Hangszerviz |
Szívesen fogadjuk Olvasóink véleményét, megjegyzését,
hozzászólását, kritikáját - de nem telefonon. Minden levélre
válaszolunk, ha nem is postafordultával. (Válaszboríték fölösleges.)
Kérjük, hogy lehetőleg géppel írjanak. Mindazt, ami e levelekből
közérdekű, továbbra is megtalálják a Hangszerviz hasábjain. A "..."
kihagyást jelöl. Közérdekűnek ítéljük, s ezért térítés nélkül
közreadjuk Olvasóink adásvételi és cserejavaslatait ("Böngésző"), csak
ne feledjék, hogy minden ötezer forintnál értékesebb készülékhez
vámcédula szükséges.
Címünk: Hifi Magazin, Budapest 1906, Pf. 223.
Apróbbhirdetés!
A Hifi Magazinban ingyenes az apróhirdetés. Erre nem ismerünk
példát sem a hazai gyakorlatban, sem a nemzetközi hifi-sajtóban.
Szeretnénk, ha Olvasóink ezt kellőképpen méltányolnák, és tudatukban
tartanák, hogy amikor, feladnak egy-egy néhány soros apróhirdetést,
akkor éppen megtakarítják lapunk teljes évi előfizetési díját.
Különleges szolgáltatásunkat továbbra is fenntartjuk; kérjük
Olvasóinkat, éljenek vele - de ne éljenek vele vissza.
Sajnos, az apróhirdetések az utóbbi időben heves növekedésnek
indultak, és ma már annyira terjedelmesek, mint a napilapok
vezércikkei. Megértjük, hogy ha valaki el akarja adni a magnóját,
szeretne minél több hízelgő adatot közölni róla, de a Böngészőbe mégse
írhatjuk bele az egész prospektust. Kérjük, a jövőben a jelzők között
ne szerepeljen más, csak a típusszám és a funkció ("Pioneer CT-506
kazettás magnó", "Tesla NC 440 lemezjátszó Ortofon FF15E/II
hangszedővel" stb.). Hasonlóképpen: mi is jól tudjuk, mennyire tudja
gyötörni az embert a vágy Ama Bizonyos Szám után, Arról A Bizonyos
Lemezről - de hanglemezkatalógusok közlésére végképp nincs helyünk.
Egy-egy ilyesfajta konkrétum még elmegy, de a hosszú felsorolásokból
nem tarthatunk benn mást, csak a művészek nevét, és a névsort egyre
gyakrabban leszünk kénytelenek a sokatmondó "stb." szócskával zárni. A
lényeg végülis, hogy felhívjuk az érdekeltek figyelmét - a részleteket
megtárgyalhatják egymás között, levélben.
Az ebben a számunkban közölt apróhirdetéseket már kénytelenek
voltunk a fentebb vázolt elvek szerint "szerkeszteni", megrövidíteni.
Sajnáljuk azokat, akiknek ezzel csalódást okoztunk, de ha nem tettük
volna, a Böngésző belelógott volna a Holtidőbe. Mostantól kezdve
kilátásba kell helyeznünk, hogy megrövidítjük az apróhirdetéseket -
hacsak ezt meg nem teszi helyettünk, jóelőre, maga az Olvasó.
És ha már az apróhirdetéseknél tartunk, itt az ideje, hogy egyet s
mást nyilvánosan is szóbahozzunk. Először is, a Böngésző kizárólag az
Átlaghifista, a magánember rovata, azé, aki vesz, elad, cserél,
ismerkedik. Szolgáltatásunkat nem élvezhetik, akik bármiféle iparszerű
elfoglaltságot hirdetnének. "Fono előerősítő eladó" - ez megy.
"Erősítőt gyártok" - ez nem megy. "Lemezfelvételeket cserélek" - ez
megy. "Lemezfelvételt vállalok" - ez megint nem megy.
Végül a levelek külalakja. A Hifi Magazin valóban "minden levélre
válaszol" - de hogyan válaszoljon olyan levelekre, amelyeket
egyáltalán nem tud elolvasni? Amelyeken esetleg a feladó nevét sem
tudja elolvasni? És hogyan közöljön olyan hirdetéseket, amelyekben
soha nem hallott angol zenészek neve áll, fül után(!) lejegyezve -
olvashatatlan kézírással?
Védőbeszéd Mr. Harmadik mellett
Hegedűs Endre gyógyszerész
Kisújszállás, Kossuth u. 12., 5310
(Ez a levél a Magyar Rádió 3. adásának apológiája. A terjedelmes
és meglehetősen impulzív ügyiratból csak részleteket emeltünk ki.)
Igen Tisztelt Szerkesztőség! Levelem tulajdonképpen nem is
Önöknek, hanem egyik levélírójuknak szól, de mégis Önökhöz küldöm,
annak jogavatott eldöntése végett, hogy az lesz-e belőle, aminek én
szántam, vagyis NYÍLT LEVÉL Füller Miklóshoz, aki a HFM 13. szám 6-7.
oldalán fejtette ki nézeteit, amelyek közül egyesekkel sehogysem
akaródzik egyetértenem!...
Azt írja: "De mi van az URH-adókkal? Sajnos, hiába venném meg a
világ legjobb tunerét... ha egyszer a magyar 3. műsor csak fele olyan
jó minőségű adást szór." Mondja már: mihez képest, és Ön azt hol
hallotta? "Úgy gondolom - írja -, hogy egyre inkább a 3. műsor adója a
gyengébbik láncszem..." Én viszont úgy gondolom, hogy Ön félelmetesen
hasonlít ahhoz a bibliabeli emberhez, aki a másik ember szemében
meglátja a szálkát, de a magáéban a gerendát nem veszi észre! Több
mint tíz éves hifista múlttal a hátam mögött, kb. 100 órát kitevő, a
Magyar Rádió 3. műsoráról készített KIFOGÁSTALAN M1NŐSÉGŰ hanganyaggal
a birtokomban hadd jelentsem én itt most ki: a M.R.3. műsorának
sugárzása technikailag magasszintű és kifogástalan. Hiba persze van
jócskán, csakhogy nem az adás, hanem a vétel oldalán. Csakhát persze
könnyebb ráakasztani az antennabemenetre két szál drótot, s ha ez nem
hozza azonnal oda a Berlini Filharmonikusokat, lezserül szidni az
adást. A soron következőkben hadd tűzzek tollhegyre néhány, baráti
hifi-körben tett megfigyelésemet, annál is inkább, mert az arra
esetleg megjelenő HFM-reflektálás ismeretterjesztő szerepet
játszhatna.
