Hetedhéthatár



        
Augusztusi "hajókirándulásunk" nyomán most ígéretünkhöz híven megkezdjük szabályszerű sajtószemlénket, s 1980 januárjáig visszamenőleg összefoglaljuk, miről írnak azok az audio-újságok, amelyeket mi a legjellegzetesebbeknek tartunk. Úgy gondoljuk, ezzel hasznos szolgálatot teszünk Olvasóinknak, minthogy többségüknek nem kerül kezébe külföldi magazin, s ha mégis, nem biztos, hogy el tudja olvasni. Persze, messziről jött ember azt mond, amit akar - aki hozzáfér, jól teszi, ha maga is átnézi egyik vagy másik hifi-újságot, függetlenül attól, hogy szerepel-e a mi összeállításunkban. Tájékoztatásul elmondjuk, hogy az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ nyilvántartása szerint az általunk választott lapok közül az Audio-t 23 közületi előfizető járatja szerte az országban, közöttük számos könyvtár is. A HiFi Stereophonie megtalálható (akárcsak a Hi-Fi News és a Nouvelle Revue du Son is) az Országos Műszaki Könyvtárban. Ezen kívül a Széchényi Könyvtár és a Gorkij, vidéken pedig a salgótarjáni, a tatabányai és a miskolci megyei könyvtár kapja a HFS-t, a miskolci a HFN & RR-t is. Legjobb tudomásunk szerint senki nem járatja az Audiophile-t, az Audio Critic-et és a Hi-Fi Answers-t. Kevesen tudják, hogy a külföldi szaklapokat Magyarországon igenis meg lehet rendelni forintért - igaz, nem olcsón. így például a HiFi Stereophonie előfizetési díja egy évre mintegy 1300, a Hi-Fi News-é pedig körülbelül 1000 forint. Mind közületek, mind pedig magánszemélyek eszerint hozzájuthatnak a lapokhoz, a Posta Hírlap Iroda Külföldi Hírlapelőfizetési Osztályán. Sajtószemlénk a hifi-lapok lényegét tükrözi: helyenként olvasmányosabb, néhol pedig szárazabb lesz. A teszteket általában nem ismertetjük részletesen, csak a HiFi Stereophonie tesztjeit soroljuk fel. Helyhiány miatt most csak az év derekáig jutottunk; legközelebb 1980 második felének lapszámait szemlézzük. (Nem ismertetjük, csupán zárójelbe tett hónapnévvel jelezzük, ha a füzetet viszonylag kevésbé találtuk érdekesnek.) HiFi Stereophonie 1980 január Beköszöntőnek a hanglemezborítókról ír a HiFi Stereophonie újévi száma. Aki nem sajnálja a fáradságot, és kikeresi a könyvtárban, láthat néhány csudálatos, komoly és popzenei lemezborítót, és olvashat stílusukról, szellemükről, reklámerejükről. * Tesztek. GAS Thalia/Grandson, Philips 22 AH280 SA/380 PA elő/végerősítők. Accuphase T-103/E-303, Sansui TU-X1/AU -X1, Sharp Optonica ST-5100/SM-5100 erősítők/tunerek. Audio Pro B2-50 szub-basszussugárzó. Hangdobozok: Luxman Monitor MS-10, Acron 400B, 300C, 300B, 200C, 200B, Canton GLE 100, 70, 60, 50, 45, 40. Február Asztrológiai kifejezéssel élve, a nap ebben a hónapban a lemezjátszók házába érkezett: összesen 11 készülékről ad részletes ismertetőt a nyugatnémet lap. Előbb egy összefoglaló teszt a Dual CS 650 RC, a Marantz 6270 Q, a Mitsubishi DP-EC7, a Philips 829, a Sharp Optonica RP-5100 és a Thorens TD-115 típusjelű, 6-700 márkás lemezjátszókról, majd az extrák: a programozható, távvezérelhető, automata, tangenciálkarral felszerelt Aiwa LP-3000 EH, a Micro BL-9l, a Pioneer PL-L 1000 és a hatezer márkás (!) Sony PS-X9, végül pedig egy falraakasztva (!) is működtethető, függőleges helyzetben használható masina, a Vertical Play, amelyet egy kifejezetten e célra "gründolt" német cég épít a Technics - azaz a National Panasonic - 2030 típusjelű modelljéből. (Szubjektív összehasonlítás ezúttal is mellőzve.) * A hifi-segédipar termékeiből igen szép kollekciót, összesen vagy 65-féle jószágot mutat be a februári szám. Vannak köztük újabbak: és régebbiek, olcsóbbak és drágábbak, egyszerűbbek és komplikáltabbak: nedvesen és szárazon játszó lemezkefék, lemeztörlők, töltés-levezetők, egy szerkezet, amely a lemezvégen felemeli a kart, végül olyan folyadékok, amelyek a lemez felszínén megdermednek, filmet képeznek, s ezt azután szépen le lehet húzni a szennyeződésekkel együtt. Március Tesztek. Mikro-hifi-berendezések lemezjátszóval, kazettás magnóval: Hitachi ACT-M2, Körting Serie 100, Siemens HiFi-System 666. Luxman K-12 kazettás deck. Nakamichi Audio-Analizátor T-100 (!). * "Pszichometrikus" összehasonlító hangdobozteszt. Szokás szerint tetszőlegesen válogatják össze a körmérkőzés résztvevőit (ezúttal az Akai SR-1100, az Acoustic Research AR 25, a B&O Beovox S45-2, a Hitachi HS-3, a Sharp Optonica CP-2711 és a Technics SB-F3 dobozokat), és két-két hangdoboz között rendkívül rövid időközönként ide-oda kapcsolgatva gyűjtenek szubjektív benyomásokat ezekről a hangsugárzókról. (Elsősorban az egyes dobozok hangjának "kellemességét" figyelik.) Az egész eljárást német alapossággal dolgozták ki: az eredmény tökéletesen egzakt. Objektivitása körülbelül fordított arányban áll a használhatóságával. Talán még az a legnagyobb értéke, hogy meghatározza, milyen hangkarakterűek a dobozok, tehát hűvösebb vagy melegebb, érdesebb vagy lágyabb, magasabb vagy mélyebb tónusúak-e - ehhez viszont, fölösleges ekkora feneket keríteni a dolognak. * A