Bemutatjuk |
Ebben a rovatunkban olyan készülékek tesztjét közöljük, amelyekkel
a hifi-kedvelők a hazai boltokban is találkozhatnak. A méréseket Dankó
Emil, Sólymos Antal és Szalai Lajosné végezte, a Magyar
Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet műszerparkján. Auditív ítéletünk a
Hifi Magazin kollektív véleményét tükrözi, teljesen elfogulatlan,
mindazonáltal - mint bárki másé - a szubjektivitás jegyeit is magán
viseli.
*
Ebben a kiadásunkban mintha kissé túladagoltuk volna a
hangszedőket; reméljük, Olvasóinknak nem fog megártani a dupla dózis,
és senkin sem lépnek fel melléktünetek (émelygés, szédülés, azonnali
pickupcserélhetnék stb.). Dehát amit néhány oldallal előbb
közreadtunk, az inkább csak teória volt, írott malaszt, ami meg most
következik, az nagyonis kézzelfogható: a drága Technicsek után
szerényebben árazott Philips és Pioneer pickupokat is kínál a
RAMOVILL. Talán meg is érdemlik a hangszedők ezt a megkülönböztetett
figyelmet, végtére is a házikoncerten ők "adják meg a hangot". Nem
véletlen, hogy az egész hifi-berendezésből éppen a hangszedőt szokták
lecserélni a leggyakrabban. (Főleg akkor, amikor már amúgyis túl sok
barázdát koptatott el a tűje.)
A hangszedőkön kívül 5 külföldi készüléket teszteltünk: egy
lemezjátszót, egy erősítőt és három kazettás magnót. Sajnos, az ötből
háromról az utolsó pillanatig sem derült ki, lesz-e rájuk deviza...
csupán két kazettás magnóról tudjuk, hogy még az idén egészen biztosan
forgalomba kerülnek. A Bemutatjuk rovat így rövidebb lett, mint
terveztük. Reméljük, decemberben annál több új készülékről írhatunk
majd.
Philips GP 400/III és GP 412/III
Azt hiszem, egyszerűbb lesz a dolgunk, ha a Philipseket csak ilyen
póriasan nevezzük meg, elhagyva hosszú nemesi előnevüket, ami úgy
hangoznék, hogy Super M Mark III. A jólismert GP 400 és 412 van a
kezünkben, csak immár harmadik generációjukat élik, mert időközben
módosítgatták őket. Erre szükség is volt, hiszen körülbelül 15 éve
vannak forgalomban; a jó tíz évvel ezelőtt konstruált GA 308 jelű
lemezjátszónak is a GP 400 volt a pickupja. Kíváncsiak lettünk volna a
széria különleges tűvel ellátott csúcsdarabjára is, de az még nem
érkezett meg. No majd legközelebb.
"Klasszikus" mozgómágneses jószágok ezek, működési elvüket
pontosan leírtuk 4. számunkban ("Ortofónia"). A GP 400 tűhegye kúpos,
a tűt acéltömböcskére ragasztva rögzítették a tűszárhoz, de a tűhegyre
redukált effektív tömeg így is csupán 0,2mg - ez meglepően alacsony
érték. A GP 412 tűhegye elliptikus, és a gyémántot egy zafírtömb
kapcsolja a tűszárhoz. Az effektív tömeg itt már csak 0,1mg. A mágnes
amit a tű mozgat - nagy energiájú Ticonal XX ötvözet, amelyet a
Philips a Super M elnevezéssel illet, innen a sorozat beceneve. A négy
tekercs rendkívül vékony huzalból készült. A menetszám a GP 400-ason
körülbelül 2500 - a drágábbik típusba még ennél is nagyobb menetszámú
tekercset tettek, növelve ezzel a kimeneti feszültséget (annak
ellenére, hogy ennek a hangszedőnek feltehetően kisebb a mágnese).
Mindkét hangszedőt fém (mumetál) burába építették; ez igen jól
"árnyékol". A kivezetőcsapok a szokványos kör-keresztmetszetűek (talán
nem is tennénk említést róluk, ha a Pioneerokon is ilyenek volnának).
A tűvédő is a szokásos lehajtható plexikengyel; ez a legpraktikusabb.
