Zenék ecetben és olajban - Kísérleti hanglemezkritikák |
"Rászorul-e a hanglemezkritikus a hifi-technikára?"
Erre a kérdésre a választ sehol sem keresik:
külföldön már nem - idehaza még nem. Nincs kizárva,
hogy az alábbi kísérlet, amely a hanglemezkritika
és a lejátszótechnika összefüggéseit kutatja, első a maga nemében.
Eredménye nem kényszerítő erejű ugyan,
de igencsak elgondolkodtató.
Különösen, ha a kérdést nem a közönség teszi fel a kritikusnak,
hanem az előadóművész önmagának, imigyen:
"Rászorulok-e arra, hogy az én lemezprodukciómat
hifi-berendezésen hallgassa meg a kritikus?"
Technikai eszközöket minősítünk. "Vakon", pártatlanul igyekszünk
eldönteni, melyik lemezjátszó, hangdoboz, erősítő a jobbik. Ezek mind
(pszichoakusztikai) kísérletek. Hozzászoktunk a kísérletezéshez. Az
audio-kritikus felelőssége pénzben kifejezve is nagy: a vevőnek
többezer, a gyárnak, a kereskedőnek akár többszázezer forintos hasznot
hajthatunk vagy ugyanekkora kárt okozhatunk. És rajtuk kívül még
igazsággal tartozunk a "komponistának" is, azaz a zenereprodukáló gép
konstruktőrének. (Éppolyan hiú, mint bármelyik művész.)
Úgy gondolom, hogy a zenekritikus még ennél is szigorúbb
elszámolással adós, hiszen ő az egyik legbecsesebb áruban: művészetben
"utazik". A művészet-kritika, természeténél fogva, nélkülözi ugyan a
matematikai egzaktságot, de a kritikus ítéletének belül kell maradnia
egy viszonylag szűk hibahatáron. Ha másképpen nem, hát statisztikai
értelemben. Vagyis az apróbb hibák mindennaposak, elkerülhetetlenek,
de nagyot tévedni csak nagyon ritkán szabad.
Próbára tenni magát a zenekritikát, kényes dolog ez; bölcs ember
nem teszi próbára az üvegpoharat. Igaz, a zene - egyebek között -
szakma is, tehát szakszerűen megítélhető. A zenekritikus, ha hivatása
magasán áll, felfigyel a tehetség legcsekélyebb jelére is, s képes
diagnosztizálni akár a legparányibb hibát. De már az élő zene
elbírálásakor is meg kell küzdenie Sátánnal-Belzebubbal: saját
előítéleteivel, emberi kapcsolataival, rokon- és ellenszenveivel,
aznapi közérzetével, összpontosítás közben előtolakodó
gondjaival-bajaival - egyszóval mind azzal, amivel bármely más
művészeti ág kritikusainak is mindig meg kellett küzdeniük. Hogy
ítélete végül milyen biztonsággal helyes, talán méltatlan volna
kísérleti úton méricskélni. Ha mégis: a zenetudósokra tartozik.
Nem egészen így áll a dolog a hanglemezkritikával. A
hanglemezkritikus is zenei produkcióról mond ítéletet, csakhogy ő a
zenét nem azon frissiben hallja, hanem konzervből, a hangfelvételi
(stúdió) és a hangreprodukáló (hifi) technika közvetítésével. A
zenekritika tárgya tehát ebben az esetben három dolog - és ezek közül
csak az egyik maga a zene.
A tartósítás, az "ecet és olaj" általában erősen érződni szokott
az ételek ízén. Éppígy az olyan érzékeny szubsztancia, mint a zene,
bizony nem "primőr" állapotban kerül elő a konzervdobozból. Folytatva
a gasztronómiai hasonlatot: a zene-hangfelvétel-hangreprodukció
hármasa nem sorjában, menü formájában kerül az ítészek asztalára,
hanem egytálétel gyanánt, alaposan összefőzve. Ennek ellenére a
zenészek, zenetudósok, zenekritikusok többsége - így tapasztaltam -
azt vallja, hogy a zene legfőbb összetevői sértetlenül átvészelnek
mindent, bármi történjék is velük a mikrofonok, keverőberendezések,
zajcsökkentők, stúdiómagnók, vágógépek, hanglemezprések, majd pedig -
otthonunkban - a hangszedők, erősítők, hangszórók boszorkánykonyháján.
Amiből az következne, hogy a lemezen szereplő művészek produkciója
híven megítélhető - bármilyen lemezjátszót használjon is a kritikus.
Előzmények, indítékok
Annakidején, a Hifi Magazin 1. kiadásában azzal vezettem be
lemezkritikai rovatunkat, a Hanglemezívet, hogy "a hanglemezkritika
Magyarországon nemlétező műfaj". Ezt részben offenzívának szántam,
egyben azonban védekezésnek is, bizonyítsák ezt a cikk zárósorai:
"Egy gyenge pontunkat önszántunkból megmutatjuk. Aligha lepi meg
azt, aki elolvasta magazinunk előszavát a magyar audio-kultúra
színvonaláról: egyelőre nem jelezhetjük, milyen készülékeket
használnak hanglemezkritikusaink. De reméljük, sőt, hisszük, hogy a
lemezkultúra fejlődésével, előbb vagy utóbb, laikus és hivatásos
egyaránt rádöbben (és számot tart) arra az információ- és
élménytöbbletre, amelyet ma még nem tud előhívni a lemezbarázdákból."
Heves kritika ért emiatt. Azt válaszoltam rá (2. szám, 33. oldal),
hogy véleményemet fenntartom, "mindaddig, amíg meg nem győznek
bennünket arról, hogy a kritikusok előtt valóban feltárul a
hanglemezek teljes információtartalma". Egyben jeleztem, hogy
minderről igyekszünk kitudni a zeneművészek, esztéták, zenei rendezők
nézeteit, később pedig kísérleti úton is keresni fogjuk a választ.
A Hifi Magazin 3. számában közreadtuk körkérdésünk eredményét.
Legfontosabb kérdésünket így fogalmaztuk meg: "Véleménye szerint
több információt is nyújtanak-e a hanglemezprodukcióról (a karmester
képességeiről, a zenészek játékáról, a hangszerek számáról és
minőségéről) a mind tökéletesebb készülékek?"
A válaszok változatosak voltak. Némelyek szerint a jó
lejátszóberendezés valóban közvetít kisebb-nagyobb
információtöbbletet, mások viszont úgy vélekedtek, hogy a zene igazi
alkotóelemei akár egy monó berendezésen is átvilágítanak, ami pedig
ezen felül van, "az lehet szép és gyönyörködtető, de nem tartozik
szorosan a lényeghez". Az egyik nyilatkozatnak éppenséggel az volt a
veleje, hogy ami egyszer nincs rajta a lemezen, azt a legjobb
hifi-berendezés sem varázsolhatja rá - ezen egy kissé bosszankodtam,
mert még a Hifi Magazin szerkesztője sem olyan ostoba, hogy ennyit ne
tudna. Végül figyelemreméltó volt az a válasz, amelyik időszerűtlennek
nyilvánította körkérdésünket, azzal, hogy Magyarországon gyakorlatilag
nincsenek hifi-berendezések, ezért képtelenség volna számonkérni a
kritikusoktól a jó berendezések használatát. Ezzel természetesen nem
érthetünk egyet, hiszen Magyarországon legalább 50 ezer
hifi-berendezés üzemel, ha egy kicsit lejjebb visszük a mércét, akkor
háromszor ennyi - másrészt pedig aki kovács akar lenni, az szerezzen
magának kalapácsot. A legrosszabb esetben kölcsön-üllőn is lehet
kalapálni.
Dehát minden pro és kontra akkor csak arra szolgált, hogy
tisztázzuk "a szakma" nézeteit a hangreprodukáló eszközökről. És amit
ellenük vethettem volna, az sem lett volna több, mint vélemény. Többet
csak egy kísérlet mondhatott.
Nem vagyok pártatlan. Sokkal többről van szó, mint személyes
hiúságról, újságírói "bulldog-effektusról"
("végére-járni-a-dolognak"). Mert amennyiben a kísérlet pozitív, tehát
legalább is sejttetni engedi, hogy a lejátszóberendezés minősége
igenis beleszól a kritikába, feltehetőleg nagyobb becsülete lesz az
audio-technikának a zenészek, zenepedagógusok, esztéták szemében.
Ezért rendkívül fontosnak tartom, hogy bár a kísérletet magam vezettem
le, eredményét nem egyedül, hanem a kísérlet - teljesen elfogulatlan -
alanyaival közösen értelmeztem.
A vizsgálat korlátai
A teszt lényege nyilván az, hogy kritikát vagy valami hasonlót
iratunk a kísérleti személyekkel, ugyanazokról a hanglemezekről,
mégpedig úgy, hogy a lejátszó berendezés hol jó minőségű, hol pedig
gyatra. Feltéve hogy a kritikusok - képzettségük, képességeik szerint
- homogén csoportot alkotnak, elegendő számú (száz? kétszáz?) próba
alapján statisztikailag kezelhető adathalmazhoz jutunk arról, hogy
mennyiben befolyásolta ítéletüket a lejátszóberendezés. Ez eltartana
egy évig, közben a zsürorok elkerülhetetlenül összefutnának,
megtárgyalnák a dolgot oda és vissza, befolyásolnák egymást, és végül
az egész teszt kézbentarthatatlan lenne. Nos, nekem nem volt több
kritikusom, csak tíz. De mindegyikük két ízben szerepelt. Nem csak a
statisztika kedvéért.
Egyébként ugyanis, még ha meggyőző lenne is a kísérlet
statisztikai szempontból, magukat a résztvevőket semmiről sem győzné
meg: mindegyikük úgy vélné, hogy az ő kritikája mindenképpen helytálló
volt - legfeljebb a többiek tévedtek. Más a helyzet, ha mindenkivel
két-két kritikát iratunk: egyet a hifi, egyet pedig a nem hifi módon
lejátszott lemezekről. Ha a két ítélet egybecsengő, a kísérlet
eredménye negatív, ellenkező esetben pozitív. Első benyomásra ez a
módszer reménytelennek látszik, mert ha a kísérleti személyek
megtudják, hogy ismét ugyanarról a hangfelvételről kell írniuk,
tudatosan vagy tudat alatt mindent el fognak követni, hogy a két
kritika hajszálra azonos legyen, hiszen úgy éreznék, hogy különben
kétségbe vonható a szakértelmük. Mégis, bíztam benne, hogy ha a
kísérlet igazi célját ködbe tudom burkolni, akkor mindvégig objektív
dolgozatokat kapok. Tudtam, hogy ezt a kísérlet végén mindenképpen
ellenőriznem kell.
Persze, a kísérlet résztvevői nem "valódi" hanglemezkritikusok
voltak - legalább is nem gyakorló kritikusok, akiket én röstelltem
volna felkérni, ők pedig feltehetően nem szívesen vállalták volna a
kísérleti nyúl szerepét. Zeneakadémistákra, a főiskolát nemrég
elvégzett zenészekre gondoltam, olyanokra, akik már eléggé intenzív
kapcsolatban állnak a zenével, s akikben legalább potenciálisan benne
rejlik a zenekritikus - de akiket semmiféle presztízsveszteség nem
érhet (még sajátmaguk előtt sem!), ha esetleg rá kell döbbenniük,
hogy bármi miatt is, de képtelenek következetesen ítélni. A tíz
"kísérleti kritikussal" Földes Imre tanár úr, illetve Malina János
ajánlása folytán ismerkedtem meg; valamennyiüknek ezúton mondok
köszönetet segítségükért, illetve közreműködésükért.
