Esztétikum és technika



        Mint már jeleztük, körkérdéssel fordultunk esztétákhoz, zenei
         rendezőkhöz és hangmérnökökhöz, zeneszerzőkhöz és hangszeres
    zenészekhez, hogy összegezhessük e szakma véleményét az Esztétikum (a
    zene) és a Technika (a hifi) kapcsolatáról. Mindez tulajdonképpen egy
      vitát takar; előző számunk - sajnálatosan rosszul olvasható - 33.
    oldalán ismertettük a lényegét. Kérdéseink némelyike kissé együgyűnek
    tűnhet az igazi zenészek előtt, ámde az volt a célunk, hogy a zeneileg
       képzetlen(ebb) közönség tisztábban lássa a zene bizonyos rejtett
       igazságait, s egyben az is kiderüljön, mennyire ismerik az alább
     nyilatkozó személyek a hifi gyakorlatát. Hisszük, hogy a válaszokat
      érdemes végigolvasnia mindenkinek, aki valóban szívesen kóborol az
     Esztétikum és a Technika határvidékén. Kérdéseinket egyszer-egyszer
    megismételjük eredeti, hosszabb formájukban, az alcímekkel éppen csak
                               felidézzük őket.


    PARTITÚRA
        Képes-e  örömét  lelni  zeneművekben  úgy,  hogy  pusztán  csak  a
    partitúrát olvassa?

    A HIFI ÖRÖME
        Véleménye szerint mennyiben növeli  a  zenehallgatás  élvezetét  a
    mind jobb lejátszóberendezés?

    INFORMÁCIÓ
        Véleménye   szerint   több   információt    is    nyújtanak-e    a
    hanglemezprodukcióról   (a   karmester   képességeiről,   a   zenészek
    játékáról, a hangszerek számáról és minőségéről) a  mind  tökéletesebb
    készülékek?

    LEJÁTSZÓ-BERENDEZÉS
        (A 4. és 5. kérdés összevonva:) Mi  a  pontos  típusjele  annak  a
    berendezésnek,  amelyen  leggyakrabban  hallgatja  hanglemezeit?   Meg
    tudja-e jelölni azt a lejátszó-berendezést, amelyet eddig a legjobbnak
    ítélt?

                                      *

    

    ERKEL TIBOR
    zenei rendező
    a Kulturális Minisztérium osztályvezetője

        Partitúra

        A partitúra-olvasás  természetesen  örömöt  okoz,  de  tudni  kell
    partitúrát olvasni. Sok képzelőerő kell hozzá - mintha csak egy drámát
    olvasnánk, és közben magunk előtt látnánk nem is a színdarabot,  hanem
    a filmet, arcjátékaival,  sajátos  szüneteivel...  Bevallom,  nem  egy
    dráma,  amit  diákkoromban  olvastam,  később  a  színpadon  csalódást
    okozott. Olvasva az ember  mindig  nyitvahagyhatja  a  fantáziáját;  a
    színházban erre nem mindig van mód.
        A kottaolvasást olyan hosszú idő alatt  lehet  csak  elsajátítani,
    hogy csak egy szűk rétegnek van rá módja. Elsősorban a szakmabeliek, s
    nem titok, hogy  közülük  sem  mindenkinek.  Sajátos  adottság:  belső
    hallás kell hozzá. Nekem, mint rádiós rendezőnek, a  napi  praxisomhoz
    tartozik, hiszen a partitúra alapján kell eldöntenem, hogy  az szól-e,
    ami a papíron áll.
        A zene azonban kollektív műfaj, mindig  kell  hozzá  legalább  két
    személy: az aki játssza, és az, aki hallgatja.

        A hifi öröme

        Mindazok számára, akik valaha is elektroakusztikával foglalkoztak,
    a  jelenlét-érzet  felkeltése  a  cél.  Az  élmény  lényege:  a  minél
    közvetlenebb kapcsolat a zeneszerzővel és az előadóval. A technika  (a
    monótól a  kvadrofóniáig)  kiszélesíti  a  teret,  segít  lebontani  a
    falakat, olyanná alakítja a  "levegőt",  hogy  alkalmas  legyen  a  mű
    megszólaltatására - és ez általában megsokszorozhatja az élményt.
        Még  egy  hasonlat:  telefonon  is  beszélhetek  valakivel,  és  a
    zajokból, a recsegésből, a vonalzavarokból, a félig  értett  szavakból
    is összeállíthatom a kellő információt,  de  nyilván  más  az,  ha  az
    illető személyesen van  jelen,  a  gesztusaival,  az  arcjátékával,  s
    azzal, hogy az én reagálásomat is észleli.

        Információ

        Eszerint a jobb technika lényegesen több információt is ad.  Három
    döntő momentum: a hangszín és dinamika; a  zenei  arányok  (nemcsak  a
    magas és mély hangoké,  hanem  az  elől,  illetve  hátul  elhelyezkedő
    hangszereké is!); végül a térjellemzők. Ezen azt értem, hogy  vajon  a
    kérdéses mű megkapta-e a neki szükséges teret. Hiszen például ha  itt,
    ebben a szobában,  ahol  ülünk,  megszólalna  egy  rézfúvós  együttes,
    nemcsak hogy megsüketülnénk, de a hang el is torzulna. Ahhoz,  hogy  a
    zeneszerző elképzelései megvalósulhassanak, megfelelő terem kell.

        Lejátszó-berendezés

        Másfél éve nem tettem fel lemezt otthon, mert csak  tavaly  nyáron
    gyűlt össze a pénzem egy Dualra - nem vagyok  hajlandó  tönkretenni  a
    lemezeimet. Az új lemezjátszóhoz viszont még nincs megfelelő  erősítőm
    és hangszóróm. Viszont  rendszeresen  hallgatok  stúdió-berendezéseket,
    főleg a Rádióban.

    

