Hangszerek, hangszínek |
BENKŐ DÁNIELNEK
EDDIG MÁR VAGY TIZENÖT ZENEI RIPORTJÁT
SUGÁROZTA A RÁDIÓ;
BÍZVÁST KOLLÉGÁNAK TEKINTHETJÜK.
MEGKÉRTÜK, EZÚTTAL VÁLASSZA BESZÉLGETŐPARTNERÉNEK
BENKŐ DÁNIEL LANTMŰVÉSZT.
ELVÁLLALTA. ABBAN A REMÉNYBEN,
HOGY JÓL MEG FOGJÁK ÉRTENI EGYMÁST,
MINDJÁRT MAGUKRA IS HAGYJUK ŐKET.
- A lant főleg a középkorról szóló könyvekben szerepel. Vagy lehet,
hogy talán egyidős a magyar irodalommal?
- Az elődje sokkal-sokkal öregebb. Valahol a Közel-Keleten alkothatták
meg, úgy kétezer-kétezerötszáz évvel ezelőtt. A neve: ud. Pengetővel
játszottak rajta; az arab udjátékosok a mai napig is plektrummal
pengetik a húrokat.
- Ez határozza meg zenéjük jellegét?
- Inkább fordítva. A játékuk hol egyszólamú, hol akkordikus: hol egy
virtuóz dallam szólal meg, hol pedig az összes húr egyszerre. Így,
pengetővel a hangszer nem alkalmas a több szólamú játékra, dehát az
arab zene nem is polifón. Az oda-visszapengetés nagyfokú virtuozitást
enged az arab zenében - később azonban, amikor a hangszer Európába
kerül, éppen a pengető lesz a hangszertechnika gátjává.
- Ha jól látom, az ud húrjai párosával sorakoznak. Miért kell
mindegyikből kettő?
- Okát adni ma már nemigen lehet. Egy biztos: a hangzás így "éteribb",
hiszen több felhang szólal meg, másrészt viszont kevésbé tiszta, mert
a két húr elhangolódik egymástól. Ezért aztán a reneszánsz lanton már
szimpla a dallamhúr, sőt, a barokk lantok némelyikén a második húrból
is csak egy van.
- Hol szerezted a hangszeredet?
- Azaz: hol vásároljunk olcsón, gyorsan udot? Elárulom. Kairóban, némi
alkudozás árán, a Muhammad Ali utcában. Nem a bokszkirályról hívják
így, de azért nevezetes hely: ebben az utcában mindenki
hangszerkészítéssel foglalkozik.
- Ami arab, az általában spanyol közvetítéssel jutott Európába.
- Az ud is így érkezett, még ha maguk a spanyolok soha nem fogadták is
be ezt a hangszert. Európában azonban néhány évszázad alatt mindenütt
elterjedt. A franciában luth, az olaszban lante, a németben Laute, a
lengyelben lante, a magyarban lant lesz a neve. És a 15-16. század
fordulóján egycsapásra a hangszerek királyává válik...
- Kívánkozó fordulattal élve:... és a királyok hangszerévé?
- De még mennyire! A lantosok legjobbja a királyok asztalánál ül,
kiváltságokat nyer, gyakran politikai megbízatást kap.
- Éppen csak hogy lovaggá nem ütik, mint a Beatlest?
- Még ilyesmi is előfordult, mint például John Dowland királyi
lantossal: őt Erzsébet királynő ütötte lovaggá. A halkszavú lant
mellett fontos információkat lehet cserélni... aminek persze megvan a
maga árnyoldala is. A lantművészet kimagasló mestere, korának
"sztármuzsikusa", a magyarországi születésű Bakfark Bálint például
bejárta Európa legfényesebb királyi udvarait. Udvari lantos volt I.
Ferenc francia királynál, megjárta Bécset, nemesi címet kapott az
erdélyi fejedelemtől de amikor 17 évi hű szolgálat után kegyvesztett
lett a krakkói királyi udvarban, házát felgyújtották, életét is csak a
váltott, gyors lovaknak köszönhette. Annyit tudunk, hogy bizalmas
kapcsolatban állt Albrecht keletporosz herceggel; sejthető, hogy
kémkedés gyanújába esett.
"Lenne csak a lantnak nyelve, Majd ránkszólna őkigyelme: Mind
dudáljon, hagyván engem Bakfark keze által pengnem."
Jan Kochanowsky (Soltész Gáspár fordítása)
- A 16. században tehát beköszöntött a lantkultusz?
- Olyannyira, hogy az első nyomtatott kotta (Velencében adták ki,
1507-ben, Bakfark születésének évében) nem is lehetett más, mint
lanttabulatúra. És ezután Európában egy egész évszázadon keresztül
több kottát nyomtattak lantra, mint a többi hangszerre együttvéve.