márciusi számban, kicsit eldugott helyen közölnek egy igen okos cikket, a hangszedők és az előerősítők illesztéséről. Ez nagyon fontos téma, nem véletlenül jött divatba a hifi-sajtóban - mi is éppen most szándékszunk nekigyürkőzni. Április Tesztek: Philips 22AH 180R tuner, Marantz Model 300 DC teljesítményerősítő, Audio Reflex FQ1 ekvalizátor, Sony Falcon Serie miniberendezés, Heco Precision 400, 300, 200, 100 hangdobozok. * Beszámoló a nagy amerikai hifi-show-ról, a CES-ről (Las Vegas). Május Műsoron: a kazettásmagnó. Összefoglaló cikk a kazettás deckek típusairól és konstrukciós elveiről, elektronikájukról és mechanikájukról, valamint a kivezérlésjelzők szerepéről. A cikket követően hat, középkategóriájú (398-658 márkás) készülékről adnak tesztet, ezek: Akai CXG-706D, Philips N 5331, Dual C 810, Sony TC-K 35, Grundig CF 5000, Uher CG 310. A nyugatnémet szakírók nagyon szeretnek pontozással minősíteni. Mint a többi hifi-komponenseknek, a kazettás magnóknak is minden paraméterét pontozzák, 1-től 10-ig. Ezután az eredményt a következőképpen súlyozzák: az általános használati tulajdonságoknak, a bemenet és kimenet elektromos mutatóinak, valamint a kivezérlés milyenségének pontszámát egyszer, az egyenfutás, a frekvenciaátvitel és a dinamika pontszámát kétszeresen kell számítani... * A májusi szám beszámolót közöl a londoni AES-kongresszusról (AES= a hangmérnökök nemzetközi szövetsége), valamint a tavaszi párizsi Festival du Son-ról. Június Könnyűzenei (tulajdonképpen szociológiai) cikkek a kulturális rovatban, a popzene és a többi pop-művészet, valamint a pop és a rock kapcsolatáról. * Csúcskategóriájú (két és félezer márkás) kazettás magnók, az Eumig FL-1000 µP és a Sharp Optonica RT-9100H, valamint a középkategóriájú Braun C 301 M. Mindezt egy nagyon józan hangú cikk követi, arról, hogy vajon kifizetődik-e ez az irdatlan árdifferencia. A szerző (a szerkesztő) arra a következtetésre jut, hogy a közepes és a szuperkészülékek közti különbég csak akkor észlelhető, ha nagydinamikájú zenéről készítünk felvételt. Véleménye szerint egyébként "összemérve az értékes hangszedővel lejátszott, direktvágású vagy digitálisan felvett hanglemezekkel, a kazettás magnóknak továbbra is megvannak a maguk korlátai, még a legfelső árkategóriában is. Mégis, a csúcskészülékek metálszalaggal már csaknem annyit tudnak, mint a stúdiógépek 38 centiméteren, illetve a félprofi-készülékek 19cm/s sebességen, Dolby-B-vel." * Újabb pszichometrikus hangdobozteszt: Acoustic Research AR9, Atlantic Skyline, Braun Studiomaster 2150, Epicure 3.0 Trilogy, Lambda M2 Mk III, Shot-Glass Signature. Hi-fi News & Record Review 1980 január A mértéktelenül fogyasztott specifikáció könnyen a fejébe száll az embernek; a wattok különösen gyakran okoznak súlyosabb delíriumot. Kijózanító kúrának is beillik a HFN&RR ez évi első tesztje, amely egyebeken kívül azt is vizsgálja, hogy a különféle, kisebb vagy nagyobb teljesítményű erősítők valójában mekkora hangnyomást képesek kelteni. Hiszen a zenével nem elektromos wattokat hallgatunk, hanem akusztikai teljesítményt. A tesztet egyébként a Hifi Magazin olvasói előtt már nem ismeretlen Martin Colloms készítette; ő szabadúszó, több újságnak is dolgozik. Collomsék ezúttal eléggé vegyes "társaságot" láttak vendégül a laboratóriumban. Ugyanis a 8 erősítő között 2x20, de 2x200 wattos modell is akadt. A legkisebbnek 80, a legdrágábbnak 750 font sterling az ára, tehát akár teljesítményben számolunk, akár pénzben, az arány körülbelül 1:10. Az volt a kérdés, hogy mekkora hangnyomást produkálnak az erősítők ha két méternyire egy pár hangdoboztól, decibelben (pontosabban: dBA-ban) mérve. Mivel pedig az erősítők nem egyformán rokonszenveznek a különféle hangsugárzókkal, a viszonylag könnyen hajtható KEF R 105 és Spendor BC1 után Collomsék bevetettek "kellemetlenebb", 4 ohmos hangdobozokat is. Az eredmény roppant érdekes: noha a 4 ohmos dobozokról elvben 3dB-vel - azaz: kétszerte - nagyobb hangerő várható, az erősítők legfeljebb 1-2dB-vel teljesítettek többet. Sőt, olyan is akadt közöttük, amely éppenséggel 3dB-vel kisebb - vagyis csak félakkora! - hangnyomást ért el a számára kedvezőtlenebb terhelésen! Ezt mutatja táblázatunk (az erősítők árát és névleges teljesítményét mi írtuk hozzá). A törtvonalak azt jelentik, hogy nem egybeépített erősítőről, hanem különálló elő- és végfokozatról van szó. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a jóminőségű készülékek gyakran "alulspecifikáltak", azaz már eleve többet tudnak a gyakorlatban, mint a papíron, De még így is megdöbbentő, hogy bizonyos körülmények között a 20 vagy 50 wattra specifikált erősítő "nagyobbat szólhat" a 90 vagy 100 wattosnál * Tulajdonképpen ez a teszt és a hozzá kapcsolódó cikk a januári szám legfontosabb anyaga. Ezen kívül említést érdemel Linsley Hood modellje, egy 30 wattos erősítő, amelynek kapcsolási rajzát (a megépítéséhez szükséges összes tudnivalóval együtt) olyan részletesen ismertetik, hogy mindezt majd csak a márciusi számban fogják befejezni. * Végül egy zenei tárgyú írásról. Akit érdekel a popzene története, az bizonyára szívesen olvas Phil Spectorról, aki az amerikai slágerműfaj ismert személyisége volt a hatvanas években nem énekes ugyan, hanem zeneszerző, zenei rendező, hangmérnök és producer. Emlékeztetőül csak két cím Phil Spector sikerlistájáról: River Deep Mountain High (Ike & Tina Turner), You've Lost That Lovin' Feelin' (The Righteous Brothers). Február Szavunkra, nem beszéltünk össze a HFN & RR szerkesztőivel, hogy február végén megjelent számunkban mi is éppen az ekvalizátorokat szidjuk (mellesleg, cikkünket mi már a múlt év őszén nyomdába adtuk), de hát nagy szellemek találkoznak. Az angol lapban is ugyanezt fejtegetik: amit a hangátviteli láncban egyszer elrontottak, azt már nem lehet helyrehozni az ekvalizátorral, s még kevésbé lehet elektronikusan korrigálni a szobák frekvencia-anomáliáit. Hiszen a szobában mért, ijesztő csúcsok nem a zene elhangzásának pillanatában születnek, hanem valamivel később, amikorra felépülnek a terem méreteiből adódó állóhullámok. Kivágva ezeket a hangképből, teremthetünk ugyan valamiféle "energiaegyensúlyt", de tönkretesszük az eredeti - többé-kevésbé lineáris - frekvenciagörbét, és agyoncsapjuk a hangminőséget. Következésképpen, nem igaz, hogy a gyengébb minőségű hifi-berendezést fel lehet javítani drága ekvalizátorokkal. Ellenkezőleg: a korrektorra szánt pénzt ajánlatos inkább jobb hangszedőre vagy hangsugárzóra költeni. * A hangszórók membránjának viselkedését újabban lézer-interferométerrel is tanulmányozzák, s erről két cikket is közöl a HFN & RR: egyet a southamptoni egyetem, egyet pedig a B&W hangszórógyár munkája nyomán. A hangszórók membránja, mint ismeretes, nem "pumpálja" szabályosan a levegőt előre-hátra, minthogy a membránon keresztül-kasul rezonanciák, "betörések" lépnek fel. Ahhoz, hogy ezeket a rezonanciákat csökkenthessék (többnyire a membrán impregnálásával), előbb "fel kell térképezni" őket, s ebben a régi eljárásoknál állítólag pontosabbnak bizonyult a lézer-interferometria. Voltaképpen a jólismert Doppler-effektust hasznosítják. A lézeres módszerrel "többdimenziós" diagramokat is készíthetnek. Többdimenziós diagramokat más hangszórógyárak is közreadtak már, de ők a frekvenciát és az amplitudót az idő függvényében ábrázolták, míg a B&W-féle rajzokon a pozíció képezi a harmadik dimenziót - vagyis, hogy a rezgő membránrész hol helyezkedik el a membrán sugarán. (Március) Április Szokatlanul goromba levél érkezett az óceán túlsó oldaláról. Feladója, egy bizonyos Ted Meyer, "egyike az USA vezető lemezkritikusainak" (ezt ő írja magáról, tehát biztosan igaz), alaposan leszedi a keresztvizet az angol újságról, annak "brit sovinizmusa" miatt. John Crabbe, a szerkesztő előbb szelíden-ironikusan válaszolgatott, olyasféléket is, hogy talán inkább mégse közli ezt a nyelvtani hibákkal teli levelet, mert nem akarja lejáratni "az USA vezető lemezkritikusainak egyikét". No ez olaj volt a tűzre, Ted Meyer még válogatottabb gorombaságokat adott légipostára, mire a jámbor Mr. Crabbenak is legfeljebb ment a vérnyomása, és leközölte mind a két levelet, a válaszokkal együtt. Nehéz röviden tolmácsolni az áldást, amit a sértett amerikai az angol újságíró fejére zúdít, de megpróbáljuk összefoglalni valahogy. Azzal kezdődik, hogy amit a HFN & RR amerikai tudósítója összeírt a minap, abból egy szó sem igaz: az angoloknak fogalmuk sincs az amerikai hifiről, de ezt nem is lehet csodálni, hiszen legfeljebb azokból az ominózus "underground" magazinokból tájékozódnak, amelyeken az ember "halálra röhögi magát". (Főleg az Audio Critic kapja meg a magáét, de kijut az Absolute Sound-nak is.) Egyáltalán, a briteknek magáról a hifiről sincs fogalmuk, hiszen mindig csak a saját nótájukat fújják, holott a hangszóróik, amelyekre olyan fenemód büszkék: hasznavehetetlenek. A KEF, Spendor Quad, Rogers, Celestion dobozok "még fürdőszoba-hangszórónak sem jók". A Linn Sondek sem különb ezeknél, nem beszélve az SME-karról, "erről a sorscsapásról, amely alapos visszalépés a régihez képest". Ami pedig a csöves erősítőket illeti, a britek ezeket a sírjukból ásták elő - mintha csak egy Ford T-modellt kapartak volna ki az autótemetőből. Vegyék tudomásul az angolok, hogy az amerikai holmik összehasonlíthatatlanul jobbak, de még azok között sem akad párja az Infinity Quantum Line Source hangsugárzónak ("különösen a legújabb módosítása után") és a Treshold 4000 erősítőnek, "de nem azért, mert (természetesen) én is ilyeneket hallgatok". Ezek mellett elbújhat minden angol vacak. És a nyelvtani hibák? "Mi amerikaiak nem vagyunk olyan kényesek, mint ti, angolok, de ha mi nem nyerjük meg a második világháborút, hát porig ég az egész brit impérium". John Crabbe angol hidegvérrel válaszol. Hivatkozik az angol hangsugárzók exportsikereire (s arra, hogy ő maga - történetesen - amerikai hangszórót használ!). Emlékezteti, Meyert, hogy a cső-mánia Amerikában tört ki; a britek inkább szkeptikusan