Hetedhéthatár |
Hifi Stereophonie
1983 szeptember (folytatás)
Hadd folytassuk még tudósításunkat a HiFi Stereophonieban tesztelt
készülékekről (mint látni fogjuk, már amúgysem sokáig tehetjük). A
magnósok bizonyára megnyalják a szájuk szélét a JVC DD-V9 és a Pioneer
CT-90R kazettás csévélők láttán: ezek a gépek megkeresik, megtalálják,
programozzák a műsort, oda-vissza játszanak, miközben a szalagvégeken
mindössze 1 másodpercig kell megszakítaniuk a műsort! A funkciók
felsorolásához minilexikonra volna szükség, viszont a frekvenciagörbék
valahogy nem annyira szépek, mint ezt 1500, illetve 2400 márkáért
elvárhatná az ember.
* Az Infinity hangsugárzók legalább ennyire érdekesek (csak nem
ugyanazok számára). Az amerikai cégnek most a kis- és középszériáját
veszi szemügyre a HFS. Magassugárzójuk a jólismert EMIT, a középsávban
polipropilén membránú hangszórók dolgoznak, és ezek között nemcsak
kónuszosat, de dómsugárzót is találunk, az utóbbi a Polydome névre
hallgat. A négy hangsugárzó közül a legdrágább a négyutas RSIIIA, ez
2500 márkába kerül, és minthogy az Infinity prospektusa szerint
"keresztváltójához csakis a legjobb minőségű alkatrészeket használták
fel", a HFS némi meglepődéssel fedez fel közönséges elkókat és
tekercseket az RSIIIA gyomrában. Úgy látszik, ilyesmi a legjobb
családban is előfordul.
Magnat Plasma Transpuls MP-X088. Felül az ionsugárzó önmagában is
másfélezer márkába kerül
* És egy hirdetés: az új Magnat Plasma Tranpuls MP-X-088 fényképe,
néhány pszichoakusztikai tárgyú közleménnyel. Megtudhatjuk, hogy a.) a
legújabb kutatások szerint az emberi fül nem 20, hanem 40kHz-ig hall,
b.) hogy ennek a 40kHz-nek a felharmonikusaira is tekintettel kell
lenni (80, 160, 320kHz) és c.) hogy a Magnat ionhangszórója 900kHz-ig
sugároz. Anélkül, hogy állást foglalnánk ez ügyben, mély
megelégedéssel konstatáljuk, hogy: amíg rosszul mennek a dolgok,
mindenki lecsepüli az emberi hallást, de valahányszor csak fejlődni
kezd a technika, akkor bezzeg rögtön dicsérni kezdik azt a szép,
hosszú, okos fülünket.
November
Három japán formaterv.
Akai Midi-7 középtorony: "rendnek lennie kell"...
Accuphase C222/P266 elő- és végerősítő: "más idők, más erkölcsök"...
Sansui TU-S55X tuner és AU-D55X erősítő: "szép is vagyok, jó is
vagyok, csak egy kicsit gyönge vagyok"
Kezdjük az Akai Midi-7-tel, ezzel a miniatűr, pontosabban midiatűr
toronnyal. Homlokzata alig szélesebb egy lemezborítónál, de
hihetetlenül sok ízé van rajta. Az összes kezelőgombot forsriftosan,
vízszintes és függőleges sorokba rendezték, egyszóval az egész
épületben valami könyörtelen németesség érződik. (Pedig erősen japán.)
A torony ára, hangdobozok nélkül, 2400 márka.
* Isten tudja, nekünk sokkal jobban tetszik az Accuphase-erősítők
tiszta, klasszikus formaterve; a C222/P266 elő- és végerősítőért
habozás nélkül odaadnánk az egész Akai-hóbelevancot. Jó üzletet is
csinálnánk, mert az Accuphase-készlet árán nem egy, hanem három
miditornyot lehetne venni. Pedig igazán szerényen specifikált
készülékek ezek: a P266 végfok teljesítménye mindössze 2x76 watt
A-osztályban. Ha AB osztályú üzemmódba kapcsoljuk, akkor egy kicsit
több: 300 watt csatornánként.
* Ezek persze mind szélsőségek. A jól sminkelt toronyhifi és a
méltóságteljes High Tech között se szeri, se száma az átmeneteknek. A
középkategóriájú elektronikák közül a HFS ezúttal komplett erősítőket
és tunereket tesztel: a TA-F555/ST-S 555 ES-t a Sonytól, illetve az
AU-D55X/TU-S555X-et a Sansuitól (lásd a képen). A Sansui erősítői
általában nem rosszak, de ezt a HFS szokatlan hevességgel "lehúzza":
hasznavehetetlennek ítéli a fono-elektronikát és csekélynek a végfok
tartalékait.
December
És most elérkeztünk Hetedhéthatárbán tett utazásunk legszomorúbb
állomásához: búcsút kell vennünk a HiFi Stereophonietól most és
mindörökre. "Vége" - jelenti be Karl Breh az utolsó, leges-legutolsó
Szerkesztői Jegyzetben. Huszonkét évi fennállás után a HFS megszűnik.
Végromlásának fő oka alighanem az lehetett, hogy a komótos stílusú,
kissé száraz, lehetőségeihez mérten feltétlenül tisztességes,
műszakilag megalapozott, kulturális missziókat vállaló újság nem bírta
a Playboy-típusú, felületes-felelőtlen, de roppant színes hifi-újságok
versenyét.
Amikor egy égitest felrobban, maradványai nem oszlanak szét
nyomtalanul az űrben. A konkurens lapok közül a stereoplay felvállalt
valamennyit a HFS komolyzenei lemezrovatából. A Német Hanglemezdíj
kurátora (a stereoplay támogatásával) továbbra is Karl Breh és Ingo
Harden. A tesztlabor önállósul, afféle kisvállalkozásba kezd, de
időnként a stereoplay megbízásából is dolgozni fog. Végül a sokunk
számára oly jól ismert évkönyv, a vaskos HiFi Jahrbuch ezután is
megjelenik, Karl Breh szerkesztésében, de most majd a Vereinigte Motor
Verlage kiadásában.
Az "utolsó szolgálat", amit a HiFi Stereophonie-nak (és
Olvasóinknak) még megtehetünk: szemlézzük a decemberi számot.
