MOD (Modifikálás, modernizálás)



    Dansk Hi-Fi (3F) rádió

        Már megint egy jenki-kifejezés (odaát nagyon szeretik  az  effajta
    praktikus rövidítéseket).  A  MOD  azt  teszi:  MODifikáció  -  vagyis
    változtatás valamely készülék eredeti anatómiáján. Három fő  változata
    van,  aszerint,  hogy  a  változtatást  a  gyártó  cég  maga   ajánlja
    jóváhagyja vagy tiltakozik ellene (ilyen kor fuccs a garanciának).
        De hát miért kéne utólag belenyúlni a tervezők művébe?
        Mindenekelőtt azért, mert  a  drága  készülékek  sem  tökéletesek;
    nemegyszer nagyonis indokolt javítani rajtuk Máskor pedig az történik,
    hogy valamely széria világrajövetele után a tervezők nem zárják  le  a
    dossziét, nem kezdenek homlokegyenest más irányban kísérletezni, hanem
    következetesen   folytatják   eddigi,   alapjában   helyesnek   érzett
    munkájukat. Az újabb  típus  ilyenkor  nagyon  hasonlít  a  régire,  s
    nemegyszer maga a gyár  ajánlja  fel,  hogy  illő  honorárium  fejében
    naprakésszé varázsolja a már kifutott modelleket.  (Általában  ez  sem
    sokkal olcsóbb, mint a készülékcsere.)
        Nálunk azonban ritkák az igazán jólsikerült  konstrukciók:  amihez
    hozzáférünk, az körülményeinkhez mérten elég  drága,  s  gyakran  több
    sebből vérzik. Az esetleges módosítás költsége pedig  összemérhetetlen
    a készülékek  árával.  Hát  hogyne  volna  érdemes  akár  kampányt  is
    indítani a már forgalomba került masinák feljavítására! Úgy gondoljuk,
    hogy a nagyobb elektroakusztikai gyárakon kívül számos  más  intézmény
    is   foglalkoztat   olyan   mérnököket-technikusokat,    akik   önálló
    konstruktőri  munkához  talán  nem  rendelkeznek  a  kellő  idővel  és
    műszerparkkal,  de  a  hifi  iránti  érdeklődésük   folytán   szívesen
    felülvizsgálnának egyes konstrukciós részleteket.
        Ami a szóhasználatot illeti, ezen ne múljék: a MOD minálunk is azt
    jelenti,  hogy  MODifikálás,   azaz   MODosítás,   avagy   éppenséggel
    MODernizálás.  Ebben  a  számunkban  tehát  megindítjuk   modifikációs
    rovatunkat,  s  ezentúl   igyekszünk   minden   alkalommal   közreadni
    valamiféle MOD-ot, amely a készülékeknek vagy a használhatóságán, vagy
    pedig a hangminőségén javít.  Biztosak  vagyunk  benne,  hogy  ez  nem
    reménytelen álMODozás.
        Eljárásunkat  legfeljebb  az  érintett  készülékek   konstruktőrei
    veszik majd MODortalanságnak, de  aligha  lesz  igazuk.  Ők  tudják  a
    legjobban, hogy ami piacra  kerül,  az  csaknem  mindig  kompromisszum
    eredménye,  s  nem   feltétlenül   reprezentálja   a   tervezőmérnökök
    képességeit.  Hiszen  a  kereskedelmi   szempontok   miatt   általában
    egyszerűsíteniük kell az áramköröket, meg kell takarítaniuk a  drágább
    alkatrészeket és így tovább. Nem szabad tehát megütődniük  azon,  hogy
    az  ő  sokezer  forintos  készülékeiket  valaki   később   megpróbálja
    feljavítani. Sőt, feltehetően éppen ők adhatnák a legjobb tippeket.
        MOD-jaink   feltétele:   indokoltságuk.    Valamennyit    gondosan
    ellenőrizzük,  mielőtt  publikálnánk.  S  még  egy  fontos  dolog:   a
    modifikációkat bemutatjuk a GELKÁ-nak  és  a  RAMOVlLL-nak  is,  hátha
    hajlandóak lesznek elvállalni  ezeket  a  munkákat,  legalább  egy-egy
    reprezentatív  szervizállomásukon,   kalkuláció   alapján.   (Mi   úgy
    képzeljük, hogy egy-egy ilyen MOD nem veszélyeztetné a garanciát...)
        Számos olvasónk panasza nyomán első MOD-unk tárgya  a  hazai  piac
    legdrágább elektronikája,  a  Dansk  Hi-Fi  (3F)  receiver.  Fölöttébb
    érzékeny a  rádiófrekvenciás  zavarokra, főleg,  ha  az  Akai  AP-100C
    lemezjátszóval párosítják. Külön  köszönet  illeti  a  kísérleti  nyúl
    gazdáját, dr. Gábor  György  budapesti  olvasónkat,  aki  nem  rettent
    vissza   az   operációtól,    az    esetleges    komplikációktól    és
    szövődményektől, s vadonatúj dán rádióját hajlandó volt felfektetni  a
    műtőasztalunkra.

