Aprópénzre váltott név |
Naim "Nait"
Két és fél évvel ezelőtt, 8. kiadásunkban sztárfotónkat egy csöpp
kis erősítőről, a NAD 3020-asról készítettük. Azóta sok másféle
készülék pózolt már Haris László barátunk fényképezőgépe előtt:
hangsugárzó, lemezjátszó, magnó, sőt: digitális magnó és CD-játszó is.
Itt az ideje, hogy megint egy erősítőre irányítsuk a (villanó)fényt.
És hogy éppen ezt a fekete, szimpla, kisteljesítményű gépezetet
választottuk? Ennek is megvan a magyarázata, hiszen a Hifi Magazin oly
szö-ö-örnyen didaktikus.
A jó tipp aranyat ér
Olvasóink gyakran ostromolnak bennünket vásárlási tippekért. Ki
nyugati körutazásra készül, ki hosszan tartó kiküldetésbe vonul, ki a
rokonaitól akarja behajtani az évente esedékes adót - s mielőtt a
tettek mezejére lép, szeretné megtudni, hogy ezen a mezőn merre vezet
az ösvény és hol vannak elásva az aknák. A tippgyűjtő levelekre mi
mindig ezt válaszoljuk: "Prospektusok és újságcikkek, tehát
olvasmányok alapján felelőtlenség volna tanácsot adni. Valamely
készülékről csak akkor lehet véleményünk, ha már kipróbáltuk. Nagyon
sajnáljuk, nem adhatunk tanácsot - ha volna tippünk, közreadnánk a
magazinban."
Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy nem vizsgáljuk a Piacot afféle
népi ellenőrök módjára, legalább szúrópróbaszerűen. Ámde az igazán
értékes készülékek tesztje oly sok műszeridőt és annyi zenehallgató
délutánt rabol el tőlünk, hogy nagyon meg kell gondolnunk, mire
fordítjuk energiánkat. S ha tegyük fel - kinézünk magunknak valami
bizalomgerjesztő gépezetet, hát ki fogja azt megszerezni nekünk? A
Hifi Magazinnak nincs devizaszámlája. Beszéljük rá a levélírókat, hogy
hozzák csak bátran a masinát, majd mi megmérjük-meghallgatjuk - és
szükség esetén úgy lehúzzuk, mégpedig a nyilvánosság előtt, hogy
senkinek se fogják tudni eladni?! Csiklandós dolog. Tanácsot tehát
soha nem adunk. Viszont - nagyritkán - megpróbáljuk megsütni a
pecsenyénket a mások rakta tűznél. Egyik olvasónk például azt írta:
"Elszántam magam, veszek egy drága lemezjátszót, csak azt nem tudom,
melyiknél maradjak: a Linn-nél vagy az Oraclenél?" Erre mi ezt
válaszoltuk: "Nem tudjuk, melyik a jobb, de ha Ön vállalkozna a
kísérleti nyúl szerepére, és Linnt venne, akkor azt mi örömmel
tesztelnénk." Tavaly tavaszi számunk olvasói emlékezhetnek rá: az a
teszt valóban megérte a fáradságot. De vajon garantálhattuk-e az
eredményét? Hiszen annyiszor csalódtunk már a szebbnél-szebb,
híresnél-híresebb készülékekben, nemkülönben azokban az
okosnál-okosabb, tapasztaltnál-tapasztaltabb szakírókban, akik ezeket
a készülékeket ajánlották vagy még inkább: propagálták...
A kísérletezés tehát mindenképpen lelki gyötrelmekkel jár, és
ezeket a gyötrelmeket nagyon régóta ismerjük, hiszen magánéletünkben
mi is hifisták vagyunk, mi is aludtunk már nyitott prospektussal a
párnánkon - különben hogyan is érthetnénk meg a hifisták lelkét? Ámde
navigare necesse est: hajózni muszáj, bármennyire kockázatos is a
tengeri (tengerentúli) utazás. Mindenesetre igyekszünk nagyon
körültekintően hajózni. S ha netán zátonyra futunk? Akkor legalább a
mögöttünk vitorlázó hajósok majd jobban fogják meresztgetni a
szemüket, és észreveszik, mi rejlik a csillogó víztükör alatt.
