Hány dB a dübörgés?



      Ettől a számunktól kezdve újabb adatot közlünk a lemezjátszókról:
        úgy is megmérjük a dübörgésüket, hogy közben rezgéscsillapító
        állványra helyezzük őket. Hogy miért van erre szükség, és hogy
     miért kerülhet forgalomba tucatnyi, eltérő adat ugyanazon futóművek
            dübörgéséről, az alábbiakban igyekszünk megvilágítani.

        Hány  dB  a  dübörgés?  Mi  sem  egyszerűbb,  mint  ezt  megmérni.
    Felteszünk  a  lemezjátszóra egy mérőlemezt, és lejátsszuk a 315 Hz-es
    viszonyítási jelet. Ez lesz a 0 dB. Aztán egy üres barázdába tesszük a
    tűt,  és  megint  megmérjük  a  zaj  feszültségét.  A két szint dB-ben
    megadott aránya lesz a dübörgés.
        Hány dB a dübörgés? Mi sem nehezebb, mint ezt megmérni. Hogy lehet
    ez?    Hiszen   a   lemezjátszó   zaját   mindig   ugyanaz   okozza: a
    meghajtórendszer valamely hibája, tehát a csapágyazás bizonytalansága,
    a  nem  egyenletesen forgó meghajtómotor, a kiegyensúlyozatlanul forgó
    tömegek,  vagy  akár  a nem teljesen simán futó meghajtószíj. És a zaj
    frekvenciatartománya  is  mindig  ugyanaz:  1-2  Hz-től  párszáz Hz-ig
    terjed.  Igen  ám,  de  a  fülünk  nem  egyformán érzékeny a különböző
    frekvenciájú zajokra, s erre hivatkozva a méréstechnika is különbséget
    tesz  közöttük.  Úgynevezett  szűrőket iktathatunk közbe, "súlyozva" a
    zajt  -  és  akkor  már  nem  ugyanannyi dübörgést mérünk ugyanarról a
    lemezjátszóról.  Ez  ismert  dolog,  mi magunk is háromféle zajértéket
    adtunk   meg   eddigi   lemezjátszó-méréseink   alkalmával.  Ezt  most
    megpróbáljuk szemléletesebbé tenni.
        Kevésbé   ismeretesek  azok  a  külső  tényezők,  amelyek  szintén
    befolyásolják a mérés eredményét. Ezekről most bővebben szólunk.

    I. Méréstechnikai tényezők

        A  hazai lemezjátszószabvány (MSZ 11 134-77), összhangban a DIN 45
    500   (HiFi)   és   az  IEC  szabványokkal,  pontosan  leírja,  hogy a
    zajméréshez milyen értékelő, illetve súlyozó szűrőt kell használni.
        Az  egyik  (DIN  "A"  görbe, Rumpel-Fremdspannung) 10 Hz és 315 Hz
    között  minden  jelet  belemér a zajba, és így persze elég kedvezőtlen
    értéket  ad.  A  másik  szűrő (DIN "B" görbe, Rumpel-Geräuschspannung)
    inkább  csak  a  315  Hz  közelébe eső zajokat veszi figyelembe, tehát
    sokkal  kedvezőbb  színben  tünteti  fel  a  lemezjátszót. A két szűrő
    frekvenciajclleggörbéjét az I. diagramon adjuk meg. Az "A" görbének az
    "X",  "súlyozatlan",  a "B" görbének az "Y", "súlyozott" jelölés felel
    meg a hazai szabványban. Az ábrán a hazai jelölés szerepel.

    II. Külső tényezők

        Idáig  a  mérés  jól kézbentarthatónak és reprodukálhatónak tűnik.
    Sajnos, a gondok csak ezután kezdődnek. Egy sereg olyan tényező, amely
    nem  a  lemezjátszó  és  nem  is a méréstechnika sajátja, számottevően
    befolyásolhatja,  avagy  nyíltabban  szólva:  meghamisíthatja  a mérés
    eredményét.