Siva négykarú gyermeke: Micro Seiki RX-5000 lemezjátszó-futómű, 16
kilós tányérral és szeparált meghajtó-egységgel
* Ebben a kiadásban csodálhatjuk meg Siva legújabb gyermekét, a
Micro Seiki RX-5000 lemezjátszó-futóművet: erre nem 3, hanem akár 4
hangkart is lehet szerelni, de persze nem ez a lényeg, hanem hogy a
gép szíjhajtású (holott a Micro Seiki mindig is nagy híve volt a
DD-nek!), aztán, hogy a motor és a meghajtóelektronika külön dobozt
kapott, miáltal csak a szíjon keresztül érintkezik a tányérral - s
végül, de nem utolsósorban: hogy az egész alkotmány nem kevesebb, mint
55 kilót nyom! A klasszikus szíjhajtású lemezjátszók egyik
jellegzetessége a jó 4 kilós tányér nos, itt pusztán a csapágyazásnak
4 kiló a súlya. Árakról ne beszéljünk, ne szennyezzük profán dolgokkal
a megszállottság fennkölt világát.
* Az aktívdobozok szép lassan divatba jönnek. Íme egy bruttó 44
literes ládikó, két 160 milliméter átmérőjű dohogóval - és akkorát
zenél, hogy még: 110dB hangnyomás a középsávban, erőteljes 30Hz-es
basszusokkal! Az NSZK-beli Newtronics cég Union Pacific becenevű
hangdobozának mély-középsugárzói az angol Celestion gyárából
származnak, és szemlátomást azonosak a kis SL6-os mélyhangszórójával
(lásd Angolra hangolva című cikkünket). Drága rendszer, a két doboz
belekerül vagy 7000 márkába, igaz: ebben már bennefoglaltatik néhány
végfok és a keresztváltók ára is.
Union Pacific: a Newtronics cég 44 literes aktívdobozai
* További tesztek: hét hangszedő (a mozgótekercses Audio-Technica
AT 37E, Denon DL-1000, ELAC EMC-2, Ortofon MC exklusiv, Technics
EPC-305 MC/II, illetve a mágneses Shure V15 V-MR és a Van den Hul-féle
tűheggyel ellátott AKG P8ES Nova), Celestion Ditton 33/II és KS
Linea B 550 hangsugárzók, valamint egy olyan, nagyteljesítményű
végfok, a Datakustik Twin, amely úgyszólván henceg vele, hogy mekkora
visszacsatolása van. Ellentétben a nagykönyvben foglaltakkal, a
tervezők nem kevesebb, mint 80 decibel visszacsatolást alkalmaztak -
és a HFS mérése szerint a TIM mégis alacsony.
* És hát akkor - vége. A HiFi Stereophonie mostantól kezdve már
nem jelen, hanem történelem.
Hifi News & Record Review
Szeptember
Visszaesőben a hifi-kereskedelem! - erről tudósít szerkesztői
jegyzeteiben John Atkinson. Az angliai forgalom régóta stagnál, 1980
és 1982 között nem növekedett (évente körülbelül 740 millió
fontsterlingre rúg), az idén pedig minden valószínűség szerint még
csökken is vagy 10 százalékkal. A piaci jósok most a Compact Disctől
remélik a szakma megújhodását, s megjövendölik, hogy 1986-ban már
minden harmadik eladott készülék valamiféle CD-játszó lesz. Atkinson
rámutat, hogy a CD akkor válhat igazi tömegáruvá, ha a "software",
azaz a műsorhordozó megnyeri az emberek bizalmát. Ebből a szempontból
fontos eseménynek tekinthető, hogy hosszú hallgatás után a WEA, ez a
hatalmas amerikai hanglemezgyár is "fölvállalta" a CD-technikát, és
megjelentetett néhány ezüstkorongot.
További váratlan hír a hanglemezvilágból: a Warner Communications
Inc. (WCI) konszern állítólag betársul a PolyGramba, amelynek eddig a
Philips és a Siemens voltak a társtulajdonosai. (Az utóbbi cég
részesedése igen csekély.) Ha az üzletet nyélbeütik, akkor az egész
nyugati világban már csak négy igazán nagy lemezkonszern marad: az
EMI, az RCA, a CBS és az új WCI/Philips. Az utóbbi természetesen
fenntartaná népszerű márkaneveit: Wagner Bros, Elektra, Asylum,
Atlantic, Verve, Philips, Polydor, DG, Archiv, Mercury, Decca, London,
Argo, Oiseau-Lyre.
A lemezszakma rá is szorul, hogy koncentrálja erőit, minthogy a
piac pang, a lemezárak alacsonyabbak mint valaha. Úgy tűnik - fejezi
be fejtegetéseit Atkinson -, hogy a hanglemeziparnak nincs más
választása, fejest kell ugrania a CD-bizniszbe. A CD kritikusai azzal
áltatják magukat, hogy ha a CD eltűnne a színről, akkor minden rendbe
jönne. Valójában a lemezszakmának nem a CD és az LP között kell
választania, hanem a CD és a pusztulás között.
* CD, CD, CD - természetesen az olvasói levelekben is. A HFN/RR
változatlanul demokratikus: a szóhoz juttatott olvasók közül kettő
dicséri, kettő szidja a CD-technikát. Pontosabban: ketten örülnek,
hogy megvették a CD-játszót, ketten pedig úgy érzik, hogy tökéletesen
értéktelen holmira fecsérelték a pénzüket.
* Még mindig CD. A Compact Disc Player európai licenszvásárlóinak
érdekében (már tizenegyen vannak!) felemelik a japán CD-játszók vámját
a jelenlegi 9,5 százalékról a duplájára. Maga a Philips is a vámemelés
mellett szavazott, azzal az érveléssel, hogy nem kell teljesen
befagyasztani az importot, csupán időt kell nyerni az európai
készülékgyárak számára, hogy "megtalálják az utat a saját
technológiájukkal a saját vevőközönségükhöz". A Philips itt gondosan
megfeledkezik róla, hogy ez a saját technológia részben a Sonyé...
* A hifi-újságok gyakorta megszólaltatják a konstruktőröket:
valljanak tervezői filozófiájukról. Ez ismeretterjesztésnek is,
reklámnak is hatékony (attól függ, melyik oldalról nézzük). Ezúttal
Nelson Pass, a Threshold erősítők atyamestere fejti ki nézeteit a
HFN/RR hasábjain.