Naim "Nait"
A Tippet most is az angol lapokból vettük. Martin Colloms majd'
egy tucatnyi erősítőt tesztelt a Hi-Fi News & Record Review tavaly
szeptemberi számában, és fölényesen a legjobbnak ítélte a Naim Audio
"Nait" nevű masináját (lásd "776", HFM 14.). A Naim Audio-ról tudni
kell, hogy eddig kizárólag csak szeparált komponenseket, tehát elő- és
végerősítőket gyártott, és hogy a 11. számunkban bemutatott, 2x70
wattos NAP 250 a maga tiszteletet parancsoló, 800 fontos árával hosszú
évekig az angol audiofilek etalonjának számított. Kevésbé ismeretes,
hogy a Naim Audio elvből ellenez bármiféle magazinbeli tesztet,
minthogy abból "úgyis csak valami sületlenség sülne ki". (A szöveg nem
így szól, de ez a dallama.) Úgyhogy John Atkinson, a HFN & RR
főszerkesztője kénytelen volt külön jegyzetet biggyeszteni az
erősítőteszthez: "Úgy érezzük, kárt okoztunk volna az olvasónak, ha
nem vonjuk be a Nait-et is a körtesztbe, noha Julian Vereker, a Naim
főembere ezzel sehogysem értett egyet. Hosszas vívódás után úgy
döntöttünk, hogy - első ízben - a HFN & RR története során! - magunk
vásároljuk meg a tesztpéldányt. Elnézést kérünk a Naimtől, de így
legalább nincs miért elnézést kérnünk az olvasótól. Martin revűje
sokat vesztett érvényességéből, ha a Nait-et nem teszteljük a többivel
egyűt.
Eszerint a Nait valósággal kiemelkedik a mezőnyből. Colloms azt
írja: "ez egy nagy gép". Igaz, az ára sem kevésbé nagy. Az
audiofileknek szánt, 2x15 wattos, hangszínszabályzók nélküli kis
zseberősítő a teszt idején 180 fontba került, annyiba vagy csaknem
annyiba, mint a 2x50 wattos gépek: a Sondex 230, a Rotel RA-860 vagy
az igen jó nevű A&R (Cambridge Audio) A60. Mögöttük pedig egy sereg
90-120 fontos minimanó is ott hadakozott a tesztmezőnyben: Marantz,
NAD, Nytech, Quantum.
Vessük össze a Nait-et a frenetikus sikerű NAD 3020-assal.
Jelenleg a 3020A jelű modell van forgalomban, az most 125 fontba
kerül, de van már benne MC-előerősítő is. Éppen most dobták piacra
ennek lemeztelenített, hangszínszabályzók nélküli változatát, 110
fontért. Vonjuk ki ebből az MC-elektronika árát, marad 100 font - a
Nait-nek viszont ma már éppen kétszerennyi az ára! Ennyire sok pénzt
ennyire kevés wattért eddig még nemigen mertek elkérni a vásárlótól!
Más szempontból nézve: lehetetlen észre nem venni azt a
szakadékot, amely a 100-200 fontsterlinges "büdzsé" erősítőket
választja el azoktól az elő/végerősítő kombinációktól, amelyeknek ára
600 fontnál kezdődik, s aztán irány a csillagos ég! - ha tehát sikerül
találni egy komplett erősítőt, amely különösebb megalkuvás nélkül
beilleszthető a drága lejátszóberendezésekbe, vagyis "be tud ugrani" a
High End erősítő szerepébe, akkor ez a gép vitán felül megér 200
fontot (annak, akinek van ennyije). Növeli szemünkben Colloms hitelét,
hogy mi már megismerkedtünk a Naim Audio nevével. Igaz, mi nem a
legolcsóbb, hanem a legdrágább típust teszteltük, a NAP 250-et, de ez
aztán meg is győzött bennünket, mind műszaki korrektségével, mind
pedig zenei hangvételével. Egyre jobban érdekelt bennünket, hogyan
cseng a Naim neve, ha aprópénzre váltják. A Menő Manó (a NAD 3020)
után mi most a középkategória Még Minibb, de Még Menőbb Manóját
keressük. Egy életünk, egy halálunk, de egy tesztbe belevágunk - csak
az a kérdés, honnan kerítsünk egy Naitet.
A Hifi Magazin szerkesztője az idén tavasszal Bécsben járt (lásd
HFM 14.), felkereste a Shortont is, mely cégben egy tucatnyi brit
audiofil gyár, köztük a Linn és a Naim képviselőjét tisztelhetjük.
