Hetedhéthatár |
Aki hétmérföldes csizmában járja a térképet, kísértést érez, hogy
felkutassa a világnak minden zegzugát. Kevésbé virágos nyelven ez
annyit tesz, hogy szívesen referálnánk sok más hifi-újságról is,
nemcsak az egyszer már kiválasztott hatról. Úgy érezzük azonban, hogy
a kevesebb: több. Ezért továbbra sem fogunk ide-oda csatangolni, hanem
következetesen ugyanazokat a lapokat szemlézzük, amelyekkel Olvasóink
a Hifi Magazin közvetítésével már ismeretséget kötöttek. Sajtószemlénk
e lapok mindenkori tartalmának megfelelően hol színesebb, hol
szárazabb lesz; zárójelbe tett hónapnévvel jelezzük, ha egy-egy füzet
nem volt annyira érdekes, hogy helyet szorítsunk neki.
Előző, téli kiadásunkban 1980 januárjától csak az év derekáig
jutottunk, noha alaposan megtömtük a hasábokat. Most 1980 második
felét szemlézzük, és ezzel utolérjük magunkat. Ettől kezdve (lapunk
megjelenésének periódusában) mindig 4-4 hónap termését ismertetjük.
Persze, ugyanennyi késedelemmel, hiszen egyrészt mi is késve kapjuk a
külföldi újságokat, másrészt lapzárta után újabb hónapok telnek el,
amíg magazinunk megjelenik. Így például augusztusban 1981 első
harmadáról, karácsonykor a nyári-őszi kiadásokról közlünk
sajtószemlét.
HiFi Stereophonie
1980. július
Megint falramászó lemezjátszók: a Mitsubishi LT-5V és a Technics
SL-10. Ezek a már bemutatott Vertical Play-hez hasonlóan függőleges
helyzetben is használhatók, tehát könyvszekrénybe építhetjük, vagy
akár feltehetjük őket a falra, berámázva vagy ráma nélkül
* Elő- és végerősítők tesztje: Amcron Straight Line One és Power
Line One, Sharp Optonica SO-9100H/SX-9100H, Tandberg TCA 3002/TPA
3003. (A méréseket természetesen pontszámítás követi: a ki- és bemenet
korrektsége, a frekvenciaátvitel és az áthallás egyszer, a
teljesítmény és a torzítás kétszer, a zajszint pontszáma háromszorosan
számít. Rendnek lennie kell...) Hangdobozteszt: Arcus TM 75, KS Linea
B530.
* Hogyan kössük a hangsugárzót az erősítőre? Okvetlenül szükségünk
van-e valamiféle különleges csatlakozókábelre, olyanra, amilyenről
annyit áradoznak némely szakírók - avagy a közönséges, bolti
"villanyzsinór" is megteszi? A HiFi Stereophonie most utánajár a
legendáknak. Nem fogadja el a techno-illuzionista okfejtéseket
(például a kábelkapacitás, a "hullámellenállás" jelentőségéről), és
oda lyukad ki, hogy a hangszórókábelnek csupán az ellenállását és az
impedanciáját kell figyelembe venni: ezek szabják meg, hogy az adott
kábeltípusból mekkora darabot használhatunk, anélkül, hogy a
hangminőség megsínylené.
A szokásos, 2x0,75mm2 keresztmetszetű kábel a hifi-berendezések
80 százalékát jól kiszolgálja - ha nem használnak belőle 4-5 méternél
hosszabb darabot. Nagyobb távolságokra valóban jobbak a speciális,
általában több érpárból sodrott, alacsonyabb ellenállású és
impedanciájú kábelek. Eltekintve a különösen "háklis"
hangszórótípusoktól, a legtöbb rendszernek még nemigen rontjuk el a
csillapítását, ha annyi méter kábelt használunk, mint amennyi a kábel
keresztmetszete négyzetmilliméterben, tizeneggyel szorozva. A
vezetéket egyébként tanácsos minél rövidebbre szabni, különben
felemésztheti az erősítő teljesítményének egy részét. A gyakorlatban
mintegy fél decibelnyi veszteségről lehet szó. Ezzel nem hangerőt
veszítünk: a rövid ideig tartó zenei csúcsok lesznek kisebbek - ezt
viszont már meg lehet hallani.
Augusztus
Tesztek: Shure M 97HE hangszedő, Sharp Optonica ST-9100 H tuner,
Grundig Serie 5000, Mitsubishi E-serie, Wega Modu1 301 erősítő/tuner,
Nordmende 1400 torony, Technics SB7 és SB10 hangdobozok. Ez utóbbiak
már sok szerkesztőséget és sok kiállítást megjártak, s most a HFS is
bemutatja e hangszórók különleges, méhsejt-felépítésű, lapos
membránjának fényképét és keresztmetszeti rajzát. Hogy aztán ez az
újítás mennyit ér, nem derül ki; legfeljebb annyi támpontunk lehet,
hogy a HFS európai hangú dobozoknak nevezi a két Technicset.
Szeptember
Több mint 200 oldalas újság! A düsseldorfi hifi-kiállításról vagy
30 oldalt írnak - sok, sok, sok képpel. Hozzá még a teljes
fesztiválprogram, amelynek legfőbb szervezője éppen a HFS volt.
* A hangrögzítő és hangreprodukáló (stúdió és hifi) technika
kapcsolatáról több szakíró értekezik itt, köztük az elektrosztatikus
fejhallgatójáról híres hangmérnök, Jürg Jecklin. Szokatlanul érdekesen
fogalmaznak, szívesen idéznénk is őket, de nincs rá helyünk. Egyelőre.
