő összes villámait és mennydörgését magamra
vontam, de vállalom.
Egy elfogadható CD játszó most 400 dollár (a lemez 16 dollár).
Helyettesíti: egy 400-500 dollár értékű futómű-hangkar, kb. 100 dollár
értékű hangszedő és 300-500 dollár értékű előerősítő. MC-hangszedő
esetén még trafó is kell. Persze nem beszélünk az 1000 dolláros és még
drágább futóművekről és karokról, a 300-500 dolláros ezoterikus
MC-hangszedőkről, az 500 dolláros trafókról és az 1000 dolláros
előerősítőkről. Igaz, a CD 2000 óránként kiégő és 100 dollárért
cserélendő lézerágyújáról sem beszéltünk.
A CD-játszóval eltűnik az előerősítő (a klasszikus értelemben
vett, aktív eszköz), hiszen az összes többi műsorforrás (tuner,
magnetofon) képes a végerősítők kivezérléséhez szükséges jelszint
előállítására. Így csak passzív elemekre lesz szükség: bemeneti
választóra, monitorkapcsolóra, jelszintszabályzókra.
A nagy kérdés egyébként is a hanglemez. A kommersz LP 6-10 dollár,
a direktvágott, félsebességgel vágott, Direct Metal eljárással
készített speciálkiadvány 15-25 dollár, de van Telarc 40 dollárért is.
És ezek azok a lemezek, amelyek megverik a CD-t.
Utóirat: fenti gondolatok jegyében feladtam az új futóműre,
hangkarra, hangszedőre vonatkozó beszerzési terveimet, és várok, amíg
a CD jó lesz, a felvételi technika tekintetében is.
Ne tartson villámlástól-mennydörgéstől; érvei racionálisak -
mellesleg, ezeket az érveket mi magunk is közreadtuk már a
sajtószemle-rovatban. A dolog azonban mégsem ennyire egyszerű, mert
nem egyetlen, hanem legalább háromféle vásárlóközönséggel kell
számolnunk.
Az audiofilek egy nem elhanyagolható hányada ma még nem fogadja el
a CD-t. Az ő számukra egy viszonylag egyszerű (ha úgy tetszik: még a
mi körülményeink között is beszerezhető) analóg berendezés is sokkal
elfogadhatóbb a CD-nél. Vegyünk például egy NAD5120-ast, Ortofon
MC10/II-vel, T-20-szal és egy szerény ono-elektronikával, mindezt meg
lehet kapni a CD játszó árának feléért (idehaza a negyedéért). A
szóban forgó vájtfölűeknek a "közönséges", a hatvanas-hetvenes években
kiadott analóg hanglemezek is kedvesebbek a CD-nél. Ennek a tábornak
tehát a Compact Disc nemcsak hogy nem elég jó, de meglehetősen drága
is.
Egy második (és jóval népesebb) vásárlói kör tökéletesen hifinek
hallja még az olcsó, kommersz hifi-tornyot is. Neki a CD nemcsak
meglehetősen, hanem riasztóan drága.
Marad a harmadik tábor: azoké az audiofileké, akiket nem zavarnak
a jelenlegi (nehezen tagadható) CD-hibák. Az ő számukra valóban úgy
vetődik fel a kérdés: "CD-játszó, vagy Linn Sondek?" - és akkor már
tényleg a CD az olcsóbb, csak éppen nem teszi feleslegessé a
hagyományos lemezjátszókat, s közöttük a Linn Sondeket sem.
(Egyébként: nem hisszük, hogy a lézer-egységet valóban le kellene
cserélni 2000 üzemóra után. Alighanem jóval hosszabb lesz az
élettartama.)
Mindezek a fejtegetések természetesen a jelenre vonatkoznak, nem a
jövőre. Csak azt nem tudjuk, meddig terjed a jelen, és mikor kezdődik
a jövő.
