Esztétikum és technika |
Mint már jeleztük, körkérdéssel fordultunk esztétákhoz, zenei
rendezőkhöz és hangmérnökökhöz, zeneszerzőkhöz és hangszeres
zenészekhez, hogy összegezhessük e szakma véleményét az Esztétikum (a
zene) és a Technika (a hifi) kapcsolatáról. Mindez tulajdonképpen egy
vitát takar; előző számunk - sajnálatosan rosszul olvasható - 33.
oldalán ismertettük a lényegét. Kérdéseink némelyike kissé együgyűnek
tűnhet az igazi zenészek előtt, ámde az volt a célunk, hogy a zeneileg
képzetlen(ebb) közönség tisztábban lássa a zene bizonyos rejtett
igazságait, s egyben az is kiderüljön, mennyire ismerik az alább
nyilatkozó személyek a hifi gyakorlatát. Hisszük, hogy a válaszokat
érdemes végigolvasnia mindenkinek, aki valóban szívesen kóborol az
Esztétikum és a Technika határvidékén. Kérdéseinket egyszer-egyszer
megismételjük eredeti, hosszabb formájukban, az alcímekkel éppen csak
felidézzük őket.
PARTITÚRA
Képes-e örömét lelni zeneművekben úgy, hogy pusztán csak a
partitúrát olvassa?
A HIFI ÖRÖME
Véleménye szerint mennyiben növeli a zenehallgatás élvezetét a
mind jobb lejátszóberendezés?
INFORMÁCIÓ
Véleménye szerint több információt is nyújtanak-e a
hanglemezprodukcióról (a karmester képességeiről, a zenészek
játékáról, a hangszerek számáról és minőségéről) a mind tökéletesebb
készülékek?
LEJÁTSZÓ-BERENDEZÉS
(A 4. és 5. kérdés összevonva:) Mi a pontos típusjele annak a
berendezésnek, amelyen leggyakrabban hallgatja hanglemezeit? Meg
tudja-e jelölni azt a lejátszó-berendezést, amelyet eddig a legjobbnak
ítélt?
*
ERKEL TIBOR
zenei rendező
a Kulturális Minisztérium osztályvezetője
Partitúra
A partitúra-olvasás természetesen örömöt okoz, de tudni kell
partitúrát olvasni. Sok képzelőerő kell hozzá - mintha csak egy drámát
olvasnánk, és közben magunk előtt látnánk nem is a színdarabot, hanem
a filmet, arcjátékaival, sajátos szüneteivel... Bevallom, nem egy
dráma, amit diákkoromban olvastam, később a színpadon csalódást
okozott. Olvasva az ember mindig nyitvahagyhatja a fantáziáját; a
színházban erre nem mindig van mód.
A kottaolvasást olyan hosszú idő alatt lehet csak elsajátítani,
hogy csak egy szűk rétegnek van rá módja. Elsősorban a szakmabeliek, s
nem titok, hogy közülük sem mindenkinek. Sajátos adottság: belső
hallás kell hozzá. Nekem, mint rádiós rendezőnek, a napi praxisomhoz
tartozik, hiszen a partitúra alapján kell eldöntenem, hogy az szól-e,
ami a papíron áll.
A zene azonban kollektív műfaj, mindig kell hozzá legalább két
személy: az aki játssza, és az, aki hallgatja.
A hifi öröme
Mindazok számára, akik valaha is elektroakusztikával foglalkoztak,
a jelenlét-érzet felkeltése a cél. Az élmény lényege: a minél
közvetlenebb kapcsolat a zeneszerzővel és az előadóval. A technika (a
monótól a kvadrofóniáig) kiszélesíti a teret, segít lebontani a
falakat, olyanná alakítja a "levegőt", hogy alkalmas legyen a mű
megszólaltatására - és ez általában megsokszorozhatja az élményt.
Még egy hasonlat: telefonon is beszélhetek valakivel, és a
zajokból, a recsegésből, a vonalzavarokból, a félig értett szavakból
is összeállíthatom a kellő információt, de nyilván más az, ha az
illető személyesen van jelen, a gesztusaival, az arcjátékával, s
azzal, hogy az én reagálásomat is észleli.
Információ
Eszerint a jobb technika lényegesen több információt is ad. Három
döntő momentum: a hangszín és dinamika; a zenei arányok (nemcsak a
magas és mély hangoké, hanem az elől, illetve hátul elhelyezkedő
hangszereké is!); végül a térjellemzők. Ezen azt értem, hogy vajon a
kérdéses mű megkapta-e a neki szükséges teret. Hiszen például ha itt,
ebben a szobában, ahol ülünk, megszólalna egy rézfúvós együttes,
nemcsak hogy megsüketülnénk, de a hang el is torzulna. Ahhoz, hogy a
zeneszerző elképzelései megvalósulhassanak, megfelelő terem kell.
Lejátszó-berendezés
Másfél éve nem tettem fel lemezt otthon, mert csak tavaly nyáron
gyűlt össze a pénzem egy Dualra - nem vagyok hajlandó tönkretenni a
lemezeimet. Az új lemezjátszóhoz viszont még nincs megfelelő erősítőm
és hangszóróm. Viszont rendszeresen hallgatok stúdió-berendezéseket,
főleg a Rádióban.
FEUER MÁRIA
a Muzsika főszerkesztője
Kedves Darvas László,
levélre válaszolni illik akkor is, ha ízlésem szerint vitánk nem
tartoznék a nyilvánosság elé. Erről Ön nyilván másként vélekedik,
különben nem publikálta volna a Hifi Magazin 2. számában nekem címzett
sorait. Mivel nem szeretném - az Ön szavait idézve - "a visszautasítás
leforrázó élményében" részesíteni, íme a felelet.