A Philips egyszerű műanyagdobozba csomagolva szállítja hangszedőit, és
ad melléjük 4 csavart, 2 anyát, 4 (felforrasztható) csatlakozót a
kivezetőcsapokhoz, valamint egy angol-francia nyelvű használati
utasítást a teljes gyártmánycsalád leírásával. A tűtartók felirata
IIIS, illetve IIISE, mely utóbbiból az E feltehetően annyit tesz:
Elliptikus (hacsak nem azt jelenti, hogy: Elemér).
Pioneer PC-3MC és PC-4MC
Pioneer PC-4MC hangszedő. Gyakorlatilag azonos a PC-3MC vel, habár
színben - és hangszínben - valamelyest eltérnek
Mintegy ellenpontozva a hagyományos Philips-konstrukciót, a
Pioneer e hangszedői a lehető legszokatlanabbak. Először is
mozgótekercsesek, ami már önmagában is figyelemreméltó. Másodszor:
"magaskimenetűek", nem kell hozzájuk illesztőegység - itt kezdi az
ember hegyezni a fülét. Harmadszor, a tűjük minden további nélkül
cserélhető - egyre izgalmasabb a dolog. Negyedszer, meglepően olcsóak
- vagyis, mindent összevéve "túl szép a menyasszony".
Voltaképpen egyetlen típusról van szó; valószínű, hogy a gyárban
kiválogatják a széria jobban sikerült darabjait, és ezeket elliptikus
tűvel látják el (4 MC), a többi pedig kúpos tűt kap. A konstrukció
lényege a következő. Csatornánként két rendkívül erős,
szamárium-kobaltból készített mágnes három pólus-lemezt gerjeszt.
Szinte teljesen közrefogják a meglehetősen nagy menetszámú tekercset,
amelynek mozgása folytán így viszonylag nagy kimeneti feszültség
indukálódik: képes kivezérelni a szabványos bemeneti érzékenységű
előerősítőket. Szabadalmaztatta is ezt a konstrukciót a Pioneer cég.
(Ami egyébként nem jelent sokat. A szabadalmak tárgya feltétlenül
valami új - de nem feltétlenül valami jó.)
A hangszedőtest műanyagból van, és nem találni benne különösebb
árnyékolást. Így rendkívül könnyűre sikeredett a pickup, mindössze 3,1
grammosra, felére az átlagosnak! A tűtartó rész, amely szintén
műanyagból készült és amely a tekercseket is magában foglalja,
egyszerűen kiemelhető a foglalatából.
Montírozáskor meglepetés érheti az embert. A 3MC és a 4MC teljesen
szabványos ugyan, a két csavarlyuk félcollnyira van egymástól - de
menetesek. Namármost, ha a hangkarunk fejrészén egyszerű lyukak
vannak, semmi gond, de ha ezek is menetesek, akkor a hangszedőtest nem
fog szorosan felfeküdni a papucsra. Kivéve. ha közéjük mesterkedünk
valami definiálhatatlan vastagságú alátétet.
Az ízléses műanyagdobozban 2 felerősítő csavart, kisméretű
csavarhúzót találunk és egy vaslemezkét: egy 0,8 grammos nehezéket,
arra az esetre, ha a hangkar kevesellné a Pioneerok súlyát. Kapunk még
4 parányi, színes vezetéket, végükön csatlakozócsövecskével (ilyenek
kötik össze a hangszedőt a papucs csatlakozóival). A hangszedők
kivetetőcsapjai egyébként nem kör-, hanem négyszög-keresztmetszetűek,
ez nem valami szellemes újítás, megnehezíti a babramunkát. A beépítési
utasítás és a specifikáció többnyelvű ugyan, de mindegyik nyelven
szűkszavú.
Méréseinkhez
A Philips-hangszedők frekvencia-jelleggörbéjén szembetűnik a 10kHz
fölötti, jókora kiemelés. A specifikációban az áll, hogy "húsztól
húszig" ±2dB - ez bizony túlzott optimizmusra vall. Szép az áthallási
csillapítás, különösen a GP 400-asé (szimmetrikus a két csatorna),
persze, csak addig, amíg a kiemelés el nem kezdődik. Nyilvánvalóan a
mozgó rendszer rezonanciája okozza ezt az anomáliát. A drágább GP 412
rezonanciája egy árnyalatnyival magasabbra tolódik és egy
hajszálnyival csekélyebb (mert kisebb az effektív mozgó tömeg!).