Baj van az URH-sávú rádiózás alapismereteivel. Nagyon sok, magát
audiofilnek nevező, s magát többször tízezer forintos berendezés
boldog tulajdonosának valló személyt igen hamar rajtakaphatunk, ha
kissé "megkavarjuk", hogy halvány ibolyaszín gőze sincs az
FM-rádióhullámok terjedési tulajdonságairól, s arról, hogy adójának
legfontosabb alkatrésze a kellő nyereségű, szakszerűen méretezett és
levezetett antenna, mely legalább 3 méterrel a háztető szintje fölé
telepítendő... Hadd ajánljak irodalmat:
M. Cesky: Rádió és televízió műsorvételi ismeretek
(Műszaki Kiadó, Bp. 1980, Elektronika-sorozat, ára: 20,-Ft)
M. Cesky: Rádió és televízió vevőantennák
(Műszaki Kiadó, Bp. 1981, Elektronika-sorozat, ára: 33,-Ft)
De miket is beszélek, hiszen kis hazánkban nem lehet FM rádióhoz
magasantennát kapni! Őszintén csodálom, hogy a mindenre (joggal) oly
kényes Magazin ezt már eddig is ki nem szúrta, de én nem tudok, nem is
akarok elmenni mellette szó nélkül. Miközben teherautószómra árasztják
el a szegény tájékozatlan vásárlót drága és még annál is drágább
hifi-elektronikával, szép szerényen eltűnt a piacról az a valami, ami
nélkül az egész nem több csillogó kacatnál: az FM-antenna!... Azóta
én, mint gyógyszerész, már két hifitorony-tulajdonos barátomnak
készítettem ilyet, akik rájöttek, hogy a toronyhoz kapott antennájuk
valahogy nem egészen jó. Megnéztem: tényleg nem volt jó, mivel 0IRT4
csatornájú tv-antennát sózott a nyakukba az ötletes kereskedő (biztos
elfekvő készlete volt), olyat, amelynek az alakja tényleg olyan, mint
az URH-antennáé, csak épp a méretezése teljesen más, és így
FM-rádióvételre - pláne minőségi vételre - abszolúte alkalmatlan.
Olyan dolog ez, mint a szezon meg a fazon...
Végül, minőségi rádióvételre törekedve, jól tesszük, ha
megtanuljuk pontosan BEÁLLÍTANI receiverünket vagy tunerünket! A
Magyar Rádiónak e téren is csak köszönettel tartozunk, hiszen mindkét
sztereó sávon sugárzott beállítóműsora minden igényt kielégít...
Nagyon sok igazság van abban, amit Olvasónk az FM-műsorvétel
feltételéről: a jólméretezett antennáról ír. Sok panasz megszűnne, ha
lehetne kapni ilyen antennát. Egy kicsit mi is vétkesnek tartjuk
magunkat, mert - bár sok Olvasónk fordult hozzánk tanácsért - mindig
kitértünk a válasz elől; úgy éreztük, kevés hozzá a tapasztalatunk.
Mindazonáltal, ez a levél is arra ösztönöz bennünket, hogy előbb-utóbb
az antennákkal is foglalkozzunk a Hifi Magazinban (habár ezt mi
szívünk szerint a Rádiótechnika című lapra hagynánk).
Másrészt, mi egy kicsit indokolatlannak érezzük, hogy Olvasónk oly
szépen fénylő glóriát fest Mr. Harmadik feje fölé. Mi is hallottunk
már kifogástalannak tűnő helyszíni közvetítést, de hallottunk már
csapnivaló műsort is, amelyben hemzsegtek a durva hangtechnikai hibák,
például folyvást ingadoztak a magashangok, feltehetőleg, mert
elpiszkolódott a magnófej és a szalag. Arról már nem is beszélve, hogy
a program nagyrésze lemezjátszóról fut, és hát a lemezek többsége
olyan, amilyen. Olvasónk nem részletezi, hogy az általa gyűjtött, 100
órányi hanganyag milyen eredetű, és milyen lejátszóberendezésen
minősíthető kifogástalannak. Ha élőadásokról van szó, könnyebben
megadjuk magunkat: ezek valóban nagyon szépen (is) tudnak szólni, mint
erről oly meggyőzően számol be a következő levél:
Szőcsik László
Bp., Mák u. 6., 1022
Lapjuk rajongója vagyok; tevékenységüket a magam részéről
kultúrmisszióként fogom fel.
Azonkívül, hogy sokat járok hangversenyre (kizárólag komolyzenével
foglalkozom), legfőbb műsorforrásom a hanglemez, de nívós
élőközvetítést is hallgatok... Az Önök lapjának sugalmazására vettem
egy Orion tunert. Ekkor döbbentem rá egy igen érdekes dologra: az
ideálisan közvetített hangverseny (tehát jó mikrofonelhelyezés, és
persze jó mikrofon, jó keverés stb.) igenis KÉPES nyújtani egy
élőhangverseny élményét, akusztikusan is. Berendezésem a következő:
Orion tuner, 2x12 wattos, 10 éves tranzisztoros erősítő és két
Videoton Diadém hangfal. Mindez egy 380x320x300-as szobában (sajnos,
néha állóhullámok is keletkeznek), egyébként is, a teremakusztika,
akárcsak a magyar intézmények termei, messze van az ideálistól.
És mindezen körülmények között, az adott berendezésen hallgatva
is, az élőközvetítés meghozta számomra a Zeneakadémia nagytermében 25
év alatt oly sokszor átélt akusztikus élményt. Az egyik adás zenei
élményét feláldozva (nehezen ment), csakis arra figyeltem, hogy az
egyébként kivételesen jó közvetítés hangképe mennyiben tér el
összességében és hangszercsoportonként attól, amit oly gyakran
hallottam a Zeneakadémián. Persze, ismerem az Önök véleményét, a fül
zenei memóriája nem túl jó. Ez igaz, de ennyi év alatt az embernek már
vérévé vált, hogy - teszem azt - hogyan szól egy hegedű vagy egy
fuvola, középfekvésben, f-ben. Hangsúlyozom, hogy csakis a
hangzásképre figyeltem. Ezek előrebocsátásával teszem meg közvetlenül
a közvetítés befejezése után, spontán, minden kiagyaltság nélkül leírt
észrevételeimet.
1982. március 15.
Haydn:
C-dúr (Katona) szimfónia
Esz-dúr trombitaverseny
B-dúr szimfónia, No. 102
ÁHZ, vezényel: Ferencsik
(A riportázs végigköveti-végigelemzi az egyes hangszerek
hangzásképét, majd így zárul:)
Összefoglalva: a hangzás olyan volt, mint a Zeneakadémián, igen jó
helyen ülve. A dinamika eléri a bécsi klasszikus művek
hangversenytermi szintjét (leszámítva a cintányért és a triangulumot),
pp részeknél is plasztikus, ff tutti részeknél monumentális a hangzás,
teljesen hangversenytermi illúziót kelt, a basszus néha talán kissé
erősebb a valóságosnál, a tranziensek nagyon jók, helyenként a vonózaj
és kottalapozás is hallható. A vonóstuttik középfekvésben (kb.
