Délibábos oldal |
Akik már előző számunkban
is velünk utaztak
a Nagy Magyar Alföld
délibábos rónáin,
remélhetőleg gyanítják,
hogy ötleteink
nem borgőzösek,
legfeljebb merészek.
Így is üdvösnek látjuk
fedezni a hátunkat;
ezért menekülünk
FATA MORGANA
védőszárnyai alá.
A lemezjátszó-barázdák mikrovilágában hatalmas erők uralkodnak. Az
a körülbelül másfél gramm (bocsánat: 15 millinewton) tűerő, amelyet a
hangkaron beállítunk, négyzetcentiméterenként sok mázsás nyomással
támaszkodik a lemez néhány mikronnyi felületére. Ha a tű lekerekített
hegye elkopik, éles felületek képződnek, s ha nem cserélünk tűt,
rövidesen "új barázdát szánt a pick-up". Bárkinek a lemezgyűjteménye:
megismételhetetlen, szivet melengető, személyes érték. A tű viszont
drága, és többnyire nehéz beszerezni. Mekkora biztonságot adna, ha
rendszeresen ellenőrizni lehetne az állapotát! Közönséges nagyítóüveg
erre nem alkalmas, mikroszkópra volna szükség, de ilyet aligha vásárol
bárki is pusztán azért, hogy félévenként felülvizsgálja a
lemezjátszótű állapotát. Valamit tehát ki kellene találni.
Első gondolatunk az OFOTÉRT volt. (A Hifi Magazin tulajdonképpen
kereskedelmi kiadvány - ezt már a fejünkhöz is vágták néhányan -,
miért ne ajánljunk másnak is reklámötletet?) Az audio- és a
video-hobbi helyenként amúgyis találkozik (tévé, filmhangosítás,
diaporáma), a magnósok között fotósok is vannak és vicaverza, ha tehát
egy-egy OFOTÉRT-szaküzlet hajlandó névleges fizetség fejében
mikroszkóp alá helyezni a hifibúvárok lemezjátszótűjét, akkor ezzel a
szolgáltatással számos új kuncsaftot "hozhat be" a boltba, és ez
nemhogy pénzébe nem kerül, de még keres is rajta. Mindenesetre
jeleztük az az OFOTÉRT-nek ezt a tippünket. Rokonszenveznek vele, de -
mondták - pillanatnyilag nem látják kivihetőnek. Ezzel szemben azt
ajánlották, hogy inkább a RAVILL vagy a KERAVILL és a többiek
vásároljanak egy-egy mikroszkópot. Szerintünk ezt meg amazok nem
tartják kivihetőnek. Bár ki tudja.
Egy másik délibábunk a mérőlemez. A hifi-lemezjátszókat érdemes
nagyon pontosan beállítani: szebben is szólnak, a tű pedig kevésbé
kopik. Egyébként is bőven akad ellenőrizni való, például hogy helyén
van-e a két csatorna, fázisban vannak-e a hangszórók és így tovább. A
régi Qualiton LPX 1244 - legalábbis a laikusoknak - semmire se jó. Úgy
hallottuk, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat maga sem
idegenkedik egy új mérőlemez gondolatától. Degrell László pedig (az
MHV osztályvezetője, a lemezjátszókról szóló nagysikerű könyv
szerzője, s az ügynek hozzánk hasonlóan megszállottja) mint elmesélte
nekünk, vagy ötvenféle külföldi kiadvány összes adatát feltérképezte,
hogy adandó alkalommal segítsen összeállítani egy új magyar mérőlemez
programját.
Ami a dolog kereskedelmi oldalát illeti, nem tudjuk, hány eladott
példány teszi kifizetődővé e vállalkozást. Becslésünk szerint
aranylemez aligha lenne belőle, de feltétlenül nyereséget hozna.
Különösen, hogy a lemez előadói, a Liszt-díjas hanggenerátorok és
társaik aligha kérnének tiszteletdíjat.
A hifi-tábor valószínűleg örömmel fogadna egy demólemezt is.
Semmiféle "hétköznapi" hanglemez - magyar, amerikai, német,
hottentotta- nem szól olyan szépen, mint azok a kis példányszámú
kiadványok, amelyek kifejezetten a hifi-technika lehetőségeit
demonstrálni hivatottak. (Felejtsük most a sztereo és kvadro
bemutatólemezeket és a hasonló játékszereket.) Nyugaton a
demolemezeket két-háromszoros áron kínálják. Ide tartoznak a Sheffield
és más cégek direktvágott lemezei (a zene lejátszásának pillanatában,
tehát a magnófelvételt kihagyva vágják őket), a DBX-rendszerrel
kódolt, lejátszáskor DBX-elektronikával "dekódolandó" kiadványok, vagy
Mark Levinson hagyományos technikával készített, de 45 fordulattal
játszandó nagylemezei. Hazai használatra mi az utóbbi módszert
javalljuk, de szóba jöhet a direktvágás is.
Ez a játék, mint Olvasóink bizonyára sejtik, a dinamika körül
folyik. És ehhez rögtön tudomásul kell venni egy áthághatatlan tényt.
Mennél jobban szól a lemez, annál szélesebbek a barázdái - annál
szűkebb a műsoridő. (A lemezjátszó-tesztünkhöz használt Philips-kiadás
egy-egy oldalon alig 20 percnyi zenét tartalmaz.) A legtöbb ember
elvárja a pénzéért a lehető legtöbb műsort, a gyárak pedig kénytelenek
kiszolgálni a vevőt. Vajon mikor jut el a magyar audio-kultúra egy
olyan magas fokra, hogy a lemezvásárlók többre becsüljenek 60-65
percnyi zenénél 40 percnyi élményt?
Apropó dinamika. Azt a bizonyos Neotonlemezt azóta kézhez kaptuk,
kipróbáltuk. Bár nem tartjuk éppen tökéletesnek, hiszen csak a középső
frekvenciasávban tartalmaz igazán nagy dinamikát, kétségtelenül
figyelemre méltó, sőt: mulaszthatatlan kísérlet eredménye. Nos, ugrik
vagy nem ugrik, ez volt a kérdés. Összeválogattuk a lehető legolcsóbb
lemezjátszókat, továbbá néhány kávédarálót és tökgyalut. Közölhetjük
minden kétkedővel, hogy a tisztességesen beállított lemezjátszók tűje
a Napraforgón NEM UGRIK. (Egy kicsit gyanakszunk is: nem az MHV
propagandafogása volt ez az ügy? Egyébként nem baj.) Néhány példa: a
Tesla NC 150 és a Ziphona Combo 513 típus 40 millinewton, (azaz 4
gramm) tűerővel, a Tesla NZK 150 ennél alig többel, a Tesla GZC 710 50
millinewtonnal, a Melodija 101 (zeneszekrény!) lemezjátszója pedig 60
millinewton tűnyomással kifogástalanul lejátszotta a Neoton-lemezt. Az
Unitra WG 417 Stereo Lux-on, gyári állapotában valóban ugrott a tű, de
amikor a helytelenül beállítótt tűerőt a gyár által megkövetelt 50
mN-ra növeltük, a hiba itt is megszűnt.
Aki nem tudja a lemezjátszót kezelni, annak nem szabad hanglemezt
adni a kezébe. Akkor sem, ha történetesen bolti eladó az illető.
Darvas László