Frekvencia-intermodulációs torzításuk alacsony (kisebb a
specifikáltnál), letapogatási képességük a 120µm határán van, ami igen
becsületes dolog. Eltekintve a magasfrekvenciás kiemeléstől: korrekt
hangszedők, egyenletes műszaki jellemzőkkel.
Ami a Pioneerokat illeti, kínosabb az ügy. Ezeknek is kiemel, a
frekvenciagörbéje de nem 10, hanem már 7kHz-től kezdve (persze az
áthallás is csak idáig jó), s aztán csúcsok és beszakadások követik
egymást: a görbén eluralkodik a rosszul csillapított rezonancia. Az
átviteli sáv egyébként széles, mindkét hangszedő 30-40kHz-ig "él".
Magas az intermoduláció (3000+300Hz), legalábbis az MC-hangszedők
nívójához mérten. Tulajdonképpen semmiféle olyan paramétert nem
találunk, amely a mozgótekercses hangszedők jellemző erényeit
tükrözné. Meglehetősen cikkcakkos az 1kHz-es négyszögjelük is, jól
mutatja, hogy a felfutó jel nyomában erős berezgés lép fel. Ez még a
Philipsekkel összevetve is feltűnő, pedig a GP 400 és 412
impulzusfotói is tetemes magashang-többletről árulkodnak. Egyetlen
paraméter szép: a két Pioneer sokkal nagyobb feszültséget ad ki, mint
amekkorát a gyár specifikál. Akkora jelet adnak, mint a Philipsek. No
de minek ehhez az MC?
(Túlmenően szokványos vizsgálódósainkon, a PC-3MC hangszedőről
több frekvenciagörbét is felvettünk. A gyár 30-100 kohmos lezárást ír
elő, s ezen belül 47 kohmot javasol. Hogy csökkentsük a kellemetlen
magaskiemelést, változtatni kezdtük a terhelést. A 47 kohmról
lementünk 23 és félre, tizenötre, majd 7,5 kohmra - különösebb
eredmény nélkül. Végül már csak 250 ohmmal zártuk le a hangszedőt. A
kimeneti jel ekkor erősen csökkent, de a frekvenciagörbe nem lett
simább.
Szeánsz
Mindig előbb mérünk, és csak utána fülelünk - ez a szabály. Most
mégis úgy hozta a sors, hogy a Philips és a Pioneer hangszedőket csak
utólag vethettük alá a műszeres vizsgálatnak, s amikor a meghallgatás
folyt, még semmit sem tudtunk a paramétereikről; kérjük az Olvasót,
hogy ezt becsületszóra higgye el nekünk. Szeánsz közben nem lebegtek
frekvenciagörbék a lelki szemeink előtt. A Philipsek közül a GP 400
úgy ezer forintba kerül, tehát valamivel olcsóbb az Ortofon
FF15E/II-nél. A GP 412 (1500,-) már drágább az FF-nél, de jóval
olcsóbb, mint a VMS 30/II. A mérce tehát maga-magától adódik.
Első nekifutásra az jött ki, hogy létezik egy "Ortofon-hangkép" és
egy "Philips-hangkép" (ami önmagában még nem volna meglepő), és hogy a
kettő közül az Ortofoné a zeneibb. A két nívósabb hangszedő
összehasonlításakor könnyűzenén a VMS hangja volt az "eseménytelenebb,
de simább, nyugodtabb", a GP 412 pedig "izgalmasabban, de
színezettebben" szólt. Komolyzenén, egyáltalán: akusztikus
hangszereken már egyértelműbb volt az Ortofon előnye
(kiegyenlítettebb, tisztább, teresebb, hangszóróktól függetlenebb),
illetve a GP hátrányai (szűkebb tér, "közelmikrofonozás", "szőrösebb
hang"). Ugyanígy jobbnak kell minősítenünk az FF15-öt is a GP 400-nál.
A Philipsen itt is felismerhető volt a magashang elszíneződése, amitől
a színpad beszűkül, a hangszín szőrössé válik. Az FF-nek is megvannak
ugyan a maga bajai: kissé hátracsúsztatja a színpadot, enyhén fátyolos
és szintén "színez", de alighanem egy kicsit magasabb
frekvenciatartományban. Ezáltal a hangképe kiegyenlítettebb, a zenéje
levegősebb. Hangsúlyoznunk kell, hogy a különbség itt nem volt annyira
drasztikus, mint az előbb. Mondhatni: megfelelt az árdifferenciának.
