Hetedhéthatár |
HiFi Stereophonie
1982 szeptember
Szalag kontra korong, avagy: mi szól jobban, a hanglemez, avagy a
műsoros kazetta? Karl Breh, a főszerkesztő maga válogatott a neves
hanglemezgyártó cégek digitális felvételeiből, és összehasonlította a
CBS, a DG, az EMI-Electrola, a Philips és a Telefunken egyes lemezeit
a velük azonos programot hordozó kazettával. Az eredmény mindig
ugyanaz maradt: a műsoros kazetták hangképe kevésbé transzparens, a
hangszereket kevésbé lehet megkülönböztetni egymástól, a sztereó kép
bizonytalanabb, a zaj magasabb. (Hangszedők: Ortofon MC 30 és
Audio-Technica AT-1000, kazettás magnók: Revox, Sharp, Toshiba.)
A mérés (ezt már a következő havi számban publikálják)
megerősítette a szubjektív meghallgatás eredményét, és azt is
kimutatta, hogy a kazetták általában rendkívül erősen túl vannak
vezérelve. Sok a baj az azimut beállításával is, azaz: a magnók
fejrése gyakran nem függőleges, márpedig a műsoros kazetta összesen
négy magnón fut keresztül, mire a zenéjét meghallgatjuk. (Sorrendben:
előbb a mesterszalagról kazettás másolatot készítenek, ezt a
gyorsmásoló-magnó lejátssza, a "szolga" felvevőmagnó rögzíti, és végül
mi magunk is használunk egy magnót, odahaza.) Sokat javít a dolgon, ha
legalább a saját magnónkon állítani tudjuk a fejrés helyzetét. És
persze az egyes kazetta-típusok szalagvezető mechanikáján is sok
múlik.
A "digitális" felirat már a hanglemezeken is megtévesztő (hiszen
valójában csak hibrid lemezről van szó); méginkább az a műsoros
kazettákon. Mert, mint az eddigiekből már kiderült, a műsoros kazetta
nem a digitális felvételről, hanem annak egy analóg másolatáról készül
-nyílván szó sem lehet semmiféle "digitális hangminőségről". Másrészt
mint tudjuk, a műsoros kazettákat 32, illetve 64-szeres sebességgel
másolják. Ahhoz tehát, hogy a kazettán a 15kHz még rajta legyen, a
másolás során 480, illetve 960kHz a minimális átviteli sáv... Summa
summárum, a gyorskopírozással készített, analóg műsoros kazetta nem
audiofileknek való. Pedig még drágább is a közönséges hanglemeznél.
* Teszt. Kenwood L-02A erősítő (2x260W), potom 6000 márkáért, L-02
tuner négyezerért, JVC T-X55 tuner a középkategóriából, Revox B 710/II
kazettás deck és B 791 lemezjátszó.
* "Hifivideo 82" - képriport a düsseldorfi szórakoztató
elektronikai kiállításról. Hadd mutassunk belőle valamit, ami "gut und
teuer", de azonkívül szép is. Az Audio Trade (ATR) céget mi főleg az
általa forgalmazott demó-lemezekről ismerjük, holott ezoterikus
hifi-készülékekkel is kereskedik. Íme az ATR Celestron hangsugárzó:
három összehangolt tölcsér, amelyek közül az egyik mögött
plazmasugárzó dolgozik. Hogy tetszik? Nem olyan, mint valamiféle
térplasztika?
* Valóban jobb-e a PCM (azaz a digitális hangátvitel) a
hagyományosnál? Nem először és nyilván nem is utoljára teszi fel ezt a
kérdést a Hifi Stereophonie, s a választ A. Klingelnberg adja meg.
Mindenekelőtt tisztázza, hogy pusztán a torzítási faktorból nem szabad
ítélni, mert igaz ugyan, hogy a digitális rendszernek alig van
torzítása, de ami mégis van, az lényegesen kellemetlenebb természetű,
mint az analóg rendszereké. Hasonlóképpen a többi paramétert sem
teljesen úgy kell értelmezni, mint ahogy eddig megszoktuk.
Mindazonáltal, a PCM valóban sokkal többre képes, mint a hagyományos,
analóg technika, de hogy fölényét végleg bebizonyítsák, ahhoz még
számos műszaki részletet kell tisztázni, és az igazán jóminőségű
PCM-készülékek a jövőben sem lesznek olcsóbbak. A hangképük pedig
éppúgy eltérő lesz, mint ahogyan a mai berendezéseknek a hangja is más
és más. A szubjektív teszt tehát továbbra sem megy ki a divatból.