szemlélték az egészet. Ami az Infinity csudahangszóróját illeti, azt a bizonyos legutóbbi módosítást éppen az Absolute Sound ajánlotta, egyike ama szörnyű "underground"-oknak. És ha már az Infinitynél tartunk, a cég híres-nevezetes EMIT-csipogója közvetlenül egy angol modellből származik. Akárcsak az Amerikában egyre kedveltebb polipropilén-hangszórómembrán: ezt is a britek kísérletezték ki. "No de már megint soviniszta vagyok". (Külön érdekessége ennek a perpatvarnak, hogy az Audio Critic, amely most egy-táborba kényszerült a HFN & RR-vel, már két ízben "provokálta" Crabbe-t: egyszer a Dahlquist-hangdoboz minőségét, egyszer pedig a kargeometria fontosságát illetően. A párviadal pontosztozkodásos döntetlennel végződött - legalábbis a Hifi Magazin zsűrije előtt.) * És egy hirdetés az áprilisi számból: valaki máris hajlandó szállítani a Linsley Hood-féle erősítőt - amelynek leírását éppen az előző hónapban fejezte be a HFN & RR... Május A hírrovatból: megalakult az ALSO, azaz Active Loudspeaker Organisation. Tagjai egyelőre a Linn, a Meridian, a Naim és a Nytech, de szívesen látják a hozzájuk csatlakozókat. Szó szerint véve is csatlakozókról van szó. A fent említett négy cégnek ugyanis az a meggyőződése, hogy a jövőben mind többen foglalkoznak majd aktív hangsugárzókkal, márpedig akkor itt az ideje szabványosítani az e célra szolgáló csatlakozókat. Jobb hamar, mint soha. * Beszámoló az év nagy hifi-bemutatóiról: Manchester, Párizs, Las Vegas, apróbbak. * Analóg-kontra-digitális mérkőzés. A nagy tekintélyű, vak audio-szakértő, Angus McKenzie hasonlítja össze a digitális Sony PCM 1600/U-matic-kal, illetve, a hagyományos Ampex ATR-100 stúdiómagnóval készített azonos felvételeket. Az új technika kilátásait szenzációsnak nevezi. (A digitális technikával részletesebben foglalkozik a Hi-Fi Answers, lásd néhány hasábbal odébb.) Június Még egyszer a Linsley Hood-féle erősítőről. Most jönnek a szokásos korrekciók: nem R9, hanem R6 és R7 a pozíciószám, és az ellenállás tulajdonképpen 100, illetve 470 ohmos, nem pedig... stb. (A Revox-panellel mi még egész jól megúsztuk a nyomdák szarvas-patás alkalmazottainak szabotázsakcióit.) * Angus McKenzie folytatja tájékoztatóját a digitális technikáról. Hogy igazán kihasználhassuk az előnyeit - mondja -, nagyobb teljesítményű erősítőket és strapabíróbb hangszórókat kell építenünk - és lelkesen imádkoznunk, nehogy (szabványok hiányában) az új technika is a kvadrofónia sorsára jusson. * Egy "középkategóriájú" transmission line rendszer megépítésére csábítja olvasóit P. Atkinson, érezhetően az egyik hangszóró-kereskedő cég inspirációja nyomán. Dalesford hangszórókat házasít KEF frekvenciaváltóval. * A HFN & RR szerkesztőségének nyílt levele a BBC-hez, az állami rádiótársasághoz. Témája gyanúsan ismerős. "Uraim! Éppen most hallgattuk Britten művét az Önök 4. adóján. A lemez recsegett-ropogott, a hangszedő pedig rémségesen torzított. Türelmünket veszítve, próbaképpen feltettük ugyanezt a felvételt a saját lemezünkön, s íme, minden rendbejött. Tudjuk, hogy a BBC-nek nincs pénze, de mégis: nem vásárolnának maguknak egy új gramofontűt?" HI-FI ANSWERS A HFA-t nagyon nehéz kivonatolni: az egész újságot keresztül-kasul szántják a legaprólékosabb válaszok a legaprólékosabb kérdésekre, miközben minden oldalon szóbakerül az összes létező és nemlétező hangszedő, erősítő, hangdoboz, modifikációkkal és azok nélkül. Lapszemlénk tehát nem annyira a HFA tartalmát, mint inkább a szellemét idézi. 1980 január Újévi ajándék gyanánt kritikát kapott a Hi-Fi Answers. Ugyanis még a múlt év októberében elemzést adott a brit audio-sajtóról, s ezt sértőnek találta egy szakíró, Basil Lane, aki vagy hét másik folyóiratnak a (Hi-Fi News-nak is) alkalmankénti munkatársa. Főleg a HFA közismert "szubjektivizmusát" támadja, mondván, hogy könnyű és népszerű dolog ám hifi-kritikákat irkálni tárgyi-technikai alapok nélkül, és hogy a HFA-ban túl sok a "mumbo-jumbo" (ezt aligha kell lefordítanunk). "A szakembert az eszköztára után kell megítélnünk, márpedig az Önöké, gentlemen, meglehetősen primitív." A Hi-Fi Answers azonban nem veszi a szívére ezt a fajta kritikát. Kedélyesen, amennyire ez az angol szövegből megállapítható: tegeződve válaszol a mérgelődő kollégának, egyben gratulál a házasságához és egyéb személyes megjegyzéseket tesz. Sőt, egy kissé a saját szórakoztatására, júliusban közreadja Basil Lane újabb vitairományát arról, hogy a tudományos ismeretanyag valójában mennyire bőséges, s hogy a hifi-magazinok (értsd: a HFA) mennyire tájékozatlanok; ebből fakad a bizonytalanságuk, amelyet aztán világmegváltó teóriákká formálnak, így például felfedezik, hogy a technikailag azonos erősítők eltérően szólnak stb. Benson, a szerkesztő azt feleli, hogy nini, éppen ez a "világmegváltó" teória gyönyörűen bennefoglaltatik például egy Sanaui-kézikönyvben is, amelyet egy bizonyos Basil Lane írt a Sansui-erősítőkről. "Valami rokon?..." * Igazság szerint a "szubjektivista" Hi-Fi Answers is