Aprópénzre váltott tehetség: a Naim Audio 2x15 wattos komplett
erősítője, a Nait
* Reklám-e, avagy diplomatikus udvariasság? Vagy valóban csak az
igazmondás kényszere? Tíz olcsó (90-190 fontsterlinges) erősítőt
tesztel a lap, köztük a Naim új integrált (!) erősítőjét, amely a NAIT
névre hallgat. Ebben nem csupán az a szokatlan, hogy a szélsőségesen
"audiofil-orientált" Naim összeépített elő- és végerősítőt hoz piacra,
hanem az is, hogy a HFM/RR mindeddig csakis a gyárak hozzájárulásával
választotta ki a vizsgálatra szánt típusokat, márpedig a Naim Audio
elvből ellenez bármiféle magazinbeli tesztet, és ezúttal sem volt volt
hajlandó együttműködni az újsággal. A HFN/RR mégsem állta meg, hogy
hozzá ne csapja a mezőnyhöz a NAIT-et, mondván, hogy e gép tesztje
nélkül nem lehetne "helyére tenni" a többi masinát. A NA1T névlegesen
mindössze 2x15 wattot ad le, holott 180 fontba kerül, tehát
meglehetősen drága, ha nem is annyira, mint a szeparált
Naim-komponensek. Martin Colloms mindenesetre ennek az erősítőnek adja
a pálmát, azzal, hogy ez a gép "új standardot állít" ebben az
árkategóriában.
A tesztmezőny egyébiránt így nézett ki: A&R A60/II (190,-),
Marantz PM 350 (90,-) NAD 3020A (110,-), Nytech CA-202 (120,-),
Quantum IA-100 (120,-), Rotel RA-860 (190,-), Sansui AU-D101 (100,-),
Sondex S230 (179,-). A tizedik erősítő afféle kakukktojás volt, a 150
fontsterlinges Linn "Linnk" (azaz "Lánncszem"), ez nem komplett
erősítő, hanem egy RIAA-ekvalizációval kiegészített MC-előerősítő,
amelyről közvetlenül is ki lehet hajtani a végfokokat, feltéve, hogy
az MC-hangszedőnk elég nagy feszültséget szolgáltat. (Az Ortofonokhoz,
a Dynavector Karathoz, a Fidelity Researchökhöz stb. nem jó.) A Linnk
egyébként azon a Naim-féle MC-erősítőn alapul, amelyet 11. számunkban
teszteltünk.
"Lánncszem": Linn "Linnk" MC-előerősítő RIAA-korrekcióval
* A HFN/RR volt a védnöke egy kicsiny, de látványos kiállításnak,
amelyet a Heathrow-i Penta Hotelben rendeztek augusztus végén (itt
osztották volna ki az Arany Pulyka díjakat azoknak a cégeknek, amelyek
nem restelltek volna jelentkezni érte). A kifejezetten audiofileknek
szánt bemutató egyik érdekes darabja az Acoustic Research új
lemezjátszója, a klasszikus, húsz évvel ezelőtti, szíjhajtású,
függesztett alvázú AR-gép utóda.
"Az AR visszatérése." Az új Acoustics Research lemezjátszó
* Közepes árú hangszedők - így konferálja be Alvin Gold a
Dynavector Karat 19A (90,-), a Glanz GMC-10EX (70,-), a Grace F-9E
(110,-) és az Ortofon MC 100U (65,-) tesztjét. Maga is elismeri ugyan,
hogy nehéz meghatározni, mit értsünk közepes áron, hiszen lehet
hangszedőt venni 5, de 1000 fontsterlingért is, mindazonáltal a
hangszedők túlnyomó többsége 15 fontba se kerül. (Mindenesetre ezt már
mi fűzzük hozzá - az itt bemutatott pickupoknak még a legdrágábbika is
kijön az átlagangol egyheti fizetéséből.)
Mind a négy hangszedő jó bizonyítványt kapott, különösen a Grace.
Igaz, ez volt a legdrágább, de az is igaz, hogy ellentétben a többivel
ez csak MM-modell, nem pedig MC. (Ámde vigyázat, mondja Gold, a Grace
tesztpéldányai erősen "szórtak"!) Érdekes, a Grace cég közben piacra
hozott egy ezoterikus, háromszorta drágább MC-hangszedőt is, de a maga
árkategóriájában ez nem aratott akkora sikert.
Október
Az ügyeletes hifi-misztérium manapság a kábel: különféle extra
kivitelű "madzagokra" már annyi pénzt lehet költeni, hogy kitelne
belőle egy olcsóbb hifi-torony ára. Ámde az igazi misztikum csak
nemrég ütötte fel a fejét: egyesek azt állítják, hogy a kábeleknek
kétféle irányuk lehet, tehát megváltoztathatják a hangképet attól
függően, hogy balról-jobbra, vagy jobbról-balra kötjük be őket...
John Atkinson, a szerkesztő nem éppen babonás ember, és igencsak
tamáskodva fogadta a "kétirányú" kábelek hírét, de legutóbb kénytelen
volt beismerni, hogy egy A-B vakteszt alkalmával következetesen
érzékelte azt a különbséget, amely - mint kiderült - mindössze abból
adódott, hogy megfordítottak egy egyméteres kábelt az elő- és a végfok
között. Magyarázat nem nagyon van; a QED cég szerint a fent leírt
effektusért a kábelanyag rézrészecskéinek elhelyezkedése a felelős, de
számos eltérő spekuláció is ismeretes. Tény, hogy az utóbbi időben
több konstruktőr, például a Meridian cég Bob Stuartja is behatóan
kísérletezik a különféle elektronikák belső és külső
kábel-elrendezésével...
* Colloms ezúttal drágább erősítőket tesztel (Mission 778,
Harman-Kardon PM650, Tandberg TIA 3012, Revox B251 és hasonlók); a
méréseket kommentálva azokra a kísérletekre hivatkozik, amelyeket finn
kutatók végeztek nemrégiben, hogy megállapítsák, hogyan változik a
hangsugárzók impedanciája a gyakorlatban, s ez milyen követelmények
elé állítja az erősítőkonstruktőröket. (Forrás: Ilpo Martikainen, Ari
Varla és Matti Otala: Magas minőségű hangsugárzó rendszerek
áramfelvétele - előadás az AES 73. ülésszakán, 1983 márciusában.)