    FEUER MÁRIA
    a Muzsika főszerkesztője

    Kedves Darvas László,

        levélre válaszolni illik akkor is, ha ízlésem szerint  vitánk  nem
    tartoznék a nyilvánosság elé.  Erről  Ön  nyilván  másként  vélekedik,
    különben nem publikálta volna a Hifi Magazin 2. számában nekem címzett
    sorait. Mivel nem szeretném - az Ön szavait idézve - "a visszautasítás
    leforrázó élményében" részesíteni, íme a felelet.
        Pontosabban: kérdéseinek elkerülése. Mert  bizonyos  vagyok  ugyan
    benne. hogy a tökéletesebb lejátszó berendezés növeli a  zenehallgatás
    élvezetét (erről éppen a  közelmúltban  győződtem  meg,  amikor  saját
    Philips  lemezjátszóm  után  egy,  a  Hifi  Magazin  1.  számában   is
    reklámozott,  de  Magyarországon  nem   kapható   Marantz   készüléken
    külföldön hallgattam meg az ajándékba vitt lemezt), mégis azt  hiszem,
    hogy  tökéletes  hifi  berendezésekről  ma  Magyarországon  vitatkozni
    illúzórikus  is,  meg  időszerűtlen  is.  Nem  szeretnék  a  demagógia
    hibájába esni, de éppoly képtelenségnek tartom, hogy  a  kritikusoktól
    számon kérjük a jó lejátszó készülékek  alkalmazását,  mint  amennyire
    ésszerűtlennek,   ha   a   közönségben   kielégíthetetlen    igényeket
    ébresztünk.  Magyarországon  nem   gyártanak   olyan   lemezjátszókat,
    amelyeken -  ismét  Önt  idézve  -:  "feltárul  a  hanglemezek  teljes
    információtartalma". Az elfogadhatóan jó készülékek importja  csekély,
    a valóban hifi kategóriába tartozó  lemezjátszók  meg  egyáltalán  nem
    kerülnek   boltjainkba   valószínűleg    azért    sem,    mert    áruk
    megfizethetetlen lenne. Legföljebb néhány muzsikus,  sokat  utazó  (és
    külföldön pénzt kereső) zenerajongó rendelkezhet ilyen  kinccsel.  Még
    az  ajándékozás  lehetősége  is  csekély:  autós  hasonlattal  élve  a
    külföldi  rokon  a  legritkább   esetben   lepi   meg   egy   Volvóval
    hozzátartozóit.
        (Zárójelben bár, de a is meg kell mondanom,  hogy  a  "hanglemezek
    teljes  információtartalmába"  a  felvételi  technika,  a  gyártás,  a
    préselés is hozzátartozik; a tökéletes lejátszó  készülék  feltárja  a
    stúdió  akusztikai  körülményeiből,  a  mikrofonok  elhelyezéséből,  a
    felvevő berendezés minőségéből adódó erényeket és hibákat is, s  talán
    nem véletlen, hogy az ilyen irányú megjegyzések többnyire  a  külföldi
    kritikusok tolla alól kerülnek ki. Hogy a  mi  kritikusaink  is  ilyen
    összetett információkat tudjanak adni, ahhoz több dolog szükséges:

        1. tökéletes készülékek birtoklása (ki tudja honnan);

        2. jártasság   a  hangfelvételi  technikai  kérdésekben,  bizonyos
    gyakorlattal kiművelhető hallás;

        3. megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a művészi  megvalósítás
    esetleges tökéletlensége nem írható  a  differenciálatlanabb  hangzási
    viszonyok számlájára;

        4. tudomásul vétele annak a ténynek,  hogy  a  magyar  hanglemezek
    művészi színvonala általában magasabb, mint technikai  kivitelezésüké,
    de tudomásul vétele annak is, hogy számos objektív akadály miatt  ezen
    majdnem  olyan  nehéz  segíteni,   mint   jó   lehallgató   készülékek
    beszerzésén. És a kör bezárul.)

        Márpedig vitánknak ez a lényege: telefonbeszélgetésünkben nem  azt
    vetettem a szemére, hogy noha a Muzsika két év óta rendszeresen  közöl
    hanglemezkritikát",  ezt  a  tényt   figyelmen  kívül  hagyta,   hanem
    valamennyi,   recenziót    író    kolléga    nevében    nehezményeztem
    megállapítását: "a hanglemezkritika Magyarországon  nemlétező  műfaj".
    (Nota bene: a  Muzsika  állandó  hanglemez  rovatát  1974-től  kezdve,
    vagyis hat éve írja Komlós Katalin, aki nem "avatott  tollú  esztéta",
    hanem igen jól  felkészült  muzikológus  és  pompás  hallású  gyakorló
    zenész, s akinek nem véletlenül jutalmazta tevékenységét - az egyetlen
    muzsikusnak adott - kritikusi díjjal 1979-ben a kulturális miniszter.)
        Ha a Hifi Magazin  a  nemlétező  kritikai  műfajt  az  Ön  ideálja
    szerint megteremtette volna, vagyis recenziói a technikai szempontokat
    is figyelembe vették volna,  úgy  szemrehányásom  jogtalan  lenne.  De
    munkatársai nem teljesítették, mert nem teljesíthették kívánalmait,  s
    attól tartok, hogy jó ideig nem is lesz módjukban  ilyetén  igényeknek
    eleget tenni. Én örülnék a legjobban, ha jóslatom nem válna be.

                                                   Kollégiális üdvözlettel
                                                               Feuer Mária
                                                  a Muzsika főszerkesztője

    

    FÖLDES IMRE
    főiskolai tanár
    (Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola)

        Partitúra

        Természetesen!    Ha    jó    mű     partitúráját     lapozgatjuk,
    tanulmányozgatjuk! Egyébként Viski János, aki  a  zeneszerzésben  volt
    mesterem, azt mondta mindig, hogy a partitúrának úgy kell megszólalnia
    bennünk,  mintha  falakon  átszűrődő  zenét   hallgatnánk.   Ennek   a
    képességnek  a  mértéke   azért   sok   tényezőtől   függ:   születési
    adottságoktól, gyakorlástól, és attól is, hogy mennyire vagyunk otthon
    a mű stílusában.

        A hifi öröme

        Az "élvezet" szót  inkább  az  élmény  szóval  helyettesíteném.  A
    hanglemez jó  lemezjátszón  lejátszva  nagyobb  élményt  nyújthat,  de
    minden a zenén, az interpretáción múlik. Kathleen  Ferriert  tölcséres
    lemezjátszón is boldogan meghallgatom. Mást esetleg, a lehető  legjobb
    berendezésen sem kívánom hallani.

        Információ

        A legjobb lemezjátszó is csak olyan információkat képes a lemezről
    leolvasni, amit arra rögzítettek! De amit a lemezre rögzítettek, azt a
    jó berendezés jobban visszaadja. Kérdés csak az, hogy a leglényegesebb
    információkat a zenéről, az  előadásról  nem  adja-e  vissza  rosszabb
    lemezjátszó   is?   Minden   azon   múlik:   mit   nevezünk   lényeges
    információnak. Ha a hangokon, a ritmuson, a tempón stb. túl például  a
    hangzás arányait, a térszerű elemeket is a leglényegesebb  paraméterek
    közé  soroljuk,  akkor  nyilván  csak  ezek   visszaadására   alkalmas
    berendezés adhat erről számot.

        Lejátszó-berendezés

        Dual 701-es lemezjátszóm van, hasonló karral, Shure V 15  Typ  III
    pick-up, Tandberg TR 1010 erősítő, Tandberg hangfalak  (TL  50-10).  A
    magnóm:  Uher  Variocord  263.  A  legjobb  hangot  eddig  a  Rádióban
    hallottam.

    

    JENEY ZOLTÁN
    zeneszerző

        Partitúra

        A zeneműveket leginkább olyan előadásban szeretem hallgatni, amely
    vagy a művek általam nem ismert  tulajdonságait  tárja  fel  számomra,
    vagy olyan színvonalon tolmácsolja a már ismerteket, hogy annál jobbat
    én elképzelni nem tudok. Az összes többi esetben a partitúra olvasását
    részesítem előnyben.

        A hifi öröme

        Jobb lemezjátszó-berendezés, akárcsak egy jobb minőségű  hangszer,
    egyértelműen  előnyös  a  zenehallgatás  minősége  szempontjából.  Bár
    minden esetben fontos, mit  hallgatok;  egy  bizonyos  tűrési  határon
    belül inkább hallgatok egy jó előadást rosszabb lemezjátszón, mint egy
    csapnivalót akár a legjobb minőségű készüléken.