                                      *

        A 3F és az Akai lemezjátszó házassága tehát nem éppen  zavartalan,
    de azért nem kell mindjárt válóperre gondolnunk. A  probléma,  amelyre
    annyian  panaszkodtak,  a  következő:   "Phono"-állásban   nemcsak   a
    lemezjátszó  szól,  hanem  különféle  rádióműsorok   is   beszűrődnek,
    kisebb-nagyobb  hangerővel.  (Mondanunk  sem  kell,  hogy   ezeket   a
    magnófelvétel is rögzíti!)  A rendkívül  kellemetlen  jelenség  oka  -
    nagyon leegyszerűsítve - nem más, mint hogy valamennyi, az  erősítőhöz
    csatlakoztatott  vezeték  antenna   gyanánt   működik,   s   "behozza"
    környezetének nagyfrekvenciás jeleit.  Ezek  a  készülék  félvezetőin,
    vagy akár egy-egy nem kifogástalan forrasztás,  bizonytalan  kontaktus
    jóvoltából egyenirányítódnak, hallhatóvá válnak. Ebből a szempontból a
    fono-bemenet a legkényesebb, viszonylag nagy érzékenysége folytán.
        (Zárójelben jegyezzük meg, hogy nem  ritkán  még  a  jónevű  cégek
    erősítői   is   érzékenyek    a    rádiófrekvenciás    zavarokra;    a
    lelkiismeretesebb gyárak - ha kell - leírást, alkatrészeket küldenek a
    panaszos vevőnek.)
        A  megoldás,   legalábbis   elméletben,   kézenfekvő:   meg   kell
    akadályozni, hogy a nemkívánatos nagyfrekvenciás jelek  bejussanak  az
    erősítőbe. Azáltal,  hogy  minden  vezetéket  a  lehető  legrövidebbre
    szabunk,  máris  csökkentettük  a  bajt.  Ámde  a   gyakorlatban   nem
    nyirbálhatjuk  nyúlfarknyira  a  vezetékeket,  különösen  nem  azokat,
    amelyek a hangsugárzókhoz futnak - és máris van  egy  sok-sok  méteres
    antenna-párunk.  Egy   másik   megoldás:    "akadályt"    építeni    a
    nagyfrekvenciás jel útjába. Nagyfrekvenciás fojtótekercsről  van  szó,
    ezeken a hangfrekvenciás jelek akadálytalanul átjutnak, a zavaró jelek
    viszont csillapítást szenvednek. Végül megszüntethető a zavar úgy  is,
    hogy minden  csatlakozónál  (nagyfrekvencián  használatos,  jóminőségű
    kerámia-kondenzátorokkal)  "csapdát   állítunk"   a   rádiófrekvenciás
    jeleknek. Mindezeket a módszereket általában  együttesen  alkalmazzák,
    különösen ott, ahol például egy nagy teljesítménnyel  adó  rádióamatőr
    működik a közelben.
        Még megjegyezzük, hogy a  gyárak  általában  ügyelnek  arra,  hogy
    lemezjátszóik   a   lehető   legkisebb   mértékben    szedjenek    fel
    nagyfrekvenciás   jeleket.   A   többi   között   ezért   találunk   a
    tengerentúlról  érkező  készülékek   többségén   egy   külön   földelő
    vezetéket, amelyet az erősítő földelőcsatlakozásához (vagy fémházához)
    kell rögzíteni. Az Akai AP-100C  típuson  az  eredeti  RCA-csatlakozók
    helyére 5-pólusú csatlakozódugó került, s az előbb említett  földelést
    ennek hidegpontjára kötötték - elég  szerencsétlenül.  (A  Pioneer  PL
    200-on   viszont   megmaradt   a   külön   földelés   egy    kisméretű
    krokodilcsipesszel, s ez lényegesen jobb megoldás.)