A PCM-nek az a legnagyobb előnye - és ez főleg a stúdiótechnikában
kamatoztatható -, hogy ha az analóg műsort egyszer már úgyis
"digitalizálták", akkor ezután szinte korlátlanul lehet ide-oda
másolgatni, anélkül, hogy ezt a hangminőség megsínylené. Mi több, a
másolással esetleg még javítani is (!) lehet a hangminőségen. A
digitális hangrögzítésnek ugyanis van egy szükséges velejárója, a
logikai úton végrehajtott hibajavítás (lásd HFM 7., A digitális
forradalom). Vagyis ha egy enyhén sérült analóg programot
PCM-rendszerben rögzítenek, akkor és ez már igazi Barba-trükk! - a
digitális hibakorrekció kipótolhatja az eredeti analóg műsor egy-egy
parányi, elveszett motívumát.
Október
Receiverteszt. Árak 854-2400 márkáig, pontszámok (mint tudjuk, a
HFS pontozni szokta a készülékeket) 40,5-től 77,25 pontig. Ha ez mond
valamit.
November
Hasonló, de még monstrébb műsor összesen 40 hangszedőről (60-3000
márka).
A Philips CD-100 "lézeres" lemezjátszó
Pillantás egy CD-lemezjátszó belsejébe.
* Kipróbálják a Philips CD 100 digitális lemezjátszót. Az új
technika nagyon tetszik a HFS szerkesztőinek, elsősorban azért, mert
elmaradnak az analóg lemezjátszás kellemetlen zajai, zörejei,
pattogásai, dübörgései. Ezen kívül azonban már nem sok hangzásbeli
különbséget észlelnek a CD és az értékes MC-hangszedővel lejátszott
hibridlemezek között.
A "lézeres" lemez felülete nem különösen sérülékeny, a Polygram
mégis azt írja a CD-k borítójára, hogy ezeket a lemezeket ugyanolyan
gondossággal kell kezelni, mint a hagyományos fekete korongot, vagyis
csak a lemez peremét szabad érinteni, a "barázdákat" nem. Pedig a
CD-rendszer hibajavító elektronikája csuda dolgokra képes. A Hifi
Stereophonie szerkesztői az egyik CD-re ragasztószalag-csíkokat
tapasztottak (lásd a fotót!) - és lám, a lézeres leolvasó rendszer
mégsem jött ki a sodrából, kiesés nélkül visszajátszotta a műsort.
December
Tesztek: 28 fejhallgató (50-1000 márkáig), Magnat Transpuls TP 26A
aktívsugárzó, Canton CT 1000 és Huter & Dorbnitz HD 300 hangdoboz (az
utóbbi márványból!), ELAC EMC-1 mozgótekercses hangszedő. Luxman
L-550, erősítő.
* Digitális kazettás magnók: Hitachi V-300E, Sharp RX-1, Sanyo
Plus 10 és Plus 5, Sony PCM F-1 (lásd majd a HFN/RR szemléjében is!),
ez utóbbi gép mind 14, mind 16 bites üzemmódban működtetve. Ellenükben
egy orsós magnóval, a Revox A77-essel kísérletezik a HFS (19cm/s,
Dolby), mondván, hogy a kazettás magnók nem versenyezhetnének
digitális utódaikkal.
Arndt Klingelnberg végigméri (nemcsak képletesen) az összes
masinát, és megállapítja, hogy a digitális rendszer is érzékeny a
túlvezérlésre. Ha mintegy 6 decibellel visszafogják a PCM-programot,
akkor ez körülbelül az analóg magnók k3=3% kivezérlésének
felel meg. A digitális magnók 10-15 decibellel csendesebbek (ennyivel
kisebb az idegenfeszültség-arány, azaz a Fremdspannungsabstand. A zaj,
azaz a Geräuschspannungsabstand már nem mindig kielégítő). A
torzításuk, főleg a különbségi torzításuk 15-25 decibellel
alacsonyabb, a magashangdinamikájuk pedig sokkal szélesebb - habár
figyelembe kell venni, hogy a PCM-zaj "abszolút", mindent elfed, ezzel
szemben az analóg technikában a zajszint alá lehet menni néhány
decibellel: a leghalkabb hangok kihallatszanak a zaj alól.