        Információ

        Jobb berendezés természetszerűleg több információt  nyújt:  úgy  a
    lemezgyárak technikai illetve hangmérnöki  felkészültségéről,  mint  a
    zenészek  képességéről,  hangszereik  minőségéről,  elhelyezkedésükről
    stb. Hogy az utóbbiakról mindig helyes információt ad-e, az elsősorban
    a lemezgyárakon múlik "élethű" produkció esetén is csak  művi  hangzás
    alapján vonhatunk  le  tapasztalatokat,  melyek  nem  lesznek  egyenes
    arányban érvényesek egy esetleges élő előadásra.

        Lejátszó-berendezés

        Lenco L830DD lemezjátszóm, Kenwood KA 7002 erősítőm és  két  Orion
    HS  400-as  hangszóróm  van.  Mint  Magyarországon  a  zenészek  döntő
    többségének,  úgy  nekem  sincs  komoly  gyakorlati   összehasonlítási
    alapom.

    

    KOCSIS ZOLTÁN
    zongoraművész

        Partitúra

        Főleg akkor okoz örömöt, ha nem ismerem jól. Amikor még nem tudom,
    mi van benne.

        A hifi öröme

        Minél jobb a berendezés, annál nagyobb élményt nyújt - de máig sem
    pótolhatta az élő zenét. Mindig észre lehet venni, hogy gép szól.

        Információ

        Azt az információt, ami engem érdekel, megkapom még a  legrosszabb
    készülékekről is, de igenis több információt nyújt a jobb  berendezés.
    Bennünket, zenészeket  ugyan  elsősorban  az  érdekel,  hogy  milyenek
    voltak  a  régi  előadói  tradíciók,  mindez  pedig  nem   annyira   a
    hangminőségből derül ki, hanem a  tempókból,  ezek  arányaiból,  egyes
    nemzeti sajátosságokat  kifejező  ritmusokból.  Viszont,  hogy  valaki
    hogyan ad elő, ahhoz szervesen hozzátartozik a tónus, az az  alaphang,
    amelyet megüt. E tekintetben a technika növelni tudja a  hitelességet,
    Ez a lejátszó-apparátust tekintve még a régi, századeleji préselésekre
    is érvényes. A zenekari hangzásra meg talán még fokozottabban.
        Minden zenei nagyságra jellemző, hogy stílusa  van.  Mint  ahogyan
    egy még sohasem hallott  Mahler-  vagy  Wagner-művet  is  felismerünk,
    ugyanígy az előadókat is, ha igazi egyéniségük van. És ez annál jobban
    kiütközik, minél  jobb  a  lejátszó-berendezés. Például  a  hegedűhang
    reprodukálásához  létszükséglet  a   minél   pontosabban   visszaadott
    felhangtartomány; a hegedűt megöli, ha 10  kilohertz  fölött  már  nem
    halljuk a hangokat. A zongorára viszont ez kevésbé áll.

        Lejátszó-berendezés

        Thorens lemezjátszóim és Revox magnóim vannak.  A  lejátszás  vagy
    visszaadás minősége elsősorban a hangszórótól függ,  és  én  máig  sem
    hallottam  jobbat  a  Goodmans  -  már  nem  gyártott  -  Axiom  80-as
    hangszóróinál. Rendkívül kiegyenlített, arányaiban  hűséges  hangképet
    ad.

    

    LEHEL GYÖRGY
    a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának
    vezető karnagya

        Partitúra

        Nekem maximális élvezetet nyújt, azt, amit ezer és ezer  ok  miatt
    száz előadás közül  is  talán  csak  egy  realizál:  megszólaltatja  a
    sajátmagam  által  ideálisnak  érzett  hangképet.   Nehéz   hasonlatot
    mondani... olvasáskor  eszközök  nélkül  is  jelen  van  a  zeneszerző
    szelleme. Nem befolyásolja semmi: nincs közvetítő közeg.

        A hifi öröme

        Előrebocsátom:  nem  vagyok  hifista.  Lemezhallgatáskor   annyira
    magára a zenére és az előadásra koncentrálok,  hogy  néha  nem  veszem
    észre, hogy karcos a lemez. Különösen  az  őskiadványokkal,  a  nagyon
    nagy előadóművészek technikailag fogyatékos lemezeivel vagyok így. Itt
    sem zavar: belekalkulálom. Mégis le kell szögezni  azonban,  hogy  egy
    bizonyos  színvonal   alatt   (amely   nem   feltétlenül   jelenti   a
    legdrágábbat, a fogyasztói  társadalom  gyilkos  hajszájának  legújabb
    termékét, de amely színvonalat mégsem szabnék meg túl alacsonyan sem),
    a zenei élvezet lehetősége mértani haladvány szerint hanyatlik.

        Információ

        Feltétlenül  többletet  ad  a   jobb   berendezés.   Maradjunk   a
    szakmámnál,  a  zenekari  műveknél.  Egy  rossz  berendezésen  át   is
    tökéletes  információt  kapok  az  előadott  mű   tempójáról,   formai
    felépítéséről, az előadóművészek szerkezeti elgondolásairól - egy jobb
    berendezéssel viszont már ugyanerről a lemezről is sokkal többet tudok
    meg. Mindenekelőtt a zenekar balanszára gondolok, értve ezen,  hogy  a
    karmester elképzelése szerint mennyi  nagybőgő,  üstdob,  fuvola  stb.
    szólaljon  meg,  milyen  a  zenekari  "treble"  és   így   tovább.   A
    hifi-berendezésnek tehát tolmácsolnia kell a  legmélyebb  hangoktól  a
    legmagasabbakig valamennyit, az előadó  által  elképzelt  arányban.  A
    hifi   ezenkívül   hatalmas   információtömeget   nyújt   a    előadás
    színgazdagságáról is.

        Lejátszó-berendezés

        Én is olcsóbb eszközökkel kezdtem, egy kisteljesítményű Telefunken
    rádióval  és  a  hozzá  tartozó   hangdobozokkal,   kristályhangszedős
    lemezjátszóval. Aztán rájöttem,  hogy  ez  nem  elegendő.  Amint  jobb
    rádiót vettem, kénytelen voltam a lemezjátszót is lecserélni, olyanra,
    amelyben mágneses hangszedő van. A jelenlegi berendezésem egy  kétszer
    60 wattos Kenwood rádióerősítőből, svájci hangdobozokból és egy  Lenco
    L85 lemezjátszóból áll, a hangszedő Shure, elliptikus tűvel. Engem  ez
    teljes mértékben kielégít.
        Nagyon  sokszor  jártam  nyugati  stúdiókban,  drága  berendezések
    között. Úgy gondolom, ezek  értéke  is  szubjektív,  legalább  is  egy
    bizonyos színvonal fölött én nem érzek differenciát.

