A polimeri csomó



    


        Közhely, hogy Magyarországon nincs  megfelelő  magnószalag,  de  a
    Hifi Magazinnak nyilván túl kell lépnie a közhelyeken,  és  véleményét
    mérésekkel  is  alá  kell  támasztania.  Ezt  szolgálta   7.   számunk
    Magnószalag-tesztje,  amelyet  nagyjából  így  summázhatunk:   míg   a
    külföldi típusokon szinte  egyáltalán  nem  találunk  "kiesést"  (drop
    out), a Polimer-szalagok háromnegyede hibásnak  bizonyult,  és  amikor
    ellenőrzésképpen egy többezer darabos  raktárkészletet  "modelleztünk"
    szabályszerű  mintavételi   eljárással,   a   selejt   megintcsak   75
    százalékosnak   adódott.    Cikkünket    mindenekelőtt    a    Polimer
    Műanyagfeldolgozó Szövetkezet  vezetőségének  küldtük  el.  A  választ
    teljes terjedelmében közöljük.



        A Hifi Magazin 1981/3. számában meg jelent  "Magnószalagteszt"  c.
    cikküket olvastuk, sőt részletes alapossággal  vizsgáltuk.  Az  írásmű
    ugyanis - véleményünk szerint - terjedelménél és tartalmánál fogva más
    és több, mint a "cikk" fogalmába tartozó közlések általában. Sokrétűen
    és  tömören,  a  szakszerűséget   nem   hígító   közérthetőséggel   ad
    tájékoztatást az orsós magnószalagokról, azok jó jellemzőiről, európai
    és  tengerentúli  gyártmánycsaládokról,  végül  pedig  beszámol   több
    külföldi és a hazai gyártású magnószalag vizsgálatának eredményeiről.
        Az Önök által vizsgált AGFA, BASF, ORWO, Akai, Maxell,  Sony,  TDK
    és a POLIMER szalagok  mezőnyében  a  hazai  gyártású  szalag  rosszul
    "vizsgázott", különösen az ún.  drop-outok  igen  magas  száma  miatt.
    Szubjektív  véleményekről  és  ítéletekről  lehet  vitatkozni  (minden
    "vérbeli" magnózó meg  van  győződve  tökéletes  hallásáról),  de  jól
    működő és jól kezelt műszerek azt mutatják, ami valóban  van.  Hogy  a
    vizsgált POLIMER szalagokon miért  volt  olyan  sok  jelkiesés,  arról
    levelünkben még elmondjuk  véleményünket,  de  alapvetően  meghatározó
    magatartásunk  csakis  az  lehet,  hogy   intézkedéseket   teszünk   a
    magnószalagok hibáinak megszüntetésére.
        A teszt alapján megfogalmazott véleményükkel egyetértünk; valóban,
    egyértelműen a rossz alapanyag okozta a  nagyszámú  drop-outot.  Saját
    folyamatos vizsgálatok is regisztráltak időnként kiesést, ilyenkor  az
    alapanyagot szállító nyugatnémet gyár felé kifogást  tettünk,  illetve
    egy-egy szállítmány teljes kicserélését követeltük meg, aminek  eleget
    is tettek.
        Meg kell mondani  azt  is,  hogy  sajnos,  a  vásárolt  nyersanyag
    minőségének ellenőrzése nálunk  igen  nehéz,  gyakorlatilag  csak  már
    feldolgozott, vágott  állapotban  lehetséges.  Az  eredeti  formájában
    30-60cm széles,  kb. 2-3  ezer  méter  hosszú  nagytekercseket  még  a
    feldolgozás során sem tudjuk vizsgálni. Egy-egy  ilyen  nagytekercsből
    (Tonbandblock)    sokszáz    orsós    magnószalag    készül,    ezeket
    ellenőrizhetjük szúrópróbás módszerrel. Bár a mintavétel a nagytekercs
    széleiből és középső részéből; elejéről, középső hosszanti szakaszából
    és a nagytekercs végéről  történik,  azonban  a  vizsgálat  nem  lehet
    teljesen megnyugtató, ha a mintavétel reprezentatív.  A  Hifi  Magazin
    cikke az  amatőr  magnósok  számára  is  érzékelhetővé  teszi,  milyen
    apparátus  kell  egy  alapos  vizsgálat   elvégzéséhez.   Azt   írják:
    "Magnószalagtesztünk túlzás nélkül kiérdemli a »monstre« jelzőt; olyan
    paramétereket is közreadtunk, amelyek a nyugati  tesztekből  általában