        1.    A    korrekciós    (fono)   előerősítő   alacsonyfrekvenciás
    tulajdonságai.
        Szinte    kizárólag   indukciós   -   mágneses,   mozgótekercses -
    hangszedőket  használunk.  Ezekhez  természetesen akkor is szükség van
    korrekciós  avagy  fono-előerősítőre,  ha  nem  hallgatni, hanem mérni
    akarjuk  a  lemezjátszót.  A  fono-előerősítők frekvenciajelleggörbéje
    azonban  30  Hz  alatt  meglehetősen  eltérő,  márpedig  azok a zajok,
    amelyekre  igazán  kíváncsiak  vagyunk,  néhány Hz és néhányszor 10 Hz
    közé esnek. A műszerekben használt előerősítők a szabványos 18-20 dB-t
    emelik 20-30 Hz-en 1 kHz-hez viszonyítva, és ezt a szintet egészen 1-2
    Hz-ig megtartják. Gyakorlatilag tehát az összes mélyfrekvenciás jelet,
    így a zajokat is felerősítik.
        Bizonyos  esetekben  -  például ha az előerősítő bele van építve a
    lemezjátszóba  -  megengedett  dolog, hogy az erősítés mértéke 31,5 Hz
    alatt radikálisan csökkenjen. A gyárak sokszor tudatosan élnek ezzel a
    lehetőséggel.  A beépített előerősítő 30 Hz alatt már alig engedi át a
    zajokat,  s  ilyenkor  a mérés egészen kitűnő bizonyítványt állít ki a
    lemezjátszóról   -   holott   sem   annak,  sem  pedig  a  beleépített
    előerősítőnek a minősége nem éppen a legkiválóbb...
        A  Hifi  Magazinban közzétett mérésekhez mindig a Brüel-Kjaer 4416
    típusú műszert használjuk.
        Ennek   korrekciós   előerősítője  2  Hz-től  kifogástalan,  tehát
    meglehetősen   szigorú   a   lemezjátszókhoz!   Gyakorlatilag   minden
    mélyfrekvenciás  zajt kimutat. Hogy mekkora különbségről lehet szó, 2.
    diagramunk  szemléltesse.  Erre  az  előbb  említett műszer korrekciós
    előerősítőjének,   mellé   pedig   egy   erősítő   azonos  fokozatának
    frekvencia-jelleggörbéjét   rajzoltattuk  fel  2  Hz-től  2000  Hz-ig.
    (Vigyázat:   azért   nem   a   jellegzetes  RIAA-görbét  látjuk,  mert
    közbeiktattunk  egy  korrekciós  hálózatot, afféle "ellen-RIAA"-t. Így
    ideális esetben a leginkább szemléletes görbét: egy vízszintes vonalat
    kell  kapnunk.  Erről  már  írtunk  3.  számunkban, a Revox előerősítő
    tesztje alkalmával!)
        Láthatjuk,  hogy  a  frekvenciasáv alján már nagy a különbség - és
    ugyanilyen arányban változik a zajmérés adata is!

    

        2. Hangkar-hangszedő rezonancia.
        A   hangkar   mechanikai  tulajdonságai,  kombinálva  a  hangszedő
    tömegével     és    engedékenységével,    meghatároznak    egy    alsó
    rezonanciafrekvenciát,  amely  legtöbbször  5  és  20 Hz közé esik, és
    igencsak  eltérő  nagyságú lehet. Nyilvánvaló, hogy mindazok a jelek -
    elsősorban  zajok!  -, amelyek ennek a frekvenciának a közelébe esnek,
    felerősítődnek.  Minél "laposabb", minél csillapítottabb a rezonancia,
    annál  kevésbé emeli ki a zajokat. Ebből következik, hogy ugyanarról a
    futóműről   más-más   zajértéket   mérhetünk,  ha  kicseréljük  vagy a
    hangszedőt,  vagy  a  hangkart,  vagy  mindkettőt. Komoly gyárak ezért
    gyakran megadják, hogy a zajt milyen hangszedővel mérték.

