Menő Manó |
NAD 3020 erősítő
Egybeesnek a koordináták. Az angol, az amerikai, de még más lapok
is meglepően sokat foglalkoztak egy jámbor kis 2x20 wattos erősítővel:
előbb rendkívülinek. majd a kezdeti lelkesedés lehűltével is
árkategóriájában a legjobbnak ítélték a NAD cég 3020 típusjelű
készülékét, amelynek ára Angliában 86 fontsterling, az USA-ban 220
dollár.
*
Ez tehát az a "titokzatos" kis erősítő, amelyre már 3.
kiadásunkban is utaltunk, és amely iránt annyian érdeklődtek nálunk,
de mi hívek maradtunk politikánkhoz, és nem neveztük meg a gépet
mindaddig, amíg magunk is meg nem győződtünk az erényeiről - tehát
egészen mostanig.
A titok egyébként nem volt éppenséggel hétpecsétes, sok levélírónk
magától is tudta, miről van szó ("az a bizonyos erősítő nem véletlenül
a NAD 3020-as?"), sőt, itt-ott mi is elkövettünk egy kis indiszkréciót
sajtószemle-rovatunkban. (Vagy úgy, Te nem olvasod a Hetedhéthatárt?!)
Sajnos - vagy inkább szerencsére, hiszen ebből élünk - annyi mindennel
kellett foglalkoznunk az utóbbi időben, hogy sehogyse maradt energiánk
a NAD-ra, holott időközben több olvasónk is felajánlotta tesztelésre.
Itt most mindannyiuknak köszönetet mondunk jószándékukért, de a gépet
végülis a szűkebb ismeretségi körünkből, Wilpert Imrétől kölcsönöztük.
Jól tettük: a teszt sokkalta hosszadalmasabban folyt, mint terveztük,
és a régi barátok másoknál elnézőbben viselkednek, ha nem visszük
vissza időben az erősítőjüket...
A dologra térve mármost: kicsoda az a NAD, honnét szalajtották? Az
ember mindig bizalmatlan az újsütetű cégekkel szemben. "New Acoustic
Dimensions", Új Akusztikai Távlatok, mondja a betűszó, ez nagyon
virágosan hangzik; véletlenül nem távolkeleti a gyár? De igen: tajvani
- a cég főhadiszállása viszont Angliában van, és a NAD tulajdonképpen
nem más, mint az amerikai Acoustic Research, az AR leányvállalata.
Arról az AR-ről van szó, amely elsőnek hozott forgalomba gumimembrános
hangszórót, dómsugárzót, dobozán belül felfüggesztett szíjhajtású
lemezjátszót - jó húsz évvel ezelőtt. A NAD 3020 tehát "nemes
hagyományok folytatója". Pontosabban úgy áll a dolog, hogy
AR-emblémával ma már kizárólag csak hangsugárzókat árulnak, minden
egyebet a NAD gyárt.
Tudjuk, hogy cégér a jó bornak is kell. A NAD sejtette, hogy új
gyártmánycsaládja sikeres lesz, és már jóval a készülékek forgalomba
hozatala előtt erős reklámkampányba kezdett. Újságcikkekben
bizonygatta, hogy a hifi-készülékek akár 40 százalékkal is olcsóbbak
lehetnének, ha elhagynának belőlük mindent, ami felesleges. (Ez
egyébként jellemző az AR cégre is. Azon az emlékezetes lemezjátszón
például semmi más kezelőszerv nem volt, mint a ki-bekapcsoló. Még a
fordulatszámot is úgy kellett váltani rajta, hogy kézzel
odébbpöcköltük a szíjat a tárcsán!) Menő Manó azonban igazság szerint
nem is olyan spártai kivitelű, mint vártuk volna. Teljesen komplett
erősítő, sőt, még "extrák" is vannak rajta. Spártainak nevezhető
viszont az a szűkszavúság, amellyel a cég útnak engedte erősítőjét:
csak a legszigorúbb értelemben vett használati utasítást mellékelte,
specifikációt, kapcsolási rajzot már nem adott hozzá, hogy
szervizkönyvről meg hasonlókról aztán végképp szó se essék. Ez
megnehezíti a tesztelők dolgát. Megmérni persze megmértük a
készüléket, de nehezebben tudjuk leírni a belvilágát. Ezúttal tehát
magunk is többször kényszerültünk prospektusokhoz, külföldi
tesztbeszámolókhoz nyúlni, hogy minél többet mondhassunk a NAD 3020-as
erősítőről.
