Wiener Walzer



        A  bécsi  riport  eredetileg  nem   volt   benne   a   laptervben.
    Olvasóinknak itt most egy grandiózus kazettatesztet kellene találniuk;
    már együtt is volt  hozzá  minden,  amikor  Sólymos  Antal  váratlanul
    megbetegedett   (váratlanul,    mondom,    mert    a    mi    miniatűr
    szerkesztőségünkben az ilyesfajta malőrök nincsenek  "betervezve").  A
    laboratóriumban  a  magukrahagyott  kazetták  úgy  tátogtak,  akár   a
    partravetett  hal.  Ugyanígy  tett  a  szerkesztő  is.   Kifogyván   a
    tromfokból, elhatározta, hogy kijátszik egy Jolly Jockert (ezt a témát
    régóta őrzi a talonban): körképet ad  Bécs  hifi-életéről.  Úgy  érzi,
    hogy ez a riportázs  az  Olvasók  többségét  érdekelni  fogja,  sokkal
    inkább, mint a fényes hifi-kiállítások. Amazok ugyanis  messze  vannak
    és elérhetetlenek, Bécs viszont mégiscsak a  legközelebbi  világváros,
    és több magyar látogatja, mint  Londont,  Párizst,  Nyugat-Berlint  és
    Düsseldorfot együttvéve.


                                      *

        Csak úgy, a vakvilágnak nem akartam  nekiindulni  (pedig  az  lett
    volna az igazi, csak több idő kellett volna hozzá),  így  hát  mielőtt
    felültem volna a Wiener Walzerra, amelyen tudvalevőleg  nemcsak  bécsi
    keringő,  hanem  expresszvonat  is  értendő,  tájékozódni   próbáltam,
    "papíron  és  dróton"  egyaránt.  Szerencsére  van  már  ismerősünk  a
    Monarchia  egykori  fővárosában:  az  AKG  cég,  amelynek  hangszedőit
    egyszer mi is teszteltük (hetedik számunkban).  Kérésemre  az  AKG-nál
    készségesen elvállalták, hogy segítségemre lesznek, s odakinn  valóban
    nagyon barátságosan fogadtak, segítettek "feltérképezni a  várost"  és
    megszervezni a programomat,  összehoztak  néhány  újságíró  kollégával
    (róluk majd  később),  meghívtak  gyárlátogatásra,  mint  ezt  az  itt
    látható,  meglehetősen  gyatra,  de  sajátkezűleg   készített   fotóim
    tanúsítják, sőt a  demonstrációs  termüket  is  megmutatták,  ahol  is
    jóízűt vitatkoztunk vendéglátómmal, Fritz Sippl marketing-direktorral,
    mindenféle pszichoakusztikai dolgokról, a  zenereprodukálás  céljáról,
    korlátairól, lehetőségeiről és hasonlókról.
        Herr Sippl  egyébként  a  legszívélyesebb  bécsi,  egyszersmind  a
    legszínesebb mérnökegyéniség, akivel valaha is  találkoztam:  többször
    is körbeutazta a glóbuszt, és az égegyvilágon  mindennel  foglalkozott
    már,  ami  az   elektroakusztikával   kapcsolatos.   Pszichoakusztikai
    hitvallása meglehetősen ellentétes a miénkkel, ugyanis ők - mármint az
    AKG szakemberei - úgy vélik,  a  High  Fidelity  idejétmúlt  dolog,  a
    műsort  nem  "szolgaian"  kell  reprodukálni,  hanem   alkotó   módon,
    különféle effektusok kihasználásával,  tehát  fáziscsúsztatásokkal,  a
    hang  késleltetésével,  visszhangosításával,  különféle  változtatható
    frekvenciakarakterű mikrofonokkal stb., stb. - és természetesen nem az
    eleve   tökéletlennek   minősített   hangsugárzók,   hanem   kizárólag
    fejhallgatók közvetítésével. (Hogy elég precízen tolmácsoltam-e az AKG
    pszichoakusztikai katekizmusát, azt  olvasóink  közül  a  bennfentesek
    személyesen is  ellenőrizhetik  majd  október  közepén,  amikor  is  a
    budapesti Technika Házában osztrák szakemberek tartanuk  szimpóziumot,
    köztük Fritz Sippl is - és ő természetesen pszichoakusztikáról.)

    

    Az   AKG-nál.   A  különleges  The  Tube  kondenzátormikrofon.  Csöves
    előerősítővel    van    egybeépítve,    membránja   egy   leheletfinom
    aranyfüstréteg.
    Fritz  Sippl  marketing  direktor  éppen  egy mikrofonkapszulát tart a
    kezében.