Egész Bécsben sehol nem lehetett tisztességes hifit hallgatni, csakis
a Shortonnál - és ott történetesen egy Nait szólt, persze Linn
Sondek/Ittok/Asak lemezjátszóval és Linn Kan hangdobozokkal - újabb
jópont a Naim Audio-nak. Ekkor már erőt vett rajtunk az (újságírók
által jólismert) bulldog-effektus. Eldöntöttük: a Nait-et pedig
tesztelni fogjuk, még akkor is, ha fel kell áldoznunk érte egy
Kívánságot. Ezt úgy kell érteni, mint a mesében: valami tündér vagy
táltos (a mi esetünkben néhány jóindulatú kereskedelmi vállalat) Három
Kívánságot engedélyez, és ezt a keretet nem ajánlatos túlfeszíteni. Mi
ugyan már a hetedik vagy a nyolcadik Kívánságnál tartunk, de azért
mégis megkértük a RAMOVILL-t: ugyan szerezzen már be egy Naim Nait-et,
és kölcsönözze nekünk meghatározatlan időre. Kívánságunk beteljesedett
(amiért is nem győzünk köszönetet mondani a RAMOVILL-nak!), a Nait
megérkezett. Már első ránézésre is nyilvánvaló, hogy minibb és manóbb
a NAD-nál; rövidesen kiderül, hogy vajon menőbb is-e?
Specialitása: specifikálatlan
A Nait-et 8 ohmon mindössze 2x15 wattosra specifikálják. A
"specifikálni" kifejezés itt valójában erős túlzás, ugyanis ehhez a
készülékhez (akárcsak a Naim Audio többi produktumához) semmiféle
specifikáció nem jár. Nincsenek megadva a torzítások, a zajok, de még
a kimeneti teljesítmény és a terhelő impedancia értékét sem adják meg
pontosan. Kapcsolási rajzról pedig végleg hallgassunk - a gyár ezt még
a vásárló külön kérésére sem hajlandó kiadni. Hogyisne! Hogy aztán
bárki reprodukálhassa az áramkört!
Így aztán első megközelítésre, gyári adatok helyett, csak annyit
regélhetünk erről a manóról, amennyit szemmértékkel is meg tudunk
állapítani róla - ezt hívják manométernek? A gyári adatok táblázatát
magunknak kell összeállítanunk. Eszerint a masina előlapja 208x85
milliméteres; a készülék 290 milliméter mély. Tömege 3,9 kilogramm.
Hálózati feszültsége 240V (erre még visszatérünk!),
teljesítményfelvétele 100 watt.
Kivitelét, szolgáltatásait tekintve a Nait spártaibb még a
spártainál is. A Hifi Magazin mindig is az egyszerűséget, a
takarékosságot tekintette az egyik legfőbb erénynek, de azért a jóból
is megárt a sok; érzésünk szerint a tervezők ezúttal túlzásba vitték a
takarékosságot. Hogy nincsenek hangszínszabályzók, szűrők és más
effélék, az természetes. De hiányolunk legalább még egy nagyszintű
bemenetet, valamint egy fejhallgató kimenetet - és hol marad a
monitorkapcsoló? Vegyük sorba azt, ami egyáltalán rajta van a
készüléken.
Baloldalt egy nagyméretű forgatógomb: a hangerőszabályzó. Mellette
egy egészen picike, recézett gomb: a balansz-szabályzó. Ez sem
akármilyen ám, mert kizárólag a jobb csatornán hatásos, csak
jobboldalt erősíti vagy gyengíti a jelet (+4,2; -3,5dB mértékben).
Ezután a bemeneti választókapcsolók következnek: phono, tuner, tape -
majd egy hálózati kapcsoló a bekapcsolást jelző kis piros LED-del - és
kész.
