A Fekete Korong nyomában |
Így készül a hanglemez
Képriportunk a következő oldalakon
Hol is kezdődik a hanglemez története? A stúdióban. A Fonográf
együttes előzőleg szalagra játszotta a zenei alapot: már csak a
szólista hangja hiányzik Koncz Zsuzsa új lemezéhez.
A tizenhat csatornás magnó: Studer A80, mint a legnagyobb stúdiókban
világszerte. A műsor minden szólamát szinkronban, ezen gyűjtik össze a
hangmérnökök, hogy aztán - amikor a zenészek már rég eltávoztak és a
zaj elült - kétcsatornás, sztereo programot komponáljanak belőle.
Hogy kipusztítsák a zene alól, magnófelvételkor-lejátszáskor Dolby-A
elektronikát iktatnak be. Ez nagyon hasonlít a kazettás magnókról
közismert Dolby-B rendszerre: annak stúdióváltozata.
A magnóhoz persze jóformán hozzá sem nyúlnak: távszabályzóval
futtatják a szalagot előre-hátra, sok százszor amíg minden sor, minden
szótag a helyére nem kerül. De valamiről elfeledkeztünk, arról, ami
talán a legfontosabb: a hangfelvétel "telefonközpontjáról", a
keverőasztalról. A következő oldalakon erről lesz szó.
Itt már nincs énekes és gitáros, nincs dobos és nincs "billentyűs"
zenész: itt már csak a sztereóvá kevert, két csatornára másolt
felvétel, a mesterszalag fut a magnón. Éppen az utolsó keverés folyik,
közvetlenül a lakklemez vágása előtt.
"Misztikus" pillanat: a vágófej (Neumann SX 74) tűje most hasítja ki a
barázdákat, amelyek másolataiból majd a lemezjátszó tűjének kell új
életre hívnia a zenét. A vágófej egyenesen, mindig azonos helyzetben
közlekedik a lakklemez fölött - ez az, amire a hagyományos hangkarok
nem képesek.
A Magyar Hanglemezgyártó Válallat dorogi gyárában vagyunk, a
galvánüzemben. (Az ezüstöző-nikkelező berendezés a svéd Europafilm AB
gyártmánya.) Megérkezett a lakklemez, és most egy többszörös másolási
eljárás kezdődik. Először is zsírtalanítják a lemezt, előkészítik
ezüstözésre (baloldalt). Szórópisztollyal viszik fel rá a leheletnyi
ezüstréteget (felső képünk). Jobboldalt az eredmény: az "apalemez". Ez
voltaképpen a hanglemez negatívja, s akár le is játszható, speciálisan
kiképzett hangszedővel.
A következő fázisban az apalemez egy nikkelréteget is kap (első kép
jobbra), s erről készül az újabb nikkel másolat - az "anya" -,
amelyet gondosan kell leválasztani róla (második kép). Az "anyáról"
majd ismét nikkel levonat születik, de azt már krómréteggel is
bevonják: ez a présmatrica. Harmadik képünk a préselés előtti
pillanatot mutatja: a fekete pogácsa a lemez PVC-anyaga, két címke
között. Alul-felül pedig a présmatricák.
(Képeink balról jobbra, a lemezgyártás utolsó fázisait mutatják.)
Percenként készül egy-egy hanglemez a TTT-présgépeken. Középen:
különleges papírból (gyártó: Bunzl Pulp és Paper) vágják ki a
lemezcímkét - tekintettel a préselés közben uralkodó magas
hőmérsékletre. És végül: az utolsó ellenőrzés (ki tudja már, hányadik
a gyártás során), majd a csomagolás. A Fekete Korong elkészült, s
útjára bocsájtható. Az üzenet, amelyet magával visz, nagyon gazdag:
rajtunk áll, mennyit tudunk elolvasni belőle.
***
Pink Floyd és a Bee Gees keverőasztala
Akár egy repülőgép műszerfala...
kapcsolók, emeltyűk, lámpák, műszerek,
összesen vagy 3000 darab. Ennek a
keverőnek a testvérein készült a Pink
Floyd és a Bee Gees megannyi felvétele,
és tulajdonképpen a Magyar Hanglemezgyártó
Vállalat arzenáljából is már csak
ez hiányzott az igazi diszkó-zenéhez.
Büszke is rá a gép kapitánya (avagy
első pilótája), Dobó Ferenc; mutassa
be hát ő "Larryt",
az új MCI-keverőasztalt.
