Ortofon Op. 3 |
- Koncert pickupra, erősítőre és hangsugárzókra -
Immár harmadik zeneművét bocsátja a nagyközönség elé a Maestro, az
Ortofon cég. Szorgalmát-igyekezetét minden bizonnyal az a szlogen
magyarázza, miszerint ő az egyetlen a világon, aki nemcsak
lemezjátszó-, de lemezvágófejet is gyárt. Tehát demonstrálnia kell,
mit tud.
Első demó-lemeze, hogy úgy mondjuk, nem volt valami nagy szám. A
második már sokkal jobban sikerült, különösen, hogy a program felét,
tehát a zenei műsort az Ortofon nem maga készítette, hanem bölcsen
átvette egy svéd "specialistától", az Opus 3 nevű cégtől. Nos, a
harmadik lemezen már egyáltalán nincs szorosan vett műszaki teszt,
tehát kétszerannyi zene fér rá. És valamennyi felvételt a svédek
készítették - szóval, ha úgy tetszik, az Op. 3 pontosan 100
százalékkal jobb; mint az Op. 2 volt. Furcsa, de nekünk a hangminősége
is jobban tetszik. Arra gyanakszunk, hogy a két lemez nem ugyanabban a
gyárban készült. Ha sejtésünk helytálló, akkor a második album zenei
anyagát az Ortofon valóban csak "átvette", tehát a mesterszalagnak
csupán a másolatáról dolgozhatott, hiszen az eredetit mindenki
megtartja magának. Ezzel szemben az Op. 3 már teljes mértékben az Opus
3 műve, ő pedig nyilván az első generációs szalagról, a Master
Tape-ről vágta a lakklemezt. Az új lemez mindenesetre
transzparansebben, elevenebben szól - pedig ebből a szempontból az
előzőre sem lehetett különösebb panasz!
Mi már a második lemezt is Olvasóink és a kereskedelmi vállalatok
figyelmébe ajánlottuk, s ma is úgy érezzük, joggal. (Lásd HFM 8.) Az
Op. 3 méginkább méltó az audiofilek bizalmára. Ezt a lemezt ezentúl
gyakran használni fogjuk szeánszainkon, tehát örülnénk, ha más is
hozzáférne - habár gyanítjuk, hogy nem lesz olcsó. A magunk részéről
azzal szorgalmazzuk az Ortofon 0003 - ez a típusjele - behozatalát,
hogy alább közreadjuk a tesztműsor angol nyelvű kommentárjának magyar
fordítását. A RAVILL-nak vagy a RAMOVILL-nak tehát nem kell bajlódnia
a magyar nyelvű használati leírással (amelyet tulajdonképpen kötelező
volna mellékelni az ilyesfajta árucikkekhez, hiszen ebből tudják meg a
vájtfülűek, mit és hogyan kéne hallaniuk). Az eredeti szövegbe,
zárójelben, csak annyit toldunk be, hogy minden "track" elején
megnevezzük az ott megszólaló hangszereket.
Első oldal: a hangkép tesztje
1:1. A hangzáskép balansza, különös tekintettel a mélytartományra.
(Dixie. Trombita, klarinét, baritonszaxofon, bőgő vonóval és pengetve,
bendzsó, zongora.) Ezt a számot egy igen gyors lecsengésű
koncertteremben vették fel. A visszhang spektruma meredeken esik,
vagyis a magashangok sokkal gyengébben verődnek vissza, mint a mélyek.
Ez, kombinálva a hangszerek erős direkthangjaival, jó mélyátvitelt
követel és jó követőképességet, főleg a basszusban. Az első részben a
bőgőt vonóval szólaltatják meg, gerjesztve a lejátszóberendezés
basszusrezonanciáit. Később pengetik a bőgőt, igen erős
basszustranzienseket keltve, és ez próbára teszi a hangszedő követési
képességét. A csillapított trombita igen nagy energiamennyiséget
sugároz a magastartományban. Tisztán kell szólnia, nem harsányan.
1:2. A hangzáskép balansza, különös tekintettel a
magastartományra. (Bőgő, dob, cintányér, hegedű, vibrafon.) Ez a
felvétel is egy meglehetősen száraz akusztikájú teremben készült,
olyasfajtában, mint amilyen egy színház. Ezúttal a magas frekvenciákra
összpontosítottunk. A cintányér és a "hi-hat" jókora magasfrekvenciás
energiát sugároz, olyannyira, hogy akusztikus hangszerekről még soha
nem mértünk ilyen nagy erejű, rövid időtartamú jeleket. A gyönge
követőképességű, kiegyensúlyozatlan magas regiszterű hangszedők itt
élesen fognak szólni, fárasztóan. Hallatszania kell a hegedűvonó
okozta enyhe nyerseségnek, úgy, hogy a hang mégis lágy maradjon.