Az analóg Revox a HFS szerint még mindig versenyben van az új
masinákkal, már csak azért is, mert megbízhatóbb és olcsóbb a
digitális készülékeknél. "Sok halláspszichológiai próbát kell még
megejteni, mielőtt a végleges ítéletet kimondhatnánk." Kétségtelen
viszont, hogy a digitális magnók sem egyformák. A HFS tesztjében
például a két Sony és a Hitachi toronymagasan jobbnak bizonyult a
Sharpnál és a két Sanyonál.
(Klingelnberg tesztje éles vitát provokált, erre legközelebb még
visszatérünk.)
Hifi-News & record review
1982 augusztus
"Aki a 3020-as mögött áll" címmel interjút közöl a Hi-Fi News Erik
Edwardsennel, a NAD főkonstruktőrével. Szóba kerül egy olyan
lemezjátszó, amelyet a Csehszlovák HiFi Klubra való tekintettel
terveztek, és ha hihetünk a HFN/RR információinak, a csehszlovákok a
maguk számára kötötték le az első szériát. Mivel kemény devizában a
csehek is csehül állnak, nyilván igen olcsó készülékekre törekedtek,
"kit", azaz építőszekrény formájában lehet megvásárolni. Ez mind
nagyon szépen hangzik, csak akkor kezd ugrálni az ádámcsutkánk, amikor
a hangkar leírását olvassuk.
A kar ugyanis egy szimpla fémszalag, amelyre elöl a hangszedőt
fogják fel, hátul pedig "egy DIN-típusú csatlakozó adja a mechanikai
és az elektromos kontaktust". Mint a HFN/RR írja, de mint a magunk
paraszti eszével is kitaláltuk, ez a konstrukció vízszintes irányban
merev ugyan, de függőlegesen és csavarirányban egy kicsit hajlékony,
vagyis szöges ellentétben áll azzal az ideállal, amelyre éppen az
angol szakemberek törekednek a legkövetkezetesebben.
Szeptember
Előző számunkban, a HiFi Stereophonie lapszemléjében hírt adtunk a
Teldec cég új lemezvágási technológiájáról, a DMM-ről (Direct Metal
Mastering). Erről a módszerről írva Martin Colloms a digitális és az
analóg hanglemez-technika kilátásait mérlegeli:
A digitális hangtechnika mögött igen nagy erők csoportosultak.
Hihetetlen pénzeket költöttek kísérletezésre és reklámra. Noha
bizonyos körök ellenérzéssel fogadták az új technikát, a stúdiókban ma
már feltartóztathatatlanul hódít a digitális hangrögzítés. Sőt, hosszú
listát lehetne megtölteni azoknak a hificégeknek a nevével is, amelyek
hajlandóak gyártani a CD/DAD rendszerű lemezjátszót. (A Philips
CD-nek, azaz Compact Discnek, a Sony DAD-nak, Digital Audio Discnek
hívja a közösen kikísérletezett lézeres letapogatású hanglemezt.)
Ámde magából a műsorhordozóból, tehát a "lézeres" lemezből
kezdetben mindössze 250-300 kiadványt tud csak megjelentetni a két
óriáscég. A digitális lemeztechnika drágább a hagyományosnál, tehát
drágábbak lesznek a lemezek is. Egy órányi popműsor 6-8, a komolyzenei
program akár 10 fontba is kerülhet. A popzene azért lehet valamivel
olcsóbb, mert a nagyobb példányszám folytán hamarabb kifizetődnek a
gyár költségei.
Jelenlegi becslések szerint, mondja Colloms, egy digitális
technikával dolgozó hanglemezgyárat csak többmillió fontsterlinges
költséggel lehet alapítani, holott egy analóg LP-ket gyártó üzem
beruházási költsége alig néhányszor tízezer font. Tegyük fel, hogy az
első év sikeres, és mindkét gyár piacra dobhat 2-4 millió hanglemezt.
Miután a beruházás költségei rávetítődnek minden egyes darabra, a
CD-lemezeket 2,5-5 fontért adhatja el a gyár, míg a hagyományos LP
gyári ára mindössze 60 penny.