    hiányoznak." Miért? Mi a  céljuk  ezzel?  Kár,  hogy  a  közölt  teszt
    végrehajtására fordított összes munkaórák  számára  következtetni  sem
    lehet, mert  akkor  nyilvánvalóbb  lenne  annak  lehetetlensége,  hogy
    minden tekercs gyárilag is ellenőrzésre kerüljön.
        "Magnószalagot  vásárolni;  bizalmi  kérdés"  -  írja  cikkük.  Ez
    megerősíti     saját,     sokszor      keserves      tapasztalatunkat;
    magnószalag-nyersanyagot vásárolni, az is részben bizalmi kérdés.  Ezt
    a kérdést ezután még nyomatékosabban tesszük fel szállítóinknak. Mivel
    mind a teszt eredményei, mind saját méréseink elsősorban a  drop-outot
    jelölik meg a legfontosabb  hibaként,  megkezdjük  olyan  mérőműszerek
    alkalmazását, melyek a nálunk folyó ellenőrzés  során  praktikusan  és
    gyorsan számlálják a kieséseket.
        Nyersanyag-vásárlásainknál kirívó kiesések esetén az  egész  tétel
    cseréjét fogjuk továbbra is kikötni. Ez a  szigorítás  persze  nagyobb
    anyagkészletek raktározását kívánja meg, mert  egy-egy  tétel  cseréje
    (távolság, vámeljárás stb.) hosszú  időt  vesz  igénybe.  Nagy  tömegű
    reklamáció, vagy  korlátozott  pénzügyi  lehetőségek  esetén  valamely
    típusú vagy méretű magnószalag  átmenetileg  hiánycikk  lehet,  de  ez
    bizonyára  kevésbé  bosszantó  a   vásárló   számára,   mintha   rossz
    magnószalagot venne. Természetesen mind az alapanyagoknál,  mind  azok
    feldolgozása során a  többi  elektroakusztikai  mutatóknál  is  tovább
    szigorítjuk az ellenőrzést.
        A TP 18 típusú szalagok  a  cikkükben  említett  fogyatékosságukon
    kívül sok panaszra adnak okot,  szerintünk  olyan  magnózók  részéről,
    akiknek  készüléke  erős   rándítással   indít.   Az   egyes   típusok
    tulajdonságait és felhasználási körülményeit meghatározó prospektusunk
    erre felhívja a figyelmet, de sok vásárló sajnos csak saját, ismétlődő
    tapasztalatai során ismerheti fel (de  nem  mindig  ismeri  el),  hogy
    készüléke "keményen indít". Mérlegeljük a  vékony  szalag  gyártásának
    megszüntetését, de nagyon sok fogyasztó csak ezt használja, mert adott
    méretű orsón legnagyobb a hosszúsága és így játékideje is.
        Megállapításuk  szerint  orsóinkat   nehéz   rányomni   a   magnók
    "tüskéire".  A  mi  véleményünk  az,  hogy  a  műanyag  orsók  méretei
    kielégítik a vonatkozó szabvány előírásait. Azonos szerszámmal készült
    orsóknál   "szorulásra"   és   "lötyögésre"   egyaránt    találkoztunk
    panaszokkal; ennek oka részben az orsók anyagának változó zsugorodása,
    részben  a  készülékek  illeszkedő   részének   ("tüske")   méreteinél
    tapasztalható eltérések.
        Az  orsók  papírdoboza  valóban  nehézkesen  kezelhető,  a  karton
    vékony, könnyen rongálódik. Várhatóan ebben az évben lehetőségünk lesz
    arra,  hogy  a  régebben  általunk  már  használt  és  a  vevők  által
    megkedvelt  kemény  kartonú  és  formájú   dobozokba   csomagoljuk   a
    tekercseket és ez év végéig műanyag dobozok gyártását is megkezdjük.
        Cikkük korrekt szabatossággal megírja a vizsgálatra került Polimer
    magnószalagok szúrópróbás ellenőrzésének módját. Megjegyzi, hogy:  "Az
    ilyen  enyhített   mintavétel   is   reprezentatív:   eredményét   a
    kereskedelmi   gyakorlatban   jellemzőnek   fogadják   el   a   teljes
    szállítmányra, raktárkészletre stb." Ez valóban így van, de  a  mondat
    utolsó szavaként szereplő "stb." fogalmába véleményünk szerint maga  a
    Polimer   márka   sommásan   nem   sorolható.    Egy    évtized    óta
