Transzformátorteszt |
Valóra vált egy ábrándunk, megjelentek a boltban (legalábbis a
RAMOVILL boltjában) az első hazai készítésű illesztőtranszformátorok.
És még csak nem is egyszerű kivitelű játékszerek ezek, afféle
"hamásnincsezisjó" tartozékok a mind népszerűbb mozgótekercses
hangszedőkhöz, nem: gondosan tervezett, audiofil szerkezetek, a nagy
és drága Ortofonok versenytársai - mert hát a konstruktőröknek minden
bizonnyal ez volt az ambíciójuk. Mi magunk azért örülünk ennek a
fejleménynek, mert - mint Olvasóink jól tudják - erősen
rokonszenvezünk az MC-hangszedőkkel, szeretnénk, ha minél többet
lehetne importálni ezekből a korántsem olcsó, sok devizát felemésztő
holmikból. A legtöbb MC-hangszedőnek elengedhetetlen kelléke az
illesztő-egység, azaz a transzformátor (vagy az elő-előerősítő), ezek
is drága jószágok, csaknem annyiba kerülnek, mint a hozzájuk illő
pickup, és éppúgy nem lehet spórolni rajtuk, mint magán a hangszedőn
sem. Ne tápláljunk vérmes reményeket: a magyar transzformátorok sem
olcsók - de legalább nem kell dollárt adni értük, magyarán:
ugyanakkora devizakeretből most kétszerannyi hangszedőre futná...
És hogy miért viseljük ennyire a szívünkön az MC-hangszedők és
illesztőegységeik ügyét? Sok vívódás árán jutottunk el idáig.
Kezdetben, mint első néhány kiadásunk olvasói még emlékezhetnek rá,
magunk is idegenkedtünk a mozgótekercses hangszedőktől, egyrészt, mert
bennünket is zavart az a bizonyos illesztőegység, amely úgy tapad az
MC-hez, mint kutyához a bogáncs; másrészt, mert az MC-hanggal sem
voltunk kibékülve. Valami hiányzott belőle - és csak nagysokára
jöttünk rá, hogy amit hiányolunk, az nem más, mint a mágneses
típusoktól megszokott érdesség. Ma már tudjuk, hogy csaknem mindenki
hasonlóképpen van vele, és amikor első ízben hall jóminőségű MC-t, azt
kérdezi: "hol maradnak a magas hangok?!" - s aztán ő is előbb-utóbb
rádöbben, hogy a magas hangok mennyire a helyükön vannak! Mindezt mi
is a saját kárunkon és a saját dobhártyánkon kísérleteztük ki; hadd
kíméljünk meg másokat a sok-sok felesleges próbálkozástól. Egyre
inkább az a meggyőződésünk, hogy a jóminőségű MC hangja közelebb áll a
valóságoshoz, mint a legtöbb, még elfogadható áru MM-é.
Azt reméljük, sok (és egyre több) olvasónkat érdekelni fogja a
mozgótekercses hangszedő és a hozzá járuló illesztőegység, a
transzformátor problematikája - és talán a többiek sem tekintik majd
csupán a Hifi Magazin hóbortjának az egészet. Nem állítjuk, hogy ez a
Transzformátorteszt könnyed hangvételű, afféle ebéd utáni pihentető
olvasmány lesz, de legjobb lelkiismeretünk szerint meg fogja érni a
fáradságot mindazoknak, akik átrágják rajta magukat. Mert aki valóban
a hangminőséget tartja fül előtt, az többre megy az MC-vel és a
transzformátorral, mint a Direct Drive-val és a kvarcvezérléssel.
A kínálat
Annak idején, nem is olyan régen, a RAMOVILL (mely
kereskedővállalat eddig inkább elsősorban
alkatrészekkel-tartozékokkal, s csak másodsorban készülékekkel
foglalkozott), rátalált az Ortofonokra, és forgalomba hozta a dán cég
mindkét hangszedőcsaládját: a mágneseset is, a mozgótekercseset is.
Nem győzzük hangsúlyozni, az Ortofon cég csupán egy a lehetséges
üzletfelek sorából, és a világ legjobb hangszedőit az audiofilek hite
szerint éppenséggel nem Dániában gyártják - de az is biztos, hogy az
Ortofonok megbízható, rangos, "márkás" hangszedők. Az üzleti
feltételeket sem kárhoztathatjuk, ugyanis - bárki tanúsíthatja! - más
országokban sem igen lehet olcsóbban hozzájutni az Ortofon
hangszedőkhöz, mint Magyarországon. Hogy számunkra mégis ennyire
drágák, az nem az Ortofonnak és nem a RAMOVILL-nak köszönhető, hanem
gazdasági körülményeinknek.
Kétségtelen, hogy a mozgótekercses hangszedők, még az olcsóbbak
is, szép summába kerülnek, különösen illesztőegységgel együtt. Például
a legolcsóbb kombináció, a nálunk is (még) kapható MC10 és az STM-72
transzformátor 4700 forinttal könnyíti meg a zsebünket. A következő
lépcsőfok az MC10/II plusz T-10 kombináció, ennek körülbelül 7000
forint az ára, vagyis meg lehetne venni helyette egy komplett
direkthajtású lemezjátszót, hangszedőstül-plexitetőstül. Megintcsak
hangsúlyoznunk kell, ez nemcsak Magyarországon van így, az árarányok
világszerte hasonlóak. (Megemlítjük, hogy értesüléseink szerint az
MC10/II-t felváltja a valamivel olcsóbb, MC10 Super elnevezésű típus.)
A trafók közül figyelmet érdemel még az STM-72 utóda, a parányi,
párbacsomagolt T-5; noha még nem kapható, bizalmat szavaztunk neki, és
beválogattuk a tesztmezőnybe. Ezzel végére is értünk a még úgy-ahogy
megfizethető típusok listájának.
Ami ezután következik, az a mi körülményeink között mindenképpen
ezoterikus holminak számít, és elsősorban referencia gyanánt vesszük
számításba - de miért is ne vennénk számításba, ha egyszer már
kapható?! Hiszen éppen azt szeretnénk megtudni, valóban jobban
szólnak-e, mint az olcsóbb jószágok. Tegyünk hát említést a jó 12 ezer
forintos MC20/II plusz T-20 kombinációról, amelyen belül csupán a
transzformátor 5560 forintba kerül (a T-20 országszerte elfogadott
etalon az audiofilek körében), valamint az MC 30/T-30 készletről,
amelyet (a HUNGAGENT Rt. szívessége folytán) mi magunk is etalonnak,
sőt, "mérőműszernek" használhatunk, de amelyet horribilis árára való
tekintettel senki emberfiának nem ajánlunk. Nem is igen vásárol belőle
a RAMOVILL sem, inkább csak a próba kedvéért hozat be időnként egy-két
példányt. (Olvasóinkat talán érdekelni fogja, hogy az Ortofon azóta
piacra hozott egy még drágább készletet is, az MC 2000/T-2000 jelűt.)
Az imént felsorolt típusok egytől-egyig az Ortofon gyártmányai.
Rajtuk kívül kapható volt még a Technics 300MC és a 310MC (3600,
illetve 5400 forintért), ezeket 8. számunkban teszteltük. A 3800
forintos Technics SU-300MC elő-előerősítőről 11. kiadásunkban írtunk.
Mindezek a típusok, noha jónak ítéltük őket, máig sem tartoznak a
kedvenceink közé; a Technics elektronikáról Olvasóinktól is vegyes
visszajelzéseket kaptunk. Ezeket tehát úgy tekintjük, mint
intermezzo-t, zenei közjátékot az Ortofon-koncert szünetében.
Minthogy a dán cég úgyszólván uralja a piacot (ha egyáltalán
beszélhetünk piacról Magyarországon), a magyar tervezők is az
Ortofonok adatait tartották szem előtt, transzformátoraikat
kifejezetten az Ortofon MC-hangszedőkhöz optimalizálták. Három típust
ismerünk, a "Wavemaster Mérnök-Team" TR-84, valamint a KFKI
Metallurgiai VGM VLS-T40.3 és VLS-T40.30 jelzésű illesztőegységét. A
Wavemaster már kapható is, 4960 forintért, a KFKI-trafókból csak
mintadarabokat láttunk, irányáruk körülbelül 5000 forint.