200-1500Hz) ff-ban nagyon szépen, levegősen szóltak, szinte jobban a
valóságosnál, a vonóskari arány tökéletes, a basszusok sem túl erősek
itt, a hegedűk magasfekvésben sem érdesebbek az élőnél, a levegősség
megmarad, lágyan szólnak, szinte lágyabbak a valóságosnál. A "Katona"
II. tételében a csinn-bumm rendkívül hatásos volt, nagyon tiszta,
monumentális, jó tranziensekkel; bár az ütők domináltak, nem fedték el
a vonósokat. Nagyon jól kijött a helyenként tétovázó dallamvezetés, és
a vonósok jellegzetes, élőben is néha tónustalan, széteső, jellegzetes
ÁHZ-intonációja.
A tanulság számomra mindebből az, hogy viszonylag olcsó
berendezésen is kaphat az ember olyan akusztikus élményt, mintha a
hangversenyt élőben, egy nem túl jó akusztikájú teremben, mondjuk a
Zeneakadémia nagytermében egy igen jó helyen ülve hallgatná (más-más
helyeken ülve hangminőségben ég és föld a különbség!).
Még egyszer köszönet az Orion tunerért.
Ehhez nem tudunk sokat hozzátenni, legfeljebb azt, hogy: a Zene
kicsit mibennünk lakik - rajtunk is múlik, mennyit tudunk átélni
belőle.
Le kell szögeznünk, hogy az Orion tunerért sem mindig rebegnek
köszönetet nekünk - mint például az alábbi levélben sem.
Tunerhistória
(Debreceni olvasó, teljes címmel)
...Vettem egy Orion tunert. Ezt önök agyba-főbe dicsérték, még
jobban, mint a többi Orionokat. Ezért hát megvettem - azóta is csak
bánom: három hónap után már elromlott... A gyár a garanciális javítást
is jól megszervezte: Debrecenre - ami elég nagy város -, három hely is
jutott. Ezek után egyik helyről a másikra küldtek (én meg az Oriont
máshová), mondván, hogy ők nem foglalkoznak a javításával. No, azután
a fő helyen másodszorra már bevették, amikor már kissé haragos
kinézetem lehetett...
A részletekhez tartozik még, hogy a gyár nem adott hozzá
antennadugót sem - egy 11 ezer forintos géphez. Hát akkor vegyünk
dugót. Voltam Miskolcon, Debrecenben, Mátészalkán, 3 hétig nem kaptam,
addig állt a rádió. Ezekután rátérek a készülék hibáira. (Olvasónk
levelét itt számos magyarázó ábra díszíti. A szerk.)
1. Az antenna dugó aljzat nincs rendesen rögzítve, lötyög.
2. Hátul a tető fent, középen nincs lerögzítve.
3. Alul jobb oldalt az alsó lemez görbe. Biztosan a szerelő
ebédelni indult, és már nem volt ideje rendesen lerögzíteni. De sebaj,
visszajött az ebédről. Csak éppen zsíros kézzel. Ugyanis:
4. A számlapon ujjnyomok vannak belül; egyébként görbe, és
megpattant, repedések vannak a szélein.
5. A kapcsolók súrlódnak, mivel nem pontos az illesztés.
6. Az állomáskereső forgógomb ferde (elferdült a kijövő fémrúd).
Még van tovább:
7. A szenzor lötyög, oldalt rés van, belátni a készülékbe; az
ajtaja csak a súrlódás által csukódik.
8. Oldalt rés van, a főlap görbült.
...Különben van egy Videotonom és Teslám is 5-6 éve. Azokon még
biztosítékot sem kellett cserélni. Lehet, hogy nem jó gépek, de
legalább működnek.
Az Orion 240 minden kétséget kizáróan a legjobb tuner, amelyet itt
Magyarországon valaha konstruáltak - ezt fenntartjuk. Kétségtelen,
hogy egy-két készülék mérése alapján mi nem tudunk véleményt alkotni a
gyártás pontosságáról, a készülékek megbízhatóságáról. (Lásd erről 12.
számunk szerkesztői jegyzeteit.) Az Orionokra valóban sok a panasz: a
gyártási fegyelem egyelőre nem haladja meg a hazánkban megszokott
mértéket... Mindazonáltal úgy véljük, balszerencsés debreceni
olvasónknak egy különösen rossz készüléket sikerült kifognia, afféle
üveglovat, amelyen a legenda szerint az állatorvos-hallgatók előtt
demonstrálják a lovak nyavalyáit.
Beleznay László
Győr, Felszabadulás út 91., 9023
...Első problémám ott kezdődött, hogy elromlott az Orion ST 240
tuner készülékem, elvittem a Gelkába megcsináltatni. A hibajelenség az
volt, hogy balról a sztereó kapcsolótól az FM memória kapcsolóig
bármelyikre váltottam, vagy elment a sztereó, vagy az egész kimenet
elnémult, és nem szólalt meg, csak újra hálózati ki- és
bekapcsoláskor. Javításkor kicserélték a TCA 4500A sztereó dekódert,
és még érintkezési hibákra is hivatkoztak.
Hazaszállítás után kiderült, hogy az állomások elhangolódtak.
Visszavittem, s egy hónapig majdnem minden nap benn voltam; már
bejáratos voltam a műszerészrészlegbe, míg nagynehezen "elkészült" a
tuner. Legalábbis a műszerész részéről, mert már nem tudott mit
kezdeni vele. Így keservesen hazaszállítottam.
Mivel sehogy sem voltam megelégedve, ráadásul most már a jelszint
és a hangolásjelző műszerek is egymástól függetlenül működtek,
nekiláttam, és megpróbáltam én is. (Van egy kis amatőrkészségem,
előerősítőket, fényorgonákat is szoktam készíteni.) Mondhatnám,
sikerült. Szépen bejöttek az állomások a helyükre, a műszerek
szinkronban működtek, de az öröm nem tartott sokáig: nem működött az
AFC.
Egy másik alkalommal megint nekiálltam, egy MM 2002 típusú
Mínimultí segítségével. A tuner kapcsolási rajzán megtalálható összes
feszültséget jelző helyen mindent lemértem, ezáltal állítottam be az
összes potmétert. Most megint nagy lett az öröm. A vétel füllel
hallhatóan jobb, érzékenyebb, jobban veszi a távolabbi állomásokat, a
sztereó hangkép nem "súg be" annyira, az AFC is működik. És MOST jön a
probléma: most meg nem működik a zajzár. Se kikapcsolt, se bekapcsolt
állapotban. Most mit csináljak?
Hát ezt a tunert most már aligha fogadják el garanciálisnak.
Szögezzük le, hogy habár a rémtörténet egy gyári hibával kezdődött, a
többiért már a Gelka műszerészeit illeti a köszönet. És mit értsünk
azon, hogy "a műszerész már nem tudott mit kezdeni" a készülékkel?
Ilyenkor a vásárlónak módja van rá, hogy kicseréltesse a gépet egy
kifogástalanra. Úgy látszik, nekünk is többet kell tennünk, hogy a
vásárlókat megismertessük a saját jogaikkal.
Mikrofonerdő a Kálváriatemplomban
Szaller László
Győr, Amadé L. u. 4., 9021
...Nemrég - zenész barátaim és egy általam mélyen tisztelt zenei
rendező jóvoltából - volt szerencsém megszemlélni, meghallgatni,
hogyan dolgozik az MHV egyik fiatal hangmérnöke.