Ismeretes, hogy a hangsugárzók nem úgy viselkednek, mint egy
konstans 8 vagy 4 ohmos ellenállás. Először is, változtatják
impedanciájuk értékét a frekvencia függvényében. Másodszor, és ez a
rosszabb, nem veszik fel az energiát türelmesen, ellenállás módjára,
hanem "visszarúgnak", energiát táplálnak vissza, az erősítőbe, reaktív
- azaz: kapacitív és induktív - módon viselkednek. Ezáltal
fáziskülönbség lép fel az erősítő feszültségkimenete és a hangsugárzó
áramfelvétele között, az erősítő "becsapódik", több áramot ad le (de
annak egy része veszendőbe megy), hamarabb elfogy az ereje (clipping),
torzítani kezd, esetleg még a védőáramköre is működésbe lép, mielőtt
elérhetné a maximális teljesítményt. A fázistolás ráadásul visszahat
az erősítő negatív visszacsatolási rendszerére, miáltal még az erősítő
stabilitása is megrendülhet, a gép nem várt torzításba kezdhet.
A mozgótekercses hangszóró már önmagában véve, tehát keresztváltó
nélkül is erősen reaktív, a keresztváltó pedig további kapacitív és
induktív elemeket visz a rendszerbe, amely tranziens jelek átvitelekor
fürgén változtatja karakterét. A szokványos statikus mérések
túlságosan jámbornak tüntetik fel a hangsugárzókat. Otaláék tranziens
jelekkel mértek, és szörnyű dolgokat tapasztaltak. Jellemző példák: az
igen jól csillapított, jó magaviseletűnek ismert Yamaha NS1000
bizonyos körülmények között akkora áramot "szívott", amely 2,22 ohmos
impedanciának felelt meg, a Linn Sara pedig, amelyet a hifisták mindig
is a kellemetlen impedanciájú hangsugárzók közé soroltak, 1,5 ohmos
impedanciával igazolta rossz hírét.
A jó erősítőknek eszerint akár 2 ohmos impedanciára is
kifogástalanul, különösebb teljesítményveszteség nélkül kell
dolgozniuk. A mostani tesztben ebből a szempontból igen jól vizsgázott
a Harman-Kardon PM 650 - ami aligha véletlen, tekintettel a H/K cég és
Matti Otala kooperációjára, amelynek gyümölcse a Citation XX/XXI elő-
és végerősítő. (Lásd: HFM 13.)
* A Tannoy nekünk nem tartozik ugyan a kedvenceink közé, de Paul
Messenger oly lelkesen ír a valóban katedrális-méretű Tannoy
Westminsterről, hogy ezt már nekünk is illik méltányolnunk. A
Westminsterben ugyanazt a motort használják, mint az M3000 Classic
Monitorban (lásd HFM 10.), de a doboza sokkalta nagyobb, lévén ez egy
összehajtogatott tölcsér. Ezeket a hangsugárzókat a Tannoy elsősorban
a japán hifisták rendelésére gyártja. A rendszer erénye:
dinamikafeldolgozó képessége. Hátránya a hang színezettségén kívül az
ár (2500,- fontsterling párja!), illetve a méretei és a súlya.
"Valamivel könnyebb bevinni a házba, mint egy hangversenyzongorát, de
nehezebb, mint egy kétszemélyes ágyat."
Katedrálisméretű hangsugárzó: Tannoy Westminster
November
A digitális hangátvitel és különösen a CD körül változatlan
hevességgel kavarog a vita. A szerkesztő beszámol egy vaktesztről,
amelyen emberi hangot hallgattak "élőben", közbe-közbeiktatva vagy egy
félsávos gyors Revoxot monitorállásban, vagy egy Sony 701 digitális
processzort, 14, illetve 16 bites üzemmódban.
Az analóg szalagfelvétel kétségtelenül zajt és torzítást vitt a
hangképbe, és elszínezte a felső basszust, igaz, nem kellemetlenül. A
Sony (14 bit) szintén megváltoztatta az emberi hang karakterét:
felkeményítette, prezensebbé tette. Atkinson a maga részéről még
mindig kellemesebbnek ítélte a Revox kolorizációját, de gyorsan
hozzátette:
"Mielőtt most mindnyájan írni kezdenétek nekem, felhozva, hogy a
BBC csupán 13 bites processzort használ és az mégis bevált, vegyétek
tekintetbe, hogy a.) a BBC berendezése sokkal drágább, b.)
rádióadáskor nincs A-B vakteszt és c.) a BBC-adás hangminősége éppen
eléggé gyanús."
Amikor azonban a Sonyt 16 bites üzemmódban használták, tökéletesen
meg voltak elégedve vele, mondván, hogy ez sem torzít többet, mint a
szokásos elektronikák. Eszerint a 16 bites rendszer a CD számára
feltehetőleg "még éppen jó". Egyébként - folytatja Atkinson - mint a
HFN/RR legfrissebb hanglemezkritikáiból kiderül, a CD-lemezek minősége
ha lassan is, de javul, és például Pink Floyd The Final Cut című
felvétele jobban szól a japán CBS Compact Discjéről, mint az angol
analóg LP-ről. Igaz viszont, hogy még mindig nem szól olyan jól, mint
például a Doug Sax (Sheffield) által készített analóg felvételek (erre
még visszatérünk néhány sorral később). Egyelőre tehát - mondja
Salamon szellemében a HFN/RR szerkesztője - tekintsük a CD-t az LP, a
rádió és a kazetta után a negyedik médiumnak. Némelyik műsor erről,
némelyik amarról a műsorhordozóról szól jobban. "A fekete és az
ezüstös lemez még sokáig békésen egymás mellett élhet."
* Persze, közben az olvasói rovatban is tovább folyik a CD
minősítése. Némelyek lelkesen dicsérik, némelyek ugyanilyen lelkesen
szidják az új médiumot, egy olvasó pedig, akinek egyszerre két
CD-játszója is van már, összehasonlítja a Sonyt a Philips-szel. Mint
írja, a Sony tisztábban, dinamikusabban szól, de hűvösebben is, és
kevésbé kelt jó térérzetet. A kiemelkedően jó CD-korongok között
kiemeli Allegri Misereréjét - Compact Discéret című cikkünkben mi is
szóba hozzuk ezt a lemezt.
