Hányat ütött a torony? |
Ott áll a kirakatban a hifi-torony, magnóstul-lemezjátszóstul és
kecsesen és kívánatosan és fémes színekben és feketében. És drágán. De
kétségtelenül van, és már ez is több, mint amiben egyáltalán
reménykedtünk úgy három évvel ezelőtt, pontosabb időszámítás szerint a
hazai audio-kultúra nulla óra nulla perc nulladik másodpercében.
Egyszóval, itt a torony - de vajon tudjuk-e, mire jó? Tudják-e majd
használni azok a zenekedvelő vagy legalábbis zenére áhítozó emberek,
akik életükben először találkoznak ennyire értékes szerkezetekkel, s
akiket most a magyar kereskedelem papjai fognak beavatni a természethű
hangátvitel misztériumába? Vagy, hogy még ennek is elébe vágjak: maguk
a bolti eladók, ők vajon tudják-e, mire képes egy becsületes
hifi-lánc? Gyanítom, fogalmuk sincs róla, mert a mi "elektroakusztikai
szalonjainkban" én eddig csak cintányér- és bőgőkoncerteket hallottam,
a többi hangszert alig-alig lehetett felismerni. Úgy rémlik, mindegyik
erősítőn következetesen be volt nyomva a Loudness-gomb (a
VT-erősítőkön ez különösen erős magas- és mélyemeléssel jár), és a
hangszínszabályzók sem lehettek középállásban, vagyis az óra
számlapjának cifferjeivel jelölve tizenkét órán. Valószínű, hogy a
legtöbb készüléken "ötöt ütött az óra", azaz ütközésig fel voltak
csavarva a mélyek is, a magashangok is.
De valóban így volt-e? Gondoltam, utánanézek a dolognak, ez
bizonyára megér egy élménybeszámolót. Tehát vásárlónak álcázva
elmentem néhány üzletbe, azzal, hogy: "Kérem szépen, engem
érdekelnének ezek a... ezek a tornyok, csak még nem szántam el magam a
vásárlásra. Szíveskedjenek bemutatni nekem, hogy ezek a drága gépek
mennyivel szólnak jobban az én olcsó lemezjátszómnál." Isten és a
kereskedelmi vállalatok ne róják fel bűnömül ezt a provokatív kis
riportot; jobbító szándékkal csináltam, igazán nem a hecc kedvéért.
Valójában csak arra voltam elkészülve, hogy az üzletekben a
legváltozatosabb, de mindig döngő és csörömpölő hangképekkel próbálják
majd demonstrálni a High Fidelity lényegét - és ha tényleg csupán
ennyi történt volna, akkor most néhány szemrehányó mondattal be is
fejezném ezt a cikket. De nem: meghökkentő dolgokat tapasztaltam, és
ezek már méltók az Olvasó, nemkülönben a gyárak és a kereskedelmi
vállalatok figyelmére. Fel tehát, vágjunk minél gyámoltalanabb
ábrázatot, és induljunk el toronyiránt. (A beszélgetéseket szinte szó
szerint adom vissza.)
1. Otthon Áruház
Középkorú morózus úriember fogad (már amennyiben eltűri, hogy
odamegyek hozzá és megzavarom tűnődésében). Elmondom a "szöveget":
kérem, bemutatná-e nekem a fal mellett látható VT-torony képességeit?
- Hogyne. Ha megveszi.
Ez a tömör válasz mellbevág. Méltatlankodni kezdek, hogy hát ez
mégiscsak egy 36 ezer forintos berendezés, tehát előbb pontosan tudni
szeretném, mire képes, és csak azután döntöm el, hogy megveszem-e vagy
sem.
- Nézze, a rádiója így is szól, de ha akarja, feltehetek egy
kazettát.
Magyarázom, hogy én főleg lemezt hallgatok, tehát éppen a
lemezjátszó hangra volnék kíváncsi.
- A lemezjátszót nem szoktuk bekapcsolni. Ha maga Nyugaton bemegy
a boltba, ott sem hallgathatja meg, csak ha meg is veszi.
Ez a válasz bárgyú és hazug és lekezelő, nem is állnám meg
vitatkozás nélkül, de szerencsére nincs szükség erre, az eladó
belátja, hogy makacs egy mazsolával van dolga, lemondóan átbaktat a
hanglemezosztályra, és mindenesetre hoz magával valamit. Kérdem:
milyen lemez ez?
- Nem tudom.