A hátoldalon sincs semmi túlbonyolítva. A két (nem több!)
nagyszintű bemenet 5 pólusú csatlakozóhüvely; ez meglepő fordulat,
ugyanis az angolok csaknem mindig (RCA) harangcsatlakozókat
használnak. A mágneses hangszedő jelét mindazonáltal RCA-hüvelyek
fogadják, alattuk található az üzemi földelés csatlakozócsavarja. A
magnó-csatlakozóra kivezették a magnófelvételre szolgáló műsorjelet
is, tehát afféle felvétel-lejátszás csatlakozót akartak kiképezni -
erről majd bővebbet a mérések után. Mindenesetre praktikus, hogy a
csatlakozók alá vagy fölé mindenütt odarajzolták a bekötési vázlatot
is. A hangsugárzókat 4 milliméter átmérőjű banándugókkal kell
csatlakoztatni az erősítőhöz.
A Nait-nek ugyanolyan a doboza, mint a nagy Naim erősítőké: egy 4
milliméter falvastagságú, alumíniumöntvényből készült gyufásdoboz.
Ebbe csúszik bele az elektronikát hordozó, U-alakú fémlap, amely
egyben az elő- és hátlapot is kiadja.
Felépítése
A Nait alkatrészei példás rendben sorakoznak, annál is inkább,
mert a komplett elektronika egyetlen nyomtatott áramköri lapon
helyezkedik el. Erre a panelre vannak beforrasztva a csatlakozók, a
bemeneti választókapcsolók is, így nincsen szükség összekötő
vezetékekre.
A szerény kimeneti teljesítményhez mérten igen nagyméretű a -
toroid kivitelű - hálózati transzformátor. A teljesítményfokozat ±23V
tápfeszültségről működik, a pufferkondenzátorok 6800µF-osak. Az
előerősítő rész külön egyenirányítóról kapja a tápfeszültséget.
A korrekciós erősítő 4-4 tranzisztort tartalmaz. A RIAA-korrekciót
két részletben alakítja ki: a mélyfrekvenciás emelést a negatív
visszacsatoló ágban állítja be, a magasakat egy passzív hálózattal
vágja.
A hangerőszabályzót követő meghajtó rész csatornánként 3
tranzisztort emészt fel.
A végerősítő direktcsatolt komplementer teljesítmény
tranzisztorokkal megépített egység, csatornánként 10 tranzisztort
találtunk benne. Elmaradnak a megszokott hűtőbordák, a
teljesítménytranzisztorok a fém tartóvázra vannak felerősítve, azok
szolgáltatják a hűtőfelületet.
A kis gép összesen 38 tranzisztort tartalmaz, valamint egy piciny
jelfogót, ez utóbbinak az a feladata, hogy késleltesse a bekapcsolást,
s ezzel elhárítsa a bekapcsoláskor keletkező zajokat.
Méréseinkhez
Az első pofont akkor kaptuk a Naittől, amikor a hálózati
feszültségét akartuk átkapcsolni 240 voltról a kontinensen általános
220V-ra. Kapcsolót azonban sehol sem találtunk rajta. Gépünk 240V
hálózati feszültségre tart igényt, így értelemszerűen ennyit is adtunk
neki, amikor mértük. Természetesen kifogástalanul működik 220 voltról
is - csak akkor csökkenni fog az amúgy is szerény kimeneti
teljesítménye.
Méréseink igencsak vegyes képet rajzoltak az előkelő származású
kis erősítőről.
A fono-bemeneten mért bemeneti impedancia megfelelő volna - csak
az a baj, hogy a hangszedővel párhuzamosan be van iktatva egy
viszonylag nagy értékű, 470pF-os kapacitás. A legtöbb hangszedőnek
pont ennyire volna szüksége - csakhogy ehhez még hozzáadódik a
lemezjátszók 150-180pF-os kábelkapacitása, és a kettő együtt már több
a kelleténél. Alkalmanként tehát magashang-esés várható. A nagyszintű
bemenetek (tuner és magnó) impedanciája igen alacsony, mindössze 34
kohm, tehát nem éri el a szabványos 200 kohmot. Igaz: a tengerentúli
erősítőkön ez általános. A bemeneti feszültségek átlagosak,
megfelelnek a szabvány előírásainak. Mérési táblázatunkban
feltüntettük, hogy a "phono" maximális bemeneti feszültsége túlságosan
csekély, ha 0,1%-ban szabjuk meg a torzítás felső határát. Ha viszont
0,7%-ot is megengedhetőnek tartunk, akkor 90mV-ot, tehát átlagos
értéket mérhetünk.