* Szót kér egy levélben Doug Sax is, nemzetközi hírű hangmérnök, a
Sheffield cég elnöke, a "direktvágás atyja" - akire épp az előbb
hivatkoztak a HFN/RR szerkesztői jegyzeteiben. Mint elmondja, a
Sheffield Lab maga is készít ugyan digitális felvételeket, de neki,
mármint Saxnak komoly fenntartásai vannak a digitális technikával
szemben. "Egyszerűen képtelen vagyok élvezni a zenét, ha átment a
digitális processzuson", a CD pedig "még a digitális szalagfelvétel
képességeihez sem ér fel, mert néhány maroknyi chip nem lehet olyan
jó, mint egy 20 ezer dolláros profi elektronika." Aztán: "Azt mondják,
például a Sheffield cégre is, hogy elfogult, mert erősen érdekelt az
analóg technikában. Tökéletesen igaz! És a CD-ben érdekelt cégek, ők
vajon nem elfogultak? Amikor akkora összegeket fordítottak a CD
népszerűsítésére, hogy ez példa nélkül áll a hangtechnika
történetében?!"
* Egy mondat a hírrovatból: "Noha folyvást azt halljuk, hogy a
CD-játszókat a közönség úgy viszi, mint a cukrot, a Philips cég
hirtelenében 100 fonttal csökkentette valamennyi játszója árát.
Hmm..."
Rút kis kacsa: a kerámiadobozba zárt Musician hangszóró. "Közel áll az
elektrosztatikushoz", amennyiben a "motor" együtemben mozgatja szinte
a teljes membránfelületet
* Oválhangszóró, sőt, oválabb már nem is lehetne, mert még a
légrése és a lengőcsévéje is ovális: a Merseyside Acoustic Development
hangsugárzója, a Musician. Csúnyácska szegény, meg jelentéktelen is,
de állítólag igen szépen szól a maga 15 literes kerámia (!) dobozában.
Egyik irányban széles, a másikban keskeny, a lengőtekercs ennélfogva
szinte a teljes membránfelületet alátámasztja, a membrán kevésbé él
önálló életet, mint a hagyományos hangszórókban. Frekvenciaváltó
nincs, ez jótékonyan érződik a középsávban. A Musician hangja egy
kissé sávhatárolt ugyan, a dinamikatartománya is szűk, de a középső
tartománya meglehetősen tiszta, állítólag a Celestion SL6-ra
emlékeztet. (Lásd Angolra hangolva című cikkünkben az SL6 tesztjét.)
* Krell. A nagy szenzáció, az A-osztályú, 50 wattos erősítő, a
Naim NAP 250 első igazi konkurense az angol audio-piacon. A
főkonstruktőrrel, Dan d'Agostinoval John Atkinson beszélget. Képeink a
végfokot, a dupla előerősítőt és a tápegységet mutatják - nem éppen
hifi-tornyot idéző látvány.
Krell előerősítők, tápegységek, A-osztályú sztereó végfok
Hasonlóképpen nem okoz álmatlan éjszakákat (mondjuk) a Bang &
Olufsen formatervezőinek a másik nagyágyú, a szintén amerikai, de
csöves erősítő, a Beard. Az előfok és a teljesítményerősítő 1400
fontsterlingbe kerül, de Ken Kessler, aki teszteli, inkább olcsónak
tartja, mondván, hogy a Beard a 3000-7000 fontos erősítők vetélytársa.
"Hallgasd meg, és éppolyan csőmániákus leszel, mint én magam" fejezi
be Kessler, és még hozzáfűz valami olyasmit, hogy "szóval a cső úgy
aránylik a tranzisztorhoz, mint az LP a CD-hez".
"A cső úgy aránylik a tranzisztorhoz, mint az LP a CD-hez" - a Beard
csöves elő- és végerősítője
* Tíz olcsó hangdobozt mutat be Martin Colloms (B & W DM 110,
Castle Clyde, KEF Corale/III és Coda/III, Marantz LD 20 és LD 50,
Mission 70, Monitor Audio R 252, Tannoy Mercury, Wharfedale Laser
90/II). Aruk 85-140 font, páronként. Colloms egyikért sincs oda, de jó
véleménnyel van az egész kategória átlagos színvonaláról.
* Végül négy kazettás magnó: a szerényebben árazott Aiwa AD F990
(350,-), a JVC DD-V9 (500,-), a Teac 26000 (925,-) és a pikkelyes
szörnyeteg, a Nakamichi Dragon (1100,-), Angus McKenzie csak az
utóbbiról van igazán jó véleménnyel. Mint mondja, a másik három cég
előzőleg kiforrottabb készülékeket produkált, mint ezúttal.
December
Maggie - ez nem a paraván előtt álló, csinos hölgy beceneve, hanem
magáé a paraváné, azaz a spanyolfal-formájú Magneplanar hangsugárzóé.
A vékony, de hatalmas méretű membrán át meg át van szőve a
tulajdonképpeni lengőtekerccsel, a teljes felület egyszerre képes
mozogni, éppúgy, mint az elektrosztatikus hangszórók membránja. Maggie
persze a Felső Tízezer tagja, a Tympani IV típus (jobboldalt) 3500, a
baloldalt álló MG III pedig 2450 fontsterlingbe kerül. (67. o.)
Maggiek, azaz Magneplanar hangsugárzók, az új szalagcsipogóval
A HFN/RR decemberi számából átvett kép arról tanúskodik, hogy
Maggie végre áthajózott az Államokból és elérte Albion ködös partjait,
valamint a tehetősebb angol audiofileket, egyszersmind azonban egy
műszaki újdonságról is tudósít: a Magneplanar új magassugárzójáról.
Akár az elektrosztatikus rendszerek, Maggie is szívesen veszi, ha
"felül" megtámogatják egy kicsit, persze, közönséges csipogó nem jó
ide, inkább csak a drága ribbon (szalag) sugárzók jöhetnek számításba.
Ezek általában normál méretű hangszórók; a hölgy kezében viszont a
keskeny szalag egy különlegesen hosszú ribbon, amely így Maggie teljes
"embermagasságában" csipogni tud.
* CD ide, CD oda - egyre-másra jelennek meg a különlegesebbnél
különlegesebb analóg hangkarok. Némelyikük ára a 300 fontot is
meghaladja (csaknem kijön belőlük egy CD játszó!). Legutóbb a Rega cég
hozott piacra egy ilyen High Tech hangkart, de bölcsen csak 98 fontot
kér érte.