Pontosabban: kérdéseinek elkerülése. Mert bizonyos vagyok ugyan
benne. hogy a tökéletesebb lejátszó berendezés növeli a zenehallgatás
élvezetét (erről éppen a közelmúltban győződtem meg, amikor saját
Philips lemezjátszóm után egy, a Hifi Magazin 1. számában is
reklámozott, de Magyarországon nem kapható Marantz készüléken
külföldön hallgattam meg az ajándékba vitt lemezt), mégis azt hiszem,
hogy tökéletes hifi berendezésekről ma Magyarországon vitatkozni
illúzórikus is, meg időszerűtlen is. Nem szeretnék a demagógia
hibájába esni, de éppoly képtelenségnek tartom, hogy a kritikusoktól
számon kérjük a jó lejátszó készülékek alkalmazását, mint amennyire
ésszerűtlennek, ha a közönségben kielégíthetetlen igényeket
ébresztünk. Magyarországon nem gyártanak olyan lemezjátszókat,
amelyeken - ismét Önt idézve -: "feltárul a hanglemezek teljes
információtartalma". Az elfogadhatóan jó készülékek importja csekély,
a valóban hifi kategóriába tartozó lemezjátszók meg egyáltalán nem
kerülnek boltjainkba valószínűleg azért sem, mert áruk
megfizethetetlen lenne. Legföljebb néhány muzsikus, sokat utazó (és
külföldön pénzt kereső) zenerajongó rendelkezhet ilyen kinccsel. Még
az ajándékozás lehetősége is csekély: autós hasonlattal élve a
külföldi rokon a legritkább esetben lepi meg egy Volvóval
hozzátartozóit.
(Zárójelben bár, de a is meg kell mondanom, hogy a "hanglemezek
teljes információtartalmába" a felvételi technika, a gyártás, a
préselés is hozzátartozik; a tökéletes lejátszó készülék feltárja a
stúdió akusztikai körülményeiből, a mikrofonok elhelyezéséből, a
felvevő berendezés minőségéből adódó erényeket és hibákat is, s talán
nem véletlen, hogy az ilyen irányú megjegyzések többnyire a külföldi
kritikusok tolla alól kerülnek ki. Hogy a mi kritikusaink is ilyen
összetett információkat tudjanak adni, ahhoz több dolog szükséges:
1. tökéletes készülékek birtoklása (ki tudja honnan);
2. jártasság a hangfelvételi technikai kérdésekben, bizonyos
gyakorlattal kiművelhető hallás;
3. megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a művészi megvalósítás
esetleges tökéletlensége nem írható a differenciálatlanabb hangzási
viszonyok számlájára;
4. tudomásul vétele annak a ténynek, hogy a magyar hanglemezek
művészi színvonala általában magasabb, mint technikai kivitelezésüké,
de tudomásul vétele annak is, hogy számos objektív akadály miatt ezen
majdnem olyan nehéz segíteni, mint jó lehallgató készülékek
beszerzésén. És a kör bezárul.)
Márpedig vitánknak ez a lényege: telefonbeszélgetésünkben nem azt
vetettem a szemére, hogy noha a Muzsika két év óta rendszeresen közöl
hanglemezkritikát", ezt a tényt figyelmen kívül hagyta, hanem
valamennyi, recenziót író kolléga nevében nehezményeztem
megállapítását: "a hanglemezkritika Magyarországon nemlétező műfaj".
(Nota bene: a Muzsika állandó hanglemez rovatát 1974-től kezdve,
vagyis hat éve írja Komlós Katalin, aki nem "avatott tollú esztéta",
hanem igen jól felkészült muzikológus és pompás hallású gyakorló
zenész, s akinek nem véletlenül jutalmazta tevékenységét - az egyetlen
muzsikusnak adott - kritikusi díjjal 1979-ben a kulturális miniszter.)
Ha a Hifi Magazin a nemlétező kritikai műfajt az Ön ideálja
szerint megteremtette volna, vagyis recenziói a technikai szempontokat
is figyelembe vették volna, úgy szemrehányásom jogtalan lenne. De
munkatársai nem teljesítették, mert nem teljesíthették kívánalmait, s
attól tartok, hogy jó ideig nem is lesz módjukban ilyetén igényeknek
eleget tenni. Én örülnék a legjobban, ha jóslatom nem válna be.
Kollégiális üdvözlettel
Feuer Mária
a Muzsika főszerkesztője
FÖLDES IMRE
főiskolai tanár
(Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola)
Partitúra
Természetesen! Ha jó mű partitúráját lapozgatjuk,
tanulmányozgatjuk! Egyébként Viski János, aki a zeneszerzésben volt
mesterem, azt mondta mindig, hogy a partitúrának úgy kell megszólalnia
bennünk, mintha falakon átszűrődő zenét hallgatnánk. Ennek a
képességnek a mértéke azért sok tényezőtől függ: születési
adottságoktól, gyakorlástól, és attól is, hogy mennyire vagyunk otthon
a mű stílusában.
A hifi öröme
Az "élvezet" szót inkább az élmény szóval helyettesíteném. A
hanglemez jó lemezjátszón lejátszva nagyobb élményt nyújthat, de
minden a zenén, az interpretáción múlik. Kathleen Ferriert tölcséres
lemezjátszón is boldogan meghallgatom. Mást esetleg, a lehető legjobb
berendezésen sem kívánom hallani.
Információ
A legjobb lemezjátszó is csak olyan információkat képes a lemezről
leolvasni, amit arra rögzítettek! De amit a lemezre rögzítettek, azt a
jó berendezés jobban visszaadja. Kérdés csak az, hogy a leglényegesebb
információkat a zenéről, az előadásról nem adja-e vissza rosszabb
lemezjátszó is? Minden azon múlik: mit nevezünk lényeges
információnak. Ha a hangokon, a ritmuson, a tempón stb. túl például a
hangzás arányait, a térszerű elemeket is a leglényegesebb paraméterek
közé soroljuk, akkor nyilván csak ezek visszaadására alkalmas
berendezés adhat erről számot.
Lejátszó-berendezés
Dual 701-es lemezjátszóm van, hasonló karral, Shure V 15 Typ III
pick-up, Tandberg TR 1010 erősítő, Tandberg hangfalak (TL 50-10). A
magnóm: Uher Variocord 263. A legjobb hangot eddig a Rádióban
hallottam.
JENEY ZOLTÁN
zeneszerző
Partitúra
A zeneműveket leginkább olyan előadásban szeretem hallgatni, amely
vagy a művek általam nem ismert tulajdonságait tárja fel számomra,
vagy olyan színvonalon tolmácsolja a már ismerteket, hogy annál jobbat
én elképzelni nem tudok. Az összes többi esetben a partitúra olvasását
részesítem előnyben.