    

    MEIXNER MIHÁLY
    a Magyar Rádió osztályvezetője

        Partitúra

        Főleg olyankor olvasok partitúrát, ha - például  utazás  közben  -
    megpróbálom felidézni a zenei élményt. Vagy ha olyan lemezt hallgatok,
    amelyhez partitúra is van. (Elsősorban szimfonikus zenére  és  operára
    gondolok, nem pedig kamarazenére vagy  szólóhangszerre.)  De  a  kotta
    elsősorban akkor adja vissza igazán számomra a  zenét,  ha  az  illető
    művet valamennyire már ismerem.

        A hifi öröme

        Nehéz válaszolnom, mert én főleg régi felvételeket gyűjtök,  tehát
    bizonyos  mértékig  figyelmen   kívül   tudom   hagyni   a   technikai
    tökéletlenséget. Egyébként véleményem szerint némely  jóminőségű  monó
    lemez szebben szól nem egy  sztereónál.  Természetesen  bizonyos  "jól
    szóló", főleg  e  századi  zenéket  hallgatva  (Ravel),  amelyekben  a
    hangszerelés úgyszólván primer fontosságú, jóval nagyobb élményt nyújt
    a nívósabb technika. Egy Bach-partita esetében ez kevésbé lényeges.

        Információ

        Kétségtelen, hogy minél tökéletesebb a  berendezés,  annál  inkább
    kimutatja, felnagyítja  a  felvétel  erényeit  és  hibáit.  Ugyanakkor
    említést érdemel,  hogy  például  a  zongorafelvételek  technikája  az
    utóbbi 40 évben alig fejlődött, és ez nyilván jelent valamit.  Mindent
    összevéve, elsősorban a nagyzenekari művekről és az operákról nyújthat
    több információt a jobb lejátszó-berendezés, míg a  kamarazenei  és  a
    szólófelvételek elbírálásához kevesebb is elegendő.

        Lejátszó-berendezés

        Eddig elég kezdetleges eszközeim  voltak,  egy  kisebb  erősítővel
    egybeépített Dual. (Mint  említettem,  régi  lemezeket  gyűjtök)  Most
    azért igyekszem jobbat szerezni, van egy  Sony  4300-as  lemezjátszóm.
    Hogy milyen erősítő-berendezéssel, azt még nem döntöttem el.
        Az NSZK-ban  hallottam  egyszer  egy  B&O  lemezjátszót,  komplett
    Marantz erősítő-blokkal, a hangszóró típusára nem emlékszem - eddig ez
    tetszett a legjobban.

    

    PERNYE ANDRÁS
    zenetörténész, főiskolai tanár

        Zavartan és értetlenül és felkészületlenül tűnődünk:  nem  vagyunk
    illetékesek   nekrológot   írni.   Elveszítettünk   egy    egyszervolt
    személyiséget, akinek kezét pedig  rajta  szerettük  volna  tartani  a
    tollunkon; azt, akit a kritikájáért is, sőt, azért  talán  még  inkább
    becsültünk; elveszítettük - furcsa szótársítással élve  -  a  pártfogó
    opponenst. Zenekedvelő  olvasóink  pedig  (mindazok,  akik  tudják,  s
    mindazok, akik talán sohasem fognak rádöbbenni), azt  veszítették  el,
    aki talán minden beavatott között a leginkább kutatta és felismerte és
    megbocsátással fogadta, hogyan lelkesedik a zenéére az avatatlan.

        Partitúra

        Egyértelműen erre nem tudok felelni; általában csak olyan művekkel
    kapcsolatban  válaszolhatok  igennel,  amelyek  általam   jól   ismert
    stíluskörben mozognak. A 16. sz. egészét  általában  elég  jól  hallom
    kotta alapján. J. S. Bachot és kortársait is meglehetősen jól ismerem.
    Körülbelül a 19. század  második  harmadától  kezdve  már  nem  vagyok
    biztos a dolgomban. pontosabban: csak  felfokozott  figyelemmel  tudom
    felidézni magamban a hangzásképet. Tekintettel arra, hogy kereken húsz
    éven át zenekritikus voltam, hozzászoktam a zene hangzó formájához, és
    erről leszokni már nem tudok. Mindent  összefoglalva:  a  teljes  öröm
    végső soron csakis a hangzó zene. (Legalábbis számomra.)

        A hifi öröme

        Általában  nagyobb  élményt  nyújt.  De   ha   nincs   (ti.   jobb
    berendezés), akkor nem hiányzik... Felfogásom  szerint  a  zene  három
    alkotórésze a dallam, a ritmus és a  harmónia.  Ami  ezen  felül  van.
    lehet  igen  szép  és  gyönyörködtető,  de  nem  tartozik  szorosan  a
    lényeghez. Egy hasonlattal szeretném közel hozni a problémát. Zenekari
    művet valóban jó  zongora-letétben  éppoly  szívesen  hallgatok,  mint
    eredeti  felrakásban.  Vonatkozik  ez  még   az   olyan   fantasztikus
    tökéletességgel  meghangszerelt  művekre  is,  mint  például   Richard
    Strauss "Halál és megdicsőülés"  című  szimfonikus  költeményére  vagy
    Maurice  Ravel  "La  Valse-ára"  is.  (Az  előbbinek   legtökéletesebb
    előadását Kókai Rezsőnek, nagyemlékű professzoromnak  köszönhetem,  az
    utóbbit Kocsis Zoltán és Rados Ferenc kétzongorás estjén értettem  meg
    életemben először.) Mindez persze  csak  hasonlat.  Azért  folyamodtam
    hozzá,  hogy tisztán  zeneileg érzékeltessem  a  szín  (=hangszerelés)
    másodlagosságát. A megváltoztatandók  megváltoztatásával  ugyan  ez  a
    helyzet a jobb és a kevésbé jó hifi-berendezésekkel. Az  adott,  éppen
    rendelkezésemre álló lemezforgatón felhangzó  zene  hallgatása  közben
    egyszerűen  nem tudom elképzelni,  miként  szólna  jobb  berendezésen.
    Ismétlem: szászázalékosan leköt a zene három eleme.

        Információ

        Érzésem szerint erre az  előbbiekben  már  megfeleltem.  De  talán
    valamivel még  ki  tudom  egészíteni.  A  hanghűség  gépi  visszaadása
    nézetem szerint végtelen folyamat, amely  a  hangrögzítés  feltalálása
    óta vitathatatlanul folyvást  közelebb  kerül  a  zene  áttételmentes,
    hangzó valóságához. De figyelmeztetni szeretném az  olvasót:  végtelen
    folyamatról van szó! Ebben az összefüggésben szinte  mindegy,  hogy  a
    végtelen távolságban fekvő célpont  (=az eredeti hangzáskép)  közelebb
    került-e néhány kilométerrel vagy akár néhány ezer kilométerrel.
        Persze,   a   művészetben   minden   matematikai   hasonlat   csak
    több-kevesebb pontatlansággal érvényesíthető. Ebben az esetben ki kell
    jelentenem, hogy  bizonyos  berendezések  és  felvételek  már  szebben
    szólnak, mint az eredeti. Más szóval: sikerült az eredeti hangzásképet
    meghamisítani,  abszurd  módon  kozmetikázni,  és  ezáltal  művi  úton
    létrehozni  valamit,  ami  megintcsak  nem  azonos   a   zene   hangzó
    valóságával. Ebből  ered,  hogy  a  hifi  kedvelői  még  a  legnagyobb
    mesterek koncertjeire sem mennek el szívesen, tekintettet  arra,  hogy
    "szebb hangzáshoz vannak szokva". Létrejön  tehát  valami  ami  szebb,
    mint a zene. De hát akkor micsoda tulajdonképpen?