Homoki Géza
Bp., Kupper B. u. 3-5., 1213
Már olyan sokszor fordultam Önökhöz, hogy külön köszönöm a
figyelmüket, amennyiben soraimat végigolvassák. A Compact Disc-kel
kapcsolatban szeretnék tánácsot kérni, olyan kérdésben, amelyet eddig
tudomásom szerint még nem érintettek.
A Dual cég katalógusa soha nem felejti el felhívni a figyelmet
arra, hogy a CD-játszók használata az eddig nem ismert mértékű
dinamika miatt új hangfalalakat és fejhallgatókat igényel. A HiFi
Stereophonie és a Stereoplay viszont a Dual katalógusának ezt a
mondatát az érdeklődők teljes meghülyítésének nevezi (így, szó
szerint). A Philips katalógusa, ha nem is megy olyan messzire, mint a
Dual, külön kiemeli, hogy erősítői és hangfalai CD-kompatibilisak.
Egyszer talán kitérnének rá valamelyik szakcikkükben, hogy mi
mindebből az igazság? Valóban kockázatos a régi hangfalakhoz és
fejhallgatóhoz CD-t venni?
Minden tisztességesen megépített hangsugárzó és erősítő CD- és
egyben analóg-kompatibilis. Silány, rosszul terhelhető hangsugárzók
tönkremennek az analóg és a digitális műsortól egyaránt. A dinamikára
hivatkozás egyébként is közönséges blöff, tekintve, hogy a CD-nek csak
elvben nagy a dinamikája, a gyakorlatban semmivel sem nagyobb, mint az
analóg lemezeké, sőt, valószínűleg még kisebb is amazokénál.
Egy valamit azért ajánlatos figyelembe venni, ha CD-t hallgatunk.
A CD műsora teljesen zajtalan, a "befutó barázdák" nem sercegnek, nem
érzékeltetik, mekkora lesz a hangerő, ha elkezdődik a zene. És ha a
hangerőszabályzó történetesen túlságosan fel volt tekerve, akkor
előfordulhat, hogy a váratlanul és mennydörgésszerűen előtörő zene
"kidurrantja" a hangszórót, mielőtt még helyünkből felpattanva az
erősítőhöz rohanhatnánk, visszaszabályozandó a hangerőt. Vigasztaljon
bennünket, hogy ilyenkor a "CD-kompatibilis" hangsugárzók is
visszaadhatják lelküket a Teremtőnek. A különbség csak annyi, hogy a
(túl hangosan hallgatott) analóg zene általában előbb teszi tönkre a
fület, és csak aztán a hangsugárzót. A digitális felvételekkel néha
fordított a helyzet.
És olyankor a CD tényleg túl drága lehet.
Hungaroton mérőlemez
(SLPD 19134)
Az idősebbek bizonyára emlékeznek még az MHV előző mérőlemezére
(LPX 1244), amely - bár gyakran kritizálták - hasznos eszköz volt a
szervizműszerészek kezében. Most, hosszú vajúdás után, a gyár újabb
mérőlemezt bocsátott ki, ez igényesebb az elődjénél, meglehetősen
sokat tud. Két oldalán összesen 27 percnyi tesztprogram sorakozik -
ezek, természetesen, mind mérőjelek, zenei műsort ne keressűnk
közöttük. Alább röviden összefoglaljuk, mi található a mérőlemezen.
A-OLDAL
1. Vonatkoztatási szint, 1kHz, bal, jobb, majd bal+jobb.
2. Változó frekvenciájú jel (20Hz-20kHz), bal, majd jobb. Ez
szintíróval rögzíthető, a hangszedő frekvencia jelleggörbéjének és
áthallási csillapításának méréséhez.
3. Állandó frekvenciájú jelek, 20Hz és 20kHz között, bal és jobb -
az előbbi paraméterek egyszerűbb műszerezettséggel való
meghatározására.
4. Vonatkoztatási szintek zajméréshez: bal, jobb, bal-jobb,
bal+jobb.
