6.3.3. Végerősítők



   Az előerősítő viszonylag nagyszintű, egyenes frekvenciamenetű elektromos jelet ad. Esetleges magnetofon felvételhez ezt használjuk fel. Ezt a jelet a végerősítő erősíti fel a hangsugárzók működtetéséhez szükséges teljesítményre. Ideális hangsugárzók és tökéletes akusztikájú lakószobák azonban nem léteznek, ezért a végerősítő-fokozat előtt még különféle hangszínszabályozó áramköröket találhatunk (lásd a 6.4. ábrán). A mély- és magashangszín-szabályozókkal a közepes rezgésszámú (800...1000Hz-es) hangokhoz képest lehet növelni vagy csökkenteni a mély, ill. a magas hangok arányát. Egyes erősítőkben ún. dübörgésszűrő és tűzörejszűrő is van. Ezek azonban sem a dübörgést, sem a tűzörejt nem szüntetik meg, hanem csak levágják a hangfrekvenciás sáv alsó és felső széleit. Így azonban a műsoranyag értékes része is kárba vész. Ezért inkább az eredeti okot (pl. a dübörgést) szüntessük meg, mintsem a kapcsolót használjuk. Ritkán található "presence" jelű szabályozó is, ami az 1,5; 2,2; 3 vagy 4kHz-es frekvencia körüli sávban néhány dB kiemelésre alkalmas. Ezáltal az énekhang és néhány szólóhangszer hangja tisztább csengésű lesz, ami a jelenlét érzését kelti.
   A halláshelyes (ún. fiziológiai) hangerőszabályozás rendszerint tetszés szerint kapcsolható ki vagy be. Kikapcsolt állapotában az erősítő frekvenciaátvitele minden hangerőértéknél egyenletes. A fül azonban kisebb hangerőnél a mélyhangok erősebb csökkenését érzi, halláshelyes hangerő-szabályozáskor ezt az érzést a hangerőtől függő mértékű automatikus mélyemelés szünteti meg. Sztereo erősítők két csatornájának hangereje a balansz szabályozóval állítható egyformára. Ha az erősítőn sztereo-mono átkapcsoló van, ezt sztereo lemezek lejátszásakor mindig megfelelő állásba kell kapcsolni.
   Korszerű, tranzisztoros erősítők károsodás nélkül viselik el, ha kimenetükre nem kapcsolunk terhelést, viszont hamar tönkremennek, ha a kimeneti kapcsokra a hangszóró névleges impedanciájánál sokkal kisebb ellenállás vagy rövidzár kerül. E félvezetős erősítőket védeni kell a véletlen túlmelegedéstől is.
   Az erősítő elhelyezésekor ügyeljünk arra, hogy annak kimeneti transzformátora ne kerüljön a lemezjátszó mágneses hangszedőjének közelébe.
   Az erősítő kiválasztásakor az egyik legfontosabb szempont a kimeneti teljesítmény. Ez az adat azonban önmagában még nem elegendő. Ugyanis e teljesítmény a hangszóró ellenállásától is függ, s ráadásul az összefüggés az erősítő tulajdonságai miatt nem lineáris: 4Ω-on 22W teljesítményű erősítő például lehet 8Ω-on 16W-os vagy 16Ω-on 9W-os. Ha a javasolt értéknél kisebb impedanciájú hangszórót használunk, a végfokozatot az erősítő bekapcsolásakor fellépő áramlökés és az üzemi áram könnyen túlterheli, ugyanakkor a kisebb impedanciájú hangszórót az erősítő belső ellenállása kevésbé csillapítja, s ezért a hangszóró igénybevétele is nagyobb lesz.
   Elektrotechnikailag csak a szinuszjellel mért teljesítményadat (angolszász irodalomban R.M.S.-power) egyértelmű. Ezt 2kHz-es jellel kell mérni, s a megadott értéken a jel torzítása éppen 1%.
   A színuszteljesítményen kívül megadják még az erősítő ún. zenei teljesítményét is. Mivel a zene nem nagy amplitúdójú tartós rezgésekből áll, hanem spektruma folytonos, s teljesítménye egy adott sávban nagyobb, mint egyetlen spektrumvonalé, így ez az érték számszerűen nagyobb, mint a színuszteljesítmény, s ezért propagandacélokra jobban megfelel.
   Amint a lemezjátszóknál a mechanikai eredetű zaj súlyozott mérése kedvezőbb értéket ad ugyan, de összehasonlításra alkalmasabb a súlyozatlan jel-zaj viszony, erősítők minőségének összevetésekor a szinuszteljesítmény a jellemzőbb. A zenei teljesítmény fogalma nehezen határozható meg. Van azonban bizonyos jelentése ennek az adatnak is, ez ugyanis megadja, hogy mekkora csúcsteljesítményt képes az erősítő leadni, természetesen csak rövid időre. Ám ehhez is mindig meg kell adni a terhelőellenállás nagyságát.
   Az erősítő teljesítményét követő másik fontos adat a frekvenciamenet. Ez azt mutatja, hogy 1W kimeneti teljesítménynél melyik az átvitt legkisebb és legnagyobb frekvencia, és a sáv közepéhez képest mekkora az eltérés a sávhatárokon. A teljesítmény-sávszélességi (power-bandwidth) adat a fentiekkel azonos jellemző, amelyet akkor mérnek, ha az erősítő legalább a névleges teljesítménynek felével működik.
   Fontos minőségi jellemzők a torzítás és az intermodulációs torzítás. (Torzítás egyetlen hang felharmonikusainak megjelenését jelenti, intermodulációval két különböző frekvenciájú hangból képződnek nemkívánt összetevők.) Erősítőnk torzítása és IM torzítása legyen kisebb, mint a hangszedőé. Ez korszerű erősítőktől nem lehetetlen kívánság. Értelemszerűen vonatkozik mindez az erősítő és a lemezjátszó jelzaj viszonyára is.
   Újabban egyre több figyelem fordul az erősítők másik fő elektroakusztikai tulajdonságára, a fázismenetre. A lineáris fázismenet megköveteli, hogy a különféle frekvenciájú rezgések azonos idő alatt haladjanak át az erősítőn. Ha az egyenes frekvenciamenet (amplitúdókarakterisztika) mellett ez a feltétel is teljesül, akkor az erősítőre kapcsolt hangfrekvenciás négyszögjel határozott, gyors felfutású, túllövése és tetőesése nincsen, s a négyszögjel az erősítőben nem okoz berezgést (ringing).
   Mindent összevetve az erősítő a teljes sztereo lánc kevésbé problematikus része.