Magnószalagteszt |
Magnószalag. Hát magnószalag, az nincs. Kazetta még csak-csak akad
a boltokban, egyszer ilyen, másszor meg olyan, de az igazi
hifi-felvételek hordozóanyaga, a "klasszikus", orsós magnószalag
bizony hiánycikk. Van Polimer, ORWO - és semmi egyéb. Az a néhány
tekercs Akai, Ampex, BASF és Scotch - az legfeljebb csak szökőévenként
látogatja meg a magyar pultokat, a pultoknak is inkább csak az alját,
és egy-két napon belül újból üresen ásítoznak a polcok. Külföldről
magánúton szalagot szerezni drága mulatság, ehhez idomul aztán a
feketepiaci ár is - mintha rövidárut vásárolnánk: egy méter, egy
forint. A magnószalag azonban mégiscsak tömegcikk, nem pedig
különleges értéktárgy, hogy páncélszekrényben óvják az avatatlanok
pillantásától. Kár, hogy nálunk senki sem "állhat rá" (vagyis a
magnóját nem állíthatja rá) egyetlen, általa megfelelőnek tartott
szalagtípusra - ahogyan pedig a Nagykönyv ajánlaná.
Tessék így magnózni. És tessék magnószalagot tesztelni.
Mégis megpróbáljuk. Nem azért, hogy sorstársainkat hergeljük - a
célunk egészen más. Mindenekelőtt: a Hifi Magazin ismeretterjesztő
folyóirat, tehát egyszer már igazán össze kell foglalnunk, amit a
magnószalagokról tudni kell. Tegyük ezt inkább előbb, mint későn. (Mit
lehet tudni: hátha a házi magnózásban is rövidesen győz a
digitalizáció, süllyesztőbe kerülnek az analóg szalagfelvételek, akkor
aztán süthetjük a tudományunkat... De azért ez nem holnap lesz.) A
magnószalagok paramétereiről a magnósok is nagyon keveset tudnak.
És azért gyakorlati oldala is van a tesztnek. Mert ha mást nem,
hát Polimer szalagot korlátlanul kapni itthon. Nem lebecsülendő
eredmény (képzeljük el, hogy ez sincs - mi lenne akkor?), de itt az
ideje, hogy ne csupán a vásárlók dicsérő és (főleg) bíráló
megjegyzéseit idézzük, hanem magunk is meggyőződjünk róla, hogy "mit
ér a szalag, ha magyar". Nézzük, jogosak-e magnósaink ellenérzései,
vagy pedig csupán a külföldi márkák imádatán, a sznobizmuson alapul a
kritikájuk? Nézzük, hol végez a Polimer egy nemzetközi mezőnyben!
Leveleztünk a nagynevű cégekkel, és szalagot kértünk vizsgálatra.
Nem feltétlenül a legjobbat: csak azt, amit ők a magyar piacon
esélyesnek tartanak, feltéve, hogy kereskedelmi vállalataink
egyáltalán hajlandóak, helyesebben: képesek vásárolni tőlük. Összesen
19 fajta magnószalagot küldtek, mindegyikből 2-2 tekercset, 18
centiméter átmérőjű orsón. Ehhez járul 4 Polimer és egy ORWO - ez
összesen 24 típus. Köszönetet mondunk itt az AGFA, a BASF, a Sony és a
TDK cégeknek, továbbá az Akai szalagért az Universal Kft-nek, a
Maxellekért a HUNGEXPO-nak, a Polimer és ORWO tekercsekért a
KERAVILL-nak és a RAVILL-nak, a méréshez kölcsönzött STM-600
stúdiómagnóért pedig a Mechanikai laboratóriumnak. Magnószalagtesztünk
túlzás nélkül kiérdemli a "monstre" jelzőt; olyan paramétereket is
közreadtunk, amelyek a nyugati tesztekből általában hiányoznak. A
szakítószilárdságot és a nyúlást ugyanis jobbára csak a textilvizsgáló
intézetek tudják mérni, ezek pedig nemigen állnak kapcsolatban az
audio-újságokkal. Viszont a MEEI alatt egy emelettel ott van a
TEXIMEI...
Hangszalagról, általában
A magnószalagok (az orsósak is, a kazettásak is) két rétegből
tevődnek össze. Az egyik az aktívréteg, ez rögzíti a jelet. A másik a
hordozó, erre viszik fel az aktívréteget. Az aktívréteg a szalag
elektroakusztikai, a hordozó pedig a mechanikai tulajdonságait
határozza meg.
Az orsós szalagok aktívrétege általában gamma vasoxid - γ Fe2O3 -,
de újabban más anyagokat is használnak, mint ezt a Sony FeCr is
példázza. (Kazettás típusokon persze megszokott dolog az ilyesmi.) Az
aktívréteg rendkívül piciny, egyenletes eloszlású vasoxid
szemcsékből áll. "Receptje" gyártási titok. A hordozó a legtöbbször
poliészter fólia, ez sokkal erősebb és tartósabb a régi PVC-fóliánál.
Minél vastagabb a szalag, általában annál vastagabb az aktívréteg,
és annál vastagabb - tehát strapabíróbb - a hordozó is.
BASF-gyártmányokon például így alakul a kép (adatok mindvégig
millimikronban):
------------------------------------------------------------
standard hosszan duplán háromszorosan
játszó játszó játszó játszó
------------------------------------------------------------
Szalagvastagság 50 35 26 18
Aktívréteg 18 10 10 6
Hordozó 32 25 16 12
------------------------------------------------------------
Az sem mindegy, milyen a szalag hátoldala. Általában fényes
felületű, de egyes típusokon "matt", illetve valamiféle bevonat van
rajta. Ezzel azt kívánják megakadályozni, hogy a sebesen mozgó,
súrlódó szalag sztatikusan feltöltődjék. Közvetlenül ez nem
befolyásolná a hangminőséget, de ha nincs sztatikus feltöltődés,
egyenletesebben csévélhető a szalag, tehát gondosabban "csomagolja"
sajátmagát: kevésbé szennyeződik, kevésbé porosodik. Így kisebb a
veszély, hogy "kimarad" a jel.
