Orion torony II. |
Most következne az üzempróba. Hiszen eddig csak külön-külön
vizsgáltuk az Orion torony komponenseit; illő volna megnézni, hogyan
szuperálnak együtt, mint hifi-lánc, hogyan illeszkednek egymáshoz -
különös tekintettel az előző oldalakon emlegetett jelszintekre és
impedanciákra. Ennek viszont csak akkor van értelme (és ez volt a
véleménye az Orionnak is), ha már megkezdődött a sorozatgyártás, és
"közönséges" széria-darabokat vizsgálhatunk. Mire beköszönt az ősz és
hullani kezdenek az (olvasói) levelek, addigra remélhetőleg gazdára
találnak az első tornyok, de mi most júliust írunk, és egyelőre csak a
nullszériával ismerkedünk.
Mint halljuk: megvan a lemezjátszó, legalábbis az első 3000
darabhoz. A Taya. Akárcsak számos levélírónk, mi is csodálkoztunk
ezen; nem a Tayával van bajunk, csak a hangszedőjével. Az Orion
viszont úgy vélekedik, hogy végtére a lemezjátszót nem kötelező
megvenni a toronyhoz, mindenki olyat választ hozzá, amilyet akar,
jobban mondva amilyet talál - és a gyárnak kötelessége gondoskodni
róla, hogy legalább egyetlen egy típus biztosan kapható legyen a
tornyokkal egy időben. Ezt úgy hívják, hogy biztonsági tartalék.
Tavasszal, az erősítő-szeánsz után nyomott hangulatban váltunk el
egymástól és az SE 260-astól. Magunk is csalódottak voltunk, és
érthető, hogy a gyáriak sem voltak "feldobva", hiszen nagyjából
ugyanazt hallottuk, különösen a számunkra perdöntő akusztikus
felvételekről: az Orion fojtottabban, levegőtlenebbül szólt. Pethes
István, a tervezőcsoport feje úgy vélte, hogy a hangzásbeli
különbséget talán a RIAA-korrektorok frekvenciagörbéjének eltérése
okozza: 100 és 1000 Hz között a Revox-nak egy decibeles többlete van,
az Orion pedig egy lehelletnyivel esik. Megismételtük tehát a
szeánszot, azonos körülmények között, vakon ("zöld lámpa - sárga
lámpa"), de úgy, hogy a tervezők menetközben módosítottak az
előerősítőjük korrekcióján.
Elsőre, a 100 és 1000 Hz közötti túlzott kiemeléssel inkább csak
rontani tudtak a dolgon, a következő próba viszont meglepően ütött ki.
Az Oriont és a Revox/Quadot ekkor az egész társaság egyenértékűnek -
bár nem egyformának! - hallotta, a HFM szerkesztője pedig éppenséggel
így nyilatkozott (jegyzőkönyv:) "amikor a zöld lámpa ég, a hangkép
összehasonlíthatatlanul tisztább, nyíltabb. Ha netalán ez az Orion,
gratulálok." (Ezt a lelkesedését azonban a későbbi meghallgatásokon
nem tudta maradéktalanul megtartani.)
Újból megmérve az erősítőt, a frekvenciagörbéje csaknem teljesen
lineárisnak bizonyult, vagyis gyakorlatilag - nem változott. Alul
néhány tized decibellel vagy még annyival sem nőtt a szint, ezzel
szemben a magas frekvenciák most nem 40, hanem már 20 kHz után
kezdenek esni. Miután ez nem ad kellő magyarázatot arra, miért javult
meg ennyire az Orion erősítő hangképe, éppen kezdtük magunkat nagyon
tanácstalanul érezni, amikor Pethes István megjegyezte, hogy igaz is:
a végfokon is változtattak valamelyest...
Tény, hogy a két erősítő közül most az Orion szól "hűvösebben, de
levegősebben, nyíltabban". Ez még nem jelenti, hogy mindenkinek ez
tetszene jobban (lásd töméntelen erősítő-szeánszunkat ebben a
számban!) - és ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztük, hogy
mindenképpen zenészek füléhez kell folyamodnunk. Mint Olvasóink
tudják, a Liszt Ferenc Kamarazenekar több tagja is rokonszenvvel
viseltetik a hangtechnika iránt, és így a következő meghallgatáson
vendégül láthattuk Rolla Jánost, Kostyál Kálmánt és Kelemen Pált. Ők
megerősítették, hogy a két hangkép közül az egyik valóban "hűvösebb,
de sokkal nagyobb a tere", a másik pedig "melegebb, de szűkebb,
közeltéribb". Kettejük szerint az Orion lényegesen jobb erősítő,
mélyebbre és magasabbra hatol, feltétel nélkül ezt választanák ("ha
eladni nem szabad stb." - szokásos kritériumunk), bár éreznek a
hangképben egy kis érdességet is, ami nem tetszik nekik. A harmadik
zsüror szerint viszont a másik erősítő (a Revox/Quad) - habár
lefojtotta a hangképet - mintha kellemesebben szólna... Még annyit,
hogy Rolláék távozása után zongorafelvételeket hallgatva valamennyien
az Orionnal kezdtünk szimpatizálni, egy későbbi alkalommal viszont
meggyőződhettünk róla, hogy nagy volumenű szimfonikus zenén a Quad
határozottan jobb.
Mint látjuk, a zenészek sem hallanak teljesen egyformán, illetve,
ha egyformán hallanak is, nem feltétlenül egyezik az ízlésük. De ami
fontos: az Orion erősítőt most már illik nagyon komolyan vennünk.
Rövidesen újra meghallgatjuk, mégpedig az elejét és a végét
külön-külön.