* Kissé marketing-fogantatású cikkek a digitális technika
helyzetéről-kilátásairól, különös tekintettel a Sony PCM-technikájára
és az ezt követően tesztelt, Sharp-gyártmányú, videomagnóhoz
csatlakoztatható digitális-analóg adapterre. (Az árát nem közlik -
kár.)
* Három évre visszamenőleg összesítik a HiFi Stereophonie
tesztjeit, ponttáblázattal együtt.
* Teszt: ESS amt 1c, Transpuls 45, Ohm 1 hangdobozok.
* Riport az amerikai CES hifi-kiállításról.
Október
Kenwood L-07D. Abszolút nehézsúlyú lemezjátszó. Balra a tápegység.
Hiába szűk a helyünk, nem tudtuk megállni, hogy át ne vegyük a
HFS-ből az új Kenwood lemezjátszó fényképét. Lehet vitatkozni a
küllemén - nekünk tetszik. Talapzata teljesen rezonanciamentes, fán és
alumíniumon kívül különleges műgyanta-betonból készült, nem csoda,
hogy 35 kilót nyom. Ebből 5,5 kiló a tányér. A képen jól kivehetők a
precíziós lábazatrugók. Az egész alig kerül 4800 márkába, persze
hangszedő nélkül. Műszaki tesztje gyönyörű; hangminőségéről a HFS meg
sem kísérel véleményt alkotni. (Ezért különösen ajánlatos összevetni a
teóriát az Audio Critic legújabb tapasztalataival - lásd ott.)
* További tesztek: ASC 3000-Slim-Line-Serie (elő/végerősítő és
tuner), Stanford M 1775 keverő-erősítő, majd "pszichometrikus"
összehasonlító teszt a Canton Plus, Grundig XSM 3000, KLH 1, Revox
Symbol, Sony SS-G 9, Thorens Soundwall HP 381 hangsugárzókról.
Rövidteszt: Altec Lansing Model 9/II és Siena TSM hangdobozok.
November
Teszt: Kenwood L-01 A erősítő, "3a" Audiorat és Andante Master
Control, B&W 801 hangdoboz.
* Düsseldorfi utóirat. (A szokásos tallózás a kiállítás után.)
December
Hihetetlenül gazdag az ünnepi szám. Nemcsak rengeteg tesztet
közöl: rengeteg tanulság is van benne. Noha mi fenntartással fogadjuk
a külföldi szakírók nézeteit, akadnak olyan pillanatok, amikor mindent
elhiszünk nekik: amikor visszatáncolnak addig makacsul védelmezett
álláspontjukról. A decemberi HFS-ben két alkalommal is bekövetkezik
"az igazság pillanata".
* Mindenekelőtt monstre tesztet közölnek összesen 26 hangszedőről.
Az értékítélet nagyjából a szokásos: 26-ból 16 modell nyeri el az
Absolute Spitzenklasse, a Spitzenklasse, avagy az "ezek határán álló"
jelzőt, köztük néhány olyan is, amely a mi tapasztalataink szerint
abszolúte közepes. Akkor mi az új? Nos, a HFS bevezette a hangszedők
"Abszolút PCM Szubjektív Tesztjét", amin azt kell érteni, hogy a lap
megbízása nyomán készített digitális mesterszalagot futtatják együtt
az arról vágott lemezzel. A kontrollberendezés: "was gut und teuer".
És íme a Nagy Felfedezés: "Olyan jól, mint a digitális mesterszalag,
csak az MC-hangszedők szólnak, és csakis a legjobbak. A döntő
kritérium a zongorafelvétel hihetetlenül kemény attakja és precíz
basszusa." Hát igen, mi is mostanában kezdünk rájönni ilyesmire,
mégpedig digitális mesterszalag és szuperberendezések nélkül is.
Érdekes viszont, hogy a HFS változatlanul csak a hangszerekre figyel -
a térjellemzőkre nem. Talán ezért minősíti azonos értékűnek a
karakterben néha ugyancsak eltérő modelleket. (Magáról a módszerről
még lásd Bemutatjuk rovatunkban, a hangszedők tesztjénél.)
* A másik nagy pálfordulás a HighCom zajcsökkentő rendszerrel
kapcsolatos, amelynek pedig a HiFi Stereophonie volt az egyik
(fogadatlan?) prófétája. A Hobbycom nevű HighCom-építőegységet
tesztelték. Minden paramétere jobbnak bizonyult a Dolby-B adatainál
csakhogy kiderült, hogy ezek a paraméterek nincsenek összhangban a
gyakorlattal. Kimutatták, hogy a HighCom legalább olyan kényes a
szalagválasztásra, mint a Dolby. Hevesebben reagál a kis hibákra.
Jobban kiemeli a magnó Drop-outjait ("kimaradásait"). Amint
megjelennek a zenében az erős magashangok, a HighCom zajosabb a
Dolbynál. Még klasszikus zenében a legjobb. (Nagyszerű. Hiszen a
klasszikus zene - véleményünk szerint - a legkevésbé kívánkozik
kazettás magnóra!) A HFS leszögezi, hogy a Dolby és a sokkal drágább
és bonyolultabb HighCom "hasonló kompromisszum a zajcsökkentés és a
hanghamisítás között", majd így zárja (tessék jól figyelni!):
"Nem szabad felületesen szemlélni a mérési eredményeket, és azt
hinni, hogy most aztán kazettással is elérjük az orsós magnók
minőségét. Még ha metálszalagot teszünk is rá: a kétsávos, 19/38
sebességű készülékek (főleg Dolbyval) lényegesen jobbak, különösen a
kritikus zenei passzázsokon."
