Az Antitorony |
Isten tudja, miért idegesít bennünket oly nagyon a hifi-tornyok
divatja. Azért-e, mert a kívülállókban azt a benyomást kelti, mintha a
High Fidelity most volna születőben? Vagy azért, mert allergiásak
vagyunk mindennemű ál-szépségre? Vagy inkább azért, mert a
"reprezentatív" és "drága" torony (reprezentatív és drága ám, minálunk
- szerte a világban ez a hifinek a minimuma!) kihívja a kívülállók
rosszallását, értetlenségét, irigységét? Vagy csupán azért, mert - és
ez a lényeg - a hifi-torony minden körülmények között sokkal-sokkal
gyatrább az ugyanannyi pénzért, de okosan összeválogatott, nem
vertikális, hanem szerényen horizontális hifi-berendezésnél?
Rosszallásunkba azért egy kis hálaérzet is keveredik: a
hifi-tornyok nyerték meg a High Fidelity számára a Lakberendezési
Csatát. Ők hódították meg a rendre és tisztaságra és sterilitásra
háklis háziasszony szívét, ők tették "szalonképessé" a High Fidelityt.
Ez azonban mitsem változtat azon, hogy az Audio-Kultúrához egészen más
irányban vezet az út. Merre? Amennyire csekély erőnkből futja,
megpróbálunk felállítani egy útjelzőtáblát.
Olvasóink jól tudják: csak vonakodva adunk vásárlási tippeket,
mert nyomaszt bennünket a felelősség: hátha valakinek más az ízlése,
más a kedvenc műfaja, esetleg már nagyon el van rontva a hallása... és
természetesen azt sem lehet kizárni, hogy mi magunk is mellé fogunk.
Meg aztán: senki sem tudja megjósolni, melyik masina mikor mondja fel
a szolgálatot (mint erről jelen számunk szerkesztői jegyzeteiben is
filozofálunk), és akkor persze az a hibás, aki a tippet adta. Hát
innen a Hifi Magazin "lebeszélős" stílusa; könnyebb csupán azt
megmondani, mi az, amit ne vegyetek meg...
Mégis, elsősorban azért, hogy truccoljunk a Tornyok
megszállottjaival (és tornyon most nem Videotonokat és Orionokat
értünk, hanem mindenféle távolkeleti csodajószágokat, amelyekkel
mindig telis-teli a Bizományi), alább összeállítjuk az Antitornyot,
pontosabban azt a - tuner és magnó nélküli - lejátszó berendezést,
amely a lehető legkevesebb pénzért a lehető legcivilizáltabb,
legzeneibb hifit szolgáltatja. Receptünk meglehetősen internacionális.
Végy:
1. Egy japán lemezjátszót az alsó árkategóriából (Akai AP-100C, Taya
DP-510, Hitachi HT-324, Pioneer PL-100), lehetőleg olyat, amelyiknek
kaputra ment a tűje, mert így olcsóbban megkapod;
2. Egy dán Ortofon MC 10 hangszedőt, jobb híján az STM-72
transzformátorral;
3. Erősítőnek válaszd az e számunkban bemutatott lengyelt (WS-311 D);
4. Hangsugárzónak egyelőre nem találsz jobbat a magyar Orion HS
280-asnál (maradj a 8 ohmos kivitelűnél).
Az Antitorony ára, lemezjátszótól függően, 19-20 ezer forint;
(Orion tunerrel-magnóval együtt persze kétszer ennyibe kerülne). Ha
Antitornyod van, hordd magasan az orrod. És ha netán összeakadsz
valakivel, aki sokatmondóan bejelenti a társaságnak, hogy van ám neki
egy 70-80 ezer forintos Pioneer-, Sansui-, Grundig-, Telefunken-,
Philips-, vagy mittudomén milyen hifi-tornya, kövess el mindent, hogy
provokáljon és kihívjon párbajra. (A duellum eredményéről feltétlenül
tájékoztasd a Hifi Magazin szerkesztőit, hadd gazdagodjanak
tapasztalatokban.) Megítélésünk szerint a következőkre lehetsz
elkészülve:
Százezer forint fölött (nem sok ilyen torony van az országban) ő
fog nyerni. De nem fog dicsekedni a győzelmével.
Hatvanezer forint fölött jó esélyed van a döntetlenre, különösen,
ha a párbajsegédek között zenészek is vannak.
Hatvanezer forint alatt megjátszhatod a dupla vagy semmit. Csaknem
biztos, hogy a Te gépeid szólnak elfogadhatóbban. (Nem egyértelműen
jobban: elfogadhatóbban.)
Egyszóval, máris szereztél egy ellenséget, életfogytiglan. Hogy
kiengeszteld, veregesd meg a vállát, és vigasztald meg: "Azért nem
kell ám szégyellni azt a tornyot sem. Én is így kezdtem valamikor."
Hyffy