Hetedhéthatár



Mindössze három üres oldalunk maradt sajtószemlére, de most talán ennyi is elég lesz. A három "nagy" magazinból csak az első negyedév anyaga van hiánytalanul a kezünkben, a Hi-Fi Answers késik, az Audiophile-ből nem érkezett újabb példány, ami pedig az Audio Criticet illeti, ezt a különös lapot most "nem dicsérni jöttünk, hanem temetni", ugyanis az új formátumú, kéthetenként esedékes levélújságból fél év alatt mindössze két darab érkezett. * HiFi Stereophonie 1981. január Vékonyka az első füzet: a szerkesztőség még nem heverte ki a karácsonyi csúcsforgalom fáradalmait. Csak néhány tesztet közölnek, a Braun atelier 1 és a Metz Slim-Line 49. Serie kompaktberendezésről (amin hifi-torony értendő), valamint az AR 91, 92, 93 és 94 jelű hangdobozokról - és beszámolnak róla, hogy a múltkoriban tesztelt, 4800 márkás Kenwood lemezjátszóban egy IC felmondta a szolgálatot, és ettől a tányér most nem 33 1/3, hanem 300 fordulatot tesz percenként ...amely hiba persze könnyen kijavítható, de ebben az árkategóriában valahogy illetlenségnek tűnik. * Van azért egy figyelemre méltó cikk is a januári számban. Kissé reklámízű ugyan, de érdekes képeket mutatnak benne az új európai, csúcsminőségű kazettás magnókról, az ASC, a Tandberg és a Revox gépeiről. Valamennyinek öntött váza van, három - szíjjal vagy közvetlenül hajtott - motorja, vagyis pont olyasmiről esik szó, mint a mi újságunkban néhány oldallal ezelőtt. Február (Hej, de szép nyolcoldalas, színes, műnyomópapírra vitt Technics-hirdetés van a lap közepében... Hogy nálunk nem adnak fel ilyet a National Panasonic reklámszakértői! Esküszünk, nem értenek az üzlethez.) * Teszt. Hat olcsóbb, négy drágább lemezjátszó. Drága hangsugárzók a 2-4000 márkás kategóriából: Arcus TL 1000, Heco Lab 2, Janszen Z-40 és a híres Ohm F - messze az utóbbit hozzák ki a legrosszabbnak. Az Ohm F hangsugárzó. A hangszóró dinamikus típusú, de függőlegesen áll, és a membránja alul papír, feljebb alumínium, legfelül pedig titán. Frekvenciaváltóra nincs szükség Március Korunk hanglemezének minősége bizony gyatrácska, és ha már a tényen nem változtathatunk, legalább próbáljuk meg vigasztalni magunkat. Ezt teszik itt is a vezércikkben. "Az a pici karcolás a lemezen, amelyért a vevő reklamál, pontosan egymilliószorta rövidebb, mint a lemez barázdáinak teljes hossza. Ha a sajtóhibákat is ugyanilyen keményen ítélnénk meg, a HiFi Stereophonie 10 teljes évfolyamában egyetlen sajtóhibának sem volna szabad előfordulnia." Eredeti érvelés, de nem meggyőző. Annál is kevésbé, mert a cikk szerzője nem újságíró, nem is vásárló - hanem a Polygram lemezcég gyártásvezetője. * Teszt: Aiwa AX-7800E, Grundig R 3000, Siemens RS 555 és Telefunken TR 550 rádiók (receiverek), ezután pedig hangsugárzók körversenye; AR 91, B&W 801, Electro Voice Link 10, Ohm 1, Scansonic P300 és a 3a cég futurisztikus nevű Triphonic/Atom 2-je. A zsűrinek most - érdekes - éppen az Ohm-modell tetszett a legjobban. Igaz, ez egy hagyományos kivitelű típus volt. Hi-fi News & Record Review 1981. január Most ad hírt az angol újság az új Dolby-C zajcsökkentőről, amely lényegét tekintve, két sorbakötött Dolby-B-ből áll; és ennek megfelelően nem 10, hanem 20 dB-nyit, nyel el a magnófelvétel zajából. Állítólag több japán cég is hitet tett a Dolby-C mellett, így a Nakamichi, a Teac, a Hitachi, a Pioneer, a Mitsubishi, a Sony és mások. (A jövőben tehát mi is találkozni fogunk az új elektronikával, amely bizonyára jóval hatékonyabb lesz a réginél, mind zajcsökkentés, mind pedig hangelszínezés tekintetében.) * Más kis specialista, "audiofil" lemezgyárak után a HFNRR most a Nimbus céget szólaltatja meg, különös tekintettel annak egy különleges kiadványára, Beethoven Hammerklavier-szonátájának három felvételével. Helyesebben a műsoranyag azonos, csak a három (45-ös fordulatú) lemez egyikét közvetlenül vágták, a másik kettőt pedig szalagfelvételről, az analóg technikában etalon-hírű Ampex ATR-100-as stúdiómagnó illetve a Sony PCM-1600-as digitális berendezés