Különösen megdrágítja a CD-technológiát a lézerrel készítendő
présmatrica. A CD-eljárás tehát csak akkor kifizetődő, ha egy-egy
kiadványt igen nagy példányszámban lehet eladni. Vagyis a CD-ről
kezdetben csakis népszerű muzsikát fogunk hallani: popzenét, illetve a
klasszikus műfaj slágerdarabjait. Az utóbbiakat, mint már említettük,
még így is drágábban árulják majd.
Az audiofil lemezbarát tulajdonképpen azáltal profitál a
legtöbbet, hogy a CD zenéjéből az analóg hanglemezek gyártói a
vészharang kongását vélik kihallani. Most mindenki meg akarja mutatni,
hogy korai volna még eltemetni a hagyományos technikát. A
lemezkészítés folyamatának szinte minden fázisán finomítani próbálnak.
Ezek közé a próbálkozások közé sorolandó a Teldec DMM-technikája is.
Október
Végre egy készülék (nem professzionális, csak félprofi), amellyel
most majd széles körben demonstrálni lehet, mennyire alaptalan
feltételezés, hogy a digitális procedúra már eleve degradálja a
hangminőséget. Az a kis masina, amelyet a HFN/RR csinos manökenje
ajánl az októberi szám címlapján, a Sony cég legújabb digitális
processzora, a PCM-F1: egy Pal és Secam televíziórendszerben egyaránt
használható analóg/digitális és digitális/analóg átalakító. A hifista
szemével nézve afféle magnó-elektronika, amelyhez már "csak" egy
jelrögzítőt, vagyis videomagnót kell vásárolni, és a kettő együtt
működhet digitális magnó gyanánt. Jó poén, hogy a fényképen látható
hölgy az ízig-vérig analógpárti Sheffield cég emblémáját viseli a
ruháján, ilyesféle felirattal: "Vessetek már véget ennek a digitális
agyrémnek!"
Colloms, akit a HFN/RR egyre gyakrabban szerződtet, valamint a
főszerkesztő-helyettes John Atkinson, Tony Faulkner hangmérnök és
társaik számos A-B tesztet szenteltek a Sony-féle processzornak. A
legérdekesebb szeánszhoz nem volt szükségük még képmagnóra sem, hiszen
a digitális technikában nem annyira a jelrögzítés, mint inkább a
jelátalakítás a kritikus művelet, és ehhez a PCM-F1 önmagában is
elegendő. Tehát azt figyelték, mennyit változik a hangkép, ha egy
analóg láncba beiktatják a PCM-processzort, amely a zenei műsort előbb
digitális jelekké, majd - mivel a képmagnót most nem használják - újra
analóg programmá alakítja, és csak azután adja tovább az erősítőre.
Nos, a PCM-procedúra valóban elszínezte a hangot, de csak nagyon
kevéssé. A PCM-eljárás Achilles sarka vizuálisan is egy sarok: az a
20kHz fölötti frekvencia, amelyen egy igencsak meredek szűrőt
léptetnek be a D/A - azaz a Digitális Analóg átalakítás során. A
kritikus frekvencián, ezúttal 21kHz-en, erős berezgés lép fel, és
sokak szerint ez a jelenség teszi felismerhetővé a digitálisan
feldolgozott hangot. Colloms azt írja, hogy a Sony hangképében ez
senkinek sem tűnt fel, másutt viszont megemlíti, hogy kitartó
odafigyeléssel mégiscsak felfedeztek a hangképben egy kis érdességet,
transzparencia-veszteséget, felkeményedést a magasabb frekvenciákon.
ők ezt egyszerű frekvencia-átviteli hibára próbálják visszavezetni,
arra hivatkozva, hogy a PCM-F1 frekvenciagörbéje 10kHz-en 0,2
decibeles kiemelést mutat... Kérdés, hogy ez az érdesség (amelyet
egyébként mi eddig minden "digitális" hangfelvételről hallani véltünk)
vajon nem éppen annak a magasfrekvenciás berezgésnek a
következménye-e.
A hangkép elszíneződése azonban rendkívül kevéssé volt zavaró.
Sőt, Collomsék azt tapasztalták, hogy "egy elismert félprofi orsós
magnó", amelyen feltehetőleg a Revox B77 értendő, már elektronikusan
is többet torzított a PCM-F1-nél! Félreértések elkerülése végett:
arról van szó, hogy nem készítettek felvételt, éppen csak átengedték a
jelet a magnó elektronikáján! Ami aztán a tulajdonképpeni
szalagfelvételt illeti, abban már egyértelmű a digitális eljárás
fölénye.