A teszt előkészítése
Vendégeimnek azt mondtam, hogy úgynevezett pszichoakusztikai
tesztről van szó, amellyel mindenekelőtt a zenekritika
"üzembiztonságát" szeretném ellenőrizni. Képesnek érzik-e magukat -
kérdeztem -, hogy teljesen együttműködjenek velem, meg tudnak-e
szabadulni természetes ellenérzéseiktől, amelyet, a kísérlet alanyai
szükségszerűen érezhetnek, tudnak-e tökéletesen elvonatkoztatni
mindentől, ami befolyásolhatná őket ítéletükben? És képesek-e arra,
hogy egy hónap múlva újból összeüljenek, és újból elbírálják
ugyanazokat a lemezeket, de úgy, mintha akkor hallanák először? Egy
hónap elég nagy idő a feledésre, de így is arra kérem őket, hogy
közben, ha találkoznak, szóba se hozzák a történteket; ha van odahaza
lemezgyűjteményük, ne ellenőrizzék, hogy az imént hallott, letakart
címkéjű felvételek azonosak-e az ő lemezeikkel. (Mert a lemezek
címkéjét természetesen leragasztom. Tehát nemcsak azt nem tudhatják,
ki játszik és ki vezényel, de még azt sem, hogy vezényel-e valaki
egyáltalán.)
Bízom benne - mondtam -, hogy elfogulatlanok maradnak, kizárólag
az aznapi énjükkel ítélnek, és nem fognak megdicsérni egy
hangfelvételt csupán azért, mert egy hónappal előbb is jónak találták.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy joguk van a tévedéshez. Annál is inkább,
mert fenn kell tartanom egy bizonytalansági tényezőt. "Valamelyik
csoport - mert számos csoporttal elvégezzük ezt a tesztet! -
legközelebb mégsem ugyanezeket a lemezeket fogja hallani. Anélkül,
hogy megmondanám, mikor, a három lemez egyikét, másikát, de akár mind
a hármat is kicserélhetem ugyanazon zeneművek más felvételére." (A
valóságban csak két csoport volt, és természetesen mindig ugyanazokat
a lemezeket hallgatták.)
Egyébként ne zavartassák magukat semmitől, legfőképpen egymástól
ne, és lehetőleg tartózkodjanak a véleménnyilvánítás bármely
formájától. Az esetleges műszaki tökéletlenségeket hagyják figyelmen
kívül, hiszen a gépek mindig tökéletlenek. Absztraháljanak.
Koncentráljanak a lényegre, az eredeti zenei produkcióra - ne úgy,
mint a hifi-mániákusok, akik lényegtelen, árnyalatnyi különbségekért
súlyos pénzeket fizetnek. Egyáltalán, hagyjuk a hifit, mint láthatják,
nem is választottam különlegesebb készülékeket -, hiszen most nem
műszaki, hanem esztétikai tárgyú kísérlet folyik. "Vegyük komolyan
egymást."
Nem kell formális zenekritikát írniuk, jobb a spontán jegyzet,
akár távirati stílusban is. Ne állítsunk egységes, kötelező
kritériumrendszert, mindenki csak annyit vessen papírra, amennyit
fontosnak és éppen elegendőnek tart. Amennyiből kiderül, mennyire
taksálja a zenei összprodukciót. De ítéljenek olyan lelkiismeretesen,
amilyen lelkiismeretességre maguk is számot tartanának, ha
történetesen ők ülnének benn a zenekarban.
Műszaki körülmények
"Hifi" hangvisszaadásra a Hifi Magazin kontrollberendezését
használtuk: a Sonus Gold Blue hangszedőt, a Revox előerősítő-panelt, a
Quad 405-ös végfokot, a Spendor BC1-es hangdobozokat - szemre egyik
sem mutat sokat! Lemezjátszónk, a Mechanikai Laboratórium egy
kísérleti futóműve már reprezentatívabb megjelenésű, ez viszont az
egyik alkalommal éppen szét volt szedve, és ekkor egy (módosított)
Tesla NC440-essel helyettesítettük. Ez utóbbi összeállításban a
rendszer értékét 70 ezer forintra becsülöm. Nyugaton a nívós átlagnak
felel meg; léteznek tízszerte drágább hifi-láncok is.
Mindezt igen olcsó, úgynevezett "kompakt" sztereó rendszerekkel
állítottam szembe. Mindkét alkalommal a RAVILL-tól kértem kölcsön, ami
éppen kéznél volt: egyszer egy 6200,- Forintos Videotont, egyszer
pedig egy 6800,- Forintos Teslát. Mindkettő ugyanazt az olcsó, de már
modernnek nevezhető, csehszlovák gyártmányú, kristályhangszedős
lemezjátszót tartalmazza. Erősítőjük mintegy 2x4 wattos, és rádióval
van egybeépítve, hangdobozaik aprócskák és primitívek. Minden
gyengéjük ellenére ezek a sztereó készülékek még mindig sokkal jobban
szólnak, mint nagyon sok - elavult - lemezjátszó-berendezés szerte az
országban. Áruk pedig megközelíti a magyar átlagfizetés kétszeresét.
Vendégeim első csoportja előbb a hifi-láncon, majd egy hónap múlva
az olcsóbb berendezésen hallgatott zenét. A másik ötfőnyi csoport
pontosan fordítva: előbb a gyatrább készülékeket hallgatta, és csak
másodszorra, több, mint egy hónap elteltével a hifi-berendezést. Így
is izgalommal vártam, hogyan fogadják a gyengébb készülékek hangját.
Vajon nem fognak-e gyanút? Mindenesetre összevissza tologattam az
egyes darabokat, a kis hangdobozokat felraktam a nagyobbaknak a
tetejére, hogy legalább a hifiben járatlanok előtt rejtve maradjon,
melyik is szól tulajdonképpen.
Így is elhangzott egy-két megjegyzés a hang minőségéről. Ilyenkor
újra meg újra elmondtam, hogy végtére is azért folyamodtam zenészek
füléhez, mert ők képesek absztrahálni, a lényegre összpontosítani,
felül emelkedni a technikai tökéletlenségeken - nem úgy, mint a
hifi-mániákusok, akiket csak a műszaki sallang érdekel stb. stb. Ha
szükségét érzik, hát le is írhatják, hogy itt és itt talán a technika
a ludas, nem a zenészek. (Ez alig-alig fordult elő.) Később, a teszt
eredményének összefoglalásakor kitűnt, hogy senki sem gyanakodott
semmire. Csak csodálkoztak, hogy a Hifi Magazin olcsóbb készülékekkel
is beéri.
Hifi-elv, hogy lehetőleg ne használjuk a hangszínszabályzókat: a
zenének magától kell szépen szólnia. Mindazonáltal, amikor először
szólaltattuk meg a gyengébbik berendezést, többen is kevesellték a
mélyhangokat. Ezért az első lemez lejátszása után már "feltekertem"
egy kissé a basszust az erősítőn, és ettől kezdve így használtuk a nem
hifi készülékeket. Miután a jó mélyhangátvitel rendkívül fontos
szempont, elképzelhető, hogy az első lemezen tapasztalt
basszus-szegénység tükröződni fog a kísérlet eredményében (lásd
táblázatunk bal alsó hatodát a 24. oldalon).
A hanglemezek
Ha valaki hivatalból foglalkozna efféle tesztekkel, végig kellene
csinálnia a kísérletet minden egyes zenei műfajjal, azokon belül is
minden fontosabb kor zenéjével, s egy harmadik szempont szerint azt is
ki kellene próbálnia, hogyan vizsgáznak az eltérő minőségű
hangfelvételek. Mert hiába derülne ki, hogy a kivételes
felvételtechnika megköveteli a jó lejátszóberendezést - ha a
hanglemezek átlagos minősége nemhogy nem kivételes, hanem enyhén
szólva is csak közepes. Nekem egyetlen kísérletre futotta az erőmből,
tehát "ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit" válogattam. Ez
természetesen azzal jár, hogy a kísérlet eredménye összemosódik,
nehezebb kihüvelyezni a tanulságokat. A kísérleti program mindössze
három zeneműből állt, s nem tartott tovább egy óránál.
Az első lemezen rendkívül "színes" - némi pejoratív mellékzöngével
azt is mondhatnám: "hifi" - programzene volt, korai Stravinsky: A
tűzmadár. Felvételünkön az amerikai Atlanta Szimfonikus Zenekar
hallható, Robert Shaw vezényletével. Műszaki szempontból a világ
legjobb hanglemezei közé tartozik. A műsort digitális (Soundstream)
rendszerrel rögzítették, a pianisszimók és a fortisszimók különbsége
óriási - egyes külföldi lemezkritikusok szerint az előadók egy kissé
vissza is éltek ezzel a lehetőséggel: "rájátszottak" a dinamikára. Ezt
a szokásosnál jóval drágább lemezt egy frankfurti hifi-nagykereskedő
cég, az Audio Int'l küldte meg a Hifi Magazinnak, két példányban. Az
egyiket fájó szívvel feláldoztam - a kristályhangszedők nem kímélik a
lemezt.
Lábjegyzetben: egyik-másik tekintélyes hangmérnök idült és
fölöttébb kényelmes babonája szerint nemcsak hogy nem kell, de nem is
szabad túl nagy dinamikát juttatni a hanglemezre, mert az olcsóbb
készülékek nem tudják majd lejátszani, a tű ugrani fog. Egyszer már
bebizonyítottuk, hogy ez nem igaz, de ezúttal magam is aggódtam egy
kicsit, mert a Tűzmadár nem egyszerűen nagy, hanem extrém dinamikát
közvetít. (Félreértések elkerülése végett: ez az extrém dinamika még
mindig csak sápatag visszfénye annak, ami a koncerten érvényesül!)
Nos, megnyugtathatok mindenkit, hogy az olcsó kristályhangszedők,
természetesen új tűvel és kifogástalanul beállítva, gond nélkül
lejátszották a világ egyik legnagyobb dinamikájú hanglemezét! Más
kérdés, hogy két lejátszás után, tehát amikor ismét hifi-hangszedőt
hallgattunk, bizony észre lehetett venni - nem csak ezen! mindhárom
lemezen! -, hogy a kristályhangszedők egy kissé a saját képükre
formálták a barázdákat.
Ellenpontozva a "túlhangszerelt" Stravinsky-zenét, másodiknak
Mozart Haffner-szimfóniáját választottam, a csehszlovák Supraphon cég
lemezéről, a karmester nélkül játszó Prágai Kamarazenekar előadásában.
Jellegzetes Supraphon-lemez. Míg a magyar lemezek készítői
óvatosságból inkább a dinamika-szegénységet, a kissé "fejbecsapott"
hangképet vállalják, a csehszlovákok nagyobb energiákat szeretnének
felvinni a lemezre, mint amekkorát a műszaki felkészültségük megenged.