közvetítésével. A három lemez összehasonlításából állítólag nagyon érdekes tanulságok adódnak, habár ez a próba sem egzakt, hiszen a Nimbus nem elfogulatlan: a direktvágás híve. Február A lap tudósítója, G. Tillett nemrég részt vett az amerikai Discwasher cég egy szemináriumán. A Discwasher - mint nevéből kitalálható - mindenféle segédeszközöket gyárt, főleg lemeztisztítókat, és így érthetően nagy buzgalommal kutatja, mi történik a lemezbarázdák mikrovilágában. A szeminárium anyagából számunkra az a legfontosabb, hogy miért nem szabad szárazon lejátszani az egyszer már nedvesen (például Lenco Clean-nel) végigjátszott lemezt. Nem csak az a baj, hogy sercegni fog; sokkal inkább zavaró, hogy egekig szalad a harmonikus és az intermodulációs torzítás - mint ezt magunk is tapasztaljuk, amikor a korántsem tökéletes Lenco-pipa eldugul, "kihagy". A Discwasher - és az angol tudósító - ezzel mindjárt elintézettnek is tekinti a dolgot, és süllyesztőbe küldi a konkurenciát, a nedvesen játszó alkalmatosságokat. Nekünk más a véleményünk: a Lenco Clean jó szolgálatot tesz, csak hát ügyelni kell, hogy a barázdák egy pillanatra se száradjanak ki játék közben. Ezért az utóbbi időben alig-alig keverünk alkoholt a (lehetőleg kétszer) desztillált vízhez; így kevésbé illan el a folyadék. Inkább tocsogjon. * Egy hifi-láncszem, amelynek egyszer még nagy jelentősége lehet számunkra is, de amelyről ma még mi sem tudunk többet, mint műszaki érdeklődésű olvasóink: az aktív X-váltó. (Többutas erősítésű rendszerekben ez az elektronika az előerősítő és a végerősítők közé kerül, és már ezen az állomáson szétválasztja a basszust, a középtartományt stb.) A februári HNFRR-ben, majd több számon keresztül egy bonyolult, de sokoldalúan használható aktív keresztváltó építését írják le. Nincs kizárva, hogy egyszer mi is készítünk hasonlót, ha másra nem, hát kísérletezésre. Ugyanis még a szokásos, passzív hangsugárzó rendszerek összehangolása is könnyebben megy, ha előbb X-váltóval, többutas erősítéssel megkeresik az optimális hangképet, és ezt próbálják megközelíteni egy hagyományos, passzív elektronikával. Március A jövendőmondó, a szentély belsejében Harsona szól, az udvarmester botja hármat koppan a trónterem kövezetén: fejedelmi vendég érkezett, messzi honból. Az előkelő idegen ezúttal a kanadai Oracle ("Jövendőmondó") lemezjátszó futómű, amely most készül betörni a brit piacra. A HFNRR márciusi számában 6 oldalon keresztül hirdetik a dealerek, azaz az importőrrel szerződött kiskereskedők névsorát, a szerkesztőség pedig előbb interjút közöl a főkonstruktőrrel, majd pedig közreadja Martin Colloms elemzését az Oracle-ról, párosítva egy másik álommasina, a Win tesztjével. Az Oracle szimpla szíjhajtású futómű, hangkar és hangszedő nélkül, 600 fontsterlingért, a Win ugyancsak szíjhajtású, de komplett rendszer: hangkart, egy különleges elektrét-hangszedőt és illesztő-szabályozó egységet is nyújt azért a 2760 fontért, amelyet a vevőnek ki kell fizetnie. Számunkra roppant érdekes ez a kettős teszt, mert eredménye tökéletesen ellentétes az Audio Critic nemrégiben kinyilatkoztatott ítéletével. Igaz, az elektrét hangszedőt ott is lehúzzák, de különben elragadtatással szemlélik Win doktor remekművét, és ugyancsak leszólják az Oracle-t, mint hitvány utánzatot, amely a közelébe sem ér az eredetinek. A brit szakíró pontosan fordítva ítél, és bizony a diagramjai, a leírásai nagyon-nagyon meggyőzőek. Habár az Oracle tesztpéldányának meglehetősen magas volt a nyávogása, és még szíjcsere után is meghaladta a 0,11 százalékot, a konstrukciója példamutató, és megérdemli, hogy beszéljünk róla. Afféle csontváz-modell ez: a felfüggesztett kar-tányér rendszer szinte a levegőben lóg, rendkívül csekély felületet kínál, a kívülről érkező légrezgések tehát nem tudnak "belekapaszkodni". A három pillér vízmérleggel vízszintbe állítható, valamennyit felülről is lehet szabályozni. Egy-egy harangrugón állnak, és mind vízszintes, mind függőleges irányban lazán himbálódznak. Ennek az akusztikai szűrőnek a