A Fekete Korong nyomában




    Így készül a hanglemez
    Képriportunk a következő oldalakon

    

    Hol  is  kezdődik  a  hanglemez  története?  A  stúdióban.  A Fonográf
    együttes  előzőleg  szalagra  játszotta  a  zenei  alapot:  már csak a
    szólista hangja hiányzik Koncz Zsuzsa új lemezéhez.

    A  tizenhat  csatornás magnó: Studer A80, mint a legnagyobb stúdiókban
    világszerte. A műsor minden szólamát szinkronban, ezen gyűjtik össze a
    hangmérnökök,  hogy  aztán - amikor a zenészek már rég eltávoztak és a
    zaj elült - kétcsatornás, sztereo programot komponáljanak belőle.

    

    Hogy  kipusztítsák  a zene alól, magnófelvételkor-lejátszáskor Dolby-A
    elektronikát  iktatnak  be.  Ez  nagyon  hasonlít a kazettás magnókról
    közismert Dolby-B rendszerre: annak stúdióváltozata.

    A   magnóhoz   persze  jóformán  hozzá  sem  nyúlnak:  távszabályzóval
    futtatják a szalagot előre-hátra, sok százszor amíg minden sor, minden
    szótag  a  helyére  nem kerül. De valamiről elfeledkeztünk, arról, ami
    talán   a   legfontosabb:   a   hangfelvétel  "telefonközpontjáról", a
    keverőasztalról. A következő oldalakon erről lesz szó.

    

    Itt  már  nincs  énekes  és gitáros, nincs dobos és nincs "billentyűs"
    zenész:  itt  már  csak  a  sztereóvá  kevert,  két  csatornára másolt
    felvétel, a mesterszalag fut a magnón. Éppen az utolsó keverés folyik,
    közvetlenül a lakklemez vágása előtt.

    

    "Misztikus" pillanat: a vágófej (Neumann SX 74) tűje most hasítja ki a
    barázdákat,  amelyek  másolataiból  majd a lemezjátszó tűjének kell új
    életre  hívnia  a zenét. A vágófej egyenesen, mindig azonos helyzetben
    közlekedik  a  lakklemez fölött - ez az, amire a hagyományos hangkarok
    nem képesek.

    

    

    A   Magyar   Hanglemezgyártó   Válallat   dorogi  gyárában  vagyunk, a
    galvánüzemben.  (Az ezüstöző-nikkelező berendezés a svéd Europafilm AB
    gyártmánya.)  Megérkezett a lakklemez, és most egy többszörös másolási
    eljárás  kezdődik.  Először  is  zsírtalanítják  a lemezt, előkészítik
    ezüstözésre  (baloldalt).  Szórópisztollyal viszik fel rá a leheletnyi
    ezüstréteget (felső képünk). Jobboldalt az eredmény: az "apalemez". Ez
    voltaképpen a hanglemez negatívja, s akár le is játszható, speciálisan
    kiképzett hangszedővel.

    

    

    A  következő  fázisban  az apalemez egy nikkelréteget is kap (első kép
    jobbra),  s  erről  készül  az  újabb  nikkel  másolat  - az "anya" -,
    amelyet  gondosan  kell  leválasztani róla (második kép). Az "anyáról"
    majd  ismét  nikkel  levonat  születik,  de  azt  már  krómréteggel is
    bevonják:   ez  a  présmatrica.  Harmadik  képünk  a  préselés  előtti
    pillanatot  mutatja:  a  fekete  pogácsa a lemez PVC-anyaga, két címke
    között. Alul-felül pedig a présmatricák.

