Délibábos oldal



                          Akik már előző számunkban
                              is velünk utaztak
                             a Nagy Magyar Alföld
                              délibábos rónáin,
                           remélhetőleg gyanítják,
                                hogy ötleteink
                               nem borgőzösek,
                             legfeljebb merészek.
                            Így is üdvösnek látjuk
                             fedezni a hátunkat;
                               ezért menekülünk
                                 FATA MORGANA
                              védőszárnyai alá.


        A lemezjátszó-barázdák mikrovilágában hatalmas erők uralkodnak. Az
    a  körülbelül másfél gramm (bocsánat: 15 millinewton) tűerő, amelyet a
    hangkaron  beállítunk,  négyzetcentiméterenként  sok  mázsás nyomással
    támaszkodik  a lemez néhány mikronnyi felületére. Ha a tű lekerekített
    hegye  elkopik,  éles  felületek  képződnek,  s  ha nem cserélünk tűt,
    rövidesen  "új barázdát szánt a pick-up". Bárkinek a lemezgyűjteménye:
    megismételhetetlen,  szivet  melengető,  személyes érték. A tű viszont
    drága,  és  többnyire  nehéz  beszerezni. Mekkora biztonságot adna, ha
    rendszeresen  ellenőrizni lehetne az állapotát! Közönséges nagyítóüveg
    erre nem alkalmas, mikroszkópra volna szükség, de ilyet aligha vásárol
    bárki    is   pusztán   azért,   hogy   félévenként   felülvizsgálja a
    lemezjátszótű állapotát. Valamit tehát ki kellene találni.
        Első  gondolatunk  az OFOTÉRT volt. (A Hifi Magazin tulajdonképpen
    kereskedelmi  kiadvány  -  ezt  már  a fejünkhöz is vágták néhányan -,
    miért   ne   ajánljunk   másnak  is  reklámötletet?)  Az  audio-  és a
    video-hobbi   helyenként  amúgyis  találkozik  (tévé,  filmhangosítás,
    diaporáma), a magnósok között fotósok is vannak és vicaverza, ha tehát
    egy-egy   OFOTÉRT-szaküzlet   hajlandó   névleges   fizetség   fejében
    mikroszkóp  alá helyezni a hifibúvárok lemezjátszótűjét, akkor ezzel a
    szolgáltatással  számos  új  kuncsaftot  "hozhat  be"  a boltba, és ez
    nemhogy  pénzébe  nem  kerül,  de  még  keres  is  rajta. Mindenesetre
    jeleztük az az OFOTÉRT-nek ezt a tippünket. Rokonszenveznek vele, de -
    mondták  -  pillanatnyilag  nem  látják kivihetőnek. Ezzel szemben azt
    ajánlották,  hogy  inkább  a  RAVILL  vagy  a  KERAVILL  és  a többiek
    vásároljanak  egy-egy  mikroszkópot.  Szerintünk  ezt  meg  amazok nem
    tartják kivihetőnek. Bár ki tudja.
        Egy  másik  délibábunk  a mérőlemez. A hifi-lemezjátszókat érdemes
    nagyon  pontosan  beállítani:  szebben  is szólnak, a tű pedig kevésbé
    kopik.  Egyébként  is bőven akad ellenőrizni való, például hogy helyén
    van-e  a két csatorna, fázisban vannak-e a hangszórók és így tovább. A
    régi Qualiton LPX 1244 - legalábbis a laikusoknak - semmire se jó. Úgy
    hallottuk,   hogy   a   Magyar   Hanglemezgyártó   Vállalat  maga  sem
    idegenkedik  egy  új  mérőlemez gondolatától. Degrell László pedig (az
    MHV   osztályvezetője,   a   lemezjátszókról  szóló  nagysikerű  könyv
    szerzője,  s az ügynek hozzánk hasonlóan megszállottja) mint elmesélte
    nekünk,  vagy ötvenféle külföldi kiadvány összes adatát feltérképezte,
    hogy  adandó alkalommal segítsen összeállítani egy új magyar mérőlemez