Három magyar és öt dán: összesen 8 transzformátorból áll a
tesztmezőny. (Persze, az MC-ket nemcsak transzformátorral lehet
illeszteni az erősítők fono-bemenetéhez. Kétségtelen, hogy a
transzformátoroknak vannak bizonyos előnyeik a "head amp"-pal szemben,
de aki kételkedik benne, hogy vajon lehet-e jó elő-előerősítőt
készíteni, az lapozzon vissza 11. kiadásunk Linn-revüjéhez.)
Mielőtt elmélyednénk a transzformátorok lelkivilágában, ejtsünk
néhány szót a hangszedőkről is. Hiszen azokat akarjuk kiszolgálni a
transzformátorokkal.
Impedanciák és feszültségek
Ha eltekintünk néhány különleges típustól, mindössze kétféle
hifi-hangszedő létezik: MM, vagyis mozgómágneses (ide sorolandó az
indukált mágnesű, a változó mágneses ellenállású stb. is) és MC,
"Moving Coil", azaz mozgótekercses. Közös tulajdonságuk, hogy az
elektromágneses indukció elvén működnek, és hogy a kimenetükön
megjelenő indukált feszültség a mágneses fluxus megváltozásának
sebességétől függ, ezért gyorsulás-érzékeny hangszedőknek is nevezik
őket. Működési elvüket részletesen ismertettük 1980/téli, 4. kiadásunk
Ortofónia című cikkében (amelyre még többször is utalni fogunk).
Az MM-pickupok viszonylag nagy kimeneti feszültséget
szolgáltatnak: 4-10 millivoltot 1kHz-en, a teljesen kivezérelt
(10cm/s=0dB) barázda lejátszásakor. Az MC-típusok kimeneti feszültsége
lényegesen kisebb: 0,15-0,8mV, huszad-ötvened része az MM-ek
szolgáltatta feszültségnek.
Az MM-hangszedők kimeneti feszültségét és lezáró (terhelő)
impedanciáját nemzetközileg szabványosították, az utóbbit 47 kohm
±20%-ban szabták meg. Hogy mekkora kapacitással kell lezárni a
hangszedőket, az már gyáranként és típusonként változik, általában 150
és 500pF között, az ajánlott érték 250pF. Mindazonáltal, az átlagos
MM-hangszedőt nyugodtan csatlakoztathatjuk az erősítők-receiverek
fonobemenetére, nem lesznek gondjaink. (Jobban mondva nem lennének
gondjaink - ha a korrekciós erősítők bemenete mindig megfelelne az
előírásoknak, s ráadásul a bemeneti impedanciájuk esetleg nem változna
a frekvencia függvényében! De ez már egy másik történet.)
Mi a helyzet az MC-típusokkal? Ezek kimeneti jellemzőire még csak
kiforrott szabvány-ajánlás sincs - ennélfogva azt sem tudjuk előírni,
milyen legyen a hangszedőt fogadó illesztőegység bemenete. Az
MC-gyártók szabadon, vagy csaknem szabadon választják meg a pickupok
leglényegesebb elektromos jellemzőit, s legfeljebb annyit tesznek az
érdekünkben, hogy ajánlanak (vagy gyártanak is) illesztő-egységet a
pickupokhoz, abban reménykedve, hogy az majd illeszkedni fog az
erősítő fono-bemenetéhez.
Végül is háromféle MC-t különböztethetünk meg, olyat, amelynek
kimeneti feszültsége és impedanciája a. alacsony, b. közepes, c.
magas.
Az alacsony kimeneti impedanciájú vagy kimeneti feszültségű
típusok közé tartozik a legtöbb értékes MC, köztük valamennyi Ortofon.
Impedanciájuk pár ohm (az Ortofonoké 3 ohm), kimeneti feszültségük
0,015-0,018 (mV*s)/cm, pontosabban: az 1kHz-es, teljes kivezérlésű
barázda (0dB=10cm/s) jelének lejátszásakor 0,15-0,18mV
csúcsfeszültséget adnak le. (0,1-0,13mVeff).
A középső csoport impedanciája körülbelül 30 ohm, kimeneti
feszültsége 0,04-0,06 (mV*s)/cm (0,3-0,4mVeff 0dB
kivezérlésű barázda lejátszásakor). Ebbe a csoportba sorolandó például
a két Technics pickup.
A magas kimeneti feszültségű és impedanciájú típusokkal nem sok
dolgunk lesz, minthogy ezek úgy viselkednek, mint az MM-ek:
impedanciájuk kohm-nagyságú, kimeneti feszültségük néhány millivolt,
tehát közvetlenül csatlakozhatnak a fono-előerősítőre. Sajnos,
többnyire a hangminőségük is olyan, mint a hasonló árú mágneses
típusoké (Pioneer PC-MC sorozat), de akad köztük néhány igen értékes
hangszedő is, ilyen a Supex SD-901S, amelyről 9. kiadásunkban írtunk.
Az alacsony és közepes kimeneti feszültségű MC-k nem képesek
kivezérelni az erősítők fono-bemenetét, feszültségüket előbb fel kell
erősíteni, vagy fel kell transzformálni. Az utóbbi megoldás
kézenfekvőbbnek tűnik, mert a transzformátorok viszonylag egyszerű,
passzív, tápfeszültség nélkül működő és gyakorlatilag örökéletű
szerkezetek. Szóval, egyszerűnek látszik a dolog - de azért jónéhány
körülményt figyelembe kell venni.
Primer és szekunder
Ebben a fejezetben a transzformátorok főbb tulajdonságait vesszük
sorra, természetesen a teljesség igénye nélkül. Így is elég sok
mindent kell tisztáznunk.
Az illesztőtranszformátor kettős rendszer: bemenete (primer köre)
a hangszedőhöz, kimenete (szekunder tekercse) a fono-előerősítőhöz
csatlakozik. Legfontosabb jellemzője az áttétel.
A fono-bemenet impedanciája 47 kohm; különféle meggondolások
alapján célszerű a trafó kimeneti impedanciáját ennél lényegesen, jó
tízszerte kisebbre választani, azaz 4-6 kohmosra, vagy még ennyire
sem. A transzformátorbemenet, tehát a primer tekercs impedanciájának
pedig öt-tízszeresen kell meghaladnia a hangszedő kimeneti
impedanciáját, hogy a transzformátor ne terhelje számottevően a
hangszedőt. Ebből kiindulva kell kiszámítanunk a transzformátor
áttételét.
Nézzünk előbb egy alacsony impedanciájú, 3 ohmos hangszedőt: 500/3
ohm = kb. 1600-szoros arány, amelynek négyzetgyöke adja meg a
feszültségáttétel mértékét: négyzetgyök 1600 = 40. Az 1:40 arányú
feszültségnövekedés +32 decibelnek felel meg. Ugyanez közepes
impedanciájú, 30 ohmos pickupra számítva: 5000/30 ohm = kb. 160-szoros
impedancia- és 13-szoros feszültségnövekedés (+22 decibel). Ha az
alacsony impedanciájú pickup 0,1-0,13mV feszültségét a
negyvenszeresére, a közepes impedanciájú modell 0,3-0,4 millivoltját
pedig a tizenháromszorosára növeljük, mindkét esetben 4-5 millivoltot
kapunk, annyit, amennyit egy átlagos MM hangszedő ad le. (Példáinkat a
gyakorlatból vettük, habár a szemléletesség kedvéért némi kerekítéstől
sem riadtunk vissza - mindenesetre transzformátoraink gyári
adattáblázatában hasonló áttételi arányokkal találkozhat az Olvasó.)