Rega RB300 hangkar. A fej, a cső, a csapágyház: egyetlen darab
alumíniumöntvény
Tudni illik, hogy az angol szakírók egybehangzó véleménye szerint
az alsó árkategóriában fölényesen a legszebb hangú lemezjátszók a
Regák; a Planar 2 és a Planar 3 Európa-szerte sikeres, szinte
mindenütt várólistán vannak, nemigen lehet csak úgy kapásból megvenni
őket. Az új RB 300-as hangkar a maga mérsékelt árával ismét a cég
józan kereskedelempolitikájáról vall. Pedig ez a kar - azon kívül,
hogy gyönyörűség ránézni - tényleg különleges: az egész karcső, a
fejrésszel és a csapágyházzal együtt, egyetlen darab alumíniumöntvény.
Az anyag folyamatossága sehol sem szakad meg, jobban elvezetődnek a
rezgések, kevésbé verődnek vissza.
* Lapszerkesztőknek is lehet vesszőparipájuk, ha csak odahaza
nyargalódznak rajta, és nem követelik meg, hogy az egész szerkesztőség
nyeregbe szálljon. A Hi-Fi News munkatársai időnként tréfás
megjegyzésekkel illetik a szerkesztőt, aki felesküdött a Celestion
hangsugárzókra. Atkinson ezt megadással tűri (illetve, ahogy jó
szerkesztőhöz illik, feltehetőleg bújtogatja is a többieket erre az
aknamunkára).
Atkinson az SL6 után most már a "Turbó-változatot", az SL600-at
használja, erről a típusról Martin Colloms már a májusi számban
közreadott egy terjedelmes riportot. Az SL6 és a 600-as modell között
az a különbség, hogy az utóbbinak a fala alumínium sejtszerkezet (ha
megkopogtatjuk, mintha téglafalat kopogtatnánk!), drága és igen
nehezen megmunkálható anyag. A hangszóró-készlet és a keresztváltó
változatlan, a két típus specifikációja ±1 decibelen belül van, habár
a Turbóhoz gondosabban válogatják az alkatrészeket. Ennek fejében
kétszerannyit, tehát 650 fontot kérnek az alumíniumpáncélba
öltöztetett, 12 literes hangdoboz párjáért! Igaz, ebben már benne van
a homokkal töltött állvány ára.
A szerkesztő kedvence: a Turbó (Celestion SL600), homokkal töltött
lábazatra állítva
Mert a kis Celestion-öket bizony lábazatra kell állítani; a
basszus minősége és a hangkép stabilitása állítólag nagyban függ a
lábazat konstrukciójától. Atkinson melegen ajánlja az újonnan divatba
jött, a talapzatba helyezhető, állítható magasságú acéltüskéket is.
Ezeknek a hegye átfúródik a szőnyegen, mechanikailag biztosabban "fog
talajt".
Akár az SL6, a Turbó sem "all round" hangsugárzó. Különlegesen
szép a tere, középhangjai szinte "elektrosztatikusak", olyan tiszták,
de a hangkép egy kicsit sávhatárolt - alighanem éppen az ellentéte
annak, amit "dögösnek" nevezünk.
Meridian Component Amplifier, azaz Modul Erősítő
* Hogy ez most jó-e vagy sem? mindenesetre valami különlegesség: a
Meridian Component Amplifier, azaz Modul Erősítő. Funkcionális
egységenként lehet összeállítani. A dolog lényege (ha jól vesszük ki
Martin Colloms és a tervező, Bob Stuart beszélgetéséből), hogy a
kábelezés és a földelés mikéntje alapvető fontosságú. A részletek
meghaladnák e rovat kereteit; amit a vásárló lát, az végülis egy
elegáns, grafitszínű stráfokból összeállított elektronika. Minden
egyes stráf különálló funkciót lát el; tápegység, 2x35W sztereó
végfok, RIAA-korrektor, MC-erősítő, hangerőszabályzó-előerősítő, ha
kell: AM- és FM-tuner, hangszínszabályzó, fejhallgató-erősítő és így
tovább, akár egy tucatnyi modulig is. A frontlapból, ha így
nevezhetjük, csupán a hangerőszabályzó gombja áll ki, a fehér és piros
kapcsológombok - csak a legszükségesebbek! - az egyes modulok
lecsapható előlapja mögött rejlenek. (Ami a hangminőségét illeti: "nem
rossz, de semmi rendkívüli...")
HI-FI ANSWERS
1983 szeptember
Miután ez az újság enyhén szólva nem patronálja a digitális
hangfelvételi technikát, becsületes dolog, hogy ha kell, mégis megvédi
a digitális processzorok (műszaki értelemben vett) becsületét. Arról a
bizonyos fázistolásról van szó, amit a PCM-processzorok anti-alfasing
szűrője idéz elő. A dbx cég szóvivője nemrég azt nyilatkozta a Studio
Sound című újságnak, hogy a fázishiba 20kHz körül a többezer fokot is
elérheti, a Sony rendszerében legalábbis - mert a dbx-rendszerben a
mintavételi frekvencia sokkal magasabb, a szűrő sokkal kevésbé
meredek, és a fázishiba "28kHz-a is 100 fok alatt marad".
Keith Howard, a HFA szerkesztője szemügyre veszi a hifi-technika
hagyományos "fázistoló eszközeit", tehát a hangszórókat és a
keresztváltókat, (a cikk valójában a hangsugárzók fázisnyavalyáiról
szól) és összehasonlítja őket a Sony-, illetve a dbx-féle szűrővel.
"Sokezer fokos fázishiba? Hol? Sehol a hangfrekvenciás sávban -
ugyanis a dbx állításai - amelyek egyébként másutt is visszhangra
találtak, beleértve a mi újságunkat is - tökéletesen félrevezetőek.
Természetesen, ha megmérjük a fáziskülönbséget a Sony PCM-processzor
be- és kimenete között, valóban tízezer foknyi a különbség - csakhogy
ennek semmi köze a szűrőhöz, ez jórészt annak a konstans 103
milliszekundumos késésnek az eredménye, amely a rendszer jellemzője,
és amely nem idéz elő semmiféle fázistolást! Ha van rá példa, hogy
helyes adatok közlése megtévesztő (ha nem tisztességtelen!), akkor
most ez az az eset".