Végül az orsókról és a csomagolásról. Az orsó általában műanyagból
készül, de egyre divatosabb a fémorsó, amely kevésbé vetemedik
(viszont nehezebb). Ha az orsó excentrikus, gyorscsévéléskor
felesleges igénybevételnek teszi ki a szalagot. A hangszalagot nagyon
gondosan kell tárolni, "elcsomagolni", mert különben a már említett
sztatikus feltöltődés miatt éppúgy magába szedi a szennyeződést, mint
a hanglemez. A felvételen aztán minden porszem helyét meghallhatjuk.
Tesztünkben a szalagoknak nemcsak az elektroakusztikai, hanem a
mechanikai jellemzőivel is foglalkozunk. Utóbbiakat nem szokták (vagy
csak nagyon ritkán szokták) vizsgálni, de mi nem hanyagolhatjuk el,
tekintettel a hazai forgalomban levő magnók nem túl kíméletes
mechanikájára.
Bevezetőnek ennyi elég is lesz. Most pedig mutassuk be a
vizsgálatra kapott szalagtípusokat, gyártmánycsaládonként.
Európai gyártmányok
AGFA-család
A neves nyugatnémet cég nagyon kitett magáért: összesen 8 fajta
szalagot küldött nekünk vizsgálatra, többségükben új típusokat.
AGFA-szalag eddig (legjobb tudomásunk szerint) alig volt kapható
Magyarországon, viszont stúdióink előszeretettel "agfáznak", például a
zene, amit a Rádióból hallgatunk, nagy valószínűséggel
AGFA-magnószalagról szól.
Mindegyik típust tetszetős kartondobozba csomagolták, igaz a vevő
ezt később eldobja, és majd csak a műanyag "archívbox"-ot használja. A
"HiFi" jelzésű szalagok közül a PE 36-ból és a PE 39-ből 540, a PE 46
és 49-ből 730 méter fért a 18 centiméter átmérőjű műanyagorsókra.
Ugyancsak műanyag orsókra tekercselik a "Professional" jelű típusok
közül a PEM 268-at (640 méter) és a PEM 368-at (540 méter). Ezeken a
szalagokon már fekete hátoldali bevonat is van, akárcsak a PEM 269 és
PEM 369 Professional típusokon is (640, illetve 540 m); az utóbbiakat
fémorsóra tekercselték.
A befutószalag zöld, a kifutórész piros. Kapcsolófólia némelyik
típuson van, némelyiken nincs.
BASF-család
Olyan hosszú nevük van, mint a spanyol nemeseknek: ferro super LH
professional HiFi DPR 26, illetve LPR 35. A 26 mikronosból 640, a 35
mikronosból 549 métert tekercseltek a 18 centis fémorsóra. A
kartoncsomagolás itt is elegáns, benne a jellegzetes, műanyagból
készült BASF-archívbox, s azon belül még egy portól védő hengeres
doboz - igazán gondos kivitel. Mindkét szalagtípus fekete hátoldali
bevonatot kapott. hogy szebben lehessen tekercselni őket. A befutó
fólia rendkívül hosszú, ezt egy körülbelül 15 centiméteres. áttetsző
szalagrész követi, majd pedig egy alumíniumból készült kapcsoló-fólia.
A BASF-szalagok tehát biztosan működésbe hozzák a magnók
kapcsolószerkezetét, működjenek bár fényre vagy elektromos
kontaktusra.
ORWO Typ 121 LN
Jól kezelhető kartondobozban, műanyag zacskóban műanyag orsó,
amelyet apró, műanyag szalagrögzítővel is elláttak - ez "megfogja" a
szalagot, nem engedi letekeredni. A 121 LN vastagsága 26 mikron, így
360 méter fér belőle a 13 centis orsóra. A befutószalag zöld, a kifutó
piros.
Polimer-család
Kissé nehézkesen kezelhető kartondoboz és műanyag zacskó védi a
szalagot, amely - a mellékelt ismertető szerint - "nyugatnémet
alapanyagból" készült. A típusjelek BASF-rokonságot sejttetnek, a
számok azt mutatják, hogy éppen ennyi mikron vastagságú az illető
szalag (TP 18 LH, DP 26 LH, DP 26 LH Super, LP 35 LH Super). A szalag
elejét zöld, a végét piros rész jelzi, vagyis ma már a Polimer is
tartja magát az általános gyakorlathoz. Jobbak lettek az orsók is, már
nem ütnek annyira, mint régebben, de még mindig nehéz rányomni őket a
magnók "tüskéjére".
A TP 18 LH kivételével mindegyiken ott díszeleg a KÁF-embléma,
amelynek viselésére csak a legkiválóbb magyar termékek jogosultak.
Tengerentúli gyártmányok
Akai Wide Range Tape WR-150-7
Erős kartondoboz, műanyagfólia, füstszínű orsó, 550 méter szalag.
A dobozban angol és japán nyelvű használati utasítás található, a
szalag legfontosabb tulajdonságait magyarázó jelleggörbével.
Matricákat is kapunk, hogy ezeket az orsóra és a dobozra felragasztva
megjelölhessük, azonosíthassuk a műsort. A befutószalag áttetsző.
Kapcsolófólia is van hozzá, két 30 milliméteres darab, de ezt úgy kell
házilag felragasztani.
Maxell-család
Kemény kartondobozban füstszínű orsó. Az LN 25-120 vastagsága 25
mikron, az LN 35-90, az UD 35-90 és az UDXL 35-90B mind 35 mikronos
szalag. (Az elsőből 740, a többiből 550 métert tekercseltek a 18
centis orsóra.)
A befutó szalag áttetsző; a gyár alumínium fóliát is mellékel, és
ezt a vevő szükség esetén felragaszthatja. Az UDXL-típus fekete
hátoldali bevonatot kapott; igen szépen csévélődik. A szalagok mellett
angol nyelvű használati utasítást, műszaki magyarázatot
(jelleggörbéket) és felragasztható, jelző-matricákat találunk.
Sony ULH és FeCr 550 BL
Kartondoboz, műanyag zacskó, 550 méter szalag a 18 centiméter
átmérőjű műanyagorsón. Mindkét típus hátoldalát bevonattal látták el.