Így aztán a felvétel "hangosabb" ugyan, legalább is a magyar
lemezeknél, de már az elején is torzítást hallani, és ahogy közeledünk
a kritikus belső barázdákhoz, a hangkép egyre érdesebb, keményebb,
rekedtesebb lesz - vesd össze ezt kritikusaim ítéleteivel! A lemez
egyébként több mint tíz éves.
Hogy a programban barokk zene is, magyar hangfelvétel is
szerepeljen, Händel Vízizenéjére, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egy
régebbi, de ma is kapható lemezére esett a választásom. Jó tíz évvel
ezelőtt készült ez is, még Sándor Frigyes vezényletével; ismeretes,
hogy az együttes azóta főleg karmester nélkül játszik. Erről a
lemezről én leginkább a G-dúr szvitet szeretem, de Malina János még
idejében figyelmeztetett, hogy kísérleti kritikusaink némelyike túl
gyakran hallja Czidra László blockflötéjét, tehát ráismerhet a
felvételre. Ezért inkább a D-dúr szvitnél maradtam.
Egyébként ez a lemez is tartogat érdekességeket, műszaki
szempontból is. Műsorát még Dolby-zajcsökkentő használata nélkül
rögzítették, a felvétel ezért egy kissé zajos, de megítélésem szerint
jóval elevenebb, természetesebb, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar
számos újabb lemezén. A csembaló játéka például igen tisztán kivehető
- talán egy kicsit még több is van belőle a kelleténél.
Kísérlet és kontrollja
A kísérlet 1980. szeptemberében kezdődött, és az év végéig éppen
befejeződött. Összefoglalva: öt-öt kritikus két-két alkalommal
meghallgatta és elbírálta Händel, Stravinsky, Mozart zenéjének mindig
ugyanazt a felvételét, anélkül azonban, hogy biztosra vehették volna,
hogy valóban ugyanazt hallják. (A lemezcímkék mindvégig le voltak
ragasztva.) Mint tudjuk: csupán annyi változott, hogy egyik alkalommal
nívós, a másik alkalommal gyönge lejátszóberendezést hallottak.
Amikor már a második kritikájukon is túljutottak, ellenőrzésképpen
mindegyiküktől külön-külön megkérdeztem: véleménye szerint ugyanazokat
a felvételeket hallotta-e, avagy úgy gondolja, kicseréltem
valamelyiket, esetleg mind a hármat? Ebből ugyanis ellenőrizhettem,
hogy a kísérletben részt vevő személyek nem gyanítják-e a teszt igazi
célját. Íme a válaszok:
Vízizene:
mind a tízen azt tippelték, hogy kicseréltem.
Tűzmadár:
nyolcan azt mondták, kicseréltem, egyvalaki bizonytalankodott, egy
személy viszont kijelentette: kizárt dolog, hogy a Tűzmadárnak két,
ennyire kitűnő felvétele létezzen...
Haffner:
ötük szerint cserélődött a felvétel, négyen úgy vélték, azonos maradt,
egy személy ítélete ismét bizonytalan volt.
Később, mikor újra összehívtam őket - mindnyájukat -, hogy közösen
értelmezzük a kísérlet eredményét, és elmondtam, hogy a felvételek
mindvégig azonosak voltak, többen valósággal meg voltak döbbenve:
szinte el sem akarták hinni.
Kétféle effektust lehet előre jelezni. A hifi-berendezésen a zene
tisztábban, elevenebben, lelkesítőbben, gyönyörködtetőbben szól (mert
nem ütközik korlátokba!) - másrészt jobban lelepleződnek az előadók
hibái. Az tehát a kérdés, hogy hifi-berendezésen hallgatva a
hangfelvételbe öltöztetett zenei produkciót, a kritikusok többsége
azonos módon fog-e ítélni, úgy, mint előzőleg? Esetleg enyhébben?
Szigorúbban?
Hogy ezt megvizsgálhassuk, a szavakban kifejezett ítéleteket előbb
át kell alakítanunk számokká, vagy egyéb jelekké, amelyekkel számolni
lehet. A következő szimbólumokat használtuk:
! a két ítélet egybevág
+ hifi-technika: kedvezőbb ítélet
- hifi-technika: kedvezőtlenebb ítélet
----------------------------------------------------------------------
Vízizene Tűzmadár Haffner
----------------------------------------------------------------------
Első csoport: 1. - + !
2. ! + !
3. +++ ++ !
4. -- ! !
5. - -- ++
----------------------------------------------------------------------
Második csoport: 6. + ! ++
7. - +++ -
8. ++ - +
9. +++ ++ -
10. ++ --- ++
----------------------------------------------------------------------
A "+", illetve "-" jelekből kettőt írtunk, ha az eltérés
meglehetős volt, és hármat, ha a két ítélet szélsőségesen elütött
egymástól.
Ezt elbírálni szubjektív dolog, ezért a kritikákat nem egyedül
minősítettem: a kísérlet résztvevőivel közösen döntöttük el, melyik
kritikapárra milyen szimbólumot írjunk. Volt 5 vitás eset, ilyenkor
szavazást kértem. Még így is, utólag felülvizsgálva a kísérleti
kritikákat, 7 olyan párt találtam, amelyet másképpen is lehetne
interpretálni. Mindezek a módosítások azonban nem változtatnák meg a
teszt kicsengését. Mégis, hogy bárki egybe vethesse a szöveget a mi
interpretációnkkal, a cikk végén közre adjuk a kísérlet teljes
anyagát. (A 26-31. oldalon.) Azt hiszem, érdekes olvasmány.
Találati arány
Kritikusaim mindössze 7 esetben bizonyultak következetesnek. Ez
nem több, mint 23%. A hétből 4 találat a Haffner-szimfóniára esik, de
még itt is csak 40 százalékos az eredmény. Még a viszonylag
eredményesebb I. csoportban sem haladja meg a találati arány a 40
százalékot. Csupán a táblázat jobb felső hatoda (Haffener-szimfónia,
I. csoport) ad elfogadható, 80 százalékos értéket - ha viszont így
számolunk, a többi hatod szinte találat nélkül marad.
Ha megengedhetőnek tartjuk, hogy a kritikusok tévedjenek
valamelyest, átírhatjuk a táblázatot oly módon, hogy az "egy plusz",
illetve "egy mínusz" helyébe is felkiáltójelet teszünk, és így a
találatok számát 17-re növeljük (53%). Eltekintve attól, hogy ez még
mindig nagyon mérsékelt eredmény, a hátralevő 13 ítéletpár most már
kizárólag erős vagy éppenséggel súlyos tévedést tartalmaz!
Személyekre bontva: öten egyszer sem ítéltek megbízhatóan, hárman
egy találatot értek el, ketten pedig két-két zeneművet minősítettek
következetesen. Vigyázat: a találat ténye kísérletünkben nem azt
jelenti, hogy az illető helyesen ítélt, csupán azt, hogy
következetesen. Tehát esetleg mindkét alkalommal tévedett.
Aligha bennük volt a hiba. Még ha feltehetően kevesebbre képesek
is, mint a rutinos, lemezkedvelő hanglemezkritikusok, nagyon
valószínű, hogy a kétféle lejátszóberendezés volt az, amely ennyire
megingatta ítéletük biztonságát.
Dicséret, vagy bírálat?
A hifi-berendezés hűségesebben közvetíti az előadásnak mind az
erényeit, mind pedig a hibáit. Hogy ezáltal inkább dicséretre, avagy
inkább bírálatra készteti-e a kritikusokat, erről a "+" és a "-" jelek
arányából tájékozódhatunk.
Túlsúlyban vannak a "+" jelek. Kérdés, hogy ez véletlen-e.
Mindössze 30 adatpárral rendelkezünk - statisztikailag eléggé szerény
támpont. De a táblázatból kiemelhetünk egyes adatsorokat, és ha
ezekben is mindvégig a "+" jelek dominálnak, akkor már erősen
gyanítható, hogy korreláció áll fenn a lejátszóberendezés milyensége
és a lemezkritikus jóindulata között. Vegyünk néhány példát (mindig a
"+" jelek száma áll elől):
Pozíció szerint számolva
- azaz: hány kockában szerepel egyik vagy másik jel?
Vízizene: 5-4.
Tűzmadár: 5-3.
Haffner: 4-2.
Összesen: 14-9.
Abszolút értékben számolva
- vagyis hány "+" és "-" jel van összesen a táblázatban?
Vízizene: 11-5.
Tűzmadár: 9-6.
Haffner: 7-2.
Összesen: 27-13.
Tehát jóval több a "+" jel, mint a "-" és a "!" együttvéve!
Súlyozva.
Szerintem ez a legfontosabb. Nézzük csakis a súlyosabb
következetlenségeket, vagyis a kettős és a hármas jeleket. A kettős
jelek aránya 7-2, a hármas jeleké 3-1, összesen 10-3.
Bárkinek jogában áll azt mondani, hogy mindez merő véletlen. De
ismerje el: nagyon makacs véletlen.
Modell és valóság
Nézzük, miben tér el hanglemezkritika-modellünk a valóságostól.
Már említettem, hogy felvételeinket "csak" főiskolások, fiatal
zenészek minősítették. Elhiszem, hogy a rutinos lemezkritikusok
megbízhatóbban szerepeltek volna - de mennyivel? Azt hiszem, erre
mindenkinek magának kell keresnie a választ.
A "hifi" és a "nem hifi" berendezés különbsége kísérletünkben
meglehetősen nagy volt, de a teszt még ebből a szempontból sem volt
abszurd, hiszen van olyan zenekritikus, aki lényegesen rosszabb
berendezést használ, mint a Synkopa - esetleg éppenséggel monó(!)
lemezjátszója van...
Kétségtelen, hogy a hifit és a nem hifit megkülönböztető első
számú kritérium a basszusátvitel milyensége. Nézzük meg még egyszer
táblázatunk bal alsó hatodát, azaz a II. csoport kritikáit a
Vízizenéről. Tény, hogy ekkor még nem tekertük fel a mélyhangokat az
olcsó Tesla erősítőn - és az is tény, hogy a zenei produkciót ekkor
úgyszólván "levágták". Vajon véletlen egybeesésről van-e szó? Ha igen,
örülnék, hiszen ez erősítené adataim súlyát: azt jelentené, hogy a
táblázat összes adata korrekt, statisztikailag egyenértékű.
De az is lehet, hogy az elmarasztaló kritikának éppenséggel a
mélyhangszegénység volt az oka. (Kísérletünk kicsengésén ez sem sokat
változtat: a tabella, még ha törölnék is a bal alsó hatodát, nagyjából
ugyanazokat a tendenciákat mutatná.) De mit értsünk
basszus-szegénységen? És mit értsünk jó basszuson? Azt, hogy
feltekerjük a mélyhangszínszabályzót, és ezzel elkenjük a hangkép
tisztaságát? És milyen mértékben tehetjük ezt? Ugyanis
kiegyensúlyozott, "lineáris" hangkép csak egyetlen egy van - hepehupás
átvitel viszont, amely indokolatlanul vagy ezt, vagy amazt a szólamot
hangsúlyozza, számtalan lehetséges.