Mint várható volt, a kis Nait-nek megvannak a maga
teljesítménytartalékai (legalábbis, ha 240 voltról járatjuk). A 0,1
százalékos harmonikus torzítással határolt kimeneti teljesítmény 8
ohmos terhelésen egy kevéssel, 4 ohmon már jócskán meghaladja a
névleges, 2x15 wattot. A zenei teljesítmény adata szintén nagy
tartalékokról tanúskodik. Az angolok (Hi-Fi News & Record Review,
1983. szeptember) 2 ohmos terhelésen is megvizsgálták a Nait
teljesítményét; mi ettől eltekintettünk, mert féltünk, hogy tönkremegy
a végfok. A kimeneti teljesítmény instabilitása igen csekély, és ez
azzal függ össze hogy a végerősítő kimeneti impedanciája alacsony. Ez
különösen akkor előnyös, ha erősen reaktív karakterű, "komplex
impedanciájú" hangsugárzót használunk.
A névleges kimeneti teljesítményen mért harmonikus torzítás
alacsony, legalábbis a nagyszintű bemenetekről. A fonobemenetről
mérve, a Nait magatartása már kevésbé példás (0,08/0,15%).
A frekvencia jelleggörbék tanúsága szerint a Nait meglehetősen
sávhatárolt rendszer. A nagyszintű bemenetek görbéi 20kHz-en 2
decibelt esnek; a fono-előerősítőn keresztül mérve a magasvágás
valamivel csekélyebb, alul viszont már 50Hz-nél konyulni kezd a görbe.
Szó ami szó, lineárisabb átvitelű erősítőre számítottunk.
A fázis-frekvencia jelleggörbe, minthogy összefügg a
frekvenciaátvitellel, szintén olyan, amilyen.
Az áthallás is nagy, főleg a magasabb frekvenciákon. Ennél még az
olcsó erősítők is többet tudnak. Lényegesen kedvezőbb viszont a
különböző bemenetek közötti áthallás; a táblázatunkban megadott
értéket a tuner, illetve a magnó bemenet között mértük.
A teljesítmény-frekvencia tartomány meghatározásakor 0,7%
harmonikus torzítást kellett megengednünk, hogy érdemleges eredményt
kapjunk. Ha 0,1 százalékhoz ragaszkodnánk, a felső frekvenciahatár nem
haladná meg a 2-3kHz-et. A kimeneti teljesítmény függvényében mért
harmonikus torzítás átlagos, az intermodulációs torzítás viszont
meglehetősen magas; igénytelenebb erősítők is általában sokkal jobban
szerepelnek.
A legtöbb gondot a zajok okozták. A fono-fokozat zaja átlagos, de
a nagyszintű bemenetek hihetetlenül zajosak! Azon túlmenően, hogy a
bal és a jobb csatorna adata durván eltér (10, illetve 13
decibellel!), a 40dB jel-idegenfeszültség arány még a legszerényebb
hifi-normától is messze elmarad! Az idegenfeszültség spektrumában az
50Hz dominál, és ezt a komponenst semmiképpen sem tudtuk csökkenteni.
Először valamiféle külső zavarforrásra gyanakodtunk, de bárhogy
forgattuk is a készüléket, az 50Hz-es jel mindig ugyanakkora maradt.
Megesküdni ugyan nem mernénk rá, de a magas brummfeszültség oka
véleményünk szerint az erősítő belső kialakításában, magyarán:
közönséges konstrukciós hibában keresendő.
Átlagos a négyszögjel-átvitel is, de figyeljünk fel rá, hogy a
10kHz-es jelen még erőteljes kapacitív terhelés (8 ohm+1,3µF) hatására
sem keletkezik berezgés! Ebből a szempontból a Nait lényegesen jobban
viseli magát az átlagos készülékeknél. A tervezők minden valószínűség
szerint tudatosan vértezték fel erősítőjüket a szélsőséges terhelések,
tehát például a bonyolult keresztváltók kiszámíthatatlan hatása ellen.
A különbségi torzítás fono-előerősítőről mérve átlagos, a
nagyszintű bemenetekről viszont alacsony, és kedvező lefutású.
Furcsa dolgot tapasztaltunk, amikor a csatlakozókat vizsgálgattuk.