A hangfelvétel tárgya: kamarazenélés korhű (eredeti, illetve
utánépített vagy visszaalakított) hangszerekkel és olykor énekkel.
Helyszíne az évszázadunk elején épült, romantikus stílusú, kitűnő
akusztikájú szombathelyi Kálváriatemplom (ideális körülmények egy
kitűnő kétmikrofonos felvételhez!). A technika: Naimann U87 és KM 86,
továbbá AKG 414 EB kondenzátormikrofonok, Sony ORE 2000-es digitális
zengető, 14 csatornás Studer keverőpult, Sony PCM 1610 AD/DA
átalakító, Sony U-Matic képmagnó (2 db), Sony KCA 60 BR szalagok és
Klein-Hummel 092 típusú, háromutas aktív monitorok - ez utóbbiak
hangzásra, felépítésre jobban hasonlítanak az otthon használatos
hangszórókhoz, mint hagyományos, nagy hatásfokú társaik.
A zenekar a mintegy 8 méter átmérőjű apszisban helyezkedett el
sajátos (mobilizálható) fa padlózaton, melyet a lemezgyáriak fektettek
le. A hangmérnök "természetesen" 14 mikrofont használt, ha már egyszer
ennyi csatornája van. A hegedűsök, fafúvósok ülve játszottak,
mikrofonjaik kb. 2 méter magasságban voltak. Cselló, viola da gamba -
a mikrofonok szinte arasznyi távolságban a korpusztól. Az egy vagy két
énekes számára csaknem a fejük felett vagy 60cm-re állt egy U87-es. A
csembalónak egy Naimannt, a speciális (hangfelvételi célokra
készített) "ládaorgona" számára egy AKG mikrofont lógattak be. Az
apszis bejáratánál, elég magasan, két arasznyira egymástól egy pár
mikrofon a zenekar felé fordítva; hátul, fenn a karzaton szintén két
mikrofon (ezek már jó távol egymástól) megintcsak a zenekar felé
fordítva. Utóbbiak szolgáltatták a zengető számára a "teremhangot".
A felvétel során minden mikrofon "be volt adva", függetlenül
attól, hogy például az énekesek és a vonósok, vagy éppen a fafúvók
szerepeltek-e vagy sem. Ez lehet, hogy gyorsítja a munkát, mert nem
kell minden darabhoz külön beállítani a keverőt, de nem hiszem, hogy
ettől lesz jó a sztereó a lemezen. A technikus dolga ezután már csak
az, hogy olykor a zenei rendező kívánságára a hangszerek, énekesek
hangossági arányán változtasson. Olykor a hangszínszabályzón is
babrált egy keveset, és ügyelt a kivezérlésre. A két magnót egyszerre
futtatják, biztonsági okokból, ha netán egyik "kiiktatná" magát, akkor
se vesszen kárba a snitt. (Ugyanis, ha "javíthatatlan" hiba keletkezik
a szalagon, akkor a magnó egy pillanatra "csendesíti" magát. Régebben
ugyanerre a célra, tehát biztonság okáért egy analóg magnót
használtak.)
A hangzás a monitorokról meglehetősen szegényesnek tűnt, számomra
a sztereó nehezen volt kiértékelhető. A hangszerek hangszíne kissé a
magashangok felé tolódva jelentkezett. A bélhúros hegedűk hangja
sokkal inkább a modern hangszerekére emlékeztetett. A barokk fafuvolák
lágy, szinte huhogó hangjáról itt fenn, a rögtönzött stúdiószobában
szó sem volt.
A monitorok mindig az AD/DA átalakító utáni jelet mutatták. Egy
ízben megkértem a hangmérnököt, hogy kapcsolja át a monitorokat
közvetlenül a keverő kimenetére (tehát még az AD/DA átalakító elé).
Meg is tette, aztán visszakapcsolt, mondván: "semmi különbség nincs!"
Szerintem van - mondám: a hangzás elveszti zengését, teltségét,
tónusát, mélyeit. A sztereó érzet leromlik. A két monitor között síkká
válik a tér, s mintha mélységében szűkült volna. Sajátos jelenségként
tapasztaltam, hogy amikor a magnóról játszották vissza a felvételeket,
akkor mégis visszabillent a mély és magas hangok aránya kb. abba az
állapotba, mint amikor csak a keverőről jött a jel. Lehet, hogy a
magnó pedig a magasabb fekvésű hangokból pusztítja ki az életet?
Elvileg ennek nem szabadna bekövetkeznie. A csuda csak az, hogy az
ugyanitt, ugyanilyen körülmények között felvett lemeznek otthon
hallgatva pregnánsabb sztereója van, mint itt, a monitorokon. A
hangzás többi kritériumai viszont ugyanazok: szegényes, hideg
technikai ízű hangzás, rettenetes kemény "c" és "sz"-ekkel az énekesek
hangjában.
Egy ízben hasonló zenekar felvételét tanulmányoztam a Fertődi
Kastélyban. Gerhardt Papst úr stúdiója (GEPA Records) egyszemélyes
osztrák vállalkozás. A mikrofonok csupa AKG kondimikrofon, zömmel
414-esek. (Kemény, nem túl szép hangú, ám viszonylag olcsó holmik.) A
zenekar elhelyezkedése, mikrofonozása talán még rosszabb volt, mint
Szombathelyen. AKG digitális zengetőt, nyolc csatornás Studer keverőt,
Studer B67-es magnót (ha jól emlékszem, így "hívják" a kis Studert) 38
cm/s-on, félsávon, Revox végerősítőt és Canton monitorokat használtak.
A hangzás itt is pocsék volt, viszont ha a magnó és a keverőkimenet
között kapcsolgattak, nem volt fületbántó különbség a hangban. Ha
magnóról szólt a zene, akkor egy kicsit jobban torzított, valamit
vesztett analitikusságából, de sem a sztereó kép, sem a
frekvenciabalansz nem változott meg észrevehetően, legfeljebb némi
szalagzaj úszott be, halvány nesz gyanánt.
Nekem úgy tűnik, hogy a rossz analóg magnetofon még mindig
korrektebb, mint a PCM-rendszer.
Érdekes és alapos beszámoló. A hangfelvételek készítéséhez mi nem
értünk - Peller Károly hangmérnököt kértük meg (MAFILM), hogy
helyettünk ő fűzzön szakmai kommentárt a levélhez. Ime:
A szóban forgó felvételről, vagy annak várható eredményéről nem
tudok és nem is kívánok szólni; sem a körülményeket, sem magát a
felvételt nem ismerem. Ezért inkább elvi megállapításokra szorítkozom.
1. Néhány szó az úgynevezett sztereóképről. A sztereó hangzás az
esztétikai-hangzási minőség egyik összetevője. Rendkívül sokat
beszélnek róla, szerintem jóval többet, mint amennyit megérdemel.