Kissé elébevágva a fejleményeknek, már itt megemlítjük, hogy két
transzformátor (az Ortofon MC-30 és az általa inspirált Wavemaster
TR-84) impedanciája öt fokozatban, 3-tól 48 ohmig átkapcsolható,
ezeket a trafókat tehát nemcsak az alacsony, hanem a közepes
impedanciájú hangszedőkhöz is használhatjuk. A kis Ortofon T-5 pedig
mindennemű átkapcsolás nélkül egyaránt használható az alacsony és a
közepes impedanciájú hangszedőkhöz.
Nézzük most a transzformátorok minőségi jellemzőit.
Zaj. A transzformátorok egyik nagy, elvi előnye az
elő-előerősítőkkel szemben, hogy passzív eszközök, nem keltenek zajt,
tehát jobb lehet a jel-zaj arányuk. Sajnos, a transzformátorok viszont
fölöttébb érzékenyek környezetük szórt mágneses terére. Főképp az
50Hz-es hálózati frekvenciával gyűlik meg a bajuk, ugyanis a
transzformátor óhatatlanul a többi, aktív, hálózati frekvenciáról
működő készülék közelében üzemel. Az erősítők hálózati
transzformátorai, de még a hálózati vezetékek is mind-mind erős
zavarsugárzók. Az illesztőtranszformátorokat ezért igen gondosan
árnyékolni kell. A jobb minőségű, drágább modelleket két, egymástól
független árnyékoló rendszerrel védik. De még a szórt mágneses tértől
függetlenül is búgás léphet fel bennük, ha a lemezjátszó
kivezetőkábelében földhurok képződik. Ilyenkor nem segít az
árnyékolás, gondosabban kell szerelni a lemezjátszó vezetékét.
Torzítás. Ha a hangfrekvenciás jel egészen telítésig vezérelné a
transzformátor anyagát, durva nemlineáris torzítások lépnének fel.
Minthogy azonban a trafónak egészen kicsiny jelszinteket kell
feldolgoznia, torzítása általában igen alacsony lehet.
Frekvenciaátvitel. Mint a többi hangfrekvenciás eszköznek, az
illesztőtranszformátornak is fontos jellemzője az amplitúdó-frekvencia
jelleggörbe. Rögtön hozzátesszük, hogy ez a jellemzőjük rendkívül
szorosan összefügg a bemeneti (primer) impedanciájukkal. A frekvencia
változásával ugyanis megváltozik a transzformátor bemeneti
impedanciája, s ennek következtében a trafó nem egyformán terheli a
hangszedőt. A magastartományban főleg a nagy menetszámú szekunder
tekercs szórt kapacitása, a mélytartományban pedig a primer tekercs
nem kellően nagy induktivitása szab határt a frekvenciaátvitelnek, és
ez a körülmény általában valamiféle kompromisszumra kényszeríti a
konstruktőröket.
Mit mértünk - hogy mértük
Ebben a tesztben csak transzformátorok szerepelnek, mérési
módszerünket hozzájuk idomítottuk.
A transzformátorok bemenetét (primer tekercsét) általában az
alacsony impedanciájú MC-hangszedőkre (köztük az Ortofonokra) jellemző
3 ohmról vezéreltük. Így mértük a torzításokat, a maximális kimeneti
feszültséget, a fázisszög-változást, a felfutási időt stb.
Transzformátoraink között azonban két átkapcsolható típust is
találunk, meg hát egyébként is előfordulhat, hogy nem alacsony, hanem
közepes impedanciájú hangszedőt (például egy Technicset) szeretnénk
illeszteni az erősítőhöz. Ezért táblázatunk utolsó sorában, valamint a
diagramokon olyan mérések eredményét is közöljük, amelyek során a
transzformátort 30 ohmos generátor-impedanciával vezéreltük. Ezt a
körülményt ott természetesen fel is tüntettük. Egyébként azonban
mindig csak 3 ohmos meghajtást alkalmaztunk. Táblázatunk sorait
megszámoztuk, hogy kommentárjainkkal könnyebben összevethetők
legyenek.
1-2. Feszültségáttétel.
Az illesztőegység kimenetét 47 kohmmal zártuk le (ez felel meg a
fono-előerősítő bemeneti impedanciájának), 1kHz-es mérőjelet adtunk a
transzformátorra, és meghatároztuk a kimenetén megjelenő feszültség
mértékét. A gyári adatok táblázatában a kimeneti terhelő impedancia 47
kohm és vele párhuzamosan kapcsolodó 100-250pF értékű kapacitás.
Méréseink során mi ehhez tartottuk magunkat (ha mégsem, külön utalunk
rá). Az átkapcsolható típusok áttételét mindegyik kapcsolóállásban
meghatároztuk. A méréseket a bal és a jobb csatornán is elvégeztük, és
táblázatunk 2. sorában - a két csatorna különbségét is megadjuk,
decibelben. Az átkapcsolható típusok rubrikájában mindig a legnagyobb
csatornaeltérés adata olvasható.
3-6. Frekvenciaátvitel.
Az amplitúdó-frekvencia jelleggörbét (mindegyik hasábban a legelső
diagramot) a 2Hz-200kHz sávban vettük fel, eközben a kimeneteket a
gyártó által javasolt módon zártuk le. A diagramon mindkét csatorna
görbéje rajta van, megfigyelhetjük a két csatorna közötti esetleges
eltérést. Alattuk még egy harmadik görbét is láthatunk, ezt 30 ohmos
meghajtással kaptuk, a bal csatornán.
A második diagramon a generátorimpedancia ismét 3 ohm. A görbék
mindig a bal csatorna átvitelét szemléltetik. Ami változik: a
transzformátor kimenetének lezárása. Legfelül újra a névleges lezárás
eredményét látjuk. Ezután erősebben terheljük a kimenetet, olyan
helyzetbe hozva a transzformátort, amilyet egyáltalán nem szeret, de
amilyen a gyakorlatban mégis előfordulhat. A kapacitív terhelést
470pF-ra növeltük, és ez nem is túlzás! Gondoljuk meg: a trafót az
erősítővel összekötő kábel kapacitása legalább 60-120pF, az erősítőn
belüli vezetékek további néhányszor 10 pikofaráddal növelhetik a
terhelést, és a fono-előerősítő bemenetének is van 40-60pF-nyi
kapacitása. Ezenkívül némely erősítőkben 100-680pF-os kondenzátort
építenek a fono-bemenetre, hogy csökkentsék a nagyfrekvenciás
zavarokat, s ezzel közvetlenül terhelik a transzformátor kimenetét.
Még szerencse, hogy ezt a durva hibát viszonylag ritkán követik el.
A harmadik görbén a terhelés 27 kohm/470pF; mint látjuk, itt az
ohmikus értéket redukáltuk az előzőkhöz képest. A valóságban ugyanis
gyakran előfordul, hogy 1kHz-től eltérő frekvenciákon változik a
fono-előerősítők bemeneti impedanciája. Hadd emlékeztessük Olvasóinkat
a Prometheus receiverre (módosítása: HFM 9.), ennek a gépnek éppen az
volt az egyik legnagyobb hibája, hogy fono-bemenetének impedanciája 8
és 120 kohm között változott! Ez ugyan szélsőséges példa, de
kisebb-nagyobb mértékű impedanciaváltozás más erősítőkön is
előfordulhat - jó tudni, mit művel ilyenkor a transzformátorunk.
Az átkapcsolható típusok viselkedését három (48, 12 és 3 ohmos)
impedancia-állásban is megvizsgáltuk.
7. Áthallási csillapítás.
A szokásos módon értelmezzük. A mérést a 20Hz és 20kHz közötti
frekvenciasávban végeztük, miközben az illesztőegységek kimenetét a
névleges impedanciával zártuk el. A generátorimpedancia természetesen
3 ohm volt, ugyanekkora az éppen nem vizsgált csatorna bemenetének
lezárása is. A transzformátorok áthallása igen kicsiny, műszereinkkel
alig tudjuk kimérni, általában 80-90 decibelt kapunk, és csak 20kHz
közelében növekszik az áthallás - legalábbis némelyik típuson. Az
eredmény így is rendkívül jó, a hiba a gyakorlatban aligha észlelhető.