Az alumínium kapcsoló-fóliát csak mellékelik, ezt az áttetsző befutó
szalag végére lehet felragasztani. Itt is megtaláljuk a matricákat. A
rövid műszaki ismertetőanyag diagramokkal szemlélteti a Sony-szalagok
előnyös tulajdonságait. Az ULH egyébként csak annyit tesz: Ultra
Low-Noise High-Output, azaz: különösen alacsony zaj és magas kimeneti
jel. Az FeCr 550B szalag viszont már kuriózumnak számít, hiszen a
jelhordozó rétege kettős, vasoxid-krómdioxid "szendvics". Kazettában
nem ritkaság az ilyesmi, és a kazettás magnókon külön kapcsolóval
lehet beállítani e szalagok eltérő előmágnesezését és korrekcióját. A
Sony még az orsós készülékeibe is épít ilyen választókapcsolót - de mi
legyen a többi magnóval?
TDK Audua L-1800 és LB-1800
Jól kezelhető kartondoboz, benne 555 méter szalag a 18 centis
orsón. Az LB-jelű szalagra fekete, 1 mikron vastagságú hátoldali
bevonatot vittek fel. A befutó szalag: áttetsző fólia. Angol nyelvű
ismertető, technikai adatok, jelleggörbék - és az elmaradhatatlan
matrica.
A magnószalagok jellemzői és a vizsgálati módszerek
Akárcsak a gyakorlatban, a mérések során is elválaszthatatlan
egymástól a magnószalag - és a magnókészülék. Ehhez képest könnyű
dolgunk van az erősítők mérésekor: a bemenetre kapcsoljuk a mérőjelet,
és a kimeneten megjelenik a válaszjel. A lemezjátszókat, hangszedőket
nehezebb megmérni, hiszen ezekhez már szükségünk van valamiféle
jelhordozóra: a mérőlemezre. Igaz viszont, hogy a mérőlemezre a gyár
egyszer és mindenkorra "felírta" a műsort, azon már nem
változtathatunk. Összetettebb feladat elé állít bennünket a magnó:
előbb felvételt kell készítenünk vele egy mérőszalagra, majd ezt a
felvételt kell visszajátszanunk - az eredményben tehát a szalag
tulajdonságai is "benne vannak", még akkor is, ha a magnót egészen
pontosan ehhez a szalaghoz állítottuk.
Érthető, hogy a mérőszalagok tulajdonságait nemzeti szabványok és
nemzetközi szabvány-ajánlások rögzítik világszerte, és hogy ezek a
mérőszalagok rendkívül drágák, Pontosan tudjuk, mit várhatunk tőlük.
Az is érthető, hogy a mérőszalag nemcsak a magnó-mérésnek, hanem a
magnószalagmérésnek is etalonja. Ismerkedjünk meg a mérőszalagok
legfontosabb jellemzőivel.
A mérőszalag
Az Európa-szerte legismertebbet a BASF cég gyártja, a DIN és az
IEC szabványok szerint. Mi is ezzel dolgozunk. "Bezugsband"-nak, azaz
vonatkoztatási szalagnak nevezik. Házi használatú magnókhoz háromféle
kivitelt gyártanak (a 4,75-9,5-19cm/s szalagsebességnek megfelelően).
Mindegyik szalag két fő részből áll. Az első rész hitelesített, gyári
felvételeket hordoz, teljes szélességében (a felvétel tehát
"egészcsíkos"). A gyári felvétel három "műsort" tartalmaz. A második
rész üres, erre lehet felvételeket készíteni a magnómérés során.
1. Vonatkoztatási szintig kivezérelt szakasz. A vonatkoztatási
frekvencia a két kisebb szalagsebességen 315Hz, a kivezérlés nagysága
pedig - azaz a mágneses erővonalak száma - 25 nanoWeber/méter
(250nWb/m, más egységben megadva 25 milliMaxwell/mm). 19 centiméteres
szalagsebességen a vonatkoztatási frekvencia 1kHz, a kivezérlés
320nWb/m. Ez tehát a "vonatkoztatási szint", ehhez kell viszonyítani a
paraméterek egy részét. Például amikor ezt a szintet lejátsszuk, az
így kapott kimeneti feszültséget tekintjük 0dB-nek. (Studiómagnókról
ekkor 1,55V, otthoni készülékekről általában legalább 0,5V kimeneti
feszültséget kell kapnunk.)
2. Résbeállító szakasz. A mérőszalagon most egy újabb, de kisebb
szintű 315Hz-es (19-es szalagsebességen 1kHz-es) jel következik, majd
egy ugyanilyen kivezérlésű 10kHz-es jel, amelynek segítségével a
lejátszófej rését pontosan függőlegesre állíthatjuk.
3. Lejátszási frekvencia-jelleggörbe ellenőrzése. Erre szolgál a
harmadik szakasz. A viszonyítási frekvencia ismét 315Hz, illetve 1kHz.
A felvételen diszkrét frekvenciák követik egymást (31,5 - 40 - 63 -
125 - 250 - 500Hz - 1 - 2 - 4 - 6,3 - 8 - 10 - 12,5 - 14 - 16 -
18kHz), kivezérlési szintjük már tartalmazza a lejátszási korrekciót.
Jól beállított magnóval nagyjából azonos kimeneti feszültséget kell
kapnunk a különböző frekvenciájú felvételekről.
4. Üres rész. Számunkra most - a szalagméréshez - ez a
legfontosabb. Tévedések elkerülése végett: ez nem azt jelenti, hogy ez
a legjobb szalag a világon. Valóban jóminőségű, de ennél sokkal
fontosabb, hogy tulajdonságait a gyár "kézbentartja", szavatolja. Nem
kell azonban meglepődni, ha olyan szalagra bukkanunk, amely jobb
minőségű az etalonnál: a mérőszalagnál.
Már említettük, hogy a magnómérés eredményét a szalag is
befolyásolja. Ez azonban fordítva is igaz. Szalagméréskor tehát
szükségünk van valamiféle kapaszkodópontra, hogy nagyjából
függetleníthessük magunkat a méréshez használt magnó tulajdonságaitól.