Ide tartozik még egy motívum. Beszámoltam a kísérletről Ujházy
László barátomnak, a Rádió csoportvezető hangmérnökének. Arra hívta
fel a figyelmemet, hogy tapasztalatai szerint másképpen ítéljük meg a
zenét, ha hangosan szól, s megint másképpen, ha nem szól elég
hangosan. Vajon egyforma hangerővel hallgattuk-e a lemezeket a jobb és
a rosszabb berendezésen?
Nos, nem egyenlő, hanem mindenkor optimális hangerővel hallgattuk.
A hifi-berendezésnek nemcsak hogy immanens tulajdonsága, hanem az
értelme is az, hogy a mély, torzítatlan basszus, a tiszta
középtartomány még egészen nagy hangerőn is kellemes, élethű,
kívánatos marad. Ugyanekkora hangerő a "kompakt" berendezésről
elviselhetetlen lett volna, nemcsak a fülsiketítő torzítás miatt,
hanem éppen azért is, mert a basszusnak nyoma sem maradt volna: nem
bírta volna sem a hangszóró, sem a végerősítő. Megelégedtem tehát egy
elfogadható "szobahangerővel" - miként ezt az ilyen berendezés
tulajdonosa teszi (akár foglalkozik kritikaírással, akár nem).
Mielőtt a kísérletbe belefogtam volna, sokakkal konzultáltam:
vajon milyen eredményre számítsak. Nagyjából-egészéből egyetértettünk
abban, hogy ha van zene, amely megkívánja a hifi-berendezést, akkor a
színes, programszerű, dúsan hangszerelt muzsika biztosan ilyen. És
mennél kevésbé van felékesítve a zenei anyag, annál inkább
függetlenítheti magát a wattoktól, hertzektől, decibelektől. Nos,
kiderült, hogy ez nem egészen így van.
Való igaz, hogy kritikusaim a Mozart-zenével szerepeltek a
leginkább "üzembiztosan", sokkal kevesebbet tévedtek, mint az
ezerszínű Tűzmadarat hallgatva. De hogyan áll a dolog a Händel-művel?
Talán ez is "agyonhangszerelt" zene?
Megkérdeztem zenész barátaimat, szerintük mi az oka, hogy éppen a
Haffner-szimfónián érték el a legtöbb találatot? Ők ezt azzal
magyarázták, hogy a leginkább ez van fedésben a mai zenei köznyelvvel,
tehát mind a zenészek, mind a zenehallgató közönség ezt ismeri a
legjobban. Bizonyára igazuk van, de a teljes igazság több lehet ennél.
Noha a találat fogalma kísérletünkben nem azt jelenti, hogy a kritikus
ekkor helyesen ítélt, csupán, hogy következetesen - vendégeimnek igaza
lehetett abban, hogy a Prágai Kamarazenekar szolgáltatta hangkép
kemény és érdes. Gyanús, hogy ez az érdes, rekedtes hangszín részben a
Supraphon lemezkészítési technikájának adománya. (Nota bene: 3 ízben
még ez a produkció is lényegesen jobban tetszett a
hifi-berendezésről!)
A Hungarotont nem bántom: az ő veszteségeit "majd odaát dobolják".
De a Tűzmadár előadói, ők vajon ennyire jó zenészeknek bizonyultak
volna mondjuk egy Melódia lemezen is?
Végül is embere válogatja, ki mennyire merész következtetésekre
jut kísérleti hanglemezkritikáink olvastán.
Magam csak azt vallom: habár a rossz lemezjátszó nem zárja ki a
kritika helyességét (és persze a jó lemezjátszó sem garantálja, hogy
a kritikus helyesen fog ítélni), létezik a hanglemezkritika-írásnak
egy bizonytalansági tényezője, és ez annál kiszámíthatatlanabb, minél
silányabb lejátszóberendezést használ a zenekritikus. Gyaníthatólag
olvasóink többsége is erre a következtetésre jut - különösen az
audiofil-fajta.
Mások inkább az ellenérveket fogják keresni, bizonyítandó, hogy az
igazán felkészült esztéta ítéletét még a gyatra lemezjátszótechnika
sem befolyásolhatja. Remélhetőleg meg tudják győzni erről a
zeneművészeket is, tehát azokat, akiknek a hírnevük, önbecsülésük, az
egzisztenciájuk múlik azon, hogy milyen kritikát kapnak.
Itt a Vízizenéről, a következő két oldalpáron a Tűzmadárról,
illetve a Haffner-szimfóniáról írt kritikák olvashatók. Egymás mellé
tördeltük az ugyanazon szerzőtől származó ítéleteket. Noha nem "forma
szerinti" kritikákat kértem, inkább spontán jegyzeteket, "skicceket",
csak imitt-amott változtattam a stíluson, elsősorban azzal, hogy
kijavítottam a tollhibákat, kiegészítettem a rövidítéseket. Egy-egy
szót nem tudtam elolvasni, ezek helyett (...) áll. A szerzők személyét
ekkor már szándékosan nem akartam kutatni. Többen ritmusképletek
rajzával is megvilágították mondandójukat, erre utal a (K) jelölés.
Dőlt betűvel azokat a szövegrészeket szedettem, amelyek eltérnek a
parallel kritika kitételeitől, tehát amelyek alapján dönthettünk.
Fölöslegesnek tartottam a kurziválást, ha a két ítélet egybecsengő
volt.
----------------------------------------------------------------------
hifi-berendezésen Vízizene gyönge berendezésen
----------------------------------------------------------------------
1. Néhol bizony hamis a A zene arányos, érezhetően
trombita-duett. Kicsit nehézkes, kidolgozott előkészítés
ragadós előadás (csak az elején). eredménye; nagyon pontos, jó
A mai "hagyományos" barokk tempóarányok és színváltozások
előadási stílust alapul véve elég bizonyítják ezt. Zeneileg az
sokszínű, talán nekem mégiscsak egyértelmű fogyatékosság - annak
kicsit sűrű a hangzás. Túl ellenére, hogy általában (egy-két
egysíkú a tempók választása. fúvósállástól eltekintve) a
zenekar teljesen együtt játszik,
határozott, jól tartott tempói
vannak - az, hogy pont ezek a
határozott tempók, jó tartás üt
vissza: szinte semmi lélegzése,
belső mozgása nincs a tételeknek,
csak a kottakép szólal meg, semmi
több. Ez olyan hiány, ami -
különösen a barokk zenében - az
egész előadást sematikussá,
üressé, jelen esetben kicsit
ragadóssá teszi.
----------------------------------------------------------------------
2. A tétel indítását jóval A Händel-műben a ritmustalanságot
ünnepélyesebbnek érezném, mint és a tiszta intonálás hiányát
ahogy itt megszólalt. A érzem a fő kellemetlenségnek. Ez
színhasználat, dinamika és ritmus utóbbi különösen vonatkozik a
egységéből egyedül a ritmus rézfúvósok karára, melynek egy
maradt elfogadható, mégpedig Händel-zenekarban különösképp
azért csak elfogadható, mert fontos szerepet kellene
iskolásan alkalmazott tartással betöltenie. E zene másik
zenélnek. A "hangszerészek" nem követelménye a ritmikus,
nyújtanak nagy biztonságot a lendületes, egymásnak felelgető
hallgatónak, túl sok a pontatlan előadás. A ritmus kezdetleges
kezdés és végzés, valamint főleg jelentkezési formái nyilvánultak
a kétségtelenül nehéz kürt- és meg, fogalmazhatnám ezt úgy is,
trombitaállásokban a hamisan hogy a lendület a tempó rovására
intonált hang. A vonóskar ment. A vonóshangszerek éles,
csapnivalóan keni a hangokat, szőrös megszólaltatása növelte a
emellett teljesen különböző concerto jelleg iskolás mivoltát.
vibrátókat alkalmaznak, mely A hangszeresek vezetőjének még
önmagában is recés, éles a "legalább biztosan játszani"
hangzást eredményez. A gyakorlati elképzelést sem sikerült
hibákon kívül a karmester (ha van megvalósítania.
ilyen) elképzelését nem érzem
elképzelésnek.
----------------------------------------------------------------------
3. Az első átvezetés túl Kicsit mackós a tempó,
mesterkéltnek tűnik. Jól nehézkesség érződik az első
kapcsolódnak egymásba az egyes tételből. A trombiták jobbon
kisebb részletek. A barokk jó behangolhattak volna.
értelemben vett "motorikussága" Valószínűleg nincs karmester,
folyamatosan érezhető az vagy ha van, akkor minek. A
előadásban. Anyagszerű zenei különböző részek egymásba
lezárások. Néhol mintha hiányozna szövése nem tetszik. Vagy nem
a barokk "teraszos dinamika". A jönnek akkor, amikor várnám, és
trombitások kiválóan játszanak. nem is mindig meggyőzően. Mintha
Az összhatás nagyon jó, egészében a zenészek egymásra várnának a
meggyőző, jó előadás. A trillákat következő tempó elkapásánál. Apró
Maurice André jobban játszaná. ritmikus eltolódást is
Ha karmester dirigálna észrevettem, helytelen
(amennyiben nincs a felvételben), agogikákat, kicsit rossz zenei
akkor a néhány apró tempóbeli hangsúlyokat hallottam. Talán egy
megingás nem lenne. A erős és jó zenei felfogású
continuo-szólam jó, éppen elég. karmester jobban "gatyába tudta
volna rázni" az előadást. A
tételek tempóinak egymáshoz
viszonyított aránya sem tetszett
mindig. Mackós, tenyeres-talpas.
----------------------------------------------------------------------
4. Nem túl egységes, középszerű 1. Bevezető zene: kissé
előadás. A (K) hangsúly visszahúzó a tempó a végén,
helytelen! Tempóingadozások; a rezek: ércesek (K). Fúvó:
fúvós és vonós válaszolgatások tisztán, puhán szól. Kis
között nem mindig hallani a tempó pontatlanság ritmusban, (K)
egységét. A rézfúvós trillák összeugró.
mindig pontosak. A hangzás nem 2. Telt hangzás, monumentális,
elég áttört, inkább súlyos, méltóságteljes. Tiszta,
vaskos. Az intenzív folyamatos, jól összefogott.
(hagyományos) "barokk játékmód" Minore (fák, hegedűk) jól
jelenléte kevéssé érezhető. Úgy elkülönül az előző zenei résztől
tűnik, nem "testreszabott" a - puha, kecses, törékeny D. C.
zenekarnak a händeli művek 3. Francia tánc pontos, nem
elődása. sleppelő ritmus. A rezek
lehetnének még csengőbbek,
élőbbek (Maurice Andrésabbak!!).
4. (K) hangsúlyt kap az utolsó
hang (előírt?). Ritmikai
pontatlanság is adódik (lötyög).
Felkészült zenészek, jó
produkció, de nem győz meg minden
szempontból. Helyenként több
éneklő hangot képzelnék, néha
kicsit száraz a hangzás.