5. Néma barázda, zajméréshez.
B-OLDAL
1. Hangmagasság-ingadozást vizsgáló, 3150Hz-es jel, bal-jobb.
2. Nem lineáris torzítást vizsgáló jel, 300+3000Hz, növekvő
kivezérléssel. Hangszedők intermodulációs torzításának meghatározására
szolgál.
3. Követési képességet vizsgáló jel, 1kHz, bal+jobb, növekvő
kivezérléssel.
4. Az előbbi célra, de 315Hz, bal+jobb, bal-jobb.
5. Áthallást vizsgáló jelek, 1kHz, bal és jobb. (E bandacsoport
megnevezése kicsit félrevezető. Itt valójában azt vizsgáljuk - az
áthallási csillapítás révén -, hogy helyesen van-e beállítva a
hangszedők függőleges letapogatási szöge. Egyébként: szellemes, igen
jól bevált eljárás.)
Mindezeket a mérőjeleket az MSZ 11134 sz. (lemezjátszókra
vonatkozó) szabvány követelményeinek figyelembevételével válogatták
esze, megkönnyítve ezzel a felhasználók dolgát. Véleményünk szerint az
új tesztlemez jól sikerült. Figyelmébe ajánljuk mindazoknak, akik
lemezjátszók beállításával, javításával vagy éppen minősítésével
foglalkoznak.
S. A.
Kvadrofilia
Prokop László
Debrecen, Dózsa Gy. u. 23. I/8., 4027
Néhány hifi-rajongó nevében kérem, szíveskedjenek felvilágosítani
az SQ-dekóderek kereskedelmi forgalombahozatalának várható
időpontjáról. (Igaz, a kereskedelem nem is hallott ilyesmiről!)
Az 1978-as Rádiótechnika évkönyvben egy egyszerű (ún. fix
keverésű) tranzisztoros SQ dekóder rajza szerepel, az "Elektronika"
sorozatban (1978) megjelent Hi-Fi erősítők építése című kiadvány igen
komoly, ún. Logic-Blend Controll (azaz logikával figyelt keverés- és
erősítésszabályozású) SQ IC-s változatairól olvastunk. De még az elsőt
sem lehet megépíteni, mivel ennyire nagy pontosságú ellenállások
nincsenek kereskedelmi forgalomban. Az IC-s változathoz pedig Motorola
MC1312, 1314 és 1315 típusú IC kellene, ezeket még az EMO-nál sem
ismerik!
Ezek után maradt a lemondás. Vártunk évekig, hogy ha nem is
jelenik meg készreszerelt SQ dekódermátrix, de legalább egy távolabbi
időpontot prognosztizálni fognak. Nem hisszük, hogy a nyugati
országokban ne gyártanának ilyen kis dekódert külön is; hiszen például
a Grundig cég is régóta gyárt quadrofon lemezjátszókat. A nyugati
országok lemezei között sok az SQ, sőt, a jugoszláv lemezek között is
van ilyen. De Supraphon gyártmányú SQ lemezeim is vannak.
Ha már nálunk nincs gyártó cég (vajon miért??), legalább
külföldről hoznának be ilyen (kis dobozba szerelhető) SQ dekódereket.
Ez már csak azért is érdekes lehet, mert tudomásom szerint az SQ
felvételek magnószalagról is visszahallgathatók quadrofonban. Sőt, az
SQ-rádióműsorok is (habár ezeket a rádióújságban nem jelölik).
Tapasztalataink szerint ez a téma már nem csak egy szűk réteget
érint (ellentétben pl. a videóval), mert igen sokaknak van már SQ-val
kódolt hanglemezük, magnófelvételük. (Főleg a fiataloknak, hiszen a
beat, a rock stb. már mind ilyen felvételű a nyugati lemezeken!)
Érthetetlen ez a lemaradás és ez a tehetetlenség. Miért nem figyelnek
fel rá az illetékesek? Hiszen ez üzlet is!