Nyugodt vonalú, konzervatív készülék ez, nincs benne semmi, ami
magára vonná a figyelmünket (és amit két hét múlva esetleg már
idegesítőnek tartanánk rajta). A kapcsológombok négyzetalakúak, jól
elütnek a köralakú potméterektől. A kezelőszervek nem túl nagyok, nem
túl kicsinyek, és józanul, a funkciójuknak megfelelően vannak
elrendezve. Könnyű megtalálni, amire éppen szükségünk van.
A hálózati kapcsolót baloldalt helyezték el. Ezt a
fejhallgató-csatlakozó szokásos Jack-hüvelye választja el a mély-, a
magas- és a balansz-szabályzó gombcsoportjától. Mindhárom potmétert
középállásban finoman "reteszelték" - és valóban, a leglineárisabb
frekvenciagörbét éppen a hangszínszabályzók mechanikai középállásában
mérhetjük.
Ezután a bemeneti választókapcsolók következnek: Aux, Tuner,
Phono, majd pedig a Tape, amely egyben monitorkapcsoló is. A Muting és
a Loudness funkciója közismert: az egyik 20 decibellel csökkenti a
hangerőt, a másik pedig kis hangerőn megemeli a frekvenciasáv két
szélét. Jobboldalt a hangerőszabályzó fölötti öt LED a kimeneti
teljesítményt mutatja.
Hátul a csatlakozóhüvelyeket az alaplapra szerelték, és magára a
süllyesztett hátoldalra csupán a szöveges-rajzos jelmagyarázatot
vitték fel. Balra van a földelési pont. Ezt követik a bemenetek és a
magnókimenet, valamennyi RCA-rendszerű, de kiegészítették őket egy
"európai" ötpólusú felvétel-lejátszás csatlakozóval is.
Az előerősítő és a teljesítményfokozat találkozását kivezették a
hátoldalra, összeköttetésük szétbontható, tehát a két főegységet
külön-külön is használhatjuk. A teljesítményerősítőnek két bemenete
között választhatunk: ha nem a "Normal", hanem a "LAB" feliratút
csatlakoztatjuk az előerősítőhöz, kikerüljük a beépített szub- és
ultraszonikus szűrőket. Ilyenkor az erősítő a hangfrekvenciás sávon
kívül is lineárisan dolgozik. (A sávhatárolásnak általában az az
értelme, hogy ne engedjenek a végfokozatra olyan jelet, amelyet az már
nem tudna megbízhatóan feldolgozni, tehát intermodulációs torzítás
keletkezne.)
Itt most egy nagyon különös kapcsolót láthatunk, Soft Clipping
("Lágy Vágás") felirattal. Ez a funkció a NAD találmánya és legfőbb
büszkesége. Ismeretes, hogy az erősítők kimeneti jele - egy bizonyos
teljesítmény fölött - már meglehetősen eltorzul, a szinuszjelnek
például a teteje és az alja szabályszerűen levágódik. Ez a kellemetlen
torzítás azt jelzi, hogy az erősítő túllépte képességei határát. A
Soft Clipping kapcsolóval azt érhetjük el, hogy a kimeneti jel nem
élesen, hanem lekerekítve, szelídebben vágódik, a torzítás nem annyira
bántó.
A hangszóró-csatlakozók rugós kivitelűek. Fölöttük két -
tengerentúli szabványú - hálózati csatlakozót találunk, egyéb
készülékek számára. Az egyik 150 wattot szolgáltat éjjel-nappal, a
másik 100 wattot akkor, amikor az erősítő be van kapcsolva.
Lehet vitatkozni rajta, hogy a NAD 3020 valóban "leegyszerűsített"
készülék-e, hiszen különleges szolgáltatásokat is kínál. Valószínű
azonban, hogy a tervezők nagyon jól felmérték, mit kell rajtahagyniuk
a készüléken és mit érdemes lespórolniuk róla, ugyanis a gép a nyugati
árakhoz mérten még így is meglehetősen olcsó. (Ha importálnánk, alig
lenne drágább az Orionnál!) Groteszk dolog, hogy ha Menő Manó
valóban a minimál-koncepció alapján készülne, tehát - akárcsak számos
Nagymenő Manón - őrajta se volna semmi más a ki-bekapcsolón, a
hangerőszabályozón és a bemeneti szelektoron kívül, akkor az árát
tovább lehetne csökkenteni.