A hifi öröme
Jobb lemezjátszó-berendezés, akárcsak egy jobb minőségű hangszer,
egyértelműen előnyös a zenehallgatás minősége szempontjából. Bár
minden esetben fontos, mit hallgatok; egy bizonyos tűrési határon
belül inkább hallgatok egy jó előadást rosszabb lemezjátszón, mint egy
csapnivalót akár a legjobb minőségű készüléken.
Információ
Jobb berendezés természetszerűleg több információt nyújt: úgy a
lemezgyárak technikai illetve hangmérnöki felkészültségéről, mint a
zenészek képességéről, hangszereik minőségéről, elhelyezkedésükről
stb. Hogy az utóbbiakról mindig helyes információt ad-e, az elsősorban
a lemezgyárakon múlik "élethű" produkció esetén is csak művi hangzás
alapján vonhatunk le tapasztalatokat, melyek nem lesznek egyenes
arányban érvényesek egy esetleges élő előadásra.
Lejátszó-berendezés
Lenco L830DD lemezjátszóm, Kenwood KA 7002 erősítőm és két Orion
HS 400-as hangszóróm van. Mint Magyarországon a zenészek döntő
többségének, úgy nekem sincs komoly gyakorlati összehasonlítási
alapom.
KOCSIS ZOLTÁN
zongoraművész
Partitúra
Főleg akkor okoz örömöt, ha nem ismerem jól. Amikor még nem tudom,
mi van benne.
A hifi öröme
Minél jobb a berendezés, annál nagyobb élményt nyújt - de máig sem
pótolhatta az élő zenét. Mindig észre lehet venni, hogy gép szól.
Információ
Azt az információt, ami engem érdekel, megkapom még a legrosszabb
készülékekről is, de igenis több információt nyújt a jobb berendezés.
Bennünket, zenészeket ugyan elsősorban az érdekel, hogy milyenek
voltak a régi előadói tradíciók, mindez pedig nem annyira a
hangminőségből derül ki, hanem a tempókból, ezek arányaiból, egyes
nemzeti sajátosságokat kifejező ritmusokból. Viszont, hogy valaki
hogyan ad elő, ahhoz szervesen hozzátartozik a tónus, az az alaphang,
amelyet megüt. E tekintetben a technika növelni tudja a hitelességet,
Ez a lejátszó-apparátust tekintve még a régi, századeleji préselésekre
is érvényes. A zenekari hangzásra meg talán még fokozottabban.
Minden zenei nagyságra jellemző, hogy stílusa van. Mint ahogyan
egy még sohasem hallott Mahler- vagy Wagner-művet is felismerünk,
ugyanígy az előadókat is, ha igazi egyéniségük van. És ez annál jobban
kiütközik, minél jobb a lejátszó-berendezés. Például a hegedűhang
reprodukálásához létszükséglet a minél pontosabban visszaadott
felhangtartomány; a hegedűt megöli, ha 10 kilohertz fölött már nem
halljuk a hangokat. A zongorára viszont ez kevésbé áll.
Lejátszó-berendezés
Thorens lemezjátszóim és Revox magnóim vannak. A lejátszás vagy
visszaadás minősége elsősorban a hangszórótól függ, és én máig sem
hallottam jobbat a Goodmans - már nem gyártott - Axiom 80-as
hangszóróinál. Rendkívül kiegyenlített, arányaiban hűséges hangképet
ad.
LEHEL GYÖRGY
a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának
vezető karnagya
Partitúra
Nekem maximális élvezetet nyújt, azt, amit ezer és ezer ok miatt
száz előadás közül is talán csak egy realizál: megszólaltatja a
sajátmagam által ideálisnak érzett hangképet. Nehéz hasonlatot
mondani... olvasáskor eszközök nélkül is jelen van a zeneszerző
szelleme. Nem befolyásolja semmi: nincs közvetítő közeg.
A hifi öröme
Előrebocsátom: nem vagyok hifista. Lemezhallgatáskor annyira
magára a zenére és az előadásra koncentrálok, hogy néha nem veszem
észre, hogy karcos a lemez. Különösen az őskiadványokkal, a nagyon
nagy előadóművészek technikailag fogyatékos lemezeivel vagyok így. Itt
sem zavar: belekalkulálom. Mégis le kell szögezni azonban, hogy egy
bizonyos színvonal alatt (amely nem feltétlenül jelenti a
legdrágábbat, a fogyasztói társadalom gyilkos hajszájának legújabb
termékét, de amely színvonalat mégsem szabnék meg túl alacsonyan sem),
a zenei élvezet lehetősége mértani haladvány szerint hanyatlik.
Információ
Feltétlenül többletet ad a jobb berendezés. Maradjunk a
szakmámnál, a zenekari műveknél. Egy rossz berendezésen át is
tökéletes információt kapok az előadott mű tempójáról, formai
felépítéséről, az előadóművészek szerkezeti elgondolásairól - egy jobb
berendezéssel viszont már ugyanerről a lemezről is sokkal többet tudok
meg. Mindenekelőtt a zenekar balanszára gondolok, értve ezen, hogy a
karmester elképzelése szerint mennyi nagybőgő, üstdob, fuvola stb.
szólaljon meg, milyen a zenekari "treble" és így tovább. A
hifi-berendezésnek tehát tolmácsolnia kell a legmélyebb hangoktól a
legmagasabbakig valamennyit, az előadó által elképzelt arányban. A
hifi ezenkívül hatalmas információtömeget nyújt a előadás
színgazdagságáról is.
Lejátszó-berendezés
Én is olcsóbb eszközökkel kezdtem, egy kisteljesítményű Telefunken
rádióval és a hozzá tartozó hangdobozokkal, kristályhangszedős
lemezjátszóval. Aztán rájöttem, hogy ez nem elegendő. Amint jobb
rádiót vettem, kénytelen voltam a lemezjátszót is lecserélni, olyanra,
amelyben mágneses hangszedő van. A jelenlegi berendezésem egy kétszer
60 wattos Kenwood rádióerősítőből, svájci hangdobozokból és egy Lenco
L85 lemezjátszóból áll, a hangszedő Shure, elliptikus tűvel. Engem ez
teljes mértékben kielégít.
Nagyon sokszor jártam nyugati stúdiókban, drága berendezések
között. Úgy gondolom, ezek értéke is szubjektív, legalább is egy
bizonyos színvonal fölött én nem érzek differenciát.