* Közvetlenül ezután ugyanez a szerző lelkesen ír a Dolby új,
"HX", illetve "C" jelű változatáról. Dicséretes optimizmus! Mint a
spiritisztáé, aki tudja, hogy a médium tegnap csalt, és csak
megjátszotta a transzbaesést, de holnap - holnap talán mégis, igazából
is megidézi a szellemeket...
* Fejhallgatóteszt: Audio Technica ATH-6 D, AH-7, ATH-8, Beyer DT
880, Koss HY/X, Peerless PMB 25, PMB 45, Sennheiser HD 222, Sony
MDR-3, Vivanco SR 90.
Hi-fi news & record review
Július
Elemzés a hanglemez-bizniszről, a gyárak üzleti kapcsolatairól és
pénzügyi helyzetéről, a hanglemezek minőségéről. A cikk négyrészes;
csak októberben fejeződik be.
* Sokan hivatkoznak arra, hogy a japán hifi-hangzás nem egészen
olyan, mint az európai. Ezzel lehet kapcsolatos, amit Paul Messenger
ír az ő Szubjektív Hangok rovatában. Japánban járva feltűnt neki, hogy
az ottani tradicionális, "élő" zene is mennyire kemény, magastónusú,
"agresszíven perkusszív" (azaz ütősökre alapozott), és hogy a dobok
mennyire hangosan játszanak. "Nem csoda, hogy olyan népszerűek itt a
Tannoy-típusú tölcsérek és hasonlók."
* Magnózás, hangfelvétel-készítés, mikrofonozás - egy egész kis
különszám, több szerző tollából. Utána orsós magnók tesztje (Philips
N4520, Tandberg TD 20A, Teac X10).
Augusztus
KEF 105-ös hangsugárzó. Jellegzetes "lineárfázisú" konstrukció. Tiszta
hangkép, nagy terhelhetőség - de korántsem nagy akusztikai
teljesítmény.
John Crabbe, a szerkesztő - annyi audiofilhez hasonlóan - szereti
nagy hangerőn hallgatni a zenét. Ahhoz, hogy otthon is
"koncertterembeli" hangzást kapjanak, 98-100 decibeles csúcsokat kell
mérniük, írja. Nemrég megpróbálkoztak azzal, hogy egy kisebbfajta
színházteremben reprodukálják a zenét, ugyanolyan hangerővel. Ugyanazt
a KEF 105-ös hangdobozpárt használták., Itt is szépen szólt; de nem
volt képes "kihajtani" a termet. A magyarázat kézenfekvő: a terem
méretei ugyan csak négyszerte voltak nagyobbak a megszokott,
szobaméreteknél, de a falfelület a tizenhatszorosára, a köbtartalom a
hatvannégyszeresére nőtt - ekkora térben már eltörpülnek a
szobahasználatra szánt hangsugárzók. Ezzel szemben egy öreg
Tannoy-hangszóróval, amelyet hatalmas, elöl-hátul tölcséres kivitelű
dobozba építettek, minden nehézség nélkül besugározhatták a termet.
Igaz: a hang most már nem volt annyira szép.
* Tony Faulkner a méltatlanul mellőzött, kétmikrofonos M-S sztereo
felvételi technikát ismerteti.
* Műsoron: a van den Hul-féle tűhegy. Ezt a technológiát a
Goldring cég karolta fel; az új tűalak állítólag előnyösebb az összes
eddigi Shibata-szerű konfigurációnál. Néhány oldallal később tíz
hangszedő tesztje következik, és itt rendkívül jó osztályzatot kap az
új tűheggyel kiképzett Goldring G 9001 GC.
* Öt hangdoboz: AR 91 és 92, Monitor Audio MA2, Tannoy Cheviot II,
Wharfedale TSR 110.
Szeptember
A hírekben beharangozzák az új Ortofon-hangszedőket, a VMS 30/II.
és VMS 10/II. jelű típusokat. "Egyébként, ha ezeket veszed, részben
brit gyártmányt vásárolsz, ugyanis a mágneses típusok kivezetőcsapja
és árnyékolóburája, valamint az MC-modellek mágnese itt készül -
akárcsak a kis névkártya valamennyi hangszedő előlapján."
* David Präkel azt a feladatot kapta, hogy állítson össze egy
mérsékelt árú hifi-láncot összesen 500 fontért. (Hogy jobban
érzékelhessük az árakat: néhány évvel ezelőtt a nálunk is ismert "dán"
rádió Tungsram márkanévvel 200 fontba, egy pár Minimax/II jó ötven
fontba került az angol boltokban.)
Präkel különféle kombinációkat állít össze, de szíve szerint a
következőket ajánlja: Rega Planar 3 lemezjátszó, ADC QLM 36/III vagy
A&R C77 hangszedő (aszerint, hogy az ITT 8070-es vagy pedig a Mission
700-as hangdobozok kerülnek a láncba), NAD 3020 erősítő, Denyo TU3000
tuner, JVC KD-A2 kazettás deck. "Marad még 6 fontunk; áldozzuk ezt a
QED hangszóró-csatlakozó kábeljére. Nem bánjuk meg!"
* Ugyanebben a füzetben tíz olcsó hangszedőt tesztel Noel Keywood;
az áruk 13-30 font. Nagyon érdekes, hogy akár a torzításuk; akár a
zajosságuk (barázdazaj), akár a hangminőségük alapján szedi sorrendbe
a hangszedőket, melyik az, amelyik mindig az élen áll? Mindig a...
szóval, ne hagyjátok becsapni magatokat: mindig más-más típus kerül az
élre. Ennyit a paraméterek és a hangminőség korrelációjáról. Fülre
egyébként még mindig a két olcsó Ortofon és a Grado FTE+1 találtatott
a legjobbnak - mindenesetre erős fenntartásokkal.