Meghökkentett bennünket ez a levél. Debreceni Olvasóink olyan
"újdonság" iránt érdeklődnek, amely jó 12-14 évvel ezelőtt szeretett
volna divatba jönni, és miután ez nem sikerült neki, néhány évi
vegetálás után eltünt a süllyesztőben. Ez még jóval a Hifi Magazin
világrajövetele előtt történt; a mi számunkra már magától értetődő
volt, hogy nem foglalkozunk a kvardrofóniával, még kevésbé annak
tökéletlenebbik változatával, az SQ-val. Legeslegelső kiadásunkban
például (1979/ősz), amikor a drága Marantz 4400 as receivert
teszteltük, csak mellékesen említettük, hogy ehhez a géphez SQ (és
egyéb) dekódereket is lehet csatlakoztatni. Hiszen annyira
időszerűtlennek éreztük az egész kvadrofóniát...
De hát oly sok régi dologról derült ki, hogy nem halt meg, csupán
alszik. Vajon az SQ nem ébredhet fel Csipkerózsika-álmából? Hogy erre
a kérdésre biztos választ adhassunk (mert biztos választ tudunk adni
rá), tisztázzuk előbb, mi is az az SQ. Vagy még inkább: mi is az a
kvadrofónia?
Négycsatornás sztereofónia, amely - demonstrálhatóan - többre
képes a kétcsatornásnál. Nem azért, mert "a hallgatóságot a zenei
történés középpontjába ülteti". Persze azt is meg lehet csinálni, hogy
a hangszerek hol elölről, hol meg a közönség háta mögül szóljanak, de
mi ezt céltalan hangtechnikai virtuskodásnak érezzük. Az igazi
kvadrofónia nem ragadja ki a hallgatóságot a nézőtérről, éppen
ellenkezőleg: nézőtéri koncert-akusztikát varázsol köré.
Az igazi ("diszkrét") kvadrofóniához azonban négy önálló
csatornára van szükség. Mindenből négy kell. A négysávos
gyorsforgalmi, azaz mit is mondunk: hangátviteli útnak sehol sem
szabad kétcsatornássá szűkülnie. Ilyen, "diszkrét" kvadrofónia a JVC
rendszere, a CD4; hasonló rendszert dolgozott ki, például, a Denon is.
A négy csatorna műsorát úgy viszik fel a hagyományos hanglemezre, hogy
kettőt benntartanak a hangfrekvenciás sávban (határfrekvencia: 15kHz),
a másik kettőt pedig egy 30kHz-es vivőfrekvenciára bízzák. Ezeket
aztán úgynevezett demodulátorral kell újra hallhatóvá tenni. Ebben a
rerulszerben a hangszedőtűnek még a 45kHz-es jeleket is megbízhatóan
ki kell olvasnia a barázdákból. Roppant nehéz feladat, új, jobb
tűhegy-geometriát kellett alkotni hozzá. (Az a bizonyos Shibata a CD4
technikának köszönheti világrajövetelét.)
A diszkrét kvadrofónia annak idején igen hamar megbukott -
legalábbis kereskedelmi értelemben. A vásárlóközönség már a négy
hangsugárzóval, négy teljesítményerősítővel sem szívesen barátkozott
meg, a négycsatornás előerősítőtől, a speciális hangszedőtől és a még
speciálisabb demodulátortól pedig végképp elzárkózott. (Csak mellesleg
említjük, hogy mivel a magnók frekvenciaátvitele szűk, a CD4 műsort
csak demodulálás után lehetett magnóra venni, vagyis magnóból is
négycsatornás kellett hozzá, ha nem akartunk lemondani a
kvadrofóniáról.)
