Hetedhéthatár |
Mindössze három üres oldalunk maradt sajtószemlére, de most talán
ennyi is elég lesz. A három "nagy" magazinból csak az első negyedév
anyaga van hiánytalanul a kezünkben, a Hi-Fi Answers késik, az
Audiophile-ből nem érkezett újabb példány, ami pedig az Audio Criticet
illeti, ezt a különös lapot most "nem dicsérni jöttünk, hanem
temetni", ugyanis az új formátumú, kéthetenként esedékes levélújságból
fél év alatt mindössze két darab érkezett.
*
HiFi Stereophonie
1981. január
Vékonyka az első füzet: a szerkesztőség még nem heverte ki a
karácsonyi csúcsforgalom fáradalmait. Csak néhány tesztet közölnek, a
Braun atelier 1 és a Metz Slim-Line 49. Serie kompaktberendezésről
(amin hifi-torony értendő), valamint az AR 91, 92, 93 és 94 jelű
hangdobozokról - és beszámolnak róla, hogy a múltkoriban tesztelt,
4800 márkás Kenwood lemezjátszóban egy IC felmondta a szolgálatot, és
ettől a tányér most nem 33 1/3, hanem 300 fordulatot tesz percenként
...amely hiba persze könnyen kijavítható, de ebben az árkategóriában
valahogy illetlenségnek tűnik.
* Van azért egy figyelemre méltó cikk is a januári számban. Kissé
reklámízű ugyan, de érdekes képeket mutatnak benne az új európai,
csúcsminőségű kazettás magnókról, az ASC, a Tandberg és a Revox
gépeiről. Valamennyinek öntött váza van, három - szíjjal vagy
közvetlenül hajtott - motorja, vagyis pont olyasmiről esik szó, mint a
mi újságunkban néhány oldallal ezelőtt.
Február
(Hej, de szép nyolcoldalas, színes, műnyomópapírra vitt
Technics-hirdetés van a lap közepében... Hogy nálunk nem adnak fel
ilyet a National Panasonic reklámszakértői! Esküszünk, nem értenek az
üzlethez.)
* Teszt. Hat olcsóbb, négy drágább lemezjátszó. Drága hangsugárzók
a 2-4000 márkás kategóriából: Arcus TL 1000, Heco Lab 2, Janszen Z-40
és a híres Ohm F - messze az utóbbit hozzák ki a legrosszabbnak.
Az Ohm F hangsugárzó. A hangszóró dinamikus típusú, de függőlegesen
áll, és a membránja alul papír, feljebb alumínium, legfelül pedig
titán. Frekvenciaváltóra nincs szükség
Március
Korunk hanglemezének minősége bizony gyatrácska, és ha már a
tényen nem változtathatunk, legalább próbáljuk meg vigasztalni
magunkat. Ezt teszik itt is a vezércikkben. "Az a pici karcolás a
lemezen, amelyért a vevő reklamál, pontosan egymilliószorta rövidebb,
mint a lemez barázdáinak teljes hossza. Ha a sajtóhibákat is
ugyanilyen keményen ítélnénk meg, a HiFi Stereophonie 10 teljes
évfolyamában egyetlen sajtóhibának sem volna szabad előfordulnia."
Eredeti érvelés, de nem meggyőző. Annál is kevésbé, mert a cikk
szerzője nem újságíró, nem is vásárló - hanem a Polygram lemezcég
gyártásvezetője.
* Teszt: Aiwa AX-7800E, Grundig R 3000, Siemens RS 555 és
Telefunken TR 550 rádiók (receiverek), ezután pedig hangsugárzók
körversenye; AR 91, B&W 801, Electro Voice Link 10, Ohm 1, Scansonic
P300 és a 3a cég futurisztikus nevű Triphonic/Atom 2-je. A zsűrinek
most - érdekes - éppen az Ohm-modell tetszett a legjobban. Igaz, ez
egy hagyományos kivitelű típus volt.
Hi-fi News & Record Review
1981. január
Most ad hírt az angol újság az új Dolby-C zajcsökkentőről, amely
lényegét tekintve, két sorbakötött Dolby-B-ből áll; és ennek
megfelelően nem 10, hanem 20 dB-nyit, nyel el a magnófelvétel zajából.
Állítólag több japán cég is hitet tett a Dolby-C mellett, így a
Nakamichi, a Teac, a Hitachi, a Pioneer, a Mitsubishi, a Sony és
mások. (A jövőben tehát mi is találkozni fogunk az új elektronikával,
amely bizonyára jóval hatékonyabb lesz a réginél, mind zajcsökkentés,
mind pedig hangelszínezés tekintetében.)
* Más kis specialista, "audiofil" lemezgyárak után a HFNRR most a
Nimbus céget szólaltatja meg, különös tekintettel annak egy különleges
kiadványára, Beethoven Hammerklavier-szonátájának három felvételével.