----------------------------------------------------------------------
5. Igen zavaró volt az előadók A ma egyre kívánatosabb
hamissága! Mintha "korabeli" autentikus előadástól elmaradt ez
hangszereken adták volna elő. az interpretáció. Egy
Zavaróan sok volt időnként a nagyzenekari hangzást hallottunk,
csembaló. Valószínűleg a igen kiművelt játéktechnikával.
csembalista vezette az előadást. (Egy-két helyen - főleg a
A tételek egy kicsit bevezetésben - a fúvósok
esetlegesen végződtek. Egy kicsit bizonytalankodtak, sőt, a vonósok
szervezetlennek tűnt az előadás. egy-egy belépése sem történt
egyszerre.) Az együttes
hangzásaránya igen jó. Sajnos a
karmester nagyon kimért tempót
diktált, ezért az előadás kicsit
sótlan, nem elég temperamentumos.
Főleg a táncoknál érződött ez -
túl stilizáltnak tetszettek.
Tehát az együttes nagyon
tetszett, de a túlhaladott
karmesteri koncepció nem tette
jóvá az előadást.
----------------------------------------------------------------------
6. Végeredményben egy nagyon tisztán Hozzám nagyon közel áll ez a
artikulált és plasztikus előadást fajta tónus (hangszínek
hallunk, amelyet csak helyenként keverése), az arányok nagyon
zavar meg egy-két fúvós zárlat finom és árnyalt adagolása.
intonációs bizonytatansága. Nagyon jónak tartom a basszus
Legfőképp a basszusok nagyon kíséretét, pontos és érthető,
pontosan és érthetően tiszta ugyanakkor melegen buja hangzást
funkcióvezetése tetszik! Továbbá is produkál. (Talán meg merném
nagyon figyelemreméltó a tempónak kockáztatni, hogy német zenekart
már-már giusto értelmezése. Ez hallunk.) A ritmikai precizitás
azért fontos, mert az intenzitás itt nem mindig egységes, s ez
és a karakterek ilyen tempónál zavaróan hat a zenei folyamatok
élővé válnak. megértésében, főleg az utolsó 2
tételnél hallottam ilyeneket.
----------------------------------------------------------------------
7. Concerto grosso jelleg - a két Hamis imitt-amott (csak az
hangszercsoport nagyon elején). Nagyon szép hangzás
plasztikusan, szépen elvált (...). Rém jó ritmusok - jó
egymástól. Kellemes, metrumérzet, ugyanakkor nem
kiegyenlített hangzás. Szólamok manírozás - jól agogizált. A
aránya nagyon jó - világosan különböző dallami hangszeres
elkülönül a harmónia-hordozó, a rétegek jól elkülönülnek,
kitöltő és a koloráló ugyanakkor mégis egységes. A
hangszercsoport, illetve zenei formálásra ugyanez vonatkozik -
anyag. Perfekt hangszertudás. kis, nagy szépen kifejtve.
Kicsit talán mérsékelt tempó. Dinamikai árnyalatok is jók. A
Jól összedolgozott előadás, pontozott ritmus megoldása
tartják a tempót, kellemes a különösen tetszik, se nem túl
hangzás. Egy-két jól elhelyezett éles, se nem slampos, illetve
agogika talán még frappánsabbá mindig a kontextusnak megfelelő.
tenné. A darab karakterének megfelelően
kellően ünnepélyes is. Pazar
előadás - egyszerre hat az
érzékekre és az intellektusra is,
gyönyörködtet, és a darabot a
maga mondanivalójában
megismerteti. Külön örömömre
szolgál, hogy nem régi
hangszereken szólal meg. Íme
bizonyság Isten előtt, hogy nem
feltételenül csak a történelmi
előadás hiteles - számomra ez
nagyon sokat mondott a
Vízizenéről. Végig tudtam
figyelni az egészre. Kifejezetten
élveztem.
----------------------------------------------------------------------
8. Precíz rézfúvósszólók, a hangjaik Egy kicsit bátortalan, kevéssé
szépen szólalnak meg, elejük kontrasztos előadás. A ritmusok
határozott és sokáig kitart az nincsenek eléggé értelmezve,
intenzitásuk, az egész együttes deklamálva. A zenekar "ennek
könnyed, világos, nem túlzó ellenére" kiegyenlítetten szól és
hangzást mutat. Nagyon jól szép hangon. Kicsit távol vannak
tempóban játszanak, ettől az a darabtól, de lehet, hogy ezt a
arányok sokkal világosabbak darab is sugallja, érezzük, hogy
lesznek. Szinte nincsenek a zene csal, a táncolók "alá" van
feleslegesen hallatszó hangok, játszva (helyenként érzem).
így érthetőek a szólamok és az Méltóságteljesen táncolják,
egész zene, értelmesen zenélnek. talán ettől a távolság, ami az
A harmadik részben (K) kicsit előadásból hallható. Nem mondott
több lehetne a hegedűszólam, nem most sokat, egész egyszerűnek
olyan világos az egész, mint az találtam. Talán én is távol
első két részben. Negyedik vagyok a darabtól.
részben ismét nagyon jól hallható
belső szólamok, csak nekem az
artikuláció kicsit kevés,
hangsúlyokat, értelmezést értek
alatta. Az ötödikben (azt hiszem,
így számozhatók a részek),
szintén kevés hangsúlybeli
tagolást hallottam, kicsit
egyformák voltak a hangok, ettől
darabos is lett a zárórész.
----------------------------------------------------------------------
9. Ritmikus, értelmesen tagolt gyors Bántóan hamis fúvósállások.
tétel. Puha és mégis átható Nehézkes, taktírozó felfogás, nem
rézfúvók. Világoson artikuláló, hagyja szabadon futni;
zengő vonóskar. Sehol egy zavaró visszafogott; rövid gyeplőszáron
leállás a zenei folyamatban. mozog. A lassú részek pompája
Biztos és együttvezetett basszus helyett harsányság hallható. A
és continuo. Levegős, nagy terű táncos karakterek nyersen
hangzáskép, ami a hegedűk finom szólnak. Ha mindent hangsúlyoz az
játékának, a basszus puhaságának előadás, mint itt, akkor végül
és a zenekar kiegyenlíttségének nem emel ki semmit, nincs
köszönhető, tehát nem felvétel-, fogódzó, öncélúvá válik még a
hanem játéktechnikai eredmény. A legmuzikálisabb megformálás is. A
trombiták nem tudják végig hangszerek aránya ki tud többet
tartani az intonáció alapon végül kiegyenlítődik, de
hajszálpontos biztonságát, ez így az egész forszírozott lesz. A
néha zavaró. A vége felé kissé különböző jellegű tételek
elnehezül a játék, de ez talán a kaphatnának jobban eltérő
zene jellegével megfogalmazást.
összeegyeztethető. Mindenesetre
kezdeti finomságát...
----------------------------------------------------------------------
10. Ritkán hallottam hasonló precíz B-trombitán nehéz játszani, de ha
ritmikájú zenekart. Itt a tutti valaki ennek ellenére vállalja,
belépések pontossága szinte hát fújja kristálytisztán, mert
nanoszekundum nagyságrendű. t.i. különben nincs értelme. (Jó
Annyira egyszerre szól a hangszer is ritka.) Egyébként az
zenekar, hogy egyik-másik tutti előadás koncepciója a kor
piano belépés is robbanásszerű követelményeinek megfelel.
hatást ad, pusztán az egyszerre Helyenként a fúvóskar túlharsogja
megszólaltatás képességével. A a csembalót, aminek
kürt szólórészeit lehet szebben megszólaltatója mintha nem élne
is játszani, de bizonyára mindent eléggé az improvizációs díszítés
lehet fokozni, kivéve a lehetőségével. Dicséretes a kevés
mackósajtot. vibrátó a vonóskarban. Ez szintén
a korhűség javára válik.
----------------------------------------------------------------------
hifi-berendezésen Tűzmadár gyönge berendezésen
----------------------------------------------------------------------
1. Egész más stílus, a zenekar Az előadáson inkább az alapos és
játékában is és a megszólalásban - kétségtelenül művészi szintű -
is sokkal sokrétűbb. Az áttört felkészülés eredménye érezhető,
hangzások, a szólisztikus állások mint a pillanatnyi, spontán
éppolyan kiegyenlítettek, mint a alkotófolyamat dominálása.
kemény tuttik. Nagyon sok szép Zenekar és karmester között
finom dinamikai - tempó- és intenzív szakmai kontaktus van,
agogikai - alkalmazást éreztem. zenei finomságok tekintetében ez
Néha elkalandozott a figyelmem; a biztos játék alapját adja meg
talán néhány rész szétesettsége inkább, mint az intuitív
miatt? szabadság érzetét.
----------------------------------------------------------------------
2. Nagyszerű és impozáns Azt hiszem, erre a
mélyvonóskarral indul, mely Stravinsky-felvételre is egy nagy
szegmensek között bravúros a előadóművész nyomja rá bélyegét.
fafúvók csivitelése. Az allegro Sokkal szelídebbnek, lágyabbnak,
tempó eléréséig mesterien meditatívabbnak, szinte
építkezik a zenekar. Egyszerre zsolozsmaszerűnek találom.
lágy és bársonyos, valamint (Mármint a Vízizenéhez képest.
éles és rikító. A gyakori DL.) Ez utóbbi még talán az
hangszerszólók dús, de mégsem allegro heves kitöréseire is
érzelgős vibratóval emelkednek ki érvényes. A zenekar technikai
a tutti anyagból. A "vihar" felkészültsége is kiváló,
kitörése előtti zenekari tutti formálásmódban, koncepcióátvevő
hangzás, egysége és tömörsége képességben is méltó partnerek.
ellenére mégis áttetsző és Talán, a különben az egész
gyönyörű. A halk, csendes játék zenekarra érvényes szolidabb
utáni mennydörgés technikai hangzást csak a fafúvók kemény,
bravúr. Biztos intonáció, feszes erősen szólisztikus jellege
ritmus és pompás karakterek befolyásolja a "szőrösebb"
egymásba fűződése. Álmodni sem hangzástartományba. Érdekes
tudnék szebbet, mint a kürtszóló számomra a hegedűskar átlagos,
a mű vége felé. A hangszerek normál lágéban is kissé
kezelőit csak felsőfokban tudnám üveghangszerű megszólaltatása.
méltatni; a kürtök hegedülnek is, Így sejtelmesebbnek hangzik - az
a csellók fagottoznak, a hárfa átlaghoz képest - a Tűzmadár
zongorázik és a timpanis énekel szárnycsapkodása.
a hangszerén. Nagyszerű előadás.
----------------------------------------------------------------------
3. Jó hangulatteremtés. A mű kezdetén a "születés"
Meseszerűség. Megkapó kiválóan megoldott volt, talán
kamara-hangzás (oboa, hegedű, egy kicsit tartózkodó. Általában
cselló, klarinét). Ugyanitt szép az egész előadás lehetett volna
dallamformálás, ívek. Kellő egy kicsit áradóbb, magával
zenekari arányok a ragadóbb, szikrázóbb. A
hangszercsoportok között. A tempóvételek, az egy tempón
zenekar tagjai együtt játszanak a belüli egészséges ingadozás
karmesterrel és a megírt művel lehetett volna szabadabb. Nem
(a zeneszerzővel). Gyönyörű vitt magával az előadás, inkább
feszültség-levezető részek. csak a mű. A zenekar egyes
Gazdag szépségű fúvós hangszerein az elején elhangzó
hangszerszólók. kamarazenekari részlet gyönyörűen
Differenciáltság!! Átgondolt, jó szólt, bár a csellista inkább a
előadás. A szerző által megírt hangokat egyenként képezte, mint
áttört zenei anyag (hangszerelés) a dallam egészét formálta volna.
csodálatosan "összejön" a zenekar A hangerő-arányok általában jók
játékában, előadásában. A voltak. A mű több mindent elbírt
karmester jó, úgy érzem, hogy a volna, mint amit el mertek
szerző elképzeléséhez felfogása játszani a zenészek. Karmester
nagyon közeli. Magával ragadó volt, de nem elég bátor.
előadás. Gyönyörű kürtszólót hallottunk. A
vonós gárda nagyon jól szólt.