MEIXNER MIHÁLY
a Magyar Rádió osztályvezetője
Partitúra
Főleg olyankor olvasok partitúrát, ha - például utazás közben -
megpróbálom felidézni a zenei élményt. Vagy ha olyan lemezt hallgatok,
amelyhez partitúra is van. (Elsősorban szimfonikus zenére és operára
gondolok, nem pedig kamarazenére vagy szólóhangszerre.) De a kotta
elsősorban akkor adja vissza igazán számomra a zenét, ha az illető
művet valamennyire már ismerem.
A hifi öröme
Nehéz válaszolnom, mert én főleg régi felvételeket gyűjtök, tehát
bizonyos mértékig figyelmen kívül tudom hagyni a technikai
tökéletlenséget. Egyébként véleményem szerint némely jóminőségű monó
lemez szebben szól nem egy sztereónál. Természetesen bizonyos "jól
szóló", főleg e századi zenéket hallgatva (Ravel), amelyekben a
hangszerelés úgyszólván primer fontosságú, jóval nagyobb élményt nyújt
a nívósabb technika. Egy Bach-partita esetében ez kevésbé lényeges.
Információ
Kétségtelen, hogy minél tökéletesebb a berendezés, annál inkább
kimutatja, felnagyítja a felvétel erényeit és hibáit. Ugyanakkor
említést érdemel, hogy például a zongorafelvételek technikája az
utóbbi 40 évben alig fejlődött, és ez nyilván jelent valamit. Mindent
összevéve, elsősorban a nagyzenekari művekről és az operákról nyújthat
több információt a jobb lejátszó-berendezés, míg a kamarazenei és a
szólófelvételek elbírálásához kevesebb is elegendő.
Lejátszó-berendezés
Eddig elég kezdetleges eszközeim voltak, egy kisebb erősítővel
egybeépített Dual. (Mint említettem, régi lemezeket gyűjtök) Most
azért igyekszem jobbat szerezni, van egy Sony 4300-as lemezjátszóm.
Hogy milyen erősítő-berendezéssel, azt még nem döntöttem el.
Az NSZK-ban hallottam egyszer egy B&O lemezjátszót, komplett
Marantz erősítő-blokkal, a hangszóró típusára nem emlékszem - eddig ez
tetszett a legjobban.
PERNYE ANDRÁS
zenetörténész, főiskolai tanár
Zavartan és értetlenül és felkészületlenül tűnődünk: nem vagyunk
illetékesek nekrológot írni. Elveszítettünk egy egyszervolt
személyiséget, akinek kezét pedig rajta szerettük volna tartani a
tollunkon; azt, akit a kritikájáért is, sőt, azért talán még inkább
becsültünk; elveszítettük - furcsa szótársítással élve - a pártfogó
opponenst. Zenekedvelő olvasóink pedig (mindazok, akik tudják, s
mindazok, akik talán sohasem fognak rádöbbenni), azt veszítették el,
aki talán minden beavatott között a leginkább kutatta és felismerte és
megbocsátással fogadta, hogyan lelkesedik a zenéére az avatatlan.
Partitúra
Egyértelműen erre nem tudok felelni; általában csak olyan művekkel
kapcsolatban válaszolhatok igennel, amelyek általam jól ismert
stíluskörben mozognak. A 16. sz. egészét általában elég jól hallom
kotta alapján. J. S. Bachot és kortársait is meglehetősen jól ismerem.
Körülbelül a 19. század második harmadától kezdve már nem vagyok
biztos a dolgomban. pontosabban: csak felfokozott figyelemmel tudom
felidézni magamban a hangzásképet. Tekintettel arra, hogy kereken húsz
éven át zenekritikus voltam, hozzászoktam a zene hangzó formájához, és
erről leszokni már nem tudok. Mindent összefoglalva: a teljes öröm
végső soron csakis a hangzó zene. (Legalábbis számomra.)
A hifi öröme
Általában nagyobb élményt nyújt. De ha nincs (ti. jobb
berendezés), akkor nem hiányzik... Felfogásom szerint a zene három
alkotórésze a dallam, a ritmus és a harmónia. Ami ezen felül van.
lehet igen szép és gyönyörködtető, de nem tartozik szorosan a
lényeghez. Egy hasonlattal szeretném közel hozni a problémát. Zenekari
művet valóban jó zongora-letétben éppoly szívesen hallgatok, mint
eredeti felrakásban. Vonatkozik ez még az olyan fantasztikus
tökéletességgel meghangszerelt művekre is, mint például Richard
Strauss "Halál és megdicsőülés" című szimfonikus költeményére vagy
Maurice Ravel "La Valse-ára" is. (Az előbbinek legtökéletesebb
előadását Kókai Rezsőnek, nagyemlékű professzoromnak köszönhetem, az
utóbbit Kocsis Zoltán és Rados Ferenc kétzongorás estjén értettem meg
életemben először.) Mindez persze csak hasonlat. Azért folyamodtam
hozzá, hogy tisztán zeneileg érzékeltessem a szín (=hangszerelés)
másodlagosságát. A megváltoztatandók megváltoztatásával ugyan ez a
helyzet a jobb és a kevésbé jó hifi-berendezésekkel. Az adott, éppen
rendelkezésemre álló lemezforgatón felhangzó zene hallgatása közben
egyszerűen nem tudom elképzelni, miként szólna jobb berendezésen.
Ismétlem: szászázalékosan leköt a zene három eleme.
Információ
Érzésem szerint erre az előbbiekben már megfeleltem. De talán
valamivel még ki tudom egészíteni. A hanghűség gépi visszaadása
nézetem szerint végtelen folyamat, amely a hangrögzítés feltalálása
óta vitathatatlanul folyvást közelebb kerül a zene áttételmentes,
hangzó valóságához. De figyelmeztetni szeretném az olvasót: végtelen
folyamatról van szó! Ebben az összefüggésben szinte mindegy, hogy a
végtelen távolságban fekvő célpont (=az eredeti hangzáskép) közelebb
került-e néhány kilométerrel vagy akár néhány ezer kilométerrel.