        Lejátszó-berendezés

        Monacor-Stereo keletnémet gyártmányú hanglemezforgató,  egy  Orion
    604-es típusú rádióba kapcsolva és "manósítva".
        A legjobb, amit hallottam,  a  Magyar  Rádió  kvadrofón  stúdiója,
    amelyben Balázs Béla A kékszakállú herceg vára című  misztériumjátékát
    forgatták le nekem, valamint Mozart g-moll zongoranégyesét,  a  Bartók
    Vonósnégyes három tagja, valamint Ránki Dezső előadásában. Itt éreztem
    meg először, hogy a sztereó technika valójában csupán érzéki csalódás,
    tekintettel arra, hogy a valóságos térérzet két hangforrás esetén  nem
    jöhet létre.  A  kvadrofónia  viszont  valóságos  térérzetet  ad.  Nem
    hallgathatom el azt sem, hogy a Mozart-mű olyasfajta  hangzásélményben
    részesített, ami páratlan, de abszurd. Úgy éreztem  magam,  mintha  az
    együttes közepében ülnék, egyenlő távolságban mind a négy hangszertől.
        Végezetül még azt is meg kell említenem, hogy külső munkatárként 7
    évig dolgoztam a  Rádióban,  sok  ezer  jazz-felvételt  játszottam  át
    szalagra.    Egy-egy    berendezés    keverőasztalának    pusztán    a
    kapcsolótáblája közel negyed millió forintba került. Miután  beláttam,
    hogy a stúdió teljes  berendezésének  értéke  meghaladja  mintegy  fél
    évszázadra járó fizetésem bruttó összegét  -  a  fenti  következésekre
    jutottam.


    

    SZÉKELY ANDRÁS
    a Muzsika munkatársa

        Kedves Darvas  László,
        íme  válaszaim  a  nyílt  levélben  hozzám  intézett   kérdéseire.
    Elöljáróban  meg  kell  jegyeznem,   hogy   nem   értek   egyet   azok
    "lehallgatáscentrikus" szemléletével. Hogy miért,  talán  válaszaimból
    kiderül.

        Partitúra

        Felejthetetlen élmény volt számomra Shakespeare Hamletje a  Madách
    Színházban,  Gábor  Miklóssal  a  főszerepben.  Nem  halványította  el
    azonban  emlékeimet  Laurence   Olivier   filmben   megismert  megrázó
    szerepalakításáról. Ennek  ellenére  időnként  leveszem  a  polcról  a
    Shakespeare-sorozat Tragédiák-kötetét, hogy elolvassam a műnek hol egy
    részletét, hol az egészet ízlelgetve (Arany  csodálatos  fordításában)
    egy-egy szót,  egy-egy  mondatot;  vissza-visszalapozva:  két  jelenet
    egymáshoz  ízülését,  újra  meg  újra  megcsodálva  a  nagy  szerkezet
    erővonalait, máskor meg egy gondolat nagy távlatokat nyitó erejét.
        Azért vettem  példámat  a  dráma  területéről,  mert  az  mindenki
    természetesnek   találja,   hogy   a    betűk-kódolta    információkat
    (többé-kevésbé) mindenki megérti. Aki életét a zene szolgálatára tette
    fel, csaknem ugyanúgy kell olvassa kottát  is,  mint  a  könyvet.  Ily
    módon örömét is lelheti a (kotta) olvasásban. De mint ahogy a Hamletet
    - bár a könyvből újra elolvashatom  -  boldogan  megnézem  színházban,
    filmen,  tévében,  meghallgathatom  a  rádióban,   ugyanúgy   szívesen
    meghallgatom koncerten,  rádióban,  lemezen  azt  a  zeneművet,  amely
    olvasva is örömet szerez számomra.  Ha  olvasom:  elsősorban  a  műről
    kapok információt; ha hallgatom: a mű és  az  előadó  viszonyáról.  Az
    előbbi esetben módom van előre-hátra lapozgatva kóstolgatni egy formai
    megoldást,  harmóniai  fordulatot;  az  utóbbiban  a  folyamatot,   az
    értelmezést, a saját ízlésemmel  összehasonlítható  más  ízlést  mérem
    fel. Öröm mindkettőből fakad, csak éppen más és más.
        Még két apró megjegyzés: hogy mit, mennyit olvasok ki a  kottából,
    könyvből, ez lényegében rajtam múlik. Egy  műalkotás  mélysége  elvben
    végtelen. És  még  egy:  nemcsak  a  zenekar  valamennyi  hangszerének
    szólamait egyesítő sokszoros partitúra olvasása szerez  örömet,  hanem
    egy egyszólamú hegedű- vagy fuvolakottáé (Bach, Biber,  Telemann  vagy
    Debussy, Bartók szólódarabjainak), vagy egy kétsoros zongorakottáé  is
    (itt a példák száma végtelen lehet).

        A hifi öröme

        A kérdés legalábbis kétélű. Muzsikus füllel hallgatva elsősorban a
    műsor zenei információ-tartalma köti le a figyelmemet. Melyik mű szól,
    milyen előadásban szól, mennyire valósítja meg az  előadás  a  szerzői
    szándékot, mennyivel mond többet a már ismert darab újrafelmondásánál;
    mind olyan kérdés, amely háttérbe szorítja azt: hogyan  van  rögzítve,
    hogyan van lejátszva - feltéve, hogy a rögzítés és lejátszás nem  megy
    a zenei információ  rovására.  Nem  tagadhatom  persze  -  kivált  egy
    csaknem negyedszázados zenei rendezői múlttal a hátam mögött  -,  hogy
    egy jó felvétel éppen jó felvétel voltával is  meg  tud  ragadni.  Egy
    káprázatos  akusztika,  optimális  mikrofonozás,  kedvező   egyensúly,
    szolid kidolgozás egyenként  is,  együttesen  meg  különösen  imponáló
    benyomást tehet. De - és  azt  hiszem,  itt  válik  el  a  muzsikus  a
    szenvedélyes hifistől - ha a zenei információ-tartalom  szegényes  (és
    ez bizony éppen a legkáprázatosabb technikával rögzített felvételeknél
    nem is ritka jelenség), hamar ráunok a legszebben rögzített felvételre
    is.
        Ennyi bevezetés kellett, hogy a második kérdésre válaszoljak.
        Természetes,  hogy  a  zenehallgatás   örömét   fokozza   a   jobb
    lehallgató-berendezés, de csak addig, amíg nem áll  önálló  akusztikai
    közegként felvétel és (muzsikus)  hallgatója  közé.  És  ennek  persze
    határt szab magának a felvételnek a minősége  is.  Egy-egy  historikus
    előadás  a  harmincas évekből, a maga  100  és  talán  8000Hz  közötti
    frekvenciasávjával  minden  vérbeli  hifist  enyhe   ajakbiggyesztésre
    késztet, azonban Furtwängler  Brahms-szimfónia  felvételei,  Toscanini
    Otellója, a Léner-kvartett Beethoven-lemezei - és folytathatnám a sort
    - avult technika ide, kopott lemez oda, egy  muzsikus  számára  mindig
    nagy élményt jelentenek. És ezek persze teljes akusztikus  tartalmukat
    feltárják még egy ócska mono  rádión  hallgatva  is.  Egy  új,  modern
    felvétel, egy jó berendezésen  fokozott  mértékben  megmutatja  valódi
    arcát  -  ez  egyben  a  jó  berendezés  hátulütője  is.  Egy  közepes
    lehallgatással még kifogástalannak tűnő lemez egy jó,  vagy  különösen
    egy szuper berendezésen megfigyelve bizonyulhat  nagyon  szegényesnek,
    éles magashang-tartományúnak, döngős, vagy éppen erőtlen  basszusúnak,
    csörömpölőssé válhat a zongorahang, reszelőssé a hegedű és így tovább.
    A  jó   berendezés   tehát   csak   a   jó   felvételnek   kedvez.   A
    felvételtechnikailag, akusztikailag jónak. De  hogy  a  múzsa  ezeknél
    jelenik-e meg: kérdéses.
        Hogy  pontosan  a  kérdésre  is  válaszoljak:  a   jobb   lejátszó
    berendezés növelheti a zenehallgatás örömét, de a felvétel értéke fölé
    a lejátszás értéke nem nőhet.