Mivel a "szűk keresztmetszetet" a hanglemez képezi, kézenfekvő,
hogy a négy csatorna programját valamilyen kód ("mátrix") szerint
átmenetileg kétcsatornássá keverik, sztereó lemezre viszik, s annak
műsora aztán a hagyomártyos módon, közönséges sztereó lemezjátszóval
lejátszható. ("Kvadrolón lemezjátszó" nem létezik!) Az ily módon
mátrixolt program sokszorosítható, magnószalagra vehető, rádióadáshoz
is felhasználható - de aztán, ha kell, egy dekóder segítségével, az
eredeti mátrix tükörképszerű alkalmazásával újra négycsatornássá
alakítható. Egyébként, tehát sztereóban lejátszva, úgy szól, mint a
közönséges sztereó program. Mint a nem túl jól sikerült, de egyébként
sztereó program.
Legalább egy féltucat japán gyár dolgozott ki ilyen
"mátrix-kvadrofóniát". Sajnos, miképp a rántottát se lehet többé
szétválasztani fehérjére és sárgájára, a mátrix-kvadrofónia sem tudta
hiánytalanul helyreállítani az eredeti négycsatornás programot. Nekünk
magunknak jónéhány kvadró masina átment a kezünkön, volt SQ-dekóderünk
(szimpla, "half-logic", sőt "full-logic" is), és az volt a
véleményünk, hogy a négycsatornás SQ-hangkép egy kissé zavaros,
bizonytalan, és nem ér fel a jó minőségű sztereó hanggal. Ezen persze
lehet vitatkozni (lásd a következő olvasói levelet), de egy biztos: a
vásárlóközönség nem fogadta el a kvadrofóniát. Nem csak a diszkrétet,
de a mátrixoltat sem. A hetvenes évek vége felé már féláron lehetett
kapni a kvadrofón erősítőket-receivereket. A mátrixolt lemezek is
kimentek a divatból. A legtovább az SQ húzta, nem mintha ez lett volna
a legjobb (a szakemberek általában elegánsabbnak ítélték a Sansui-féle
QS-rendszert), hanem mert az SQ mögött a CBS-Sony csoport hatalmas
tőkéje emelkedett. De az sem segített. Legjobb tudomásunk szerint ma
már nem igen készítenek SQ felvételeket.
Akkor honnan vannak mégis SQ-lemezeink? Hát onnan, hogy a
szocialista országok hang!emezgyárai szívesen vásárolják azokat a
nyugati felvételeket, amelyek újkeletűek, de azért már elég régiek
ahhoz, hogy olcsó pénzen meg lehessen venni őket. Ezek között
természetszerűleg bőven akad SQ is. És a nyugati hanglemezboltokban?
Ott is találni SQ-lemezeket, de nem a kurrens albumok között, hanem a
"discount" felíratú dobozokban. Magyarán: uraságtól levetett holmikat
hordunk.
Akkor hát végképp "leírhatjuk" a kvadrofóniát? Szó sincs róla.
Amire az analóg technika csak nagy üggyel-bajjal volt képes,
könnyűszerrel megteszi a digitális technika. Ha a zenét egyszer már
számokká kódolták, akkor két csatorna helyett bizonyára négy csatorna
műsorát is közvetíteni tudják... Nem véletlen, hogy világszerte újra
lelkesen szervezkednek a kvadrofónia hívei - ez afféle mozgalom -, és
négycsatornás Compact Disc-et, négycsatornás CD-játszót követelnek.
Egy biztos: a digitális technikának nincs szüksége a "maszatos"
mátrixokra. A digitális kvadrofónia - ha lesz ilyen - minden kétséget
kizáróan diszkrét lesz.
*
(levél a szerkesztőhöz:)
Ohmacht Róbert
Bp., Sósfürdő u. 6., 1115
Kedves Laci! Tudod, az én hifi-bogaram a quadrofónia (röv.: Q).
Nem hiszem, hogy a hifi-technikát csak vertikálisan (hangminőség) kell
és lehet fejleszteni. Fontosnak tartanám a horizontális (térszerűség)
fejlesztését. Ezt pedig két csatornával nem lehet megvalósítani.