    

    

    (Képeink  balról  jobbra,  a  lemezgyártás  utolsó fázisait mutatják.)
    Percenként   készül  egy-egy  hanglemez  a  TTT-présgépeken.  Középen:
    különleges   papírból  (gyártó:  Bunzl  Pulp  és  Paper)  vágják  ki a
    lemezcímkét   -   tekintettel   a   préselés   közben  uralkodó  magas
    hőmérsékletre.  És végül: az utolsó ellenőrzés (ki tudja már, hányadik
    a  gyártás  során),  majd  a  csomagolás. A Fekete Korong elkészült, s
    útjára  bocsájtható.  Az  üzenet, amelyet magával visz, nagyon gazdag:
    rajtunk áll, mennyit tudunk elolvasni belőle.

                                     ***


    Pink Floyd és a Bee Gees keverőasztala


                       Akár egy repülőgép műszerfala...
                    kapcsolók, emeltyűk, lámpák, műszerek,
                      összesen vagy 3000 darab. Ennek a
                    keverőnek a testvérein készült a Pink
                   Floyd és a Bee Gees megannyi felvétele,
                  és tulajdonképpen a Magyar Hanglemezgyártó
                      Vállalat arzenáljából is már csak
                    ez hiányzott az igazi diszkó-zenéhez.
                     Büszke is rá a gép kapitánya (avagy
                     első pilótája), Dobó Ferenc; mutassa
                              be hát ő "Larryt",
                           az új MCI-keverőasztalt.


        A  stúdió legfontosabb eleme a keverőasztal. (Meglepő?) Ez az, ami
    összegyűjti,  ez erősíti, korrigálja a mikrofonok jelét és közvetíti a
    magnók, a kiegészítő berendezések, a lehallgató egységek között. Ezért
    aztán  két  évvel  ezelőtt, amikor megbíztak, hogy készítsem el az MHV
    Rottenbiller   utcai   stúdiójának   felújítási   tervét,  nagyon  sok
    keverőasztal  műszaki  leírását  tanulmányoztam.  A  legmodernebbekből
    kellett    választanunk,   hiszen   nem   cserélhetjük   ki   évente a
    berendezésünket.  (Az előző keverőasztalunk majdnem két évtizedig volt
    üzemben.)  Gondolnunk  kellett  arra is, hogy komolyzenei, popzenei és
    prózai  felvételekhez  egyaránt alkalmas legyen. És persze igyekeztünk
    viszonylag  olcsón vásárolni, már amennyire olcsó lehet egy többmillió
    forintos, csúcskategóriájú stúdiógép.

        Londonban  meglátogattam  a  szóbajöhető  gyártócégeket és egy-két
    világhírű  stúdiót.  Azért  mentem  éppen  Londonba,  mert  véleményem
    szerint  a leghasználhatóbb stúdiókészülékeket angol - vagy amerikai -
    cégek  gyártják;  a  német készülékek inkább a laboratóriumban jobbak.
    Azt  hiszem, ez a megállapítás a hifi-készülékekre is igaz. (Mi is ezt
    tapasztaljuk   -Szerk.)   A   csúcskategóriájú   készülékek   szokásos
    paraméterei  - frekvenciamenet, torzítás, zaj - egyébként sem mondanak
    sokat,  hiszen  minden  adat  annyira  jó,  hogy  az  ember nem hisz a
    szemének.   A  különbség  a  rendszertechnikai  felépítésükben  van, a
    korszerűséget  a  feszültségvezérelt  áramkörök,  a  digitális logikai
    rendszerek,    a   komputervezérelt   elektronika,   az   elektronikus
    kivezérlésmérők  jelentik  -  s mindez szorosan összefügg a készülékek
    használhatóságával.