        Információ

        Nem sok mondanivalóm maradt a kérdésről. Ami nincs a lemezen, az a
    legjobb berendezésen sem jönne le róla.  Ha  a  koncertmester  nyakára
    volt állítva a mikrofon, a legjobb lemezjátszón  is  csak  egy  hegedű
    hangját halljuk háttérzenével. Az, hogy  egy  adott  felvételi  térben
    milyen messzire állíthatjuk a mikrofonokat a zenekartól, meghatározza,
    hogy  mennyire  részletezett,  vagy  mennyire  összefoglaló  hangképet
    kapunk az együttes játékáról. S ha - előbbi példánknál  maradva  -  az
    előadók közeli, közvetlen  mikrofonozására  kényszerülünk,  a  legjobb
    visszaadás sem pótolja a  nagyvonalú  zenekari  hangképet.  És  persze
    naivitás volna azt hinni, hogy egy karmesteri-, zenekari vagy szólista
    produkció jobb lenne csak attól, hogy jobban  van  felvéve,  különösen
    lejátszva. (Persze egy  felvétet  folyamán  a  legkülönbözőbb  módokon
    tönkre lehet tenni a művészi légkört, de ez egy másik cikk témája kell
    hogy legyen.) A  felvétel  tehát  sok  mindent  rögzíthet  egy  zenélő
    együttesről; "a  karmester  képességeiről,  a  zenészek  játékáról,  a
    hangszerek számáról és minőségéről" bőségesen  nyújt  információt,  de
    ismétlem: ami nincs a felvételen, a legjobb  berendezésen  sem  szólal
    meg. A lehallgatás határa ott van, ahol a  felvételé.  Persze,  az  is
    "több információ", csak nem  éppen  primeren  zenei,  ha  a  tökéletes
    berendezés megmutatja, mennyire nem  tökéletes  egy  felvétel.  Az  én
    érzésem szerint az egyre tökéletesedő lejátszók egyre több információt
    adnak, de nem a zenei, hanem a hangfelvételi produkcióról.

        Lejátszó-berendezés

        Pioneer  PL-510-A  lemezjátszó,  Sony  TC-118 SD  kazettás  magnó,
    Pioneer SX 650 receiver, Orion HS 400 hangszórók.
        1961  nyarán  a  Westminster  bécsi  filiáléjával   koprodukcióban
    készülő  felvételeknek  voltam  rendezője.  Az  általuk   használt   -
    emlékezetem  szerint  -  RCA  gyártmányjelzésű  2x100W   teljesítményű
    hangszóró, az ugyancsak RCA erősítőkről meghajtva:  ez  a  lehallgatás
    tűnt számomra hosszú évekre visszatekintve (több térben is kipróbálva)
    eddig legjobbnak.

    

    SZÉKELY ENDRE
    zeneszerző

        Partitúra

        Egy részüket tökéletesen értem puszta olvasásra is. Ezt  mondhatom
    nemcsak a klasszikusokról, hanem a maiak nagy részéről is,  amelyek  a
    hagyományos lejegyzési módszerekkel  íródtak.  Utóbbiaknál  meghallási
    zavaraim  csak  néhol,  bonyolultabb  aleatorikus  részek  olvasásakor
    adódnak.
        A   partitúrák   puszta   olvasása   azért   nem   egyenértékű   a
    meghallgatással. Legjobb a kettő együtt. Hallásom még a számomra eddig
    ismeretlen klasszikus partitúrákból is inkább a  technikai  megoldást,
    az építkezés mesteri voltát honorálja,  s  csak  ritkán  jutok  el  az
    auditív élmény  minden  paraméterének  átéléséhez.  A  maiak,  például
    Ligeti műveinek egy részét ugyanilyen eredménnyel  olvasom.  Látszólag
    teljes képet kapok, de az előadás plusza nélkül.  A  kortárs-zene  egy
    más  csoportját  olvasva  csak  a  szerző   célja,   aránykoncepciója,
    effektusainak színvonala felől tájékozódom, vagy észlelem a hibáit, de
    nincs biztos képem a darab összhatásáról.

        A hifi öröme

        Ezekből  következik:  a  zenei  élményt  számomra  növeli   a   jó
    lemezhallgatás. Hozzájárul, hogy a mű valóban hasson rám.

        Információ

        Ahogy  rossz  megvilágításban  nem  lehet  teljes  képet  kapni  a
    képzőművészeti  alkotásokról,   úgy   rossz   akusztikai   körülmények
    közepette  a  zenéről  sem.  Gyenge  berendezéssel  még   az   előadók
    színvonalát  sem  lehet  igazán   megállapítani.   Megfordítva:   jobb
    berendezésen  ugyanannak  a  felvételnek  számos  újabb  tulajdonságát
    veszem észre. Előfordul, hogy épp a  felvételi,  az  előadói,  sőt:  a
    kompozíciós   negatívumokat!   Mindenesetre,   jó   berendezéssel    a
    zenehallgatás  élvezetesebb lehet még a hangversenyterminél is;  olyan
    élményt nyújt, hogy a karmester, a művészek munkája  szinte  láthatóvá
    válik.