Miután ilyen szépen megismertük a "Philips-hangot" és az
"Ortofon-hangot", utoljára a GP 412-őt vetettük össze az Ortofon
FF-fel - és most jön a meglepetés: alig észleltünk különbséget!
Hosszas hallgatódzás után aztán felismerhetővé vált az a bizonyos,
Philips-féle elszíneződés, ami könnyűzenén gyakran kellemes is lehet,
de azért mégis a gép hangja, nem a hangszereké. Az Ortofon
középtartományában hosszabb sáv marad tisztán.
Annyi bizonyos, hogy a négy hangszedő hangképe egyetlen egyenes
mentén ábrázolható: A GP 412 pontosan "abban az irányban jobb"
kistestvérénél, amely irányban a nagyobbik Ortofon is jobb az
FF15-nél. A Philips-sorozatból a GP 412 tart ott, ahol az Ortofonok
közül az FF15E/II. A két utóbbinak a minősége nagyjából azonos; mi
talán inkább az FF-et választanánk(egyébként olcsóbb is), de azért a
GP 412 is elfogadható alternatívát nyújt. A Pioneer MC-hangszedőiről
csak nagyon röviden szólunk. Még a PC-4MC a jobbik, de az is úgy
cseng-bong, hogy az ember képtelen tőle odafigyelni a zenére. Ez az a
bizonyos japán hang; annyira tolakodó, hogy utána minden más hangszedő
tompának, bágyadtnak hat, és percekig tart, amíg az ember (féllábon
ugrálva, mint fürdés után) kirázza füléből a vizet... akarom mondani,
a PC-4MC hangját. "Tulajdonképpen" nem torzít, de rendkívül
természetellenes, nem lehet vele sokáig együttélni. Talán egy szűk
zenei műfajra mégis ajánlható, és lesznek, akik csudára hifinek
találják - de mielőtt megvennék, jól teszik, ha többféle lemezt,
többféle hangszert is meghallgatnak a PC-4MC tolmácsolásában. (Furcsa,
de a Pioneer cég még a drágább lemezjátszóihoz is árulja a 4MC-t!)
A PC-3MC "orgánuma" erősen emlékeztet a bátyjáéra, csak még
reszelős is a hangja és torzít. Igazán elnézést kérünk a RAMOVILL-tól,
hiszen jószándékkal kísérletezett, s remélhetőleg ezután sem veszíti
el kísérletező kedvét, de ez a hangszedő véleményünk szerint csak
egyetlen célra alkalmas: demonstrációs eszköznek, amellyel a
mozgótekercses elvet szemléltetik. Igaz, ehhez szét kell fűrészelni,
lehetőleg hosszában.
Pioneer CT-3, Technics RS-M205 kazettás magnók
Két kazettás szalagjátszó ad randevút egymásnak és az Olvasónak a
következő lapokon. Árukat még nem tudjuk pontosan; 9-10 ezer forintba
kerülhetnek.
Pioneer CT-3
A régebbi kiadású CT-506 típusú gépet sokan ismerik és kedvelik
(ama - inkább elvi, mintsem gyakorlati - fogyatékossága ellenére, hogy
nincs rajta metál-állás.) A Pioneer időközben felhagyott ennek a
magnónak a gyártásával; egyébként is új gyártmánycsaládot tett ki a
kirakatba. A CT-506 annakidején a legkisebb volt a sorban, és az új
generációnak is legolcsóbb darabja a CT-3. Ettől eltekintve nem sok
hasonlóságot találunk közöttük: a tervezők gyakorlatilag mindent
megváltoztattak. Nemcsak a karosszéria új (ami nyilvánvaló, hiszen
minden generáció másképp öltözködik, mint az előző), de a mechanika és
az elektronika is teljesen új konstrukciójú.
Talán mondanunk sem kell, hogy a CT-3 már metálszalagot is fogad.
(Feltéve, hogy van metálkazettánk - amely manapság még mindig "dupla
pénzbe" kerül. Mintha csak az orsós magnón 9,5 centiméter helyett 19
centiméternyi szalagot tékozolnánk el minden másodpercre...) Az új
magnó is elöltöltős, és ellátták az úgyszólván kötelező Dolby-B
zajcsökkentővel. Tud aztán egy olyan kunsztot a CT-3, amit az 506-os
még nem tudott: ha előrevagy hátracsévéléskor a Lejátszás gombot is
megnyomjuk, a magnó megkeresi a soron következő műsorszám elejét, és
azonnal lejátszásra kapcsol ("Music Search").