szívesen vadászik azokra a technikai motívumokra, amelyekkel megmagyarázható, hogy miért szól így vagy amúgy egy-egy erősítő vagy hangszóró. Éppen a januári számában arról értekezik a lap, hogy milyen rendellenességek léphetnek fel a hifi-láncszemek találkozásánál; ezt a problematikát nevezik angolul interface-nek. A többrészes cikk szerzője R. Stuart, a Meridian fantázianevű elektronikák tervezője. Február A nagy szenzáció: piacra került a Linn cég lemezjátszó-karja, a Japánban gyártott, de Angliában tervezett Ittok. (A Linn fantázianevek mind "k"-ra végződnek: Sondek, Isobarik, illetve - a hangszedő - Asak.) A HFA februári számában öt szakíró mond véleményt róla külön-külön; összehasonlítási alapnak a Syrinx hangkart választották, mellőzve a régebben favorizált Grace 707-et. (Március) Április Egy kis ízelítő a HFA karikaturistájának stílusából. Piedesztálra emelt Linn Sondek lemezjátszó, alatta: "Szenteltessék meg a Te neved", majd pedig az Írás Szava, mint következik: "...És mondá az Úr: legyen világosság. És lőn. És mondá az Úr: legyen mentesség minden rezonanciától. És lőn. És mondá az Úr: legyen dinamika, több, mint amennyit a halandók elképzelhetnek. És lőn! De mind többen akadtak, akik hamis isteneket csináltak maguknak és ezeket imádták, s az Úr haragja nőttön-nőtt vala, hiszen Ő már megmutatta a helyes utat. S mondá az Úr: legyen sáskajárás a földön. De ehelyett, valahogyan a "What Hi-Fi"-t kaptuk." (A "What Hi-Fi?" egy konkurrens folyóirat: pusztán az árak alapján ad tanácsot olvasóinak, hogyan válogassák össze a hifi-berendezésüket.) Május Fölvirradt a digitális lemezjátszótechnika napja - csak még azt nem tudjuk, hogy hajnali hány óra van éppen. "Valódi" digitális - lézeres stb. - lemezt és lemezjátszót legfeljebb szakmai bemutatókon látni, viszont forgalomban vannak olyan, hagyományos lemezek, amelyeknek műsoranyagát már nem a szokásos analóg, hanem digitális elven működő berendezéssel rögzítették. (Az analóg rendszerek, mint nevük is mutatja, folyamatosan tolmácsolják a műsort. Így például a hagyományos magnókon futtatott szalagnak és persze a hanglemeznek is a program mindenkori minőségi jellemzőit kell hordoznia. Ezzel szemben a digitális rendszerek szakaszosan dolgoznak: rendkívül rövid időközönként "mintát vesznek" a műsorból, s annak jellemzőit már csak egy mennyiséggel adják meg, kettes számrendszerben. A hangminőség függetlenné válik a jelhordozó anyagtól, hiszen a magnószalagnak csak arról kell tudósítania bennünket, hogy "van jel", illetve, "nincs jel". Ebből következik, hogy a digitális technika teljesen zajmentes hangvisszaadást és rendkívüli dinamikát ígér. Legfontosabb paramétere, érthetően, a mintavétel gyakorisága, valamint az, hogy egy-egy mintavétel alkalmával mekkora adathalmazt képesek rögzíteni, illetve leolvasni.) A HFA májusi számában legelőször is összefoglalják az új technika lényegét. Aztán megszólaltatják az érdekelteket, az Akai, a Hitachi, a JVC, a Philips, a Sony, a Technics, a Toshiba cégeket, illetve a legfőbb brit felhasználót, a BBC-t: véleményük szerint mikorra várható a frontáttörés. A válaszok eléggé derűlátóak - úgy általánosságban, de kevés konkrétumot tartalmaznak. A HFA ezután a brit hifi reprezentánsainak kéri ki a véleményét. Minthogy a karrezonancia és az akusztikai visszahatás körülbelül annyira lesz fontos a digitális korszakban, mint a lándzsahegy-köszörülési technológia volt a második világháborúban, érthető, hogy a lemezjátszójáról híres Linn cég szerint a digitális hanglemez sohasem fogja kiszorítani az analógot. A Linn-nek persze savanyú a szőlő, de a másik három hozzászólónak is fenntartásai vannak. Julian Vereker például, a Naim Audio főnöke, játékosan fogalmaz, de komolyan gondolja: "ha a digitális csapat nem dob be jóval több digitet éspedig jóval gyakrabban, akkor a belátható jövőben a mi rendszereink túltesznek az ő digitálásukon". (A mintavétel gyakorisága és "aprólékossága": a digitális technika fő paraméterei!) Peter Walker, a Quad cég feje rokonszenvez ugyan az új technikával, de nyomasztónak találja annak hatalmas költségeit, kockázatát, valamint a szabványosítás hiányát. "Ezért csak egyet tehetünk ülünk és várunk, dicsérve és bátorítva az ipar óriásait. Az eredményre nem heteket és hónapokat: sokkal többet kell még várni, és így napjaink lemezjátszójának egyelőre nincs félnivalója." A HFA a maga részéről egy kereskedelmi szemponttal zárja le a cikket: az a hanglemez, amelyet ma a legjobbnak tartunk, és amely a legdrágább berendezéseken gyönyörűen szól, filléres masinákon is lejátszható. A teljesen digitális rendszerű lemez és lemezjátszó akkor arat majd tökéletes győzelmet, ha ugyanaz a program egyaránt lejátszható lesz a szuperhifi és az olcsó készülékeken. Június Enyhén szólva pajzán karikatúrát láthatunk az újonnan forgalomba került, "vertikális" lemezjátszókról. (Az egyikről mi is közlünk képet düsseldorfi beszámolónkban.) Szóval, az ilyen lemezjátszót általában azzal hirdetik, hogy minden helyzetben