    megszámlálhatatlan  vizsgálatot  végeztünk  mi  magunk,  és   végeztek
    hivatalos szervek, ugyancsak kereskedelemtől és nem tőlünk  beszerzett
    minták alapján. Ezek a vizsgálatok is  gyakran  állapítottak  meg  kis
    vagy nagy hibákat, de ilyen mértékűt még  soha.  A  tesztelt  szalagok
    gyártási sorszáma és kelte arra enged következtetni,  hogy  két  tétel
    igen  rossz  minőségű  alapanyagból  készült.  Sajnos,  akik   ezekből
    vásároltak, azoknak nem vigasz, hogy más  szállítmányok  jobbak,  vagy
    éppen kitűnőek voltak. Igényes lapjuk egy alapos, magas mércéjű  teszt
    eredményét közli igényes olvasóknak - a fogyasztóknak. Ez az  igény  a
    jogosan elvárt minőségre vonatkozik. Nem kívánunk elégedetten  pihenni
    az egyébként keserves küzdelem  árán  kiharcolt  eredményen,  hogy  az
    igények immár tíz éve nem  arra  irányulnak,  hogy  egyáltalán  legyen
    magnószalag az üzletekben. Részleges monopolhelyzetünkből több  bajunk
    van, mint hasznunk.
        Ami pedig a tesztjükben szereplő,  külföldi  cégektől  vizsgálatra
    kért  és  kapott  magnószalagokat  illeti;  lehet,  hogy  Önök  nem  a
    legjobbat, hanem átlagos minőségűt kértek. De hogy  feltétlenül  olyat
    is kaptak, arra már nem tennénk le  a  nagyesküt.  Elképzelhetetlennek
    tartjuk  ugyanis,  hogy  a  szóban  forgó  tőkés  vállalatok,  amelyek
    legalább négy évtizede gyártanak  magnószalagokat  és  többségükben  a
    világszínvonal mezőnyében  vannak,  megkockáztatnák,  hogy  csak  úgy,
    találomra, válogatás nélkül küldtek volna Önöknek vizsgálatra mintákat
    "csak azt, amit ők a magyar piacon esélyesnek tartanak". (Ez  utóbbit,
    hogyan értelmezze a kedves vevő? Vagy mi?)  Az  egyébként  tárgyilagos
    vizsgálatukra  -  úgy  tűnik  -  némi  árnyékot  vet,  hogy  a   hazai
    kereskedelemből "enyhített  mintavételként"  vásárolt  20  db  Polimer
    magnószalagot hasonlították össze 19  fajta,  közvetlenül  a  külföldi
    gyártó cégektől kért és kapott tekerccsel. Ez  megtisztelő  számunkra,
    de  maradt  bennünk  egy  kis  gyanú,  hogy  ebben  a  versenyben  nem
    feltétlenül egyenlő esélyekkel indult a Polimer márka.
        Végül:  Minden  fejlődés  motorja  az  egyre  növekvő  igény.  Ezt
    kielégíteni valamennyiünk közös érdeke, egyszerre  lévén  termelők  és
    fogyasztók.  Az  igények  mércéjének  lassú  emelése  megállást,   sőt
    visszaesést jelenthet. De van maximális és van optimális  mérce.  Csak
    örülhetünk, hogy ma már igen sokan használnak olyan magnókészülékeket,
    amelyeknek árai a havi átlagkereset sokszorosát  érik  el,  s  amelyek
    "magnószalag-világmárkák" között is finnyásan szelektálnak. Ilyenfajta
    igény is  lehet  jogos,  de  semmiképpen  nem  mondható  általánosnak:
    Mindezeket nem a "bizonyítványmagyarázás"; "a mundér  becsülete";  "az
    objektív  nehézségek"  stb.  címszavakkal  álcázott,  minden  kritikát
    visszautasító védekezés miatt soroltuk fel, hiszen - úgy  véljük  -  a
    levelünk  első   részében   említett   intézkedések   ilyen   gyanútól
    mentesítenek.
        Cikkük utolsó mondatát idézzük "Különösen bosszantó, hogy a  hazai
    szalagok  egyébként  -   tehát   ha   egy-egy   kifogástalan   tekercs
    elektroakusztikai  jellemzőit  nézzük  -   tulajdonképpen   igen   jók
    lehetnének!"
        A Hifi Magazin olvasóinak (a  Polimer  magnószalagok  vásárlóinak)
    megígérhetjük, hogy ezt a lehetőséget minden módon valósággá  kívánjuk
    tenni.  Ezt  a   célt   szolgálja   az   is,   hogy   tesztjükről   és
    válaszlevelünkről nyugati szállítóinkat tájékoztatjuk.