A PCM-F1 processzor csaknem 1000 fontba, képmagnóval együtt
körülbelül 1400 fontba kerül. Igaz: félprofi analóg megfelelője egy
"gyors" Revox B77 volna, Dolby-A zajcsökkentővel, és ez a kettő együtt
még drágább volna. Sőt - számolgatja Colloms -, a digitális rendszer
már eleve gazdaságosabb, hiszen az L750 típusú Betamax kazetta
körülbelül 2 font fejében szolgáltat egyórányi műsort, az analóg
magnószalag pedig (ha 38cm/s sebességgel használjuk) tízszer annyit:
20 fontot emészt fel, műsoróránként. (Gyorskommentárunk: ez nagyon
szépen hangzik, de - mint olvassuk - már érkeznek is a panaszok a túl
vékony Betamaxok dropoutjaira.)
November
John Crabbe visszavonul. A kitűnő audio-újságíró 1964 óta
szerkeszti a Hi-Fi News-t, amely 1970-ben fuzionált az Audio & Record
Review-vel, s a kétféle profilból Crabbe alakította ki az immár Hi-Fi
News & Record Review névre keresztelt újság arcélét. Utóda a
szerkesztői székben John Atkinson. Crabbe továbbra is "besegít", mint
tanácsadó, de idejét elsősorban az írásnak szenteli; éppen most jelent
meg egy könyve Beethovenről.
* Düsseldorfot, a legnagyobb európai szórakoztató-elektronikai
kiállítás színhelyét természetesen az angolok is felkeresik, és persze
a HFN/RR is tudósít a nyugatnémet hifi-show-ról. Két érdekes fotót mi
is átvettünk. Az egyik egy múzeumi tárgyat ábrázol, kéttölcséres
gramofont - ez lett volna a sztereofónia első hírnöke? A másik a neves
angol tervezőnek, Tim Paravicininek (a Michaelson & Austin, illetve az
Esoteric Audio Research gyártmányok konstruktőrének) legújabb audiofil
készüléke, egy végletekig spártai előerősítő, amely már csak a
formaterve miatt is figyelmet érdemel.
A sztereó lemezjátszó őse? Egyetlen gramofon - de már két
tölcsérrel... (A düsseldorfiak archívumából)
"The Head": Tim Paravicini spártai MC-előerősítője és "komplett"
előerősítője.
* A legfontosabb témája azonban ma szinte mindenkinek a digitális
hangtechnika, azon belül is a Compact Disc, amelynek - mint minden
újdonságnak - bőven vannak ellenzői is. Atkinson, a HFN/RR új
szerkesztője inkább az anti-digitálisok táborát erősíti. Jelenlegi
véleményét az alábbiakban foglalhatjuk össze. A digitális lemezjátszók
(a Philips- illetve Sony-típusúak) zajtalanul szólnak, nem nyávognak,
hallatlanul stabil sztereó színpadot festenek, de van a hangképükben
valami kellemetlen érdesség. Ez nem a digitális hangátvitel tényéből
adódik, hiszen a PCM-F1 processzor (amelyről az októberi számban
bővebben írnak) önmagában nem idézi elő ezt a hibát. Hasonló
tapaszfalatokat szerzett Atkinson akkor is, amikor egyazon felvételek
CD-, illetve LP-változatát hasonlították össze. (Az analóg lemezjátszó
egy Linn Sondek/Ittok/Asak, vagyis a poszterképünkön látható
összeállítás volt.) Atkinson úgy véli, hogy a digitális hanglemezek
nem kiszorítani, hanem csupán kiegészíteni fogják a jelenlegi analóg
lemezparkot.
* A legelterjedtebb frekvenciaváltótípusok, a Butterworth-szűrők
lelkivilágával foglalkozik Wilfred Harms. Külön figyelmet szentel a
középsugárzóknak, hiszen ezeket két szűrővel (egy alul- és egy
felüláteresztővel) illesztik, tervezéskor tehát számítani kell a két
szűrő egymásrahatására is.
* A novemberi HFN/RR cikkei közül kiemelünk egy hangdoboztesztet.