Azt már felpanaszoltuk, hogy nincs fej hallgatókimenet, holott azt
alapvető szolgáltatásnak tekintjük. De nincs ám igazi vonalkimenet
sem, amelyről magnófelvételt lehetne készíteni! Az ötpólusú aljzat
felvétel-lejátszás csatlakozót imitál, holott a kimenőimpedanciája
csak 0,12 kohmos, tehát lényegesen alacsonyabb a szabványban
megkövetelt minimum 150 kohmnál. A magnók körülbelül 0,5mV/kohmot
várnak az erősítőtől, a Nait ehelyett 1450mV/kohmot produkál, és
durván túlvezérli a magnót. Ez a magnókimenet valójában a szokványos
vonalkimenetnek felel meg - akkor viszont külön csatlakozóra kéne
kivezetni, és semmiképpen sem szabadna rajtahagyni ezen a kamuflázs
felvétel-lejátszás csatlakozón.
Méréseink alapján arra kell gyanakodnunk, hogy a Naim Audio
tervezői kizárólag a lemezjátszókat tartották szem előtt, és
úgyszólván fütyültek a többi műsorforrásra.
Szeánsz
A figyelmes Olvasó nyilván magától is rájött már, hogy itt most
éppen etalonvadászat folyik. Amióta meghallgattuk az AGI előerősítőt
és a nagy Naim teljesítményerősítőt (HFM 11.), nagyon is tisztában
vagyunk vele, hogy a mi tisztességes, de szerény etalonkészülékeink, a
HFM I. és a Quad 405 bizony jócskán elmaradnak az igazi
klasszis-elektronikák mögött. Ha jobbra cserélhetnénk őket (ami előbb
vagy utóbb biztosan bekövetkezik), élesebb lenne a fülünk,
biztonságosabban ítélhetnénk meg a lemezjátszók és a hangsugárzók
minőségét.
Viszont tartani szeretnénk magunkat a játékszabályokhoz, miszerint
az új és jobb etalon lehetőleg ne legyen drágább a réginél. Nos, a
Nait komplett erősítő létére is csak annyiba kerül, mint a Quad 405-ös
végfokozat. Igaz, hogy fel kell adni a Quad sokkalta nagyobb
teljesítményét, és meg kell elégedni 2x15 wattal... no de ha ennyi is
elegendő a szobahangerőhöz? Annakidején, a NAD 3020-as tesztjén a 2x20
watt elegendőnek bizonyult, s elvégre 15 és 20 watt között alig több,
mint egy (!) decibel a különbség. Sőt, még az is megeshet, hogy többet
ér 15 wattnyi Naim, mint 20 wattnyi NAD... Egyetlen dolog aggasztott
bennünket: az, hogy a Nait csak 240 voltos hálózati feszültségre adná
ki a névleges teljesítményét. De azért bíztunk ebben a csúnyácska
jószágban. Igaz is: a Naim Audio fölöttébb kedveli a szójátékokat
(reklámpályázatot is nyert már velük); a Nait fantázianév minden
valószínűség szerint a Naim és a "neat" szavakból van kikeverve. Az
utóbbi a szótár szerint azt jelenti: takaros, ízléses, csinos,
elegáns; talpraesett, szellemes, ügyes....
Az a körülmény, hogy a Naim Audio ódzkodik a magazinbeli
tesztektől, nem zavart bennünket különösképpen; elvégre a Hi-Fi News
is maga vásárolta meg a Nait-et. Egyébként is, a mi véleményünk
szerint a hifi-készülék ugyanolyan esztétikai produktum, mint mondjuk
egy operaelőadás, és éppúgy ki van téve a kritikusok ítéletének, mint
ahogy egy zenész vagy egy énekes sem vonhatja ki magát a kritika alól.
Ezt a rebellis nézetet nem mi ötlöttük ki, hanem az Audio Critic nevű,
"földalatti" amerikai folyóirat magyar szerkesztője.
Inkább a Linn, a Naim és a hasonszőrű cégek ideológiája
feszélyezett bennünket. Vajon megfelelőek-e a mi kísérleti
körülményeink; vajon nem ködösíti-e el fülünket a kontrollberendezés
fogyatékossága, elsősorban a lemezjátszó számos nyavalyája?