Egyébiránt a lanttabulatura, ez a fogástáblázat, amely a ma
használatos beatgitár-akkordjelzésekhez hasonlóan a balkéz ujjainak
helyét jelöli ki a hangszer fogólapján - óriási találmány!
- Ki találta fel? Talán egy jó szemű lantos?
- Nem: egy vak orgonista, Konrad Paumann. Az ő "vizuális"
lantkottaképe nyomán válik "kézzelfoghatóvá" a hangszeres zene. Aki
lantra kíván írni, már lantra is írhatja a művét, nem valamiféle
meghatáhatározatlan "instrumentumra", mint a középkor komponistája
tette.
- Szép darab, amit mutatsz, formájára is.
- Ez az a bizonyos reneszánsz lant. Itt éppen hátulnézetben, ezért nem
látszik, hogy ennek már nyolc húrja van: hét dupla, egy szimpla.
Középkori elődein még csak hét, hat, öt vagy éppenséggel négy húrpár
volt, és ezeket plektrummal pengették, mint az ősi udot. A reneszánsz
polifóniája meghozta, jobban mondva megkövetelte az ujjal való
játékot. Miután a kéz ujjai egymástól függetlenül is dolgozhatnak, a
lant már önmaga kísérésére is alkalmas. Ez pont a fordítottja annak,
ami nemrégiben a gitárral történt. A gitár egyidejűleg játszotta a
szólót, a kíséretet és a basszust. Aztán a popzenében három különálló
hangszerre bontották.
- Így többen vehetnek fel honoráriumot.
- Igazságtalan megjegyzés. Magam is beatgitáron kezdtem el pengetni,
persze a Beatles, a Shadows hatására.
- Amikor megjött a kedved a zenéléshez?
- Amikor elment a kedvem a hegedüléstől. Aztán a gitár után a régi
pengetős hangszerek iránt is érdeklődni kezdtem.
- Ez a laposhátú jószág, ez valamiféle gitár?
- Nem, ez a spanyol vihuela, a gitár és a lant ötvözete. Formájában
gitár, játéktechnikájára nézve lant. Nem használta senki, csak a
spanyolok, ők viszont úgy 1530-tól kezdve vagy száz éven át. Sokkal
erősebb a hangja, mint a lanté. Tudniillik a vihuela lapos hátoldala
a hanglyukakon - a rozettákon - keresztül visszaveri a rezgéseket a
szabadba. A lant legömbölyített testében viszont "bentrekednek" a
hangok.
- Mondják, hogy a lantot már a harmadik sorban sem lehet hallani,
holott a gitár hangja betölti a koncerttermet.
- Nos, akkor a vihuela mondjuk a nyolcadig sorig hallható.
- Hát ez a különös vonalú hangszer?
- Az orpharion. Látod, Orfeuszt a képzőművészek mindenféle pengetős
instrumentummal lefestették már, lanttal, lírával, gitárral, hárfával,
még vihuelával is, csak azzal az eggyel nem, amelyik éppen őróla kapta
a nevét. Nem az évszázadok formálták ki, hanem egy angliai
hangszerkészítő mester. Nem csoda, hogy az orpharion rövid életű volt,
egy fél évszázadig használta az Erzsébet-kor, aztán nyomtalanul
eltűnt. Azaz, szerencsére, nem egészen nyomtalanul.
- Mi is tarthatta volna életben?
- Az, hogy egy korszakalkotó újítást tartalmazott: rögzített, a
fogólapba épített érintőket. A spanyolgitáron csak jóval később
alkalmazták ezt a találmányt. A többi lantfajtán pedig az érintők
szabadon mozgathatók voltak a hangszer nyakán. A reneszánsz, majd a
barokk korban valóban csúsztatták is az érintőket, fel-le, az
eljátszandó darab hangnemétől függően. Az orpharion tervezője
kiegyenlítette a hangközöket; ezen a hangszeren már bármely hangnemben
játszani lehetett. "Wohltemperiertes Orpharion"!... száz év múltán,
Bach idejében milyen nagy szó volt a temperálás. Az orpharion
készítőjének meg a nevét se tudjuk.
- A hangszereidet nézve úgy tűnik, hogy a lantfélék idővel mind
bonyolultabbak lesznek. Legalábbis egyre több a húrjuk.