Persze, a művészetben minden matematikai hasonlat csak
több-kevesebb pontatlansággal érvényesíthető. Ebben az esetben ki kell
jelentenem, hogy bizonyos berendezések és felvételek már szebben
szólnak, mint az eredeti. Más szóval: sikerült az eredeti hangzásképet
meghamisítani, abszurd módon kozmetikázni, és ezáltal művi úton
létrehozni valamit, ami megintcsak nem azonos a zene hangzó
valóságával. Ebből ered, hogy a hifi kedvelői még a legnagyobb
mesterek koncertjeire sem mennek el szívesen, tekintettet arra, hogy
"szebb hangzáshoz vannak szokva". Létrejön tehát valami ami szebb,
mint a zene. De hát akkor micsoda tulajdonképpen?
Lejátszó-berendezés
Monacor-Stereo keletnémet gyártmányú hanglemezforgató, egy Orion
604-es típusú rádióba kapcsolva és "manósítva".
A legjobb, amit hallottam, a Magyar Rádió kvadrofón stúdiója,
amelyben Balázs Béla A kékszakállú herceg vára című misztériumjátékát
forgatták le nekem, valamint Mozart g-moll zongoranégyesét, a Bartók
Vonósnégyes három tagja, valamint Ránki Dezső előadásában. Itt éreztem
meg először, hogy a sztereó technika valójában csupán érzéki csalódás,
tekintettel arra, hogy a valóságos térérzet két hangforrás esetén nem
jöhet létre. A kvadrofónia viszont valóságos térérzetet ad. Nem
hallgathatom el azt sem, hogy a Mozart-mű olyasfajta hangzásélményben
részesített, ami páratlan, de abszurd. Úgy éreztem magam, mintha az
együttes közepében ülnék, egyenlő távolságban mind a négy hangszertől.
Végezetül még azt is meg kell említenem, hogy külső munkatárként 7
évig dolgoztam a Rádióban, sok ezer jazz-felvételt játszottam át
szalagra. Egy-egy berendezés keverőasztalának pusztán a
kapcsolótáblája közel negyed millió forintba került. Miután beláttam,
hogy a stúdió teljes berendezésének értéke meghaladja mintegy fél
évszázadra járó fizetésem bruttó összegét - a fenti következésekre
jutottam.
SZÉKELY ANDRÁS
a Muzsika munkatársa
Kedves Darvas László,
íme válaszaim a nyílt levélben hozzám intézett kérdéseire.
Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy nem értek egyet azok
"lehallgatáscentrikus" szemléletével. Hogy miért, talán válaszaimból
kiderül.
Partitúra
Felejthetetlen élmény volt számomra Shakespeare Hamletje a Madách
Színházban, Gábor Miklóssal a főszerepben. Nem halványította el
azonban emlékeimet Laurence Olivier filmben megismert megrázó
szerepalakításáról. Ennek ellenére időnként leveszem a polcról a
Shakespeare-sorozat Tragédiák-kötetét, hogy elolvassam a műnek hol egy
részletét, hol az egészet ízlelgetve (Arany csodálatos fordításában)
egy-egy szót, egy-egy mondatot; vissza-visszalapozva: két jelenet
egymáshoz ízülését, újra meg újra megcsodálva a nagy szerkezet
erővonalait, máskor meg egy gondolat nagy távlatokat nyitó erejét.
Azért vettem példámat a dráma területéről, mert az mindenki
természetesnek találja, hogy a betűk-kódolta információkat
(többé-kevésbé) mindenki megérti. Aki életét a zene szolgálatára tette
fel, csaknem ugyanúgy kell olvassa kottát is, mint a könyvet. Ily
módon örömét is lelheti a (kotta) olvasásban. De mint ahogy a Hamletet
- bár a könyvből újra elolvashatom - boldogan megnézem színházban,
filmen, tévében, meghallgathatom a rádióban, ugyanúgy szívesen
meghallgatom koncerten, rádióban, lemezen azt a zeneművet, amely
olvasva is örömet szerez számomra. Ha olvasom: elsősorban a műről
kapok információt; ha hallgatom: a mű és az előadó viszonyáról. Az
előbbi esetben módom van előre-hátra lapozgatva kóstolgatni egy formai
megoldást, harmóniai fordulatot; az utóbbiban a folyamatot, az
értelmezést, a saját ízlésemmel összehasonlítható más ízlést mérem
fel. Öröm mindkettőből fakad, csak éppen más és más.
Még két apró megjegyzés: hogy mit, mennyit olvasok ki a kottából,
könyvből, ez lényegében rajtam múlik. Egy műalkotás mélysége elvben
végtelen. És még egy: nemcsak a zenekar valamennyi hangszerének
szólamait egyesítő sokszoros partitúra olvasása szerez örömet, hanem
egy egyszólamú hegedű- vagy fuvolakottáé (Bach, Biber, Telemann vagy
Debussy, Bartók szólódarabjainak), vagy egy kétsoros zongorakottáé is
(itt a példák száma végtelen lehet).
A hifi öröme
A kérdés legalábbis kétélű. Muzsikus füllel hallgatva elsősorban a
műsor zenei információ-tartalma köti le a figyelmemet. Melyik mű szól,
milyen előadásban szól, mennyire valósítja meg az előadás a szerzői
szándékot, mennyivel mond többet a már ismert darab újrafelmondásánál;
mind olyan kérdés, amely háttérbe szorítja azt: hogyan van rögzítve,
hogyan van lejátszva - feltéve, hogy a rögzítés és lejátszás nem megy
a zenei információ rovására. Nem tagadhatom persze - kivált egy
csaknem negyedszázados zenei rendezői múlttal a hátam mögött -, hogy
egy jó felvétel éppen jó felvétel voltával is meg tud ragadni. Egy
káprázatos akusztika, optimális mikrofonozás, kedvező egyensúly,
szolid kidolgozás egyenként is, együttesen meg különösen imponáló
benyomást tehet. De - és azt hiszem, itt válik el a muzsikus a
szenvedélyes hifistől - ha a zenei információ-tartalom szegényes (és
ez bizony éppen a legkáprázatosabb technikával rögzített felvételeknél
nem is ritka jelenség), hamar ráunok a legszebben rögzített felvételre
is.
Ennyi bevezetés kellett, hogy a második kérdésre válaszoljak.