Én tudom: a Verkli együttes nevét olvasom le a Start-lemez
borítójáról. Barátságtalan házigazdám közben felrakja a hangkarra az
ellensúlyt, és beállítja a tűerőt, csak úgy "blindre". Megütődöm: jó
lesz ez így?
- Csak mérleggel lehetne beállítani.
- Akkor minek a számozás a kar legvégén?
- Az csak úgy rajta van, de azzal nem lehet beszabályozni.
Nagynehezen megindítja a korongot (mint kiderül, ehhez előbb be
kell dugni a dugót a konnektorba), és végre megszólal a zene.
Faggatom: szerinte milyen a helyes hangkép?
- Ízlés dolga.
A Loudnesst mindenesetre benyomja, a magashangot jól feltekeri, a
mélyet valamivel kevésbé - de látszik, hogy mindezt visszakézből
teszi, a legcsekélyebb meggyőződés nélkül. (Vajon szereti-e egyáltalán
a zenét? Nem fogom megtudni.) A hangdobozok egyébként a falnál állnak,
a földön, szorosan a torony mellett kétoldalról - döngenek is
becsülettel. Sztereó bázistávolság: 60 centiméter. Meg is tudakolom,
otthon vajon hogyan a legjobb elrendezni a dobozokat?
- Ahogy elférnek. Például így.
És búcsúzás helyett még hozzáteszi:
- Ezeket az veszi meg, akinek pénze van. Annak meg úgysem kell
kipróbálni.
2. Corvin Áruház
Fiatal fiú az eladó. A pulton VT- és Orion-torony áll egymás
mellett.
- Csak magnóról tudjuk bemutatni. A lemezjátszó nem működik. Nincs
is bekötve.
Idősebb kollégájához fordulok: akkor esetleg az Orion tornyot
lehetne meghallgatni valahogy, egy másik lemezjátszóról?
- Nézze, Orionunk nincs is, ez a torony gyári mintadarab,
nyúzópróbára adták ide. Egyébként is, eladtunk már jónéhány tornyot,
de egyet sem csomagoltunk ki.
Ebben maradunk.
3. Keravill-üzlet, Múzeum körút
Az első kellemesebb élményem: nemcsak a lemezjátszó működőképes,
hanem az eladók is. Két rokonszenves fiatalember; az egyik olyan
üzletvezető félének látszik. Kérdem, Orion nincs-e? Nincs, csak VT.
Ők, személy szerint melyiket tartják jobbnak?
- A Videotont. Abban két biztos pont is van, a lemezjátszó meg a
magnó. Az Orionnak állítólag a rádiója igen jó, de az egész torony
"innen-onnan" van összeszedve. A magnó mechanikája, ha jól hallottuk,
BRG.
Hát nem jól hallották, de mindegy.
Kirukkolok a farbával: lemezt szeretnék hallgatni.
- Lemez? Az itt nincs.
De a kollégája, magabiztosan és egy kis néma elégedettséggel
kinyit egy fiókot, és lám: két kislemez kerül elő. Az egyik a
Supraphonnak afféle bemutatólemeze; egyebeken kívül az Egy kis éji
zene szólal meg róla. A dobozok a földön állnak, körülöttük
üvegablakok, Loudness benyomva, hangszínszabályozók 3 órás állásban -
iszonyatos csörömpölés. Engedélyt kérek, hogy piszkálhassam a
gombokat. Látszólag tétován, de mindent visszaállítok lineárisra,
középállásba. A zene most persze "laposabban" szól, hiszen percekig
tart, amíg a fül ismét hozzászokik a kiegyenlített hangképhez. A
bummok még így is kellemetlenek, nem lehet megszabadulni tőlük. Az
előadókhoz fordulok: nos, így hogyan tetszene nekik a hang?
Megértéssel fogadják: "ez valóban ízlés dolga". Ismét rájuk bízom,
állítsák be a szerintük legjobb hangképet. Némi keresgélés után, de
gyorsan visszatalálnak a Loudness-plusz-2*3 órás állásba.
Megköszönöm a szívességüket, mindazonáltal - mondom - furcsállom,
hogy nem tudnak feltenni valami nagylemezt is.
- Nézze, mi egyáltalán nem tartunk lemezt. A lemezbolt egy
sarokkal odébb van.
De ott meg nincs ilyesmi - bökök a hifi-toronyra.
- No és? Mi köze a kettőnek egymáshoz?