    
    
    

    Az AKG demó-készülékei


    

    Furulya    alakú    AKG-mikrofonházak.    A   lyukakkal   a   rendszer
    irányérzékenységét hangolják


        Maga a demonstráció, őszintén  szólva,  nem  volt  valami  fényes.
    Jobban mondva: valóban  appercipiálni  lehetett,  hogy  a  szóbanforgó
    effektusok a fejhallgatón "kijönnek", a hangszórón pedig  "nem  jönnek
    ki" - csakhogy a műsoranyag hangminősége nagyon-nagyon messze elmaradt
    attól, amihez szokva vagyok.  Hiába  a  drága  demó-berendezés,  ha  a
    demó-program egy átmásolt kazettáról szól. És  a  háttérben  ott  állt
    ugyan négy Quad ELS, ámde üzemen  kívül;  helyettük  bizonyos  osztrák
    hangsugárzók, Lambdák szóltak - de bár  ne  tették  volna.  A  képeken
    látható, valóban érdekes demó-készülékek egyébként a következők: Revox
    A700 orsós és Eumig FL-1000  µP  kazettás  magnó,  Luxman  5C50/M-4000
    elő/végerősítő,  megtámogatva  két  Quad  405-tel,  Linn  futómű,  SME
    3009/III hangkar és persze AKG hangszedő -  de  ez  az  utóbbi  valami
    különlegességnek  látszik.  A  P100LE  névre  hallgat,  csakis  kézzel
    gyártják, évente legfeljebb 500  darab  készülhet  belőle,  3  hónapos
    előrendelésre szállítják - és körülbelül 15  ezer  schilling  az  ára,
    szóval olyasmi ez, mint az MC 2000  az  Ortofonnál.  Mint  mondják,  a
    konstruktőrök  sok  technológiai  tapasztalattal   gazdagodtak,   amíg
    kifejlesztették a P100LE-t, és ha igaz,  ezt  a  tapasztalat-többletet
    felismerjük  majd  az  AKG  új  hangszedőcsaládjában   is   (P25MD/II,
    P15MD/II, P10ED/II, valamint az olcsó modellek: PSED, P4, P4DP).
        A hátralevő készülékek, amelyeket esetleg fel lehet ismerni az  én
    ködbeburkolt fotóimon,  mind  afféle  trükkös  masinák:  az  AKG  BX25
    visszhangosító, a TD4 7000 késleltető-egység, továbbá egy idegen  gép,
    50 az amerikai Aphex Aural Exciter Type B, amelynek az AKG vállalta el
    az  ausztriai  képviseletét.  Ez  a  készülék   körülbelül   15   ezer
    schillingbe kerül, és mint neve is jelzi, "feldobja" a  hangképet  (ha
    jól értem,  fázisvariációk  révén).  Az  Aphex  demonstrációja  nyomán
    tovább folytattuk a  hitvitát,  amely  végülis  gyakorlati  okfejtésbe
    torkollt. Herr Sippl azzal érvelt,  hogy  a  népességnek  legalább  95
    százaléka nem audiofil, tehát nem kultiválja a hagyományos  értelemben
    vett természethű hangátvitelt - ami persze igaz. Az én ellenvetésemnek
    viszont az volt a lényege, hogy a fentebb említett  95  százalék  "nem
    fizet be" a trükkös készülékekre  sem;  hifi-tornyot  vásárol  sok-sok
    gombbal,  nem  pedig  Audio  Excitert.  Ezt  a  készüléket  csupán   a
    fennmaradó 5  százaléknyi  audiofil  vásárolná  meg  -  ha  nem  volna
    audiofil.  Azt  hiszem,  bele   kell   törődnünk,   hogy   mindkettőnk
    hitvallását (az AKG-ét is, a miénket  is)  csak  egy  kisebbség  fogja
    követni.
        Persze, az  AKG  filozófiáját  csak  a  cég  piacpolitikájának  és
    gyártmánypalettájának ismeretében szabad megítélni. Mint az Akustische
    und Kino-Geräte elnevezés is sejtteti, az AKG  elsősorban  az  iparnak
    dolgozik     (telefonmikrofonok,      beszédközvetítő      rendszerek,
    orvosi-akusztikai      készülékek),      aztán      a       stúdióknak
    (kondenzátormikrofonok,  késleltetőberendezések)  -  és  csak   ezután
    következik a High Fidelity. A fejhallgatók és hangszedők  értéke  csak
    mintegy ötödét teszi  ki  a  gyár  évenkénti  450  millió  schillinges
    össztermelésének, ami persze korántsem  megvetendő  tétel,  különösen,
    hogy az AKG-készülékek 94 százaléka külföldön talál  gazdára.  Az  AKG
    szívesen hivatkozik rá,  hogy  termékei  jelen  vannak  a  világ  majd
    minden nagyobb stúdiójában. (Mellesleg: amikor az üzemben jártunk,  az
    egyik szerelővonalon éppen az Altec Lansingnek  állítottak  össze  egy
    sereg kondenzátormikrofont.) A másik dolog, amire szintén hivatkozik a
    prospektus,  kissé  naiv  és  egy  icipicit  demagóg  is,  de  igaznak
    feltétlenül igaz: "Az AKG Bécsben található,  a  Zene  Városában.  Itt
    éltek és alkottak a legnagyobb komponisták és dirigensek, és a gyártól
    csak  egy   ugrásnyira   van   a   Bécsi   Operaház,   nemkülönben   a
    Musikvereinssaal, a világ valószínűleg legjobb koncertterme".