Természetes, hogy a zenehallgatás örömét fokozza a jobb
lehallgató-berendezés, de csak addig, amíg nem áll önálló akusztikai
közegként felvétel és (muzsikus) hallgatója közé. És ennek persze
határt szab magának a felvételnek a minősége is. Egy-egy historikus
előadás a harmincas évekből, a maga 100 és talán 8000Hz közötti
frekvenciasávjával minden vérbeli hifist enyhe ajakbiggyesztésre
késztet, azonban Furtwängler Brahms-szimfónia felvételei, Toscanini
Otellója, a Léner-kvartett Beethoven-lemezei - és folytathatnám a sort
- avult technika ide, kopott lemez oda, egy muzsikus számára mindig
nagy élményt jelentenek. És ezek persze teljes akusztikus tartalmukat
feltárják még egy ócska mono rádión hallgatva is. Egy új, modern
felvétel, egy jó berendezésen fokozott mértékben megmutatja valódi
arcát - ez egyben a jó berendezés hátulütője is. Egy közepes
lehallgatással még kifogástalannak tűnő lemez egy jó, vagy különösen
egy szuper berendezésen megfigyelve bizonyulhat nagyon szegényesnek,
éles magashang-tartományúnak, döngős, vagy éppen erőtlen basszusúnak,
csörömpölőssé válhat a zongorahang, reszelőssé a hegedű és így tovább.
A jó berendezés tehát csak a jó felvételnek kedvez. A
felvételtechnikailag, akusztikailag jónak. De hogy a múzsa ezeknél
jelenik-e meg: kérdéses.
Hogy pontosan a kérdésre is válaszoljak: a jobb lejátszó
berendezés növelheti a zenehallgatás örömét, de a felvétel értéke fölé
a lejátszás értéke nem nőhet.
Információ
Nem sok mondanivalóm maradt a kérdésről. Ami nincs a lemezen, az a
legjobb berendezésen sem jönne le róla. Ha a koncertmester nyakára
volt állítva a mikrofon, a legjobb lemezjátszón is csak egy hegedű
hangját halljuk háttérzenével. Az, hogy egy adott felvételi térben
milyen messzire állíthatjuk a mikrofonokat a zenekartól, meghatározza,
hogy mennyire részletezett, vagy mennyire összefoglaló hangképet
kapunk az együttes játékáról. S ha - előbbi példánknál maradva - az
előadók közeli, közvetlen mikrofonozására kényszerülünk, a legjobb
visszaadás sem pótolja a nagyvonalú zenekari hangképet. És persze
naivitás volna azt hinni, hogy egy karmesteri-, zenekari vagy szólista
produkció jobb lenne csak attól, hogy jobban van felvéve, különösen
lejátszva. (Persze egy felvétet folyamán a legkülönbözőbb módokon
tönkre lehet tenni a művészi légkört, de ez egy másik cikk témája kell
hogy legyen.) A felvétel tehát sok mindent rögzíthet egy zenélő
együttesről; "a karmester képességeiről, a zenészek játékáról, a
hangszerek számáról és minőségéről" bőségesen nyújt információt, de
ismétlem: ami nincs a felvételen, a legjobb berendezésen sem szólal
meg. A lehallgatás határa ott van, ahol a felvételé. Persze, az is
"több információ", csak nem éppen primeren zenei, ha a tökéletes
berendezés megmutatja, mennyire nem tökéletes egy felvétel. Az én
érzésem szerint az egyre tökéletesedő lejátszók egyre több információt
adnak, de nem a zenei, hanem a hangfelvételi produkcióról.
Lejátszó-berendezés
Pioneer PL-510-A lemezjátszó, Sony TC-118 SD kazettás magnó,
Pioneer SX 650 receiver, Orion HS 400 hangszórók.
1961 nyarán a Westminster bécsi filiáléjával koprodukcióban
készülő felvételeknek voltam rendezője. Az általuk használt -
emlékezetem szerint - RCA gyártmányjelzésű 2x100W teljesítményű
hangszóró, az ugyancsak RCA erősítőkről meghajtva: ez a lehallgatás
tűnt számomra hosszú évekre visszatekintve (több térben is kipróbálva)
eddig legjobbnak.
SZÉKELY ENDRE
zeneszerző
Partitúra
Egy részüket tökéletesen értem puszta olvasásra is. Ezt mondhatom
nemcsak a klasszikusokról, hanem a maiak nagy részéről is, amelyek a
hagyományos lejegyzési módszerekkel íródtak. Utóbbiaknál meghallási
zavaraim csak néhol, bonyolultabb aleatorikus részek olvasásakor
adódnak.
A partitúrák puszta olvasása azért nem egyenértékű a
meghallgatással. Legjobb a kettő együtt. Hallásom még a számomra eddig
ismeretlen klasszikus partitúrákból is inkább a technikai megoldást,
az építkezés mesteri voltát honorálja, s csak ritkán jutok el az
auditív élmény minden paraméterének átéléséhez. A maiak, például
Ligeti műveinek egy részét ugyanilyen eredménnyel olvasom. Látszólag
teljes képet kapok, de az előadás plusza nélkül. A kortárs-zene egy
más csoportját olvasva csak a szerző célja, aránykoncepciója,
effektusainak színvonala felől tájékozódom, vagy észlelem a hibáit, de
nincs biztos képem a darab összhatásáról.
A hifi öröme
Ezekből következik: a zenei élményt számomra növeli a jó
lemezhallgatás. Hozzájárul, hogy a mű valóban hasson rám.
Információ
Ahogy rossz megvilágításban nem lehet teljes képet kapni a
képzőművészeti alkotásokról, úgy rossz akusztikai körülmények
közepette a zenéről sem. Gyenge berendezéssel még az előadók
színvonalát sem lehet igazán megállapítani. Megfordítva: jobb
berendezésen ugyanannak a felvételnek számos újabb tulajdonságát
veszem észre. Előfordul, hogy épp a felvételi, az előadói, sőt: a
kompozíciós negatívumokat! Mindenesetre, jó berendezéssel a
zenehallgatás élvezetesebb lehet még a hangversenyterminél is; olyan
élményt nyújt, hogy a karmester, a művészek munkája szinte láthatóvá
válik.
Lejátszó-berendezés
Braun PS 350 típusú félautomata lemezjátszóm van már elég régóta,
Shure M75 MG fejjel. Meg vagyok vele elégedve. Nemrég új erősítőt és
hangfalakt szereztem be, és azóta régi lemezeim is sokkal jobban
szólnak. Nem rendelkezem olyan eszközökkel, amelyek különlegesen
finomnak mondhatók. Telefunken 3000-es rádióerősítőm van,
kimenőteljesítménye 2x30 watt, színusz. Hangszóróim amerikaiak, RTR -
40 wattal. Körülbelül 30 négyzetméteres szobában hallgatok zenét.