használható. A HFA karikaturistája megpróbálta a maga módján értelmezni a reklámszöveget. Tehát rajzolt egy ágyat, benne félreérthetetlen helyzetben - egy párocskát, egyikük közben a hifi-lemezjátszón matat, és azt mondja: "ne így, darling, mert így nem érem el a karliftet..." Audio 1980. január Itt is a digitalizálás van műsoron. Bert Whyte a hibrid lemezeket veszi fülügyre, és azon elmélkedik, hogy ugyan mit kezdünk majd a digitális technika szinte korlátlan, elméletileg 90dB-s dinamikájával, amikor jelenleg a legjobb analóg lemezek 62-64dB-s dinamikája is szinte kihasználhatatlan. Mert azt a bizonyos ágyúlövöldözős Csajkovszkij-szimfóniát ő például éppen le tudta játszani a legjobb Technics hangkarral, Shure V15/IV-gyel, 2mN-os (2 grammos) tűerővel; ami a lánc végét illeti, a Mark Levinson teljesítményerősítő és a nagy Fulton doboz is megteszi a magáét -, de az átlagos hangszedőket és főleg a hangdobozokat elég reménytelen feladat elé állítja az ilyesfajta program. * E számban olvashatjuk az immár 77. egzakt matematikai stúdiumot a hangkarok geometriájáról. A táblázat valamelyest eltér az előző 76 hasonlóképpen egzakt matematikai elemzés eredményétől. Február Az erre a számra rendelt digitális téma: interjú dr. Thomas Stockham-mal, a Soundstream cég reprezentánsával. (A Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál egyébként egy külföldi cég éppen most készít felvételt a Soundstream-rendszerrel!) Dr. Stockham véleménye: a jó digitális felvétel gyakorlatilag megkülönböztethetetlen az eredeti programtól; az új technikával szembeni aggályok "mesterségesek". Más kérdés, hogy a digitális felvétel nagy sebességű sokszorosítása még nehezebb, mint az analógfelvételeké. Ami a szabványosítást illeti: miként jelenleg háromféle analóg médium van forgalomban (lemez, szalag, kazetta), elképzelhető, hogy a jövőben többféle digitális médium fut majd párhuzamosan. Stockham véleménye szerint a jövő audio-technikája annyival lesz jobb a mainál, mint a mai lemez az ötvenes évek monójánál, de sok tennivaló van meg a lánc elején (mikrofontechnika,) valamint a lánc végén (hangszórótechnika). * Kétrészes cikk a tranziens intermodulációs torzításról, illetve a TIM méréséről. Folytatása márciusban, de - mint látni fogjuk - másoknak is lesz hozzá még egy-két szavuk. * Ugyancsak kétrészes cikk kezdete az összes létező kondenzátor-típusról, anyagukról, előnyeikről-hátrányaikról. Március A jelenlegi lemeztechnikáról és a jövő zenereprodukáló rendszereiről ezúttal Doug Sax-ot interjúvolják meg, a direktvágás Mohamedjét, a Sheffield cégtől. Neki nem nagyon tetszik a digitális technika: szerinte legalábbis meg kellene duplázni a mintavétel gyakoriságát (100kHz a jelenleg mintegy 45kHz helyett). Úgy véli, a digitális technika áttöréséig még 10 év van hátra. De hát ő a konkurenciához tartozik. Április Feltehetően áprilisi tréfa, de nem kaptuk meg ezt a számot. (A könyvtáraknak pedig most még csak márciusig van meg az Audio.) Majd pótoljuk. Május Folytatva az előző számban megkezdett cikket, részletesen ismertetik a digitális technika lényegét. (Június) The Audio Critic Sajtószemlénk a TAC-ról befejeződne, mielőtt elkezdenénk, ha nem nyúlnánk a könyvespolc mélyére, és nem kotornánk elő az utolsó, "1979 nyárősz/év vége" feliratú füzetet. Elszóltuk magunkat... beismerjük, hogy a dátumoknak ezt a fajtáját az Audio Critic-től loptuk.) Nos, a drágább holmi általában időtállóbb, és minthogy a hatdolláros TAC-ot vagy öt darab Audio áráért vettük, úgy érezzük: év végéig még kitart. Minden levelezési rovat közül a TAC-é a legolvasmányosabb, mert ez az újság úgy vagdalkozik maga körül, egy szál karddal, bandázs nélkül, mint a középkor igazságosztó bajnokai. A konstruktőrökbe és a menedzserekbe nagyon gyakran beleharap. Legutóbb az angol Mayware, a svájci FM Acoustics és az amerikai Van Alstine szerepelt az étlapján. Van Alstine az előerősítő-technika egyik nagy varázslójának hirdeti magát. Azon kívül, hogy saját elektronikákat hoz forgalomba, következetesen modifikálgatja (mintegy 200 dollárért) a Dynaco cég Pat-5-ös előerősítőjét. Most tart a hatodik módosításnál. A TAC is kipróbálta Mr. Van Alstine tudományát, és elküldött neki egy Dynaco PAT-5-öt (természetesen ingyenes) feljavításra, de a legkevésbé sem volt vele megelégedve, és nemcsak hogy jól lehúzta, hanem tüstént el is adta - s persze Mr. Aczel az ilyesmit nem titkolja el olvasói előtt. Van Alstine szörnyen felháborodott ezen az eljáráson, és olyasmit üzent, hogy "így persze kifizetődő dolog a tesztelés, mert a feljavított készülék sokkal értékesebb, mint annak előtte volt"; egyébként is, az Audio Critic nem tud mérni, mert ha tudna, akkor nem X és Y, hanem ("ha-ha"!) W és Z hibákat mért volna a "FET-5" nevű modifikáción, amely különben tényleg nem is olyan jó, mert van helyette egy hatodik, a "FET-6", amelynek révén a Dynaco most már végérvényesen a világ legjobb előerősítőjévé alakítható. Mr. Aczel gondosan felhívja olvasói figyelmét azokra a