A T-5 típus két önálló trafóból áll, az áthallási csillapítás ez
esetben nyilván nem értelmezhető.
8-9. Torzítások.
A transzformátornak nem szabad észlelhetően torzítania. Mellesleg,
mivel rendkívül kicsiny jelet dolgoz fel, mérni is igen nehéz a
torzítását.
A harmonikus torzítást két, magasabb frekvencián: 4 és 12,5kHz-en
mértük, nagy, 0,5 millivoltos bemeneti feszültséggel - ezzel az extrém
feszültségcsúcsokat kívántuk modellezni.
Az intermodulációs torzítást 40/7000Hz-es mérőfrekvenciával
vizsgáltuk, ismét 0,5 millivoltos feszültségű mérőjeleket bocsátva a
transzformátorok bemenetére. Méréseink szerint a transzformátorok
torzítása valóban igen alacsony, nemegyszer 0,01% alatt marad - a
műszereink torzítanak ennyit.
10. Maximális kimeneti feszültség (túlvezérelhetőség).
Ezt a jellemzőt nem tartjuk túl fontosnak - esetleg
felvilágosítást adhat a transzformátor "tartalékairól". Azt a
legnagyobb feszültséget határoztuk meg, amelyen a harmonikus torzítás
még nem haladja meg a 0,1 százalékot. Kétféle mérőfrekvenciát
használtunk: 20 és 1000Hz-eset. Az utóbbival tulajdonképpen nem is
tudtuk annyira meghajtani a transzformátorokat, hogy túlvezérelhettük
volna őket. A 20Hz-es jelet már nem dolgozták fel ennyire könnyen, ez
a primer tekercs impedanciájával függ össze. A két legolcsóbb típus
ütött el a leginkább a többitől: az STM-72 szerepelt a leggyengébben,
a T-5 pedig - mulatságos! - a legjobban.
11. Fázisszög-eltérés 20Hz és 20kHz között.
Jelleggörbék helyett csak az 1kHz-hez viszonyított eltérést adtuk
meg a két szélső frekvencián. Az átkapcsolható típusokat a 12 ohmos
állásban mért adattal jellemezzük; a TR-84 trafó 24 ohmon gyengébb
eredményt produkált, táblázatunkban ezt is feltüntettük.
12. Búgásra való hajlam (zavarvédettség).
Elsősorban az 50Hz-es búgásról, a transzformátorok hagyományos
ellenségéről van szó. Méréséhez homogén, meghatározható erősségű, 50Hz
frekvenciájú mágneses térbe kell helyezni a transzformátorokat.
Minthogy a mérésre sem előírást, sem ajánlást nem találtunk, jobb
híján a mikrofonok zavarvédettségének meghatározására szolgáló
mérőkeretet használtuk. Ez egy nagyméretű, gondosan kivitelezett
tekercs, amelyet ha hálózati árammal gerjesztünk, belsejében homogén,
számítható és ellenőrizhető erősségű mágneses tér keletkezik. A
transzformátorokat elhelyeztük a mérőkeretben, és addig forgattuk
őket, amíg a lehető legerősebb búgást nem produkálták. Méréskor a
bemenetüket rövidrezártuk, kimenetüket a névleges lezárással
terheltük. Kimeneti feszültségüket 1 A/m-re és a bemeneti feszültségre
vonatkoztattuk, ez azt jelenti, hogy az 1 A/m mágneses térerősség
hatására keletkező búgás feszültségét elosztottuk a transzformátor
áttételével. (Azért választottuk ezt az eljárást, mert az Ortofon két
típusának zavarvédettségét ily módon specifikálták.) Minél kisebb a
táblázatban olvasható szám, annál jobb ebből a szempontból a trafó,
annál kevésbé érzékeny környezetének zavaró mágneses tereire.
A gyárak egyébként igen jóminőségű árnyékoló anyagokat használnak
(permalloy, permalloy plusz lágyvas), és általában kettős árnyékolást
alkalmaznak. Legnagyobb meglepetésünkre igen jól vizsgáztak az olcsó
Ortofonok - amit a magyar trafókról nem mondhatunk el.
Attól azonban, hogy a transzformátorunkat jól árnyékolták, még
egyáltalán nem biztos, hogy nem fog búgni. Újra szóba kell hoznunk a
hifisták rémét: a földhurkot. A földhurok kialakulásában a
transzformátor is közrejátszhat, ha a két csatorna ki- vagy
bemenetének hidegpontjai közösítve vannak. Ha valóban ez a földhurok
keletkezésének oka, egyszerű a megoldás: el kell szigetelni egymástól
a két csatorna hidegpontjait. (A tesztmezőnyben csak a KFKI-típusokon
találtunk közös hidegpontokat. Erre fel is hívtuk a tervezők
figyelmét.)
Az illesztőtranszformátorok egy részén külön földelőcsavar is van,
ezt általában az erősítők hasonló célú csavarjával kell összekötni, a
lemezjátszó földvezetékével együtt. Ha ez is megvan, és a hidegpontok
is el vannak választva, a földhurok nem fog belebúgni a muzsikánkba.
Nem tartozik szorosan ehhez a fejezethez, de fel kell hívnunk a
figyelmet bizonyos lemezjátszók (például egyes régebbi Dualok) "eleve
beépített" földhurkaira. A gyanútlan tulajdonos bármit tesz, nem
szabadulhat a búgástól, hacsak gondosan rendbe nem teszi a
hangfrekvenciás vezetéket a kar belsejében.
13-14. Bemeneti impedancia.
Ezt 2Hz-től 200kHz-ig, egyetlen diagramon szemléltetjük, és
számszerűen is megadjuk a hangfrekvenciás sávon belüli, főbb értékeit
(ezeket a diagramból számítottuk ki). Az illesztőtranszformátorok
általában igen széles frekvenciatartományban dolgoznak, és így
impedanciájukat (minthogy szorosan összefügg a frekvenciaátvitellel) a
teljes sávban meg kell vizsgálni. Az impedancia változását
logaritmikus lépték szerint, decibelben olvashatjuk le a diagramról.
Ezeken az ábrákon bejelöltünk néhány kapaszkodópontot:
12,5-25-50-100-200 ohm. Közéjük mindig 6-6 vonal, azaz 6 decibel esik,
ennyi felel meg az 1:2 aránynak.
Nagyon fontos volna, hogy a bemeneti impedancia ne változzék a
hangfrekvenciás sávban, de - mint a diagramokon látható - bizony elég
nagy eltérések adódnak: az 1kHz-en mért impedancia-érték 20Hz-en és
20kHz-en legalább a felére, de rossz esetben akár a tizedére is
visszaeshet. A transzformátorok bemeneti impedanciája a középső sávban
mindig sokkal nagyobb, mint a hangszedő forrásimpedanciája.
Az persze már vita tárgya lehet, mekkora impedanciával célszerű
lezárni a hangszedőket. Az öt-tízszeres fogadóimpedancia a legtöbbször
elegendő. Olyasmi is előfordul, hogy a hangszedőnek erős
magaskiemelése van, és azt azzal próbálják csillapítani, hogy
szándékosan erősen terhelik a hangszedőt egy viszonylag alacsony
impedanciájú transzformátorral. Ez persze kényszermegoldás. Helyesebb
volna "becsületes úton" linearizálni a hangszedő átvitelét.
15. Kimeneti impedancia.
Három ponton mértük: 20Hz-en, 1kHz-en, 20kHz-en. Mint már
említettük, célszerű arra törekedni, hogy a transzformátor kimeneti
impedanciája körülbelül a tizedrésze legyen a fono-bemenet
impedanciájának. A legtöbb illesztőegység eleget is tesz ennek a
követelménynek.
16. 4kHz-es négyszögjel-átvitel.
