Audio-kultúra |
Vajha odáig jutnánk, hogy ezen az oldalon végre csakis a
hangtechnikai kultúráról essék szó, s nem pedig egy időszakos kiadvány
egzisztenciájáról. De nem léphetjük át a saját árnyékunkat.
Egy évvel ezelőtt, amikor azt mondtuk: "hát akkor rajta!", egy
sokismeretlenes egyenlet feküdt előttünk, s találomra kellett
beírnunk a megoldását. Nem hisszük, hogy bárki biztonsággal
megmondhatta volna, hány és milyen felkészültségű olvasónak milyen
mennyiségű és mélységű információt, milyen köntösben és mennyiért
kínálhatunk fel. Némelyek legfeljebb 5-6 ezres, mások legalább
120-130 ezres példányszámot ajánlottak. Hasonlóképpen eltértek a
vélemények a kiadvány lehetséges áráról és frekvenciájáról (negyedév?
félév?). Egyetlen egyet vehettünk biztosra: aki 70-400 forintos, szép
kiállítású hanglemezeket vesz, az ugyanilyen küllemet vár el az
újságjától is. (Arról sem akartunk lemondani, hogy a HFM akár
külföldön is a hazai elektroakusztika küldönce lehessen.)
Felelősséggel dönteni egy -kiadásonként- kétmillió forintos
vállalkozásról: elég szokatlan feladat volt újságírónak, mérnöknek
egyaránt. Tudtuk, hogy ha elszámítjuk magunkat, ha konstrukciónk
bármely paramétere téves, hosszú időre lehetetlenné tesszük bármiféle
hasonló újság kiadását. Hangsúlyozzuk: konstrukcióról van szó, amely
egy bizonyos példányszámon alapul. Ez a példányszám jelenleg 25 ezres.
Nem növelhető tetszőlegesen: minden további példány ráfizetést hoz.
(Aki ezt hihetetlennek találja, gondolja meg, hogy egyetlen példánynak
csupán a nyomdaköltsége 45 forint, s a vételárnak egyharmadát viszik
el a terjesztési költségek.) Elképzelhető, hogy más konstrukcióban,
más nyomdatechnikával, egyáltalán, egészen más körülmények között
talán 60-80 ezer példány volna az optimális - de bármennyire
biztatónak tartjuk is, hogy a HFM jelenleg "pult alól" kel el, nem
kockáztathatunk olyan ugrást, amellyel a nyakunkat szeghetjük.
Addig is, amíg több példányt nem nyomathatunk (avagy, el nem
idegenítjük magunktól olvasóközönségünk egy részét, ki tudja?)
legalább azt szeretnénk elérni, hogy akik mindenáron meg kívánják
szerezni a magazint, azok biztosan hozzájussanak. A legjobb lenne
meghirdetni az előfizetést - de előfizettetni egy olyan kiadványt,
amelynek még a megjelenési időpontja és periódusa is bizonytalan?
Mindenesetre változatlanul igyekszünk segíteni mindazokon, akik
levélben fordulnak hozzánk. Az első kiadásból egy árva példányunk
sincs már fölösleges, de a későbbiekből félretetettünk egy minimális
biztonsági tartalékot, amelyhez csak az utcai példányok kifogytával
nyúlunk, hogy "bestoppoljuk" a postai elosztóhálózat hézagjait. Csak
végső esetben folyamodunk hozzá - ugyanezt szeretnénk kérni
Olvasóinktól is.
Változatlanul védekezésbe szorulunk a hirdetések, továbbá
magazinunk kulturális tárgyú cikkei miatt. Vállaljuk. Hivatkozunk arra
a nemzetközi gyakorlatra, hogy az audio-újságok nagyrészt a komolyzene
hírverői (a könnyűzene ugyanis némi cinizmussal önnönmaga reklámjának
nevezhető), nemkülönben arra a tényre -többet róla
sajtószemle-rovatunkban-, hogy külföldön a magazinok terjedelmének
csak 25-35 százalékát szentelik a hifinek. Igaz, ott a hirdetések
többsége is izgalmas és szemkápráztató - ezekkel nem versenyezhetünk.
De felemelt fővel valljuk, hogy a HFM terjedelmének a fele valóban a
hifi fóruma, és hogy ezeken az oldalakon nem tartozunk másnak
elszámolással, mint a lelkiismeretünknek, a műszaki-gazdasági
realitásoknak, a szakembereknek - egyszóval, az Olvasónak.
Programunkban -elismerjük-, önfejűek vagyunk, de ezzel a saját
életünket tesszük nehezebbé. A legeslegegyszerűbb az volna, ha
gondolkodás nélkül végigtesztelnénk az összes, valaha is forgalomba
került hazai készüléket; ha tízszer ennyi "sztárfotót" adnánk; ha
prospektusokat vennénk át kritikátlanul. A Hifi Magazin becsvágyóbb
ennél. Magyarországon sohasem fognak forgalomba kerülni sem Spendorok,
sem JBL-ek, de igenis létkérdés eldönteni, melyik adja a
természetesebb hangot: először, hogy befolyásoljuk a hangmérnökök
munkáját és ezzel a közfogyasztásra szánt hanganyag minőségét,
másodszor, hogy felelősséggel kimutathassuk, mit kell javítani a
magyar hangszórókon. A hifi, etalonok nélkül olyan, mint elsötétített
szobában kergetni egy fekete macskát. Ezért ez a nagy hűhó a
referenciák körül. De az újonnan forgalomba hozott készülékeket máris
bemutatjuk, s ígérjük, hogy a régebbiek közül is sorra kerül minden
arra érdemes - mégpedig logikus sorrendben. Előkészületben levő
cikkeinkről ezentúl jelzést adunk a magazin legvégén, Holtidő címmel.
Végül arról, amit beharangoztunk, de amit képtelenek voltunk
teljesíteni: a negyedéves periódus. Be kell ismernünk, elszámítottuk
magunkat. Igaz, hivatkozhatnánk sok mindenre. Például arra, hogy a
nyomdai átfutási idő csaknem 4 hónap. Fontosnak tartjuk, hogy egy
hónapig még visszajelzést is kaphassunk Olvasóinktól, s csak azután
zárjuk a következő lapszámot. Amit most, már nem egészen
tapasztalatok nélkül, vállalni merünk: mintegy négyhónapos frekvencia
a háromhónapos helyett. Késés nélkül. Elhamarkodott, megtévesztő
újsághirdetések nélkül.