                                                                Daru Lajos
                                                                  főmérnök



        Azokat  az  olvasóinkat,  akik  a Polimer szalagokra panaszkodtak,
    különösen  felháborította,  hogy  a  Polimerek  ráadásul  KÁF emblémát
    viseltek  -  sőt:  viselnek  ma is. Minthogy e kitüntető jelzést a KÁF
    zsűri   a   KERMI  (a  Belkereskedelmi  Minisztérium  minőségellenőrző
    intézete) mérései alapján adományozza, felkerestük dr. Solti Ernőt, az
    intézet   Híradástechnikai  és  Műszeripari  Osztályának  vezetőjét, s
    megkértük,  mondja  el  véleményét  magnószalagtesztünkről,  illetve a
    Polimer szalagokról.


        - A magam részéről elfogadom Sólymos Antal méréseit -  mondta  dr.
    Solti -, és ennek alapján a véleményünk is hasonló.  Megjegyzem,  hogy
    mihozzánk kevés panasz futott be,  feltehetően  azért,  mert  a  hibás
    szalagokat általában kicserélik a boltban,  és  csak  ha  nézeteltérés
    támad, akkor küldik be hozzánk.


        Ez végülis helyes, nem?


        -  Igen,  de  nekünk  nem  jó,  mert  így  a  reklamációkról   nem
    értesülünk. A  forgalomba  került  mennyiséghez  viszonyítva  kevesebb
    panasz volt a Polimer  magnószalagokra,  mint  a  külföldi  típusokra.
    Két-három  évvel  ezelőtt  tömeges  reklamáció  volt  a   magnóorsókra
    ("ütöttek"), akkor természetesen mi is felfigyeltünk, és  leállítottuk
    a forgalmazást. Ismétlem, hiszünk a cikknek, de  "hivatalból"  csak  a
    saját méréseinkre támaszkodhatunk. Ezért  most  mindenekelőtt  nagyobb
    számú mintát, mondjuk 10-10 darabot ellenőrzünk  a  cikkben  felsorolt
    kifogásokra való tekintettel. Eddig  viszonylag  kevés  minta  alapján
    ítéltünk, és nincs kizárva, hogy éppen a  "jó"  szállítmányból  jutott
    nekünk.


        Hány  mintát  vizsgált  a  KERMI,  amikor  annakidején  a  Polimer
    szalagokat minősítette (hogy vajon megérdemlik-e a KÁF  emblémát),  és
    honnan szerezte be ezeket a mintákat?


        - Típusonként 2-3 minta alapján döntöttünk; ezeket  a  gyártó  cég
    küldi be a pályázattal  együtt  előírás  szerint.  Ha  ma  jelentkezne
    valaki magnószalagokkal, mint  új  árucikkel,  bizonyára  több  mintát
    követelnénk meg. Legalább tizet, típusonként.


        A KÁF árucikkek minőségét a KERMI folyamatosan ellenőrzi. Ilyenkor
    hány mintát vesznek?


        -   Évente   és   típusonként   2-2   darabot   (ekkor    már    a
    kiskereskedelemből). Ezen egyébként  nem  lehet  változtatni,  mert  a
    mintaszámot már az embléma  odaítélésekor  meg  kellett  határozni,  s
    ehhez kell tartanunk magunkat. Megjegyzem, a KÁF-szabályzat értelmében
    akkor sem  vonható  meg  az  embléma,  ha  mindkét  mintadarab  hibás.
    Ilyenkor írni kell a gyártónak, és akkor - az  ő  költségére  -  újabb
    mintákat vehetünk.


