Jubilál a Magnós Klub




        Tisztelt Szerkesztő Elvtárs,

            örömmel tudatjuk, hogy
        a Fővárosi Művelődési Ház Magnós
        klubja ez évben lett 15 éves.
        Minthogy tevékenységi formájában
        közel áll a Hifi Magazinhoz,
        kérjük, hogy ezt az információt
        szíveskedjenek közölni a folyóiratban.

        Köszönettel: Urbán Gyula igazgató


        Évfordulót ünneplünk, a Magnós Klub alapításának 15. évfordulóját.
    Ez a Magnós Klub a Fehérvári úton tevékenykedik, a Fővárosi Művelődési
    Házban.
        Bizonyára sokan emlékeznek most velünk, nem  kevesebbre,  mint  az
    ifjúságukra; azokra a lemezekre,  amelyek  múltunknak  egy-egy  lapját
    jelentik, s amelyek ma is fellelhetők  a  klub  szekrényeiben  -  vagy
    odahaza szalagon.
        Hát pergessük le őket,  mindjárt  az  elejéről:  Bill  Haley,  Roy
    Orbison,  Gene Pitney,  a Champs, Fats Domino...  aztán  a  beat-zene,
    amelyben más  minta  is  volt  a  Beatlesen  kívül:  a  Hurricanes,  a
    Ventures, a Shadows, a Ronettes, a Dreamers, a Spotnicks, Gerry  és  a
    Pacemakers, Cliff és a többiek...  aztán  egyre  hangosabb  szalagokat
    találunk:  Doors, Pink Floyd, King Crimson, Led Zeppelin...  majd az a
    zene, amely a progresszív beatből kiindulva  megreformálta  a  dzsessz
    világát,  és  amelyet  azzal  az  ügyetlen   névvel   illetünk,   hogy
    dzsessz-rock:  Herbie Hancock, Chick Korea, a Weather Report... és  ha
    leírjuk, hogy diszkózene, már itt is vagyunk a mában - és még mindig a
    Magnós Klubban. A lemezjátszó ma is  él  és  dolgozik.  Persze  később
    kinőttük az első felszerelést, újabbak és jobbak jöttek.
        Az indulást egy kicsi, elhivatott, rendkívül  lelkes  gárda  tette
    lehetővé. De említsük meg házigazdánkat, az FMH-t is, amelynek  akkori
    vezetője, Drucker Tibor (ma  a  Könyvértékesítő  Vállalat  igazgatója)
    nélkül nem lett volna Magnós Klub.
        Kezdetben mindenki otthon vehette fel a lemezeket, amelyek  hétről
    hétre  változtak,  s  amelyeket  óráról-órára,   kézről-kézre   adtak.
    Rövidesen meglett az első hifi-sor, a Stúdió: egy  komplett  Perpetuum
    Ebner lánc, hangdobozok, erősítő, lemezjátszó - ez az akkori  füleknek
    igen jó hangot, sokunknak a legjobbat jelentette. A lemezjátszó ma  is
    él és dolgozik. Persze később kinőttük az első  felszerelést,  újabbak
    és jobbak jöttek. Kiemelem  a  "kedvesebbek"  közül  a  Fisher  csöves
    erősítőt és az ugyancsak csöves Revox G36-os félsávos magnetofont. (Ma
    is működik.)
        Az érdeklődés akkora volt, hogy létrehoztuk a belső  stúdiót;  itt
    egyidejűleg 30 magnót lehetett bekapcsolni, vagyis hetente 120 klubtag
    találta meg a szórakozását. A kezdeti években a tagdíj heti  egy  nagy
    és öt kislemez beszerzésére volt elegendő; később a nagyobb taglétszám
    folytán összegyűlt pénzből többre is futotta.
        Akkoriban  hoztuk  létre  az  általunk   erre   érdemesnek   ítélt
    lemezekből az archívumot, s  ez  ma  már  több  száz  lemezt  számlál.
    Sajnos,  az  utóbbi  években  nemigen  gyarapszik:  a  mai  könnyűzene
    véleményünk szerint (csekély kivétellel) csak a mának szól  -  nem  is
    beszélve a költségeiről. Az elmúlt 15 év viszont pazar  zenei  anyagot
    nyújtott igen kevés  költség  fejében.  És  nemcsak  azoknak,  akik  a
    Stúdióban vettek fel. Számos vidéki klubtagnak is rendszeresen küldtük
    az  "adagokat".  1972  óta  az  FMH  részesévé  vált   klubéletünknek,
    "üzemeltetőnkké" lett, s ez az első időkben sok bonyodalmat okozott. A
    negatívumokból  ma  már  inkább  csak   a   műszaki   felszereltségünk
    hiányosságát  érezzük,  bár  szerény  berendezésünk  még  mindig  igen
    jóminőségű jelet juttat a Revox A78-as erősítőn át a magnókhoz.
        Beszéljünk a  máról  is.  Klubtagjaink  évente  150-200  hanglemez
    között válogathatnak, s biztosan jobb minőségű programhoz jutnak, mint
    az URH-n. Jelenleg heti három stúdiónapot tartunk: hétfőn,  kedden  és
    csütörtökön 18 órától. Minden második vasárnap délelőttjén a  legújabb
    dzsessz-,  illetve  dzsessz-rock-albumokból   válogatunk.   (Ebből   a
    műfajból ez évente 60 LP-t jelent.) Több vidéki klubot  mi  látunk  el
    lemezzel, illetve szalagon  küldött  műsoranyaggal.  A  zenei  anyagot
    fél-, illetve negyedsávon, kazettán és orsós szalagon, DNL vagy  Dolby
    zajcsökkentővel egyaránt rögzíteni tudjuk.
        Létszámunk ma körülbelül 100 fő, ami talán nem kevés,  de nézetünk
    szerint pazarlás,  hiszen  ekkora  műsorral  sokkal  több  magnóst  is
    elláthatnánk. Hisszük, hogy sokan nem is tudnak  a  létezésünkről.  Ők
    hát fogadják meghívásunkat egy  15  éves,  élénk  életet  élő  klubba.
    Szívesen látjuk régi tagjainkat  is.  Elbeszélgethetnénk  jelenünkről,
    múltunkról, lemezekről, hifiről - és egyébről is.