Az előadás mindent egybevetve az
átlagnál sokkal jobb volt, de az
igazán nagy élményt jelentő
szintet nem érte el. Nem
sugárzott belőle egy "vivő-erő".
----------------------------------------------------------------------
4. Az együttes magas képzettségű a) "Beúszó" zene, nagy pontosság,
zenészekből áll. A mű ezerféle gondos fokozás. A zenekar
színét nagyszerűen teljes összhangja, tisztasága,
interpretálják, lírai és ritmikai pontossága igen magas
erőteljes, viharos részei jól képzettségű zenészekre és
elkülönülnek. Tiszta, áttört vezetésre utal. Szépek a pianók.
hangzás, finom, sok árnyalatú A tempóváltozásokat jól fogják
pianók (tremoló!). Dinamika meg, egyetlen unalmas pillanat
általában: a mű lehetőségeit a sincsen. A mű és a hangszerek
legmesszebbmenőkig adottságai maximálisan ki vannak
kihasználják. (Ez a mű sok használva.
lehetőséget is ad a zenekarnak, b) Dolcissimo anyag - nagyon
hogy bemutathassa teljes szépen (oboa, cselló, klarinét,
technikai és zenei tudását.) rezek) formálva, vonós rész
Szép fagott, csellószólók. nagyon jó) elkülönül az eddigi
Meggyőző, nagyszabású előadás! fergeteges anyagtól. Bár -
cselló! - elkerülném a
glisszandós megoldást,
ujjrendváltással meg lehetne
oldani. Túlzottan azonban nem
zavaró, az együttes
egységességéből kicsit kilóg
mégis.
c) Lüktető, nagyon izgalmas,
ezerféle szín (ezt eddig is
produkálták). Jól érzékelteti a
hullámzást a megfelelő anyagban.
Pizzicato: pontos, színes. Végig
megmarad érdekfeszítő, lenyűgöző
élményül. A fokozások szinte
korlátlan színskáláját adja a
zenekar. Dolce/oboák picit
dagasztanak, ezt nem találom
idevalónak. Orosz népdal:
egyszerűsége jól érezhető.
Tremoló: nagyon finom, szinte
lehetetlen piciny hangerőre
visszamegy, tiszta, értelme
világos. Kürtszóló szép, puha,
lágy. Monumentális befejezés - a
szélesítés is fokozatos.
----------------------------------------------------------------------
5. A vonósok igen precíz játékával Végre egy elementáris erővel ható
szemben a fúvósok nem formálták előadás; mind az egyéni, mind
eléggé a dallamokat, sőt, nem az együttes munka fantasztikus
mindig fújtak szép hangon. Ennek teljesítmény. Azt érezni, hogy
ellenére a karmester jóvoltából a karmester és a zenekar egységet
az egész mű szerkezete világos. alkot, és egy emberként a leírt
A dinamika a műnek megfelelően zenét szólaltatja meg. Mert végül
igen széles skálájú; az igen a halott partitúrából egy
halktól a fortisszimóig mindent hallatlanul gazdag, élő zene
hoztak. Az előadós inkább precíz bontakozik ki, fergeteges
volt, mint magával ragadó. színekkel, képekkel. Mind a
pianók, a forték, sforzatok stb.
olyan jó értelemben vett
túlzásokkal szólaltak meg a zene
érdekében. Nagy élmény volt!
----------------------------------------------------------------------
6. Ez az előadás önmagáért beszél, Egészen gyönyörű, éteri hangzás!
annyira jó, hogy nem is érdemes Az áttört hangszerelés (egyik
róla írni, sokkal inkább hangszer átveszi a témát a
hallgatni! Azt viszont meg merem másiktól) csodálatosan és
kockáztatni, hogy valószínűleg plasztikusan valósul meg.
ugyanazt a felvételt halljuk, Végigkövethetők a zenei
mint az előző lehallgatásnál. Azt folyamatok és teljesen intenzív
azért feltétlenül meg kell muzsikálást hallunk. A fúvások
említeni, hogy ritkán hall az fantasztikusan, csodálatosan
ember lemezen - legalábbis én - játszanak úgy intonáció, mint
ilyen gyönyörű hangszeres hangszín, kifejezés és ritmikai
összprodukciót, ahol is a értelemben. Teljesen nyilvánvaló,
zenekari hangzást szinte már hogy csakis ilyen szinten lehet
festeni lehetne - kár, hogy nem tisztán zenei gondolatokat
vagyok piktor! TELJESEN PROFI! de közölni. (A fagottos és a kürtös
sajnos, ez így sem fejezi ki azt egészen kiemelkedő hangszeres, s
a hallási élményt, amit - itt és nyilvánvalóan zenész is!) - ilyen
most - ez a darab, ezzel a meleg és puha, ugyanakkor telt és
gárdával (bárkik is csinálják) intenzív hangokat nagyon ritkán
nyújtott. lehet hallani! Talán még sohasem
hallottam ilyen jó előadásban a
Tűzmadarat!
----------------------------------------------------------------------
7. Nagyon szép zenekari hangzás, a Első pár percben bambultam.
szólisták kiválóak. Valószínűleg Kicsit néha tónustalan. Lírai
nagyon nehéz a darabot rész szép - nem is tudtam az
összefogni, sok kisebb részből előadásra figyelni, csak az volt
áll össze. Az első felében a az eszemben, milyen gyönyörű a
folyamatosságot nem éreztem zene - ez jó jel, hiszen az
eléggé. Ez lehet egy bizonyos előadó feladata pont az, hogy a
interpretációs szándék, a műnek művet elénk állítsa. Gyors rész
pont ezt a rétegét megmutatni, nem elég izgalmas. Nem volt igazi
hangsúlyozni. A tetőpont nagyon tetőpont. Jellemző talán, hogy a
jól volt megoldva. A gyors résznél elkalandoztak a
szárnycsapások valóban csapások gondolataim, a holnapi teendőimre
voltak, az aszimmetrikus ritmusok gondoltam. Unom. Nincs felépítve
kiélezettek, céljuknak az egész előadás. Ha nem tudnám,
megfelelően valóságot, ijedelmet nem derülne ki, miről van szó
fejeztek ki. Megelevenedett, benne.
amiről a mű szól. Valóban
programzenei előadás. Nem
emlékszem már semmilyen
koreográfiára, mégis
balettképeket látok magam előtt.
A lecsöndesítés céljának
megfelelő. A témák
karakterisztikusak (ez Stravinsky
érdeme), és ezt az előadás meg is
érezteti. A hangerő-arányok
pontosan eltaláltak.
Összességében nagyon jó előadás,
nincs benne önkényeskedés. A
szólisták is annyira vannak csak
kiemelve, amennyire az összesség
megkívánja. Érzésem szerint az a
jó interpretáció, mikor a
hallgatás közben nem arra
figyelek, hogy milyenek az az
előadók, hanem arra, hogy milyen
a mű. És most itt ez történt. Bár
jól ismerem a művet, végig
lekötött, új és új dolgokat
vettem észre. Kiérlelt, gondos,
jó előadás.
----------------------------------------------------------------------
8. Szerintem nem játszanak túl jól, Eleje (szép), jó zenészek
valahogy a hangszerek (főleg a egyenként. Fegyelmezett, teljesen
fafúvósok) nincsenek elkészülve mentes szubjektivitásoktól.
talán belépéseikre, de úgy Oboista hangjai nem az elejükön
hallatszik, mintha kicsit rossz kezdődnek, gyakran (K) ilyenek
napjuk lenne, nem szólalnak meg (dagad). Túlzásoktól mentes
teljes intenzitással. Az oboista karmester lehet, korrekt, oda
játékmódja sem tetszik, a hangjai kell figyelni, mert vezet, de
nem az elejükön kezdődnek, hanem ebben sok része van a darabnak
mikor már szólnak, akkor kapnak (szerzőnek). Fafúvósok kicsit
egy kis nyomást, ez szerintem nem fedve vannak (fuvola főleg). A
szép és főleg nem világos. rézfúvós állások is korrektek,
Valahogy az egész előadás nem nincsenek a szokásos módon
kelti fel az érdeklődésemet eltúlozva, nem csinálnak nagy
eléggé (addig a nagy tutti ff lármát a mű megszólaltatásának
akkordig). A rézfúvósok szólamai rovására. Nagyon jó fafúvós
sem elég precízek, "szőrösek" a hangzás (főleg a klarinété).
hangok, ami persze sok mindentől Vonósok a tuttikban háttérbe
lehet, de az élvezetet biztosan szorulnak, talán ez technikai
csökkenti. Nem tartom elég kérdés. Annak ellenére, hogy nem
szenvedélyesnek az előadást, ismerem a pontos kottaképet,
aminek persze a pp-kban is meg kottahűnek érzem az előadást, nem
kell nyilvánulnia, nem csak a hivalkodó, engedi a szerző
nagyobb kitöréseknél. Nem rossz elképzeléseit az előtérbe,
előadás, csak nem teljes, nem rendkívül arányosak a szólamok.
eléggé "szereti" a darabot, nem Ez persze lehet, hogy a
él eléggé a lehetőségekkel. valóságban nem így van, kívülről
kéne tudni hozzá a kottát.
Mindenesetre több szeretettel
játsszák, mint amazok a
Haffner-szimfóniát. Például egy
"percekig" tartó crescendo
tetején, végén nem azt érezzük,
hogy a zenészek hogy élvezik,
hogy nagyot fújhatnak a
hangszerükbe, hanem még akkor is
marad erejük a háttérben, vagyis
csak a darabot halljuk, nem a
zenészek egyéni útjait, akaratát,
"magánéletét".
