Audio-kultúra

        (Vallomás.) A munkás ott áll a gép mellett, meghúz egy kallantyút,
    megnyom  két gombot, elfordít egy reteszt háromszor jobbra, negyedszer
    balra,  s  miközben  kiemeli  a  gépből  a munkadarabot, azon töpreng,
    "teremtőisten,  ugyan  mi  indokolja  az  én  oly céltudatosnak látszó
    mozdulataimat?"  És  elképzeli  magát, gép és munkadarab nélkül, amint
    ugyanazt a mozdulatsort ismételgeti - milyen értelmetlen az egész! Mit
    tehetne  mást:  megpróbálja  megérteni,  mi  megy  végbe  a gépben. Ha
    megértette,  megnyert  egy csatát. Készülhet a következőre. Csinálom a
    mozdulatot  -  lesz  belőle  alkatrész.  Csinálom  a mozdulatot - lesz
    belőle  főegység.  Csinálom a mozdulatot - lesz belőle gép. Csinálom a
    mozdulatot...?
        Az  ember  nehezen  viseli,  ha nem látja át munkájának gyakorlati
    szükségszerűségét,  tiszta  indítékait.  Ezeket  az  indítékokat egyre
    nehezebb megtalálni; ahogy ajtóról ajtóra beljebb megyünk a Társadalmi
    Munkamegosztás  feliratú  épületben. Tollforgatóknak különösen nehéz a
    dolguk,  ha  értelmezni-indokolni akarják munkájukat és saját magukat.
    Nézzünk egy meglehetősen extrém példát.
        Különféle emberek különféle földi javakat termelnek. (Első ajtó az
    épületben,   mindjárt   a   földszinten.)  Szabadidejükben  szórakozni
    szeretnének,   mondjuk  zenét  hallgatnának,  erre  valók  a  zenészek
    (további  ajtó,  az  előző  szobából  nyílik). A zenésznek hangszerre,
    tehát  hangszerkészítőre van szüksége (újabb ajtó, ez már a harmadik).
    A  legtöbb  ember  nem  megy  el a zenéért, úgy kell a helyükbe vinni.
    (Negyedik    ajtó:   készülékgyártók;   ötödik   ajtó:   hangmérnökök,
    műsorcsinálók.)   A   készülékeket   ellenőrizni,   minősíteni   kell:
    nyissunk be a hatodik ajtón.
        És  a hetedik ajtó mögött is ül valaki; éppen újságcikket ír arról
    a  bizonyítványról,  amelyet  arról a készülékről állítottak ki, amely
    azt  a  műsort fogja közvetíteni, amelyen azok a hangszerek hallhatók,
    amelyeken  azok  a  zenészek  játszanak, akik az úgynevezett produktív
    embereket szórakoztatják.
        Ennyi   áttétel  aggasztóan  eltávolítja  az  emberfiát  azoktól a
    bizonyos  Tiszta Indítékoktól. Munkába menet minden reggel hat szobán,
    hét  ajtón  kell általmennie, asztalokat-székeket, elfoglalt embereket
    kerülgetve  -  nehezen  lel szellemi rokonokra: ahogy szobáról szobára
    ődöng, úgy érzi, a mérnökök japánul beszélnek, a zenészek kínaiul.
        Végül   is   a   harmadik   szobában  érzi  magát  a  legjobban, a
    hangszerkészítők   között.   Igaz,  ők  évszázadok  óta  csiszolgatják
    instrumentumaikat,  mi  meg legfeljebb egy-két évtized óta a mieinket.
    De  a lényeg ugyanaz: minden apróság, minden árnyalat, minden lehellet
    létfontosságú,  mert  fokról fokra így fog majd egyre szebben szólni a
    zene.
        És, ha meggondolom, az ő hangszereik csak egy-egy szólamot tudnak.
    A   mi  instrumentumainkon  viszont  egyszerre  szólal  meg  a  teljes
    szimfonikus nagyzenekar.