Helyesebben a műsoranyag azonos, csak a három (45-ös fordulatú) lemez
egyikét közvetlenül vágták, a másik kettőt pedig szalagfelvételről, az
analóg technikában etalon-hírű Ampex ATR-100-as stúdiómagnó illetve a
Sony PCM-1600-as digitális berendezés közvetítésével. A három lemez
összehasonlításából állítólag nagyon érdekes tanulságok adódnak, habár
ez a próba sem egzakt, hiszen a Nimbus nem elfogulatlan: a direktvágás
híve.
Február
A lap tudósítója, G. Tillett nemrég részt vett az amerikai
Discwasher cég egy szemináriumán. A Discwasher - mint nevéből
kitalálható - mindenféle segédeszközöket gyárt, főleg
lemeztisztítókat, és így érthetően nagy buzgalommal kutatja, mi
történik a lemezbarázdák mikrovilágában. A szeminárium anyagából
számunkra az a legfontosabb, hogy miért nem szabad szárazon lejátszani
az egyszer már nedvesen (például Lenco Clean-nel) végigjátszott
lemezt. Nem csak az a baj, hogy sercegni fog; sokkal inkább zavaró,
hogy egekig szalad a harmonikus és az intermodulációs torzítás - mint
ezt magunk is tapasztaljuk, amikor a korántsem tökéletes Lenco-pipa
eldugul, "kihagy". A Discwasher - és az angol tudósító - ezzel
mindjárt elintézettnek is tekinti a dolgot, és süllyesztőbe küldi a
konkurenciát, a nedvesen játszó alkalmatosságokat. Nekünk más a
véleményünk: a Lenco Clean jó szolgálatot tesz, csak hát ügyelni kell,
hogy a barázdák egy pillanatra se száradjanak ki játék közben. Ezért
az utóbbi időben alig-alig keverünk alkoholt a (lehetőleg kétszer)
desztillált vízhez; így kevésbé illan el a folyadék. Inkább tocsogjon.
* Egy hifi-láncszem, amelynek egyszer még nagy jelentősége lehet
számunkra is, de amelyről ma még mi sem tudunk többet, mint műszaki
érdeklődésű olvasóink: az aktív X-váltó. (Többutas erősítésű
rendszerekben ez az elektronika az előerősítő és a végerősítők közé
kerül, és már ezen az állomáson szétválasztja a basszust, a
középtartományt stb.) A februári HNFRR-ben, majd több számon keresztül
egy bonyolult, de sokoldalúan használható aktív keresztváltó építését
írják le. Nincs kizárva, hogy egyszer mi is készítünk hasonlót, ha
másra nem, hát kísérletezésre. Ugyanis még a szokásos, passzív
hangsugárzó rendszerek összehangolása is könnyebben megy, ha előbb
X-váltóval, többutas erősítéssel megkeresik az optimális hangképet, és
ezt próbálják megközelíteni egy hagyományos, passzív elektronikával.
Március
A jövendőmondó, a szentély belsejében
Harsona szól, az udvarmester botja hármat koppan a trónterem
kövezetén: fejedelmi vendég érkezett, messzi honból. Az előkelő idegen
ezúttal a kanadai Oracle ("Jövendőmondó") lemezjátszó futómű, amely
most készül betörni a brit piacra. A HFNRR márciusi számában 6 oldalon
keresztül hirdetik a dealerek, azaz az importőrrel szerződött
kiskereskedők névsorát, a szerkesztőség pedig előbb interjút közöl a
főkonstruktőrrel, majd pedig közreadja Martin Colloms elemzését az
Oracle-ról, párosítva egy másik álommasina, a Win tesztjével. Az
Oracle szimpla szíjhajtású futómű, hangkar és hangszedő nélkül, 600
fontsterlingért, a Win ugyancsak szíjhajtású, de komplett rendszer:
hangkart, egy különleges elektrét-hangszedőt és illesztő-szabályozó
egységet is nyújt azért a 2760 fontért, amelyet a vevőnek ki kell
fizetnie. Számunkra roppant érdekes ez a kettős teszt, mert eredménye
tökéletesen ellentétes az Audio Critic nemrégiben kinyilatkoztatott
ítéletével. Igaz, az elektrét hangszedőt ott is lehúzzák, de különben
elragadtatással szemlélik Win doktor remekművét, és ugyancsak
leszólják az Oracle-t, mint hitvány utánzatot, amely a közelébe sem ér
az eredetinek. A brit szakíró pontosan fordítva ítél, és bizony a
diagramjai, a leírásai nagyon-nagyon meggyőzőek. Habár az Oracle
tesztpéldányának meglehetősen magas volt a nyávogása, és még szíjcsere
után is meghaladta a 0,11 százalékot, a konstrukciója példamutató, és
megérdemli, hogy beszéljünk róla.
Afféle csontváz-modell ez: a felfüggesztett kar-tányér rendszer
szinte a levegőben lóg, rendkívül csekély felületet kínál, a kívülről
érkező légrezgések tehát nem tudnak "belekapaszkodni". A három pillér
vízmérleggel vízszintbe állítható, valamennyit felülről is lehet
szabályozni. Egy-egy harangrugón állnak, és mind vízszintes, mind
függőleges irányban lazán himbálódznak. Ennek az akusztikai szűrőnek a
rezonanciafrekvenciája 3,5Hz. Mivel a hangkart a vevő választja meg,
tehát nem lehet előre tudni, mekkora lesz a mozgó rendszer végleges
tömege és hogy milyen lesz a tömeg eloszlása, a gyár nem 3, hanem 9 -
különböző engedékenycégű - rugót ad az Oracle-hoz, hogy ezek
kombinációival mindenképpen be lehessen állítani a kívánt
rezonanciafrekvenciát.