Október
Riport a Harrogate-ről, a legnagyobb brit nemzetközi
hifi-kiállításról.
November
Martin Colloms itt azokról a motívumokról értekezik, amelyek
eltérést okozhatnak két-két hangszedő hangja között. Ilyen a
kar-hangszedő kompatibilitás, az elektromos terhelés problémája, vagy
éppenséggel a hőmérséklet ingadozása. Egyes hangszedők
frekvenciagörbéje nem ugyan olyan 18 fokon, mint 24 fokon. Jó példa
erre a kereken 500 fontsterlinges Dynavector Karat Diamond, amelyet
négy hasonlóval együtt tesztel Colloms. Legjobbnak az ugyancsak 500
fontos Koetsut hozza ki, hozzáteszi azonban, hogy még ez sem
tökéletes. Levágja a 300 fontos Supex-éllovast, az SDX 1000-et, és
megdicséri a "potom" 180 fontos Linn Asak-ot - ez jelent valamit,
hiszen ez a lap - vigyázat - nem a HFA! ez a HFNRR!
* Interjú a Mobile Fidelity hanglemezgyár hangmérnökével. Az
MF-lemezeket úgy készítik, mintha diszkrét (CD-4-es) kvadrofóniára
szánnák őket: a szélesebb frekvenciasáv kedvéért fél-sebességgel
vágnak, a lakklemezt pedig Japánba küldik, és ott a JVC-nél
préseltetnek hanglemezt, olyan anyagból, amelyet a JVC éppen a CD-4-es
technológiához kísérletezett ki. Nem csoda, hogy számos szakíró
használja demonstrációs célokra az MF lemezeket. A Mobile Fidelity
természetesen soha nem használ dinamika-kompresszort...
December
A neves amerikai tervező, Tomlinson Holman cikke az
erősítő-hangszóró "Interface"-ről. Ez egyben az Apt 1 erősítő
filozófiája, és mint szokásos, egy kissé a reklámja is.
* Linsley Hood különleges modifikációt ajánl a saját kapcsolásához
(HFNRR, 1980. január-március): MOSFET-ekkel építi át a végfokozatot.
* Praktikus tanácsok a keresztváltó-tervezéshez.
* Tesztek: Mitsubishi System 4 és Aurex System 12 mikro-rendszerek
(iszonyú dolgokat művelhetnek, legalábbis a magnók
frekvenciagörbéjéből ítélve), továbbá öt hangszedő: Audio Technica
AT24, Ortofon MC20/II, Dynavector 20B/II, B&O MMC20L, Technics EPC
205/IIIL - ez az utóbbi, mágneses típus kapja a legjobb osztályzatot.
HI-FI ANSWERS
Július
Tesztek: a rendkívül olcsó és jó Elite 300H hangszedő 13 és fél
fontért, valamint a rendkívül drága és jó Koetsu hangszedő 500
fontsterlingért(!!!).
Augusztus
Amilyennek a vevő parancsolja.
Thorens TD160 Super: módosítások brit javaslatok nyomán.
Angliában jó hírnévnek örvend a Thorens TD 160-as futómű, azt
tartják róla, hogy nem rosszabb a nagy Thorenseknél, különösen ha
itt-ott belenyúlkálnak egy kicsit. A TD 160-as lemezjátszó sikerült
vagy sikerületlen modifikációinak külön cikket szentel a HFA, arra
való tekintettel, hogy megjelent a piacon a TD 160 Super. Ezen a gépen
a gyár - brit szakírók javaslatára! - a következő változtatásokat
hajtotta végre: stabilabb csapágyazás (visszatérés a fél coll
vastagságú lemeztányér-tengelyhez!), csillapított falú doboz,
csillapítóanyag a fedőlapon és a felfüggesztett "platnin", vastagabb
alátétgumi a tányéron, javított rugózás, jobb földelés. Az eredmény:
nem rossz, de a HFA szakírója változatlanul jobbnak találja a "hazai"
Rega Planar 3-at, amely 52 fonttal olcsóbb, és még kar is van rajta -
nem is akármilyen.
Szeptember
J. M. Hughes értekezik a Blumlein-féle "keresztpáros"
mikrofontechnikáról. Ez az a híres, régen gyakran használt, és
manapság újra divatba hozott sztereó felvételi technika. "Szörnyű
tragédia - írja Hughes -, hogy sok öreg monó felvétel, néha még
78-asok is gyakran tisztább, kiegyensúlyozottabb hangképet adnak, mint
számos mai felvétel." Vesd össze ezt a Hifi Magazin 4. számában a
Mitológiák című cikk néhány kitételével.
* Hat "maximalista", köztük a HFA szerkesztője mutatja be a saját
berendezését. Mind a hatan Linn Sondeket használnak, a hangszedő is
ötüknél Linn Asak, egynél pedig a híres Koetsu. Hárman a hangkart is a
Linn-től vásárolták ("Ittok"), a másik három pedig Grace 707, Syrinx,
illetve SME/III kart használ - ez utóbbi messze a legolcsóbb. A lánc
többi része már nem ennyire uniformizált, mégis, többen említik a
Mission 770 típusú hangsugárzót - igaz, részben azért, mert a drágább
Isobarikra már nem futja a pénzükből.
