Formatervezés: HiFi-divatok |
Kőkorszak a High Fidelityben is volt. A kezdetektől a sztereofónia
hajnaláig a masinák robusztusak voltak és egyszerűek; a hívők örültek,
hogy szépen szól a zene a kecsesnek egyáltalán nem nevezhető
bádogládákból.
A Vaskorszakban - úgy a hatvanas évek elejéig - már lekerekítődtek
a formák, de minden készülék militarista színeket öltött, és a nagy
magnók (emlékszünk még a Grundig TK 46-ra és a Telefunken-szériákra, a
Tandbergekre, a Revox G36-ra?) úgy néztek ki, mint valamiféle
háziasított, szobába kényszerített fenevadak, amelyek azonban
legszívesebben a harctéren csatangolnának.
Az Első avagy Csiszolt Alumíniumkorszakban a "kraccolt" világos
felületek jöttek divatba, hogy aztán tüstént ki is menjenek a
divatból. Nálunk azóta is a modernség szimbóluma a kraccolt
alumíniumfelület, ilyen található a BEAG - régebbi - AET 250-es
erősítőjén vagy a VT - legújabb - Cleopatra rádióján.
A Második avagy eloxált Alumíniumkorszak először Japánban
köszöntött be, de az exportoffenzíva gyorsaságával terjedt. Az az
eljárás, amelynek a neve nálunk direktanódos eloxálás, meghozta a
formatervezés romantikáját. Csodálatos, szelíden fénylő
ezüstök-aranyak-barnák jelentek meg a rádiók előlapján, fekete
plexilappal kombinálva, hogy amikor bekapcsolják a készüléket,
váratlanul tündökletes kékek és zöldek és pirosak törjenek elő a
dobozból, jelezve az állomásokat, a műszereket, az üzemmódokat,
egyáltalán, mindent, amit csak jelezni lehet - mint amikor az éjszakai
vonat hirtelen befut egy világváros pályaudvarának nyitott peronjára.
Megjegyezzük, hogy bár hazai készülékre még sohase szereltek ilyen
szép előlapot, a magyar alumíniumipar (Székesfehérvárott...) hosszú
évek óta birtokában van egy komplett direktanódos eloxálási
technológiának, s ezzel gyönyörű felületek (volnának) készíthetők.
A gombok, kapcsolók, kallantyúk, műszerek, lámpák ekkorra már
kiirthatatlanul elburjánzottak a hifiben. A vevő már-már nem is 2x30
vagy 2x40 wattos, hanem - ami szinte egyre megy - 2x30 vagy 2x40
gombos készüléket rendelt. Nem változtatott ezen a Legújabb Kor sem,
csupán a színeket tolta el a fekete, majd a fénylő barna irányában.
Nekünk persze savanyú a szőlő, de igazság szerint egy kicsit el is
fásultunk a sok tündöklő, s mégis, legtöbbször átlagos minőségű
szerkezet láttán. Tudjuk, hogy Olvasóink többsége mindettől még nem
fásult el, de a Hifi Magazin sohasem fogja reklamálni Azokat A
Bizonyos Gyönyörű Rádiókat. Ugyanis, ha valami úton-módon ilyenek
kerülnének a boltokba, akkor szinte biztosra vehetnénk, hogy a
kereskedelem tulajdonképpen a karosszériáért fizette ki a dollárt, az
elektronikát pedig úgyszólván ráadásba kapta.
Hogy mennyibe kerül a szép külső, az "Aufmachung", arról újabban a
NAD - azaz New Acoustic Dimensions ismertetgeti tapasztalatait
(mondanunk sem kell, hogy egy jólsikerült olcsó készülékét
propagálva). A NAD szerint egy receiver ára 40 százalékkal
csökkenthető, ha lehagynak róla minden feleslegeset - anélkül, hogy a
hangminőség leromlana. Ez a program Nyugaton is indokolt, hiszen
minden józanabb zenekedvelő szívesen jutna azonos pénzért jobb
hanghoz, vagy kevesebb pénzért változatlan hangminőséghez.
Érdekes, hogy ennek ellenére a középkategóriában nehezen tör át a
racionálisabb marketing. A Legfelső Hifi (High End Audio) világában
viszont nagyonis megszokottak a kisebb vagy nagyobb, de meglehetősen
szimpla kinézetű fekete dobozok, amelyeken csak annyi kezelőszerv van,
amennyi okvetlenül szükséges. A kis speciálcégek gyakran megtakarítják
a formatervezőt (termékeik még így is rendkívül drágák, hiszen kis
szériában készülnek!), néha viszont rendkívül arányos, letisztult
küllemű elektronikákkal állnak elő, s ezekből valósággal sugárzik az
intelligencia.