Mérési eredményeink minden további nélkül összevethetők mások
adataival, függetlenül attól milyen magnót használtak ők és milyet a
Hifi Magazin. Elég, ha azt tudjuk, hogy a referenciaszalag ugyanaz
volt. Egyébként az etalonra más okból is szükség van - lásd rövidesen,
az előmágnesezéssel kapcsolatban.
MÉRÉSEINKRŐL
(Elektroakusztikai jellemzők)
Ezek meghatározására többféle szabvány, illetve szabvány-ajánlás
készült már. Jól bevált a DIN 45 512 számú szabvány, de bizonyos
szempontból talán modernebb szemléletet tükröz az IEC 60A (Sec) 85
jelű szabvány-ajánlás 1980. decemberi kiadása, amely még nem nyerte el
végleges formáját, de igen jól használható. Figyelembe vettük még
Angus McKenzie mérési módszerét, amelyet a Hi-Fi for Pleasure című
angol folyóiratban ismertet, szintén egy összefoglaló teszt keretében.
Egyébként bármelyik forrásunkat nézzük is, a mérési elvek mindig
ugyanazok, eltérés inkább csak abban van, ahogyan a mérést
kivitelezik, illetve ahogyan az eredményt formába öntik.
A Drop-Out ("kiesés") kivételével minden jellemzőt egy STM-600
típusú, egészcsíkos stúdiómagnón mértünk, 19cm/s szalagsebességen. A
kiesést viszont, amelyre a hazai magnósok oly gyakran panaszkodnak,
"házi magnón" vizsgáltuk: egy Uher Royal de Luxe-on, negyedcsíkon,
9,5cm/s szalagsebességgel. Így jobban modellezhettük a hazai
gyakorlatot, noha az eredmény - a kitűnő szalagvezetésű Uher
jóvoltából - valószínűleg még mindig jobb, mint amire magnósaink
többsége számíthat.
Vegyük sorra most a magnószalagok elektroakusztikai jellemzőit,
ugyanabban a sorrendben, amelyet majd adattáblázatunkban is követni
fogunk.
1. Előmágnesezési áramszükséglet.
Magnófelvételkor a fejre egy 50kHz-150kHz közötti frekvenciájú
jelet kapcsolunk, hogy a szalagot kedvező mágneses "hangulatba"
hozzuk: hogy beállítsuk a munkapontját. Ezt hívják előmágnesezésnek.
Közvetlenül befolyásol szinte minden elektroakusztikai jellemzőt: a
szalag kivezérelhetőségét, frekvenciaátvitelét, érzékenységét, zaját.
Az előmágnesezést úgy tekinthetjük, mint a szalagmérés (és a
magnó-beállítás!) legkritikusabb pontját. Ideális előmágnesezess
sajnos, nem létezik: ahogy változtatjuk a magnón az előmágnesezési
áram erősségét, egyes paraméterek javulnak, más jellemzők viszont
romlanak. Tehát a magnó-konstruktőrök csupán egy optimumra
törekedhetnek, és még ezt is csak gondos mérlegelés árán találhatják
meg.
Érthető, hogy szalagméréskor is az a legelső dolgunk, hogy
meghatározzuk az előmágnesezési áram kellő mértékét. Persze, ez minden
magnón más és más, de sebaj, hiszen van egy referencia-szalagunk. Azt
az előmágnesezési szintet, amelyet a Bezugsband megkíván, "kinevezzük"
0 decibelnek - és akkor már csak azt kell megmérnünk, hogy a
különféle, vizsgálandó szalagtípusok ennél mennyivel nagyobb vagy
kisebb előmágnesezési áramot szeretnek.
Az előmágnesezési szintet egyébként úgy határozzuk meg, hogy
(19cm/s szalagsebességen) 10kHz-es jelet adunk a felvevőfejre,
viszonylag kis kivezérléssel. Közben lassan növelni kezdjük az
előmágnesezési áramot, és figyeljük, hogy ennek arányában hogyan
változik a szalagról kapott, 10kHz-es jel. A válaszjel egy ideig
növekedni fog, majd eléri maximumát és aztán visszaesik. Úgy kell
beállítani az előmágnesezést, hogy a 10kHz-es jel 2 decibellel
maradjon a maximum alatt. Ezt a procedúrát előbb a Bezugsband üres
részén végezzük el, és az így kapott előmágnesezési szintet tekintjük
majd 0 decibelnek.
Az volna a helyes, ha minden más szalag pontosan akkora
előmágnesezést kérne, mint a mérőszalag. (Hiszen a magnókat általában
hasonló mérőszalagra állítják be!) Elvben tehát ezt az előmágnesezési
szintet kell fenntartanunk, amikor a vizsgálandó szalagok többi
paraméterét mérjük. Látni fogjuk azonban, hogy az optimális
előmágnesezés szinte minden szalagtípusra más és más, habár valóban a
mérőszalagra meghatározott "0dB" körül mozog. Valahányszor 1
decibelnél nagyobb eltérést tapasztaltunk (BASF DPR 26, ORWO Typ 121
LN, Sony FeCr 550 BL), ezeken a szalagokon kétféleképpen is megmértük
az előmágnesezéstől erősen függő paramétereket: egyszer
referencia-szintű, egyszer pedig az adott szalagra optimalizált
előmágnesezéssel. (Az utóbbi mérések adatait zárójelben közöljük.)
Megjegyezzük azonban, hogy a vevőknek nincs meg a lehetőségük, sem
pedig a műszerük ahhoz, hogy állandóan ide-oda állítgathassák magnójuk
előmágnesezését, aszerint, hogy éppen milyen szalaghoz jutottak hozzá.
Lehetőleg egyféle szalagtípusra kell beállniuk - és nem éppen hátrány,
ha ennek a szalagnak éppen referencia-szintű előmágnesezésre van
szüksége. Furcsaságok persze előfordulnak: mint látni fogjuk, maga a
BASF is készít olyan szalagot, amely eltér az ugyancsak BASF
gyártmányú etalontól...