HFA-ajánlás. A Mission 770
Október
Itt is "megszagolgatják" a Goldring G900 IGC hangszedőt, a van den
Hul-féle tűheggyel. Ketten is tesztelik, és nagyon jó véleményük van
róla.
November
Abban a rovatban, amely az olvasók MOD-javaslatait közli, valaki
nyolcféle módosítást ajánl a Thorens TD 160-as lemezjátszó-futóműhöz.
Egy másik olvasó ötféleképpen is feljavította TD 166-osát. Például
tőből lefűrészelte (!) az eredeti Thorens kart, "eltávolítva azt az
átkozott cserélhető karszerelvényt" - és beragasztott a helyére egy
tartalék-alkatrész formájában olcsón beszerezhető Hadcock-karcsövet.
* Közben a Cambrasound (a Thorens angliai nagykereskedője)
forgalomba hozott egy Lemezjátszó-Átalakítási Kitet, a TD 160BC, 160C,
165 és 166 jelű futóművekhez, 25 fontért. A csomag tartalma: öntapadó,
bitumenszerű csillapító anyag; új, merevebb kar-deszka; anti-rezonáns
lemez-alátét és hasonlók.
* A szokásos ezeregy kérdésfelelet közül kiragadunk egyet, ez
valamelyik olvasó Shure V15/III-as hangszedőjére vonatkozik: "érdesen
szól - megtartsam, ne tartsam meg?" A választ azért közöljük, mert
pontosan úgy interpretálja a problémát, ahogyan kell - és van benne
még valami, ami tanulságos (ezt dőlt betűvel szedettük):
"A Shure V15/III. semmi esetre sem olyan fekete, mint amilyennek
gyakran lefestik, s bár a felső középtartományban egy bizonyos
érdességet hoz, és nem nyújtja azt a levegősséget, amely néhány más
hangszedő sajátja, mégis: nagyfokú pontosságra képes, _ha
mesterszalaghoz hasonlítjuk_, a követőképessége pedig 1 1/4 gramm
tűerővel kifogástalan." Mindazonáltal a HFA hangszedőcserét javasol...
(Az áprilisi számról semmi hír, mi több, ismerőseink közül azóta
se kapja senki a lapot.)
1980 július
"Hosszú szürke sáv az út, mely a messzeségbe vész" - mintha Yves
Montand dala inspirálta volna a júliusi címlapot. Nem csoda, hiszen ez
a füzet tartalmazza a 6. Autós-Sztereó Évkönyvet. Teljes listát ad a
négy keréken gördülő hifi-rádiókról, szalagjátszókról, erősítőkről,
hangdobozokról - még az ekvalizátorokról is. A cikkek is hasonló
témájúak, az egyik például az autó biztonsági rendszerekkel
foglalkozik, megvédendő a gazda szemefényét: az autó-hifit. E sorok
írójának egyszer és mindenkorra hiányzik négy kereke - így hát
ásítozva lapozta végig a júliusi Audiot.
* Azaz, hopp, van itt egy érdekes olvasói levél. Négyen írták alá:
John Curl (Mark Levinson főkonstruktőre volt valamikor!), Walter G.
Jung, Harshall Leach és Matti Otala. Mind a négyen sokat tettek azért,
hogy a profi átviteltechnika után végre a hifi-technikában is komolyan
vegyék a tranziens intermodulációs torzítást. Kicsit sokallják is már
a hűhót a TIM körül. Szeretnék a szerkesztőség tudomására hozni, hogy
habár ők valóban nem minden részletben értenek egyet egymással (a TIM
működési mechanizmusát és auditív hatását illetően), de a viták,
amelyeket persze nem ők provokálnak, csak még jobban megzavarják a
nagyközönséget. Aki tehát komolyan akar foglalkozni az erősítők
tervezésével, az ne a népszerű sajtóból tájékozódjék; jobban teszi, ha
inkább utánanéz a mellékelt, 27 tételes bibliográfiának.
Augusztus
"Portré: Paul Klipsch - arkansasi hangszóró-készítő." Fényképekkel
illusztrált interjú a legendás Klipsch-tölcsér immár 77 éves, de
változatlanul energikus tervezőjével, a tölcsér-elv ugyanennyire
energikus propagátorával. Hozzátehetjük: egyben a hifi-világ egyik
legjobb üzletemberével.
* Az arkansasi riportot követő cikk, Alternatív
Hangsugárzó-Technológiák címmel, áttekintést ad a ma használatos
hangszóró-típusokról és a futurisztikusakról is - egyébként különösebb
gyakorlati konzekvenciák nélkül.
* Építs Energia-Raktárat, azaz stabil külső tápegységet az
erősítődnek - ajánlja Walter G. Jung. A zene, semmi kétség,
dinamikusabban és szebben fog szólni, habár a külön tápegység
rendkívül robusztus, nem is éppen olcsó és esetleg agyonvágja azt, aki
gondatlanul nyúl hozzá. Kezdő barkácsolóknak nem való.
Szeptember
Akárcsak a jó háziasszony, nyáron a jó újságíró is befőz:
tartalékol valamicskét a szűkösebb időkre. Bert Whyte irigylésre méltó
uborkásüvege a nyári CES: a chicagói Consumer Electronics Show, a
világnak talán legnagyobb hifi-kiállítása. (Legalább három
főétkezéshez futja belőle.) A riportból két dolgot emelünk ki. Az
egyik az, hogy egy drága amerikai MC-hangszedőhöz a gyártó
megvásárolta a holland van den Hul tűhegyének licencét - úgy látszik,
van benne fantázia. A másik a Lux PD-555 lemezjátszó (átvettük a képét
is). Ennek a futóműnek 14 kilós a tányérja, és légkamrákat tartalmaz.