Ha jól választjuk meg a mérőjelet, egyetlen méréssel is
tájékozódhatunk a transzformátor legfontosabb tulajdonságai felől. Az
oszcillogramon láthatóvá válnak az amplitúdó-frekvencia jelleggörbe
hibái (sőt, a felfutási idő értékét is ebből a mérésből határoztuk
meg). A transzformátorokat 3 ohmos generátor-impedanciával hajtottuk
meg, kimenetüket a gyárilag előírt módon terheltük, a bemeneti
feszültség 0,5mV volt. Az oszcilloszkóp vízszintes eltérítése
50µs/osztás. A képen felül a transzformátor bemenetére adott
vizsgálójel, alatta a kimeneten kapott válaszjel látható. Az
átkapcsolható típusokat 3, 12 és 48 ohmos állásban is megmértük. A
négyszögjel felfutó éle után szinte mindegyik illesztőegység produkált
egy kisebb-nagyobb túllövést, berezgést. Az STM-72 lekerekítette a
négyszöget (ez éppen az ellenkezője a kör négyszögesítésének), a T-10
és a T-20 viszont csaknem ideálisan viselkedett.
17. Felfutási idő.
Az előző mérés alapján határoztuk meg. Az egyes transzformátorok
között jelentős eltéréseket tapasztaltunk; az eredmény szorosan
összefügg a frekvenciaátvitelükkel. A KFKI transzformátorai
szerepeltek a legjobban, az STM-72 a leggyengébben.
18. Frekvenciaátviteli sáv 30 ohmos generátor-impedancia esetén.
Ezzel a méréssel azt modellezzük, mi történik, ha
transzformátorunkat nem alacsony, hanem közepes impedanciájú
hangszedővel párosítjuk. Mindegyik trafó legelső diagramján, a bal és
a jobb csatorna jelleggörbéje alatt egy harmadik görbét is találunk,
ezt 30 ohmos generátor-impedanciával vettük fel. A két átkapcsolható
típusról 1-1 további diagramot is készítettünk, hogy jobban
eligazodjunk a sok görbe között (25-26. diagram). Végül táblázatunk
18. sorában számszerűen is megadjuk az alsó és a felső
határfrekvenciák értékét. Érdemes megfigyelni, hogy a legtöbb
transzformátor még így is 20kHz feletti határfrekvenciát produkált, de
a KFKI-típusok (és persze az STM-72) alsó határfrekvenciája jócskán
20Hz fölé tolódott!
Kommentárjaink
Hosszúra nyúlt a bevezető, dehát olyan egységekről írunk,
amilyeneket eddig még nem teszteltünk (legfeljebb futólag, mint annak
idején az Ortofóniában, HFM 4.), s amelyeket egyébként sem igen
vizsgálnak módszeresen a hifi-újságok. Szokásunkhoz híven betűrendben
vesszük sorra a nyolc transzformátort.
KFKI VLS-T40.3 és VLS-T40.30
Csaknem azonos típusjelzés, tökéletesen azonosnak látszó kivitel.
(Vigyázat! A "3" és a "30" csupán típusszám, és egyáltalán nem az
impedanciára vonatkozik!) Ízléses kis műszer benyomását kelti a KFKI
trafója, és igen gondos munkára vall. A bal és jobb csatorna külön
egység, csak az előlapjuk közös. Az árnyékoló házon belül még külön
árnyékoló bura is rejlik. A hátoldalon RCA ki és bemenetek. Külön
földelőhüvely nincs a készüléken.
A két trafó közül a másodiknak, a VLS-T40.30-nak (kacifántos
típusjelzés!) jobbak a paraméterei. Frekvencia- és fázisátvitelét,
felfutási idejét tekintve ez a transzformátor a mezőny legjobbja.
Impulzusátvitele is szép. A másik típus elmarad tőle, de így is jó
átlagos.
Mindkét típusra igen kicsiny, 100pF-os terhelőkapacitást ír elő a
Metallurgia VGM, a gyakorlatban ezt nehéz betartani, de méréseink
szerint akkor sincs baj, ha nagyobb kapacitással, akár 470pF-dal
terheljük is a kimenetet: a felső határfrekvencia még így is
tiszteletreméltóan magas marad.
Búgásra való hajlandóságuk viszonylag magas, ezenkívül a földhurok
képződésének veszélye is fennáll (amíg a közös hidegpontot szét nem
bontják). A szeánszon egyébként a KFKI-transzformátorok igen csendesen
viselték magukat.
Mindkét típus bemeneti impedanciája erősen változik a frekvencia
függvényében; az 1kHz-en mért érték 20Hz-en az ötödére-hetedére esik
vissza! Emiatt van, hogy ha a transzformátort elillesztik, azaz
magasabb impedanciájú hangszedővel párosítják, a mélyátvitel leromlik,
az alsó határfrekvencia felcsúszik egészen 35-36Hz-ig.
Ortofon STM-72
Régi típus, ma már nem gyártják. Henger alakú ház, bemenete két
RCA-hüvely, kimenete egy RCA-dugókkal szerelt, 40 centis vezeték. A
gyári adatok céduláját a hengerpalástra ragasztották.
Az STM-72 szinte minden szempontból a mezőny leggyengébb darabja,
paramétereit itt nem is érdemes végigelemezni. Feltűnően gyatra a
bemeneti impedancia görbéje, igazából nincs is vízszintes szakasza.
Ezzel szemben az STM-72 zavarvédettsége kiemelkedően jó (alig akartunk
hinni a műszerünknek!), és figyelmet érdemel az impulzusfotó is: ez a
trafó az egyetlen, amely nem produkál berezgést a négyszögjelen. Ezt
azonban a gyengébb magasátvitellel és a bemeneti impedancia drasztikus
esésével magyarázzuk.
Ortofon T-5
Két kis csinos ékszer, vagy legalábbis bizsu: egy-egy
RCA-kábeltoldalék, amelyben a dugó és a hüvely között rejtőzik a
tulajdonképpeni illesztőegység. (A két jószágot közös kartonba
csomagolták, de a csatornaelválasztásuk ettől még ideális lehet...) A
kis hasábok négyzetkeresztmetszetűek, RCA-csatlakozóik aranyozva
vannak - kábelre nyilván nincs szükség, a kis toldalékot egyszerűen
csak közbe kell iktatni, amikor a lemezjátszó kábelét a fono-bemenetre
csatlakoztatjuk.
Műszaki jellemzői igen érdekesek. A specifikáció szerint a T-5
egyaránt használható alacsony és közepes impedanciájú hangszedővel,
3-40 ohmosig. Bemeneti impedanciája viszonylag nagy, a görbe
egyenletes, de magasabb frekvencián erősen esik, emiatt a felső
határfrekvencia sem túl magas - ez volt az ára a kompromisszumnak. A
gyöngébb magasátvitelből következik, hogy a fázishiba viszonylag nagy,
a felfutási idő úgyszintén. Mélyfrekvencián azonban igen jó a T-5
átvitele, még 30 ohmos terhelésre is 3Hz-es alsó határfrekvencia
adódott, ez mélyebbre esik, mint bármelyik más transzformátoré, a
T-30-ast leszámítva. A magas bemeneti impedancia folytán igen nagy a
kis trafó kivezérelhetősége is, ebben megint csak a T-30 előzi meg.
Összegezve: vegyes eredmény. Mindenesetre úgy tűnik, a T-5 tényleg
kiszolgálhatja a közepes impedanciájú MC-hangszedőket. A jó öreg
STM-72-nél pedig kétségtelenül különb.
Ortofon T-10 és T-20
Az egyik ugyan az olcsóbb MC10/II a másik pedig a drágább MC20/II
partnere, ezenkívül az egyik új típus, a másik meg régi, mégis együtt
tárgyaljuk őket, mert méréseink alapján csaknem azonosnak tűnnek.
Kivitelük természetesen eltérő. A T-10 egy ízléses kis alumínium
hasáb, RCA-hüvelyekkel és 30 centis kábelre szerelt RCA-dugókkal.
Tetőlapját frekvenciaátviteli ábra díszíti. A T-20 már nagyobb,
"komolyabb darab". Ki- és bemenetei RCA-csatlakozóhüvelyek. Előlapján
egy nyomógombbal (by-pass) kiiktathatjuk a transzformátort a jel
útjából.