----------------------------------------------------------------------
9. Fafúvó váltogatás (felelgetés) Az első pillanattól hidegen hagy,
nem tud pontos ritmusban ennek oka valószínűleg a nem
összejönni. Van az előadásnak tökéletesen megoldott ritmikai
valami természetes lendülete, feladatok nehézségében rejlik.
amiben az egymást követő részek Önmagának szól, nem nekem.
logikusan kapcsolódnak össze, Szikár, kissé fáradt, nem elég
következnek egymásból, ez tömény. Mintha feladatmegoldás
megkönnyíti a mű követését, de ez volna, nem élvezet. A hidegség
inkább a tutti játéknál mintha enyhülne, de most meg a
észlelhető, a szólók nem mindig tempók ülnek le állandóan.
illeszkednek bele. Kicsit fakó a Nincs irány - Felébredtek!
hangzás egésze, lehetne Sajnos, csak arra az időre, amíg
színesebb, elevenebb. Érzékeny forte kell játszani. Rapszodikus
piano-részek. A gyors "tétel" előadás, néha egész jó kezd lenni
magával ragadó természetességgel (tempó, lendület, érzelmi
szólal meg, nincs benne semmi töltés), de nem bírja szusszal.
zavaró távolságtartás, humorral Komoly, szép fagottszóló a nagy
és hallgató részvétellel csinn-bumm után, talán a
muzsikálnak. A zenei karaktereket legmegkapóbb eddig. Az oboa nem
sikerült úgy elhatárolni igazán nő fel hozzá, lehetne
egymástól, hogy a mögöttük húzódó magvasabb, teltebb. Végre a piano
egység megmaradt, így nem is finom, egészen gyámoltalan. A
"kockák" egymásutániságából, vége számomra hétköznapi,
hanem egy egész részeinek elviselném, ha jobbon megrázna.
folyamatos következéséből áll
össze a darab. Csak a
kifejezetten puha, halk részek
állnak le néha, ezt azonban
feledteti az egésznek lendülete,
fáradságot nem ismerő ereje.
----------------------------------------------------------------------
10. Végül is nem rossz előadás. Elsőrangú zenekar élén elsőrangú
Azonban észrevételeim pejoratív karmester. Ez a két apró feltétel
jellegűek pirinkót. Pedig tényleg minden követelménynek
ügyes társaság. Szóval ha nem messzemenően eleget tesz.
nyűgöznek le kíméletlen Rendkívül pontosan kidolgozott,
pontossággal egy Tűzmadárnál, nagyszerűen
akkor fészkelődni kezdek. Na Stravinsky-értelmezett előadás.
attól ők még nagyon tehetségesek. Csodás dinamikai skála.
Ha nem lenne jobb előadás, akkor Tökéletesen egységes hangzáskép
az lenne a legjobb. (Nem (felvétel!). Jó tempók!
viccelek, sokat számít az Fantasztikus zenei élmény. Na.
elbírálásnál, hogy van-e a
vizsgált előadásnál
nagyságrendekkel jobb.)
----------------------------------------------------------------------
hifi-berendezésen Haffner-szimfónia gyönge berendezésen
----------------------------------------------------------------------
1. Az első pillanatban kitűnő Mért társul a szép, puha zenekari
zenekari hangzás már a kezdő hangzáshoz a ritmus- és
tétel expozíciójának vége felé tempóingadozás zavaró ténye? Az
szinte nyomasztóvá válik, a előadás e hiányossága a
további tételekben pedig hol "nagyközönséget" talán nem
groteszk, hol agresszív jelleget zavarja, de ő is érez valami
ölt. Ha már a zenekarnál kezdtem: hiányt, amit a gyakorló zenészek
valóban bravúrosan össze- és meg is tudnak magyarázni. Úgy
kiforrott hangkép, szédületes érezni, mintha egyes helyeken a
együttjátszási biztonság, a zenekar a - modern zenész számára
különböző jellegű - aránylag egyszerű ritmusokkal
hangszercsoportok megszólalásának birkózna, és ezért a dallami
teljes kiegyenlítettsége. kifejezőeszközök (dinamika, ívek,
Tulajdonképpen szép hangú irányok) megoldása bizonyos, a
fúvósok, véleményem szerint korunkra oly jellemző sémákon
meglehetősen éles, kicsit durva kívülre nem tudna lépni.
hangú vonóskar. Nagyon Elkapkodott, ideges lesz az
valószínűnek tartom azonban, hogy előadás. Egyes szünetek, cezúrák
a felvételen "saját" karmesterrel kivárása egyáltalán nem
játszanak, és meggyőződésem, hogy kielégítő, a pianók testetlenek,
más művet más karmesterrel így a nyújtott ritmusok (...), a IV:.
(ilyen pontosan - ami nem tétel gyors basszusmotívumai
pozitívum!) néhány próba alatt nemhogy zeneileg, de technikailag
nem lehet összehozni. Zeneileg a sem megoldottak!
szimfónia teljesen halott, sőt,
zavaróan üres, mechanikus, lapos
- milyen negatív jelzőt
találhatok még. I. tétel: túl
gyors tempóválasztás,
hajszoltság, összemosódó, sőt,
nem létező jellegek, kemény
vonósjáték. II. tétel: szívtelen,
kötelességszerű előadás. III:
szinte gépszerű menüett. IV:
durva, idegtépő mechanikusság. Az
egész mű előadásában nem volt egy
igazán finom legato, (...)
klasszikus arányra való törekvés
(főtéma - melléktéma).
----------------------------------------------------------------------
2. Átfogó képet alkotva a hallott Eme ország muzsikusainak nincs
élményről, egy helyenként nagy hagyományuk a klasszikus
lendületes, de általában részemre zene játékhagyományait illetően.
nem kielégítő előadást hallottam. Egy ritmikus biztonságra törekvő,
Az első és negyedik tétel korrekt, felkészült társulatot
mindenképpen megérdemli a vélek felfedezni, egy második
"lendületes" jelzőt. Ezt főként vonalba tartozó karmester
technikai értelemben érzem így. A irányítása alatt. Kemény
hangszeres játékosok kellemes vonóskar, engedelmes és levegős
gyakorlati tudásról tesznek fúvóskar, precíz ütő szekció és
tanúságot, vonatkozik ez biztosan, valószínűleg elegánsan,
különösen a mélyvonókra és a könnyedén vezénylő kéz - ha
fafúvó instrumentumokra. prózaian akarnám jellemezni. De a
Érzésem szerint a karmester hangzó anyag éppen azt az
képességén múlik, hogy nem eleganciát, könnyedséget
hatol mélyebbre a zenei élmény. nélkülözi, amihez ugyan a biztos
Hiányolom az alapos felfogást, kéz nem árt, de a finomkodó,
a helyenkénti lassítás-gyorsítás hatásos vezénylés nem elég. Ez a
periódusokat, az érzékeny kottafejekhez hű társaság csak a
hangzást, a hegedűk lágyságát, a fejeket játssza le hűen, a kottát
rezek határozott, kemény, fényes nem. A fejek valahogy nem
voltát. A második-harmadik tétel tartoznak a kottához és a kotta
színei élesek, kemények, főként nem áll össze a fejekből.
az első és második hegedűre
vonatkozik ez. És talán az átélés
hiányzik.
----------------------------------------------------------------------
3. Nagyon erős egyéniségű, Kicsit kemény és erőszakos ez a
határozott felfogású a karmester. Mozart, bár magávalragadó. Több
Keményen kézben tartja az finomság és játékosság kellene.
együttest. Ellentétet érzek Ez főleg az I. tételre jellemző.
felfogása és a megírt zenemű A II. tételben itt-ott felcsillan
között, vagyis a mű előadása valami abból, amit az első
alapvetően nem tetszik. Túl tételben hiányoltam, bár bizonyos
kemény, határozott, néha érzelem agogikák, a zene egészséges
nélkülinek érzem. Kitűnő a vonós lélegzése itt sincs meg eléggé. A
hangzás, a zenekari arányok, de III. tétel hangvétele
persze ebből is hiányzik az súlyosságában inkább beethoveni,
érzelem. A zenemű formai részei ahogy itt hangzik, csak a zenei
világosan elválnak egymástól, jól anyag nem stimmel, így elég nagy
fölfoghatók laikusok számára is. az ellentét az előadás és az
Jók a dinamikai kontrasztok. A anyag között. A trió kicsit
zenekar technikai felkészültsége finomabb, de túl szabályos,
jó. A lassú tétel kicsit gyors és keretek közé kényszerített. A IV.
katonás. A III. tétel mögé nem tételben a vonósok virgázása
tudom a menüettet képzelni. A IV. gépies, ahol meg még sűrűbb, ott
tétel tempóvétele túl gyors, le is lassul. Könnyedebben jobban
szinte nyaktörő. Nem érdemes menne. Mintha a tempó fontosabb
semmit ennyire hajszolni, mert lenne a zenei kifejezésnél.
technikai bravúrrá válik így a Átlagon felüli pontossággal
zene, és nem tölti be alapvető játszanak tulajdonképpen, főleg
érzelmi feladatát. Katonás, ritmikai szempontból. Ha van
németes előadás. Nem "dobódik" karmester, akkor meg megint
föl a hallgató attól, hogy minek. Az legyen karmester, aki
meghallgatja. Inkább csak a mű valami többet tud az ilyen
megismerésére jó. előadásnál.
----------------------------------------------------------------------
4. Az egész mű fő benyomása: 1. Feldolgozás, részben az oboa
rendkívül felkészült, precíz, hangsúlyozása kicsit schuberti.
technikailag a helyén van minden Jól megfogott, bár lehetne kicsit
zenész. Az együttjáték magas áttetszőbb, néha törékenyebb.
fokon áll. Világos, érthető Jó technikai felkészültség. Kissé
interpretálás. Érzésem szerint a zajos, vaskos.
zenekar profiljára is ez a 2. (K) a hangok kicsit hosszúak,
Mozart-hangzás - nevezetesen a nem elég kecsesek (vonós). Trió
virtuóz, ebben az esetben (?) szép, jobban összefognám.
fergeteges - a jellemző. Úgy Tempó egységesebb legyen. Fák:
gondolom, más műveket is inkább túlvibrálnak, túl nagy
ezzel a kemény, "könyörtelenül" amplitúdóval. A tempó leáll.
precíz előadással adnak elő. Fagott: jó támasz.
Egyes részek, amelyek több 3. Menüett pontos ritmus, lehetne
puhaságot kívánnak meg, nem játékosabb. A forték után a piano
győztek meg eléggé - noha itt is lehet még lágyabb, puhább.
tudásuk legmagasabb fokán 4. Virtuóz, fergeteges, kicsit
állnak. Ezeket a részeket személy száraz. (K) pontatlan,
szerint jobban szembeállítanám közvetlenül a vége előtt egymásra
a dübörgő, virtuóz vagy játékos, esik.
illetve fergeteges zenei
részletekkel. A második tétel egy
helyén a fúvósok (oboa)
véleményem szerint túlvibrálnak,
ami engem zavart. Ugyanez a tétel
(...) kicsit játékosabb hang -
ezt nem játszanám ennyire legatón
(K). A piano dinamikák (főleg az
előbb említett helyeken) érthető,
áttört hangzásúak, de éppen a
lágyság és valamivel emberibb
hang hiányzik belőlük.
----------------------------------------------------------------------
5. Egy fantasztikus előadást Korrekt előadásban hallottuk. Az
hallottunk. Nagyon fegyelmezett első tétel pontosan megszólalt.
zenészek, egy igen határozott és Amit hiányolhatunk belőle:
többé-kevésbé következetes egy-egy puhább karakterű rész nem
karmester vezetésével. született meg, nem kötött össze.