    Újságok, magazinok.

        Zsák  a  foltját  mindig  megtalálja,  de   nekem   nem   sikerült
    megtalálnom azt, akivel  pedig  a  leginkább  szerettem  volna  eszmét
    cserélni: a Vox-nak, az osztrák hifi-magazinnak a  szerkesztőjét,  aki
    sajnos nem tudott  időt  szakítani  a  velem  való  beszélgetésre.  Mi
    tagadás,  nem  esett  jól  a  dolog.  Később  aztán  összejöttem  több
    újságíróval, köztük olyanokkal, akik előzőleg a Vox  szerkesztőségében
    dolgoztak, és ők elmagyarázták, miről van szó:  a  lap  egzisztenciája
    megrendült, példányszáma a tízezret sem éri el, az egész szerkesztőség
    már csak néhány emberből áll, s ezek tényleg rendkívüli  mértékben  el
    vannak foglalva - így aztán nincs sok kedvük hozzá,  hogy  továbbképző
    előadást tartsanak a magyaroknak. Ezekután már nem  nehezteltem  bécsi
    kollégámra, csak nem értettem, hogy  az  osztrák  hifisták  miért  nem
    tudnak eltartani egy audio-magazint. Pedig egyszerű a  magyarázat:  az
    osztrákok  szívesebben  olvassák  a  nyugatnémet  újságokat,  mint   a
    sajátjukat. Végtére, mind ugyanazon a nyelven íródik és ugyanannál  az
    újságárusnál  kapható.  Csak  persze  a  nyugatnémet,   Playboy-típusú
    magazinok sokkalta fényesebbek, pompázatosabbak, gazdagabbak, ott  áll
    mögöttük az ipar és a kereskedelem a hirdetések tőkeerejével  -  ezzel
    szemben ugyan melyik NSZK-beli  cég  hirdetne  a  bécsi,  tehát  az  ő
    szempontjából   provinciális   Vox-ban?   Mert a  Vox    természetesen
    kifejezetten az osztrákoknak  szól,  ebben  áll  előnye  és  hátránya.
    Egyébként jól szerkesztett, erősen kulturális ihletésű újság,  a  HiFi
    Stereophoniera emlékeztet, bár műszaki szempontból nem annyira alapos.
    A bolti készülékeket pontozással minősíti, de szeánszokat  is  rendez,
    és ott referencia-gépekhez  mér.  Etalonhangszedője  például  jelenleg
    kettő is van: az AKG P 100LE és az Ortofon MC2000.
        Testvérlapunkkal tehát nem volt szerencsém, alkalmam nyílt viszont
    felkeresni az ITM Praktiker szerkesztőségét,  amely  körülbelül  a  mi
    Rádiótechnikánknak a megfelelője. Havilap, de oly  módon  szerkesztik,
    hogy páratlan lapszámaival (1-3-5 stb.) a hangtechnika kedvelőit és  a
    barkácsolókat örvendezteti meg, a páros  lapszámokban  pedig  a  profi
    híradástechnika és a számítástechnika népszerűsítésével foglalkozik. A
    szerkesztőség ily módon kettős olvasótábort gyűjt maga  köré.  Az  ITM
    Praktiker  munkatársai  egyebek  között  készülékeket  is   terveznek;
    különösen büszkék egy előerősítőjükre.

    

    Az ITM Praktiker munkatársai által tervezett komplett előerősítő



    Kereskedelem.