2. Harmadik harmonikus torzítás a vonatkoztatási szinten.
Ez tulajdonképpen annak a torzításnak felel meg, amelyet a magnók
0 decibel kivezérléssel szolgáltatnak. Úgy mérjük, hogy felvételt
készítünk olyan, 1kHz-es mérőjellel, amely a vonatkoztatási szintig
(320nWb/m) vezérli ki a szalagot, és megvizsgáljuk, mennyi harmadik
harmonikust "termel" a szalag. Nagy különbségek adódnak: az ORWO és a
TP 18 LH torzítása 1,6-1,7 százalékos, más típusoké pedig csak
0,22-0,24 százalékig emelkedik!
3. Maximális kivezérelhetőség.
Olvasóink a magnó-mérésekből már tudják, hogy a készülékek
frekvencia átvitele csak - 20dB felvételi szinten lineáris -
többé-kevésbé. Ha viszont alaposan kivezéreljük a szalagot, az már nem
tudja "megemészteni" a magasabb frekvenciákat. A kivezérelhetőséget
három frekvencián: 1, 10 és 15kHz-en határozzuk meg.
A középsávban a legnagyobb elfogadható torzításig vezéreljük ki a
szalagot (k3=3%), és megmérjük a lejátszáskor kapott kimeneti
feszültséget. A magnózás gyakorlatában ez az úgynevezett csúcsszintű
kivezérlésnek felel meg. (Mint látjuk: ez egyértelműen szalag-, nem
pedig magnó-jellemző!) A felső frekvenciákon torzításméréssel semmire
se megyünk, hiszen a 10 és 15kHz harmadik harmonikusa már 30, illetve
45kHz volna - ezeket a jeleket a magnó már nem képes rögzíteni. Itt
tehát azt a maximális kimeneti feszültséget keressük, amelyet a szalag
még egyáltalán leadhat. Egy bizonyos kivezérlési szinten (szaturációs
szint) a szalag "telítődik", nagyobb jelet már nem tud rögzíteni:
elérkezett képességei felső határához. Itt kell megmérnünk a kimeneti
feszültséget.
Táblázatunkban minden egyes szalagról, tehát a referencia-típusról
is megadjuk a maximális kivezérelhetőség adatait - nem így szokás,
viszont így a praktikus. A Bezugsband például 1kHz-en 4,8 decibellel
nagyobb jelet adhat le, ha nem csupán a vonatkoztatási szintig, hanem
csúcsszintig, tehát 3% harmadik harmonikus torzításig vezéreljük ki.
Látni fogjuk, hogy némelyik szalagtípus ennél sokkal nagyobb
kivezérlést is elvisel. (LPR 35, DPR 26, UDXL 35-90B.)
4. Relatív érzékenység.
Ugyanezen a három frekvencián, tehát 1, 10 és 15kHz-en vizsgáljuk
azt is, hogy mekkora jelet rögzítenek az egyes szalagok, ha azonos
módon vezéreljük ki őket. Ezt a mérést alacsony kivezérléssel
végezzük: 20 decibellel a referencia-szalag 1kHz-es vonatkoztatási
szintje alatt. Ugyanakkora felvételi hangáram nyomán az érzékeny
szalagok nagyobb, a kevésbé érzékenyek kisebb kimeneti feszültséget
produkálnak. De ez a mérés a frekvenciagörbéről is tájékoztat:
kimutatja, hogy 10 és 15kHz-en jobb, vagy rosszabb-e a jel-átvitel,
mint a referencia-szalagon.
Az eredmény itt erősen függ attól, hogy optimális mértékű-e az
előmágnesezés. Jó példa erre az ORWO. A referencia-szalagra
meghatározott előmágnesezéssel a három frekvencián -0,6; -4,3 és
-7,3dB-t szolgáltatott (a referencia-szalaghoz viszonyítva), a
magasfrekvenciás szint tehát alaposan lekonyul. Ha viszont
optimalizáljuk (2,35 decibellel csökkentjük) az előmágnesezési áramot,
határozottan javul a helyzet (+1,7; -0,5 és -2dB). Mint látjuk, az
előmágnesezés csak 2,35 decibellel, a magasátvitel viszont jó 5
decibellel változott!
5. Vonatkoztatási szinthez viszonyított előmágnesezési zaj-arány.
A szalag zaját a vonatkoztatási szinten kapott kimeneti
feszültséghez viszonyítottuk, de úgy, hogy csak az előmágnesezési
áramot kapcsoltuk a felvevőfejre. A zajt a széles körben elterjedt IEC
"A" szűrővel értékeltük.
6. Maximális kivezérléshez viszonyított előmágnesezési zaj-arány.
Ugyanúgy mérjük, mint az előző paramétert, csak a viszonyítási
szint most az 1kHz-en mérhető, csúcsszintű kivezérlés (k3=3%). A
szűrő ismét IEC "A".
Itt érzékelhetjük igazán a jól kivezérelhető szalagok előnyeit. Ha
a szalag még elfogadható torzítással (k3=3%) nagy jelet ad le, kevésbé
érvényesül a szalagzaj javul: a jel-zaj arány. Például a Polimer
szalagok között a DP 26 LH és a TP 18 LH zaja egyaránt 69dB - a
vonatkoztatási szinthez viszonyítva. Csakhogy a szalagra felvihető jel
nagyobb, mint a vonatkoztatási szint: a DP-típus +5,4dB, a TP viszont
csak +2,2dB kivezérlést visel el, vagyis a DP valójában kevésbé zajos
a másiknál.
Még szemléletesebb a Maxell UDXL példája. E szalag zaja csak 66,8
decibellel marad a vonatkoztatási szint alatt, látszólag tehát a
leggyengébbek közé tartozik. Viszont hihetetlenül nagy, 9,2 decibeles
túlvezérlést bír el, a tényleges zaja tehát 66,84-9,2=76dB lesz, és
ezzel az élmezőnybe verekszi magát.
Ezzel magyarázzuk, miért nem a szabványos módon adtuk meg a
maximális kivezérlés adatait. Így jobban megvilágíthattuk, hogyan kell
értelmezni a magnószalagok zajszintjét.
Megjegyezzük, hogy a külföldi szakmai gyakorlatban eddig
"szigorúbb" szűrőket alkalmaztak, mint az IEC "A", amely számszerűen
kedvezőbb eredményt ad.