Valószínűleg azért, mert elsődleges megnyilvánulásai a különösebb
zenei, esztétikai érzékenységgel nem rendelkező hallgató számára is
felismerhetők. Hadd említsem meg, hogy foglalkozásom gyakorlása közben
rengeteg, legkülönfélébb eredetű és műfajú felvételt kellett már
meghallgatnom; ezek közül néhányat kitűnőnek tartok, noha sztereó
hangzásképük szögesen ellentétes felfogást tükröz.
2. Néhány szó a mikrofonozásról. A mikrofonozás mikéntjéről
(ideális felkészültséget feltételezve) bonyolult megfontolások,
kompromisszumok után döntenek, miután felmérték a mikrofonkészletet, a
közreműködők kvalitásait, a zenei anyagot és a helyszín akusztikai
karakterét. Példának egy igen primitív, de sajnos elég gyakran
előforduló kényszerhelyzetet hozok fel: ha a helyszín zajos,
közelebbről kell mikrofonozni; ha közelebb kell menni, több mikrofon
kell - és így tovább. Természetesen az is előfordulhat, hogy
(felkészületlenség, kényelem vagy egyéb ok miatt) bevált, avagy
éppenséggel rossz rutinpatternek szerint mikrofonoznak.
Ugyanakkor a professzionális hangfelvételi gyakorlattal
rendelkezők számára mindig mosolyt fakasztóak a különféle
csodamikrofonokról vagy csodamikrofonozásról eleresztett közlemények.
A hangfelvételkészítés rövid történetében időről időre felbukkannak
ilyen receptúrák, s ellentmondást nem tűrő híveket vonzanak maguk köré
mind a felvételkészítők, mind a kritikusok, mind az érdeklődő
hallgatók körében. Ezek közül néhány: a tiszta AB, az MS, a dinamikus,
a tiszta nyomás, a műfej, a DECCA, a Blumlein, a rengeteg, a minimál,
a kettő stb., stb.
3. A felvételi berendezésekről. A stúdiók természetesen a lehető
legjobb minőségre törekszenek, de jónéhány olyan szempontot is
figyelembe kell venniük, melyekre a minőségcentrikus hifi-barát talán
nem is gondol. (Szervizelhetőség, szervizigény, a tartalékalkatrészek
beszerezhetősége, telepített berendezések használatakor a súly stb.)
Az üzemszerű hivatásos munkában többet ér egy jóminőségű berendezés,
ami üzembiztos, mint egy csúcsminőségű szerkentyű, ami állandó
karbantartást és beállítást követel.
A kontrollhangszórókról (monitorokról) nagyon sokat írtak és még
nagyon sokat lehetne írni. Mindenesetre, miután ezek nem élvezeti
célokat szolgálnak, hangképük a hifi-barát számára rendszerint
csalódást okoz. Telepített üzemben rendkívül nehéz dolog megfelelő
monitorról gondoskodni. De ha a felvétel készítői jól ismerik az
általuk használt monitor relatív és abszolút hangzásképét, minden
tulajdonságát, akkor megfelelő eredménnyel dolgozhatnak vele. Sajnos,
ennek ellenkezője még stúdiókörülmények között is előfordul.
(Anélkül, hogy vitába szállnánk a fenti érvek igazságaival, úgy
érezzük, megjegyzést kell fűznünk az 1-3. ponthoz. Véleményünk szerint
a sztereó hangzáskép [amelynek természetesen a terem minden
dimenzióját érzékeltetnie kell!] a jó hangfelvétel egyik legfontosabb
erénye, és nem lehet róla eleget beszélni. A legjobb térhatást mi
eddig kevésmikrofonos felvételekről hallottuk, éspedig kizárólag olyan
hangsugárzókon át, amelyeknek konstrukciója szélsőségesen ellentétes a
hagyományos, Altec, JBL, Tannoy típusú monitorokéval. A szerkesztő
megjegyzése.)
4. Digitális kontra analóg. A levélíró itt darázsfészekbe nyúl, és
e néhány sorban én sem tehetek mást, mint hogy tovább ingerlem a
darazsakat. A magam szerény tapasztalatából beszélve: hallottam már
kiválóan - és meglepően rosszul szóló (eladásra szánt!)
professzionális berendezést, mind digitálisban, mind analógban. Az
általam hallott legjobb digitális gép sem szólt annyival jobban egy
csúcsminőségű analóg gépnél, amennyivel bonyolultabb és drágább volt.
A digitális terjedését azonban semmi sem tudja megállítani, mert ez (a
digitális kétségtelen előnyein és egy-két vitatható tulajdonságán
kívül) elsősorban a piaci divaton múlik. A személyes tapasztalatok
egyébként megtévesztőek lehetnek, mert a digitális berendezéseket még
a gyártók sem mindig állítják be kifogástalanul, az üzemben levő gépek
beállítása még kérdésesebb, komoly felkészültséget és műszerparkot
igényel. Ugyanez áll az analóg gépekre is; sok-sok mérnöki munkaórát
kell pazarolni az analóg gépek beállítására, időnkénti átvizsgálására.
5. További nehéz kérdések. A hangfelvétel készítéséhez a kívülálló
számára hamar kiismerhető felvételi technikán és mikrofonelhelyezésen
túl számtalan olyan - fontosabb, meghatározóbb - momentumok is
közrejátszanak, melyek általában rejtve maradnak az egyszeri látogató
előtt. Ilyenek például a közreműködők és a felvételkészítők tehetsége;
egymáshoz való viszonyuk; bonyolult és érzékeny egymásra utaltságuk; a
felvétel metodikája és zenei anyaga között fennálló összefüggések; a
zenei élet és a lemezkiadás immanens ráhatása a mindenkori
felvételekre; a felvétel készítői és a felvételt készíttető szervezet
közötti belső kapcsolatok és így tovább. Ha a felvétel készítői valami
"mást", szándékuk szerint általában valami jobbat akarnak, nem biztos,
hogy megértésre találnak a közreműködő művészeknél, saját
feletteseiknél vagy a kritikusoknál. A változtatások általában csak
rafinált diplomáciával, lépésről lépésre, hosszabb idő alatt hajthatók
végre - akárcsak a művészeti, a gazdasági, egyáltalán: a mindennapi
életben.
Dobozolás
Godina István
Bp., Katona J. u. 9-11., 1137
Kedves Darvas László! Ez aztán a gyorsaság! Ilyen lendülettel még
nem érkezett magazin, de a Kossuth Lajos bicskája kinyílt a zsebemben.
(Lásd előző számunk olvasói rovatát - a szerk.) Enyhén szólva,
"lecikizett". Nem azt írtam korábbi levelemben, hogy sikerült egy
Infinityt csinálnom, hanem azt, hogy lényeges hangminőség javulást
értem el... Nincs annyi pénzem, hogy abnormális áron vegyek egy pár jó
ládát; mint már írtam, mást nem tudtam csinálni, csak ezt a MOD-ot.