        Lejátszó-berendezés

        Braun PS 350 típusú félautomata lemezjátszóm van már elég  régóta,
    Shure M75 MG fejjel. Meg vagyok vele elégedve. Nemrég új  erősítőt  és
    hangfalakt szereztem be, és  azóta  régi  lemezeim  is  sokkal  jobban
    szólnak.  Nem  rendelkezem  olyan  eszközökkel,  amelyek  különlegesen
    finomnak   mondhatók.   Telefunken    3000-es    rádióerősítőm    van,
    kimenőteljesítménye 2x30 watt, színusz. Hangszóróim amerikaiak, RTR  -
    40 wattal. Körülbelül 30 négyzetméteres   szobában   hallgatok  zenét.
    Ilyen  minőségű  felszereléshez  egyébként  ma  már  sok   zenekedvelő
    hozzájut.

    

    SZŐLLŐSY ANDRÁS
    zeneszerző, főiskolai tanár

        Partitúra

        Feltétlenül. De a kottaolvasás másfajta  örömöket  nyújt,  mint  a
    meghallgatás. Általában biztosabb alapot ad egy  zenemű  szerkezetének
    megismeréséhez, a kompozíciós szándékok megértéséhez, s még ahhoz  is,
    hogy feltárja a többféle értelmezés lehetőségeit.  Az  előadás  mindig
    egyfajta értelmezést közvetít. Ha  csak  hallom  a  zeneművet,  s  nem
    ismerem a kottáját,  sokféle  előadásban  kell  hallanom  ahhoz,  hogy
    magáról a műről pontos képet nyerjek.

        A hifi öröme

        Erre szinte  fölösleges  felelnem.  Mennél  jobban  megközelíti  a
    géphang a valódit, annál inkább azt a  művet  hallom,  amit  a  szerző
    megírt, s amit az előadók előadnak. Az a géphang, amelyik összemossa a
    szólamokat, a hangszíneket, úgy közvetíti a zenét, mint egy  lélektani
    regényt a tartalmi kivonata.

        Információ

        Nehéz a zenével kapcsolatban ezt a divatos kifejezést  használnom:
    információt nyújt. Általában nem  az  információ  kedvéért  hallgatunk
    zenét. De hogy mégis a szónál maradjak, a jó berendezés  elsősorban  a
    lemezről magáról, a hangmérnökről,  a  zenei  rendezőről,  préselésről
    nyújt információt. A jó berendezés felfedi azokat a hibákat, amiket  a
    rosszul elhelyezett mikrofonok, rosszul  megválasztott  stúdió,  rossz
    vágások, toldások okoznak.
        Úgy hiszem, hogy a hanglemez olyan együttes művészet, mint a  film
    vagy a színház. A karmesternek, a zenekarnak, a hangmérnököknek  és  a
    zenei rendezőnek  közösen  kell  kialakítaniuk  azt  a  hangzást,  ami
    legjobban  megközelíti a  valódit  vagy  az  ideálisat. Épp  ezért  az
    előadókról csak a formálás, építkezés tekintetében tudok meg valamit a
    lemez révén. Természetes, hogy az előadás technikai fogyatékosságait a
    legjobb hangmérnök sem  tudja  eltüntetni.  A  cél  az  kellene,  hogy
    legyen,  hogy  ilyen  előadások  ne  is  kerüljenek   hanglemezre.   A
    technikailag hibátlan megoldás minden szakmának íratlan törvénye.  Egy
    zenemű vagy egy előadás jellegzetességeinek,  értékeinek  számbavétele
    csak akkor kezdődhet, ha már technikai  nehézségek  nem  állják  útját
    annak, hogy az előadók valóban az értelmezés, formálás, a  szó  szoros
    értelmében  vett  előadás  megvalósítására  összpontosítsák  erejüket.
    Mondanom sem kell, hogy egy  olyan  karmester  vagy  zenekar,  amelyik
    önmagában is igényes a hangás tekintetében, könnyebb  feladatot  ró  a
    hangmérnökre,  a  zenei  rendezőre.  Mennél   jobb   a   hangvisszaadó
    berendezés, annál jobban előtűnnek az  árnyalatok.  Ezek  a  tökéletes
    előadásban emelik, az elnagyolt előadásban pedig rontják a hatást.

        Lejátszó-berendezés

        A magamén  hallgatok  a  leggyakrabban:  JVC  QL-A2  lemezjátszón,
    Marantz 2226 mintájú erősítőn.
        Ahhoz, hogy egy lemezjátszót megítélhessek, sokféle zenét  kellene
    meghallgatnom rajta, sokféle lemezgyár termékét, s ugyanazt  a  lemezt
    (azonos erősítőt és azonos hangszórókat használva) egymásután többféle
    lemezjátszón. Erre eddig nem volt módom.

    

    UJHÁZY LÁSZLÓ
    a Magyar Rádió csoportvezető hangmérnöke,
    a Camerata Hungarica tagja

        Partitúra

        Ha valaki egy kicsit is eljegyzi  magát  a  zenével,  akkor  annak
    bármely megnyilatkozási formájában örömét leli. Így vagyok  magam  is:
    ha munka közben vagy az utcán sétálva felidézem gondolataimban egy-egy
    kedvenc zenemű témáit, vagy csak olvasgatom, nézegetem a partitúrákat,
    már akkor is érzem, hogy a zene mennyire  gyönyörködtet.  De  ugyanezt
    érzem, amikor a hangfelvételen illetve koncertteremben  szólal  meg  a
    zene, esetleg úgy, hogy mint zenész magam is hozzájárulhatok.
        Persze, mindegyik  "zenélési  mód"  más.  Az  önfeledt  dudorászás
    legtöbbször egy régebbi élmény felidézése; a  partitúraolvasás  inkább
    betekintés a zene mélyebb régióiba ha pedig hallgatom a zenét,  egyben
    kíváncsian figyelem azt is: vajon  az  előadók  hogyan  birkóznak  meg
    feladatukkal. S végül az együttesben  való  játék  már  aktív,  alkotó
    folyamat, sokban eltér az előzőktől.

        A hifi öröme

        Az a kérdés, hogy a hallgató mire kíváncsi. Ha a  zenét  csupán  a
    különböző magasságú és erősségű hangok meghatározott  ritmus  szerinti
    megszólaltatására  szűkítjük,  akkor  elegendő  a  100-4000Hz  közötti
    frekvenciatartomány, hiszen 4000Hz fölött már  nem fordulnak elő zenei
    témákat, ha úgy tetszik: dallamokat hordozó hangok,  az  egészen  mély
    basszusokat pedig a fül a felhangok alapján  úgyis  összerakja.  Ezért
    van, hogy a zenét önmagában  -  a  kottaképet  -  egy  régi  tölcséres
    felvétel  ugyanúgy  "hozza",  mint  egy  mai.  S  az  ilyen  hallgatói
    igényeknek az is  mindegy,  hogy  a  művet  szimfonikus  zenekar  vagy
    rezesbanda szólaltatja meg.
        Amint azonban a zene fogalmába a hangképzés,  illetve  a  hangszín
    milyenségét  is  bevonjuk,  be  kell  tartanunk  a   frekvenciamenetre
    érvényes, szigorú előírásokat. (És  akkor  még  nem  is  beszéltünk  a
    különféle torzításokról,  a  zajokról  stb.)  Mindezt  azért,  hogy  a
    hangfelvételen megkülönböztethessük  a  fagottot  az  angolkürttől,  a
    klarinétot a kürttől - akkor is, ha  a  zeneművet  életünkben  először
    halljuk. A magam részéről  csak  az  utóbbi  hallgatási  igényt  tudom
    elfogadni, hiszen ha a szerző egy szólam elejére odaírta, hogy  "oboa"
    -  akkor  annak  a  hangfelvételen  is  tökéletes  oboa-színnel   kell
    megszólalnia.
        Nem tudom tehát elképzelni a zene élvezetét  egy  gyenge  minőségű
    átviteli lánc útján. A maradéktalan élvezethez feltétlenül szükséges a
    minél jobb berendezés - vagy legalább az a hit, hogy  amin  hallgatok,
    az a lehető legtökéletesebb.