Öt középkategóriájú dobozt mutatnak be, köztük az új Tannoy-család
egyik tagját, a Venus elnevezésűt. Ebben a hangsugárzóban az a
különös, hogy teljesen szokványos: egy húszcentis kónusz és egy
dómsugárzó van benne, nem pedig a nagy Tannoyokból ismert koncentrikus
hangszóró. A tradíció azonban, úgy látszik, kötelez, a keresztváltó
tartománya a Venuson éppúgy "beszakad", akárcsak az általunk már
ismert stúdiómonitorokon.
Tannoy Venus hangsugárzó
Bose 601/II hangsugárzó
Ebben a csoportban tesztelik dr. Amar Bose legújabb szülöttjét, a
képünkön is látható 601/II típust. Akárcsak a többi Bose, ez is
mindenfelé sugároz*; a tengelyében felvett frekvenciagörbe
leírhatatlanul groteszk.
(* A Bose (ejtsd: bóz) hangsugárzókkal kapcsolatban érdekes hírt
közölt nemrég a HFN/RR. A Consumer Union, ez a nagy tőkeerejű,
tekintélyes amerikai fogyasztói érdekvédelmi társaság elveszített egy
pert, 45 év óta az elsőt, és éppen a Bose cég ellenében. A bíróság 115
ezer dollár kártérítést ítélt meg a hangsugárzó-gyárnak, mert a
Consumer Union egy 1970 kiadványában (így elhúzódott a per!) azt írják
a Bose 901 típusú dobozról, hogy amikor ezen hallgatták a zenét, a
hangszerek hajlamosak voltak ide-oda mozogni, ingadozni a szobában.
"Nos, anélkül, hogy kommentálni akarnánk e hangsugárzó-típus
sztereofonikus képességeit - mondja a HFN/RR, enyhe megvetéssel a
hangjában -, számtalan vakteszt nyomán kijelenthetjük, hogy a legtöbb
hangsugárzó hangképében igenis ide-oda mozdulnak, ingadoznak a
hangszerek. Ritka állat az, amelyik ezt nem teszi és sziklaszilárd
sztereó képet ad: Quad ESL-63, Rogers LS3/5A, Spendor BC1, Meridian
M2, Celestion SL6.")
A HFN/RR szakírójának nemigen tetszik a Bose hangja, de hát mi
mást várhatnánk egy sznob brittől? A többi három doboz, a Castle
Pembroke, a Monitor Audio MA 66 és a Mordaunt-Short Pageant 3
nagyjából azt nyújtja, amit a 200 fontsterlinges hangdobozpároktól
elvárhatunk: 3 decibelen belüli frekvenciagörbét és "angolosabb"
hangzásképet.
December
* Öt kazettás magnót tesztelnek a decemberi számban. Igaz, nem
ugyanabból az árkategóriából válogattak: a legolcsóbb (egy Aurex) 120
fontba kerül, a legdrágábbnak (a Nakamichi LX-5-nek) 540 font az ára,
tehát elég reménytelennek látszik összehasonlítani ezeket a
készülékeket. Egy paraméter viszont úgyszólván szembeszökik. A
kazettás gépek frekvenciagörbéjén az alsó 100-150Hz csaknem mindig
hepehupás, és ez a magnófejek hibájának tudható be. Az öt gép között
csak egynek volt tökéletesen lineáris a basszus-tartománya. A
Nakamichinek, persze.
HI-FI ANSWERS
Szeptember
A Linn-féle lemezjátszót (a Negyedév Nyusziját) most már a HFM
olvasói is megismerhették, de bizonyára kevesen tudnak a skót cég
hangsugárzóiról, a nagyméretű Isobarikról és a középtermetűnél kisebb
Sara-ról. Adrian Orlowski, miután hosszabb ideig élettársi viszonyt
folytatott Linn Sárával, részletesen beszámol auditív élményeiről.
Méreteihez képest a Sara bizony meglehetősen drága hangsugárzó
több mint 500 font párja, holott a frontlapjáról csupán egyetlen
húszcentis membrán köszön és egy dómsugárzó kacsint ránk. A doboz
belsejében azonban még egy húszcentis hangszóró rejlik, ez
párhuzamosan működik a külsővel: állítólag ez a módja annak, hogy kis
dobozból nagyobb basszust lehessen elővarázsolni. Hasonló elven
működik egyébként a nagy Isobarik is, mi több, az Isobarik szó éppen
arra utal, ami a dupla hangszórós elrendezésből következne, tudniillik
hogy a külső hangszóró membránja elölről-hátulról azonos "légnyomást"
észlel. A Sara 4 ohmos hangsugárzó, kellemetlen impedanciagörbével,
ami nem teszi túlságosan boldoggá a közepes minőségű erősítőket.