méréstechnikai motívumokra, amelyeket vitapartnere, hogy úgy mondjuk, hibásan interpretált, s hozzáteszi: "ez a levél tökéletesen megmagyarázza, mire gondolunk, amikor óvjuk olvasóinkat a félművelt audio-guruktól, akik a hifi félhomályos zónáiban tevékenykednek". Emlékezteti Van Alstine-t, hogy már a negyedik módosítás is azzal érkezett, hogy "nem fogjátok elhinni!", aztán bezzeg jött az ötödik, most meg már azt is elavulttá teszi a hatodik. "Semmi kedvünk megvárni a hetediket". Ami pedig az eredeti készüléket illeti, ez a TAC vitathatatlan tulajdona, következésképpen nyugodtan eladható volt Van Alstine ráolvasása vagy áldása nélkül is. "Egyébként így is ráfizettünk." * Az Audio Critic egyik fő attrakciója az a "Szeminárium", amelyet egy számmal előbb kezdett el ismertetni, s most közli a befejező részét. Egy kerekasztal-beszélgetésről van szó, amelyen illusztris személyek vettek részt a TAC meghívására: Hegeman, Cotter, Futterman, (az időközben tönkrement) Rappaport, az újság részéről természetesen a szerkesztő, valamint Max Wilcox hangmérnök, aztán Bruce Zayde (ismert szakíró) mint konzultáns, s végül, de nem utoljára a díszvendég: Matti Otala. Természetesen arról értekeztek, hogy az erősítőtechnikában mely paraméterek a legfontosabbak (ha vannak egyáltalán ilyenek), s hogy milyen mérési eljárások a perdöntőek (ha vannak egyáltalán ilyenek). Az irdatlan hosszúságú és meglehetősen szakmai karakterű beszélgetést lehetetlen és feltehetően értelmetlen is volna kivonatolnunk. A lényege talán az, hogy a küzdelem nem egyes paraméterekért (TIM stb.) folyik, hiszen egész sereg olyan erősítő létezik, amelynek már alig van tranziens intermodulációs (stb.) torzítása, és ezek mégsem szóinak egyformán. Ma már más, kevésbé ismert faktorokra kell koncentrálni - vagy, még inkább, az erősítőtechnikát mint egységes egészet kell kezelni. Ezen túlmenően azonban szóba kerültek a hifi felvételtechnikai, sőt pszichoakusztikai problémái is. * Az Audio Critic ezúttal is temérdek tesztet közöl, általában csak röviden összefoglalva a mérés és a szubjektív meghallgatás eredményét, végül pedig leszögezi, milyen készülékeket ajánl kisebb vagy nagyobb pénzű olvasóinak. Íme. A mind ez idáig legjobb hangsugárzó a TAC szerint - bármire való tekintet nélkül - a Sound-Lab R-1 elektrosztatikus hangszóró, biamplifikálva a Janis W-1 szub-basszussal. A legjobb hangdoboz "háromszámjegyű árért" (tehát 1000 dollár alatt) a Vandersteen Model IIA. A legjobb vétel: DCM Time Window. A legjobb csipogó: Pyramid Model T-1 (ez Sequerra konstrukciója). A legjobb szub-basszus "per dollár": Bass Mint Model 10/24. A legjobb végfok mindezidáig a Bedini Model 25/25. Csaknem ilyen jó, de sokkal nagyobb teljesítményű a JVC M-7050. Nagyon jó, és sokkal olcsóbb: Amber Series 70. Előerősítőben semmi sem jöhet számításba a TAC "lelkiatyja" (Cotter) által gyártott System-2-n kívül - legfeljebb a PS Audio olcsóbb készüléke. A lemezjátszóknak hasonló okból mindenképpen a Cotter-féle Lemezjátszó Aljzaton, illetve annak egy olcsóbb változatán kell nyugodniuk. A futómű hozzá a Technics SP-10/II., illetve a Denon DP-80, szerényebb kategóriában pedig a Kenwood KD-600. Az utóbbira a JVC UA-7045 hangkar is megteszi, de akinek futja a pénzéből, használja inkább a Fidelity Research lemezjátszókarjait. Természetesen csak mozgótekercses hangszelő jöhet számításba: vagy a híres Koetsu, vagy Fidelity Research FR-1 Mk3F. Ezeket aztán vagy a mindössze 600 dolláros Cotter ML-2L, vagy pedig az ennek negyedébe se kerülő Marcof PPA-1 transzformátorral célszerű illeszteni az előerősítőhöz. Első ízben tart szemlét az Audio Critic a tunerek fölött (neki persze Sequerrája van). Ajánlás: egyik se. Minek tartsunk drága tunert, amikor az URH-adás minősége pocsék? -dl- L'Audiophile Lapunk zártáig három idei szám érkezett meg (N° 14-16). A még mindig előkelő, reklám-, sőt általában készülékteszt-mentes folyóirat fenntartja alapelveit: gondos tanulmányokat közöl, gyakran két-három folytatásban. Gyakori a visszautalás. Minden számban foglalkoznak a szerkesztőség által választott hifi-etalonokkal is. Ezekről majd recenziónk végén. 14. szám (1980 február) Jean Hiraga egy 10 wattos, csöves végerősítő készítésére biztatja olvasóit. Érdekessége a kapcsolásnak, hogy nem push-pull: egyetlen KT 88-as végpentóda követ egyetlen ECC 83-ast. Ez a nagyon egyszerű készülék rendkívül könnyen megépíthető házilag is - persze, Franciaországban a kimenőtranszformátoroknak elég nagy választéka kapható. Kis kimenőteljesítményének megfelelően multiamplifikált rendszerekhez ajánlja a szerző. (Az Audiophile-nél nagyon kedvelik az elektroncsöveket; két régebbi számban a kettőstriódákkal megépíthető aktív keresztváltókkal foglalkoztak.) * Két szakíró a lemezjátszó-futóművek káros rezgéseivel foglalkozik. Figyelemreméltó szerkesztői koncepció: egymás mellett közli a két szerző eltérő javaslatait a rezgések mérésére és csökkentésére. * A mélysugárzón matematikai algoritmussal is tervezhetők, s Michel Alard cikke arra tanítja meg a matematikában nem túl jártas olvasót, hogy miként programozhatunk egy HP 97-es miniszámítógépet a basszreflex-dobozok optimális méretezésére. * Ezután még két hangszóró-cikk következik. J. Hiraga a hangszórópalást "betörésének" elméletéről ír, vagyis arról a jelenségről, hogy a lengőtekercs mozgását nem egyformán követik a membrán egyes részei, a főszerkesztő, Gérard Chrétien pedig a nemrég alakult új francia hangdoboz- és erősítőgyár, a Phonophone stratégiájáról készített interjút a tervezőmérnökkel. 