- Panaszkodtak is a lantosok eleget: a hangszer behangolhatatlan, a
húrjai meg drágák. Akkoriban még bélből és selyemből csavarták a
húrokat. Az egyik híres francia mester így kiáltott fel: Párizsban
olcsóbb lovat tartani, mint lantot. Közben a 16. századi, népszerű
reneszánsz gitár húrjainak száma hatról négyre apadt, ugyanis a
legalsó, legdrágább húrt a németalföldi polgárok nem tudták
megfizetni, a legfelső húr pedig, lévén a legvékonyabb, minduntalan
elszakadt, így azt is lehagyták a hangszerről. Mindezt a komponisták
is figyelembe vették. A lant húrjai azonban továbbra is szaporodtak,
mondhatni, elburjánzottak. A barokk lanton már 15 húrpár van. A képen
egyébként azért látszom olyan szörnyen elmélyültnek, mert ezen a
hangszeren még nem tudok játszani igazából. Egészen más a technikája;
tervezem, hogy ezt is elsajátítom a közel jövőben.
- Az ősi udnak a barokk lant lenne az utolsó állomása?
- Csak mint szólóhangszernek. Itáliában aztán a lantra még több húrt
is tesznek, néha tizenhetet is, persze ez duplán értendő. A hangszer
nyakát is meghosszabbítják.
- Gyanús, furcsa alkotmány, elüt a lanttól!
- Pedig a lantfélékhez tartozik. De a chitarrone így keresztelték el -
már nem szólóhangszer: vagy más hangszereket kísér, vagy éppenséggel
continuojátékra használják, mint például a Monteverdi-operákban is.
Caccini, a neves dalszerző még azt írja, hogy az áriák kíséretére a
chitarrone felel meg a legjobban. De a lant ekkor már hanyatlóban van.
Húrjainak száma olyan nagy, kezelése annyira nehézkes, és ami a
legfontosabb: hangereje olyan csekély a közben sokat fejlődött többi
hangszeréhez képest, hogy nem bírja a versenyt. Kísérőhangszernek ott
vannak a billentősök, szólóhangszernek ott van a gitár. Vivaldi még
versenyműveket komponál lantra, Telemann-nál is előfordul ez a
hangszer, de a Haydn szerzette két lanttrió, illetve kvartett már
valóban az utolsó kísérlet a haldokló élesztgetésére. A lant eltűnik
az európai zenéből, végérvényesen - jobban mondva vagy négyszáz évre.
(- Ma ismét terjed a lantjáték, mint a régi zenék hordozója. De
írnak-e rá zenét a kortársaid is?
- Néhány éve egy ausztráliai növendékem főiskolai vizsgakoncertjén
eljátszottunk egy lantduettet, amelyet erre az alkalomra írt egy
-természetesen ausztrál- zeneszerző. Mondanom sem kell, hogy egészen
más erényeket keresett a lantban, mint négy évszázaddal ezelőtti
kollégái. Volt a lant itt ütőhangszer, sőt, zörejkeltő alkalmatosság
is. A hallgatóságra, hogy úgy mondjam, sikerült sokk-hatást
gyakorolnunk...
- Nem is értesz egyet azzal, hogy a régi hangszeredre modern zenét
írjanak?
- Miért ne? Másrészt: miért ne komponálhatnák a kortárs zenét a lant
sokkal fejlettebb kortárs-változátaira? Egyébként én szívesen
eljátszom a kifejezetten lantra írt műveket; ha a zeneszerző szeret
kísérletezni, megvallom, én is szeretek.)
- Ott tartottunk, hogy a lant, a szólóhangszer helyébe a gitár lépett.
Egyáltalán, van gitárod?
- Már hogyan is ne volna! Az is igaz, hogy e hangszer csupán közeli
rokona a lantcsaládnak. Sőt, amit itt látsz, egy kicsit olyan, mint
hegedűben az olasz mesterhegedű.
- Olyan régi?
- Nem. Csak 1930-ban készítette Barcelonában F. Simplicio, de ő az,
akit a gitár Stradivarijának tartanak.
- Valóban másképpen szól, mint egy "hétköznapi" spanyol gitár?
- Másképpen. Szavakkal körülírni nehéz, de talán azt mondhatom:
teltebb, kiegyensúlyozottabb a hangja.
- Nem konkurrense egymásnak a kettő: a lant és a gitár?
- Ugyan. A gitár szédületes karrierje töretlen; a lant hosszú
hallgatás után szólalt meg ismét. Múzeumi példányok után készülnek a
kópiái, hogy koncerten vagy akár hanglemezről hallassák halk, de - így
mondom!- nemes hangjukat. Míg a hangszer a lant felől jutott el a
gitárig, én a gitártól jutottam el a lantig.
Chitarrone
Angol orpharion
Reneszánsz lant
Spanyol vihuela
Spanyol gitár