Egy biztos: a plusz-szolgáltatások költségét itt nem a fődarabokon
takarították meg. Különösen nem a fono-előerősítőn, amely az egész
készülék legértékesebb részének tekinthető. (Nemrég piacra is hozták a
3020-asnak egy végfok nélküli változatát, vagyis egy komplett
előerősítőt, 1020-as típusjelzéssel.) A fono-elektronikát állítólag T.
Holman, a "műfaj" egyik ismert specialistája tervezte. Ez a fokozat
csatornánként legalább 6 tranzisztort tartalmaz (belekukkantva a
készülékbe legalábbis így tűnik).
A végfok 4-8 ohmos terhelésre 20-25 watt tartós kimeneti
teljesítményt szolgáltat, de akár 2 (kettő!) ohmra is kifogástalanul
dolgozik, pedig az erősítők többsége ezt nagyon nem szereti. Ilyenkor
persze, ha nagyobb teljesítményt próbálunk kicsikarni belőle, szinte
azonnal működésbe lép a túlterhelés elleni védelem, amelyet egyébként
is fölöttébb gondosan építettek meg.
Méréseinkhez
Tulajdonképpen nincs sok hozzáfűzni valónk, inkább csak néhány
érdekességre szeretnénk felhívni a figyelmet. Gyári specifikáció nem
volt a kezünkben, csak azt tudtuk, hogy a készülék 2*20 wattos, de ezt
nem kell komolyan venni, mert meglehetősen "alulspecifikálták".
Névleges teljesítménynek ezért mi eleve a 2*25 wattot tekintettük;
mint láthatjuk, a kis gép tartalékai ennél jóval nagyobbak.
Menő Manó megállta a próbát. Szép a frekvenciagörbéje a mágneses
hangszedő bemenetről, alacsony a harmonikus torzítása, elegendően
nagy a forrásfeszültség. Ami pedig a jel-idegenfeszültség és
természetesen a jel-zaj arányt illeti, ez sokkalta drágább
készülékeknek is becsületére válnék.
Tanulságosak az erősítő oszcillogramjai, amelyekből ezúttal többet
mutatunk a szokásosnál. Ha a mérőjelet a magnó-bemenetre adjuk (első
három kép), jól láthatjuk a készülékbe épített sávhatároló hatását a
négyszögjelekre. Amikor csak a végfokot mérjük a "LAB" bemenetről,
tehát mindenféle szűrőt kikerülünk, sokkal "tisztábbak" az
oszcillogramok. A legutolsó kép azt mutatja, hogyan viseli el a NAD,
ha a 8 ohmos műterheléssel párhuzamosan egy 1,4 pF-os kapacitással is
terheljük. Ez meglehetősen erős igénybevétel; láthatunk is a
négyszögjel felfutó éle után egy határozott berezgést, más azonban nem
történik.
Alacsony a különbségi torzítás is. A mágneses hangszedő bemenet és
a magnókimenet között a gép 200 kHz-en még 1 százaléknyi különbségi
frekvenciát sem termel; tapasztalataink szerint ez igen jó eredmény.
Eddigi tesztjeinkben nem szerepelt az úgynevezett ekvivalens
zajfeszültség fogalma. Nincs szó itt új mérésfajtáról, csupán arról,
hogy két paramétert összekötünk egy igen egyszerű számítással, hogy
használhatóbb eredményt kapjunk. Ugyanis a már ismert
jel-idegenfeszültség arány csak azt mutatja, mennyire "távol" van a
készülék zaja a teljes kivezérléskor, az erősítő névleges
teljesítményén kapott jeltől. Belátható azonban, hogy minél
érzékenyebb az erősítőnek egy-egy bemenete, papírforma szerint annál
gyengébbnek hozzuk ki, hiszen a nagyobb erősítés miatt általában a zaj
is növekszik. Az igazság megköveteli, hogy közös nevezőre hozzuk az
erősítőket, vagyis zajméréskor figyelembe vegyük az érzékenységüket
is. Ezt egyszerű összeadással érjük el: a mérés útján kapott
eredményhez hozzáadjuk az érzékenységre jellemző adatot, azaz a
bemeneti feszültségből kiszámolt, 1 V-ra vonatkoztatott erősítés
mértékét.
A NAD erősítőnél ez a számolás a következőképpen megy. A mágneses
hangszedő bemenet bemeneti feszültsége 2,8 mV. Az 1 V-os, tehát 0
dB-es szinthez képest ez (1000 mV/2,8 mV)=357-szeres erősítés,
decibelben kifejezve 20*log 357=20*2,5528=51,05 dBV.