15. szám (április) Leszámítva két írást (a hangdobozok rezgéseiről, illetve a szobaakusztikáról), szinte minden cikk az etalonokkal foglalkozik. Ezekről később. 16. szám (június) Hogyan építsünk mindössze 11 alkatrészből egy két-tranzisztoros elő-előerősítőt a mozgótekercses hangszedőhöz? Egyetlen délután alatt - de aztán az olvasó jobban teszik, ha beszerez egy megfelelő minőségű illesztő-transzformátort. * A chicagói hifi-kiállításról ír C. H. Delaleu. Persze kizárólag a szörnyetegek, így az Esoteric Audio Research félezer wattos csöves erősítője, valamint a félmázsás futóművek érdeklik. (Úgy mint a Hifi Magazin szerkesztőjét Düsseldorfban? A szerk.) * Hangszórós cikkek: folytatják a harcot a hangdobozok parazita rezgései ellen és eljutnak a gyakorlati tanácsokig; bevezetnek a keresztváltók méretezésének elméletébe; összefoglalják az akusztikai vonal elvét és bemutatják néhány eredeti Transmission Line tervét. G. Altiéri pedig teremakusztikai sorozatában ezúttal a Helmholtz-rezonátorokkal foglalkozik. * Yves Neveu a kondenzátorokról közöl cikket. (Sosem volt titok, hogy nemcsak az aktív, hanem a passzív alkatrészek is elronthatják a hang minőségét.) Ehhez a tanulmányhoz csatlakozik Hiraga ismertetője az alkatrész-újdonságokról, a speciálisan audio-célokra kifejlesztett komponensekről: induktivitás-szegény fémréteg-ellenállásokról, a magasabb frekvenciákon is használható elkókról, a hifi-kábelekről, a különleges dielektromos tulajdonságú nyomtatott áramköri lapokról. * Zavarbaejtő kísérletekről szól G. Altiéra tanulmánya: Létezik-e akusztikai placebo? Az első kísérlet a következőképpen zajlott le. Egy készülékteszt alkalmával a hallgatóság többsége a lemezjátszót hibáztatta. Ezt a résztvevők követelésére egy olyan készülékkel kellett helyettesíteni, amely elismerten a világelsők közé tartozik. Ám aki behozta és felszerelte a nagyhírű gépet, addig-addig manipulált a vezetékkel és csatlakozókkal, míg végül is mindent a régiben hagyott. És mégis bekövetkezett az "ugrásszerű javulás a hangban"! A szerző egyébként egészen kétségbeejtő eredményre jut, egyik kísérlete szerint a kékre festett hangsugárzóknak szebb basszusuk van, mint a szürkéknek... * Mivel az Audiophile nem elsősorban reklámkiadvány, a szerkesztőség nem köteles minden hónapban objektív tesztnek álcázott dicshimnuszt közölni az új csodákról. Energiája java részét olyan - saját - etalon kialakítására fordítja, mely viszonylag olcsó, kisipari eszközökkel vagy akár házilag is megépíthető - de nem hitvány - készülékekből áll. A szerkesztőség első ízben az idén márciusban mutatta be olvasóinak saját "háziszabványát", a Victor Hugo Szálloda különtermében. Mit lehetett volna itt látni-hallani? Először is J. C. Verdier lemezjátszó-futóművét. Jellemzői: egyszerű szíjhatás, a kar-tányér rendszer rugalmas felfüggesztésű, a tányér tömege 12-14 kiló (a tányérborító anyagától függően), a tányért mágneses mező taszítóhatása tartja, vagy pedig - átállíthatóan - a szokásos csapágygolyó. Mint a szerkesztőségi műhely erősítő-kitjei, ez a futómű is megvásárolható fődarabonként, meglepően olcsón. Hangszedőt, hangkart az Audiophile nem tervezett: a bemutatón a Supex 1000/Mission 774 kombinációt használták. Viszont három előerősítő is a vesszőparipáik közé tartozik. Az olcsó Sunsey Minimum lényegében egyetlen hibrid integrált áramkörből áll. Kapcsolók sincsenek rajta: mágneses hangszedőhöz való egyszerű fono-előerősítő. Szalagjátszót, tunert közvetlenül is lehet a végfokhoz csatlakoztatni. Tranzisztoros előerősítőjük a Kanéda (ez egy japán egyetemi tanár neve, ő publikálta 1973-ban az alapkapcsolást). A "kit" magyar pénzben körülbelül 5000 forintba kerül. A szerkesztőség állandóan tökéletesítgeti a készüléket. Főként a tápegységet módosítják. Sokat játszadoznak a szép SRPP Anzai névre hallgató csöves előerősítőjükkel is, amelynek terve K. Anzai és B. Shibata kései (1970 körüli) csöves kapcsolásaira megy vissza. Jó lenne meghallgatni - a folyóirat azt állítja: aki ennél a Söntölt Szabályozott Push-Pull készüléknél jobbat hallott, az csal. Adatainak többsége nem különleges, viszont a bemenetét nem lehet túlvezérelni: ha a hangszedő-bemenetre abszurd módon 1,3 voltot kapcsolunk, a kimeneten még akkor is annak rendje és módja szerint megjelenik a 130V. A lánc további részeinek - a Hiraga-végfoknak, a Neveu- és az Onken-Mahul-féle hangdobozoknak - ismertetését az Olvasó engedelmével következő számunkra hagyjuk. H. I.