Valamelyest megnyugtatja a lelkiismeretünket, hogy ezen a teszten már
nem a régi Direct Drive-ot használtuk, hanem egy olyan (szíjhajtású)
gépet, amelyet történetesen a Shorton is propagál: a NAD 5120-ast,
póriasan Tesla NC 470-est. Igaz viszont, hogy a lemezjátszót 1. nem
állítottuk be, csak annyira, amennyire tudtuk, 2. nem állítottuk
speciális állványzatra. De hát annak idején ugyanígy bántunk a
sokkalta előkelőbb és állítólag fölöttébb háklis Linn Sondekkel is,
mégis felismertük az erényeit. A nagy Naim NAP 250-es végfok jó
tulajdonságai sem sikkadtak el a Hifi Magazin tesztjén. Remélhetőleg a
Nait is jól fogja érezni magát, és meg lesz elégedve a bánásmóddal,
jobban mondva kontroll-berendezésünkkel, nevezetesen a NAD/Tesla
lemezjátszóval, az Ortofon MC30/T-30-assal és a Spendor
hangsugárzókkal, nemkülönben demonstrációs lemezeinkkel (amelyek
között az új Ortofont tartjuk a legtöbbre - lásd 15. számunk "Ortofon
Op. 3" című cikkét!)
Nait-HFM I/Quad 405
Mielőtt a Nait hangkarakterét leírnánk, vissza kell kanyarodnunk
11. számunkhoz, a nagy Naim végfok tesztjéhez. A NAP 250 hűvösen,
tisztán zenélt, kiegyenlítetten szólt, mélyebbre és magasabbra hatolt,
mint a Quad 405. Az utóbbinak a hangját akkor torzabbnak ítéltük, és
az volt a véleményünk, hogy a Quad basszusa természetellenesen
felmelegszik, de nem megy eléggé mélyre.
A Nait hangja kellemes emlékeket ébresztett bennünk: bizonyos
tekintetben tényleg felidézte a NAP 250-est. Nyílt, csengő, egészséges
a zenéje, szépen szólnak az énekesei, hűségesebben követi a
szólamokat, jobb a térhatása - ezekkel a tulajdonságaival folyvást
némi előnyt szerez magának a HFM I/Quaddal szemben. Sajnos, hátrányai
is vannak. Mindenekelőtt: kismértékben ugyan, de hiányoznak a
magashangjai - és valamivel nagyobb mértékben hiányzik a basszusa.
Ezúttal szó sincs arról, hogy a Quad mélyhangjai "természetellenesen
felmelegednének", nem: ebben a párosításban a Quadnak elegendő
basszusa van, a Naitnek pedig nincs elegendő basszusa. A kis erősítő
hangképe emiatt kissé "könnyűsúlyú", túlságosan kiemeli a szólistákat
a zenekari hangtest rovására. Mindez egyébként a frekvenciagörbékből
is kiderül - de félre a diagramokkal, most csak a fülünkre
hallgassunk.
A fülünk azonban azt mondja, hogy a frekvenciaátvitelen kívül
egyéb, súlyosabb bajai is vannak a Naim Audio üdvöskéjének: a
fortisszimókban kifogy a szuflája, minthogy a teljesítményfokozata
gyakran a klippelés határán dolgozik. Igazán durva torzítást csak az
Ortofon lemez félelmetes orgonahangjain produkált, de azért többször
is értésünkre adta, hogy nem lelkesedik a nagy hangtömegekért.
Talán, ha a magyarországi elektromos hálózatot át lehetne állítani
240 voltosra...
Nait (fono-elektroníka) - HFM I.
Ebben a "menetben" a HFM I-et, illetve a Nait RIAA-korrektorát a
Quad végfokra kötöttük. A Nait saját teljesítményerősítőjét nem
használhattuk erre a célra, ugyanis a gép nagyszintű bemenetei annyira
zajosak (lásd méréseinket!), hogy a rájuk kötött idegen elektronika
okvetlenül erős hátrányba kerülne.
A Nait így is jobbnak bizonyult etalonunknál, ha nem is elsöprően
jobbnak. Egy kicsit több "cinn" a cintányéron, egy picit tisztább
magasak, egy hajszállal több lendület a tranzienseken - és némi
basszushiány, ami megintcsak "benne van a diagramokban".