A két típus áttételének mértéke, frekvencia-átvitele (bármilyen
kapacitással), maximális bemeneti feszültsége, be- és kimeneti
impedanciája gyakorlatilag azonos. Felfutási idejük, a 30 ohmos
terheléssel mért frekvenciaátvitelük eltér ugyan, de nem lényegesen.
Az Ortofon gyaníthatólag - gondosan válogatja a transzformátorokat; a
jobban sikerült darabokat T-20-ba, a többit T-10-be építve hozza
forgalomba. Később magunk is kételkedni kezdtünk ebben az elméletben,
de méréseink feltétlenül ezt sugallták.
Mindkét transzformátor a középmezőnybe tartozik. A T-20-nak jobb a
zavarvédettsége, a szerényebbik típust gyengébben árnyékolták (kissé
ki is lóg a specifikációból). Négyszögjel-átvitelük szép, szebb, mint
a többi transzformátoré.
Ortofon T-30
Árából nem csupán lemezjátszót, hanem talán még egy minitornyot is
vásárolhatnánk, de ezt ne rójuk fel neki. Nyilvánvaló, hogy ebben a
kategóriában az árak már rég elveszítették kapcsolatukat a hétköznapok
realitásaival. Az Ortofonnak egyszer szüksége volt egy Lehető Legjobb
hangszedőre, és megépítette az MC30-at. Ahhoz pedig kellett neki egy
Lehető Legjobb transzformátor is. Ez lett volna a T-30.
Akkora, mint a T-20, de valamivel mélyebb annál. Hátoldalán (az
aranyozott RCA-hüvelyeken kívül) földelőcsavart is találunk, előlapján
pedig egy kapcsolóval öt különböző impedancia-érték között
választhatunk: 3-6-12-24-48 ohm (a hatodik kapcsolóállás a by-pass).
Találgathatjuk, mire utalnak ezek a számok: a trafó bemeneti, avagy a
hangszedő kimeneti impedanciájára? Méréseink szerint az utóbbira. A 3
ohmos állásban a T-30 úgy viselkedik, mint a szintén 3 ohmos
hangszedőhöz tervezett T10 és T-20.
A T-30 meglehetősen precíz szerkezet. (Ezért az árért?!) Áttétele
kapcsolóállásonként csaknem pontosan 3 decibelt változik, ettől a
léptéktől csak egyhelyütt tér el 0,3 decibelnyivel, és eközben a
csatornák közötti eltérés nem haladja meg a 0,1 decibelt.
A magasabb impedanciájú állásokban felvett frekvencia-jelleggörbe
alul 2Hz-ig lineáris, igaz, 100kHz fölött viszont erősen kiemel. A
legkiegyenlítettebb átvitelt 6 és 12 ohmos állásban mértük. A 30 ohmos
generátorimpedanciát a 48 ohmos kapcsolóállás szereti a leginkább. A
47 kohm/470pF, illetve a 27 kohm/470pF terhelést viszont megintcsak a
12 ohmos állás viseli el a legjobban.
A maximális kimeneti feszültség elegendő, de 48 ohmos állásban
jelentős eltérés van a két csatorna között. A fázisszögeltérés
csekély, a zavarvédettség csupán átlagos. A bemeneti impedancia csak
kevéssé változik a frekvencia függvényében. A felfutási idő roppant
rövid, bármelyik áttételről mérve 2µs körüli. A négyszögjel 3 ohmon a
legszebb, 12 és 48 ohmos állásban erős berezgés látható. Megjegyezzük,
hogy a T-30-hoz mellékelt használati leírásban egy 20Hz-es és egy
10kHz-es négyszögjel képét is közlik, és bizony azokon is látható egy
kismértékű túllövés.
Mindent egybevetve: átlag feletti, egyenletes minőség, néhány
szépséghibával.
Wavemaster TR-84
Kísértetiesen hasonlít a T-30-ra, és ez aligha a véletlen játéka,
minthogy sehol a világon nincs még egy transzformátor, amelynek éppen
ez az ötféle kapcsolóállása volna. Feszültségáttétele azonban nem
annyira szabályszerűen változik, mint az Ortofoné: az előírt 3 decibel
helyett 1,9-4,5-2,3-3,8 decibeles lépéseket mértünk.
A 48, illetve 24 ohmos lezárással készített
frekvencia-jelleggörbék magasfrekvenciás kiemelést, sőt rezonanciát
mutatnak. A legegyenletesebb a 3 ohmos állás frekvenciaátvitele.
Kíméletlenebb terhelés hatására a görbék kisimulnak, de természetesen
a felső határfrekvenciájuk is lejjebb száll. Mélyfrekvencián a görbék
már 20Hz környékén esni kezdenek.
Az áthallások jók, bár a 20kHz-en mért 58dB nem valami fényes
eredmény, de ezt aligha lehet meghallani. A maximális kimeneti
feszültség 48 ohmos állásban jelentősen elmarad az Ortofonétól. A
fázisszög-eltérés 24 ohmon meglehetős, és még 12 ohmos állásban is
átlag alatti. A bemeneti impedanciája is erősebben változik a
frekvencia függvényében, mint az Ortofoné.
A zavarvédettség mérsékelt (akárcsak a KFKI-modelleké). A
felfutási idő rövid, a négyszögjel-átvitel 48 és 12 ohmos állásban
erős túllövést mutat, 3 ohmon viszont már elfogadható.
Összegezve: több jellemzőjében, elsősorban mélyfrekvenciás
átvitelében elmarad a T-30 mögött - ami végül is megbocsátható.
Szeánsz
(a szerkesztő tollából): Mielőtt transzba esnénk, alaposan ki kell
mentegetődznünk magunkat.
A sorozatteszt meglehetősen reménytelen vállalkozás, ennyi masinát
nem lehet módszeresen összehasonlítani, mert a körmérkőzésnek se
eleje, se vége, eredménye pedig áttekinthetetlen. Nem is bírnánk
végigülni (x2-x)/2 szeánszot (tudvalevőleg ennyi mérkőzés
van egy körmérkőzésben), márpedig lehetőleg egyvégtében kell csinálni
a dolgot, hogy a résztvevők - mindvégig ugyanazok a személyek! - a
fülükben tarthassák a különböző hangképek jellegzetességeit. És vajon
mennyi derül ki egy rövidteszt eredményéből?! Az
illesztőtranszformátor nagyon fontos hifi-láncszem, csaknem annyi
múlik rajta, mint a hangszedőn magán, de minthogy ez a szerkezet
önmagában véve "nem termel hangot", erényeit-hibáit hosszú,
hetekig-hónapokig tartó, zavartalan, tehát magányos zenehallgatással
kellene felmérni. Akkor viszont vaktesztről, pláne sorozat-vaktesztről
szó sem lehetne.
Félre ne értsék Olvasóink: nem akarjuk elhárítani magunktól a
döntés ódiumát. Van véleményünk, hiszünk is benne, a felelősséget is
vállaljuk érte. Ítéletünk azonban szubjektívebb, mint valaha "ez és ez
a trafó kellemesebb hangúnak és megbízhatóbbnak mutatkozik,
valószínűleg több örömünk telik majd benne, mint amabban de megértjük,
ha valakinek más a véleménye."
A transzformátorokat elsősorban egy kétnapos, összesen tíz órás,
14 meghallgatásból álló vakteszt-sorozat eredménye alapján
minősítettük. A maratoni szeánszon csak négyen, szerkesztőségünk
szűkebb értelemben vett tagjai vettek részt. A kontroll-láncot a
következőképpen állítottuk össze: NAD 5120 lemezjátszó, Ortofon MC 30
(ez egyébként is kötelező volt, hiszen most a magyarországi
választéknak megfelelően elsősorban az Ortofonokhoz keressük a legjobb
transzformátorokat!), Spendor BC1 hangsugárzók, és hogy az erősítők
gyöngéi se téveszthessenek meg bennünket, újra kölcsönkértük a 11.
kiadásunkból ismerős AGI 511 előerősítőt a Naim NAP 250 végfokkal.