        És ha azok is rosszak?


        - Az még nem fordult elő. Kétségtelen,  hogy  bennünk  mindig  élt
    valami bizonytalanság; "valami van", de nem az igazi.  És  ez  nemcsak
    magára a magnószalagra vonatkozik, hanem az orsóra, a csomagolásra is.
    Ezt a bizonytalanságot segít eloszlatni, ha a reklamációk jórészt ide,
    a KERMI-hez futnak be.


        Mi most a szándékuk?


        - Mint mondtam, először is megmérünk 10-10 mintadarabot,  sőt,  ha
    az eredmény ellentmondásos, akár meg is emeljük a  mintaszámot.  Utána
    szeretnék visszatérni az ügyre, mégpedig a Polimerrel közösen.  Annyit
    már  most  elmondhatok,  beszéltem  a  Polimer   Szövetkezet   műszaki
    vezetőjével, hogy  készítsenek  (készítsenek,  mert  dollárért  úgysem
    tudnák beszerezni) egy speciális  gyors  mérőberendezést,  amellyel  a
    külföldi   alapanyag   minőségét   ellenőrizhetik.   Ha   megbízhatóan
    szelektálni  tudják   a   készterméket,   akkor   esetleg   forgalomba
    hozhatnának  minden   típusból   kettőt:   egy   "KÁF-osat"   és   egy
    "nem-KÁF-osat", más megjelöléssel. Az előbbi esetleg drágább, a  másik
    olcsóbb lenne. Ezt a  magunk  részéről  feltétlenül  támogatnánk.  Aki
    orsós magnót használ, az magas minőségre törekszik, ezt pedig  ma  már
    figyelembe kell venni!

                                      *


        Juttassuk most szóhoz a magyar magnósokat is. Hivatalos  felmérést
    nyilván nem végezhettünk, habár a magnószalagokról írt sok-sok olvasói
    levél egy  közvéleménykutatással  is  felérne  (levélíróink  fölöttébb
    drasztikus módszereket ajánlanak a  polimeri  csomó  kettévágására)  -
    kérdés, ki mennyire tekinti reprezentatívnak, tehát jellemzőnek ezeket
    a  panaszokat.  Bízunk   benne,   hogy   mind   a   gyártó,   mind   a
    minőségellenőrző intézet szakemberei reprezentatívnak fogadják  el  az
    ország legrégibb magnósklubjának véleményét.  Ez  a  klub  a  Fővárosi
    Művelődési Házban tevékenykedik, immár több mint 15 éve. Megkérdeztük,
    hány tagja van jelenleg, s milyen tapasztalatokat szereztek a  Polimer
    szalagokkal. Íme a válasz:


    Kedves Barátaink,

        leveletekre  válaszolva közlöm, hogy a Magnós Klub létszáma 65 fő,
    ennyien  látogatják  rendszeresen  a  klub foglalkozásait. Ezenkívül 7
    vidéki   és   2  budapesti  klubot  patronálunk,  s  ezekkel  együtt a
    létszámunk  körülbelül  200  fő  körül  mozog.  A  tagság  mintegy  50
    százalékának  van  szalagos,  illetve  kazettás  magnója.  A  szalagos
    magnóval rendelkezők mintegy 30 százaléka vásárol Polimer szalagot.
        A kapható típusok közül csak  a  DP  26-os  típus  éri  él  azt  a
    színvonalat, hogy  tagjaink  megvásárolják  (ha  jobb  nem  kapható  a
    kereskedelemben). Ezt a típust  is  csak  19,05cm/s  szalagsebességgel
    használják. Az LP 35 és a TP 18  típusokat  -  véleményünk  szerint  a
    szalag korai nyúlása, illetve az emulziós réteg  kopása  miatt  -  nem
    vásárolják. Kifogásolták még,  hogy  a  szalag  befutója  rövid,  s  a
    szalaghosszúsághoz mérten kicsi az orsó átmérője.
        A kazettás magnókkal  rendelkezőkről  is  pár  szót:  ők  még  nem
    kényszerültek a Polimer típusú kazettákat használni, mivel  véleményük
    szerint ezek nem  közelítik  meg  a  kereskedelemben  kapható  nyugati
    kazetták minőségét.

