Polimeriáda



    

        7.  számunkban,  1981  telén  orsós  magnószalagokat  teszteltünk,
    tengerentúli  és  európai  gyártmányokat,  köztük   természetesen   az
    egyetlen  hazai  gyártó,  a  Polimer   Szövetkezet   által   készített
    szalagfajtát is. A négy magyar mintadarabból három selejtes volt:  túl
    nagy drop-out-ot, azaz jelkiesést mértünk rajtuk. Utána, hogy senki se
    panaszkodhasson a véletlen gonoszkodására, ellenőrzésképpen  szemügyre
    vettük a Ravill egyik raktárában található  Polimer  szalagokat.  Most
    már 20 tekercset vizsgáltunk meg,  de  ezeknek  is  hibás  volt  a  75
    százaléka. Még az is kiderült, hogy a  KÁF-emblémás  DP  26  LH  Super
    típusjelzés valójában szélsőségesen  eltérő  minőségű  magnószalagokat
    takar.  Méréssorozatunk  tökéletesen  igazolta   a   magyar   magnósok
    sirámait.
        Cikkünkre a Polimer Szövetkezet egy hosszú levélben válaszolt (HFM
    8. szám). Teszteredményeinket nem vonta kétségbe, de a  drop-out  okát
    egyetlen selejtes külföldi szállítmányban jelölte meg. Mint ismeretes,
    a Polimer nem gyártja, hanem csak méretre szabja,  "konfekcionálja"  a
    szalagot. Az alapanyag széles tekercsekben érkezik,  minőségét  nagyon
    nehéz  ellenőrizni.  Ígéretet  kaptunk  azonban,  hogy  a  szövetkezet
    ezentúl  újfajta  mérőműszereket  alkalmaz,  és  így   majd   idejében
    felismeri az alapanyag esetleges hibáit.  Ugyanitt  közöltük  a  KERMI
    ellenőrző méréseinek eredményét: a KERMI laboratóriumában  60  Polimer
    között mindössze 4 hibás tekercset találtak, s  azok  is  feltehetőleg
    ugyanabból a szériából valók, mint a mi tesztpéldányaink.
        Annakidején leszögeztük,  és  most  már  sokadszorra  idézzük:  "a
    gyártó mindig érvelhet majd  azzal,  hogy  egyedi  hibákról  van  szó,
    márpedig mi nem  szentelhetjük  egész  életünket  a  Polimer  szalagok
    minőségellenőrzésének" - mindazonáltal megígértük, hogy egy éven belül
    próbaképpen megismételjük  méréseinket.  Igaz,  ennyi  idő  túlságosan
    kevés ahhoz,  hogy  egy  üzem  alapvetően  változtatni  tudjon  eddigi
    munkamódszerein - de arra azért elegendő,  hogy  legalább  "a  javulás
    útjára lépjen".  Az  év  letelt,  ígéretünkhöz  híven  megcsináltuk  a
    próbát.
        Vizsgálódásainkat ezúttal két paraméterre korlátoztuk.  Elsősorban
    természetesen a jelkiesésre, azaz drop-outra  voltunk  kíváncsiak,  de
    megmértük a szalagok egy jellemző elektromos tulajdonságát is: relatív
    érzékenységüket 1, 10 és 15kHz-en.  Ez  a  paraméter  a  magnószalagok
    magasfrekvenciás   átviteléről   ad   tájékoztatást,   egy   etalonnak
    választott szalagfajtához  viszonyítva.  Méréseinket  egy  Uher  Royal
    magnón végeztük, 9,5cm/s szalagsebességen,  negyedcsíkon,  mégpedig  a
    jobbcsatornán, mert ez a csatorna valóban a  "jobb"  -  hiszen  nem  a
    szalag szélén, hanem  beljebb,  a  szalag  közepe  táján  húzódik.  Az
    etalon-szalag ezúttal is a BASF C 264 Z jelzésű volt.
        A Polimer szalagokat most a RAMOVILL-tól kértük: 10  tekercs  DP26
    LH-t (360 méter, 13cm-es orsón) és 10  tekercs  DP26  LH  Supert  (540
    méter, 15cm-es orsón). A két szalagtípus meglehetősen hasonló,  de  a
    "Super" jelzésűt egy kicsit jobban ki lehet vezérelni, kisebb  a  zaja
    és  a  magashang-átvitele   is   jobb   valamelyest.   Mindkét   fajta
    magnószalagot  megszámoztuk  (1-10.,  illetve  11-20.),  és   gondosan
    feljegyeztük  a  gyártás  időpontját  (ezt  a  szalag  dobozára  belül
    rábélyegzi a szövetkezet).