        3. Hálózati búgás.
        Az  indukciós  hangszedők  és  a  lemezjátszóban futó kábelek - ha
    nincsenek  kellően  árnyékolva - 50 Hz-es búgást vehetnek fel. Gyakran
    előfordul,  hogy  a  lemezjátszó  motorja  vagy  a  beépített hálózati
    transzformátor  szórt  mágneses  mezeje  jelet indukál a hangszedőben,
    márpedig  az  50  Hz  jócskán beleesik a mérni kívánt frekvenciasávba.
    Ilyenkor  legalábbis  meg kell próbálnunk addig igazgatni a kábeleket,
    amíg a legkisebb dübörgés-értéket nem kapjuk.

        4. A mérőlemez minősége.
        A  mérőlemeznek,  gondolhatja  az Olvasó, elvben tökéletesnek kell
    lennie. Igaz - de tökéletes dolgok nem léteznek. Bizony, a hagyományos
    eljárással  készített mérőlemez "üres barázdáiban" csaknem annyi, vagy
    még több is a zaj, mint amennyit egy-egy közepes áru, de jól sikerült,
    futómű  produkál. Az igényesebb lemezjátszók zaját ezért ajánlatos egy
    különleges   lakklemezzel   is   meghatározni.  Ezek  a  lemezek  igen
    kényesek,   drágák   is,   és   alig   néhány  lejátszást  bírnak  ki.
    Mindazonáltal  ezentúl  a  Brüel-Kjaer  QR  2010 és a DIN 45 544 számú
    lemezeken  kívül  használni  fogunk Technics SFCTR 001 (Master Lacquer
    Disc)   lemezeket   is.   A   különleges   mérésekhez  a  lemezjátszót
    mérőállványra kell helyezni - lásd alább.

        5. A környezet zavaró hatása.
        Ez a legcifrább. A környezet zaja pillanatról-pillanatra változik,
    reprodukálhatatlan, és alaposan beleszól a mérésekbe. Akárhová tesszük
    a lemezjátszót: polcra, szekrénybe, hifi-torony tetejére (feltehetőleg
    ott  van  a  legrosszabb  helyen), mind átveszi és egészen a hangszedő
    tűjéig  vezeti az épület rezgéseit. Az utcán haladó járművek, a házban
    működő lift, a szobában mozgó emberek és még sok-sok minden - mind ott
    vannak  a  dübörgés  gyanánt  mért  dB-értékekben!  Az  igazán értékes
    lemezjátszó   mindettől  kevésbé  befolyásoltatja  magát  -  de  ilyen
    lemezjátszó világszerte kevés van, és gyakorlatilag megfizethetetlen.
        A rezgéscsillapító lábak, a rugók és a hasonló eszközök mind ezt a
    kellemetlen  hatást igyekeznek csökkenteni - több-kevesebb sikerrel. A
    gyárak  általában  különlegesen  kialakított rezgésmentesítő állványon
    tesztelik  a  lemezjátszókat,  és  amit  így  mérnek,  azt  írják le a
    prospektusban.  Végül  is  igazuk  van: a mérés jól reprodukálható, és
    csupán  azt a zajt mutatja, amely magában a lemezjátszóban keletkezik.
    A  dolognak  "csupán" annyi a szépséghibája, hogy soha senki sehol nem
    így  hallgatja a lemezjátszóját. Ha mérés közben nem is, zenehallgatás
    közben továbbra is élvezhetjük a környezet zaját, amely a hangszedőről
    az erősítőre, majd pedig a hangsugárzókra jut.
        Mi  eddig  a  gyakorlathoz igazodva közönséges asztalon végeztük a
    mérést. Tudtuk, hogy ez így nem egzakt, ezért táblázatainkban (lásd 1.
    számunk lemezjátszótesztjét!) mindig megadtunk egy harmadik adatot is.
    Ezt  úgy  nyertük, hogy a mérés során 22,5 Hz alatt szinte minden zajt
    kiirtottunk  egy  igen  meredeken vágó szűrő segítségével. De hogy még
    inkább  megközelíthessük  az  "ideális",  "laboratóriumi" állapotokat,
    építettünk  egy rezgésmentesítő állványt, és ezentúl ezen is megmérjük
    a  lemezjátszók dübörgését. Állványunk persze nem tökéletes, de - mint
    a  mérési  adatok  is  tanúsíthatják  -  meglehetősen jól szeparálja a
    lemezjátszót a környezetétől.

                                                             Sólymos Antal