                                                             Wilpert Gábor



        Jubilál tehát a Magnós Klub, s vele együtt egy egész  mozgalom.  A
    popzene kedvelői, rajongói, "bélyeggyűjtői",  a  magnetofon  lovagjai;
    akik esténként Sashalmon kapták kézhez, éjjel a  Józsefvárosban  írták
    szalagra, hogy aztán hajnalban Újpestre  vigyék  vissza  a  luxemburgi
    top-számokat... no persze,  ez a romantika kora  volt.  Amikor  klubot
    szerveztek,  hogy  függetlenítsék  magukat   a   Hanglemezudvartól   -
    emlékszünk még rá? hanglemezenként  és  naponként  31  forint  volt  a
    kölcsönzési díj: egész vagyon 1965-ben! -, az angolszász pop nem  volt
    még szalonképes Magyarországon,  de  az  idő  a  magnósokat  igazolta.
    Tizenöt  évet  tudnak  maguk  mögött  -   a   klub   életkora   lassan
    megközelítheti a tagokét.
        Mi ismerjük azt a "kicsi, elhivatott társaságot",  a  Magnós  Klub
    egykori alapítóit. Öten  voltak.  Engedtessék  meg,  hogy  a  jubileum
    alkalmából őket is előkeresgéljük a  süllyesztőből,  csak  néhány  szó
    erejéig.  Csak  hogy  megbizonyosodjunk:  nem  lettek-e   hűtlenek   a
    magnószalaghoz.
        Cintula, az elnök volt a lemezek beszerzője, s egyben az akkor még
    szintén "kezdő" rádiós Komjáthy fő-fő szállítója. (Állandó vita tárgya
    volt, hogy rögzítheti-e a Rádió a legújabb top-slágereket,  mielőtt  a
    klub valamennyi tagja felvette volna.)   Cintula  azóta  is  megőrizte
    becenevét,  mint  az  egyik  legtekintélyesebb,  mondhatni:   rangidős
    lemezpörgető (így hívják ma a disc jockey-t?). A haj elszáll, a  hobbi
    megmarad - de néha professzió lesz belőle.
        Géza csoportvezető mérnök egy hangtechnikai gyárban. A diaképekből
    és hangfelvételekből komponáló új műfajnak, a diaporámának ő az  egyik
    hazai atyamestere, amennyiben nemcsak  külföldről  hoz  haza  díjakat,
    hanem a budapesti színházak előadásain is  gyakran  ő  szolgáltatja  a
    diaporáma-kíséretet.  Hamarjában  maga  sem  tudná  megmondani,   hány
    magnója  van:  a  lényeg  az,   hogy   bármilyen   sávról,   bármilyen
    sebességgel, bárhová másolni tudjon.
        Guszti gyártásvezető lett a Televízióban.  Ma  is  magnózik,  mint
    "szelíd motoros": kitart a jó öreg Tandberg 64-esnél. A  lemezjátszója
    nem ilyen konzervatív (Dual 721, Shure V15/IV  hangszedővel  -  ezt  ő
    kölcsönözte tesztjeinkhez).
        Piki kívül áll iparon, tévén, rádión,  de  olyan  lemezei  vannak,
    hogy egy király is megirigyelhetné.  (Konzervatívabb  ízlésű  királyra
    gondolunk, úgy a hatvanas évek elejéről.)  Négy  Champs-album,  teljes
    Domino-életmű  és  hasonlók...   Tőle  tudjuk  azt  is,  hogy  a  régi
    kiadványok ára  (nem  az  újrapréselteké!  az  eredetieké!)  úgy  megy
    felfelé, mint borban a gyöngy; hogy egy nemzetközi szekta úgy vadássza
    ezeket az albumokat mint bélyeggyűjtők a Kék Mauritiust -  a  hasonlat
    azért is jó, mert egészen különleges katalógusokat is kiadnak.
        És  ha  valaki  netán  az   ötödik   alapító   iránt   érdeklődne,
    megnyugtathatjuk:  ő  sem  fordított  hátat  a  magnózásnak.  Jelenleg
    hifi-magazint szerkeszt Budapesten.

                                                                     -vas-