7. Vonatkoztatási szinthez viszonyított egyentér zaj-arány.
Magnózás közben a fej maga is felmágneseződhet, a szalag tehát egy
állandó, nemkívánatos mágnestérnek van kitéve. Ezt szimuláljuk ezzel a
méréssel: a zajt a vonatkoztatási szinthez viszonyítjuk, de az
előmágnesezési áramon kívül még egyenáramot is kapcsolunk a
felvevőfejre, éppen akkora effektív értékűt, mint amekkora 1kHz-es
hangáram szükséges a vonatkoztatási szint eléréséhez. A zajt itt
speciális szűrővel értékeljük: az 500Hz alatti zaj-összetevők
8-10dB-lel kevesebbet nyomnak a latban. Nagy-nagy különbségeket
tapasztaltunk; volt, ahol a zaj erősen ingadozott, ezt
összefoglalónkban még megemlítjük.
8. Vonatkoztatási szinthez viszonyított átmásolódási jel-arány.
A magnószalagot gyakorlatilag mindig felcsévélt állapotban
tartjuk, és az egymással érintkező szalagrészek megosztják egymással,
amijük van: a műsor "átkopírozódik". Úgy vizsgáljuk, hogy 500Hz-es
jelet rögzítünk a vonatkoztatási szinten, olyan hosszúságban, hogy a
felcsévélő orsón egyetlen fordulatot alkosson. Ezután 10 jelnélküli
fordulatot csévélünk rá, és 24 óra hosszat ebben az állapotában
tároljuk. (Vagyis egy álló napig óvatosan kerülgetni kell a
laboratóriumban szanaszét heverő tekercseket.) Aztán az üres részen
mérhető átkopírozódási jelet viszonyítjuk a vonatkoztatási szinthez.
9. Kiesés (drop-out).
Nem elég, ha jó a szalag: egyenletesen jónak kell lennie. Ezt
sokféleképpen vizsgálják. Általában megkülönböztetik a rövid idejű
(40ms - 1s) és a hosszú idejű (>1s) egyenletesség-ingadozást, továbbá
a kiesési hibát, amelyet egy-egy szalagon 50 alkalommal, 20
másodperces ciklusokban kell meghatározni. Mi olyan módszert
választottunk, amely nagy biztonsággal kimutatja és dokumentálja a
szalagok e fogyatékosságait.
A szalag eleje és közepe táján 2 perces felvételeket készítettünk:
1kHz-es és 10kHz-es jelet, 20dB-lel a vonatkoztatási szint alatt, és
amikor ezeket a jeleket visszajátszottuk, papírra vittük a
szintingadozást. (A befutó szalag utáni néhány métert szándékosan
kihagytuk, hiszen itt a ragasztás, a szalag kezelése során
szükségszerű egyenetlenségek léphetnek fel.) Ezt a vizsgálati módszert
egyébként az IEC rövid idejű szalagegyenetlenségek, Angus McKenzie
pedig a drop-out mérésére ajánlja, s valóban: mindkét célra megfelelő.
A mérést, mint már említettük, nem a stúdiómagnón, hanem egy Uher
Royal de Luxe-on végeztük, 9,5cm/s szalagsebességgel, negyedcsíkon,
pontosabban: a harmadik csíkon, mert ez - minthogy a szalag közepe
felé esik - megbízhatóbb, mint a szélső sáv.
A szalagokról 1-1 diagramot közlünk, de azon az 1kHz-es és a
10kHz-es szintingadozást is ábrázoljuk. A szintíró írássebessége igen
nagy (500mm/s), a papír haladási sebessége mindössze 1mm/s. A teljes
diagrampapír 10dB-t fog át, így 1-1 vízszintes osztás 0,2dB-nek felel
meg. Táblázatunkban számszerűen is megadjuk az eredményt, mégpedig
kétféleképpen:
a) Meghatároztuk a szintingadozás mértékét, figyelmen kívül hagyva
az 1 másodpercnél hosszabb idejű kieséseket, továbbá a ritkábban
jelentkező, rövid idejű szintingadozást. Minderről a szalag elején és
közepén mért érték átlagát adjuk meg, 1kHz-en is, 10kHz-en is.
b) Meghatározzuk azokat a hosszabb idejű kieséseket, amelyek 1
másodpercnél tovább tartottak és 1dB-nél nagyobbak voltak. Az így
kieső szalagrészek idejét arányítottuk a teljes 2+2 perces, azaz 240
másodperces műsoridőhöz, külön 1kHz-en és külön 10kHz-en, és az
eredményt százalékban adjuk meg.
(A görbék kiértékelésének ez a módja a mi "találmányunk". A
szabványok speciális szintváltozás-számlálók használatát javallják,
vagy igen nehézkes, hosszadalmas értékelő eljárást ajánlanak.)
(Mechanikai jellemzők)
(Ezeket a paramétereket a Textilipari Minőségellenőrző Intézet
anyagvizsgáló laboratóriumában mérték.)
A magnók mechanikája ide-oda tekercseli, közben pedig
húzza-cibálja a szalagot. A szalag széle fodrozódik, a jelszint
ingadozni kezd - mindenki ismeri ezt a jelenséget. A szalag mechanikai
jellemzői a hordozó fólia minőségétől függenek, de persze a
szalaggyártás technológiája és gondossága is számít. A sok mechanikai
paraméter közül mi a három legfontosabbal foglalkozunk: a
szakítóerővel, valamint a rugalmas és a maradó nyúlással. Méréseinknek
az a célja, hogy modellezzük a magnók mechanikájának a szalagra
gyakorolt hatását. Mindhárom mérés során típusonként 5-5 próbadarabot
vizsgáltunk.
10. Szakítóerő. Azt az erőt kerestük, amelynek hatására a 100mm
hosszú próbadarab elszakad. Minél nagyobb a számadat, annál erősebb a
szalag.
11. Rugalmas nyúlás. Az 500mm hosszúságú próbadarabot 6N (0,6kp)
erővel 1 percig terheltük, és a terhelés alatt megmértük a nyúlását,
amelyet aztán az eredeti hosszúság százalékában adunk meg. Minél
kisebb a számadat, annál jobb a szalag.