A mechanika ismerős: a szokásos, kisméretű egyenáramú motor,
amelybe már a szabályozó áram kört is beleépítették, gumiszíjjal
hajtja a lendkereket. A "klaviatúra" nyomógombokból áll, de mint a
modernebb készülékeken általában, a motor itt is "rásegít" a gombokra,
hogy könnyebben lehessen nyomkodni őket. A kazettaajtó egyenletes,
csillapított mozgással nyílik, ha megnyomjuk az Eject gombot. Az új
mechanika kisebb a réginél, a CT-3 magasságát így 120 milliméteresre
csökkenthették. Hogy könnyebb legyen szerelni javítani, bontható
csatlakozókkal kapcsolták a mechanikához az elektronikát. Utóbbit
egyetlen áramköri lapon helyezték el, de találunk még a készülékben
egy elektromágnest, amelyet egy viszonylag egyszerű áramkör vezérel:
ez a már említett "műsorkereső szolgálat".
Az elektronika egy kicsit bonyolultabb az eddiginél. A mikrofon
(illetve felvétel-lejátszás) csatlakozóra bocsátott bemeneti jelet egy
kéttranzisztoros erősítő fokozat (2x2SC 2240) körülbelül a
százszorosára növeli, és a felvételi szintszabályozóra adja.
(Lejátszáskor ez a fokozat a magnófejről érkező jelet fogadja, és
beállítja a korrekciót.) Ezután egy mindössze másfélszeres erősítésű,
egytranzisztoros illesztő-egység a kikapcsolható pilot-szűrőn
keresztül a Dolby-egységre dolgozik (HA11226-os IC). A felvételi
csendesítő áramkör két tranzisztort tartalmaz. A különböző
szalagtípusok megkívánta korrekciót az egyetlen tranzisztorból
kialakított fejmeghajtó fokozat állítja be.
Szokatlan a kivezérlésjelző egység. A készülék közepe táján 6-6
LED sorakozik függőleges vonalba, ezek jelzik a végtelen, -10, -5, 0,
+3 és +6 decibeles szinteket. Egy BA 6124 típusú IC hajtja meg őket,
ez a Dolby áramkörről kapja a vezérlést. A Dolby IC vezérli
(kéttranzisztoros csendesítő áramkörön keresztül) a
fejhallgató-erősítőket is (U 521 BL) - sajnos, a hangerejük nem
szabályozható.
Az előmágnesező- és törlőoszcillátor: kéttranzisztoros egység (egy
harmadik tranzisztor arra "vigyáz", hogy koppanásmentesen induljon a
felvétel). Az előmágnesezést itt azáltal állítjuk szalagtípushoz, hogy
változtatunk a törlőoszcillátor tápfeszültségén. Ezenkívül
csatornánként 1-1 trimmer-potenciométert is találunk, ezekkel állítjuk
be az előmágnesezési áram pontos értékét.
A már említett csendesítő áramköröket vezérlő kapcsolás kissé
bonyolultnak látszik, de hatékonyan működik, és erre itt szükség is
van. Ugyanis a műsorkereső funkció gyorspergetés közben folyamatosan
figyeli a szalagról jövő jelet. Ez a "csiripelés", amelyet minden
magnós jól ismer, erős magasfrekvenciájú jeleket tartalmaz, márpedig
ezek a hangsugárzóra jutva tönkretehetnék a többnyire kisteljesítményű
magassugárzókat. A Music Search egyébként a következőképpen működik. A
gép figyelni kezdi, hogy gyorscsévélés közben folyamatosan érkezik-e a
jel, nincs e közben számottevő szünet. Ha van - a gép leáll és
lejátszásra kapcsol. Megkönnyítjük a dolgát, ha az egyes műsorszámok
között jól észlelhető, körülbelül 5 másodperces szünetet tartunk. Erre
jó a Felvételi Szünet gomb ("Rec Mut"). Amikor ezt a gombot felvétel
közben lenyomva tartjuk, nem engedi a vezérlőjelet a fejre - tehát
"csendet" veszünk fel.
A motort és azt a bizonyos elektromágnest külön egyenirányító
egység táplálja, az elektronikát pedig egy stabilizátor látja el
12V-os tápfeszültséggel. A magnó doboza fémből van.