A zeneszámok mindig ugyanazok voltak, és mindig ugyanabban a
sorrendben hangzottak el: a Black Beauty az Ortofon-demólemezről,
country-szám a JBL-ről, A Walkűrök lovaglása a direktvágású Sheffield
LAB-7-ről, részlet a Toscából ("Vittoria! Vittoria!"), templomi kórus
és orgona fúvósokkal (Cantate Domino) a Proprius lemezéről,
dzsessz-zongoratrió a japán Three Blind Mice lemezcég felvételéről, és
alkalmanként - részben a kamarazene, részben a magyar hanglemezipar
iránt érzett vonzalmunk kifejezéseképpen - feltettük Mozart hegedűre,
brácsára és csellóra írt Esz-dúr divertimentóját (Hungaroton LPX 11
590)
A tesztsorozat első félidejében etalonunkhoz, a T-30-hoz mértük a
többi illesztőegységet, majd (folyvást szelektálva őket) célszerű
párosításokkal folytattuk. A zenehallgatás, jobban mondva a
kapcsolgatás végeztével megbeszéltük a hallottakat, ekkor még ki-ki
eldönthette, fenntartja-e véleményét, vagy belátja, hogy a többiek
figyeltek jobban - és csak ezután azonosítottuk a lámpaszíneket a
láncba iktatott transzformátorokkal. Alkalmanként, ha zavarba jöttünk
(elég gyakran megesett), újrakevertük a színeket és megismételtük a
vaktesztet. Általában elég nagy különbséget éreztünk az egyes trafók
hangszíne között, de tulajdonképpen mindegyik elég jól szólt, akár még
a T-30 ellenében is! Nem győzzük hangsúlyozni, a transzformátorok
olyanok, mint a hangszerek, huzamosabb ideig együtt kell élni velük,
hogy aztán vonzódjunk hozzájuk vagy idegenkedjünk tőlük.
Egy héttel később összehívtam egy audiofil társaságot, és egész
este a transzformátorokat hallgattuk, de már csak az érdekesebbnek
ígérkező meccseket játszottuk újra.
(Kiforgatva a népszerű Woody Allen-darab, a "Játszd újra, Sam"
címét, produkciónknak ezt a címet adhatnám: "Játszd újra, fül!")
Ezúttal szerényebb elektronikákat használtunk, a Quad
teljesítményerősítőt, egy kísérleti előfokkal.
A következő napokban egyesével-kettesével hívtam vendégeket. Ekkor
már inkább csak a "finalisták", vagyis az előzőleg legjobbnak ítélt
trafók voltak bekötve.
Jómagam még további 8-10 napon át hallgattam a transzformátorokat,
a lehető legtarkább párosításban. A demó-kiadványokon kívül szinte
mindent feltettem, ami lemezem csak van és aminek a hangjához csak
szokva vagyok.
Végül a transzformátorok közül többet is "kiadtam albérletbe", és
begyűjtöttem barátaim véleményét. Külön köszönettel tartozom Varga
Ferencnek, a Rádió zenei osztályvezetőjének; vele az utóbbi másfél év
folyamán szinte minden transzformátort végighallgattattam (olyanokat
is, amelyek itt nem vettek részt a tesztben - sőt: a Technics SU 300MC
elő-előerősítőt is odaadtam neki). Ő egyébként Thorens lemezjátszót,
Ortofon MC20-as hangszedőt, referenciának Ortofon T-20-as
transzformátort használ, az erősítője egy Menő Manó, csupán a
hangsugárzója gyöngébb. Nagy megnyugvásomra szolgál, hogy Varga Ferenc
véleménye általában kísértetiesen egyezik az enyémmel.
Mindezek alapján az alábbi jellemzést adhatjuk a tesztünkben
szereplő transzformátorokról:
Szelektálunk
Két transzformátort igen hamar félretettünk. Az egyik a KFKI-féle
VLS-T40.3 (ügyelj a típusszámra!), ezt csak a saját, fiatalabb
testvérével, a VLS-T40.30-cal hasonlítottuk össze. Minthogy csupán
mintadarabokról van szó, elegendőnek véltük, ha eldöntjük, melyik a
jobbik, és aztán annál maradunk. Nos, az újabb változat a jobbik:
elevenebbnek, dinamikusabbnak, sztereóbbnak, kiegyenlítettebb és
kellemesebb hangzásúnak találtuk (egy határozatlan ellenszavazat
ellenében). Egyébként a régebbi változat is igen jó; őszintén szólva,
kissé fellélegeztünk, amikor meggyőződtünk róla, hogy "nekünk is az
jött ki", ami a műszereinknek.
Az STM-72 volt a másik trafó, amelyre nem akartunk túl sok időt
vesztegetni. Régóta ismerjük, sok információnk van róla, teszteltük is
már (az Ortofóniában). Noha véleményünk, sőt, Olvasóink visszajelzései
szerint is jobban szól, mint a legtöbb kommersz erősítő
elő-elő-fokozata, műszaki okokból mindenképpen lecserélendőnek
ítélnénk - ha ajánlhatnánk helyette valami mást. (Talán most majd
ajánlhatunk.) Az STM-72 az olcsóbb rendszerekbe illesztve egy kissé
érdesen, kaparósan szokott szólni. Most ez a vonása kevésbé zavart
bennünket, inkább úgy éreztük, sávhatároltan és fedetten muzsikál,
csökkenti a basszust, visszafogja a zene lüktetését.
Az Ortofon T-5 még nincs forgalomban; ha kapható lesz, körülbelül
annyiba fog kerülni, mint az STM-72. A kis fülönfüggők nemcsak műszaki
adataikkal, de hangminőségükkel is túlszárnyalták elődjüket: szintén
egy kicsit érdesen, de nagyobb dinamikával muzsikáltak.
Később kölcsönadtam őket egy barátomnak, a tesztben szerepeltetett
STM-72 gazdájának, és ő az alábbi, nyilván őszinte jellemrajzot adta.
STM-72: a teteje szőrösebben, grízesebben szól, keni a hangszereket;
zavaros kavalkád; a szólóhangszerek elég jók, viszont a hangzás lapos,
dinamikátlan, nem emlékeztet a koncertre. T-5: nagyon halk (ti. kisebb
feszültséget ad le), mélyebbre megy, definiáltabb hangzás, a
hangszerek jobban felismerhetők; ennek már előre-hátra is van
kiterjedése; mélyhangok enyhén grízesek; a pengetősök élénkek; a
vonósok szépek, élethűek, az énekhang szárnyalóbb; a dinamika nagyobb.
Melegebb, puhább hangkép, ez már jobban emlékeztet a koncertteremre.
Tény, a T-5 meglepően jól "hozta" a zene egyik legfontosabb
összetevőjét, a dinamikát. Ezzel időnként még a nagy trafók ellenében
is "pontokat szerzett". Időbe telik, amíg az ember rájön, hogy ez a
lendületesség nyerseséggel, reszelősséggel párosul, és hogy a T-5 nem
szól annyira tisztán, nyugodtan, hallgathatóan, mint a (jóval drágább)
T-10 vagy pláne a T-20.
A középmezőny
Wavemaster TR-84. Valahogy kevésbé bízunk benne. Nem szerepelt
rosszul, szavazatokat szerzett még a T-30 ellenében is (egyszer 3
ohmon, egyszer 12 ohmon mérkőztek meg), de végül mindig alulmaradt.
Hangszíne kissé magasra húz. Ezen nem azt értjük, hogy magasabb
frekvenciákat szólaltat meg, hanem hogy a teljes hangtömegnek egy
magasabb tónust kölcsönöz. Más megközelítésben: nem eléggé tömör, nem
eléggé öblös a hangja, nincs elegendő lendülete. Ugyanezt tapasztaltuk
akkor is, amikor a Wavemastert a KFKI-trafóval versenyeztettük. Az
utóbbit valamivel tömörebbnek, tisztábbnak, hallgathatóbbnak véltük -
a TR-84 hangképe egy picit szegényesebbnek, nyugtalanabbnak tűnt.