        Baráti üdvözlettel:
                                                                 Papp Géza
                                                                klubvezető



        Egyelőre  ennyire  jutottunk  a  polimeri  csomó   bogozgatásában.
    Tulajdonképpen elégedettek vagyunk, persze nem a magnószalagokkal,  de
    feltétlenül  méltányoljuk  a  Polimer   Szövetkezet   (és   a   KERMI)
    tárgyalókészségét, udvariasságát, bizonyos  mértékig:  belátását.  Úgy
    tűnik, most már mindketten hajlandók felismerni (vagy elismerni), hogy
    a magnószalagok körül "nincs minden rendben". Érthető viszont, hogy  a
    problémát mindenki a maga módján próbálja interpretálni, persze minket
    is   beleértve.   Szeretnénk   tehát   félreérthetetlenül   leszögezni
    álláspontunkat, s  válaszolni  néhány,  a  Polimer-levélben  felvetett
    kérdésre.
        Mindjárt az első  valóban  egy  kérdés.  Belátjuk,  szükségtelenül
    hencegtünk azzal, hogy mi mindent megmértünk (még olyasmit is, amit  a
    nyugati folyóiratok általában nem  vizsgálnak)  -  de  úgy  véljük,  a
    Polimer nincs abban a helyzetben, hogy rákérdezhessen:  "Miért?  Mi  a
    céljuk ezzel? Kár, hogy a közölt teszt végrehajtására fordított összes
    munkaórák számára következtetni  sem  lehet..."  Talán  csak  nem  azt
    akarják a szemünkre vetni, hogy alapos munkát végeztünk?
        Mert ez a teszt csak a mi roppant szerény körülményeinkhez  mérten
    "monstre". Bizony, aligha fogható azokhoz a tömeges méréssorozatokhoz,
    amelyeket a gyártóüzemeknek kell elvégezniük. A Polimer egyébként  így
    fogalmaz: "Egy évtized óta megszámlálhatatlan vizsgálatot végeztünk mi
    magunk, és végeztek hivatalos szervek, ugyancsak  kereskedelemtől,  és
    nem  tőlünk  beszerzett  minták  alapján."   A   Polimer   Szövetkezet
    méréseiben éppúgy nincs jogunk kételkedni, mint  ahogy  a  szövetkezet
    szakemberei sem kételkedtek a mi méréseink  hitelességében,  de  nincs
    tudomásunk arról, hogy "hivatalos szervek" valaha  is  végeztek  volna
    hasonlóképpen    alapos    ellenőrző    vizsgálatokat.    Dr.    Solti
    nyilatkozatából egyértelműen kiderül, hogy a KERMI ezt nem tette  meg.
    S ha a KERMI nem - akkor vajon ki más?
        Van  Daru  Lajos  levelében  egy  nyilvánvaló  félreértés,   azzal
    kapcsolatban, hogy mit is kértünk mi a  nyugati  cégektől.  Idézünk  a
    Magnószalagtesztből: "Leveleztünk a  nagynevű  cégekkel,  és  szalagot
    kértünk vizsgálatra. Nem feltétlenül a legjobbat: csak azt, amit ők  a
    magyar  piacon  esélyesnek  tartanak,   feltéve,   hogy   kereskedelmi
    vállalataink egyáltalán  hajlandóak,  helyesebben:  képesek  vásárolni
    tőlük." Úgy véljük, egyértelmű, hogy itt nem a mintadarabok, hanem  az
    egyes típusok megválasztásáról van szó. Pontosan azt  szerettük  volna
    elkerülni, hogy méregdrága, hipermodern  szalagokat  küldjenek  nekünk
    (mint például a Sony az FeCr-t). Ami aztán magukat a  mintapéldányokat
    illeti, kicsit "övön aluli ütésnek" érezzük azt az érvet, hogy  bezzeg
    a külföldiektől gyári  darabokat  kértünk.  Először  is,  az  ORWO-kat
    szintén a  kereskedelemből  vettük,  és  mégsem  voltak  drop-outosak.
    Másodszor, a Hifi Magazin túlságosan is jelentéktelen  ahhoz,  hogy  a
    nyugati gyárak ügyvivői  extra  példányokat  válogassanak  a  számára.
    Tárgyilagosságunkat bizonyítja viszont az a tény, hogy mindvégig  csak
    Olvasóink panaszos leveleire, a magnósok sirámaira hivatkoztunk, s egy
    szót sem szóltunk arról, hogy nekünk magunknak is mennyire  rosszak  a
    tapasztalataink  a  Polimer  szalagokkal.  (Kollégáinkkal-barátainkkal
    együtt mi magunk is lelkes magnósok vagyunk!)
        Bár úgy állna a dolog, hogy csak  egy-két  tétel  volna  selejtes.
    Sajnos,  nem  hiszünk  a  véletlenekben,  nem  hisszük,  hogy  mágikus
    képességeink  volnának,  hogy   megtalálnánk   az   eldugott   tűt   a
    szalmakazalban   és   a   forrásvizet   a    sivatagban.    Ismét    a
    Magnószalagtesztből idézünk: "A gyártó természetesen  mindig  érvelhet
    majd  azzal,  hogy  egyedi  hibákról  van   szó,   márpedig   mi   nem
    szentelhetjük     egész     életünket     a      Polimer      szalagok
    minőségellenőrzésének."  De  van  egy  ajánlatunk:  egy   éven   belül
    megismételjük a drop-out vizsgálatot. Mi örülnénk a  legjobban,  ha  a
    próba negatív lenne, s nem találnánk selejtet.
        Végül vegyük szemügyre azt a javaslatot, amelyet dr. Solti Ernő, a
    KERMI osztályvezetője pedzegetett: ha  már  a  szalagok  minősége  nem
    egyenletes,  akkor   a   Polimer   Szövetkezet   legalább   válogasson
    gondosabban, mérje,  fel,  melyik  szállítmány  mit  ér,  és  akkor  a
    gyengébb eresztést olcsóbban, a kifogástalan  árut  drágábban  kellene
    forgalomba hozni. "Drágábban" - ezt mi úgy értjük, hogy  a  jelenlegi,
    egyelőre indokolatlanul magas áron.  Ezt  az  árat  Polimer  szalagért
    véleményünk  szerint  csak  akkor  szabad  kifizetni,  ha  szavatoltan
    kifogástalan, ha nem kell reklamálni miatta, ha az orsója  nem  lötyög
    és nem szorul - teljesen függetlenül a "vonatkozó szabványoktól."


