Audio-kultúra



(Délibábtalan oldal) Hol volt, hol nem volt, valamikor nagyon régen, mindenesetre sok-sok oldallal ezelőtt, de mégiscsak volt nekem egy olyan rovatom, amelyben kötetlenül ábrándozhattam. Úgy hívták, hogy Délibábos Oldal. Ötször jelentkeztem vele, mindössze, aztán valahogy leszoktam az ábrándozásról. Hogy miért hagytam fel vele? Kiderül, ha leltárt készítek délibábjaimról. Szóba hoztam, például, a minta utáni árusítást, amelynek persze egy igazi bemutatóterem az első számú feltétele. Ilyen bemutatóterem ma sincs Magyarországon. (Habár a RAMOVILL-t három éve foglalkoztatja egy auditórium terve. és azóta már belsőépítészek, sőt, akusztikusok is végigszimatolták a szóban forgó, Belgrád-rakparti épület kiürített alagsorát.) Írtam aztán a hifi-boltokról, amelyekben mikroszkóppal is megvizsgálnák a kuncsaft hangszedőtűjét. Azóta is csak a KERAVILL van egy erre alkalmas készüléke - a boltokban nagyítóval sem találni mikroszkópot. (Habár a RAMOVILL-nál az Ortofon tesztkészülék végülis helyettesíti a mikroszkópot, sőt többet is tud annál.) Sürgettem egy hazai kiadású demonstrációs lemezt, abból sem lett semmi. (Jó, jó, ott a boltban az Ortofon 0003, de hatszor annyiba kerül, mint a magyar LP.) Pedzegettem, hogy olcsó hangszórókiteket hozhatna be a kereskedelem: akkoriban ennek tényleg lett volna némi realitása, de egyrészt mi sem találtunk igazán jó és mégis olcsó nyugati kitet, másrészt a jelenlegi dollár/forint szorzó annyira felviszi az importcikk árát, hogy ma már többe kerülne a leves, mint a hús. Ábrándoztam szeparált készülékekről, különálló elő- és végerősítőről: nos, amit eddig láttam, nem egészen az, amit elképzeltem. Legutolsó délibábom egy antirezonáns lemezjátszó-talpazat képét vetítette elém - szó, ami szó, itt nekem kell visszakoznom, nem mintha egy ilyen TALP ne tehetne jó szolgálatot, hiszen csökkenti a lemezjátszó akusztikai visszahatását, mindazonáltal ma már egészen más tényezőkben látom a jó lemezjátszó kritériumait. Ma sem hiszem, persze, hogy "ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz", de ha az élet nem inspirál bennünket, és nem váltja valóra a délibábjainkat, akkor előbb-utóbb elveszítjük az ábrándozókészségünket. Lehet, hogy az ipar- és kereskedelemfejlesztés mégsem tartozik a Hifi Magazin illetékességének körébe?