Egy pumpa segítségével a hanglemezt "rászívják" a tányérra, éppen úgy,
mint a lemezvágó berendezésre a lakklemezt. Nem közvetlen hajtású:
szíjhajtású gép - valahol csak hozzá kell férni a légkamrákhoz, ha
máshol nem, hát a csapágyházon keresztül!
Lux PD-555. Légritkító szívja rá a lenmezt a tányérra. A vákuumgép
állítólag nagyon kevéssé zajos...
* Az optikai mikroszkópok nem adnak hasznavehető képet a
lemezbarázdák felületéről, ezzel szemben a letapogató
elektronmikroszkóp (SEM) pontosan megmutatja, hogyan töredezik ki a
barázdafelület a többszöri lejátszás nyomán. Megdöbbentő, egyszersmind
meggyőző fotók - de úgy látszik, hogy sokkal nehezebb helyesen
interpretálni őket, mintsem mi (és a szerző) gondolnánk. Ez nem most
derül ki, hanem majd novemberben, egy hozzászólásból.
* Harminchét (37) kazetta-típus tesztje.
Október
Ez a szám - szokás szerint - Az Évkönyv. Másnak nem is igen jut
hely benne, kivéve a CES-riport folytatását. A címlapja nagyon tetszik
nekünk, be is mutatjuk (ezt tettük a szokásos Audio-fejléc helyébe).
Persze, aligha tudjuk érzékeltetni az eredeti kép hatását, ahogy a
színes lámpa- és skálafények átvilágítanak a fekete cicán.
November
A Discwasher cég, mint neve is mutatja, főleg lemeztisztító
alkalmatosságokat gyárt, semmivel sem rosszabbakat, mint a többiek.
Képviselője levelet intézett az Audio szerkesztőségéhez a szeptemberi
elektronmikroszkópos felvételekkel kapcsolatban. Azt írja, hogy a cikk
szerzője teljesen inkorrekt módon interpretálja a SEM-fotókat. Például
azzal sincs tisztában, merre halad a tű a barázdában, tehát merrefelé
okozhat kopást-betörést a barázdafalon. Amit betöredezésnek tart, az
valójában kiemelkedés, magyarán szutyok. "Mi vagy ezer órát töltöttünk
már az elektronmikroszkóp mellett. Azt a fotót, amit a szerző az
ötvenszer lejátszott lemezekről készített, reprodukálni tudjuk
teljesen ép, de piszkos lemezekről." Eszerint fényképeket magyarázni
SEM könnyű dolog.
(December)
The Audio Critic
1980 tavasz-ősz
Éppenséggel belefért volna a dátumba az is, hogy "tél", hiszen az
Audio Critic csak januárra jelent meg. No de hozott is annyi
változást, hogy csak győzzük regisztrálni.
* Mindenekelőtt arról tudósít bennünket, hogy a lap jelenlegi
magazin-formátuma többé már nem időszerű. Az olvasó túlságosan
türelmetlen ahhoz, hogy megvárja, amíg a tesztek-cikkek-egyebek
magazinná akkumulálódnak. Az Idő Szava tehát azt diktálja, hogy a
tesztek eredményét folyamatosan, kéthetente, de csak egyszerű
levélújság formájában publikálják, a magvasabb mondandókkal pedig
várjanak, amíg azok színültig meg nem töltenek egy Évkönyvet - nem
minden évben, mindazonáltal.
* Mindegy, egyelőre mindent árnyékba borít a Nagy Szenzáció,
amelyet az Audio Critic már hónapok óta hirdet (az Audio-ban): az első
olyan hangdoboz, amelyet a TAC terveztetett meg. "Bemutatunk Téged egy
háromutas, hagyományos hangdoboznak, amely alapvetően konvencionális,
- kivéve, hogy a tervezők nem követték el a konvencionális hibákat. Ez
elég is ahhoz, hogy úgy szóljon, mint eddig soha egyetlen hangdoboz se
szólt." Az eképpen bemutatott dobozt egyébként egy nemrég tető alá
hozott firma gyártja; szerényen a Fourier nevet vette fel, a nagy
matematikus emlékére. A TAC most komoly dilemma elé került, miként
előtte már annyian: vajon kritizálhatja-e elfogulatlanul a konkurrens
gyártmányokat az a szakíró, aki közreműködött valamely készülék
tervezésében? Mr. Aczel, hogy őszinteségét demonstrálja, elmeséli az
olvasóknak a Fourier 1 jelű doboz egész előtörténetét, tehát hogy a
hangdobozt nem a TAC tervezte, hanem az általa felkért konstruktőrök,
a TAC követelményei alapján. Mindazonáltal nem fejti ki, van-e
financiális kapcsolat is a TAC és a Fourier cég között. A doboznak
egyébként 1200 dollár párja.
Magáról a konstrukcióról annyi derül ki, hogy szándékosan csak
olyan eszközöket használtak hozzá, amelyek bárki másnak is a
rendelkezésére állhattak volna. (Vagyis froclizzák vele a
hangszóró-ipart.) Mindössze 85 literes basszreflex-dobozról van szó,
amelynek dohogója (mélyhangszórója) teljesen eredeti - tekintve, hogy
a tervezők nem találtak a piacon egyetlen hasznavehető 25 centis
woofert sem. A zengő (középsugárzó) valamiféle európai gyártmány, a
csipogó pedig egy japán modell, lapos membránú, "de nem
szalagsugárzó". Többet nem is kötnek az olvasó orrára, csak annyit,
hogy ehhez fogható hangsugárzót dinamikus hangszórókkal még senki sem
épített, és hogy a TAC most ezt használja etalonnak, váltogatva a Quad
ELS-szel.