rezonanciafrekvenciája 3,5Hz. Mivel a hangkart a vevő választja meg, tehát nem lehet előre tudni, mekkora lesz a mozgó rendszer végleges tömege és hogy milyen lesz a tömeg eloszlása, a gyár nem 3, hanem 9 - különböző engedékenycégű - rugót ad az Oracle-hoz, hogy ezek kombinációival mindenképpen be lehessen állítani a kívánt rezonanciafrekvenciát. A hanglemez és a tányér találkozási felülete. A felső képen egy hagyományos kiképzésű lemeztányér fogadja a hanglemezt, az alsó három kép pedig azt mutatja, hogyan teszi ugyanezt az Oracle. Szellemes újítás a domború alátét a csapon: segít ráfeszíteni a hanglemezt a tányérra Az a legérdekesebb, ahogy az Oracle a hanglemezt rögzíti. Régóta ismeretes, hogy a lemezjátszás folyamatában a rezonanciára leginkább hajlamos elemek egyike nem más, mint maga a hanglemez, amelyet tehát nagyon gondosan kell rögzíteni, csillapítani. (A vágógépre vákuummal szívják rá a lakklemezt, és ugyanígy dolgozik az előző számunkban szóba került Lux PD 555-ös lemezjátszó is.) Igen jó eredményt lehet elérni a tapadós felületű alátét-gumikkal és azokkal az alkalmatosságokkal, amelyek a tányér központi csapjára támaszkodva leszorítják, és ha nem túlságosan vetemedett, kiegyenesítik a lemezt. Mindez az Oracle-ben szerves része a konstrukciónak, és különösen hatékonynak látszik. Audio 1981. január Főleg a barkácsolókat nyerd meg az idei első Audio. Mindenekelőtt "Építs FM-antennát szobai vagy lakáson kívüli használatra". Összefoglalásul egy tanács: inkább használjunk olcsóbb tunert jó antennával, mintsem valami méregdrága holmit a szokásos szalagdipóllal. Néhány oldallal később egy olyan háromszög- és négyszögjel-generátor építésére biztatja olvasóit az amerikai lap, amely egyenértékű a százszázötven dolláros gyári készülékekkel. * A tesztek közül kiemelünk egyet: azt, amelyikben a Symmetry cég ACS-1 jelű aktív frekvenciaváltóját mutatják be. Ezt a különleges, 750 dolláros elektronikát John Curl, Mark Levinson valamikori főkonstruktőre tervezte. * A leggyengébb hifi-láncszem a hanglemez; a préselés minősége általában igen gyatra. Akadnak azért, akik különleges gonddal gyártják a lemezt. Bert Whyte a nyugatnémet TELDEC-re hivatkozik, az amerikai Mobile Fidelity-re, valamint a Franklin Mint lemeztársaságra. Ez utóbbi vállalat egyébiránt már javában toborozza az előfizetőket egy Minden Idők 100 Legnagyszerűbb Felvétele című sorozat kiadásához. A zenei anyag összeállításán persze lehet vitatkozni, hiszen hiába hallgatott végig a zsűri 24 felvételt Beethoven 7. szimfóniájából, vagy éppenséggel harmincat Csajkovszkij Diótörő-szvitjéből, ki tudja, eltalálták-e, melyik a "legjobb" - ha van legjobb egyáltalán. Ennek ellenére roppant ígéretes vállalkozás ez: csupa-csupa licenc felvétel, "audiofil"-minőségű hanglemezen. A kis speciálcégek eddig nem vállalkoztak ehhez fogható feladatra. A lemezek természetesen drágábbak a szokásosnál, 10 dollárba kerülnek. Havonta két-két újabb kiadványt postáznak az előfizetők címére, akik eszerint négy év múltán jutnak a teljes sorozat birtokába. A Franklin Mint cég mindenesetre garantálja, hogy a vételár nem fog nőni az inflációval... Február Hadd beszéljenek most a cégek, sajátmagukról, filozófiájukról, gyártmányaikról. Daniel von Recklinhausen, a KLH tervező-csoport feje a modern hangsugárzó-technológiákról nyilatkozik, Gerald Stanley pedig, a Crown menedzsere, cége új erősítőjének túlterhelés elleni védelmét méltatja. Március Még egy PR-cikk: a hangszedők elektromos viselkedését elemzi egy bizonyos Arnold Schwartz, világosan kifejtve, miért rosszak mind a mágneses, mind a dinamikus hangszedők, kivéve a Micro-Acoustics cég új, System-II. jelű pickupját. Mr. Schwartz ez idő szerint a Micro-Acoustics elnöke. * Teszteli az Audio az Apt cég első végerősítőjét, amelynek egyik tervezője az előerősítőiről ismert Tom Holman. Mint várható, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel nagyon meg vannak elégedve. Közreadják a kapcsolási rajzot is, tehát aki akarja, megépítheti a készüléket. - dl -