Silány berendezésen keményen, kellemetlenül szól.
1:3. Teljes hangzási balansz. A romantikus orgonazenét nehéz
reprodukálni, minthogy annak széles frekvenciatartománya egyszerre
szólal meg minden szinten. A spektrum annyira komplikált, hogy
összefüggő hangtestként hat, nem különálló hangok gyanánt. Ez a fajta
zenei anyag felderíti a frekvenciaátvitel gyönge pontjait, egyben a
hangszedő követési képességét is teszteli, nemkülönben a
mélységérzetet. A mikrofon 9-14 méternyire van az orgonasípoktól, és
ezt is kell hallanunk. A felvételen hallható orgona joggal
reprezentálja a skandináv orgonaépítő művészetet; lágy, meleg, szellős
hangja van. Figyelj a stabil basszusra az első téma alatt, később
pedig a regiszterek sokféleségére.
1:4. Mélységérzet. (Gitár, kalimba, férfi énekes.) Széltében és
mélységében tiszta sztereofónia. Az énekes és a gitár középről, a
kalimba balról szól. Figyeld ez utóbbinak könnyű, levegős hangzását.
Rossz hangszedők általában megemelik a "treble"-t, élessé teszik a
kalimba hangját és sziszegővé az éneket. A torzítás előrenyomja a
hangot és tönkreteszi a mélységérzetet. A torzításokat itt könnyű
észrevenni, mert az emberi hang úgy szól, ahogy a valóságban halljuk.
Emlékeztetőül: itt most hiteles hangra figyelünk, nem az oly sok
felvételről hallható, mikrofonozott típusúra.
1:5. Dinamika. (Klasszikus gitár.) Ezen a felvételen azt akartuk
megmutatni, mi a különbség a dinamika és a hangerő között. A jó
dinamika különböző hangerővel képes megjeleníteni a hangot, és ezt itt
jobban hallhatjuk, mintha vonatrobogás vagy ágyúlövés zajával
fárasztjuk a fülünket. A gitárszólót egy meglehetősen visszhangos
kőtemplomban játsszák. A visszhang körülbelül 40 decibellel van a
közvetlen hang szintje alatt, így a kettőnek az egyensúlyából
megítélhetjük a hangszedő dinamikafelbontó képességét. A szegényes
dinamikájú hangszedő lapossá teszi a hangot és eltünteti a zene
sziporkázását. A pengetett húrok jól megkülönböztethető hangja nem
lehet túl kemény (ez magastúltengésre vallana) - meleg legyen és
tiszta. A basszusrezonancia is meleg hangszínű, "lekerekített", nem
üreges, döngő. A legtöbb olcsó pickupnak rossz a tranziensátvitele;
kompenzációképpen magasat emel. Felületes meghallgatásra ez
differenciáltnak tűnik, de később kiderül, hogy a hang kemény, üres,
fárasztó a fülnek.
1:6. Hangzási balansz, mélységérzet, dinamika. Ötventagú kórus,
orgona és fuvola, "dús" akusztikájú környezetben: egy kőtemplomban
felvéve. Az ének hangok tiszták és erősek, de nem erőszakosak. Az
egyes bekezdésekben más-más dolgokra összpontosítottunk, de valójában
összefüggenek a paraméterek: például, ha a sziszegőhangokat csúnyán
reprodukálják, akkor ez interferál a hangminőség többi jellemzőjével,
megtöri az előttünk álló kórus "image"-át és felborítja a direkt hang
és a visszaverődések egyensúlyát.
Második oldal: a műszaki paraméterek tesztje
2:1. Függőleges követési szög. (Női énekhang, gitár.) Ez a
felvétel különösen érzékeny a vertikális szöghibára. Ha a pickup
hátradől, tehát túl kicsi a követési szög, akkor a bőgő és az énekhang
"tömött", fojtott lesz. Ha a szög túl nagy, az énekhang felkeményedik,
szúrós lesz, a gitár szintén kemény, kopogós. Ha kísérletezünk, fogunk
találni egy szűk tartományt, amelyben a vertikális szög éppen
megfelelő. Figyeljünk a háttérzajra is, az is eltérően szól ilyenkor.