    programját.
        Ami  a dolog kereskedelmi oldalát illeti, nem tudjuk, hány eladott
    példány   teszi   kifizetődővé   e  vállalkozást.  Becslésünk  szerint
    aranylemez  aligha  lenne  belőle,  de  feltétlenül  nyereséget hozna.
    Különösen,  hogy  a  lemez  előadói,  a Liszt-díjas hanggenerátorok és
    társaik aligha kérnének tiszteletdíjat.
        A  hifi-tábor  valószínűleg  örömmel  fogadna  egy  demólemezt is.
    Semmiféle   "hétköznapi"   hanglemez   -   magyar,   amerikai,  német,
    hottentotta-  nem  szól  olyan  szépen,  mint  azok a kis példányszámú
    kiadványok,   amelyek   kifejezetten   a   hifi-technika  lehetőségeit
    demonstrálni   hivatottak.   (Felejtsük   most  a  sztereo  és  kvadro
    bemutatólemezeket    és    a    hasonló   játékszereket.)   Nyugaton a
    demolemezeket két-háromszoros áron kínálják. Ide tartoznak a Sheffield
    és  más cégek direktvágott lemezei (a zene lejátszásának pillanatában,
    tehát  a  magnófelvételt  kihagyva  vágják  őket),  a  DBX-rendszerrel
    kódolt, lejátszáskor DBX-elektronikával "dekódolandó" kiadványok, vagy
    Mark  Levinson  hagyományos  technikával  készített, de 45 fordulattal
    játszandó   nagylemezei.  Hazai  használatra  mi  az  utóbbi  módszert
    javalljuk, de szóba jöhet a direktvágás is.
        Ez  a  játék,  mint  Olvasóink  bizonyára sejtik, a dinamika körül
    folyik.  És ehhez rögtön tudomásul kell venni egy áthághatatlan tényt.
    Mennél  jobban  szól  a  lemez,  annál  szélesebbek a barázdái - annál
    szűkebb a műsoridő. (A lemezjátszó-tesztünkhöz használt Philips-kiadás
    egy-egy  oldalon  alig  20  percnyi  zenét tartalmaz.) A legtöbb ember
    elvárja a pénzéért a lehető legtöbb műsort, a gyárak pedig kénytelenek
    kiszolgálni  a  vevőt.  Vajon  mikor jut el a magyar audio-kultúra egy
    olyan  magas  fokra,  hogy  a  lemezvásárlók  többre becsüljenek 60-65
    percnyi zenénél 40 percnyi élményt?
        Apropó  dinamika. Azt a bizonyos Neotonlemezt azóta kézhez kaptuk,
    kipróbáltuk. Bár nem tartjuk éppen tökéletesnek, hiszen csak a középső
    frekvenciasávban   tartalmaz   igazán  nagy  dinamikát,  kétségtelenül
    figyelemre  méltó, sőt: mulaszthatatlan kísérlet eredménye. Nos, ugrik
    vagy  nem ugrik, ez volt a kérdés. Összeválogattuk a lehető legolcsóbb
    lemezjátszókat,  továbbá  néhány kávédarálót és tökgyalut. Közölhetjük
    minden  kétkedővel, hogy a tisztességesen beállított lemezjátszók tűje
    a  Napraforgón  NEM  UGRIK.  (Egy  kicsit  gyanakszunk  is: nem az MHV
    propagandafogása  volt  ez az ügy? Egyébként nem baj.) Néhány példa: a
    Tesla  NC  150  és  a  Ziphona Combo 513 típus 40 millinewton, (azaz 4
    gramm) tűerővel, a Tesla NZK 150 ennél alig többel, a Tesla GZC 710 50
    millinewtonnal,  a Melodija 101 (zeneszekrény!) lemezjátszója pedig 60
    millinewton tűnyomással kifogástalanul lejátszotta a Neoton-lemezt. Az
    Unitra WG 417 Stereo Lux-on, gyári állapotában valóban ugrott a tű, de
    amikor  a  helytelenül  beállítótt  tűerőt a gyár által megkövetelt 50
    mN-ra növeltük, a hiba itt is megszűnt.
        Aki  nem tudja a lemezjátszót kezelni, annak nem szabad hanglemezt
    adni a kezébe. Akkor sem, ha történetesen bolti eladó az illető.

                                                             Darvas László