* Még egy hangsugárzó a Quad ESL-63 és a Linn Isobarik
kategóriájából: a Solstice Sound Image ugyanolyan drága, mint a másik
kettő, ugyanúgy megvannak az erényei, mint amazoknak, külsejére nézve
azonban meglehetősen ortopéd, és szétvetett lábaival inkább egy
tapasztalatlan sífutóra emlékeztet.
Solstice Sound Image hangsugárzó, sífutás közben
Műszaki szempontból a Soltice a Dahlquistra hasonlít, amennyiben a
mélyhangszórója zárt dobozban ül, a középsugárzó viszont (800-3800Hz)
szabadon dolgozik, hangfal módjára. A keresztváltó mindkét ponton
6dB/oktávos, vagyis az egyes hangszóróknak meglehetősen széles sávban
kell dolgozniuk, hogy a frekvenciagörbe szépen összelapolódjék.
Október
A Hi-Fi News szemléjében már említettük Otala, Martikainen és
Varla tanulmányát a hangsugárzók áramszükségletéről. A HFA az eredeti
ábrákkal demonstrálja, mit művel az erősítővel a hangsugárzók erősen
reaktív és korántsem 8 ohmos impedanciája. Adrian Orlowski
kommentárja: "Ebből pedig az következik, hogy az erősítők
teljesítmény-specifikációja (ahogy mi már évekkel ezelőtt állítottuk)
revízióra szorul. Csak hát ráállnak-e a gyárak? Odaállnak-e majd a
nagyközönség elé azzal, hogy »sajnáljuk, emberek; azt mondtuk az
erősítőnkre, hogy 60 wattos, pedig - mit tegyünk - csak 10 wattos«?!"
* Hogy az Otaláék által felvetett probléma mennyire valós, a HFA
szerkesztője azzal is igyekszik alátámasztani, hogy interjút készít az
egyik angol erősítő-konstruktőrrel, aki más úton ugyan, de ugyanoda
lyukadt ki, mint a finn kutatók. Eszerint a hangsugárzók impedanciája
dinamikus körülmények között 2 ohmig eshet, vagyis a jó erősítőnek 2
ohmos terheléssel is kifogástalanul kell dolgozniuk. Ezt állítja Derek
Scotland, az Audiolab erősítők konstruktőre...
November
...és a Hi-Fi News mindjárt meg is kóstolja a fentebb vázolt
tervezői filozófia gyümölcsét, az Audiolab 8000A erősítőt. David
Präkel szerint ez a 250 fontsterlinges, komplett, 2x50 wattos,
hangszínszabályzókkal is ellátott erősítő "új standardot állít" ebben
az árkategóriában.
"Új standard a középkategóriában" - Audiolab 8000A erősítő
* Sokat írtunk már a Linn-ről, kevesebb szó esett a másik neves
skót lemezjátszógyárról, az Aristonról, amely inkább a középső
árkategóriában tevékenykedik. Legújabb szülötte, az RD40 lemezjátszó
(lásd képünkön) főleg fazék-alakjával tünteti ki magát, de egyébként
mindenben alkalmazkodik a legjobb hagyományokhoz: szíjhajtás, három
ponton felfüggesztett alváz, állítható rugózat, lemezleszorító
"klamni". Az alapkivitel, hangkar nélkül 120 font; további anyagi
áldozat fejében a tányér nehezebbre, az AC-motor DC-re cserélhető,
végül pedig dobozt és plexitetőt is vásárolhatunk hozzá, amitől aztán
az RD40 végre kezd lemezjátszó-alakot ölteni.
Ariston RD 40 lemezjátszó-futómű. Minden audiofilnek ez főjön - a
fazekában
December
A Krell (tranzisztoros, A-osztályú) végfok még csak lelkesedést
keltett az angol audiofilekben, a Hi-Fi Newstól a Hi-Fi Answersig
mindenütt; a másik amerikai nagyágyú viszont, az Audio Research D-70
(csöves, de A-B osztályú, mindazonáltal 1700 fontsterlinges)
teljesítményerősítő már lelki válságba sodorta őket. Itt most David
Präkel hallgathatta néhány napig a revüpéldányt, és ugyanolyan
kétségbeesetten adta vissza, mint a többiek tették: ez az elektronika,
mint valamennyien írják, tunerről, magnóról, lemezről és CD-ről
egyaránt sokkal precízebben, szebben, magasabban, mélyebben,
tisztábban, sztereóbban, egyáltalán: zeneibben szól, mint bármiféle
más erősítő. (A Hifi Magazin szerkesztősége nagyon kevéssé hiszékeny,
de ezúttal hajlik rá, hogy a D-70 jellemzését az első szótól az
utolsóig elfogadja.)
Az elektroncső reneszánsza: Audio Research D-70 teljesítményerősítő
* Ortofonok tesztje a HFA-ban! Ez mindig nagyon érdekes, tekintve,
hogy a márkás hangszedők közül egyes-egyedül az Ortofonok vannak jelen
a magyar piacon - jó tudni, vajon megnyerik-e azoknak az ízlését is,
akik ötszáz hangszedő között válogathatnak.
Két típus került terítékre, a 125 fontos MC 200U és a 45 fontos
MC10/Super. Bizonyos önelégültséggel konstatáljuk, hogy Adrian
Orlowski is az olcsóbbik típussal rokonszenvez. Ítélete egyébként
meglehetősen faramuci, valahogy így szól: "az MC10/S-t nyilván olcsóbb
berendezésben használják, de az erényei csak akkor lesznek
nyilvánvalóak, ha a berendezés többi darabja is elér egy
figyelemreméltó minőséget. Az MC 200U ezzel szemben bizonyára drágább
berendezések hangszedője lesz, akkor viszont esetleg az egész
berendezés minőségének korlátját képezheti".
Audio
1983 augusztus
A Compact Disc lassanként elárasztja Amerikát is. Az Audio,
elsősorban Bert Whyte, a helyettes szerkesztő révén, kezdettől fogva
lelkesen dicséri az új médiumot. Ő is felfigyel a CD-hangzás bizonyos
kellemetlenségeire, így a vonósok nyerseségére, de ezt a hangmérnök
számlájára írja. Megerősíti ezt a véleményét egy interjúval is, ennek
alanya Dr. Andrew Holschneider, a Deutsche Grammophon produkciók
elnöke, aki szerint "a hetvenes évek multi-mikrofonozáson technikáját
rövidesen fel kell váltani az ötvenes évek ikermikrofonos
technikájával. Az a legjobb technika, amely a lehető legegyszerűbben
és legtermészetesebben próbálja reprodukálni a zenét".