Ilyen minőségű felszereléshez egyébként ma már sok zenekedvelő
hozzájut.
SZŐLLŐSY ANDRÁS
zeneszerző, főiskolai tanár
Partitúra
Feltétlenül. De a kottaolvasás másfajta örömöket nyújt, mint a
meghallgatás. Általában biztosabb alapot ad egy zenemű szerkezetének
megismeréséhez, a kompozíciós szándékok megértéséhez, s még ahhoz is,
hogy feltárja a többféle értelmezés lehetőségeit. Az előadás mindig
egyfajta értelmezést közvetít. Ha csak hallom a zeneművet, s nem
ismerem a kottáját, sokféle előadásban kell hallanom ahhoz, hogy
magáról a műről pontos képet nyerjek.
A hifi öröme
Erre szinte fölösleges felelnem. Mennél jobban megközelíti a
géphang a valódit, annál inkább azt a művet hallom, amit a szerző
megírt, s amit az előadók előadnak. Az a géphang, amelyik összemossa a
szólamokat, a hangszíneket, úgy közvetíti a zenét, mint egy lélektani
regényt a tartalmi kivonata.
Információ
Nehéz a zenével kapcsolatban ezt a divatos kifejezést használnom:
információt nyújt. Általában nem az információ kedvéért hallgatunk
zenét. De hogy mégis a szónál maradjak, a jó berendezés elsősorban a
lemezről magáról, a hangmérnökről, a zenei rendezőről, préselésről
nyújt információt. A jó berendezés felfedi azokat a hibákat, amiket a
rosszul elhelyezett mikrofonok, rosszul megválasztott stúdió, rossz
vágások, toldások okoznak.
Úgy hiszem, hogy a hanglemez olyan együttes művészet, mint a film
vagy a színház. A karmesternek, a zenekarnak, a hangmérnököknek és a
zenei rendezőnek közösen kell kialakítaniuk azt a hangzást, ami
legjobban megközelíti a valódit vagy az ideálisat. Épp ezért az
előadókról csak a formálás, építkezés tekintetében tudok meg valamit a
lemez révén. Természetes, hogy az előadás technikai fogyatékosságait a
legjobb hangmérnök sem tudja eltüntetni. A cél az kellene, hogy
legyen, hogy ilyen előadások ne is kerüljenek hanglemezre. A
technikailag hibátlan megoldás minden szakmának íratlan törvénye. Egy
zenemű vagy egy előadás jellegzetességeinek, értékeinek számbavétele
csak akkor kezdődhet, ha már technikai nehézségek nem állják útját
annak, hogy az előadók valóban az értelmezés, formálás, a szó szoros
értelmében vett előadás megvalósítására összpontosítsák erejüket.
Mondanom sem kell, hogy egy olyan karmester vagy zenekar, amelyik
önmagában is igényes a hangás tekintetében, könnyebb feladatot ró a
hangmérnökre, a zenei rendezőre. Mennél jobb a hangvisszaadó
berendezés, annál jobban előtűnnek az árnyalatok. Ezek a tökéletes
előadásban emelik, az elnagyolt előadásban pedig rontják a hatást.
Lejátszó-berendezés
A magamén hallgatok a leggyakrabban: JVC QL-A2 lemezjátszón,
Marantz 2226 mintájú erősítőn.
Ahhoz, hogy egy lemezjátszót megítélhessek, sokféle zenét kellene
meghallgatnom rajta, sokféle lemezgyár termékét, s ugyanazt a lemezt
(azonos erősítőt és azonos hangszórókat használva) egymásután többféle
lemezjátszón. Erre eddig nem volt módom.
UJHÁZY LÁSZLÓ
a Magyar Rádió csoportvezető hangmérnöke,
a Camerata Hungarica tagja
Partitúra
Ha valaki egy kicsit is eljegyzi magát a zenével, akkor annak
bármely megnyilatkozási formájában örömét leli. Így vagyok magam is:
ha munka közben vagy az utcán sétálva felidézem gondolataimban egy-egy
kedvenc zenemű témáit, vagy csak olvasgatom, nézegetem a partitúrákat,
már akkor is érzem, hogy a zene mennyire gyönyörködtet. De ugyanezt
érzem, amikor a hangfelvételen illetve koncertteremben szólal meg a
zene, esetleg úgy, hogy mint zenész magam is hozzájárulhatok.
Persze, mindegyik "zenélési mód" más. Az önfeledt dudorászás
legtöbbször egy régebbi élmény felidézése; a partitúraolvasás inkább
betekintés a zene mélyebb régióiba ha pedig hallgatom a zenét, egyben
kíváncsian figyelem azt is: vajon az előadók hogyan birkóznak meg
feladatukkal. S végül az együttesben való játék már aktív, alkotó
folyamat, sokban eltér az előzőktől.
A hifi öröme
Az a kérdés, hogy a hallgató mire kíváncsi. Ha a zenét csupán a
különböző magasságú és erősségű hangok meghatározott ritmus szerinti
megszólaltatására szűkítjük, akkor elegendő a 100-4000Hz közötti
frekvenciatartomány, hiszen 4000Hz fölött már nem fordulnak elő zenei
témákat, ha úgy tetszik: dallamokat hordozó hangok, az egészen mély
basszusokat pedig a fül a felhangok alapján úgyis összerakja. Ezért
van, hogy a zenét önmagában - a kottaképet - egy régi tölcséres
felvétel ugyanúgy "hozza", mint egy mai. S az ilyen hallgatói
igényeknek az is mindegy, hogy a művet szimfonikus zenekar vagy
rezesbanda szólaltatja meg.
Amint azonban a zene fogalmába a hangképzés, illetve a hangszín
milyenségét is bevonjuk, be kell tartanunk a frekvenciamenetre
érvényes, szigorú előírásokat. (És akkor még nem is beszéltünk a
különféle torzításokról, a zajokról stb.) Mindezt azért, hogy a
hangfelvételen megkülönböztethessük a fagottot az angolkürttől, a
klarinétot a kürttől - akkor is, ha a zeneművet életünkben először
halljuk. A magam részéről csak az utóbbi hallgatási igényt tudom
elfogadni, hiszen ha a szerző egy szólam elejére odaírta, hogy "oboa"
- akkor annak a hangfelvételen is tökéletes oboa-színnel kell
megszólalnia.