12. Maradó nyúlás Az előbb leírt terhelés megszűnte után újra
megmértük a szalag hosszúságát. A maradó alakváltozás mértékét is az
eredeti hosszúság százalékában adjuk meg. Minél kisebb a számadat,
annál jobb a szalag, annál jobban megőrzi eredeti formáját, és a
rábízott műsoranyagot.
Kommentárunk
AGFA. A leggyengébb közöttük a jó öreg PE 36; az adatok aztán
típusról-típusra javulnak, a PE 49 már maximális kivezérelhetőségével
is lekörözi a referencia-szalagot. A PEM-famíliából a 269-es a
legjobb, igaz viszont, hogy túlságosan erős az átmásolódása. Az AGFÁ-k
szalagegyenletessége nem meggyőző: a PE 36 igen jó eredményt adott, az
újabb típusok azonban csúnyább görbéket "rajzolnak". A húszféle
külföldi szalag közül egyébként éppen az egyik legjobb AGFA-típuson, a
PE 49-en találtunk egy - egyetlenegy - olyan hibát, amelyet akár
kiesésnek is nevezhetnénk, mert éppen a határán van a mi definíciónk
szerinti "drop-out"-nak.
BASF. Kivezérelhetőségük, érzékenységük minden frekvencián,
15kHz-en is igen jó, zajuk csekély. Egyentér-zajuk alig ingadozik a
mérés során, ebből a szempontból a BASF a legjobb - átmásolódását
tekintve viszont a legrosszabb az egész mezőnyben. Érdekes jelenséget
tapasztaltunk a szalagegyenletesség vizsgálatakor: az LPR 35 típuson a
szalag elején mindkét mérőjel periodikusan ingadozott, körülbelül
1dB-es határon belül. Jobban szemügyre véve a szalagot, találtunk
rajta - félméterenként! - egy apró benyomódást. Feltehetően valamiféle
tárolóeszköz hagyta rajta az "ujjlenyomatát", még a gyártás során. A
DPR 26-on nem tapasztaltunk ilyesmit. Ez a szalag viszont
előmágnesezési áramszükségletét tekintve eltér az ugyancsak
BASF-gyártmányú etalontól - nem szép dolog.
ORWO. Előmágnesezési áramszükséglete, sajnos, erősen eltér a
referenciától, de még optimális előmágnesezéssel sem ad jó eredményt
15kHz-en. Az összes típus közül ez a leggyengébb szalag. Gyönge
kivezérelhetőségéből adódik, hogy már a vonatkoztatási szinten is
magas a torzítása: az 1,6% bizony igen rossz eredmény. Egyentéri zaja
közepes, viszont - becsületére legyen mondva - minden ingadozás nélkül
éri el az 56 decibelt. Egyenletessége átlagos: igaz, 1 és 10kHz-en is
periodikusan ingadozik a jelszint, kiesése azonban nincs. Érthető,
hogy többen is ezt a szalagot választják az idehaza kapható típusok
közül, mert megbízhatóbb - noha elektroakusztikai tulajdonságai
rosszabbak, mint a Polimer-gyártmányoké. Olcsóbb is.
Polimer. Elektroakusztikai tulajdonságai igen jók, ebből a
szempontból az LP 35 LH Super és a DP 26 LH Super az élmezőnyben
végzett: maximális kivezérelhetőségük, érzékenységük a referenciához
mérhető. Zajuk általában alacsony. Egyentér-zajuk ingadozik, de
elfogadható - bár a DP 26 LH viszont már a legnagyobb egyentér-zajt
produkálja az összes tesztszalag között. A TP 18 kifejezetten gyengén
vizsgázik - dehát ez csak 18 mikronos, nem is várunk tőle többet.
Most pedig nézzük e szalagok igazi baját: egyenletességük hiányát.
A KERAVILL-tól kapott 4 típus közül 3 típuson határozott kieséseket
találtunk, nem egyet-egyet, hanem sokat. Az LP 35 LH Superen olyan
nagy volt a jel kimaradásának mértéke, hogy nem is tudtuk felvenni
egyetlen diagrampapírra, muszáj volt még egyet készítenünk. (Pedig
különben olyan szépen kijött volna egyetlen oldalpárra az összes
diagram A tördelőszerkesztő megjegyzése.) Ellenőriztük a másik
mintadarabot, azon már nem találtunk kiesést, csak a BASF-nél
megismert periodikus jelszint-ingadozást. Az eredmény mindenesetre
lehangoló, és igazolni látszik, amit az olvasói levelekben naponta
olvashatunk. De vajon nem csupán egyedi hibák ezek? Egyelőre higgyük
csak ezt - és rendezzünk még egy tesztet, most már kizárólag
Polimer-szalagokkal, amelyeket szabályos mintavételi jegyzőkönyvvel
vettünk át a RAVILL raktárában. (Előbb azonban fejezzük be
kommentárjainkat.)
Akai. Átlagosnál jobb szalag, egyenletességét tekintve a legjobbak
közé tartozik. Egyentér-zaja erősen ingadozott, 51 és 61dB között, de
az átlagosnak adódó 59dB meggyőző. Előnyös tulajdonsága, hogy
előmágnesezését tekintve megegyezik a referenciaszalaggal (pedig japán
modell!), elektroakusztikai tulajdonságaiban kismértékben elmarad
attól.
Maxell. Az LN-típusok elmaradnak a referenciaszalag mögött, az UD
már jó, az UDXL pedig kiemelkedően jó: mondhatnánk, klasszis-szalag.
(Meg is kérik az árát.) Ismét ki kell emelnünk, hogy noha japán
gyártmányú szalagok ezek, ugyanakkora - vagy csaknem ugyanakkora -
előmágnesezési áramra van szükségük, mint a BASF-etalonnak.
Sony. Az FeCr számunkra csak kuriózum, és bár kétségtelenül jó
szalag, nem éri el az ULH minőségét. A mi tippünk az ULH: akárhány
szalagot teszteltünk is, mind közül ezt választanánk, mivel
információnk szerint elfogadható árú szalag. (Sajnos, az ár
országonként más és más, ezért a különféle gyártmányokat roppant nehéz
összevetni.)