2:2. Követőképesség. "A zongora - mondta Stravinsky -
ütőhangszer." Itt most megérthetjük, mire gondolt. Ez a fajta zene (és
játékmód) félelmetes dinamikát követel a lejátszóberendezéstől. Ha a
hangszedőnk nem követi halálbiztosan a barázdákat, akkor ezt itt
félreérthetetlenül hallani fogjuk.
2:3. Magashangú torzítás. (Ütőhangszerek, fúvósok, gitár, női
hang.) Ez a felvétel kitűnő mélységérzetet kelt. Pontosan kijelöli az
egyes hangszerek helyét. Jobb oldalt a ritmuscsoport a "hi-hat"-tel és
a cintányérral. Bal oldalt bongók, harangjáték és szaxofon. Az énekes,
a gitár és a bőgő hátrábbról, a színpad közepéről szól. Mindezek
külön-külön is megszólalnak, és meglehetős tranziens energiákat
mozgatnak meg a legfelső tartományban, így könnyű észrevenni a
hangszedő és a tű hibáit.
2:4. Torzírás/követőképesség. (Dixie - hasonló az 1:1-hez.) Ismét
egy nagy dinamikájú felvétel, az akusztika is hasonló, mint az előbbi
dzsesszklubban. A fúvósok intenzív hangja miatt a hangszedők itt
nehezen követik a barázdát. A mikrofon meglehetősen közel volt ezekhez
a nagy erejű hangszerekhez, és a zene csúcsai ha nem haladják is meg a
lemeztechnika képességeit, bizony próbára teszik a lemezjátszót.
Egyébként az 1:1 felvétel is hasonló tesztet tartalmaz (főleg a
basszustartományban, a pengetett bőgőhanggal).
2:5. Fázis. Orgonazenét hallunk, előbb hibás, majd helyes
polaritással. Amikor a fázis nincs a helyén, a basszus gyöngébb, a
sztereofónia zavarosan visszhangos lesz, a hangszín nazális. Minthogy
ez az utolsó felvétel a lemezen, itt különösen jól észre lehet venni,
ha rosszul van beállítva a kargeometria, tehát a hangszedő tengelye
nem esik egybe a lemezbarázda érintőjével. Ilyenkor főleg a rossz
polaritású felvételen fogunk torzítást hallani.
Ez a legutolsó felvétel, a fázispróba nekünk nem tetszik. Sokkal
jobban bevált az a szimpla teszt, amit az Op. 2 legelején találunk.
Ettől eltekintve a harmadik album fenomenális: sejtteti, hogy micsoda
tartalékok rejlenek az elparentált analóg technikában. Programja is
többrétegű (orgona, zongora, kórus), habár változatlanul hiányoljuk a
szimfonikus zenét. Ahhoz már, úgy látszik, nem elegendő a szimpla
keresztpáros mikrofontechnika - de az is lehet, hogy a kis svéd cég
csupán visszariadt a szimfonikus nagyzenekarral való munka
összehasonlíthatatlanul nagyobb költségeitől és kockázataitól.
Szerettünk volna túllépni a laikus lelkendezésen. Úgy gondoltuk, a
recenziót szakszerű kritikával fogjuk kiegészíteni. A kísérőszöveg
elmondja, mit hogyan vettek föl a hangmérnökök; hangsúlyozza, hogy a
zenei-akusztikai történést a maga teljességében igyekeztek
tolmácsolni, mégpedig a ma újra igen népszerű, Blumlein-féle
keresztpáros (kétmikrofonos) technika alkalmazása révén. Nos, mi
felkértük Peller Károlyt, a MAFILM hangmérnökét, hallgassa végig ő is
az Op. 3-at és mondjon véleményt minden egyes passzus után: szerinte
hogyan szól ez a lemez, mennyire realisztikusak a felvételek,
egyáltalán, mennyiben tudták szándékukat megvalósítani a svéd
hangmesterek. PK a Filmgyárban hallgatta meg a lemezt, a következő
berendezésen: Thorens TD 125/SME/AKG P25MD, Shure erősítő, aktív
Westlake monitorok. Utána tömören csak annyit mondott, hogy ezek a
felvételek a maguk nemében minden szempontból kifogástalanok.
Kiegyenlítettségük, dinamikájuk, térhatásuk egyaránt példás,
szőrszálhasogatás volna bármit is kritizálni rajtuk. Ez a kommentár
meggyőzött bennünket arról, hogy az Op. 3 a stúdióberendezéseken is
ugyanolyan szépen szól, mint a hifi-berendezéseken - feltéve, persze,
hogy azok nívósak. De hát éppen ez a jó demó-lemez kritériuma.