Brilliánsul játszották a A második tétel a kelleténél
szimfóniát. Az első tétel még nem keményebb, durvább volt. A
kapta meg a hangulati többletet, harmadik tétel nem volt eléggé
amit azután tételről-tételre differenciált - a trió (v.
fokoztak egy nagy ívvé, és az Menüett II.) alig változott a
utolsó tétel mind hangulatilag, főrészhez képest. A negyedik
mind technikai precizitásban, tétel szépen, korrektül volt
mind összjátékban egészen csúcs eljátszva. A zenekar anyanyelvi
volt. A menüett tétel az én szinten játssza Mozartot, de a
számomra idegen volt, ennek karmester és a zenekar nem
ellenére meggyőzőnek hallottam. erősítette egymást, és így nem
Különleges volt a szólamok született meg az a bizonyos
aránya, minden kis mozzanatot többlet.
ki lehetett hallani. Talán sok
volt a különbség a forte és piano
között; ezt azonban nem hiszem,
hogy ekkora különbséget
igényeltek volna.
----------------------------------------------------------------------
6. Végeredményben minden I. tétel: helyenként kimondottan
félelmetesen jó, értem ezalatt a durva a vonóshangzás, a
tempó, s azon felül a ritmus fúvósokkal egyáltalán nem tart
precízségét, a frazeálás és az kapcsolatot (tehát nem homogén).
intenzitás homogenitását. A Nem következetes a frazeálás.
hangszín már kevésbé tetszik, s Tempó-differenciák az átvezető
főleg a vonósok hangzását hallom részeknél. III. tétel: a menüett
egy kicsit secconak, s a fúvós rusztikussága érzésem szerint nem
hangzás sem mindig egy kidolgozott játékmód
kiegyenlített. Érdekes módon a vállalása, hanem ilyen a zenekar
lassú tételben a vonósok tónusa hangzásképe (főleg a vonósoké,
már sokkal szebb. Viszont a helyenként már "fúvószenekari"
menüettben már ismét sprőd, de ez hangzás). Az egészre általában a
valószínűleg felfogás kérdése, katonás "precizitás" jellemző,
illetve az interpretációból sajnos, pejoratív értelemben,
egyenesen következik. Gondolok helyenként kimondottan
itt a tánctétel rusztikusságára, izzadtságszagú basszusmeneteket
amely végül is nagyon meggyőző. A hallottunk.
IV. tétel boszorkányos tempója
és virtuozitása biztosan
lenyűgöző lehetne - illetve az
is! - csak egy ilyen tempónál nem
jöhetnek elő, illetve nem válik
hallhatóvá az a mozarti báj és
árnyaltság, amely feltétlenül
benne van a darabban. Szinte már
ütőeffektusként hallható a vonós
és fúvóskar játéka,
következésképpen a ritmusok
óhatatlanul elvesztik
funkciójukat (gondolok itt
legfőképpen a szinkópákra,
sokszor nincsenek a helyükön).
----------------------------------------------------------------------
7. Nem elég differenciált - gyakran I. tétel nyugtalan - ritmikailag.
csak egy kváz hallható csak. Talán túl gyors a tempó - nem
Ritmikailag sem mindenütt elég jönnek ki a tizenhatod menetek. A
pontos, 16-odok néha összekapva. részletek kidolgozása gondos - de
Nem túl gyors, mégis úgy érzem, nagy vonala nincs. Tempóingadozás
erőiknek határán vannak. Nincs (az egész egyre lassul), a végére
meg az eleganciája, könnyedsége. éri el a szerintem jó tempót. II.
11. tétel: durva kezdés, nem tétel nem elég áttört hangzású -
elég poetikus sem tulajdonképpen nem válik el
dallamvezetésben, sem hangzásban. eléggé az első tételtől.
Egyes zárlatok nem szépek, Szólódallamot poetikusabbnak
lekerekítetlenek, kicsengés képzelem. Fúvósgárda nagyon jó.
nélküliek. Frazeálások, Visszavezetés szépen megoldva.
agogikák erőszakoltak, durvák sok Nincs minden poén frappánsan
helyen. (...) zökkenve mennek megjátszva - jótanuló módjára old
tovább. A klasszikus zenében oly meg mindent, a jelenségre
fontos kötések nem elég rámutat, de csak felsorolja a
frappánsak, ilyen szempontból leckét, nem "teremt". Menüett:
(artikuláció) egyáltalán nem lassú - trotyakos. A formai tagok
differenciált. Fontos egyformák - sok ismételt tag (a
akkordváltás nem elég érzékeny. forma velejárója) egyformán.
III. tétel: könnyedségét, Menüett főrészben a
elegánsságát, érzékenységét hangsúly-eltolódások nem elég
hiányolom. Dinamikailag sem elég kifejezőek. Finálé: bravúros
változatos. Hangvételben nem vonóskar - ez a jó tempó - sodró,
különül el eléggé a menüett és a de tisztán kivehető gyors
trió. A kontinuitást nem azzal menetek. A karakterkülönbségeket
tartjuk fenn, hogy egyformán én jobban eljátszatnám. Nota
unalmasra kell vennünk mind a két bene, azért ez is lelassul a
főrészt. IV. tétel: annyira tétel végére. (Csillag alatti
frappáns tétel, és csak egy nagy megjegyzés DL.) szinte csak a
pörkölés jön ki belőle. Humora hibákat írtam le. Hozzá kell
sincs - úgy hallom, csak avval tennem, hogy egészében véve
vannak elfoglalva, hogy le nagyon jó előadás.
tudják játszani, és lehetőleg
egyszerre. A vonóskar hangzása
sem elég szép. Összefoglalva: nem
elég differenciált, unalmas
előadás.
----------------------------------------------------------------------
8. I: elég jól megszólal a zenekar, I: tempó! Túl uralkodó felső
és ami nagyon fontos, még az f szólomok, ff-ek, sok, nem
vonósállásokon keresztül is "könnyű", de jó hangszeresek. II:
áthallatszanak a fúvós motívumok, (K) túl; kienged a lassú tempó
ami nem abból adódik, hogy tartása, felesleges súlyok - nem
próbálják túlharsogni a kiegyenlítettek, "nem elég
vonósokat, hanem egyszerűen jó szeretettel játszva". Lassú tétel
hangokat játszanak, hallható a nemigen tetszett. 3/4 banális egy
kotta. Szép oboa és fagott kicsit (K). Gyors tétel: basszus
szólambelépések. Ez is elég nem szól (a hangszerek játéka
világos, érthető előadás, miatt!), a gyors tempóban
igyekszik a zenekar felelősséggel hangtalanság. Pontatlan ritmusok
a legjobbat nyújtani - oboa és - de talán a legjobb tétel.
fagott megint élményszerűen
szólalnak meg! II: a tempó
tartása szerintem nem elég jó,
ami ilyen lassú zenénél igen
fontos. Olyasmit kéne éreznünk az
ő révükön, mintha a tempó (pontos
időegységek) a belsőnkben
lüktetne, ez adja a természetes
levegőzést a darabhoz, könnyíti a
hallgatónak a befogadást.
Mindazonáltal szép hangon
játszanak a szólamok, a tempó
"kérdés" lehet a karmester miatt
is. III: kicsit suta a hangzás,
mintha a zenekar nem tudna mit
kezdeni a tétellel, de sok
kedvesség van benne, pontosan
játszanak. IV: tetszik ez a
tétel, a zenészek jó technikája
nem engedi, hogy a gyors ritmusok
értelem nélkül peregjenek le, a
gyors tempó ellenére sincs
"hudlizás", vagyis nem választják
a könnyebb (és érdektelenebb)
megoldást, hogy átszaladnak a
gyors futamokon, ettől nem
lehetne külön-külön hallani a
rövid kis hangokat. A "tempóban
játszás" is megvan, arányos, jó
megszólaltatás.
----------------------------------------------------------------------
9. Zavaros szimfonikus hangzás. Egy I: eleven, majdhogynem hetyke,
kicsit mindenki sok akar lenni. lendületes. Ritmikailag magával
A hegedűk néha egészen nyersen és ragad, állandóan viszi, leköti a
egymáshoz viszonyítva is figyelmet. Élesen elkülönülő
pongyolán szólnak. gesztusokkal, külön-külön
Szertelenséggel pótolja az megformált zenei gondolatokkal
elevenséget. Nyersen benntartott él, de néha túlzott a fúvósok
fúvósok rontják a folyamatot. A szólóinak expresszivitása, így
vonó-fúvó-basszus-réz egységek egyénieskedővé válik.
nem olvadnak össze egy teljes II: a különböző hangszerek
egésszé, egyénieskedő lüktető mozgásai más-más
megoldások (fagott, oboa). A féleképpen vannak megoldva, ettől
gyors futamok a prímben nem érződik bizonyos helyeken
forszírozottak, nyilván, hogy ne egységesnek a zenekar. A
legyen velük nagy baj, de ettől cantabile helyett inkább pontos
nem lesz természetes futása. értékek játszása hallható a
"Romantikus" hangvétel, nem vonósoknál. Nem elég tág
hagyja a zenét magát gesztusokkal dolgoznak.
kibontakozni, minduntalan III: mintha egy másik (nagyobb)
beleszól a folyamatba, ebből zenekar szólna, markánsabb
direkt megoldások születnek. hegedűkkel. A fúvós-vonós gárda
Forszírozott forték. hangszínben és hangerőben jól
Túlhangsúlyozott színkópák, kiegészíti egymást.
darabos ritmikus osztinátók. A IV: vezérdallamcentrikus, nem
forte és piano részeknek nincs sokat törődik a belső
egységes hangszínük. Az előbbi szólamokkal. Mély-vonósok
harsány, míg az utóbbi kaparásznak, nincs teste a
finomkodó. Az oboaszóló basszusnak (technika?). Kapkodó
túlvibrált, természetellenes. A tempó, néhol megoldatlanul.
legegyszerűbb (és egyben
legnehezebb) nyolcadmozgásos
figurák, kíséretek tempója
állandóan változik. Egyszerre
indulnának, ha nem jönne valami
mindig későn vagy korán. A III.
tétel triója egészen furcsán
indul, nincs igazán kivárva az
ideje. Nagyon gyors utolsó
tétel, amit csak erőszakolva
bírnak, kifejezetten technikai
(hegedű, cselló) problémák is
hallhatók. Virtuóz szeretne
lenni, de mivel nem uralja az
anyagot halálbiztosan, és így nem
tud eléggé háttérbe vonulni, a
"minél hamarabb túllenni a
dolgon" jellegét ölti az utolsó
tétel.
----------------------------------------------------------------------
10. De milyen jó tempó! Szereti Ön Technikailag nagyon pontos,
Mozartot? Nos, ha nem ismerné, felkészült társaság. Meglepően
ez a felvétel alkalmas arra, hogy egységes ritmikailag a vonóskar.
beférkőztesse Mozart világába a (Hazai termeinkben ilyet ritkán
kívülállót. Mint minden hallani.) A basszus nálam kevés.
zeneszerző, Mozart is szerette, A fúvóskar, pontossága mellett,
ha művei egészen kivételesen élőbb hangszínekre képes a
pontosan szólaltak meg, úgyhogy vonósoknál (felvétel!). Sajnos, a
most igazán nem lehet egy szava precizitás a dinamikán és a
se. Mivel rossz karmesterrel még tempón gátló hatású. Sajnos, úgy
egy kiváló zenekar is érzem, hogy a muzsikus kollégák
elbizonytalanodik, mindenáron hibátlanul szeretnének
feltételezhető, hogy egészen játszani (nem koncert?), innen
nagyszerű karmesterrel van talán ez a pirinkó sterilitás.
dolgunk. Egyébként nem tetszik a hangzás.