        Mielőtt  róni  kezdtem  volna  a  bécsi  kockakövezetet  (rengeteg
    utcában meghagyták!), szerettem volna  megismerni  az  ausztriai  High
    Fidelity kereskedelmi hátterét. Erről Peter Wolf  kollégám  látott  el
    tudnivalókkal. Peter  gazdasági  újságíró,  és  a  legnagyobb  osztrák
    napilapban, a Neue Kronenzeitungban szerkeszt egy  hetente  visszatérő
    rovatot a szórakoztató elektronikai újdonságokról - szóval,  igen  jól
    ismeri a "terepet". Megkértem, segítsen végigkövetni az áru  útját  az
    osztrák határtól a boltokig. Nos,  a  készülékeket  a  külföldi  cégek
    képviselői vagy leányvállalatai importálják; leányvállalatot tart fenn
    Ausztriában a többi között a Technics, a  Sony,  a  JVC,  a  Saba,  az
    AEG-Telefunken, a Philips, a Grundig - sőt, az utóbbinak még egy gyára
    is van valahol Bécs peremén. Az importvám 13-48%, a legtöbbet a  japán
    áruk után fizettetik. Az importőrök, egyben nagykereskedők  úgy  15-50
    százalékos haszonnal adják tovább a  masinákat  -  üzletpolitikájuktól
    függően.
        Ezután  rakódik  fel  a  készülékek  árára  a  forgalmi  adó,   az
    úgynevezett Mehrwertsteuer, amelyről minden magyar tudja, hogy  vissza
    lehet  igényelni,  ha  az  áru  elhagyja  Ausztria  területét.  (Ehhez
    természetesen  formanyomtatványt  kell  kitölteni,   azt   a   határon
    lepecsételni,  majd  a  kereskedőnek  visszaküldeni.  Ennek  az  egész
    Nyugaton  jólismert  pénzügyi  konstrukciónak  az  az  értelme,   hogy
    felkelti a külföldiek vásárlókedvét - végülis több  pénzt  hagynak  az
    országban.)  A  Mehrwertsteuert  csak  a  legalább  1000   schillinges
    vásárlás  után  térítik  vissza,  és  árucsoportonként  más  mértékben
    számolják fel. Jelenleg a tömegcikkek adója 20, a  luxuscikkeké  pedig
    32 százalékos. A komplett sztereó  készülékek  az  utóbbi  kategóriába
    tartoznak, viszont  azt  tapasztaltam,  hogy  a  külön-külön  vásárolt
    futómű, hangkar, hangszedő feltehetően alkatrésznek  minősül,  és  így
    csak  20  százalék  az  adója.  Nehogy  valakit  meglepetés  érjen:  a
    Mehrwertsteuert nem fölfelé, hanem visszafelé kell  számolni!  Például
    ha egy sztereó  magnó  árában  bennefoglaltatik  a  Mwst,  akkor  ezer
    schillingenként  nem  320,  hanem  csak  körülbelül  240   schillinget
    térítenek vissza, így jön ki a 32 százalék.
        Peter Wolf felhívta a figyelmemet,  hogy  az  utóbbi  időben  igen
    erősen összefonódott a hifi-készülékek és  a  fotócikkek  kereskedelmi
    hálózata.  Pontosabban,  a   nagy   fotócikk-kereskedelmi   cégek,   a
    Hartlauer, a Niedermeyer és a Herlango  egyre  inkább  felvállalják  a
    hifit (és mellesleg az órákat, a  számológépeket  és  komputereket,  a
    videojátékokat  stb.)  Nagyjából  ugyanakkora  árat  kérnek,  mint   a
    szaküzletek, de  gyakrabban  rendeznek  kiárusítást,  minden  hónapban
    leírják a készlet egy részét, nem egyszer akár 50 százalékkal is.  Ami
    persze azt jelenti, legalábbis számunkra, hogy megintcsak nem adhatunk
    tippeket a kóbor átlagmagyarnak. A lottószámokat senki se tudja előre.
        Nem  kétlem,  hogy  míg  én   kötelességtudóan   gyárlátogatással,
    információgyűjtéssel töltöttem az időt,  képzeletbeli  útitársaim  (az
    Olvasók)     szorgalmasan     végiglátogatták      Schönbrunnt,      a
    Belvedere-palotát,  a  színházakat,  a  képtárakat   és   az   egykori
    császárváros minden más kulturális szentélyét, úgyhogy most már  semmi
    más  dolguk  sincs,  mint  hogy  elkísérjenek  engem  a  boltokba,   a
    szaküzletekbe. Irány tehát a bécsi utca, pontosabban a belváros utcái,
    amelyeket  egy   lovasnemzet   fiai   néhány   nap   leforgása   alatt
    gyalogszerrel is be tudnak kóborolni. Négyzetalakú térképünkön  színes
    festékkel húztuk ki  a  Körutat  és  a  belőle  küllőszerűen  szétfutó
    főútvonalakat. A számok azokat a boltokat  jelzik,  amelyekben  valami
    figyelemreméltót láthatunk.