Nem tudom tehát elképzelni a zene élvezetét egy gyenge minőségű
átviteli lánc útján. A maradéktalan élvezethez feltétlenül szükséges a
minél jobb berendezés - vagy legalább az a hit, hogy amin hallgatok,
az a lehető legtökéletesebb.
Információ
A Camerata Hungarica tavaly megjelent lemezét meghallgattam a
Rádió egyik stúdiójában, lényegében jóminőségű berendezésen. Majd e
lemez másik (hasonló minőségű) példányát egy eléggé közepes
berendezésen - s bizony, néhol csak a zene iránti tiszteletem miatt
nem állítottam le a lemezjátszót, mert egy sokkal gyengébb együttes
fáradtabb, színtelenebb játékát hallottam. A kitűnő hangvisszaadástól
a rossz előadó nem lesz jobb, de a legkitűnőbb előadó produkcióját is
elszíntelenítheti egy rossz berendezés. És nagyon komolyan esik latba
a technikai minőség akkor, ha egymás után hallgatnak meg eltérő
minőségű hangfelvételeket. Meggyőződésem, hogy ilyenkor a más-más
lejátszási sorrend más-más esztétikai ítéleteket eredményezhet,
pusztán technikai okokból is.
Még csupán annyit, hogy a jó technika nem csupán "szép hangzást"
nyújt, hanem több zenei információt is. Főleg a bonyolultabb szövetű
zenéket nagyon "elmaszatolják" a különféle hangelfedési jelenségek, a
jóminőségű visszaadás azonban, azáltal hogy plasztikusabban
szólaltatja meg a hang forrását, igen sokat segít a legrejtettebb
szólamok hallhatóvá tételében. Ebből is látszik, hogy akik a jó
hangminőséget, a térhatású technikát valamiféle nagyúri luxusnak
tartják, valójában a hangfelvételek érthetőségét támadják.
Lejátszó-berendezés
Csak munkahelyemen, a Magyar Rádióban hallgatok lemezt, s akkor is
lehetőleg a Mechanikai Laboratórium SL 101-es típusán.
VARGA FERENC
zenei szerkesztő
a Hangfelvételek Felsőfokon című sorozat összeállítója
Partitúra
Önmagában nem szoktam olvasni, csak lemezhallgatás közben, főleg
operához, kamarazenéhez.
A hifi öröme
Feltétlenül több élvezetet nyújt a jobb berendezés. Én azok közé
tartozom, akik évek óta váltogatják (szerény körülményeikhez mérten) a
berendezésüket. A felvétel kvalitásait egyre inkább érvényre juttatja
a jobbtechnika.
Információ
Különösen a hangszín, a dinamika megítéléséhez elengedhetetlen a
nívós technika. Toscanini, ha rossz berendezésen hallgatják, semmit
sem nyújt, ha viszont jó készüléken játszók, olyan széles dinamikai és
kifejezési skála szólal meg, hogy leesik az ember álla. Régi
tapasztalatom: van olyan lemez, amely minden meghallgatás után többet
és többet "mond", más lemezeket pedig egyszer feltesz az ember, és
többé nem kíváncsi rájuk. Nem könnyű eldönteni, hogy ezt az illető
produkciók művészi, avagy inkább technikai jellemzői okozzák-e?
Lejátszó-berendezés
Thorens TD 125-ös lemezjátszót használok, Shure és Ortofon
fejekkel. Van egy 2x35 wattos Kenwood erősítőm, BEAG hangszórókkal,
valamint egy - szerintem csodálatos - Sennheiser elektrosztatikus
fejhallgatóm.
Igazán jót sajnos még nem hallottam. A mi hangszóróinknak (a
Rádióban is) érdes, kemény hangjuk van. Nem adják vissza a Hi-Fi
lényegét.
VIDOVSZKY LÁSZLÓ
zeneszerző
Partitúra
Nem tudom, használhatom-e az "örömet okoz" kifejezést. A partitúra
tanulmányozása analitikus munka, amelynek során az ember mélyebbre
leáshat, tulajdonképpen közelebb kerülhet a zene lényegéhez. Erre a
tevékenységre nem illik az "élvezet" szó: számomra több annál, de a
mindennapi fogalmakhoz mérten talán kevesebb.
A hifi öröme
Ha úgy értelmezhetem ezt a kérdést, hogy ugyanazt a lemezt
hallgatjuk meg egy jobb vagy egy kevésbé jó berendezésen, akkor
igennel válaszolok. Nincs is mit beszélni róla.
Információ
Ismét azonos műsort feltételezve, elméletileg több információhoz
jutunk a jobb technika révén, csak az a kérdés, mi a zenei értéke
ennek a plusz információnak. És méginkább: mi az ára? Ugyanis gyakran
tapasztaltam, hogy a technikai szempontok befolyásolják. sőt,
meghatározzák már a műsorválasztást is. A magam részéről mindenesetre
szívesebben hallgatok egy zeneileg izgalmas archív felvételt, mint egy
hibátlan, unalmas hifit.
Lejátszó-berendezés
Javarészt olyan zenékkel foglalkozom, amelyek még nincsenek
leírva, így azután több zenét hallgatok "belülről", mint "kívülről".
Nincsenek sem jó készülékeim, sem olyan gyakorlatom, hogy
összehasonlítást tehetnék, értékítéletet mondhatnék. Van viszont egy
személyes tapasztalatom: számomra a hangszóró (és a berendezés többi
része) ugyanolyan hangszer, mint egy fuvola vagy zongora.
Képtelenségnek is tartom, hogy valami egyszer "ez" másszor "az"
legyen, mint ahogyan egy fénykép is szükségképpen fénykép marad
számomra, akár olajfestményről, akár rajzról készült. Ezért nem
hiszem, hogy a hifi fő feladata az "eredeti" zene minél tökéletesebb
utánzása volna, mégha a műszaki fejlesztés számára jó támpontot
nyújthat is az efféle összehasonlítás. Pusztán önmagában is elég
érdekes: érdekes kell, hogy legyen.