Azt, hogy a mélysugárzó egyelőre megmarad, és ezt kifogásolja -
megértem; hogy a keresztváltót megturkáljam, bár ez nagyon nehéz dolog
- megértem; de hogy azt is kifogásolja, hogy a fadoboz marad - ez már
magas. Mibe tettem volna a hangszórókat?
Egyszóval, kissé megbántott az a hasonlat, ami szerintem enyhén
sántít. Kigúnyolva érzem a munkámat, amit akkor tartanék jogosnak, ha
a doboz füllel hallhatóan rosszul szólna. Hangfalam szól úgy, mint a
korábbi Pioneer HPM 700 szólt, és sokkal szebb hangú az Önök által
majdnem Spendorölőnek nevezett HS 501-nél, pedig azt is a Hifi Magazin
írta. Kérem, legyenek konzekvensek minden tekintetben.
Kedves István,
ha tényleg úgy gondolja, hogy kigúnyolták, szívesen megkövetem
Önt, akár nyilvánosan is, de őszintén szólva, egy törzslevelezőtől
több humorérzéket vártam. Hogy világos legyen a dolog: nem a
szerencsétlen hifista a nevetséges, még csak nem is a végletekig vitt
MOD, hanem azok a hangdobozok, amelyek miatt a szerencsétlen hifista
ilyen kétségbeesett lépésekre kényszerül. A hasonlat egyébként aligha
sántít, hiszen az Ön doboza ma már egyáltalán nem HS 700, hanem GI
700, és annyi köze van az Orionhoz, mint ama bicskának Kossuth-hoz.
Baráti üdvözlettel:
Darvas László.
Papp Imre
Szigetszentmiklós, Munkásőr u. 12/F, IV/13., 2310
Rendszeres olvasójuk vagyok az újság indulása óta. A színvonalról,
a magazin pontatlan megjelenéséről nem írok, megteszik ezt helyettem
több százan. Inkább a problémámról.
Az Orion hangdobozok belső csillapításának elégtelenségéről Önök
is, mások is sokat beszéltek. Pár hónapja vettem egy pár HS 501-es
"agyondicsért" hangdobozt. Kíváncsi voltam, hogy a hangszórókon, a
keresztváltón és a külvilágtól elzárt néhány dm3 levegőn
kívül mit rejteget még a nem túl precízen kivitelezett fadoboz.
Legnagyobb meglepetésemre a belső csillapításra a doboz két oldalára
felragasztott 3mm-es, hullám alakúra hajtott filc szolgál. Ezenkívül
semmi. Natúr fa a hátoldal, valamint az alsó és a felső lap is.
Kezdtem attól félni, hogy gazdasági nehézségek miatt már vatta sem jut
az audiofilek utolsó előtti láncszemébe (talán csak az utolsóba - oda
viszont két kis galacsin is elég...).
Az őszi BNV nyitó napján megrohantam a 23-as pavilont, és
megkérdeztem az Orion képviselőjétől, mi a véleménye a dobozok
csillapításáról. A válasza az volt, hogy amit én Iátok, az nem filc,
hanem egy különleges csillapítóanyag (ez olyan lehet, mint a pajszer
és az emelővas közötti különbség), és nem 3, hanem 6 milliméteres
(bizonyára sztereóban számolt). Különben is szabadalmaztatva van -
mondta.
Azt már meg sem mertem említeni, hogy a mélysugárzó felerősítése
annyira légmentesre sikerült, hogy ha a zsanai gázkitörés tüze a
dohogót rögzítő csavarok közelében történik, akkor attól a szellőtől,
amit a mélysugárzómembrán egy-két finom nyomkodása termel, igencsak
elaludt volna - ha mástól nem, hát szégyenében. Ezeket az apróbb
hibákat kijavítgattam, de az üres doboz üressége ürességet hagy bennem
is...
A hangdobozoknak természetesen nem szabad szelelniük. Ami viszont
a belső csillapítást illeti, ehhez nehéz hozzászólnunk. A
csillapítóanyagoknak kétféle szerepük lehet. Valami kevéssel
csökkenteni tudják ugyan a mélysugárzó-rendszer rezonanciáját, de ez
valójában a mágneskör feladata volna. Ha a dobozt túlságosan kitömik,
zavarokat idézhetnek elő a középsávban. A csillapítóanyagoknak
elsősorban a dobozfalak között képződő állóhullámokat kell elnyelniük,
és nincs kizárva, hogy az Orion által választott megoldás valóban
jobban figyelembe veszi a HS 501-es belvilágának anomáliáit, mint ha a
dobozt egyszerűen csak kitömték volna vattával, üveggyapottal (amit
egyébként bárki kipróbálhat a saját kockázatára).
Nem mind arany (ami nyugati lemez)
Vimrázi Károly
Tatabánya, Mártírok u. 55., 2800
Több éve foglalkozom lemezekkel (popzene, komolyzene); az utóbbi
3-4 évben többnyire nyugati préselésű lemezeket gyűjtök. Ezek java
része angol és amerikai kiadású. Teljesen új, még lejátszatlan
lemezeket szoktam vásárolni. Néhány héttel ezelőtt kaptam egy nagyon
szép sorozatot: Emerson, Lake & Palmer, Genesis, Yes, Rick Wakeman,
Deep Purple stb. - angol kiadásúak. Csakhogy a tíz lemezből 8 recseg,
pattog, és csak 2 az, ami úgy-ahogy jónak mondható. Ezzel a
problémával már egy éve küszködöm, és sajnos, nem jutottam megnyugtató
eredményre. Nem tartom valószínűnek, hogy egy angol kiadású lemez
ennyire rossz minőségű legyen. Inkább valahol máshol lehet a hiba.
Amikor a Taya lemezjátszó megjelent a boltokban, én is vettem belőle
és hozzá egy Orister erősítőt. Olvastam a HFM 3. számát, amelyben a
Taya DP-510-et tesztelték és a hangszedője nem a legjobb kritikát
kapta. Nos, én vettem ebbe a Tayába egy Technics EPC-205 C Mk 3 típusú
hangszedőt (ha valaki nem ismerné: hatezer forintba kerül! A szerk.),
de lényeges javulást nem tapasztaltam. A lemezeim továbbra is ugyanúgy
recsegnek.
Kedves Károly, ezen mindnyájan átestünk, kezdetben mi sem hittünk
a fülünknek, de előbb-utóbb beláttuk, hogy nem a lemezjátszóban van a
hiba, nem a hangszedőjében, még csak nem is a légköri viszonyokban,
hanem bizony azokban az angolszász lemezekben, amelyekről az ember
sehogysem akarja elhinni, hogy olyanok, amilyenek.
A nyugati lemezgyárak úgyszólván mindenre képesek, elő tudnak
állítani fölényesen jobb, de fölényesen rosszabb lemezt is, mint a
sokat szidott Hungaroton. Sajnos, azok a magánszemélyek, akik nem
annyira emberbaráti, mint inkább üzleti indítékoktól vezérelve, de
egyáltalán vállalkoznak a lemezbeszerzésre, nem fogják törni magukat,
hogy elsőosztályú lemezeket szerezzenek nekünk - ugyanazért a pénzért.