4. Videoton márkabolt, Kossuth Lajos utca
Az első üzlet, amelyben még mindig szakszerűtlenül ugyan, de már
elfogadhatóan helyezték el a hangdobozokat: egy keretrendszer polcain,
úgyszólván a "levegőben". A basszus ilyenkor kétségtelenül gyenge egy
kicsit, de az egész hangkép tisztább.
A lemezjátszóból éppen ki van szerelve a fej, mint mondják, azért,
hogy el ne vigye valaki. (Hát igen, a vásárlóközönség sem hord kalap
helyett glóriát.) Mindazonáltal én a lemezjátszó hangját szeretném
hallani. Eladó: élénk fejcsóválás közepette, de beszereli a
hangszedőfejet, átkutyagol a három méterrel odébb fekvő
hanglemezosztályra, és hoz egy lemezt, valami csehszlovák
könnyűzenét.
Hangszínkép: Loudness és kétszer 5 óra, vagyis Tökéletes
Csinn-Bumm Cirkusz. Legalábbis az egyik oldalról. A másik csatorna
alig hallatszik. "Nem túlságosan jobbról jön a hang?" - kockáztatom
meg. (Ami nem is csoda, tekintve, hogy a balansz-szabályzó teljesen
félre van tekerve.) A szentély papja egy kis szemrehányással a
tekintetében, de utánajár a dolognak, és középre állítja a
balansz-gombot. És azzal magamra hagy, elmegy beszélgetni. Lineárisra
veszem a hangot, rögtön emberhez méltóbb lesz a zene, habár kissé
testetlen a hangkép; persze, hiszen szabadon állnak a dobozok.
Ráemelek tehát két-három órányi mélyhangot, ez most tényleg kell ide,
és így már egészen jól is szól. Visszahívom az eladót, kérdem, hogy
tetszik neki így a hang. Láthatólag nem túlságosan érdekli az egész
ügy, de azért ráveszem, mutassa meg, hogyan kell szólnia a zenének.
Rögtön visszaáll a "totális csinnbummra".
5. Echo Elektroakusztikai Szalon
A bogaras vevő kérése váratlanul éri ugyan az eladót, de ő azért
készségesen vállalkozik a hifi-demonstrációra. Az eladótér, sajnos,
igen-igen. szűk, a VT-torony a pult előtt áll, s kétoldalt 6-8
hangdoboz van felhalmozva az asztalon. Éppen HS 280-asok vannak
bekötve; mint az eladó mondja, ezeket jobban szeretik, mert nagyobbat
szólnak.
Egyelőre azonban sehogysem szólnak, hiába indítjuk meg a
lemezjátszót. Az eladó keresgéli, de nem leli a hiba okát. Szerepemből
kiesve a segítségére sietek, és kiderítem, hogy a lemezjátszót
tévedésből a magnóbemenetre kötötték. Átdugjuk a helyére, és lám, a
zene megszólal. A hangkép kikeverését már az eladóra bízom.
Próbálkozik, láthatóan nem túl nagy tapasztalattal a háta mögött - és
mit tesz isten: kiengedi a Loudness-gombot(!); a basszust is
középállásban tartja, igaz: a magasakat már teljesen feltekeri. Érzem,
hogy ujjait inkább a véletlen, semmint a meggyőződés vezérli.
A hang mindenesetre élvezhetetlen. Főképp amiatt, hogy a
jobboldali HS 280-as előtt még egy VT-doboz is áll, és teljesen elfedi
az Orion előlapját. Meg is kérdem, hogy vajon jól vannak-e elhelyezve
a hangsugárzók.
- Dehogy is vannak jól elhelyezve. Sokkal széjjelebb kéne rakni
őket. Itt ez nem megy: nincs hely.
Akkor hát itt tulajdonképpen nem is lehet tisztességgel
demonstrálni a hifi-torony hangját?
- Sajnos, nem.
Ő legalább ezzel tisztában van.
6. Skála Áruház
Srácok, kedvesek, barátságosak. Éppen egy újfajta fényorgonát
próbálnak üzembe helyezni (egész jópofa: fehér gömb, ízlésesebb, mint
amiket eddig láttam).
- Lemezjátszót akar venni? Egyetlen típust ajánlanánk, a Pioneer
PL-200-ast. De sajnos, már csak egy példány van belőle, és az sem
működik. A VT torony? Sajnos, abban meg éppen az erősítő rossz. Csak
az Oriont tudjuk bemutatni, a Taya lemezjátszóval.
A fiatalember feltesz egy lemezt. Soha ilyet: magyar demonstrációs
lemez, a Videoton hangdobozokhoz, az ELEKTROMODUL emblémájával. A
narrátor angolul beszél; a lemezt nyilván külkereskedelmi célokra
szánták, csak véletlenül kerülhetett a Skálába.