    

    A bécsi belváros hifi-térképe:
    1. Krejcik, Niedermeyer - Alser Strasse 30, illetve 47
    2. Köck - Ottakringer Strasse 72
    3. Radio Netusil - Lerchenfelder Gürtel 39
    4. Shortone - Kaiserstrasse 86
    5. Video Karasek - Burggasse 128
    6. Raum-Akustik - Lerchenfelder Strasse 30
    7. House of Hi-Fi - Neubaugasse 11
    8. Herlango - Mariahilferstrasse 51
    9. Hi-Fi Studio 6 - Gumpendorferstrasse 46
    10. Hi-Fi Stereo Center Kain - Steinbaugasse 25
    11. Fels - Taborstrasse 22
    12. Hartlauer - Praterstrasse
    13. Club HiFi - Rennweg 15


        Gondolom, első pillantásra feltűnik, hogy a Ring  által  határolt,
    kör alakú, elegáns városközpontban nincs  semmiféle  temploma  a  High
    Fidelitynek.  Kommersz  hifit  természetesen  "odabenn"  is   árulnak,
    csakúgy,  mint   városszerte   mindenütt,   de   azokat   a   boltokat
    jelmagyarázat nélkül is mindenki meg fogja találni,  fölöslegesen  nem
    akartam összefirkálni a térképet. A jellegzetes japán  és  nyugatnémet
    toronyhifi   viszonylag   olcsó,   az   átlagosztrák    egy-másfélhavi
    fizetéséből kijön - hogy az átlagmagyarnak mibe kerül, azt számítsa ki
    az Olvasó. Típusszámokkal nem bajlódtam,  túl  sok  volt  belőlük,  de
    ízelítőnek feljegyeztem egy térképszéli üzlet árcéduláit: Saba tornyok
    15-25 ezer schillingért, Fisherek 12-19 ezerért, Sony 16-ért,  Grundig
    14-ért, egy sosem hallott cég masinái 12-ért, végül pedig egy Technics
    minirendszer (2x18W) 10-ért és a Telefunkené ugyanennyiért.
        Ilyen  átlaghifi-bolt,  ismétlem,  városszerte  igen  sok  van,  a
    térképen csak a nagyobbak közül tüntettem fel néhányat, mint például a
    Köck elektronika-áruházat (2) továbbá azt a négy kisebb üzletet, amely
    egymás hegyén-hátán csalogatja a konkurrenciát az  Alser  Strasse  két
    oldalán (1). Az utóbbiak  közül  inkább  a  Krejcik  cég  két  boltját
    méltattam figyelemre, különösen azt, amelyikben leértékelt  jószágokat
    is láttam: egy Kenwood KT-615-ös tunert  (3000,-),  egy  Hitachi  D-E1
    kazettás decket  (2490,-),  egy  Pioneer  tuner/erősítőt  négyezerért,
    illetve  egy  ugyancsak  Pioneer  minitornyot  (tuner,  magnó,   2x18W
    erősítő) szintén négyezerért. További, reguláris árak: Sharp és Fisher
    deckek   2000-ért,   Alpine-ok   3-7   ezer   schillingért,   Technics
    lemezjátszók  3500-tól  felfelé,  Fischer  torony  hangdobozok  nélkül
    11-ért, Sansui készlet hangdobozokkal és állvánnyal  14-ért,  Technics
    SL-B210  lemezjátszó,  ST-Z15  tuner,  M-205  kazettás  magnó,  SU-Z15
    erősítő összesen 10 ezer schillingért.
        Nyilvánvaló, hogy az Orion- és  Videoton-tornyokhoz  szokott  szem
    káprázni fog ennyi japánság láttán, de a füleket a bécsi üzletekben is
    ugyanaz a hangkép fogadja, mint a Ravill-  és  Keravill-boltokban  (no
    jó: egy kicsit  jobb  lesz  a  basszus  és  valamivel  mérsékeltebb  a
    csörömpölés).  Próbáljunk  meg   akklimatizálódni,   és   amikor   már
    közönyösen  tudunk  elsétálni  a  Sonykkal  és  Technicsekkel  zsúfolt
    kirakatok előtt, elérkezik az ideje, hogy átváltsunk valami  komolyabb
    műfajra.
        Jó 6-7 évvel ezelőtt,  vagyis  még  a  Hifi  Magazin  időszámítása
    előtt, már jártam  egyszer  Bécsben,  hogy  egyhónapi  ösztöndíjjal  a
    zsebemben a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokat tanulmányozzam.  Nem
    tagadom, hogy e stúdium során az indokoltnál aránytalanul nagyobb időt
    szenteltem a szórakoztató elektronikai  ágazatnak...  így  aztán  most
    abban a helyzetben vagyok, hogy összehasonlíthatom a mai bécsi hifit a
    tegnapival. Nos, ha csupán a választékot nézzük,  most  tízszer  annyi
    minden kapható; ismeretséget köthetünk egészen  különleges  masinákkal
    is - csak meg kell keresni a megfelelő szaküzletet.  Másrészt,  ma  se
    nagyon találunk Bécsben olyan auditóriumot,  ahol  igazán  meg  tudnák
    szólaltatni a zenét. Azt hiszem, a  Shortoné  az  egyetlen  -  de  azt
    későbbre halasztom, mert több mondanivalóm is van róla.
        Meglepő,  mennyire  "feltörtek"  a  fotócikk-kereskedők.  Igaz,  a
    Herlango (8) polcain inkább csak a szokásos japán  holmik  sorakoznak,
    de még itt is ránkköszön egy pár JBL 4320-as, meg  egy  jókora  Canton
    szub-basszussugárzó. A Hartlauer  (12)  választéka  láttán  aztán  már
    leesett az állam, nem hittem volna, hogy egy fotócikk áruház  -  tehát
    nem  szaküzlet!  -  ennyit  invesztáljon   a   hifi-bizniszbe.   Egész
    hangdoboz-erdő sorakozik  a  falak  mentén,  a  legolcsóbb  (cégjelzés
    nélküli) Videotontól kezdve a legdrágább Magnat Plasmáig,  s  ami  még
    váratlanabb tipikus középkategóriájú  angol  "audiofil"  dobozokat  is
    tart  a  Hartlauer,  holott  azok  eddig  kívül   estek   a   kommersz
    kereskedelem horizontján. Láttam egy  Missiont,  aztán  a  Linn  híres
    kisdobozát, a Kan nevűt, vasállványra állítva, úgy, ahogy ezt  a  skót
    cég előírja;  Linn  és  Thorens  futóművet,  TEAC  orsós  magnót,  egy
    szobával  beljebb  pedig  rábukkantam  a   Lux   híres,   vákuumpumpás
    lemezjátszójára.