Néhány szót a kezelőszervekről, a csatlakozókról. Kisméretű,
széles nyomógombok működtetik a zajcsökkentőt és a pilotszűrőt ("MPX
Filter"). A szalagtípus-választó kissé ügyetlen: két gomb lenyomásával
vagy le nem nyomásával kell kombinálnunk, könnyű összezavarodni rajta.
Az előlapon, a felvételi szintszabályzó tekintélyes forgatógombja
alatt helyezték el a mikrofon és a fejhallgató csatlakozóhüvelyét. A
hátlapon az "európai" felvétel-lejátszás csatlakozót találjuk, és nem
hiányzik a Line (vonal) ki- és bemenet sem; ezekhez RCA-, azaz
harangcsatlakozókra van szükségünk. Az egész készülék valóban újszerű
és modern. (Mi talán túl konzervatívak vagyunk, de nekünk a régebbi
típus jobban tetszett; az biztos, hogy könnyebben lehetett kezelni.)
Méréseinkhez
A magnó mechanikai és elektromos tulajdonságai átlagosak. A
frekvenciaátvitel elmarad a gyári specifikációban foglaltaktól, minden
bizonnyal azért, mert nincs jól beállítva az előmágnesezési áram. Ez
nem a mi mérésünk hibája: a tengerentúli készülékeket TDK-metálra
állítják be, és mi is ilyen szalaggal mértünk. Így is csak azt
tapasztaljuk, hogy a frekvenciaátvitel nem optimális. Egy pozitívum:
0dB-es kivezérlésen ennek a gépnek kisebb a torzítása (k3), mégpedig
bármelyik szalagfajtán. Ugyanekkor az üzemi zajszintje is alacsony.
Technics RS-M205
Múlt télen, 7. számunkban már bemutathattunk Olvasóinknak egy
Technics-magnót, az RS-M215 jelűt; azt a gépet meglehetősen hamar
elkapkodták a boltokból. Most az ikertestvéréhez van szerencsénk.
Tulajdonképpen egyetlen különbség van csak közöttük, de az nyomban
szembeötlik: a múltkori Technicsnek a kivezérlésmérője egy pompázatos
fluoreszcens csúcsérték-indikátor volt, a mostani típus műszerei pedig
csak a hagyományos, szerény mutatóval jelzik a kivezérlés mértékét.
Más nemigen változott, a Technics RS-M205-ös magnó ismertetését tehát
rövidre foghatjuk. Aki bővebb leírást szeretne róla, utánanézhet a
részleteknek 7. számunk 98. oldalán.
Fronttöltésű gép, Dolby-B zajcsökkentővel. Vasoxid, krómdioxid és
metál szalaggal táplálhatjuk. Az üzemmódkapcsolók könnyen járnak, a
meghajtómotor "rásegít" a működésükre ("Soft-Touch"). Ezen a magnón is
könnyű megkeresni a műsorszámok elejét, mert gyorscsévélés közben, ha
egyúttal a Lejátszás gombot is megnyomjuk, hallani fogjuk a műsor
"csiripelését" - de itt nincs automatika, magunknak kell figyelnünk,
mikor jön a szünet (vesd össze ezt a Pioneer CT-3 "szalagfigyelő
szolgálatával"). A kazettatartó ajtaja egyenletesen, csillapított
mozgással nyílik.
Az előlapon háromszámjegyű számlálószerkezetet láthatunk. Ugyanitt
találjuk, a mikrofon és a fejhallgató szokásos (Jack)
csatlakozóhüvelyén kívül, a bemeneti választókapcsolót is, azzal lehet
meghatározni, hogy a magnó éppen a vonal, vagy pedig a mikrofon
(illetve felvétel-lejátszás) csatlakozó jelét fogadja-e. Előnyös, hogy
ezt a szelektort kihozták az előlapra; a tengerentúli masinákon
többnyire a hátlapra kerül. A kivezérlésjelzők skálájának osztása -20
decibeltől +5 decibelig terjed. A két műszer között helyezték el a
piros LED-et, amely a felvételi üzemmódot jelzi.
Szabályozott egyenáramú motor, egyetlen áramköri lapra épített,
egyszerű elektronika, MX jelzésű "szuper-permalloy" kombináltfej - íme
a Technics RS-M205.