Persze, különféle machinációkkal lehet "térszerűséget", "mélységet"
éreztetni, de mivel ezek durva trükkök, hátrányaik is jelentkeznek. Az
igazi valamiféle hangholográfia lenne, mely elvben biztos megoldható,
a gyakorlatban csak közelíthető. De KÖZELÍTHETŐ! A nagy laborok ismét
foglalkoznak e témával.
Herman Prey új Winterreise felvétele digitális diszkrét Q-val
készült. E CD-lemez bemutatója a düsseldorfi hifi-vásáron volt 84.
aug. 24-én. A beszámolók szerint szép sikerrel, mert a közönséget alig
lehetett a bemutató után kitessékelni. (Prey-nek is jobban tetszett a
Q-változat.) Állítólag a digitális sávhatároltság sem érződik a
felvételen. (Lehet, hogy ez a sávhatároltság nem is létezik, csak a
sztereó megszólaltatás egyféle hiányérzetét verbalizáljuk így?) Egy
jól sikerült Q-felvétel, még a gyengeelméjűségben szenvedő
SQ-technikával készült is, meggyőzőbben szól, mintha csak sztereóban
játszanánk le. A Wagner-nyitányok Karajannal SQ-felvétel, megfelelően
lejátszva élmény!
De vissza a CD-khez: a "Nimbus Records" NIM 5009. sz. CD lemeze
(Mozart K218 Hegedűversenye) "Ambisonic UHJ encoded" mátrix
rendszerrel lett rögzítve. Újabb mátrix rendszer, a fenébe is! A
dekódert a MINIM Electronics készíti Burnhamban, Angliában. Az
egyetlen, ma is kapható Q-demólemez is ezzel a technikával készült, a
NAD Unicorn Digital Demonstration Record (UNS D 1981 UHJ). A JVC még
az idén bevezeti Japánban és az USA-ban AHD "képlemezét", melynek mind
a négy csatornája audioinformációt fog tárolni. A szükséges új IC-ket
a Sharp gyártja.
Melléklet a tekintélyelvet kedvelőknek: Arnold Nudell, az Infinity
egyik alapítója és elnöke szerint a természethű hangátvitelben
következő lépés a több (három vagy négy) csatornás rendszer
elterjedése lesz. Audio7/84: Jürg Jecklin műfejes kísérletek közben a
Q célszerűtlenségét akarta bizonyítani, majd kijelenti, hogy tévedett.
Electronic Sound6/84: az SME cég tulajdonosa - a derék angol úr nevét
elfelejtettem - 4 Beveridge electrostáttal Q-ban élvezi a
(természetesen SME karral lejátszott) Q-lemezeket.
Örülnék, ha a témát a lapban szóba hoznád, és érveket ismertetnél
pro és kontra. Az, hogy a sztereóból még lehet egyet-mást kihozni,
magában nem érv. Ezen az alapon az integrált áramkörökre sincs
szükség, hiszen a csövekből és tranzisztorokból is lehetne még valamit
kihozni. A klasszikus értelemben vett hanghűségről sok információ
gyűlt már össze, mondhatni: csak a gyárakon múlik, mennyit képesek -
szellemes fejlesztéssel, elfogadható összegért - készülékeikbe
belepréselni. A térbeli hangvisszaadás kérdéseiben nagyobb a
tapogatódzás, itt minden adalék (teszt stb.) jelentőséggel bírna.
Kedves Róbert,
mi ma még nem töprengünk a kvadrofónia jövőjén, mert pletykákkal,
techno-propagandisztikus szóbeszéddel nem sokra megyünk. Nem zárkózunk
el tőlük teljes mértékben, hiszen arra való a sajtószemle, hogy az
újságíró időnként elengedhesse magát, s néha egy kicsit
félefőtlenebbül tudósíthasson az újdonságokról. (Mit szólsz a 776
rovatcím új mottójához?) És mi már csak a rend kedvéért is
szorgalmasan és módszeresen szemlézünk néhány ismert nyugati
folyóiratot. Számunkra ez tökéletesen elegendő. A High Fidelity világa
ugyanis meglehetősen szűk, minden információ hamar körbejár, és
biztosra vehetjük, hogy amire a Hi-Fi News és az (amerikai) Audio is
sajnálja a nyomdaféltéket, az nem lehet valami veszettül izgalmas és
időszerű téma.