A hanglemez és a tányér találkozási felülete. A felső képen egy
hagyományos kiképzésű lemeztányér fogadja a hanglemezt, az alsó három
kép pedig azt mutatja, hogyan teszi ugyanezt az Oracle. Szellemes
újítás a domború alátét a csapon: segít ráfeszíteni a hanglemezt a
tányérra
Az a legérdekesebb, ahogy az Oracle a hanglemezt rögzíti. Régóta
ismeretes, hogy a lemezjátszás folyamatában a rezonanciára leginkább
hajlamos elemek egyike nem más, mint maga a hanglemez, amelyet tehát
nagyon gondosan kell rögzíteni, csillapítani. (A vágógépre vákuummal
szívják rá a lakklemezt, és ugyanígy dolgozik az előző számunkban
szóba került Lux PD 555-ös lemezjátszó is.) Igen jó eredményt lehet
elérni a tapadós felületű alátét-gumikkal és azokkal az
alkalmatosságokkal, amelyek a tányér központi csapjára támaszkodva
leszorítják, és ha nem túlságosan vetemedett, kiegyenesítik a lemezt.
Mindez az Oracle-ben szerves része a konstrukciónak, és különösen
hatékonynak látszik.
Audio
1981. január
Főleg a barkácsolókat nyerd meg az idei első Audio. Mindenekelőtt
"Építs FM-antennát szobai vagy lakáson kívüli használatra".
Összefoglalásul egy tanács: inkább használjunk olcsóbb tunert jó
antennával, mintsem valami méregdrága holmit a szokásos
szalagdipóllal. Néhány oldallal később egy olyan háromszög- és
négyszögjel-generátor építésére biztatja olvasóit az amerikai lap,
amely egyenértékű a százszázötven dolláros gyári készülékekkel.
* A tesztek közül kiemelünk egyet: azt, amelyikben a Symmetry cég
ACS-1 jelű aktív frekvenciaváltóját mutatják be. Ezt a különleges, 750
dolláros elektronikát John Curl, Mark Levinson valamikori
főkonstruktőre tervezte.
* A leggyengébb hifi-láncszem a hanglemez; a préselés minősége
általában igen gyatra. Akadnak azért, akik különleges gonddal gyártják
a lemezt. Bert Whyte a nyugatnémet TELDEC-re hivatkozik, az amerikai
Mobile Fidelity-re, valamint a Franklin Mint lemeztársaságra.
Ez utóbbi vállalat egyébiránt már javában toborozza az
előfizetőket egy Minden Idők 100 Legnagyszerűbb Felvétele című sorozat
kiadásához. A zenei anyag összeállításán persze lehet vitatkozni,
hiszen hiába hallgatott végig a zsűri 24 felvételt Beethoven 7.
szimfóniájából, vagy éppenséggel harmincat Csajkovszkij
Diótörő-szvitjéből, ki tudja, eltalálták-e, melyik a "legjobb" - ha
van legjobb egyáltalán. Ennek ellenére roppant ígéretes vállalkozás
ez: csupa-csupa licenc felvétel, "audiofil"-minőségű hanglemezen. A
kis speciálcégek eddig nem vállalkoztak ehhez fogható feladatra. A
lemezek természetesen drágábbak a szokásosnál, 10 dollárba kerülnek.
Havonta két-két újabb kiadványt postáznak az előfizetők címére, akik
eszerint négy év múltán jutnak a teljes sorozat birtokába. A Franklin
Mint cég mindenesetre garantálja, hogy a vételár nem fog nőni az
inflációval...
Február
Hadd beszéljenek most a cégek, sajátmagukról, filozófiájukról,
gyártmányaikról. Daniel von Recklinhausen, a KLH tervező-csoport feje
a modern hangsugárzó-technológiákról nyilatkozik, Gerald Stanley
pedig, a Crown menedzsere, cége új erősítőjének túlterhelés elleni
védelmét méltatja.
Március
Még egy PR-cikk: a hangszedők elektromos viselkedését elemzi egy
bizonyos Arnold Schwartz, világosan kifejtve, miért rosszak mind a
mágneses, mind a dinamikus hangszedők, kivéve a Micro-Acoustics cég
új, System-II. jelű pickupját. Mr. Schwartz ez idő szerint a
Micro-Acoustics elnöke.
* Teszteli az Audio az Apt cég első végerősítőjét, amelynek egyik
tervezője az előerősítőiről ismert Tom Holman. Mint várható, minden
nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel nagyon meg vannak elégedve.
Közreadják a kapcsolási rajzot is, tehát aki akarja, megépítheti a
készüléket.
- dl -