    

    A   Hartlauernél.  Egy  tisztás  a  hangdobozerdőben  (Magnat  Plasma,
    Electro-Voice-ok,  legfelül  a  kis  Mission,  aztán  egy JBL monitor,
    jobboldalt  felismerhető  egy  kisméretű  Tannoy  a  maga  jellegzetes
    ábráival).


    

    Heybrook  TT2 lemezjátszó, mellette Meridian előerősítő és egy Bryston
    végfok.


    

    Thorens  SME,  Akai magnó, alul pedig a vákuumpumpás Luxman PD 555 egy
    EMT hangkarral

        A  szaküzletek  azért  valahogy  mégis  érdekesebbek.  Például   a
    Raum-Akustikban (6) Infinity hangsupárzókat találunk: (a  legkisebbnek
    az RS 10-nek 6000 schilling párja), továbbá Ohmot,  KLH-t,  Peerlesst,
    Burwen és Quad  elektronikákat.  A  fazék  alakú  Ariston  lemezjátszó
    futóművet Mission karral 5490-ért, a Marantz 220-as receivert  (2x50W)
    két Peerless dobozzal 6000-ért kínálták. A Dual  olcsó,  de  állítólag
    legszebb hangú lemezjátszója, a szíjhajtású  511-es  1790  schillingbe
    került. Egy másik kisbolt, a Radio Netusil (3) a nyugatnémet Backes  &
    Müller képviseletét látja el, de van a raktárán  Ohm,  Infinity,  KEF,
    IMF, Magnat, Epicure, Wharfedale, Yamaha is - sajnos, az  utóbbinak  a
    hangdobozait  nem  tartja  raktáron.  Bemutatja  viszont  az  Acoustic
    Research választékát (a kis AR 8LS-nek kétezer schilling darabja),  és
    Nakamichi magnót is árul: a BX-2 jelűt, nem egészen 9000 schillingért.
    Talán kevésbé látványos a Hi-Fi Stúdió 6  (9)  kirakata  az  Onkyo  és
    Yamaha elektronikákkal, Heco és Atlantic hangdobozokkal,  mégis  szóba
    hozom, mert csak ebben a boltban láttam  olyan  masinákat,  amelyeknek
    Magyarországon is szabott áruk van. A Videoton DC  2016-os  hangdobozt
    990, a Pioneer SA-540-es erősítőt 3900 schillingért ajánlották -  mint
    látjuk, ott kinn mások az árarányok.
        Bementem egy  varrógép-szaküzletbe  is,  mert  magnókat  láttam  a
    kirakatban.  Odabenn  aztán  kiderült,  hogy  a  földszinten   tényleg
    varrógépek vannak, az  emeleten  viszont  Revox  és  EMT  készülékeket
    árusít (mellesleg: javít is) a Fels cég (11). A mindenféle  Revoxokkal
    teli polc, s különösen az új PR 99 magnó  nagyon  kellemes  érzelmeket
    ébreszt, de az árak iránt nem érdemes kérdezősködni: a Revoxok odakinn
    éppúgy tartják az árukat, mint idehaza is.


    

    Revox-revü  a  Fa.  Felsnél: B77-esek a tuner, kazettás magnó, erősítő
    alatt.