Felvetődött bennünk, ne ragaszkodjunk-e veszett fejszénknek
legalább a nyeléhez: azért, mert a teljesítményerősítő nem váltotta be
reményeinket, a fono-előerősítőt - ha egyszer már itt van - esetleg
mégis megtarthatnánk etalonnak. (Fenomenális: 200 fontsterling egy
RIAA-korrektorért...) Mellette szól, hogy csatornánként mindössze 4
tranzisztort tartalmaz, tehát egyszerűbb megépíteni, mint a kissé
bonyolult HFM I-et. De mielőtt nekiállnánk a barkácsolásnak, tegyünk
még egy próbát a kis fekete szappandobozzal. Hasonlítsuk össze egy
igazán rangos fono-előerősítővel. Például a 11. számunkban tesztelt
AGI 511-essel.
Nait-AGI 511 (fono-elektronikák)
Az AGI-ról már tudjuk, hogy a meghajtó fokozata alig-alig színezi
el a hangot - az AGI RIAA-korrektora még a meghajtó fokozattal együtt
is szebben szól, mint a HFM I. csupaszon. A Nait RIAA-korrektorát az
AGI tuner-bemenetére kötöttük, tehát mindkét fonoelőerősítőt a
meghajtó fokozaton át hallgattuk. És hogy a teljesítményerősítőre se
lehessen panasz, erre a délutánra az AGI-val együtt kölcsönkértük a
nagy Naim NAP 250-est.
Nos, az AGI ellen a Naitnek sincs keresnivalója. Az AGI legalább
annyival transzparensebb, áttetszőbb hangú, teresebb, lendületesebb a
kis angol erősítőnél, mint amennyivel amaz nyert a mi etalonunk
ellenében. Az amerikai gép tömörebben zenél, mélyebb és magasabb
frekvenciákat szólaltat meg, egyszersmind nyugodtabb légkört teremt,
kevésbé forszírozza a lemez-zajokat. A Naitnek fedettebb, mosottabb,
ködösebb a hangja, rosszabbak a zajai, szűkebb a sztereója.
Kétségtelen viszont, hogy amikor szimfonikus nagyzenekart hallgattunk
(Wagner: Tannhäuser-nyitány stb.), a Nait zenekarában mintha több
vonós ült volna - igaz, "szőrösebben" is hegedültek. Ilyenkor mintha
erősebben szóltak volna a magasabb hangok. (Ezt a jelenséget egyikünk
a Nait inkorrekt frekvenciaátvitelével magyarázta.)
*
Fura jószág ez a Nait. Hogy rossz erősítő volna, azt nem
mondhatjuk. Csak hát kissé cifra feltételeket szab a gazdájának.
Legelőször is elvárja, hogy Linn Sondekkel használd (400 font, hangkar
nélkül), hogy e lemezjátszó dús basszusa helyrebillentse az ő
félrecsavart hangzási balanszát. Azt is elvárja, hogy ne hallgass se
magnót, se rádiót, csakis hanglemezt. Elvárja továbbá, hogy érzékeny
hangsugárzót akassz rá, nehogy neki meg kelljen erőltetnie magát. Ha
ezt megteszed, akkor még azt is elnézi Neked, hogy 220 voltos
hálózatról használod, nem 240 voltosról.
Sajnos, mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy erősítőink minden
kívánságát teljesíthessük. Inkább azt szeretnénk, ha az erősítőnk
teljesítené a mi kívánságainkat. Tehát szeretnénk, ha lineáris volna
az átvitele; ha nem volna zajos; ha külön is lehetne használni a
teljesítményfokozatát; ha képes volna kihajtani legalább az átlagos
érzékenységű hangsugárzókat. Ennyire háklisak vagyunk. Talán igaza van
a Naim Audiónak: ezekből a magazinbeli tesztekből semmi jó nem sül ki.
Most pedig csináljunk mérleget. Veszteség: elköltöttünk az állam
pénzéből 200 fontsterlinget, jószándéktól vezéreltetve, de nem a
legokosabban. Nyereség: megtakarítottunk 200 fontsterlinget néhány
tucat újságforgató audiofilnek. Javítaná szaldónkat, ha
tapasztalataink a többi Kalandozó Magyart is gazdagítanák, tehát
nemcsak azokat, akik a Naitre spekuláltak, hanem azokat is, akik
bármiféle erősítőt, lemezjátszót, hangdobozt importálnának abban a
biztos tudatban, hogy őket nem érheti meglepetés, hiszen
"tanulmányozták az irodalmat"...
Egyébként: épp most olvassuk a saját sajtószemlénkben, hagy a Nait
lett a briteknél az Év Erősítője.