(Hangsúlyozzuk, ellenszavazat is volt, minden alkalommal.) A későbbi
meghallgatások során is azt tapasztaltam, (és vendégeim is viszonylag
gyakran tettek hasonló értelmű megjegyzést), hogy a TR-84 kellemesen
szól ugyan, de dinamikájában egy kicsit szegény. Varga Ferenc szintén
jó véleménnyel volt erről a traforól, mindazonáltal - mondta -, ez még
mindig nem éri el a T-20 minőségét.* (* Egyik szeánszunkon jelen
voltak a Wavemaster tervezői is, és magukkal hozták a TR-84 javított
kiadását. Játékszabályainknak ugyan ellene mond, hogy utólag, a
műszeres mérés után bővítsük ki a tesztmezőnyt, de ezzel is segíteni
szerettük volna a tervezők munkáját, illetve - ha az új típus beválik
- a vásárlóközönséget. A TR-84 és a TR-8400 (ez lenne a típusjele)
meglehetősen eltérően szól - mintha nem is ugyanaz csinálta volna
őket. A TR-8400 teltebben, tömörebben, ha úgy tetszik, ortofonosabban
muzsikál, és bár az első szeánszon, vegyes zsüri előtt nem aratott
sikert, úgy éreztem, ez lehet a jobbik. A későbbi meghallgatások
megerősítették ezt a véleményemet. Úgy fogalmazok, hogy "a TR-8400
éppen annyival tér el a T-30-tól, amennyivel a T-20"; hasonlóképpen
Varga Ferenc is azzal adta vissza az új Wavemastert, hogy "ezt már nem
tudom megkülönböztetni az Ortofontól". A TR-8400-at tehát a RAMOVILL
figyelmébe ajánlottuk.)
A Wavemaster lényegesen drágább a T-10-nél és csaknem olyan drága,
mint a T-20, viszont tud valamit, amit azok nem tudnak: átkapcsolható
impedanciája jóvoltából közepes impedanciájú hangszedőket is fogadhat!
Főleg a Technicsek jöhetnek számításba, de ki tudja, mit hoz még a
jövő. Megjegyzendő azonban, hogy a TR-84-et - akárcsak a többi 7
típust - Ortofon-hangszedőkhöz optimalizálták. Méréseink tanúsága
szerint (négyszögjel-átvitel!) a Wavemaster is 3 ohmos állásban
produkálja a legtöbbet.
Ortofon T-10. Az egyik szemünk sír, a másik meg csodálkozik. Azt
hittük, a T-10 nem más, mint egy kevésbé jól sikeredett T-20.
Méréseink egyértelműen erre vallanak. Nos, talán az Ortofon cég tud
valami bűvös tesztmódszert, amellyel ki lehet mutatni a perdöntő
paramétert, de nekünk fogalmunk sincs róla, hogyan szólhat ennyire
eltérően ez a műszakilag szinte megkülönböztethetetlenül egyforma két
transzformátor.
Azt pedig már csak a fülorvos tudná megmondani, miért tetszett
nekünk jobban az olcsóbbik típus. Nem tehetünk róla, így van. Sehogy
sem akartunk beletörődni a dologba, technikai hibát szimatoltunk,
szétszedtük a kábelezést és összeraktuk, megismételtük a tesztet - és
megint a T-10 jött ki jobbnak. Ez emlékeztetett jobban a T-30-ra,
hangjában több volt a lendület, természetesebben szólt, és jobban
átfogta a színpadot. Akkor legalábbis ez volt a kollektív véleményünk.
Magam azonban később, elegendően hosszú ideig hallgatva a T-10-et, úgy
éreztem, hogy ez a lendületes hangkép nem elég tartalmas és egy kicsit
fárasztó. A T-20 hangja tompább ugyan, de tömörebb, megnyugtatóbb,
hallgathatóbb. Szóval, mégiscsak az Ortofon cég tudja jobban, melyik
típusért mennyit kérjen.
Feljebb
Ortofon T-20. Ellentétben minden előző híreszteléssel, a T-20 nem
azonos a T-30 egyik (a 3 ohmos) leágazásával. Egy kicsit fojtottabban
szól, nem annyira szépek a magashangjai - s ezzel együtt is könnyen
megtéveszti az embert: úgy állítja be a dolgot, mintha neki volna jobb
a basszusa és ő szólna tömörebben. A kollektív meghallgatáson
legalábbis ezt éreztük. A turpisság csak hosszabb távon derül ki -
legalábbis ez a szerkesztő magánvéleménye. Tény, hogy a T-20 egészen
kitűnő zeneszerszám, kevéssel marad csak el a T-30 mögött, és méltán
vált a hazai audiofilek etalonjává.
KFKI VLS-T40.30. A mi "házi" meghallgatásainkon ez a
transzformátor volt a legsikeresebb. Tiszta, nyugodt és mégis
dinamikus a hangja. Legalábbis egyenértékűnek éreztük a T-30-cal. (És
akkor még az AGI/Naim erősítőláncot használtuk.) Később, amikor
vendégeket hívtam, vegyes ítéleteket jegyeztem fel. Varga Ferenc
véleménye a KFKI-trafóról: "ez nem pontosan úgy szól, mint a T-20, de
nekem talán még jobban is tetszik".
Ortofon T-30. "Végül, de nem utolsósorban." Nincs sok mondanivalóm
róla, hiszen - tulajdonképpen - eddig is folyvást róla értekeztünk.
Véleményem szerint a T-30 csupán egy árnyalatnyival jobb a többinél -
de ez az árnyalatnyi különbség rendületlenül fennmarad. Valahogy ennek
a trafónak a hangja a legmegbízhatóbb, a legmegnyugtatóbb. Ennélfogva
változatlanul a T-30-at használjuk etalonnak.
*
Annak tehát, aki - hozzánk hasonlóan - felesküdött a
mozgótekercses hangszedőkre, a következő illesztőtranszformátorokat
érdemes fülügyre vennie.
Az Ortofon T-5 jobb hangminőséget szolgáltat, mint bármiféle
kommersz erősítő vagy receiver MC-bemenete. Egyaránt használható a kis
és közepes impedanciájú pickupokhoz.
A következő lépcsőfok az Ortofon T-10. Ez a legjobb kompromisszum,
a Best Buy. Viszont csak kis impedanciájú hangszedőt fogad. És ha
valaki egy Technicset birtokol vagy valami más, szintén közepes
impedanciájú típust (vagy nem akarja elkötelezni magát az Ortofonok
mellett), annak a Wavemaster TR-84 kínál alternatívát. Ez az
alternatíva mindazonáltal egy kicsit drága. Szívesebben látnánk a
TR-84 helyett egy szimpla, egyállású, a közepes impedanciájú
hangszedőkhöz optimalizált transzformátort, amely nem kerül többe az
Ortofon T-10-nél.
Az Ortofon T-20-at szívünk szerint nem ajánlanánk, nem mintha nem
szeretnénk - de hát devizát kell adni érte. Annak örülnénk, ha vele
egyenértékű (és nála nem drágább!), de hazai gyártmányok kerülnének
forgalomba, és kiszorítanák a T-20-at. Úgy látjuk, ez ma már nem csak
vágyálom. Most már minden az árakon múlik, meg azon, hogy a
Wavemaster-team és a Metallurgia GM megbízhatóan, egyenletes
minőségben produkálja, amit mintadarabok formájában ugyan de egyszer
már letett az asztalra. (Érdemes itt felhívnunk a figyelmet Varga
Ferenc tapasztalatára, miszerint az Ortofon T-20 is "szór". Neki
például két T-20-asa is van, és ezek nem szólnak egyformán. Sietünk
leszögezni, hogy Feri a magyar trafókat mindig a jobbik példányhoz
hasonlította...)
Sólymos Antal