        Még  annyit,  hogy  a  stúdiógyakorlatban  két  alapvető felvételi
    módszer  van.  A  szimfonikus  zenében többnyire akár egy hangverseny,
    olyan lesz a felvétel, a zenét azonnal készre keverve rögzítik, utólag
    már  alig-alig  változtathatnak  rajta.  A popzenében viszont inkább a
    többsávos technikát alkalmazzák. A felvétel sem térben, sem időben nem
    "egyszerre"  készül:  a  hangszereket  és  az  énekhangokat  8, 16, 24
    sávos magnón külön-külön rögzítik, a végleges hangzást összekeveréskor
    állítják  elő.  És ez a mi keverőasztalunk igazi feladata. Végül is az
    amerikai  MCI  gyár  JH 528-LM típusú készülékét rendeltük meg: szinte
    minden   szempontból   (még   árát   tekintve   is)   ez   bizonyult a
    legelőnyösebbnek.  Decemberben  kinn  jártunk  a floridai gyárban, ott
    megtanítottak  bennünket  a  gép  helyes kezelésére, és megnézhettük a
    keverőasztalunkat,  amelyen  éppen az utolsó simításokat végezték. Hát
    itt  látható  az  MCI-gép:  már  első  ránézésre megdobogtatja talán a
    hifi-amatőr  szívét  is, a szakemberéről nem is beszélve. Csaknem 3000
    kezelőszerv,   ezernél   több   LED  és  jelzőlámpa,  34  elektronikus
    kivezérlésmérő   műszer  -  rendkívül  elegáns  formába  öltöztetve. A
    legbonyolultabb  felvételtechnikát  is  kiszolgálja.  Sőt,  a  legtöbb
    munkafázis  többféleképpen is elvégezhető rajta, így minden hangmérnök
    a  neki  legkényelmesebb  módszert  választhatja. Rendszertechnikája a
    legmodernebb ("in line"). Huszonnyolc csatornás, de mindegyik csatorna
    voltaképpen  két  csatornát  foglal  magába. Az egyik a mikrofon jelét
    fogadja,   feldolgozza  és  továbbküldi  a  soksávos  magnó  bármelyik
    sávjára.  A  másik pedig visszahozza a jelet, és keverés után átadja a
    sztereo  (vagy  kvadro)  magnóra, illetve a lehallgató berendezésre. A
    két  csatorna  egyenértékű  és  független,  de  a jelet több ponton is
    átadhatják egymásnak. Ebben rejlik a gép egyik legnagyobb előnye.

        Mind  a 28 csatornán négysávos hangszínszabályozó elektronika van.
    Az emelés, illetve vágás mértéke 30-15O Hz-en 10 dB, 150 Hz-7,5 kHz-en
    15 dB, 180 Hz-8,5 kHz-en ugyanennyi, 8-16 kHz-en ismét 10 dB. Minthogy
    a két középső sáv itt átfedi egymást, a hangkorrekció mértéke a teljes
    középsávban  (150  Hz-8,5  kHz)  igen  nagy:  30 dB! Ez nagyon fontos,
    hiszen mai fogalmaink szerint a hangzásképet éppen a középtartományban
    kell  befolyásolni,  míg  a  mély-  és magastartomány kiemelése súlyos
    hibákra  vezethet.  Megemlítem,  hogy  régi  keverőasztalunk Baxandall
    hangkorrekciói   éppen   a  legmélyebb  és  a  legmagasabb  tartományt
    szabályozták.

        Sokat     mondhatnék     még    a    gép    zengetés-csatornáiról,
    lehallgatás-választóiról,   utasító  rendszereiről  vagy  műszereiről.
    Például  a  kivezérlésmérők  teljesen elektronikusak, nem tartalmaznak
    mechanikus elemet ("Bar-graph"). Nagyon leegyszerűsítve: úgy működnek,
    hogy  egymás  fölött  100 kis glimmlámpa van, és ezeket gyújtja ki egy
    bonyolult   digitális   elektronika   a   mindenkori   hangfrekvenciás
    szintnek megfelelően. Az emberi szem ezt folyamatos fénycsíknak látja.
    Kétféle   üzemmódban  működnek:  a  hifi-gyakorlatban  is  használatos
    VU-méterként  (a  hangosságérzettel  arányosan) és PPM-csúcsmutatóként
    (ez   a   nagyon   gyors   csúcsértékeket   jelzi).   A   keverőasztal
    frekvencia-analizátora  is táplálhatja ezeket a műszereket, megmutatva
    felvétel  közben  a  hang  különböző frekvenciájú összetevőit. Ez nagy
    segítség  a  hangszinkorrekció  beállításához  is.  Például amikor egy
    elektromos gitár hangszínét "élesíteni" akarjuk, jól látható, hogy nem
    16 kHz-en kell emelni - itt nincs már hasznavehető összetevő! -, hanem
    a 2-4 kHz-es sávban. (Ennyit a hifi hangszínszabályzókról! -Szerk.)