    

    Revox PR 99


        Ha már a magnóknál tartok, szót kell  ejtenem  a  magnószalagokról
    is. Szalagot, kazettát mindenfelé  árusítanak,  mégis,  bár  az  egész
    belvárost bebarangoltam, sehol nem láttam annyi szalagfajtát,  mint  a
    Video Karasek boltjában (5). Ezért aztán ezt a helyet is megjelöltem a
    térképen.
        És hát akkor a  "nagymenők".  Ezek  külön-külön  is  megérdemelnek
    egy-egy  fejezetet,  főleg  a  Shorton  cég  (4),  a  maga  angolszász
    árukészletével és hamisítatlan skót  audio-filozófiájával.  A  Shorton
    tipikus "Linndealer"; tökéletesen magáévá tette a skót cég  elméletét,
    amelynek központi tétele  így  hangzik:  "a  legfontosabb  láncszem  a
    lemezjátszó futómű, aztán a hangkar  következik,  aztán  a  hangszedő,
    aztán az erősítő, és csak végül a hangszóró, mert minden láncszem csak
    annyit  képes  tovább  adni,  amennyit  az  előzőtől  kapott."  Ezt  a
    gondolatmenetet (amellyel  nem  tudok  teljes  mértékben  egyetérteni)
    eddig is jól ismertem  az  angol  lapokból,  de  amikor  a  Shortonnál
    jártam, éppen ott tartózkodott a Linn  egyik  utazó  nagykövete,  Alan
    Gibb,  aki   aztán   élőszóval,   az   írott   malasztnál   lényegesen
    szuggesztívebben  adta  elő  a   hittételeket.   (A   Linn   kizárólag
    szuggesztív  embereket  alkalmaz.)  Vitatkozni  teljesen   reménytelen
    vállalkozás volna, az  audiotechnika  megszállott  apostolai  bármiről
    könnyedén kijelentik, hogy ők ezt  demonstrálni  tudják.  Nem  hihetek
    nekik, mert nagyon jól tudom,  milyen  nehéz  meggyőzően  demonstrálni
    akár a leges-legmagátólértetődőbb jelenséget  is  -  dehát  ettől  még
    igazuk lehet... És  ami  végképp  kihozza  az  embert  a  sodrából,  a
    Shortonnál az olcsóbb berendezések is jól szólnak, tényleg nagyon jól.
    A kis  Linn-féle  minibox,  a  Kan  (a  Linn/Naim  lánc  végén)  olyan
    meggyőzően  reprodukálta  mindazt,  ami  a  Proprius  lemez   templomi
    muzsikájában   rejlik,   hogy   eszembe   se   jutott   basszushiányra
    panaszkodni. Igaz, minden "össze volt lőve",  ahogy  mondani  szokták:
    "az n-edik fokig". A hangdobozok például kivétel  nélkül  vaslábazaton
    álltak, fémtüskékkel támaszkodtak a padlón - azt nem  a  Linn  találta
    ki, angol szakírók javallják, mondván, hogy "földeld le  mechanikailag
    a hangdobozt". Idáig még van is logika a  dologban,  de  mit  szóljunk
    ahhoz, hogy most már a lemezjátszót is ugyanilyen tüskés  vasállványra
    teszik, továbbá az erősítőt is (talán az  elektronikák  is  valamiféle
    akusztikai visszahatástól szenvednek?) - éppen  csak  a  hallgatóságot
    nem ültetik vasállványra.
        Misztikum ide, misztikum oda,  tény,  hogy  a  bécsi  auditóriumok
    közül én csak a Shortonéban tudtam odafigyelni a zenére.  Pedig  bőven
    akadt látnivaló is, ami elterelhette volna a figyelmemet (és amit most
    bemutathatnék, ha nem kapott volna fényt éppen az a filmtekercsem).  A
    Shorton képviseli Ausztriában a  Linnen  kívül  természetesen  a  Naim
    Audiot, a Missiont, a NAD-ot (a Minimanót 3800 schillingért  adja),  a
    Heybrookot, a KEF-et, a Syrinxet. a Creeket, a Goldringot és a  csöves
    erősítőiről híres Esoteric Audio Research-öt. És  forgalmaz  még  B  &
    W-t, Electro-Voice-t, Oracle lemezjátszót, Fidelity Research hangkart,
    Amcron erősítőt, szóval mindent, amit az isten sem nekünk teremtett.
        Ha a  Linn-féle  elmélet  komplikált  volt  és  fárasztó,  üdvösen
    egyszerűnek fogjuk találni a Club HiFi (13) filozófiáját; ez mindössze
    abból áll, hogy a Linn túl szimpla lemezjátszó ahhoz,  hogysem  ennyit
    szabadna  kérni   érte.   Akkor   már   jobb   vétel   a   Club   HiFi
    Thorens-modifikációja (10 ezer schilling), és persze ha valaki tényleg
    hifire vágyik, akkor íme a választék:  a  kanadai  Oracle,  a  francia
    Morch  és  a  japán  Marantz  Esotec-szériája.  Szintén  a  Club  HiFi
    képviseli a Grado-t, a Grace-t,  a  Staxot,  a  Thresholdot,  a  Clear
    Audiot, a SAE-t, és mindenekelőtt a Tannoyt és a Bower &  Wilkinst.  A
    B&W DM 110-nek párja 6600 schilling.
        (Ezt a boltot már csak azért is érdemes felkeresni,  mert  szemben
    vele ott a Belvedere, Bécs egyik büszkesége. Az auditív élményt  tehát
    egy kis kulturális kirándulás keretében  is  megszerezhetjük.  Sőt,  a
    Belvederenek történelmi jelentősége is  van,  ugyanis  itt  írták  alá
    1955-ben  azt  az  államszerződést,  amelynek  értelmében  a  külföldi
    csapatok végleg kivonultak Ausztriából.)
        Hatalmas "Pioneer" reklámfeliratával  már  messziről  odavonzza  a
    hifisták szemét a House of Hi-Fi (7). A  reklám  még  a  régi  időkből
    maradt fenn (a portál fölött), amikor is a cég főleg Pioneert  kínált,
    valamint Sonyt és Fishert. A választék azóta  jócskán  kibővült:  JBL,
    Magnat, Wharfedale, Jamo,  Yamaha,  SME,  Dynavector,  Thorens.  Amire
    azonban a House of  Hi-Fi  a  leginkább  büszke:  állítólag  az  egész
    országban ez az egyetlen bolt, ahol az összes eddig megjelent  Compact
    Discet meg lehet vásárolni. A  listán  körülbelül  700  cím  szerepel.
    Megkérdeztem, hány CD-t és CD-játszót adtak el. Azt válaszolták, eddig
    körülbelül 150 készüléken és többezer korongon adtak  túl.  Ez  a  cég
    egyébként, eltérően  a  többitől,  szélsőségesen  digitális-párti,  de
    talán ezt fölösleges is volt mondanom.