* Mégiscsak szükség van azokra a mélyhangokra, amelyeket csak a
szub-basszussugárzók reprodukálnak tisztességesen? Lorr Kramer, a JBL
cég termelési menedzsere és Greg Timbers, a JBL mérnöke nyilván ezen
az állásponton vannak. Cikkükben kitérnek a szub-basszussugárzók
nyilvánvaló előnyeire: a mélyhangok leválasztódnak a szélessávú
rendszerről, csökken a torzítás. Sőt, minthogy a szubhangszórót
amúgyis külön teljesítményerősítővel kell hajtani, a tranzisztoros és
csöves erősítők között vacilláló hifista most a káposztát is
megmentheti, a kecskét is jóllakathatja, amennyiben a mélyhangszórót
félvezetős, a rendszer többi részét pedig csöves elektronikával
"etetheti".
JBL 2245 H: 18 collos mélysugárzó
A szerzők természetesen JBL-hangszórókból építkeznek, és többféle
receptet is adnak. Mindegyik doboz basszreflex-rendszerű, és
valamennyit számítógéppel tervezték. A hatalmas, 18 collos, 2245H
típusjelű hangszóróhoz mindenekelőtt egy körülbelül 225 literes dobozt
ajánlanak (ez belméret!): a rendszer erősen csillapítva van, a
keresztváltóban 6 decibelt emelnek a mélytartományon, a végeredmény
-3dB 26Hz-en, ami több mint elegendő. Aki győzi hellyel, építhet
ugyanehhez a hangszóróhoz egy másfélszerte nagyobb dobozt is, és
megkapja ugyanazt a frekvenciagörbét, ekvalizáció nélkül is. Még egy
alternatíva: a 15 collos B380 hangszóró, egy 160 literes (külméretű)
dobozban, a frekvenciaátvitele ennek is ugyanaz, de a hatásfoka és a
teljesítménye valamivel kisebb - ami nem túl nagy baj, tekintve, hogy
a szerzők dzsébielesen gondolkodnak, tehát 150-300 watt
terhelhetőséggel, 6-800 watt erősítőteljesítménnyel kalkulálnak.
* Kapcsolódva az előző cikkhez, M. J. Salvati arról ír, hogyan
járjunk el, ha a sztereó hangsugárzóinkhoz egyetlen közös, középen
elhelyezett szub-basszust akarunk csatlakoztatni. Az integrált
áramkörökkel megépítendő keresztváltóhoz kapcsolási rajzot és komplett
alkatrészlistát ad.
* Az audio most már előbb-utóbb házasságra lép a videoval. Íme a
Jensen cég legújabb komplett hifiberendezéseinek egyike: színes tv (de
csak mint monitor!), audio/video tuner (pontosabban receiver),
képmagnó, távvezérlők, hangdobozok. Még egy hír: a JVC is olyan
képmagnót hoz forgalomba, egy féléven belül, amely a képhez jóminőségű
hifi-hangot is ad.
Audio és video házassága: a Jensen cég hifi-berendezése
* Tesztek: Kyocera DA-01 és Mitsubishi DP-101 CD-játszó, B&O MMC1
hangszedő, Scott 438A erősítő.
Szeptember
Kazetta-tömegteszt A-Z-ig, pontosabban BASF-től Yamaháig. (A
konklúzió azonban most is csak az, hogy: az a legjobb szalag, amelyik
a Te magnódban a legjobban szól.)
* Tesztek: Sony CDP-701 ES CD-játszó (dupla áron), Sumiko MDC-800
hangkar és Talisman S MC-hangszedő (a Felső Tízezer számára), Spectral
DMC-10 előerősítő, Phase Linear DRS-900 végfok, Luxman RX-103
receiver.
Október
Két kép a nyári CES-ről (a chicagoi Consumer Electronics Showról).
Mindkettő hangsugárzót ábrázol, de mindkettő meglehetősen szokatlan
kinézetű.
Az egyik az amerikai Apogee Acoustics szélessávú ribbonrendszere.
Ez valóban szenzációszámba megy, hiszen szalagsugárzóval eddig senki
sem merészkedett 600Hz alá; a legtöbb ribbont csipogónak használják.
Az Apogee háromutas rendszer, 400 és 3500Hz-es keresztfrekvenciával.
Iszonyatos mágnesei vannak, a hangsugárzók súlya 150 kiló. A középső,
trapézalakú rész a dohogó, a magasabb frekvenciákat a szélső sávok
sugározzák. A kétméteres hangsugárzónak 6000 dollár párja.
A szélessávú ribbonsugárzó Apogee Acoustics
Hét hangszóró, hét végfokkal: KEF KM-1 monitor
Nem "néphangszóró" a KEF KM-1 sem, a BBC, azaz a British
Broadcasting Corporation számára tervezett új monitorrendszer, a maga
32 ezer dolláros árával. Ez hagyományos, mozgótekercses hangszórókból
épül fel, de irgalmatlanul aktív, amennyiben mind a hét hangszóróját
külön erősítő hajtja, összesen 1200 watt teljesítménnyel, akár 120
decibel hangnyomásig is. A főbb tervezési szempontok jól felismerhetők
a képen: oldalról a reflexdoboznak kiképzett mélysugárzók,
alulról-felülről a középhangszórók szimmetrikusan fogják közre a
csipogót; a frontlap széles ugyan, de hátrahajlik, miáltal a felső
regisztert sugárzó rész keskeny marad és "pontszerű" hangforrást
imitál. A 130 kilós KM-1-et természetesen lábazatra kell állítani. A
mélyhangszórók 30 centi átmérőjűek - ebből megsaccolhatjuk a doboz
méreteit.
* Aztán a szokásos októberi Directory, azaz Évkönyv következik.
Ezt sem részletezni, sem kivonatolni nem lehet. A legrövidebb az Orsós
Magnók című fejezet, ebben mindössze 39 cím szerepel. A leghosszabb a
hangsugárzóké, ez 24 újságoldalra rúg.