        Ennyi   bevezető   után   közreadjuk   módosításunkat,   amely   a
    gyakorlatban már  bevált,  bár  -  hangsúlyozzuk!  -  nem  törekedtünk
    teljességre. Azt akartuk, hogy a javítást könnyű legyen  elvégezni,  s
    anyagra  se  kelljen  többet  költeni  10-20  forintnál.  Később,   ha
    szükséges, publikálhatunk komplikáltabb és alaposabb eljárást is, de a
    munkát egyrészt nehezebb lesz  kivitelezni,  másrészt  jóval  több  és
    drágább anyag kell  hozzá.  Mindazonáltal  reméljük,  hogy  a  legtöbb
    esetben már az egyszerűbb  megoldás  is  célra  vezet  -  a  Naphegyen
    például tökéletesen bevált. A módosítás semmiben  sem  befolyásolja  a
    készülék  egyéb  paramétereit  -  csak  redukálja  a  rádiófrekvenciás
    zavarokat.
        Két  lépcsőben  kell  beavatkoznunk  a   3F   elektronikájába:   a
    "Phono"-bemeneten és a  hangsugárzó-kimeneteken.  Az  alább  megadott,
    összesen 6 darab alkatrészre van szükség:
        2  kondenzátor,  egyenként  820-1000pF,  2  kondenzátor,  47nF,  2
    ellenállás, 4,7 ohm, egyenként 1/10-1/4W.


        1. A "Phono"-bemenetnél az első tranzisztorok bázisa-emittere közé
    820-1000pF  értékű  kerámia  kondenzátort  helyezünk.   A  készülékhez
    mellékelt elvi kapcsolási rajzból itt közlünk egy részletet; a TR1  és
    TR2 tranzisztorokról van szó.
        A művelet nem kényes. A készüléket ki kell szedni  fadobozából.  A
    fono-erősítő paneliját a  bemeneti  csatlakozóval  együtt  emeljük  ki
    helyéről. A  panellját  és  az  antennacsatlakozót  2  réztartó,  azaz
    (hátoldalról) 1-1 csavar rögzíti; ezek eltávolítása után a  nyomtatott
    áramköri lapot már csak egy kihajlított fémfül fogja. Ezt laposfogóval
    elhajlítva kifordítható az egész egység.
        Ábráinkon nyíllal jelöltük a két pótlólagos kondenzátor helyét.  A
    lehető legrövidebb kivezetéssel forrasszuk be őket a  TR1,  illetve  a
    TR2 bázisa-emiterre közé, ügyelve arra, hogy a paneli  visszahelyezése
    után  ne  okozzunk  zárlatot,  a  fémrészek   ne   érintkezzenek   más
    kivezetésekkel. Ugyanez okból, ha csak nagyobb méretű  kondenzátorokat
    tudunk  szerezni,   gondoskodni   kell   a   szigetelésükről,   nehogy
    hozzáérhessenek a fém aljlaphoz. (Ragasszunk műanyag szigetelőszalagot
    a megfelelő helyekre.)

        2.    Mielőtt    összeraknánk   a   dobozt,   vegyük   kezelésbe a
    hangszórócsatlakozókat is. (Mármint azt a kettőt, amelyet használunk -
    hiszen   a   3F-re   két   pár   hangszórót  lehet  kötni.)  Magukra a
    csatlakozóhüvelyekre  kell  forrasztani  egy-egy  4,7  ohm-47nF  soros
    tagot.


                                                             Sólymos Antal