Félárú-harmadárú utánnyomásokat fognak behozni, s azoknak csupán a
lemezborítójuk ér fel az eredetivel. Megfontolt, sokat tapasztalt
gyűjtők soha nem is rendelnek lemezcím szerint: mindig megadják a
márkajelzést és a kódszámot. Nem is éri őket csalódás - már csak azért
sem, mert ilyen feltételekkel nem is igen hoz nekik lemezt senki.
Hiányérzet
Jákó Péter
Bp., Horvát u. 19., 1027
Nagy öröm ért, amikor 1979-ben megjelent az első szám. Azóta
eltelt négy év, és a tizennegyedik számot várjuk. Az először megjelent
számokat érdekesnek, hasznosnak és szórakoztatónak találtam, az utóbbi
időben, sajnos, nem vagyok elégedett.
A lap profilja változni látszik. Nem értek egyet a lap
kihasználtságával. Döntsük el, hogy hifi-e vagy sci-fi. Miért kell 14
oldalt a jövő körvonalaira áldozni? Szekám Pál foglalkozzon inkább a
videoval, de ne a HFM-ben. A Holtidő oldalát is fel lehetne használni
hasznosabban. Az ígéretek kicsit szűkszavúbban elférnének valamelyik
oldal sarkán.
A fennmaradó oldalakon a korábbi ígéreteket lehetne teljesíteni.
Tudom, nem szeretik, ha sürgetik a szerkesztőséget, de sajnos, van
néhány ígéret, és nem is az utolsó számokban, amiknek a teljesítését
hiába várom. Ilyenek: a tunerteszt a házi adóállomással, a mágneses
hangszedő-előerősítő interface, vagy a TALP. A HS280 MOD-jával már nem
foglalkoznak? A 13. szám alapján ezt gondolhatja az olvasó. Jó lenne
olvasni a multiamplifikált rendszerekről, mikrofonokról és a
mikrofonozási technikáról. Sokakat érdekelne a fejhallgatózás és a
vele kapcsolatos elméletek. Vajon a HetedhétHATár ezután már csak
HetedhétÖTár lesz?
Végül javaslom, hogy a FEB-hez hasonlóan hirdessék meg a VEB-et, a
Végerősítők Bajnokságát, mert ahogyan az a FEB tapasztalataiból is
kiderült, van, aki tervezni szeret, és olyan is, aki építkezni.
Remélem, a felpanaszolt dolgok csak gyermekbetegségek, és
nemsokára ismét a régi, egészséges magazint olvashatjuk.
Olvasónk észrevételei figyelemreméltóak. Némelyikkel nem értünk
egyet, így például úgy véljük, hogy A jövő körvonalai valójában A
jelen körvonalai, és az a kevés, amit a digitális (és a video)
technikáról írtunk, ma már úgyszólván elengedhetetlen a High
Fidelityben is. Ami a Holtidőt illeti, ez afféle tartalékfelület, csak
akkor töltjük ki, amikor a lap egészét már lezártuk. Előfordulhat,
hogy az utolsó pillanatban több mondanivalónk támad, és akkor sűrűbben
teleírjuk ezt az oldalt is.
Amit hiányol a lapból - joggal! - arra eddig azért nem került sor,
mert nem győztük erővel. Valamennyivel foglalkozni fogunk még: a
tunerekkel (a "házi adóberendezés" e pillanatban még nincs meg, de
egyre közelebb kerülünk hozzá), a pickup-előerősítő interface-szel
(ami sokkal bonyolultabb dolog ám, mint amilyennek látszik), a
mikrofonokkal még ebben az évben, a fejhallgatókkal pedig akkor,
amikor a hazai választék ezt indokolttá teszi - de, hogy őszinték
legyünk, még a tesztmetódust sem sikerült tisztáznunk, például
egyelőre fogalmunk sincs, hogyan csinálunk A-B vaktesztet, lévén
valamennyien megváltoztathatatlanul egyfejűek.
Égészen biztosan nem fogunk szervezni VEB-et. Már a Fono
Előerősítők Bajnokságán is bebizonyosodott, hogy egy elfogadható
minőségi szint fölött már igen nehéz kimutatni, s még nehezebb
hiteltérdemlően demonstrálni a differenciákat. Azóta szerzett
tapasztalataink ezt csak megerősítették, s óvatosságra intettek
bennünket.
Hányat ütött a torony - vidéken
Pásztor Ottó
Dunaegyháza, Liliom u. 7., 6323
Ez idáig csak olvasójuk voltam; nagyon tetszik a lapjuk. Munkámból
kifolyólag nagyon sokat tanultam és tanulok a Hifi Magazinból. Közel 5
évig dolgoztam Dunaföldvárott az Áfész áruház műszaki osztályán, mint
eladó. Nagyon szerettem a híradástechnikát, hál'istennek ezzel is
foglalkozhattam, amíg át nem helyeztek egy autósboltba. (Két szakmám
van, így ott kell dolgoznom, ahol szükség van rám.) De a lényegre
térve, ami miatt írok, az a Hányat ütött a torony című cikk, illetve
az olvasók levelei. (Lásd HFM 10. - a szerk.)
Nem a cikk ellen írok, mert azzal egyetértek. Egy-két észrevételem
lenne csupán. Egy időben úgy volt, hogy felkerestek minket a Videoton
szakemberei, tájékoztattak bennünket új készülékeikről, tanácsokat
adtak az eladás megkönnyítésére. Kikérték véleményünket
készülékeikről, a problémákról, amelyek az eladás során felmerültek,
illetve arról, hogy milyen hibák fordulnak elő. Mindent feljegyeztek,
mert ahogy ők mondták: meg kell próbálni kiküszöbölni minden egyes
hibát.
Sajnos, ez ma már úgy hangzik, mint egy mese, pedig akkoriban még
hol voltak a hifi-tornyok! Nagyon elkelne most is az ilyen találkozó,
amelyből mi eladók valami pluszt kapnánk. A gyárak, amikor valami
újdonságot kiadnak, tájékoztathatnák az eladókat a készülékekről.
Megfelelne egy nyomtatvány is, amely nemcsak a műszaki paramétereket
adja meg, hanem tanácsot is ad az eladáshoz. Sajnos, ma egy eladó
majdnem csak abban különbözik a vásárlótól, hogy a pult mögött áll.
(Mert többet nemigen tud, mint hogy melyek a paraméterek, illetve,
hogy hogyan kell be- és kikapcsolni a készüléket.) Ahhoz, hogy ennél
többet tudjon, nagyon sok mindennek kell utánanéznie. (Az is igaz,
kevés olyan eladó van, aki ezt meg is teszi.) Szerintem érdekében
állna a gyártónak is, a kereskedelemnek is, hogy az eladók minél
tájékozottabbak legyenek. A hifi-torony akkor nem lesz az eladók réme.
("Atyaúristen, hifitornyot akarnak venni, melyiktek tud róla valamit,
az adja el!") A másik dolog, ami szintén nem mellékes, hogy az eladók
is sok mindent tudnának visszajelezni a készülékek hibáiról.