Méréseinkhez
Amit mértünk, nagyjából-egészéből megfelel a specifikációnak. A
lejátszási frekvenciagörbe 16kHz-ig elfogadható, utána már nagyon
meredeken esik a görbe, mondhatni: zuhan (-20; -21dB!). Ennek
valószínűleg az az oka, hogy a kikapcsolhatatlan pilotszűrő 18kHz-en
már erősen érezteti hatását. Emlékeztetőül: a sztereó rádióadások
velejárója, a 19kHz-es, úgynevezett pilotjel a magnóba jutva
megzavarhatná a Dolby zajcsökkentő működését, tehát kíméletlenül ki
kell pusztítani. A pilotszűrőt nyilván akkor célszerű használni, ha
rádióműsort veszünk fel és ha egyszersmind a Dolbyt is használjuk. No
és aki nem használ Dolbyt, mi több: nem a rádióból vesz fel, hanem
lemezről?
A teljes frekvencia-jelleggörbe viszont (felvétel+lejátszás) már
szép egyenletes, krómszalagon is, metálon is. A nyávogás értékelő
szűrővel csekély (±0,1%), lineárisan viszont - tehát szűrő nélkül,
"natúr" - magasabb, mint a Pioneeré.
Mindazonáltal: átlagos minőségű, jól kezelhető magnó.
Szeánsz
A két magnót nem egy időben kaptuk meg, tehát nem hasonlíthattuk
őket egymáshoz. Még szerencse, hogy kezünk ügyében volt etalonunk, az
Orion SM 250, s ezt használhattuk mérce gyanánt. Elsőnek a CT-3 mérte
össze fegyvereit az SM 250-nel, mégpedig fémszalagon, bandázs...
akarom mondani, Dolby nélkül. A Pioneernek kisebb volt a zaja, a
hangképe néha nyugodtabbnak tűnt, de egy kicsit szegényesebbnek is. A
magyar magnó mintha valamivel szélesebb frekvenciasávban reprodukálta
volna a zenét. Ha nem is nagy különbséggel, de az Oriont hoztuk ki
jobbnak. Ettől, úgy látszik, fejébe szállt a dicsőség, és se szó, se
beszéd, se zene - felmondta a szolgálatot. Legközelebb aztán, a
Technics próbáján már ismét (közre)működött.
Egy másik alkalommal a régi és az új Pioneert tudtuk
összehasonlítani egymással. A régi, a CT-506-os valamivel jobban
tetszett nekünk: egy hajszálnyival érdesebb ugyan a hangja, de
elevenebb, érdekesebb - és még akkor sem kerül különösebb hátrányba,
ha a CT-3-ra metált teszünk, az 506-osat pedig csak krómdioxiddal
használjuk. Miután mi már a CT-506-os típust is gyengébbnek ítéltük az
Orionnál (HFM 5. szám, 98-99. oldal), nem úgy néz ki a dolog, mintha a
CT-3 "Best Buy", azaz különösen előnyös vétel volna.
A Technics RS-M205, mint már mondtuk, nagyjából azonos elődjével,
az M215-tel, de ebből még nem következik, hogy ugyanúgy szól (a
frekvenciagörbéi például szebbek). Nem bizony: hiába füleltünk, most
nem hallottuk az RS-M215 jellegzetes "bágyadt" hangképét, és a
vakteszt folyamán egyáltalán nem voltunk biztosak benne, hogy
kontrollberendezésünk jelzőlámpáján a váltakozva kigyulladó színek
közül melyik a Technics és melyik az (immár megjavított) Orion
"szinkronjele". Csak egyben voltunk biztosak: abban, hogy a két magnó
közül az egyik egyszerűen nincs versenyben a másikkal. Ez a magnó
Dolbyval vagy anélkül, és bármely kazettatípuson zajosabban szólt, a
középtartománya kicsit torz volt és lényegesen kevesebb információt
szolgáltatott a zenéről. És ez a magnó, mint később azonosítottuk, nem
az Orion volt... Érdekes, hogy a Technics RS-M205 hangképe erősen
különbözött aszerint, hogy milyen szalaggal használtuk. Metálon
túlságosan magasra tolódott a hangszíne, gyakran bántóan érces és
érdes volt. Krómon és vasoxidon viszont inkább a középsáv mosottsága
zavart bennünket. Kétségtelen, hogy a két japán "csévélő" közül a
Technics a gyengébb.