                                      *

        Dr. Solti egyébként megtartotta,  amit  ígért:  típusonként  20-20
    tekercs, különböző helyekről beszerzett magnószalagon végeztette el  a
    drop-out-vizsgálatot, s ezt követően megbeszélést tartottunk a Polimer
    Szövetkezet képviselőivel. Az eredmény  ezúttal  lényegesen  kedvezőbb
    volt annál, amit mi tapasztaltunk, ugyanis több mint 60  darab  között
    mindössze 4 hibás tekercset találtak (kb. 6%), és a gyártásuk idejéből
    arra lehetett  következtetni,  hogy  ezek  is  ugyanabból  a  selejtes
    szállítmányból valók, amelyből nekünk is szerencsénk volt válogatni. E
    szállítmány miatt a Polimer reklamált is az alapanyaggyártó  cégnél  -
    ha nem is időben. Véleményünk  szerint  valóban  szerencse  dolga,  ki
    milyen minőségű tételből vásárolja meg magnószalagjait.
        Daru  Lajos,  a   Polimer   Szövetkezet   főmérnöke   mindenesetre
    határozott  intézkedéseket  ígért,  sőt,  magával  hozta   intézkedési
    tervüket  is,  bizonyítva,  hogy  a  szövetkezet  komolyan   veszi   a
    problémát, és  hatékony  ellenőrzésnek  kívánja  alávetni  a  külföldi
    alapanyagot,   hogy    az    esetleges    hibás    tételeket    időben
    visszautasíthassa.
        Ezekután reméljük, hogy az igen hibás  -  és  véleményünk  szerint
    használhatatlan - szalagok nem kerülhetnek többé az üzletekbe.  Nagyon
    örülünk,  hogy  a  Polimer  és  a  KERMI,   közösen,   nem   a   hibák
    elkendőzésére, hanem a megszüntetésükre törekszik. Hátha  mindezt  már
    régebben elhatározták volna!  S  nem  csak  most,  a  Magnószalagteszt
    nyomán.