Úgy bizony: a Quad-dal. Négy évvel ezelőtt, az Audio Critic
alapításakor elmulasztották kipróbálni ezt a pliocénkori angol
haragsugárzót: úgy gondolták, hogy a legelső elektrosztatikus
modellnek 1955 óta azért mégiscsak el kellett már avulnia egy kicsit.
Csak az új adukat tesztelték: a Dayton-Wright-ot, a Koss-t, a
Beveridge-t, a Sound-Lab-ot - és most egyszerre csak rá kellett
döbbenniük, hogy az öreg Quad bizony szebben, tisztábban szól.
(Legalábbis 100Hz fölött, onnan lefelé már kevés a jel, ajánlatos
kiegészíteni szub-basszussal.) Öreg hangszóró nem vén hangszóró.
* Erősítő? Abból is változott az etalon. Igaz, a Bedini 25/25
végfok továbbra is favoritja a TAC-nak, de szorosan felzárkózott mögé
a Leach Superamp. Gyártója (!!!) nem más, mint Prof. W. Marshall
Leach. Ami a tervező filozófiáját illeti, ez az 1980. évi,
április-májusi Audio-ban olvasható - mindazonáltal, a Superamp jóval
differenciáltabb masina az ott leírt Csináld-Magad-Erősítőnél.
"Mindössze" 300 wattos, A-B osztályú mono végerősítő, 800 dollárért.
* Előerősítőt is talált a TAC újat, jobbat, elegánsat: a Model
Fourt, azaz Robert Grodinsky legújabb, 4. modelljét. Ezért 650 dollárt
kér el a gyártó, amire mi persze csak csuklani tudunk, de Mr. Aczel
számára Grodinsky afféle Olcsó János, hiszen süllyesztőbe küldi Mark
Levinson, Cotter és a többiek 1500-2000 dolláros fono-elektronikáit.
Hogy még kirívóbb legyen a dolog, a Model Four még csak nem is a
szokásos fekete szappantartó, hanem komplett előerősítő.
* Hát még, amit a lemezjátszókról ír a TAC! Két nagy felfedezése
van. Az egyik egy lemez-alátét, a Platter Matter, ez a végletekig
tapadós gumiszerűség, amelyről aztán úgy kell lerángatni a lemezt,
hogy az egész futómű a lábunkra esik. De van értelme: nem engedi
rezegni a rezonanciára leginkább hajlamos felületet, a hanglemezt
magát. (A düsseldorfi hifi-kiállításon az Audio Trade cég jóvoltából a
Hifi Magazin is hozzájutott egy hasonló jószághoz, a Spectrához. Nem
tapad annyira, mint a másik, de még így is hallani véljük, hogy
valóban "megfogja" a lemezt. Nem butaság!)
Csakhogy az Audio Critic egyszersmind új lemezjátszót is talált
magának, a Win Laboratories SDC-10 futóművét az SDA-10 hangkarral - és
ez állítólag jobban szól, mint a nagy Cotter-Talapzat a Technics
futóművel, a Fidelity Research karral és a Platter Matter alátéttel.
Ennélfogva - fejtegeti Mr. Aczel - a jó izoláció nyilván nem minden,
hiszen ha csak rezonanciamentességről volna szó, akkor a Win
gyengébbnek bizonyulna. (Megjegyezzük, hogy a Win azért ezt a
szempontot sem hanyagolja el: látni a precíziós lábazatot!)
Mivel a Win szíjhajtású gép, az olvasó tudatában rögtön "beugrik"
a direkthajtás-szíjhajtás vita. Ezt Mr. Aczel is érzi, és siet
leszögezni, hogy egy igazán jó direkthajtású gép semmivel sem lenne
rosszabb a Win-nél. Mi azonban már túlontúl jól ismerjük a TAC
stílusát, és nem leszünk meglepve, ha a szerkesztőben rövidesen a
szíjhajtás új apostolát üdvözölhetjük.
* Végül a füzet szlogenje: Segíts Megállítani A Digitális
Járványt! "Az 50 kHz/16 bit ráta egyszerűen elégtelen, és nem szabad
megengedni, hogy szabvánnyá válhasson. Ha egyetértesz, kezdj leveleket
írni a hanglemezgyáraknak és a magazinoknak - mielőtt késő lesz."
- dl -
L'AUDIOPHILE
A két legújabb (17. és 18.) szám még nem érkezett meg, addig tehát
folytatjuk a francia újság etalonjainak ismertetését. Egyszersmind az
audio-filozófiájukat is be szeretnénk mutatni.
* Van valami tiszteletreméltó bátorság abban, hogy a
szerkesztőségi műhelyben két évvel ezelőtt kifejlesztett Hiraga-féle
A-osztályú végerősítő mindössze 18-20 watt teljesítményű. Ez még az
A-osztályban sem számít valami soknak. A tervező derűlátó: azzal
vigasztalja olvasóit, hogy a félvezető-technika nagyon gyorsan
fejlődik, és bizonyára már egy-két éven belül kaphatóak lesznek azok a
tranzisztorok, amelyekkel hasonló minőségű és nem drágább, de nagyobb
teljesítményű erősítőket lehet építeni. A jelenlegi eszközökkel
elégedetlen: a kereskedelemben kapható, gyárilag párba válogatott
tranzisztorok valójában csak néhány adatukban és csak szűk
hőmérsékleti határok között tekinthetők egyformáknak. Márpedig a
pontatlan párosításból eredő legkisebb egyenfeszültség-hiba is képes
megzavarni a hangszóró működését: a lengőcséve nyugvópontja
áthelyeződik, a hangszórópalást mozgásának és a mágneses mezőnek a
linearitása romlik, a teljesítmény csökken, a torzítás nő.