        Külön   kell   szólni   a   keverő-,   azaz  hangerőszabályzókról.
    Feszültségvezérelt  rendszerűek:  magán a hangerőszabályozó potméteren
    nem  folyik  át  hangfrekvenciás  áram!  A  potméter  csak  szabályozó
    feszültséget  szolgáltat  a  feszültségvezérelt erősítő (VCA) számára.
    Lehet,  hogy  első  olvasásra  ez  nem  tűnik  érdekesnek,  pedig  már
    önmagában  véve  is  nagyon  előnyös  a  hagyományos keverőasztalokkal
    szemben.   Hogy   abszolút   recsegésmentesen  működik,  azt  mindenki
    méltányolni   tudja.   De  egyéb  előnyein  kívül  módot  ad  komputer
    használatára  is  -  és  ez  felbecsülhetetlen  haszon.  A  komputer a
    keverőasztal   legmodernebb   eleme   és   a   hangmérnök   megbízható
    segítőtársa.

        Mert, mint már említettem, az asztalon 3000 kezelőszerv található.
    Ha  egy  műsorszámhoz  csak  a  tizedrészét használjuk, ez 300. Ha még
    ennek  is csak tizedrészét kell egyszerre beállítani, az még mindig 30
    kezelőszerv.  Ennyit  három  ember sem mozgathat egyszerre, többen meg
    oda se férnének a keverőasztalhoz. A hangmérnöknek mindig tudnia kell,
    hogy egy-egy hangszer bármely pillanatban mit csinál. Ez még partitúra
    alapján  sem könnyű, de a popzenében rendszerint nincs partitúra, vagy
    legalábbis  nem  tartalmaz  mindent.  Így a hagyományos keverés közben
    mindig  csak  a  legszükségesebb  beavatkozásra volt mód - és hányszor
    kellett  végigcsinálni, amig sikerült! Komputerrel viszont külön-külön
    lehet kidolgozni minden egyes hangszert, olyan precízen, amennyi időnk
    csak  van  rá.  És  ez  a  sok apró beavatkozás minőségileg más hangot
    eredményez!  A  hallgató  úgy  érzi,  mintha minden hangszer egyszerre
    szólna,  külön-külön  jól  hallhatóan  - és mégsem zavarják egymást! A
    valóságban  persze  sohasem  egyszerre szólnak. Minden hangszer csak a
    fontos  részeket  emeli  ki,  hogy  aztán lehalkulva átadja helyét egy
    társának.

        Ezekután  bizonyára  érthető,  miért  örülünk  annyira a studió új
    komputerének.  El  is  neveztük  Larrynek  -  ez  az  egyik MCI-mérnök
    keresztneve  -  egymás között úgy beszélünk róla, mint élő személyről.
    Hiszen  ő  az,  aki  megjegyzi  a  sok adatot, és ő az, aki a gombokat
    kezeli  helyettünk  -  mindig hibátlanul. De félre a tréfát: bármilyen
    hasznos segítőtárs is a számítógép, nem több annál. Nincs "ízlése" nem
    ő  választja  ki  a legjobb megoldást: csak utasításokat hajt végre. A
    zenei  hangzás  továbbra  is  a  művészek,  a  rendező és a hangmérnök
    munkájának eredménye.

                                                               Dobó Ferenc
                                                 zenei rendező, hangmérnök