Hadd mutassuk be, követendő példa gyanánt, az angol Mr. Boothroyd
és Mr. Stuart Meridian fantázianevű elektronikáit. Soha nem hallottuk
egyiket sem. (Cikkünket kissé "elfektettük"; időközben már hallottunk
Meridiant.) Sejtjük, hogy jók, de nem tartjuk fontosnak eldönteni,
hogy mennyire. Nem erről van szó, hanem arról, hogy ami értékes,
annak nem feltétlenül kell kacsalábon forognia. Akárcsak az
építészetben: ha a funkciók uralkodnak, az gyakran többet ér, mint a
stukkó-díszítés.
A Meridian-modulméret 140x315 milliméter, tehát két, egymás mellé
rakott dobozt éppen eltakarna egyetlen hanglemezborító. A magasságuk
mindössze 52 milliméter. Az előerősítő és a tuner súlya nem több
1,8-1,8 kilónál. A sztereó végerősítő, teljesítményétől függően,
5,6-12 kilót nyom. Mint látjuk, a Meridian feltűnően "filigrán", de
csak látszólag miniatürizált rendszer.
Előerősítőjén koncentrikusan helyezkedik el a hálózati kapcsolóval
kombinált hangerőszabályzó és a balansz-gomb. Eredetileg, mint
képünkön látható, még jelzést sem vittek fel rájuk, mondván, hogy a
hangerőt és a csatornák arányát nem szemre, hanem fülre kell
beállítani. Ebben aztán később megalkudott a Boothroyd/Stuart cég. Az
újabb keletű példányokon a gombok egy-egy pöttyöt viselnek. Amikor
ezek a pöttyök "delet" mutatnak, azaz óramutató gyanánt a 12 órát
jelzik, a készülék kikapcsolt állapotban van, a balansz pedig pontosan
középen.
A mindössze három kapcsoló közül az első a bemeneti szelektor,
amellyel lemezjátszóról rádióra válthatunk. Magnó-kapcsolóra
természetesen nincs szükség, hiszen ezt a funkciót tökéletesen ellátja
egy Tape Monitor kapcsoló - erre szolgál a második emeltyű. A harmadik
a monó-sztereó-váltó. Ennyi az egész - ámde, hogy a pick-up és az
elektronika tökéletesen illeszkedjék, a gyár más-más bemeneti modult
ajánl a különféle élvonalbeli hangszedőkhöz, főleg a dinamikusakhoz.
(Ez a modul a teljes elektronika egyharmadát teszi ki az
előerősítőben.) Például a Grado, EMT, Fidelity Research, Supex, Azak
(Linn), Ortofon, Decca, Entre modellekhez különféle bemeneti modult
kínálnak.
A tuneren 6 program valamelyikét lehet kiválasztani a jobboldali
keresőgombbal, amelyet az újabb példányokon - szintén elláttak már
számjelzésekkel. Az egyes állomások a műszer alatt elhelyezett
(rejtett) potméterekkel hangolhatók, mégpedig csavarhúzó(!)
segítségével. A műszer az állomások frekvenciáját mutatja, de
használható finomhangolásra is, ha a "Tune" (kereső) kapcsolót
lenyomják. Ilyenkor az AFC - az automatikus frekvenciaszabályzás - is
kiiktatódik. A Mono kapcsoló, mint más készülékeken is, a sztereóban
csak gyengén, zajosan fogható programok vételét teszi lehetővé.
A végerősítők közül a legkisebb, a 2x35 wattos Meridian két
dobozból áll: az egyik az önmagában is 4 kilós tápegység. Amennyiben
mindkét csatornát külön tápegységgel látják el - ez összesen már 3
doboz -, a teljesítmény 2x45 watt fölé emelkedik. A legnagyobb, 2x100
wattos rendszer 4 modul nagyságú: két monó végfokot és két tápegységet
tartalmaz. A teljesítményerősítők is rendkívül esztétikusak, de akár
el is lehet dugni őket, hiszen az előerősítőről ki-bekapcsolhatók.
És ha valaki a többutas erősítést választja, itt a Meridian
hangdoboz. Háromutas: 3 sztereó végfok kell hozzá, az itt összesen
egy, kettő, három... legalább hat-hét fekete doboz.
Nem számítva a keresztváltót...