E veszélyek elhárítására Hiraga gépében az első fokozat nem
differenciálerősítő, hanem kettős emitterkövető. A második fokozat
ugyan olyan típusjelű tranzisztorokat alkalmaz (önműködő
hibakiegyenlítés), mint az első. A harmadik és a negyedik hagyományos
fordított Darlington. Az egész rendkívül egyszerű: mindössze 8
tranzisztort, tizenöt ellenállást, két hidegítő kondenzátort
tartalmaz. A Hiraga által botrányosan kicsinek minősített tápegységben
viszont csatornánként csaknem félmillió mikrofarad (0,5F) a
kondenzátorok értéke. (A tervező utal rá, hogy a szerkesztőség
tranzisztoros előerősítője 1,2 faraddal áthidalt autóakkuról üzemel!)
A végfokozat adatai bizony nem mind látványosak. Igaz, hogy a
negatív visszacsatolás kifejezetten kis értékű (16dB), de a teljes
kivezérléskor mérhető 1% harmonikus torzítás még így is soknak tűnik.
Ez persze úgynevezett puha torzítás (soft distortion): a teljesítmény
csökkenésével egyenletesen csökken és 1W alatt már alig mérhető. (A
fül egyébként nem nagyon érzékeny a harmonikus torzításra.) Az erősítő
kétségtelen előnye: a teljesítmény-stabilitás. Négy és húsz ohm között
szinte érzéketlen a hangszórók frekvenciafüggő
impedancia-változásaira.
Hiraga végerősítője a csöves korszakban még nem számított volna
kis teljesítményűnek. Azidőtájt általában kis vagy közepes wattszámú
erősítőt használtak mennél jobb hatásfokú hangszóróval - ma pedig
inkább fordítva. Az Audiophile e szempontból látszólag konzervatív.
* Főfő hangsugárzó-etalonja - mert van egy olcsóbb, sőt, készül
egy drágább is - az Európában kevésbé ismert Onken-doboz, egy japán
kisüzem 1965-ös konstrukciójának valamelyest egyszerűsített változata.
A 360 literes láda 25mm vastag kanadai rétegelt lemezből készül.
(Kizárólag kanadai születésű favágók munkája nyomán! A szerk.)
Rétegeit hőkezelés után 10 tonna nyomás alatt préselve ragasztják
össze, különben - állítják - kétszerte vastagabb keményfa sem felelne
meg. Csillapítóanyagnak nem olcsó üveggyapotot, hanem tiszta gyapjúból
készült,15 mm vastag filcet használnak. (Remélhetőleg csakis igazi
ausztrál birkákról való! A szerk.) A dobozba egyetlen hangszóró kerül,
a hatalmas, 38 centis Altec 416-8A: régimódi, ultraerős mágnes,
viszonylag könnyű és merev papírmembrán. Az előlapnak a jobb és bal
oldalán három-három jókora, téglalap alakú nyílást találunk, de az
Onken-doboz nem basszreflex-rendszerű: helyettesítő áramköre nem
rezgőkör, hanem csillapított aluláteresztő szűrő. Ez a hangsugárzó
persze csak 600Hz alatt használható, de ott állítólag nagyon szép a
hangja.
A jókora láda tetejére egy kisebb hangdoboz kerül, ez tartalmazza
a középhangszórót és a csipogót (Audax HD 17 HR37, 17 centis, illetve
Fostex T925, acéltölcséres). Keresztezési frekvenciák: 600 és 4500Hz.
A közép- és magassugárzó kiválasztásakor a legnagyobb gond a
mélysugárzó túl jó hatásfoka volt: az Onken-doboz mintegy 10dB-lel
hangosabb az átlagosnál. Az Audiophile szerint egy 5 wattos erősítő
már bőven meg tudja hajtani.
* Olcsóbb, Neveu-tervezte háromutas kis-etalonjuk belföldi - az-az
francia - hangszórókat tartalmaz. Hagyományos basszreflex-rendszerű;
tehát szintén igen jó hatásfokú. De még sokkal érdekesebb nála az az
egyelőre csupán félig kész hangsugárzó, mely az Onken-félénél is
drágább és látszólag még hagyományőrzőbb lesz, s amely az eddigi
eredmények alapján a legmagasabb osztályú etalonnak ígérkezik:
hatalmas, 2,29m mély, 2,30m2 szájnyílású exponenciális tölcsér, az
évezredek óta ismert, eszményien jó hatásfokú akusztikai
transzformátor egy gigászi példánya. ("Lakás kiadó, a város legszebb
pontján, csodálatos audio-kilátással, beépített szekrényekkel és
exponenciális tölcsérekkel." A szerk.)
A tölcsért ismertető cikk címe: A digitális eljárás prológusa. Nem
azt jelenti ez a cím, hogy a tölcsért számítógéppel tervezték
(egyébként azzal tervezték), hanem hogy ilyesféle hangszórókra lesz
szükség a digitális eljárás bevezetése után. A ma gyakori, rossz
hatásfokú hangszórók az Audiophile szerint valósággal gyilkolják a
dinamikát és alig fognak visszaadni valamit az új technika által
ígért, vagy 20 decibelnyi dinamika-nyereségből. A digitális eljárás
szükségképpen újra divatba hozza a jó hatásfokú hangsugárzókat.
H. I.