Orlowskinak nagyon tetszik a Sara hangja, szerinte ez a
hangsugárzó nem efféle "szegény ember Isobarikja", hanem egyszerűen
csak egy kisméretű Isobarik. A hangképe valamelyest prezenszes, enyhén
színezett, de rendkívül eleven és információban igen gazdag. A
mélybasszusa hiányzik, ez a kompromisszum a doboz méreteiből
következik - és a tervezők, hogy egyensúlyban tartsák a hangképet,
enyhén esni hagyták a magastartományt is, de ez sem zavaró.
* "Kiegészíthetjük-e dinamikus szub-basszussugárzóval a Quad
elektrosztatikus hangsugárzót, és ha igen, miért nem" - ez lehetne a
címe Keith Howard elemzésének (ha Karinthy Frigyes szelleme
megbocsátja nekünk, hogy elloptuk tőle ezt a humoros fordulatot). A
HFA szerkesztője maga is sokat kísérletezett ezzel az immár
negyedszázados feladattal, és ő sem tudta megoldani. A
szub-basszusdoboz ugyanis, mint szokványos rendszer, minden irányban
egyenletesen sugároz, a Quad viszont úgynevezett dipól-sugárzó,
iránykarakterisztikája tehát a mélyfrekvenciákon "8" alakú. A kétféle
rendszer eltérő módon "energizálja" a szoba levegőjét. A teremben
elért hangnyomás, mint tudjuk, a közvetlenül érkező és a visszavert
hangok összegével egyenlő. A dipólról viszonylag több direkt és
kevesebb indirekt hangot kapunk, mint a dobozsugárzóról. Így aztán ha
a frekvenciagörbéjüket linearizáljuk, akkor a dipól túlságosan kevés
visszaverődést kelt, ahhoz viszont, hogy a szobában keltett
hangnyomást egyensúlyozzuk ki, túl hangosra kell szabályoznunk a
dipólt, vagyis fel kell borítanunk a közvetlenül érkező hang
frekvenciabalanszát. A kétféle görbe egyensúlya jórészt a szoba
méreteitől függ. "Az Egyesült Államokban a szobák általában nagyobbak,
mint nálunk - írja Howard -, tehát az amerikaiak nagyobb jelentőséget
tulajdonítanak a visszaverődő hangnak. Ennélfogva inkább az
összteljesítményt igyekeznek egyensúlyba hozni. Nálunk Angliában
viszont inkább azt a hangsugárzót tekintik ideálisnak, amelynek a
frekvenciagörbéje önmagában lineáris."
* A Tannoy új, közhasználatra és nem stúdiócélokra szánt
hangdobozai a planéták nevét viselik. A Merkúrnak 100 font párja, a
Venusé 200, a Jupiteré 300, vagyis az áruk nem felel meg pontosan a
bolygók közötti tömegarányoknak. Akár a HFN/RR (lásd ott), a HFA
szakírója is a középsőt, a Venust teszteli, és ájtatos szemforgatással
a következő ítéletet hozza: "Egyszóval, nem az a hangdoboz, amellyel
szívesen élnék együtt - habár, ha úgy hozná a sors, bizonyára hamar
hozzászoknék." (Az októberi és novemberi szám nem érkezett meg.)
December
És hát lássuk most az objektív Hi-Fi News véleménye után az erősen
antidigitalista HFA nézeteit is a Compact Discről, amely immár
kézzelfogható közelségbe került. Adrian Orlowski elsősorban az új
médium piacát méricskéli. Leszögezi, hogy a beharangozott CD-játszók,
amelyeknek az árát egyelőre nem sikerül 400 font alá szorítani, még
mindig a legolcsóbbak lesznek a sorban, és az igazán jó készülékekért
7-800 fontot kell majd fizetni, annyit tehát, mint egy komplett
Linnért. Később persze csökkenteni lehet az árakat, de csaknem
biztosan a minőség rovására. A CD lemezjátszókban is túlságosan sok
olyan technikai elem található, amelyeket csábítónak látszik, de
voltaképpen nem szabad(na) egyszerűsíteni. A CD tehát nem fogja
kielégíteni az audiofileket, ami pedig a széles vevőközönséget illeti,
az nem CD-t akar 400 fontért, hanem hifi-tornyot százötvenért.