A dBV, azaz decibelvolt kifejezés éppen azt jelöli, hogy itt 1
V-ra vonatkoztatott értékről van szó. Ha most ezt hozzáadjuk a
jel-idegenfeszültség arány 68, illetve 65 decibeljéhez (bal/jobb
csatorna), az eredmény 119, illetve 116 dBV lesz.
Ugyanígy átszámolhatjuk minden más zajmérés adatát, például azt,
amelyet 2*50 mW kimenőteljesítményre kapunk, vagy amelyik az IEC "A"
súlyozó szűrővel mért jel-zaj feszültség arányt adja meg (a NAD
esetében: 51 dBV+74 dB=125 dBV). Az így kapott eredmény pontosabb
képet fest a készülékek tényleges zajszintjéről. Tájékoztatásul
megadjuk, hogy például az ekvivalens zaj-idegenfeszültség arányt nézve
110 dBV már jónak, 115 dBV fölött igen jó eredménynek számít.
Szeánsz
Nyilván nem lep meg senkit, ha megtudja, hogy Menő Manó itt is
kitett magáért. Hiszen különben nem tettük volna ki az ablakba.
Először olyan próbát csináltunk, hogy vagy a mi
kontrollberendezésünk szólt (a Revox előerősítő a Quad végfokkal),
vagy pedig a NAD 3020, úgy, ahogy van. Házizsürink két tagja Menő
Manóra szavazott, azzal, hogy a hangja élénkebb, "dinamikusabb", a
középsávtól felfelé egyértelműen jobb. Másik kettőnk szerint a NAD
teltebben, melegebben, sőt mélyebben(!) szól ugyan, de a Revox/Quad
sztereója differenciáltabb, a tere nagyobb; az énekesei
artikuláltabbak - mégha a hangkép valamivel színezettebb is. Mindent
összevéve a NAD valamivel több pontot kapott - ezeket a pontokat
azonban nem szabad számszerűen érteni. Még megjegyezzük, hogy az ilyen
összehasonlítások alkalmával a "komplett" erősítők általában enyhe
hátrányból rajtolnak, mert míg a Revox és a Quad között már nem
használunk újabb elektronikát, amely elszínezhetné a hangképet, a
komplett készülékekben az elő- és a végerősítő között még egy
keverő-meghajtó fokozat is működik.
Ezután a csupasz fono-elektronikákat hasonlítottuk össze a Quad
végerősítőn keresztül. (Hogy el ne felejtsük: az Ortofon MC 30
hangszedőt és a T 30 transzformátort hallgattuk.) Semmi kétség, a NAD
volt a jobb - mégpedig sokkal. Kiegyenlítettebben, teltebben,
tisztábban szól - hozzá képest a Revox egy kissé függönyön át zenél.
Említést érdemel, hogy a NAD-előerősítő hangjában semmiféle
basszushiányt nem éreztünk - erre még visszatérünk a Fono Előerősítők
Bajnokságáról szóló sportriportunkban.
A rend kedvéért összemértük még a NAD teljesítményerosítőjét a
Quaddal. Előerősítőnek ekkor már a 3020-as elejét használtuk. (A próba
nem volt teljesen korrekt, ugyanis a Quadot közvetlenül a
RIAA-korrektorról hajtottuk meg; a NAD-végfokot viszont - illesztési
okokból - megintcsak a keverőfokozatról.) A NAD most sem vallott
szégyent, de ezúttal már inkább a Quaddal rokonszenveztünk. A 3020-as
egy hajszállal transzparensebben, levegősebben szól, a Quad viszont
teltebben, kiegyenlítettebben; Menő Manónak itt már keveselltük a
basszusát, és arra gyanakszunk, hogy ez nem csupán a kisebb
teljesítmény számlájára írható. A különbség azonban nem volt nagy.
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a Quad teljesítményerősítő árából
éppen két darab NAD 3020-ra futná - még vissza is kapnánk néhány
fontot. Ez persze keveseket érint; a többség feltehetően arra
kíváncsi, nem volna-e érdemes hivatalosan importálni a manóknak ezt a
legmenőbbikét. Mi azt mondjuk: nem. A NAD 3020 nem mágusok műve, csak
jó mérnököké. Ugyanezt a minőséget a hazai gyáraktól várjuk, forintért
- hogy a kereskedőknek ne elektronikákra kelljen kiadniuk a szűkösen
csordogáló devizát.
HFM