A stúdió legfontosabb eleme a keverőasztal. (Meglepő?) Ez az, ami
összegyűjti, ez erősíti, korrigálja a mikrofonok jelét és közvetíti a
magnók, a kiegészítő berendezések, a lehallgató egységek között. Ezért
aztán két évvel ezelőtt, amikor megbíztak, hogy készítsem el az MHV
Rottenbiller utcai stúdiójának felújítási tervét, nagyon sok
keverőasztal műszaki leírását tanulmányoztam. A legmodernebbekből
kellett választanunk, hiszen nem cserélhetjük ki évente a
berendezésünket. (Az előző keverőasztalunk majdnem két évtizedig volt
üzemben.) Gondolnunk kellett arra is, hogy komolyzenei, popzenei és
prózai felvételekhez egyaránt alkalmas legyen. És persze igyekeztünk
viszonylag olcsón vásárolni, már amennyire olcsó lehet egy többmillió
forintos, csúcskategóriájú stúdiógép.
Londonban meglátogattam a szóbajöhető gyártócégeket és egy-két
világhírű stúdiót. Azért mentem éppen Londonba, mert véleményem
szerint a leghasználhatóbb stúdiókészülékeket angol - vagy amerikai -
cégek gyártják; a német készülékek inkább a laboratóriumban jobbak.
Azt hiszem, ez a megállapítás a hifi-készülékekre is igaz. (Mi is ezt
tapasztaljuk -Szerk.) A csúcskategóriájú készülékek szokásos
paraméterei - frekvenciamenet, torzítás, zaj - egyébként sem mondanak
sokat, hiszen minden adat annyira jó, hogy az ember nem hisz a
szemének. A különbség a rendszertechnikai felépítésükben van, a
korszerűséget a feszültségvezérelt áramkörök, a digitális logikai
rendszerek, a komputervezérelt elektronika, az elektronikus
kivezérlésmérők jelentik - s mindez szorosan összefügg a készülékek
használhatóságával.
Még annyit, hogy a stúdiógyakorlatban két alapvető felvételi
módszer van. A szimfonikus zenében többnyire akár egy hangverseny,
olyan lesz a felvétel, a zenét azonnal készre keverve rögzítik, utólag
már alig-alig változtathatnak rajta. A popzenében viszont inkább a
többsávos technikát alkalmazzák. A felvétel sem térben, sem időben nem
"egyszerre" készül: a hangszereket és az énekhangokat 8, 16, 24
sávos magnón külön-külön rögzítik, a végleges hangzást összekeveréskor
állítják elő. És ez a mi keverőasztalunk igazi feladata. Végül is az
amerikai MCI gyár JH 528-LM típusú készülékét rendeltük meg: szinte
minden szempontból (még árát tekintve is) ez bizonyult a
legelőnyösebbnek. Decemberben kinn jártunk a floridai gyárban, ott
megtanítottak bennünket a gép helyes kezelésére, és megnézhettük a
keverőasztalunkat, amelyen éppen az utolsó simításokat végezték. Hát
itt látható az MCI-gép: már első ránézésre megdobogtatja talán a
hifi-amatőr szívét is, a szakemberéről nem is beszélve. Csaknem 3000
kezelőszerv, ezernél több LED és jelzőlámpa, 34 elektronikus
kivezérlésmérő műszer - rendkívül elegáns formába öltöztetve. A
legbonyolultabb felvételtechnikát is kiszolgálja. Sőt, a legtöbb
munkafázis többféleképpen is elvégezhető rajta, így minden hangmérnök
a neki legkényelmesebb módszert választhatja. Rendszertechnikája a
legmodernebb ("in line"). Huszonnyolc csatornás, de mindegyik csatorna
voltaképpen két csatornát foglal magába. Az egyik a mikrofon jelét
fogadja, feldolgozza és továbbküldi a soksávos magnó bármelyik
sávjára. A másik pedig visszahozza a jelet, és keverés után átadja a
sztereo (vagy kvadro) magnóra, illetve a lehallgató berendezésre. A
két csatorna egyenértékű és független, de a jelet több ponton is
átadhatják egymásnak. Ebben rejlik a gép egyik legnagyobb előnye.
Mind a 28 csatornán négysávos hangszínszabályozó elektronika van.
Az emelés, illetve vágás mértéke 30-15O Hz-en 10 dB, 150 Hz-7,5 kHz-en
15 dB, 180 Hz-8,5 kHz-en ugyanennyi, 8-16 kHz-en ismét 10 dB. Minthogy
a két középső sáv itt átfedi egymást, a hangkorrekció mértéke a teljes
középsávban (150 Hz-8,5 kHz) igen nagy: 30 dB! Ez nagyon fontos,
hiszen mai fogalmaink szerint a hangzásképet éppen a középtartományban
kell befolyásolni, míg a mély- és magastartomány kiemelése súlyos
hibákra vezethet. Megemlítem, hogy régi keverőasztalunk Baxandall
hangkorrekciói éppen a legmélyebb és a legmagasabb tartományt
szabályozták.