A zenéből egyelőre semmit sem élvezhetünk: borsónagyságú
szénaboglya gömbölyödik a Taya hangszedőtűjén. Félénken
megkockáztatom: nem piszkos a tű? De igen - és az eladó már szalad is
valami tűtisztító alkalmatosságért. Nagyon kíváncsi vagyok, miféle
kefével vagy ecsettel fog előállni. És íme: egy kis üvegflakont hoz,
"spéci" tűtisztító folyadékkal. Megpucolgatja a tűt, a széna fele
lejön, a másik fele marad, még mindig borzasztóan szutykos a tű - de
most már hajlandó reprodukálni a zenét. Csak valahogy furcsán szól az
egész: a jobbcsatorna innen, a torony mellől, a balcsatorna valahonnan
a messzeségből - az ember nem érzékeli, hová kell állnia. Az eladó
fürgén ugrik:
- Majd mindjárt átkötöm ide azt a dobozt is.
Nem jobb, ha széjjelebb vannak a hangdobozok?
- Nem, az a legjobb, ha itt állnak a torony mellett.
Nekem nem az a dolgom, hogy meggyőzzem az ellenkezőjéről. Inkább a
gombokat figyelem: Loudness plusz kétszer 5 óra, azaz Totális
Loudness. Óvatosan visszamanőverezek lineárisba. Így vajon hogy
tetszik?
- Így is jó.
Mégis - provokálom -, hogyan a legjobb? Erre rögtön benyomja a
Loudnesst, aztán még keverget egy kicsit, de hamar visszatalál a
kétszer 5 órás állásba.
7. Flórián Üzletközpont
Hatalmas térség és számtalan hangdoboz veszi körül a Videoton
tornyot. Ez legalább biztató előjel. Szemüveges, komoly férfiú áll az
asztal mögött. Türelmesen végighallgat, meghökken egy kicsit, de
lehetőleg nem mutatja. Bólint, a szomszédos hanglemezpulthoz vezet:
"tessék választani!" (Egészen elérzékenyülök.) Mozart Varázsfuvolája
akad a kezembe. A tűt a nyitány elejére tesszük, kérem az eladót,
állítsa be a helyes hangképet. Ő rutinosan rákeveri a teljes mélyet és
magasat - a Loudness gombja már eleve be volt nyomva. Azzal magamra
hagy, szorgalmasan irogatja valami olcsóbb áru blokkját, igaz: egy
biztos kuncsaft számára. Végleg megfeledkezik rólam, habár az is
lehet, hogy csak nem akar zavarni a zene élvezetében. Kissé
társtalanul érzem a magam a hatalmas boltban.
Visszaállítok mindent a helyére, lineárisba. A csörömpölés és a
bummogás megszűnik; most már fel lehet erősíteni a hangot, és úgy
látszik, itt nem szólnak érte. Mozart kezdi határozottan jól érezni
magát. Egész "bevásárló-körutamon" ez volt az egyetlen üzlet, amelyben
meg tudott szólalni a zene. Csak az a baj, hogy a két Orion HS 500-as
(ezek vannak bekötve, holott a tornyot VT-dobozokkal adják) jó 6
méternyire lehet egymástól, túl széles a bázistávolság, hátrálnom
kellene 6-8 métert, vagyis át kellene mennem a túloldali pultokhoz -
no de mi keresni valóm volna ott? Hallgatom hát a zenét közvetlen
közelből, a toronytövében. Az eladó továbbra is szorgalmasan dolgozik,
nem is néz fel munkájából. Szerepemhez híven tanácstalanul ácsorgok...
a lemezjátszóhoz nem merek hozzányúlni. Végre jön egy fiatalember a
szomszédos osztályról, őt kérem meg, hogy rakja vissza a lemezt a
helyére, s azzal eloldalgok.
*
Ennyire futotta a türelmemből augusztus két verőfényes
délelőttjén. Nem hiszem, hogy azóta sokat változott volna a helyzet a
hifi-berendezések hazai piacán. A pontos dátum amúgysem "augusztus"
vagy "december", hanem: a magyar audio-kultúra nulla óra nulla perc
valahányadik másodperce. Esetleg, a hangszínszabályzókra gondolva, így
is datálhatnám ezt a kis tudósítást: "kelt a magyar audio-kultúra öt
óra nulla perc nulladik másodpercében".