Ami mármost magát a lemezt illeti, a Sony legutóbbi felmérése
szerint a CD-kiadványok potenciális vevői főleg a kellemes, könnyen
emészthető popzenét kedvelik. Tehát kezdetben főleg ilyesmire
számíthatunk; rockból, dzsesszből, klasszikusból ne várjunk sokat a
CD-től.
Mindent egybevetve, summázza véleményét Orlowski, a digitális
technika nem váltja fel, csupán kiegészíti az analógot. Nem a
hangminőségével fog hódítani, nem is szánják sem az audiofileknek, sem
pedig a nagyközönségnek, hanem csupán a "középkategóriának", vagyis
pontosan annak a vásárlórétegnek - amely manapság a legkevésbé szeret
vásárolni.
* No de hallgattassék meg a másik fél is. David Präkel, aki eddig
éppolyan antidigitalista volt, mint Orlowski (és a HFA többi
munkatársa), nagyon lelkesen ír az új Sony PCM-F1 digitális
processzorról. Ő is észlel ugyan egy bizonyos enyhe érdességet a
hangképben, de azért - mint írja - most már sokkal rózsásabban látja a
digitális technika jövőjét...
Január
...sőt, nemcsak a digitális technikáét általánosságban, hanem a
CD-lemez jövőjét is. Präkel egy Marantz 333-as CD-játszóval
kísérletezik, összehasonlít egy csomó CD-kiadványt a velük azonos
műsorú LP-lemezekkel, és azt a következtetést vonja le, hogy az analóg
LP készítése során a gyárak sokkal több disznóságot követnek el
(kompresszió, limitálás stb.), semmint ő, mármint Präkel valaha is
hitte volna. Például a Dire Straits egyik számában a dobütések
dinamikája jó 10-15 decibellel nagyobb volt a CD-n, mint az LP-n.
("Kár, hogy a szabvány 50 decibelben kívánja rögzíteni a CD-lemezek
dinamikatartományát." Ez vajon igaz?!)
Präkel arra is felfigyelt, hogy a CD-hez nemcsak hogy nem
feltétlenül szükségeltetik nagyobb teljesítményű erősítő, hanem éppen
ellenkezőleg: kisebb is megteszi. Ugyanis a digitális műsor
basszustartománya sokkal tisztább, nincs benne annyi mélyfrekvenciás
zűrzavar, mint az analóg műsorban (vágógép, préselés, lemezjátszó
dübörgése, akusztikai visszahatás), ennélfogva az erősítő kevésbé
erőlködik. Präkel például meglepően impozáns hangképet nyert egy
mindössze 15 wattos (igaz, A-osztályú) Marantz-cal, noha meglehetősen
rossz hatásfokú hangsugárzókat, Celestion SL6-osokat használt.
* Összenyomja-e a dinamikát a hangsugárzó? Mi is régóta sejtjük,
hogy a hangsugárzók bizony megvámolják a műsor dinamikáját; Keith
Howard most néhány bizonyítékkal is alátámasztja ezt a sejtésünket. A
fő limitáló faktor a mágneses mezőnek és a membránszél mozgásának
nonlinearitása, de még sok egyéb módon is gondoskodik a hangdoboz
arról, hogy a pianisszimók közelebb kerüljenek a fortisszimókhoz. KH
cikkében számunkra az volt a legérdekesebb, hogy fényt derített egy
kellemetlen jelenségre, amelynek eddig nem tudtuk a magyarázatát.
Ismeretes, hogy a legtöbb hangdoboz basszusa "ütni" kezd, ha
felcsavarjuk a hangerőt. Még azok a hangsugárzók is ütnek, amelyeknek
a frekvenciagörbéje alul sima, a csillapításuk kielégítő, a Q-faktoruk
0,7 körül van. Howard magyarázata szerint az történik, hogy a nagyobb
áram felmelegíti a hangszóró (főleg a mélysugárzó) lengőcsévéjét,
miáltal megváltozik annak impedanciája, csökken a csillapítás mértéke,
felszökik a Q-érték: a basszus ütni kezd. Utánaszámoltunk. Vigye el az
ördög: stimmel - legalábbis elvben.