TDK. A két szalag nagyjából azonos. Kivezérelhetőségük,
érzékenységük 1kHz-en jó, magasabb frekvenciákon nem éri el a
referencia minőségét. Az egyentéri-zaj ingadozásmentesen "jön", és az
L-1800-ról kapott 61dB rendkívül kedvező. Egyenletességük jó, bár az
L-1800 a szalag elején nem a legszebben adta vissza az 1kHz-et.
Ellenőrző-próba
Miután a külföldi szalagok egyikén sem találtunk drop-outot
(eltekintve az AGFA PE 49 már említett, egyetlen, vitatható mértékű
hibájától), a négy Polimerből viszont három is rossz volt, indokoltnak
láttuk, hogy egyszer és mindenkorra utánajárjunk a dolognak. A gyártó
természetesen mindig érvelhet majd azzal, hogy egyedi hibákról van
szó, márpedig mi nem szentelhetjük egész életünket a Polimer szalagok
minőségellenőrzésének. Ezért először is azt szeretnénk tisztázni, hogy
ellenőrzőpróbánk mennyiben tekinthető majd általános érvényűnek.
Magnót vagy rádiót vagy erősítőt még csak-csak cserélgethetünk
addig, amíg végül megmaradunk egy kifogástalan darabnál. A
tömegcikkeknek azonban kifogástalannak kell lenniük, mert egyrészt nem
rohangálhatunk vissza minden egyes tekercs magnószalag felbontása után
a boltba, másrészt pedig Magyarországon a legtöbb magnósnak nem
háromfejes a készüléke, a felvételt nem tudja azonnal, szinkronban
visszajátszani, és így esetleg csak sokkal később derül ki, hogy a
dédelgetett felvétel hasznavehetetlen. Magnószalagot vásárolni:
bizalmi kérdés.
Az egyetlen lehetséges megoldást választottuk. Szabályos
mintavételi jegyzőkönyvvel, betartva a szúrópróbaszerű ellenőrzés
előírásait, annyi mintái vettünk át a RAVILL raktárában, amennyit a
szabvány előírt: éppen 20 darabot az ott tárolt sokezerből: 10 darab
LPR 35 LH Supert, és 10 darab DP 26 LH Supert. Az ilyen "enyhített"
mintavétel is reprezentatív: eredményét a kereskedelmi gyakorlatban
jellemzőnek fogadják el a teljes szállítmányra, raktárkészletre stb.
Mind kétféle mintát sorszámmal láttuk el, 1-től 10-ig. Valamennyinek a
diagramját közzétesszük.
Az eredmény úgyszólván siralmas. Néhány mintától eltekintve szinte
mindegyiken találtunk kiesést, nem egyszer akkorát, hogy a négy görbét
nem tudtuk egyetlen papírra felvinni, mert kiértékelhetetlenné vált
volna a diagram. (Ezért közöltünk 20 helyett összesen 32 ábrát!) Sőt,
a DP 26 LH Super még külön meglepetésekkel is szolgált:
A szalagot tartalmazó kartondobozba a Polimer egy dátumot
bélyegez, ez feltehetően a gyártás időpontjára utal. A tíz DP-minta
közül a 4., 5., 7., 8. és 10. sorszámúnak a dátuma 1981. jún. 01, a
többié 1981. ápr. 09. A júniusi keltezésű szalagok úgy viselkedtek,
ahogy ezt elektroakusztikai paramétereik alapján elvárhatjuk, az
áprilisi szalagok azonban nemcsak egyenletesség szempontjából
gyengébbek, hanem 10kHz-en kisebb jelet is szolgáltatnak a többinél.
Kénytelenek voltunk tehát újra meghatározni az elektroakusztikai
jellemzőiket is. Kiegészítő táblázatunkban elöl az áprilisi szalagok
adatát közöljük, utána pedig zárójelben az összehasonlító, nagy
táblázat adatát ismételjük meg a DP 26 LH Super-ről. Jól látható, hogy
a maximális kimeneti jel erősen csökkent, különösen a magas
frekvenciákon: 15kHz-en már 5,5 decibellel gyengébb, mint az
eredetileg mért DP 26 LH Superen (amelynek egyébként a
valószínűsíthető gyártási ideje 1981. január 9. - a bélyegző tanúsága
szerint). Nőtt a harmonikus torzítás, csökkent az érzékenység, úgyhogy
az eredetileg élvonalbeli szalag csaknem az utolsó helyre került az
összes típus között! Az LP 35 LH Superen nem tapasztaltunk ilyesfajta
eltérést, igaz viszont, hogy a mintadarabokat alig pár nappal később
gyárthatták, mint az eredetileg vizsgált és a KERAVILL-tól kapott
példányt. (Valószínűleg 1981. januárjában.)
Sok-sok kérdést vet fel ez a teszt. Mindenekelőtt: hogyan rejthet
a DP 26 LH Super felirat (és a KÁF-embléma) hol egy kitűnő
elektroakusztikai tulajdonságú, hol pedig egy gyatra szalagot.
Véleményünk szerint erről egyértelműen az alapanyagot szállító cég
tehet. De vajon a Polimer szövetkezet nem ellenőrzi a külföldről
kapott nyersanyagot? Ha viszont ellenőrzi és ekkora eltérést
tapasztal, akkor hogyan adhatja el ezeket a szalagokat "Super"
felirattal, változatlan áron - amikor pedig ezeknél még a közönséges
LH-típus is jobb? És ami a legfontosabb: hogyan lehetséges, hogy míg
20 külföldi típus (legfeljebb) egyetlen kiesést produkált a 4 Polimer
- majd pedig az ellenőrző-próba során ugyancsak 20, de most már csakis
Polimer - 15 százalékán erős drop-outot találunk? Mindezekre a
kérdésekre természetesen a Polimer Szövetkezetnek kell megadnia a
választ.
Összefoglalásul: magnószalag-tesztünk eredménye messzemenően
igazolja a magyar magnósok sirámait, azt, hogy Magyarországon
gyakorlatilag nem lehet hozzájutni elfogadható minőségű
magnószalaghoz. Különösen bosszantó, hogy a hazai szalagok egyébként -
tehát ha egy-egy kifogástalan tekercs elektroakusztikai jellemzőit
nézzük - tulajdonképpen igen jók lehetnének!
Sólymos Antal