        Információ

        A Camerata Hungarica  tavaly  megjelent  lemezét  meghallgattam  a
    Rádió egyik stúdiójában, lényegében jóminőségű  berendezésen.  Majd  e
    lemez  másik  (hasonló  minőségű)   példányát   egy   eléggé   közepes
    berendezésen - s bizony, néhol csak a zene  iránti  tiszteletem  miatt
    nem állítottam le a lemezjátszót, mert egy  sokkal  gyengébb  együttes
    fáradtabb, színtelenebb játékát hallottam. A kitűnő  hangvisszaadástól
    a rossz előadó nem lesz jobb, de a legkitűnőbb előadó produkcióját  is
    elszíntelenítheti egy rossz berendezés. És nagyon komolyan esik  latba
    a technikai minőség  akkor,  ha  egymás  után  hallgatnak  meg  eltérő
    minőségű hangfelvételeket.  Meggyőződésem,  hogy  ilyenkor  a  más-más
    lejátszási  sorrend  más-más  esztétikai   ítéleteket   eredményezhet,
    pusztán technikai okokból is.
        Még csupán annyit, hogy a jó technika nem csupán  "szép  hangzást"
    nyújt, hanem több zenei információt is. Főleg a  bonyolultabb  szövetű
    zenéket nagyon "elmaszatolják" a különféle hangelfedési jelenségek,  a
    jóminőségű   visszaadás   azonban,   azáltal   hogy    plasztikusabban
    szólaltatja meg a hang forrását,  igen  sokat  segít  a  legrejtettebb
    szólamok hallhatóvá tételében.  Ebből  is  látszik,  hogy  akik  a  jó
    hangminőséget,  a  térhatású  technikát  valamiféle  nagyúri  luxusnak
    tartják, valójában a hangfelvételek érthetőségét támadják.

        Lejátszó-berendezés

        Csak munkahelyemen, a Magyar Rádióban hallgatok lemezt, s akkor is
    lehetőleg a Mechanikai Laboratórium SL 101-es típusán.


    

    VARGA FERENC
    zenei szerkesztő
    a Hangfelvételek Felsőfokon című sorozat összeállítója

        Partitúra

        Önmagában nem szoktam olvasni, csak lemezhallgatás  közben,  főleg
    operához, kamarazenéhez.

        A hifi öröme

        Feltétlenül több élvezetet nyújt a jobb berendezés. Én  azok  közé
    tartozom, akik évek óta váltogatják (szerény körülményeikhez mérten) a
    berendezésüket. A felvétel kvalitásait egyre inkább érvényre  juttatja
    a jobbtechnika.

        Információ

        Különösen a hangszín, a dinamika megítéléséhez  elengedhetetlen  a
    nívós technika. Toscanini, ha rossz  berendezésen  hallgatják,  semmit
    sem nyújt, ha viszont jó készüléken játszók, olyan széles dinamikai és
    kifejezési  skála  szólal  meg,  hogy  leesik  az  ember  álla.   Régi
    tapasztalatom:  van olyan lemez, amely minden meghallgatás után többet
    és többet "mond", más lemezeket pedig egyszer  feltesz  az  ember,  és
    többé nem kíváncsi rájuk. Nem könnyű eldönteni,  hogy  ezt  az  illető
    produkciók művészi, avagy inkább technikai jellemzői okozzák-e?

        Lejátszó-berendezés

        Thorens  TD  125-ös  lemezjátszót  használok,  Shure  és   Ortofon
    fejekkel. Van egy 2x35 wattos Kenwood  erősítőm,  BEAG  hangszórókkal,
    valamint  egy - szerintem   csodálatos - Sennheiser   elektrosztatikus
    fejhallgatóm.
        Igazán jót sajnos még  nem  hallottam.  A  mi  hangszóróinknak  (a
    Rádióban is) érdes, kemény hangjuk  van.  Nem  adják  vissza  a  Hi-Fi
    lényegét.

    

    VIDOVSZKY LÁSZLÓ
    zeneszerző

        Partitúra

        Nem tudom, használhatom-e az "örömet okoz" kifejezést. A partitúra
    tanulmányozása analitikus munka, amelynek  során  az  ember  mélyebbre
    leáshat, tulajdonképpen közelebb kerülhet a zene  lényegéhez.  Erre  a
    tevékenységre nem illik az "élvezet" szó: számomra több  annál,  de  a
    mindennapi fogalmakhoz mérten talán kevesebb.

        A hifi öröme

        Ha úgy  értelmezhetem  ezt  a  kérdést,  hogy  ugyanazt  a  lemezt
    hallgatjuk meg egy  jobb  vagy  egy  kevésbé  jó  berendezésen,  akkor
    igennel válaszolok. Nincs is mit beszélni róla.

        Információ

        Ismét azonos műsort feltételezve, elméletileg  több  információhoz
    jutunk a jobb technika révén, csak az a  kérdés,  mi  a  zenei  értéke
    ennek a plusz információnak. És méginkább: mi az ára? Ugyanis  gyakran
    tapasztaltam,  hogy  a  technikai   szempontok   befolyásolják.   sőt,
    meghatározzák már a műsorválasztást is. A magam részéről  mindenesetre
    szívesebben hallgatok egy zeneileg izgalmas archív felvételt, mint egy
    hibátlan, unalmas hifit.

        Lejátszó-berendezés

        Javarészt  olyan  zenékkel  foglalkozom,  amelyek  még   nincsenek
    leírva, így azután több zenét hallgatok "belülről",  mint  "kívülről".
    Nincsenek  sem   jó   készülékeim,   sem   olyan   gyakorlatom,   hogy
    összehasonlítást tehetnék, értékítéletet mondhatnék. Van  viszont  egy
    személyes tapasztalatom: számomra a hangszóró (és a  berendezés  többi
    része)  ugyanolyan   hangszer,   mint   egy   fuvola   vagy   zongora.
    Képtelenségnek is  tartom,  hogy  valami  egyszer  "ez"  másszor  "az"
    legyen, mint  ahogyan  egy  fénykép  is  szükségképpen  fénykép  marad
    számomra,  akár  olajfestményről,  akár  rajzról  készült.  Ezért  nem
    hiszem, hogy a hifi fő feladata az "eredeti" zene  minél  tökéletesebb
    utánzása volna,  mégha  a  műszaki  fejlesztés  számára  jó  támpontot
    nyújthat is az  efféle  összehasonlítás.  Pusztán  önmagában  is  elég
    érdekes: érdekes kell, hogy legyen.