    1. Egyenletesség (Szintingadozás és kiesés)

        Ugyanúgy mértük, mint  egy  évvel  ezelőtt.  A  szalag  elején  és
    közepén is 2 perc időtartamú felvételeket készítettünk: 1 és  10kHz-es
    mérőjelet,  20dB-vel  a  vonatkoztatási  szint  alatt.   A   felvételt
    visszajátszva diagrampáron rögzítettük a szintingadozás  mértékét.  (A
    befutószalag utáni  első  10-15  métert  nem  vizsgáltuk,  mivel  azon
    óhatatlanul egyenetlenségek keletkezhetnek, akkor, amikor a szalagra a
    befutót felragasztják!) Egy-egy diagramon összesen 4 görbét adunk meg:
    így viselkedik a szalag az elején és  a  végén,  előbb  1kHz-en,  majd
    pedig 10kHz-en. A szintíró írósebessége igen nagy:  500mm/s,  a  papír
    haladási  sebessége  igen  alacsony:  1mm/s.  A  teljes   diagrampapír
    átfogása 10dB, azaz minden vastag vonal 1,  minden  vékony  vonal  0,2
    decibelnek  felel  meg.  Táblázatunk   adataihoz   a   következőképpen
    jutottunk:
        Szintingadozás  1  és  10kHz-en:  diagramjainkon  ez   "függőleges
    irányú" hiba. A szalag elején és közepén mért érték átlagát adjuk meg,
    figyelmen kívül hagyva az 1 másodpercnél hosszabb idejű kieséseket  és
    a ritkábban előforduló, rövid idejű kilengéseket.
        Kiesés: a "vízszintes irányú hiba", a jel 1 másodpercnél  hosszabb
    és   1dB-nél   mélyebb   kimaradása.   Az   így   kieső    műsorrészek
    összidőtartamát viszonyítottuk a teljes 2+2 perces  (240  másodperces)
    "műsoridőhöz". Mint diagramjainkból és táblázatunkból kiolvasható, tíz
    DP 26 LH-ból egyetlen, a tíz LH Super között három  hibásat  találtunk
    (10, illetve  30%,  összesítve  20%).  A  kép  nem  rózsás  ugyan,  de
    lényegesen szebb a múltkorinál. Menjünk azonban tovább egy lépéssel.
        A DP 26 LH típusú szalagok közül az  1.  és  a  10.  számú  mintán
    mértük a legnagyobb szintingadozást. Nos, ez a két darab 1982. február
    16-án készült, a többi  nyolc  pedig  1981.  február  25-én  -  vagyis
    ezúttal  a  tavalyi   szalagok   minősége   a   jobb?...   (Erre   még
    visszatérünk.) Az LH Superek mind az idén készültek, a  dátum  február
    26. és március 1. - ezeken nem fedeztünk fel összefüggést  az  időpont
    és a szalagegyenletesség között.

    2. Relatív érzékenység (1, 10, 15kHz)

        Ez     tulajdonképpen     az     etalon-szalaghoz     viszonyított
    frekvencia-átvitel. Miután az előmágnesezési áram  itt  nem  az  éppen
    vizsgált, hanem az etalon gyanánt szolgáló szalaghoz van beállítva,  a
    frekvenciagörbének nem kell megegyeznie amazéval - de egy-egy  típuson
    belül minden példánynak lehetőleg azonos  módon  kell  viselkednie.  A
    Polimerek  közül  az  LH  Superek   relatív   érzékenysége   nagyjából
    egyenletes,  két  példány  között  legfeljebb  1  decibelnyi  eltérést
    tapasztaltunk - viszont most meg a DP 26  LH  típussal  támadtak  igen
    komoly bajaink! Az a bizonyos, 1. és 10. példány szélsőségesen elüt  a
    többi nyolctól. Egyetlen paraméter ismeretében (mégha a legfontosabbak
    egyikéről van is szó) talán nem szabadna ilyen  kijelentéseket  tenni,
    de  nem  hallgathatjuk  el,  hogy  véleményünk  szerint   nem   azonos
    szalagtípusról van szó! Ilyen mértékű eltérés bármiféle  szalagtípuson
    belül megengedhetetlen, és hogy  a  számszerű  adatokat  szemléletessé
    tegyük, egyazon diagramra, a huszonegyedikre  felrajzoltattuk  a  két,
    egymástól  leginkább   eltérő   DP   26   LH   (a   6.   és   a   10.)
    frekvencia-jelleggörbéjét. És ezt a két szalagot  azonos  típusszámmal
    árulják! Azonos áron!

        Egyetlen esztendő túlságosan  rövid  idő  ahhoz,  hogy  a  Polimer
    Szövetkezet ígéretei beérjenek, s mi tulajdonképpen hajlanánk is arra,
    hogy türelemre intsük az Olvasókat, a vásárlókat. Hajlanánk  rá  -  ha
    egyértelmű jelét látnánk a fejlődésnek. Ámde míg az egyik  szempontból
    lényeges a javulás (a drop-out  most  "mindössze"  20  százalékos),  a
    másik szempontból aggasztó tapasztalatokat  szereztünk.  Magnószalagot
    vásárolni, mint tudjuk, bizalmi kérdés - és egyelőre  a  legcsekélyebb
    okunk  sincs  rá,  hogy  a  magnósok  bizalmába  ajánljuk  a   Polimer
    Szövetkezet magnószalagjait.