Véleményünk szerint az SQ-felvételek nemhogy nem jobbak, hanem
lényegesen gyatrábbak az igazán jó sztereó felvételeknél. Ez nem
szóbeszéd, erről a saját fülünkkel és saját pénzünk árán győződhettünk
meg. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy SQ-lemez már eleve ne
szólhatna jól. Vagy hogy egy jó SQ-felvétel a jól vágott lemezen ne
szólhatna jobban, mint egy jó (vagy pláne: rossz) sztereó felvétel egy
rosszul vágott lemezen. Karajan Wagner-nyitányait nem azért ajánlottuk
olvasóink figyelmébe, mintha lenyűgözött volna bennünket: egyszerűen
csak felfedeztük, hogy a Hungaroton ezúttal (ismeretlen oknál fógva)
kevésbé limitálta a csúcsokat, mint szokta, és így valamivel több
dinamika maradt a lemezen, mint az átlagos Hungarotonokon. Az igazán
jó minőségú nyugati lemezeknek azonban a nyomába sem ér.
Abban, hogy a diszkrét kvadrofónia sokkal többre képes a
kétcsatornás sztereónál, egy pillanatra sem kételkedtünk. A
műsorhordozó most majd természetesen meglesz, a digitális rendszer
könnyedén transzportálhat négy műsort is a kettő helyett - habár hadd
vessem itt közbe: véleményem szerint a mai digitális technikának
egyáltalán nem szubjektívek, hanem nagyon is objektívek a hibái. De,
tegyük fel, kezünkben van már a jövő évtized kiforrott, kifogástalan,
négycsatornás C-Djátszója, CD-korongja. És van már négy kitűnő, de
miniatürizált teljesitményerősítőnk is. Akkor most már csak négy
hangsugárzóra van szükség - és hogy tényleg szükség van-e rá, azt nem
mi döntjük el, hanem egyes-egyedül a vásárlóközönség.
A vásárlóközönség egy évtizeddel ezelőtt úgy döntött, hogy nem
kell neki a négy hangdoboz. Pedig a gyárak jókora summákat fordítottak
reklámra. (Ha nem is akkorákat, mint a CD propagandájára. Gondold meg:
csak egyetlen egy világhírű karmestert megvásárolni, már ez is milyen
sokba kerül!) A kudarc okát ma jórészt abban látják, hogy a gyárak nem
egységesen léptek fel, mindegyik a saját profitját kergette, ahelyett,
hogy összefogott volna a többiekkel. Ez igaz - de én azt hiszem, a
döntő szót a háziasszonyok mondták ki. Öt-tíz év múlva, amikor ismét
szóba kerül a kvadrofónia, jó lesz nem elfeledkezni erről a faktorról.
Szerintem az emberek azért fogadták el (pedig elég nehezen
fogadták el!) a kétcsatornás sztereofóniát, mert így még éppen
elviselhető kényelmetlenség árán már viszonylag nagy térhatáshoz
juthatnak - holott túlnyomó többségük soha nem hallott igazán
térhatású hangot, sőt, el se tudja képzelni, mennyire lelkesítő
sztereofóniát lehet varázsolni mindössze két hangsugárzóval, ha
legalább az a kettő tényleg jó.
*
Jubileum
Huszadik születésnapját ünnepelte az első budapesti Magnós Klub,
amelynek tagjai a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Házában (Bp.,
Fehérvári út 47.) szerda-csütörtökönként gyűjtögetik magnószalagjaikra
a legújabb pop, rock és diszkó számokat, évente nem kevesebb mint 80
LP (és számos SP) műsorából. Kívánunk nekik még sok boldog
születésnapot és évente sok-sok LP-t - bis hundert und zwanzig.