Egy másik gondolat: nincs igaza annak a levélírónak, aki azt írja,
vidéken még rosszabb a helyzet. Általában a vidéki boltokban egy
eladónak sokkal többet kell nyújtania (tudásban) a vásárlóknak, mint
egy nagyvárosi boltban... Na persze, vidéken is van kivétel. De azért
sokkal többet kell dolgozni és tudni vidéken, hogy a vásárló ott vegye
meg a kívánt cikket. Városokban sajnos (tisztelet a kivételnek), az
eladók nem törik magukat a vevőért, hisz úgyis több a vevő, több az
áru, nagyobb a forgalom, a fizetés úgy is jó lesz...
Erről mi nem tudunk vitatkozni, bár látni vélünk Olvasónk
okfejtésében néhány gyönge pontot, például, hogy a városi eladónak
azért kéne kevesebbet dolgoznia, mert több az áru. Ezt meg is
fordíthatnánk, mondván: a vidéki eladónak meg azért kell kevesebbet
dolgoznia, mert nincs elég áru, azt tehát úgyis elviszi a vevő,
tekintve, hogy nem kap mást. (És a szomszédos áruházat nem
villamosjeggyel, csak a jóval drágább vonatjeggyel keresheti fel!)
Mindazonáltal őrülünk, hogy akad, aki önkritikával és mégis
önérzetesen, mondhatnánk: valamiféle egészséges lokálpatriotizmussal
emel szót a vidéki bolti eladók nevében, mint Pásztor Ottó teszi.
Kiérezzük leveléből, hogy ahol ő dolgozott, abba a boltba nyugodtan
léphetett be, aki hifit akart vásárolni.
Maliciózus megjegyzés, de a hazai kereskedelem ismeretében
teljesen jogos: lehet, hogy Olvasónkat éppen ezért helyezték át az
autós boltba?!...
Porhintő magyarázat
Olvasóink emlékezhetnek még az anti-antisztatikus textildarabkára,
amely magyar gyártmány létére is ugyanolyan intenzíven rajtahagyja a
töltést a hanglemezen, mintha drága, devizáért vásárolt holmi volna.
Az erről tudósító sorokat (HFM 13.) a vásárlói panasz kíséretében
tényleg elküldtük a Kereskedelmi Felügyelőségnek. A válasz elég hamar
megérkezett a XIX. kerületi tanács ipari-kereskedelmi osztályáról, s
mint cseppben a tenger: híven tükröződik benne a Nagy Magyar Állóvíz.
Érdemes közreadni, nem mintha sokat változtatna ezen a húszforintos
ügyön, de fölöttébb mulatságos. Az olvasónknak (azaz: a vásárlónak)
küldött levél, amelynek másolatát mi is megkaptuk, így szól:
"Panaszbejelentésére a KERMI megvizsgálta az Ön által kifogásolt
terméket. A vizsgálat eredménye a következő: a kendőt
összehasonlították japán és csehszlovák gyártmányú kendővel, a kendők
használhatósága között különbséget nem tapasztaltak. Javaslatuk: a
lemeztörlő kendőt célszerű antisztatikus folyadékkal együtt használni,
így a lemez statikus feltöltődése elkerülhető. Köszönöm bejelentését,
és kérem válaszom szíves tudomásulvételét - Szokolai Sándorné
osztályvezető."
Ebben a levélben két dolog is frappáns. Először: a KERMI nem arra
válaszol, amire kéne, nem azt vizsgálja meg, hogy a kérdéses árucikk
valóban használható-e vagy sem, hanem diplomatikusan azt mondja, hogy
ez se rosszabb, mint a többi. (Amiben igaza is van - dehát őt nem
ezért fizetik.) Másodszor: hogyan értsük, hogy a kendőhöz
antisztatikus folyadékot kell használni? És hol vegyen a vásárló
antisztatikus folyadékot? És egyáltalán, mi az, hogy "antisztatikus
folyadék"? És egyáltalán...
Egy ősrégi adoma szerint a vevő panaszra megy a boltoshoz (KERMI
akkor még nem volt), mondván, hogy az ott vásárolt rovarirtószertől
nem döglenek meg a poloskák. Közlik vele, hogy bizonyára rosszul
használta. A helyes módszer: a bogarat gyöngéden a hüvelyk- és a
mutatóujjunk közé csippentjük, hátul óvatosan megnyomjuk, akkor az
eleje kinyílik, és ott betöltjük a rovarirtószert. "Dehát akkor -
lepődik meg a vevő - akkor már agyon is üthetem!" "Agyonütni? Az is
jó."
Arany Kakadu Díj
Kakaduvadászaton járt Olvasóink kettős zsákmánnyal tértek haza. Az
egyik madarat Virágh István lőtte az újsághirdetések között. A Ravill
Elektron boltjai egy sztereó végerősítőhöz csatlakoztatható álkvadró
adaptert hirdetnek, azt állítva, hogy "a sztereofonikus térhatás egyik
legfejlettebb változata a kvadrofon (négycsatornás) rendszer. A négy
hangsugárzó megnöveli a sztereó hangvisszaadás területét. Egy
hangversenyterem minden élményét szinte maradéktalanul képes
visszaadni", de mindez még semmi ahhoz képest, hogy "a berendezés
kvadró fejhallgatóval is használható, a hatás így még tökéletesebb".
Bizonyára így van; aki nem hiszi, kérdezze meg az alább látható,
kétfejű-négyfülű zenehallgató egyént.
Elkalandozva a Nagy Magyar Papírdzsungelben, s megpihenve a
Kossuth Könyvkiadó Univerzum-sorozatának liánjai között arany
színekben játszó kakadut fedezett fel gyöngyösi olvasónk, Hegedűs
Sándor tervezőmérnök. A madár még egészen fiatal (1983/12.), de máris
akkora, mint valami strucc. Szegénynek se apja, se anyja; aki a
tojásból kiköltötte, elfelejtette megajándékozni a nevével.
Címe azért mégiscsak van a kakadunak: "Séta az 1983-as
audiovizuális világkiállításon - I.", mely rendezvényen a hagyományos
nyugat-berlini kiállítás értendő, a római szám pedig arra utal, hogy a
szerző folytatni fogja a tudósítást, vagyis újabb kakadukkal kecsegtet
bennünket. Pedig már az első részben is minden benne van, "was gut und
teuer", tehát ami tücsköt-bogarat egy laikus csak összehordhat, ha a
balvégzet rendelése folytán beszabadul egy hangtechnikai kiállításra.
Nekünk ez a kitétele tetszett a legjobban:
"Az erősítő 2*30W-os szinuszos teljesítményt ad, ezért Dolby B
hangnemesítő kapcsolást építettek be."
A Dolby B eszerint nemességet kölcsönöz a hangnak. Talán még
kutyabőrt is hozzá. Mi mindenesetre nemeslevelet adományozunk az
Univerzum cikkének. A címerpajzs: zöld(séges) mezőben arany kakadu
tollászkodik.