Sokat mondhatnék még a gép zengetés-csatornáiról,
lehallgatás-választóiról, utasító rendszereiről vagy műszereiről.
Például a kivezérlésmérők teljesen elektronikusak, nem tartalmaznak
mechanikus elemet ("Bar-graph"). Nagyon leegyszerűsítve: úgy működnek,
hogy egymás fölött 100 kis glimmlámpa van, és ezeket gyújtja ki egy
bonyolult digitális elektronika a mindenkori hangfrekvenciás
szintnek megfelelően. Az emberi szem ezt folyamatos fénycsíknak látja.
Kétféle üzemmódban működnek: a hifi-gyakorlatban is használatos
VU-méterként (a hangosságérzettel arányosan) és PPM-csúcsmutatóként
(ez a nagyon gyors csúcsértékeket jelzi). A keverőasztal
frekvencia-analizátora is táplálhatja ezeket a műszereket, megmutatva
felvétel közben a hang különböző frekvenciájú összetevőit. Ez nagy
segítség a hangszinkorrekció beállításához is. Például amikor egy
elektromos gitár hangszínét "élesíteni" akarjuk, jól látható, hogy nem
16 kHz-en kell emelni - itt nincs már hasznavehető összetevő! -, hanem
a 2-4 kHz-es sávban. (Ennyit a hifi hangszínszabályzókról! -Szerk.)
Külön kell szólni a keverő-, azaz hangerőszabályzókról.
Feszültségvezérelt rendszerűek: magán a hangerőszabályozó potméteren
nem folyik át hangfrekvenciás áram! A potméter csak szabályozó
feszültséget szolgáltat a feszültségvezérelt erősítő (VCA) számára.
Lehet, hogy első olvasásra ez nem tűnik érdekesnek, pedig már
önmagában véve is nagyon előnyös a hagyományos keverőasztalokkal
szemben. Hogy abszolút recsegésmentesen működik, azt mindenki
méltányolni tudja. De egyéb előnyein kívül módot ad komputer
használatára is - és ez felbecsülhetetlen haszon. A komputer a
keverőasztal legmodernebb eleme és a hangmérnök megbízható
segítőtársa.
Mert, mint már említettem, az asztalon 3000 kezelőszerv található.
Ha egy műsorszámhoz csak a tizedrészét használjuk, ez 300. Ha még
ennek is csak tizedrészét kell egyszerre beállítani, az még mindig 30
kezelőszerv. Ennyit három ember sem mozgathat egyszerre, többen meg
oda se férnének a keverőasztalhoz. A hangmérnöknek mindig tudnia kell,
hogy egy-egy hangszer bármely pillanatban mit csinál. Ez még partitúra
alapján sem könnyű, de a popzenében rendszerint nincs partitúra, vagy
legalábbis nem tartalmaz mindent. Így a hagyományos keverés közben
mindig csak a legszükségesebb beavatkozásra volt mód - és hányszor
kellett végigcsinálni, amig sikerült! Komputerrel viszont külön-külön
lehet kidolgozni minden egyes hangszert, olyan precízen, amennyi időnk
csak van rá. És ez a sok apró beavatkozás minőségileg más hangot
eredményez! A hallgató úgy érzi, mintha minden hangszer egyszerre
szólna, külön-külön jól hallhatóan - és mégsem zavarják egymást! A
valóságban persze sohasem egyszerre szólnak. Minden hangszer csak a
fontos részeket emeli ki, hogy aztán lehalkulva átadja helyét egy
társának.
Ezekután bizonyára érthető, miért örülünk annyira a studió új
komputerének. El is neveztük Larrynek - ez az egyik MCI-mérnök
keresztneve - egymás között úgy beszélünk róla, mint élő személyről.
Hiszen ő az, aki megjegyzi a sok adatot, és ő az, aki a gombokat
kezeli helyettünk - mindig hibátlanul. De félre a tréfát: bármilyen
hasznos segítőtárs is a számítógép, nem több annál. Nincs "ízlése" nem
ő választja ki a legjobb megoldást: csak utasításokat hajt végre. A
zenei hangzás továbbra is a művészek, a rendező és a hangmérnök
munkájának eredménye.
Dobó Ferenc
zenei rendező, hangmérnök