    

    House  of  Hi-Fi: a Magnat plazmasugárzója mögött felderengnek egy JBL
    nagymonitor és rajta a legújabb Accuphase elő/végfok körvonalai


        Lecsúszik ugyan a mi térképünkről, de érdemes  felkeresni  a  Kain
    cég  Hi-Fi  Sfereo  Centerét  (10).   Ez   a   cég   stúdióeszközökkel
    foglalkozik, például ő az Amcron (Crown) és  a  JBL  vezérképviselője,
    úgyhogy ítt aztán igazi JBL-hangfalat  láthatunk,  mármint  egy  egész
    falat, JBL-ekkel borítva. A Kain képviseli a TEAC/Tascamot  is,  ez  a
    két név úgy aránylik egymáshoz, mint a Revox és  a  Studer.  Ezenkívül
    Harman/Kardont, ADC-t, dbx-et tartanak, és akinek sasszeme van,  észre
    fog venni a boltbelsőt ábrázoló kép szélén egy  lapos  fekete  holmit,
    amely történetesen egy Mark Levinson előerősítő. Ezt csak  próbaképpen
    kérték fel az üzletbe,  tehát  aki  a  többi  ML-t  is  látni  akarja,
    fáradjon el Salzburgba, a Münchener Bundesstrasse 42-be,  a  Kain  cég
    központjába - ha igaz, ez volna egész Ausztriában a  legtekintélyesebb
    High Fidelity szaküzlet. Én azonban ennyire már nem tudtam lesétálni a
    térképről.

    

    TEAC  (és  TASCAM)  magnók  és  keverők  a  Hi-Fi  Stereo  Center Kain
    boltjában.


    

    JBL  kicsinyeknek és nagyoknak - a kép szélén szerényen meghúzódva egy
    Mark Levinson fono-elektronika


                                      *


        Nem  akarok  én  provokálni  senkit,  nagyon   jól   tudom,   hogy
    többségünknek külföldön nemhogy  Highra,  de  szimpla  Fidelityre  sem
    telik; mindazonáltal, ha valaki egyszer már  ott  nézelődik  azokon  a
    Strászékon és Gasszékon, miért ne sétálhatna  odébb  néhány  sarokkal,
    ahol is esetleg érdekesebb dolgokat láthat? Ahogy  koszorús  igriceink
    ajánlották egykoron: "láss, ne csak nézz". Ugyanígy: "hallj,  ne  csak
    hallgass". Egyszóval:  beszámolómmal  nem  annyira  a  turistát,  mint
    inkább a hifistát szeretném szolgálni.